XV.

Augusztus közepe felé - már a levelek zöldjében az ősz legelső rozsdafoltjai mutatkoztak - egy vezérkari őrnagy érkezett Zuggó-Füredre. A Ferenc József-szállodában vett lakást, s két napig egyedül kószált a fürdőben s a körülfekvő hegyeken. Harmadnap beállított az elnöki irodába, s katonásan összeütötte a sarkantyuit az udvariasan fölálló Scherer előtt.

- Seitz báró, - szólott röviden.

Az elnök helyet mutatott neki az egyik fauteuilben, mire az őrnagy elmondta, hogy mit kiván.

- Seitz báró, - ismételte, - Emil Jusztin főherceg ő fenségének udvarmestere. - A fenség, aki már nem fiatal ember, a hargittai hadgyakorlaton meghült és lázas lett. Ő, aki születése óta mindig egészséges volt, mint a makk, két év óta egy igen kellemetlen betegségben szenved. Amióta a lázat, amely több mint egy esztendeig gyötörte, kiheverte valahogy, annyira eler­nyedtek az idegei, hogy jóformán szüntelenül ásít. Ez igen nagy baj, mert ő fensége sokat forog a világban, majdnem mindennap fogad polgári és katonai küldöttségeket, s egyáltalában sűrűn érintkezik az emberekkel. Már most képzelje el, micsoda kellemetlenségeket okoz ő fenségének, hogy a legkényesebb percekben akaratlanul ásítania kell. A színházban érdekes darabot játszanak, ő fensége áhítatosan figyel, s egyszerre, az úgynevezett nagy jelenet köze­pén, hangosan, szinte dallamosan ásítani kezd... Az emberek megdöbbenve néznek föl az udvari páholyba, a szerencsétlen szerző pedig megsemmisülve dől a kulisszának... Vagy más alkalommal, amikor a küldöttség szónoka a legszebb frázisát vágja ki, a körülállók köszörülik a torkukat, hogy minél lelkesebben éljenezhessenek s ime egy jóízü, mindeneket szuggeráló ásítás zavarja meg a gyönyörü hangulatot... Nem bolondság ez, mert a legképtelenebb bonyo­dalmak származhatnak belőle... A minap is, hogy a fenséges úr XVIII. Cirillt a vadász­kas­télyá­ban fogadta s a fejedelem pompás felköszöntőben ünnepelte vendéglátó házigazdáját, az asztalfőn ülő házigazda egyszerre ásítani kezdett, még pedig oly hévvel és meggyőződéssel, hogy a hadsegédeken, az udvarmestereken, a fölszolgáló lakájokon, sőt magán XVII. Cirillen és a kíséretén is egyszerre kitört az ásítás... Rémületes dolog ez, és ha a tudomány nem segít fenséges uramon, még Isten tudja, talán európai bonyodalmak is származhatnak a dologból... Ezért jöttem ide, mert a fürdőjük felől csodákat hallottam... Ő fenségének az a szándéka, hogy Zuggó-Füreden töltsön néhány hetet, föltéve, hogy itt megtalálhatja azt a kényelmet, amelyre, állásánál fogva, szüksége van... Méltóztassék eziránt megnyugtatni, hogy a Fenségnek hala­dék­talanul referálhassak...

Az elnök fölállott a helyéről és a boldogság széles mosolyával tárta szét a karjait.

- Őrnagy úr, a jó Isten vezérelte ide... Ha van hely a világon, amely ő fensége baján segíteni képes, úgy dicsekvés nélkül állíthatom, hogy Zuggó-Füred az... Majd lesz oly kegyes, hogy elfárad velem Csollán főorvos úrhoz, akivel a részleteket azonnal megbeszélhetjük...

Az őrnagy, beleegyezése jeléül, összeütötte a sarkantyuját, s aztán együtt ment el az elnökkel az igazgató-főorvos lakására. Csollán doktor figyelmes arccal hallgatta végig a különös esetet, aztán komolyan így szólott:

- Ez az eset nem rendkivüli, sőt már magamnak is volt egy hasonló betegem, aki egy időben két vagy talán három évig is ásított... Majd csinálunk a fenséges úrral egy pompás kis Jellner-kúrát, s biztosítom, hogy akkor se ásít azután, ha három napig egyfolytában virraszt...

- Miből áll az a Jellner-kúra? - kérdezte az őrnagy aggódva.

- Óh, semmi, mindössze csak arról van szó, hogy az idegrendszert általában s az állkapocs-izmokat specialiter megerősítjük. Négy hét mulva a fenséges úr viruló egészségben fog eltávozni Zuggó-Füredről...

Az őrnagy másnap kiválasztotta a főherceg lakosztályát: tizennégy elsőemeleti szobát a fen­séges úr, - hat földszinti pedig a kíséret számára. A Karolina-nyaraló virágágyai közé már kora hajnalban beállított a főkertész és táborkara, hogy a fiatal ültetvényeket hamarosan udvarképes állapotba hozzák. Negyvennyolc óra mulva már nemcsak a fürdőben, de az egész környéken tudták, hogy a vén Pogányhegynek eleven főherceg látásában lesz része: a király unokaöcscse Zuggó-Füredre jön, hogy elveszített egészségét visszaszerezze...

Kilenc nappal az őrnagy elutazása után, egy délelőtt az egész fürdőhely kiürült: aki csak a lábát emelni tudta, mind ott lebzselt hajnal óta a pályaházban, hogy a berobogó különvonatot megláthassa... Seitz báró sürgősen tudatta az igazgatósággal, hogy a fenséges úr inkognitóban érkezik a fürdőbe, Schneethal gróf álnév alatt s egyenes kivánsága, hogy minden ünneplés fogadás elmaradjon. Scherer úr, amikor az őrnagy levelét elolvasta, furfangosan vállat vont:

- Tudom, hogy ez csak szerénység, s ugyancsak megharagítanám a fenséges urat, ha a kíván­ságát teljesíteném... Akár Schneethal, akár nem Schneethal, én a magam részéről tudom, hogy mi illik!

A pályaház tehát zsúfolásig megtelt közönséggel, odakünn pedig, a kerítésen kívül a fürdői zenekar tagjai szorongatták izgatottan a hangszereiket. Az aligazgató fehérruhás leányokat is hozott javaslatba, de ezt már Scherer úr hevesen lehurrogta:

- Talán azt hiszi, hogy a tarfalusi tűzoltók zászlószentelését ünnepeljük?... Maga elfelejti barátom, hogy világfürdő vagyunk, vagy mi a jó Isten csodája...

Csollán doktornak alig volt annyi ideje, hogy Seötét Erzsikét és az édesapját a perron legjobb pontján elhelyezze, már füttyentett is a kanyarodónál a különvonat lokomotivja, s tíz másod­perc mulva Emil Jusztin főherceg egy energikus mozdulattal már le is ugrott a kocsi lépcső­jé­ről. A háttérben föltünt a hadsegéde, a többi kupéból pofoncsapott kalapos inasok és vadászok szálltak ki, a közönség tomboló éljenzésbe tört ki, a zenekar háromszoros tust huzott, mire Scherer úr, az elnök, bátran kilépett a sorból s messzecsengő hangon, bátor halálmegvetéssel így szólott:

- Amidőn fenségedet azon a ponton, ahol Zuggó-Füred a nagyvilággal érintkezik, tudniillik a végtelenbe futó sínpáron üdvözölni bátor vagyok, szívem egész melegéből mondok hálát a gondviselésnek, amely fenségedet e szép, e viruló, ez áldásos magyar fürdőbe vezérelte. Fen­séged itt gyógyulást keres, - s én biztosítom ez ünnepies pillanatban, hogy a gyógyulást meg is fogja találni nálunk. Őseink igaz vendégszeretetével, lelkes hazafiasságával kiáltok föl: Isten hozta közöttünk fenségedet, Schneethal gróf ő fensége éljen!

Dörgő éljenzés tört ki, a zenekar lármás indulóba fogott, Emil Jusztin főherceg pedig, aki tető­től talpig katona volt, s mint ilyen, nem igen szerette a sok beszédet, kissé idegesen nyujtotta a kezét a szónokló elnöknek s röviden így szólott:

- Köszönöm, de tósztot most ne várjanak tőlem. Fáradt vagyok és át akarok öltözni...

A zenekar újra belefogott az indulóba, a tömeg éljenzett, a főherceg pedig sietve felült az udvari kocsiba, amely már az előző napon Zuggó-Füredre érkezett... A kocsis a lovak közé vágott s a hintó csakhamar eltünt a villasorba vezető kocsiúton.

A fürdői közönség aznap hiába készült arra a gyönyörűségre, hogy a főherceggel együtt fog ülni a vendéglő terraszán: a fenséges úr egész nap nem mutatkozott többé. Csak Seitz báró jelent meg egy pillanatra az igazgató-főorvos lakásán, jó negyedóráig tanácskozott Csollán doktorral, aztán visszatért a Karolina-nyaralóba.

Másnap kora reggel azonban már kielégítést talált az általános kiváncsiság. Emil Jusztin fő­herceg, botjára támaszkodva, megjelent hajnalban a forrásnál, s kedélyesen ásítva nézte végig az előtte eldefilirozó közönséget. A vendégek áhitatosan köszöntek neki s ő lekötelező mosolylyal fogadta az üdvözlést. Nyolcig ott kószált a kút körül, aztán fölkanalozott egy köcsög aludttejet, majd hazatért, de előbb elküldte vadászát Csollán doktor lakására...

Tíz perccel később a doktor cilinderesen, fekete gérokkban sietett a Karolina-villa felé. Útközben ünnepies arccal szólt a szembejövő vendégekhez:

- A fenséges úrhoz megyek, Emil Jusztin főherceghez, aki az imént üzent a vadászával, hogy várakozik rám... Most fogjuk megállapítani a gyógyítómódot, amit a fenséges úr követni fog...

Az első orvosi konzultáció így folyt le:

A főherceg jókedvüen ült egy fotelben s a két lábát fölrakta egy másik fotelbe. Amikor az orvos belépett, nyájasan intett neki, aztán ásított, s a balkezével többször a szájára ütött.

- Kedves doktorom, - mondta, ahogy az ásítástól szóhoz jutott, - ez a világ nagyon unalmas, de annyira mégse az, hogy az embernek hajnaltól késő estig ásítania kelljen. Ha ez így megy tovább, lassanként a Csipkerózsika várává fogom átváltoztatni az egész világot, mert minden teremtett lélek elalszik körülöttem... Nem vagyok valami érzékeny természet, de ez már mégis több a soknál... A tisztjeimre máris úgy átragadt az ásítás, hogy a közös étkezőben esti nyolc­kor minden embernek leragad a szemehéjja...

Csollán doktor szertartásosan meghajolt, aztán ünnepies arccal így szólott:

- Ha nincs kifogása fenségednek, hát rögtön meg fogjuk ejteni a vizsgálatot... És azt gyanítom ugyanis, hogy a fenséged baja nem az álkapocsban, hanem az általános idegrendszerben gyökerezik...

- Csak ejtse meg édes barátom, a tetszése szerint. A fődolog, hogy minél előbb egészséges embert faragjon belőlem...

Csollán doktor ekkor összehúzta a szemöldökét, s hosszasabban megtapogatta a főherceg mellkasát, térdizmait, nyakmirigyeit, izületeit és koponyadudorait. Majd figyelő, gondolkodó, merengő és elhatározott arcot vágott, egy pillantást vetett a fenséges úr pupillájára, körülmé­nyesen megnézte a foghusát, a tenyere élével többször óvatosan ráütött a térdére, aztán leült, föltette a pápaszemét s így szólott:

- Fenségedet négy hét alatt kigyógyítom, ha fenséged kegyes lesz mindahhoz szigoruan alkalmazkodni, amit ezennel ajánlani fogok. A kúra egy kissé kényelmetlen, de biztos.

- Csak nem fog talán olajban kifőzni? Más egyebet szívesen elviselek, ha garantálja, hogy csak annyit ásítok azontul, mint a többi közönséges polgár...

- Erről orvosi szavammal jót állok. De csak úgy, ha fenséged holnaptól kezdve épp úgy tógát visel, mint a többi vendégünk, az asztalhoz csak olyankor ül, amikor éhes, naponként kétszer fürdőt vesz az ökörfarkkóró-párázatban s félóráig minden reggel friss enyvet szagol... Ha ezeket betartja, hát négy hét mulva fenséged maga se fogja elhinni, hogy ilyen különös beteg­ségben szenvedett...

- Teringettét, félóráig enyvet szagoljak? Nem lehetne ezt a pontot arra változtatni például, hogy verseket olvassak harminc percen keresztül? Azt se nagyon szeretem, de még inkább megteszem, minthogy azt a furcsa szagot magamba szívjam...

- Nem, fenséges úr, a friss enyvhez ragaszkodnom kell...

Emil Jusztin főherceg másnap levetette a katonai egyenruhát, puha tógát öltött magára, kora reggel megfürdött az ökörfarkkóró-párázatban, s megható buzgalommal inhalálta félórán át az enyvszagot. Az ásítás nem szünt meg, de a kúra után rémülten menekült a legbelső szobájába, s egész nap úgy érezte, hogy a világegyetem egy rengeteg asztalos-műhely...

Két nap mulva a monarkhia minden ujsága hosszu cikkeket közöltek arról, hogy Emil Jusztin főherceg Zuggó-Füreden tölti a késő nyári heteket, a csodálatosan szép magyar fürdőn, amely mindjobban fölemelkedik a világhír magaslatára... A fenséges úr, - írták a lapok, - akinek baján Európa összes orvostanárai se tudtak segíteni, már negyvennyolc órai üdülés után ki­jelentette, hogy úgy érzi magát, mintha egy éjszaka után újjászületett volna...

Az ujságok híre nem igen bizonyult valónak, mert a főherceg meglehetősen távol állt az újjá­születés érzéseinek gyönyörűségétől. Az étel nem izlett neki, mert az enyvszag megfosztotta az étvágyától s egészséges alvása, amelyre gyermekkora óta büszke volt, aggasztóan eltünt. Csollán doktor, akinek kissé idegeskedve panaszolta el a baját, mosolyogva vállat vont:

- Ez az új gyógyítómód reakciója, fenség... Afféle tornaláz, amely pár nap alatt elmúlik...

A kellemetlen érzés azonban a biztosítás dacára sem szünt meg, sőt az eredeti baj, az ásítás sem csökkent. A fenséges úr már egész melodia-ásításokat produkált, zenével kisért, hosszu, változatos hangu ásításokat, amelyek mondhatatlan szuggeráló erővel hatottak a környezetre. Az ásítás néha valóságos hullámgyűrűkben terjedt tova a fürdő parkjaiban és utcáin, s megesett, hogy rövid tíz perc keretében a fürdő összes vendégei, hivatalnokai, szolgái, sőt ölebecskéi is ásítottak...

Négy hét mulva a főherceg kiadta a parancsot, hogy sürgősen csomagoljanak. A különvonat rendeletet kapott, hogy másnap, kora reggelre, készen álljon, de este a fenséges úr még elhivatta magához Csollán doktort.

- Kedves doktorom, - mondta finom mosolylyal, - maga igéretet tett nekem, hogy négy hét alatt kigyógyít. Ha goromba ember lennék, hát most azt mondanám, hogy az egész Zuggó-Füred nem más, mint egy szédelgő telep, de mivel nem vagyok az, hát csak annyit mondok, hogy csalódott. És most, éppen kétszer annyit ásítok, mint amikor idejöttem...

A doktor szelid béketűréssel bólintott, aztán a félreismert tudós nemes egyszerüségével válaszolt:

- Fenséges úr, amit megigértem, meg is tartottam... Fenséged betegen jött ide, de hála a tudománynak, egészségesen távozik...

- Azt akarja mondani, hogy nem ásítok? - kiáltott föl a főherceg álmélkodva.

- Óh nem, ezt nem mondhatom, mert valótlant mondanék... Fenséged minden bizonynyal ásít, de csak én, az orvos, tudom megkülönböztetni az egyik ásítást a másik ásítástól... Most már, hogy túl vagyunk a bajon, bevallhatom: az a multkori ásítás egy beteg idegrendszer szimp­tomája volt, a neuraszthéniának, hogy így fejezzem ki magamat, a levezető csatornája... De a mostani, óh a mostani, az egészen más fenség... A lecsillapult, zsibbadásban lévő, jótékonyan elernyedt idegzet pihenése, álmossága, gyógyulást hozó nyugalma nyilatkozik meg a fenséged ásításában... Akkor azért ásított, mert ideges volt, most azért ásít, mert nyugodt, közömbös, álmos, s az izgalom minden érzésétől megszabadult... Én, mint orvos állítom, hogy fenséged egészségesebb, mint valaha...

A főherceg kissé zavartan nézett maga elé.

- Azt hiszi, hogy ez másnemü ásítás? - kérdezte habozva.

- Nem hiszem, hanem tudom, fenség... Mi, a tudomány emberei, nem csalódunk...

Másnap, kora reggel, a különvonat harsogó éljenmámor, zene, zászlólengetés közben gördült ki a zuggó-füredi pályaudvarból. Emil Jusztin főherceg kinézett a kupé ablakán, s szalutálva, meleg pillantással intett üdvözletet Csollán doktornak. És hallani lehetett, amint nyájasan, de ásítástól megszakított hangon így szól:

- Isten vele, köszönöm, még egyszer köszönöm...