XIX.

A következő év tavaszának egyik vasárnapján Zuggó-Füred, amely már zsufolásig tele van vendégekkel, ki van forgatva a rendes formájából; a szolgák óriási bukétákat hordanak, elegáns fiakkerek és magánfogatok sürögnek föl s alá, a fodrásznék lihegve szaladnak egyik villából a másikba, a Grand Restaurant főszakácsa fagylalt-piramisokat és parfait-dómokat alkot, s frakkos, rendjeles urak futnak ide-oda a fák között.

Mára van kitűzve a Csollán doktor esküvője Seötét Erzsike kisasszonynyal.

A jegyesek - az örömapa kivánságára - elhatározták, hogy frigyüket a Pogánykő tetején fogják megtartani, a Kürthök régi várkápolnájában, a márványlapos kripta fölött, amelyben az ősi család hantjai porladnak. Még pedig este, gyertyagyujtás után, hogy az esküvő még festőibb, még regényesebb legyen...

Délután öt órától kezdve szakadatlan láncolata robog föl a kocsiknak a Pogánykőre. A fürdő minden notabilitását meghívták: a menyasszonynak egy aktiv miniszter, a vőlegénynek egy altábornagy a násznagya, egy feketehaju, kuruc öreg úr, akit a doktor veszedelmes idegbajából gyógyított ki. Nehéz selyemruhás, koros dámák csevegnek egymással az óriási ebédlőben, kivágott dereku, fiatal asszonyok várják kiváncsian a menyasszonyt. Még Pázmán tanár is lejött, nem azért, hogy a násznépet megtisztelje, hanem azért, hogy a kollegái, akik Csollán doktort kivétel nélkül charlatánnak tartják, megpukkadjanak. Ő az egyetlen férfi, aki az ünnepies alkalomból nem frakkot visel, hanem hosszu császárkabátot, amelynek a könyöke aggasztóan fényesedni kezd.

Hat óra után fölgyuladnak a várkápolna gyertyái s a násznép helyet foglal a sötét padokban, ahol valamikor a háboruból visszatérő Kürthök gyűltek össze hálaadó misére. Régimódi, nehéz ezüstcsillárokban lobognak a gyertyák százai s az oltár fölött égő vörös mécs miszti­kusan válik ki az aranyos cifrázatok közül. A szó suttogássá válik, a tréfa elhal, mindenki áhíta­tosan, ünnepi csöndben várakozik a sekrestyében zsibongó családi gyülekezetre.

Végre megszólal az orgona: híres budapesti művész játszsza rajta Mozart egy bájos rokokó­melódiáját. Az oldalajtó széttárul s frakkos, díszmagyaros urak tömege özönlik be a ragyo­góan kivilágított emelvényre. A másik ajtón a hölgyek selyem- és csipkefelhői gomolyganak be az oltár elé: hófehér vállak csillognak a gyertyák erdeje alatt, antik ékszerek rubint­csöpp­jein törnek meg a lobogó lángok, finom illatok ömlenek végig a hullámzó templomhajón. Utolsónak érkezik a vőlegény és a menyasszony: a Seötét Erzsike szőke fürtjei kilátszanak a vékony fátyolszövet alól s a leány inkább a Szentivánéji álom tündérkirálynőjére emlékeztet: bájos egyszerüsége, hajlékony alakja általános tetszést és csodálatot kelt. Csollán doktor frakkot visel, de gomblyukában színes rozetta látszik: egy montenegrói vagy ruméliai kitün­tetés szalagja. Azt mondják, hogy direkt az esküvőre szerezte...

Az elhelyezkedés hosszabb időt vett igénybe, maga a szertartás már kevesebbet: a ránkvölgyi apát (a menyasszony anyai nagybátyja) tekintettel van a násznép ideges voltára s rövid percek alatt végez. A beszéd, amelyet a jegyespárhoz intéz, klasszikusan szép; mindenki könyezve hallgatja, sőt a férfiak pikáns megjegyzései is elnémulnak az általános meghatottság kö­zepette. Amikor az orgona újból megszólal s a tömeg a templom melegéből a csillagsugáros, tavaszi éjszakába kiözönlik: az asszonyok álmodozva dőlnek lovagjaik karjára s fátyolos pillantást vetnek a sziklás fenyvesekre, amelyek a lábuk alatt sötétlenek...

Két óriási terem várja fényáradatban a lakodalmi népet, hatalmas fehér asztalok görnyednek a virágok és a nyalánkságok terhe alatt, de a fiatal pár nem vesz részt a nászlakomán: ők még ma este elutaznak, nehogy boldogságukból egy pillanat is kárba ne vesszék...

A menyasszonyt gyöngéd kezek sietve átöltöztetik, a vőlegény is angol utiruhát ölt, s félórával az esküvő megtörténte után, szinte lopva foglalnak helyet a batárban, amely a várkert alatt várakozik rájuk. Kéz a kézben, szerelmesen egymáshoz simulva, indulnak bele a sötét éjszakába, míg odafenn lelkes barátok koccintanak hangosan az egészségükre...

A mennyboltozaton a csillagok százai ragyognak, s mohos fák, a sötét fenyveserdő mélyén, kiváncsian nézik őket. A batár rozzant hidakon robog keresztül, amelyek alatt hegyi forrá­sokból táplálkozó, titokzatos csermelyek csörgedeznek vissza szeszélyes kanyarodásokban a hegyek közé. A völgyben, mélyen alattuk, égővörös és haragoszöld lámpák csillognak: a vasuti pályaház jelző-lángjai... Oldalt a zuggó-füredi nyaralók verandáin ég egy-egy üvegburás kerti lámpa...

A férfi megszorítja a fiatal asszony kezét, s míg az erdő fái villámgyorsan szaladnak el robogó kocsijuk mellett, álmodozva susogja:

- Amikor legelőször megláttalak, éreztem, hogy egymásnak vagyunk teremtve, mi ketten... Nem az érzéki vágy hozott össze bennünket, hanem akaratunk, energiánk, ízlésünk és néze­teink közössége... Ha öntudatlanul is, mindig arra az asszonyra gondoltam, akinek lelke azonos az enyémmel, s aki, mint én, szünetlenül arról álmodozik, hogy a világot a lába alá gyűrje... Nem puha szerelem, nem ócska szentimentálizmus kell nekem, hanem fény, hatalom, fejedelmi gazdagság, vagyis mindaz, ami az igazi boldogságot megadja... Olyan asszonyra gondoltam, aki mérhetetlen ambiciómat megérti s aki büszke és méltó társa a férfinak, akihez az életét kötötte... Mit fogunk elérni mi ketten, a gyöngék, az ostobák, a lágyszívüek ez óriási és nevetséges komédiájában? Azt hiszem mindent, amit csak önmagunk óhajtunk, hiszen az ilyen akarat előtt nincs ellentállás, ami össze nem omlanék... Tíz év mulva, amire az első fiunkat a gimnáziumba adjuk, millióink lesznek; oly igaz, aminthogy a kicsiny kezedet megszorítom...

Erzsike szerelmesen fűzte a karját a férje nyaka köré s ragyogó szemmel válaszolt:

- Itt az Isten szabad ege alatt, a csillagos éjszakában igérem meg, hogy mindig hűséges társa leszek... Nem lehet olyan gondolata, amit meg ne értenék, olyan álma, amely az én lelkemet hidegen hagyná, olyan célja, amelyért magával együtt ne küzdenék... Ha az ambiciójáról beszél, ne felejtse el, hogy az én ambicióm se kisebb, mint a magáé... Boldogtalan lennék, ha az volna a sorsom, ami a többi asszonyé: a csöndes, a számító, a hideg, a közönséges nyárs­polgári élet... Nem a szépségemmel akarok kiemelkedni a tömeg közül, hanem az eszemmel, az okosságommal, a sikereimmel... Van bátorságom, hogy megmondjam: az az álmom, hogy mindenki irigyeljen... Már most is szeretem, de akkor fogom igazán imádni, ha egyszer minden reményünk megvalósult...

Kezet ráztak s mélyen tekintettek egymás szemébe: mint két szerződő üzlettárs, aki biztos arról, hogy milliókat fog bezsebelni. A batár eközben lekanyarodott a zuggó-füredi állomás elé, ahol az éjjeli gyorsvonat lihegve fujta ki magából a füstöt és a szikrákat. Negyedóra mulva Csollán doktor és a felesége már külön kupéban robogtak tova jövendő hatalmuk színhelyétől...