Gellértné titka

Gellért nem igen tudta, hogy mi fán terem a féltékenység, bár a feleségeért egész nőtlen urakból álló ezred látogatta a különböző zsúrokat. Szemtelenül elbizakodott, önérzetes fickó volt, aki az epekedő pillantások láttára, amelyeket itt-ott szép hitvesére vetettek, nyugodtan azt gondolta magában:

- Miért csalna meg valami smokingos léhütővel? Azt hiszem, vagyok olyan legény, mint akárki.

Így esett, hogy a csinos házaspár hallgatagon liberális egyezségre lépett: mindegyik vakon bízott a másikban, s eszeágában se volt azzal törődni, hogy a másik hol tölti a szabad óráit? Gellért néha vacsora után is elszaladt, Gellértné pedig teljes szabadsággal kószált sokszor egész délután a városban. Legföljebb annyi történt, hogy a férj néha tréfásan így szólott:

- Egész délután senkise arcátlankodott körülötted? No, tisztelem az aszfaltbetyár urak izlését, ha az ilyen szép asszonynyal se arrogánskodnak...

Az Isten tudja, hogyan történt mégis, hogy Gellértet egy nap féltékenységi roham fogta el, még pedig olyan jelentéktelen ok miatt, amely még a néhai Otellót se nyugtalanította volna. A Rádayék zsúrján voltak, s a háziasszony, búcsúzkodás közben, megölelte és megcsókolta a barátnőjét.

- Nem jönnél be velem szerdán a városba? - kérdezte tőle az előszobában. - Kalapot akarok venni Gabriella kisasszonynál, nem szeretném, ha madárijesztőt csinálnának belőlem...

Sári, aki máskor nem igen szokta kéretni magát, most hirtelen a fejét rázta, s határozott hangon így szólott:

- Sajnálom, édesem, de szerdán délután nem mehetek veled...

Ez a pár szó, - fejtsék meg a pszihológusok, hogyan történt? - szöget ütött a különben elbizakodott Gellért fejébe. Miért nem akar a felesége a városba menni? Szerdára nem igérkeztek társaságba. Ha pedig Sárit sürgős bevásárlások foglalják el, azt a barátnőjével együttesen is elvégezheti. Gellért máskor nyugodtan nézte, ha a felesége kikiáltott don Juánokkal suttog, de most valami baljóslatu hidegség futott a hátán keresztül.

- Annyi bizonyos, hogy résen leszek szerdán délután, - mondta magában, amikor a lépcsőn lefelé haladtak.

Ugorjuk át azt a két napot, amely az ominózus szerdáig eltellett, - a régi novellák olvasói úgyis megszokhatták az efféle ugrásokat, - s vegyük föl ott az elbeszélés fonalát, amikor szerdán délben a Gellérték szobaleánya az ebédlő asztalát lerakta. Gellért ilyenkor, rendes körülmények között, a villámos kocsiban nyelte le az utolsó falatját, de most óvatosan bevonult a szobájába, hogy a történendőket figyelemmel kísérje.

Mondjuk el röviden, hogy mi történt.

Sári asszony berakodott az éléskamrába, majd a szakácsnővel konferált a vacsora ügyében. Aztán lefekvés nélkül - pedig ebéd után mindig szokott pihenni egy félórácskát, - fölvette a téli kosztümjét, a tükör előtt fölsütötte a haját s a bolyhos kabátjába burkolózva, forgószél módjára benézett a férfiszobába.

- Maga itthon van? - kérdezte kissé megdöbbenve az urától.

- Igen, pár sürgős levelet kell írnom. Hát maga hová siet ilyen korán?

Az asszony a füléig elvörösödött, - ha füllentett, mindig el szokott vörösödni, - aztán zavartan így felelt:

- A szabónőhöz.

- Ha egy félóráig vár, szívesen elkísérem a Deák Ferenc-utcáig, - mondta közömbös hangon Gellért.

- No, még csak az kellene, hogy maga is a nyakamon legyen... Útközben még legalább öt boltban kell tartanom hosszabb-rövidebb stációkat...

Gellért, aki látszólag nyugodtan szívta a szivarját, úgy érezte, hogy valami a torkát fojtogatja... Szeretett volna dühösen fölkiáltani: - Nyomorult, jól tudom, hogy a szeretődhöz sietsz! De csodálatos erővel leküzdötte a nyugtalanságát s mosolyogva így szólott:

- Ahogy akarja, kedvesem. De vigyázzon, hogy el ne vásárolja a konyhapénzét...

Gellértné megcsókolta az urát s a következő percben már odakünn járt a köruton. Gellért tigris módjára hallgatózott s amikor biztos volt róla, hogy a felesége az utcán van, lázasan fölkapott az öltözködő asztalról egy összegyürt papirdarabot, amelybe az asszony a sütővasat meg­töröl­te. Azt hitte, hogy szerelmes levél; de csalódott; a sarki szatócs számlája volt a reggel szállí­tott füszerekről...

Gellért megnézte az óráját, félhárom mult tíz perccel. Föltéve, hogy Sári csakugyan végigjár néhány boltot, ha a becsület ösvényén marad, úgy öt óra után már a szabónőnél lesz. Gyorsan megcsinálta tehát a haditervet: félhatkor maga is föl fog nézni a szabónőhöz s ha a feleségét ott találja, elviszi magával a cukrászdába. De ha nem találja ott, akkor a jó Isten legyen irgalmas hozzá...

Nyájas olvasó, voltál-e már valamikor a Gellérthez hasonló lelkiállapotban? Ha voltál, akkor nem kell előtted leírnom a szerencsétlen férfiu benső világát, amely a kaszinó asztala mellett - Gellért ugyanis hazulról a kaszinóba ment - viharos óceán módjára szenvedett a tajtékzó hullámok dühétől. Az óceán azonban inkább megengedhet magának hasonló excesszusokat, mert ő ilyen állapotban nem játszik tarokkot; míg Gellért kilencven forintnyi veszteséggel távozott öt óra előtt a kaszinóból...

De mit beszélünk hitvány anyagi dolgokról, amikor egy egész élet boldogságáról vagy boldogtalanságáról van szó? Gellért lázasan vetette magát a kaszinó előtt álló fiakkerbe s tompa hangon így szólott a kocsishoz:

- A Fürdő-utcába!

Tíz perc nem igen nagy idő, de a gyanakvó férj előtt egy örökkévalóságnak tetszett, amíg a fiakker a Fürdő-utcába ért. Ha a kellő kifejezést akarnók használni, azt kellene mondanunk, hogy Gellért fölviharzott az emeletre, s magánkivül lépett be azon a tükörüveges ajtón, amely a Gelbné előkelő szobájába vezetett.

A vastag málnaszínü szőnyeg, a jóleső melegség, a feketeruhás üzlettulajdonosnő mosolygó arca azonban hirtelen lecsillapította az idegeit. A tigrisből egyszerre kulturember lett, aki a legválságosabb körülmények közt is megőrzi nyugodtságát és jómodorát.

- Nem járt itt a feleségem? - kérdezte nyájasan Gelbnétől.

- Ó, a nagyságos asszonyt már négy hét óta nem láttuk. Pedig Párisból szenzációs színházi bluzokat kaptunk. Ha a nagyságos úr meg akarná lepni a nagyságát...

Gellért eltorzult arccal mosolygott.

- Nem, köszönöm, most ne fáradjon. De ha a feleségem esetleg később jönne, mondja neki, hogy hat előtt még fölnézek. Kéretem, hogy várakozzék, amíg visszatérek...

Átment a szomszédos cukrászdába, majd egy kávéházban végignézte az összes ujságokat, anél­kül, hogy egyetlen szót elolvasott volna belőlük. Hét óra előtt tíz perccel ismét becsön­getett a Gelbné szalonjába.

- Nem volt itt? - kérdezte lihegve.

- Nem, nagyságos úr...

Gellért búcsú nélkül távozott, beült a kapu előtt várakozó fiakkerbe, s rekedten így szólott a kocsishoz:

- Haza!

Tíz perccel később a prémeskabátu Otelló már ott állott a saját lakása ajtaja előtt. A szoba­leány, aki az előszoba ajtaját fölnyitotta, ijedten nézett földult arcu gazdájára.

- Megjött a nagyságos asszony? - kérdezte Gellért kissé sápadtan.

- A nagyságos asszony már félötkor itthon volt, - felelte a szobaleány csodálkozva.

Gellért belépett az ebédlőbe, az asszony nyugodtan, ártatlan arccal olvasott egy vöröskötéses regényből. Az ura láttára azonban abbahagyta az olvasást.

- Hogy kerül haza ilyen korán? - szólott bámulva Gellérthez.

- Azért jöttem, hogy megöljelek, hűtlen asszony! - szeretett volna fölkiáltani a szerencsétlen férj. De nagy erővel leküzdötte fölindulását, s halkan, szenvedő arccal válaszolt:

- Úgy érzem, hogy influenzát szereztem ebben a nedves időben... A kaszinóban találkoztam Sólyom doktorral, aki szigoruan rámparancsolt, hogy lefeküdjem...

Az asszony gyöngéden simogatta meg az ura homlokát (hogy tud szimulálni a kígyó!). Gellért pedig flegmatikusan kérdezte:

- Odafenn volt a szabónőnél?

- Persze. Már föl is próbáltam azt az új pongyolát, amelylyel az uracskámat még jobban magamba bolondítom...

- Melyik szabónőnél volt? - dadogta Gellért elhalványodva.

- Melyiknél? Hát Gelbnénél a Fürdő-utcában, maga vizsgálóbíró! - mondta kacagva Sári asszony.

A szerencsétlen férj úgy érezte, hogy minden vére a fejébe tódul, a butorok táncoltak körülötte (még a tekintélyes, nagy trumeau-szekrény is öregesen járta a kállai kettőst) s a homlokát ki­verte a hideg verejték. Tehát igaz: a felesége megcsalja. Gellértnek úgy tetszett, hogy a tragé­diák, a vérpad levegője rohan be egyszerre a csöndes ebédlőbe s hogy a felesége ártatlan, kék szemében a hetérák kacér és gúnyos pillantása lobog.

Egy darabig föl- és alájárt a szobában (tíz perc alatt minden földi bűneért megszenvedett), aztán egyszerre megállott az asszony előtt.

- Sári, - mondta fuldokolva, - Sári, maga ma délután nem volt a szabónőnél...

Gellértné azzal ismét lázasan kipirult (éppen mint ebédután, amikor először füllentett), a kezé­vel megkapaszkodott a zongorában, aztán szemlesütve kérdezte:

- Hát hol voltam?

- Azt ne tőlem kérdezze, Sári, hanem önmagától. Gelbnénél kétszer is föntjártam ma délután, de azt mondták, hogy négy hét óta nem látták magát. Bizonyos tehát, hogy rossz útra tévedt, mert különben nem volna arra szüksége, hogy hazudjék...

Gellért most szigoruan kiegyenesedett, olyan volt, mint a büntetés, a bosszúállás angyala. Az asszony ijedten zsugorodott össze, puha kezét (óh az az édes kéz!) megdöbbenve szorította a szívére, kék szemét iszonyodva lecsukta. Mintha csak a végső csapást várta volna, amely fiatal életét virágjában megszakítja...

- Mit akar tenni? - susogta pihegve.

- Mindent tudok, Sári, - folytatta, merészen Gellért. - Bűnének csak egyetlen mentsége lehet: az, hogy az egész dolgot őszintén bevallja. De semmitse szabad elhallgatnia, semmit, mert különben mindaketten veszve vagyunk...

Sári asszony leroskadt a zongoraszékre, de aztán meggondolta magát és egy merész mozdu­lattal az ura ölébe kuporodott. Gellért, aki gyilkolni szeretett volna, fenséges némasággal tűrte ezt a hallatlan szemtelenséget, s visszafojtott lélekzettel kérdezte:

- Tehát igaz?

- Igaz, Miska... Meggondolatlan voltam, de tudom, hogy megbocsát... Hiszen sokkal jobban szeret, semhogy sokáig bírna haragudni rám!...

- Azért fogok megbocsátani, mert szeretem? - kiáltott föl megbotránkozva Gellért.

Az asszony hizelkedve hajtotta fejét az ura vállára, könyein édes mosoly csillogott keresztül s kacéran, hódító volta teljes tudatában folytatta:

- Azért se fogsz rám haragudni, azért se azért se...

Gellértnek még a szívverése is elállt erre a merészségre: az asszony most forró ajkát az övéhez tapasztotta. Erre még nem volt példa a világtörténetben: a hűtlen feleség édes csókkal akarja kiengesztelni a megcsalt férjet...

Mondhatatlan erővel leküzdötte azonban fölindulását (mily jó lett volna megfojtani a kétszínü teremtést!) s azon a hangon, amelyet a régi novellaírók szenvtelennek szoktak mondani, játszotta tovább sajnálatraméltó szerepét.

- Természetesen valami nőtlen férfi van a játékban? - kérdezte a szép bűnöst, aki most már karját is a férje nyaka köré fonta.

- Igen, drágám, cinkostársam is volt, - felelte az asszony sóhajtva, amíg ajkával a szegény Gellért füle körül babrált.

Gellért ideges mozdulatot tett.

- Szabad kérnem, hogy ne csiklandozza a fülemet? És ha nem vagyok indiszkrét, hogy hívják a cinkostársát?

Sári pajkosan elmosolyodott.

- Lássuk édes, kitalálná-e magától is. Gondoljon csak végig az ismerőseim között és mondja meg őszintén, hogy kire gyanakszik?

- És maga ilyen könnyedén beszél a dologról? - fakadt ki iszonyodva a megcsalt férj. - Azt kell hinnem, hogy elment a józan esze...

- Istenem, csak nem kívánja talán, hogy a Dunába ugorjak? - szólott ajkbiggyesztve Sári asszony.

Gellért lenyelte, amit mondani akart, s behúnyt szemmel folytatta:

- A nevét! Mondja meg röviden a nőtlen úr nevét! Ha a jó Istent ismeri, figyelmeztetem, hogy igazat beszéljen...

- Jé, talán csak nem képzeli, hogy hazudom?... Ha már annyit megvallottam, hát semmi okom a további tagadásra... Az a nőtlen úr nem más, mint... mint... Hát mégse találja ki!

- Asszony, a nevét, mert rögtön megőrülök...

Sári asszony fölhúzta az orrocskáját.

- Jó, csak ne kiabáljon úgy, hogy a cselédek is meghallják... A cinkostársam nem más, mint Szentpály Gyurka...

- Mit mond? A kopasz Szentpály!

- Úgy van, a kopasz Szentpály... Addig suttogott a fülembe, amíg végre is levett a lábamról... Meg aztán, őszintén megvallva, az is mindig az eszemben volt, hogy magának olyan bizalmas jóbarátja...

- Azért tette, mert nekem bizalmas barátom?

- Nem csupán azért, de részben bizony ez is hozzájárult, hogy elcsábíttassam magamat...

Gellért arcát elborította a vér - ilyen beszédre aligha volt még példa a hűtelen asszonyok történetében - de azért hősies önmérséklettel folytatta:

- És ma délután is találkoztak?

- Persze.

- Az ő lakásán?

- Természetesen. Csak nem hívhatom ide, hogy maga mindent megtudjon...

Gellért most már elmeháborodott módjára mosolygott:

- És mennyi ideig volt nála?

- Hát egy óráig. Mindig egy teljes óráig vagyok nála. Hétfőn, szerdán és pénteken vagyok ott, még pedig háromtól négyig...

A férj nagyot lélegzett, aztán görcsösen összeszorította a kezét.

- Szereti? - kérdezte.

- Kit?

- Hát Szentpályt?

Sári asszony csodálkozva nézett az urára.

- Miért beszél most megint Szentpályról?

- Hát az imént nem arról beszéltünk!

- Drágám, a maga eszecskéje úgylátszik megzavarodott. Hiszen mondtam, hogy nála voltam...

- Kinél?

- Hát Pataky úrnál, az énektanárnál...

- De ha jól emlékszem, hát azt mondta, hogy Szentpály vette le a lábáról...

- Jesszusom, miért beszél annyi badarságot össze-vissza?... Szentpály vett rá, hogy a hango­mat kiképezzem s tanuljak be egynéhány könnyebb fajtáju operett-szerepet. De mivel tudtam, hogy maga mindig ellene volt a komédiázásnak, hát titokban tanultam, hogy magát március végén meglepjem...

Sári asszony oly bájos együgyüséggel nézett az ura szemébe, hogy a Gellért dühe egyszerre elpárolgott. Ha kedve után megy, rögtön össze-vissza csókolja a feleségét, de mivel rohamai dacára nem volt éppen az ostobák közül való, még idejében meggondolta a dolgot. Ahelyett tehát, hogy az örömét elárulta volna, komolyan megrázta a fejét és egy Shakespeare-színész nemes mélabújával deklamálta:

- Csak arról akartam meggyőződni, hogy csakugyan igazat beszél-e - és örülök, hogy az őszinteségében nem csalódtam. Így már továbbra is jóbarátok maradunk...

Az asszony hálás pillantást vetett rá, a ravasz Gellért pedig kissé nyájasabban folytatta:

- Megbocsátok neked, mert bájos és szeretetreméltó vagy... De a jövőben ne tégy ilyet, mert komolyan megharagszom...