A nyárfa-utcai bank

- Herz, van önnél öt forint? - kérdezte hanyag mosolylyal az a tiszteletreméltó, öreg férfiu, aki deres császárszakállát nemes nyugalommal pihentette az íróasztal itatóspapirján.

A fiatal ember, akihez e sajátságos szavak intézve voltak, a májbetegek keserüségével kacagott.

- Öt forint? - ismételte olyan hangon, mintha az ősz padrone valami szumátrai ritkaságot kért volna tőle egészen váratlanul. - Van már legalább két hete, hogy nem láttam egy eleven bankót. Ma délben szalámit fogunk ebédelni, mert a feleségemnek nem adhattam ki a konyha­pénzét.

A különös párbeszéd még nem ért véget, mikor egy harmadik személy lépett az elegáns iroda­helyiségbe. A harmadik személy, aki meggyszínzsinóros egyenruhát és ezüstcsattos sipkát viselt, a Szép Heléna álom-dalát fütyörészte.

A tiszteletreméltó aggastyán egyszerre a homlokára ütött, s mintha valami váratlan jó ötlet jutott volna hirtelen az eszébe, leereszkedő kegyességgel fordult a meggyszínzsinóros egyéniséghez.

- Hanák, - mondta finom szemcsiptetéssel, - Hanák, gördüljön le a sarki kocsmába és hozzon föl egy korsó jó hideg sört. De vigyázzon, Hanák, hogy a habbal a kimérő-legény ne éljen vissza tulságosan. Mert ha sört akarok inni, ebből az következik, hogy sörre és nem habra szomjazom...

Hanák - nevezzük őt mi is e díszes néven - még egy darabig tovább fütyölte a Heléna álomdalát, aztán egy ásítás után odafordult az aggastyánhoz.

- És a pénz? - kérdezte ridegen.

- Micsoda pénz?

- Hát amiért a korsó sort felhozzam...

A császárszakállas öreg előkelően bólintott.

- Vagy úgy, - mondta, - ön azt a potomságot gondolja, amibe az általam óhajtott sör kerül... Ön tudja, Hanák, hogy nem szeretek bajlódni a kicsinységekkel és így arra kell kérnem, hogy a korsó sör árát vegye föl az apró kiadások rovatába....

Hanák szemtelenül felkacagott.

- Apró kiadások? Hahaha! Ön a tizenkét krajcárt röviden csak apró kiadásnak nevezi? Szives­kedjék hát ezennel tudomásul venni, hogy két hét óta mindössze se láttam több pénzt kilenc vagy tíz krajcárnál. Azt mondom önnek, hogy a pénzpiac helyzete e pillanatban kétségbe­ejtőbb, mint valaha...

A tiszteletreméltó aggastyán összevonta a szemöldökét, aztán az ujjával fönségesen az ajtó felé mutatott.

- Hanák, vonuljon vissza az előszobába. És ne történjék többé, hogy csöngetés nélkül a belső helyiségekbe merészkedjék.

A meggyszínzsinóros személyiség hangos mormogás után távozott, mi pedig szívesen felhasz­náljuk ezt az alkalmat arra, hogy hőseinket a nyájas olvasónak bemutassuk. A tiszteletreméltó aggastyán, polgári nevén Regenmantel K. Frigyes, elnökigazgatója a XII-ik kerületi forgalmi banknak, a fiatalabb pedig, Herz Manó Dániel ugyanez intézetnél mint főkönyvvezető és felügyelő-bizottsági alelnök működik. A meggyszínzsinóros egyén már a társadalmi létrának sokkal alantasabb fokán foglal helyet: ő csak szerény szolgai minőségben istápolja a külvárosi pénzügyeket. A banknak háromszobás helyisége van a Nyárfa-utca egy illatos bérházában; a kapu fölött impozáns cégtáblák hirdetik, hogy az intézet a legbonyolultabb pénzügyi mívele­tekben is szívesen áll a nagyközönség szolgálatára. Fekete alapon csillogó aranybetűk kiáltják, hogy a XII-ik kerületi forgalmi bank épp oly szívesen elfogadja a tőkepénzesek betéteit, mint amilyen készséggel áll ama polgárok rendelkezésére, akik úgynevezett prima- és pince-váltók leszámítolásával foglalkoznak. Sőt a díszes táblákból azt is megtudjuk, hogy az intézet a legvérmesebb személyi kölcsönöket is gyorsan megszerzi klienseinek; azoknak is, akik semmi értékesebb javat nem mondhatnak a magukénak e silány sárteke felületén.

Hanák tehát visszavonult az előszobába; az elnök-igazgató pedig komor méltósággal kutatott a zsebeiben egy netalán ott rejtőzködő cigaretta után. Fáradozását nem kisérte méltó siker; az aggastyán zsebeiben a legkülömbözőbb holmik foglaltak helyet - zsebkés, dugóhuzó, cipő­gom­boló, papirszipka - de cigarettának se hire, se hamva nem volt. A pátriárka némi keserü­séggel nézett fel a plafondra, azután még egyszer becsöngette a bank szolgáját.

- Hanák, - mondta bizonyos nonchalenceszal. - Hanák, fáradjon csak le a trafikba és hozzon fel két nem túlságosan kemény drámacigarettát. Im, itt van, fogja, a kétfilléres pénzdarab...

A szolga átvette a kétfillérest, az elnök-igazgató pedig nyájasan folytatta:

- Isten tudja, jobb szeretem ezt a közrendi fajt, mint a gianaclist, vagy a khedivét...

Mikor Hanák később visszatért a cigarettával, egy pirospozsgás öreg úr lépkedett megfontolva a nyomában. Az öreg úr látható érdeklődéssel nézett szét a forgalmi bank helyiségében, aztán megállt a pénztári asztal rácskerítése előtt. Az elnök-igazgató, aki félszemmel feléje sandított, hirtelen jegyezni kezdett valamit a naplóba, Herz úr pedig serényen a főkönyv fölé hajolt. Az idegen köszöntésére mindketten csak foghegyről válaszoltak, de Regenmantel K. Frigyes utóbb mégis csak elszánta magát arra, hogy a munkáját félbehagyja.

- Parancsol? - kérdezte impozáns hidegséggel, miközben a tollát szórakozottan a füle mögé dugta.

Az öreg úr megvakarta a füle búbját.

- Izé la, hát úgy áll a dolog, hogy a kapuban elolvastam a hirdetésüket. Azt látom belőle, hogy hetedfeles kamatot fizetnek, holott a nagy bankok nem adnak többet négy percentnél. Mondok magamba, inkább ideadok hát négyszáz pengőforintot, mert az az öt forint különbözet se kutyaság, nem igaz? Azért az öt forintért egy új selyemernyőt vihetek haza az anyjukomnak Cigányhalomra...

Az idegen ravaszul elnevette magát, az aggastyán szakálla pedig láthatólag megremegett. Herz úr is csillogó szemmel nézett föl egy pillanatig a főkönyvből, de a következő percben már únott ábrázattal folytatta lázasnak látszó munkáját.

Regenmantel K. Frigyes fölnézett az órára.

- Hm, - mondta, - a mai keletről már lekésett, mert tizenkét óra hét perccel elmúlt. A tőke tehát csak holnaptól fogva kamatozik, mert tizenkettő után a mai dátumra nem fogadunk el semmiféle betétet.

A jókedvü öreg úr könnyedén legyintett a kezével.

- Holnaptól, Isten neki, azt se bánom. Az a pár krajcár úgyse tesz már boldogabbá, nem igaz? Akár ma, akár holnap, üsse a kő...

Belenyúlt a nadrágja hátulsó zsebébe, s egy zsíros bugyellárisból kiolvasta a négyszáz pengőt. A komor Herz mérgesen nyugtatta az összeget, az elnök-igazgató pedig a maga nevét is pedánsul odakanyarította a nyugtára. Aztán a százasokat egy hanyag mozdulattal besöpörte a márványos asztalka fiókjába...

Mikor az idegen nyájas köszöntés után távozott, a szigoru Herz földhöz vágta a tollszárat, a pátriárka pedig óvatosan fülelni kezdett. Herz utóbb diákos örömkiáltásokba tört ki, de az elnök-igazgató ijedten rendre utasította.

- Ne bomoljon, még kihallatszik az előszobába...

A főkönyvvezető sunyi módon meglapult, de mikor Hanák később hírül hozta, hogy tiszta a látóhatár, oktalanul újra kezdte a hurrázást. A tiszteletreméltó aggastyán ekkor kivette a százasokat, s egy ropogós bankót a főkönyvvezető kezébe nyomott. A többi hármat ellenben elsülyesztette a tárcájába, miközben ünnepiesen így szólott Herz úrhoz:

- Végre talán a reumám miatt is elutazhatom vagy két hétre Pöstyénbe...

-&-

* Szöveghiány! [az elektronikus változat szerk.]