Rész

  1  1|                hogy eljön, - mondta, - az ember akár meghalhatna maga
  2  1|              velem hat hónapig.~ ~- Mi az?~ ~Freywaldné megsímogatta
  3  1|           dobolt a cilinderjén.~ ~- De az istenért, gondolkozzék higgadtan.
  4  1|           higgadtan. Valaki megismeri, az utcán látják velem, a legnagyobb
  5  1|               is, tudta, hogy ez ellen az elhatározás ellen nincsen
  6  1|             kapuból visszaküldi. Német az utca sarkán várni fogja
  7  1|           pisze orra csak úgy remegett az izgatottságtól.~ ~- Meglássa,
  8  1|             csókolt, elszántan morogta az ő éretlenkedő humorával:~ ~-
  9  1|           álltak vagy öt–hat millióig, az asszony a dúsgazdag Gyurgyik,
 10  1|                csillogtak a gázlámpák, az elegáns üzleteket zárták,
 11  1|                     Helyben vagyunk.~ ~Az utcaajtó felől mentek be
 12  1|                   Maga is végigbetűzte az étlapot s könnyedén szólott
 13  1|   szemrehányásokat tett később:~ ~- De az Istenért, vigyázzon, még
 14  1|           közelebb hajoltak egymáshoz, az óra már tíz felé járt...
 15  1|                tisztelettel hajolt meg az asztaluk előtt. Nagyszerűen
 16  1|             közbe:~ ~- Talán földid ez az úr?~ ~Vas Laci meghajolt.~ ~-
 17  1|           téptük a ruhánkat, míg Bandi az egyetemre nem került...
 18  1|               nem áldott meg bennünket az Isten.~ ~Vas Laci újra poharat
 19  1|                  Lassanként elvonultak az izgalom sötét felhői. Vas
 20  1|               készül a jövő farsangon. Az asszony jólelkűleg biztatta:~ ~-
 21  1|         példánkat...~ ~Éjfélfelé Német az órájára nézett, de a felesége
 22  1|              Előzékenyen segítette föl az asszony bundáját, a szomszéd
 23  1|              kis kékruhás kivilágított az udvarra a petróleumlámpással.~ ~
 24  1|          szerint, azt proponálta, hogy az asztaltól a kasszáig vezető
 25  1|              pikkoló–kapucinerekkel... Az asszony talán ebbe is beleegyezett
 26  1|         télikabátját.~ ~- Menjünk...~ ~Az ajtóban búcsúzni akart Vas
 27  1|             benneteket?~ ~- De kérlek, az háromnegyed órányira van
 28  1|                Német a pokolba kivánta az összes gyerekkori cimborákat.
 29  1|                körút széles utcáján át az ismerős lipótvárosi házak
 30  1|                 de a doktor odafordult az asszonyhoz:~ ~- Ha megengeded,
 31  1|             Mindketten kezet csókoltak az asszonynak, és csöndesen
 32  1|                nagyot sóhajtott, mikor az utcasarkon befordultak.~ ~ ~ ~
 33  1|             Titokban megsúghatom, hogy az asztal alatt kétszer is
 34  1|         márványos terem zsúfolva volt, az ezerkarú csillár égett,
 35  1|              át, nyájasan üdvözlöm, de az édes asszony büszkén bocsátja
 36  1|                cet homme la?~ ~Hogy ez az ember mit akar? Megütődve
 37  1|              De nagysád, nem emlékszik az estére?~ ~Hidegen, méltóságteljesen
 38  1|              micsoda hasonlatosság!... Az idegen asszony szakasztottan
 39  1|         szakasztottan olyan volt, mint az én régi pajtásom felesége
 40  1|              pajtásom felesége és csak az utolsó, a legutolsó percben
 41  1|             percben vettem észre, hogy az orra mégis más szabású,
 42  2|               jelzőtüze. Délután esett az eső és most csodálatosan
 43  2|         egészen tele volt vendégekkel, az egész fürdő minden szépasszonya
 44  2|                 borosüvegek borították az asztalukat, az égő vörös
 45  2|              borították az asztalukat, az égő vörös és haragos–zöld
 46  2|        sztanniol színesen csillant meg az üvegburás lámpa körül. A
 47  2|               egy hét óta volt itt, de az egész idő alatt jóformán
 48  2|               lehullott vadgesztenyét. Az atyja kétségbe volt esve
 49  2|         akadályozta meg őt abban, hogy az életet ostoba kényszernek
 50  2|           kényszernek ne nézze, melyet az együgyüek vehetnek csak
 51  2|              neki misem imponált ebből az egész komédiából, legfeljebb
 52  2|       meggyőződéssel konstatálta, hogy az évszakok és a jó modor közt
 53  2|             gömbákác alá. Hárman ültek az asztal körül: egy csinos,
 54  2|               fölemelte a poharát.~ ~- Az ősznél tartasz, - szólt, -
 55  2|                  válaszolt Bossányi, - az ősz nevetséges ostobaság.
 56  2|                    A sirig!~ ~Bossányi az asztalra könyökölt.~ ~-
 57  2|                mondotta hangosan, hogy az egész asztal meghallotta, -
 58  2|            Ilonát és szeptember elején az oltárhoz is vezetné, ha
 59  2|     negyvennyolc óra nevetségesen sok. Az utolsó üveg badacsonyinál
 60  2|             kiváncsi pillantást vetett az inkriminált asztal felé.~ ~-
 61  2|        érzéssel szavalt a Rómeóból:~ ~“Az éj palástja elföd engemet,~
 62  2|            Topp, - mondta, - ott ül!~ ~Az asszonyok hazamentek már,
 63  2|               gyilkos mereven állt meg az asztal mellett.~ ~- Bossányi
 64  2|         sarkantyúit.~ ~- Sylvers Kuno, az Esterházy–huszároktól. És
 65  2|             Margitszigeten volt, mikor az öreg Balló ötvenéves jubileumát
 66  2|            szólt, - foglaljanak helyet az urak!~ ~Bossányi kérdőleg
 67  2|           kiáltotta, - még két poharat az uraknak.~ ~A huszár lekötelezőleg
 68  2|              legalább úgy mondják.~ ~- Az bizonyos, - szólt Bossányi
 69  2|          elégedetten, - hogy próbáltam az életben egyet–mást.~ ~Koccintottak,
 70  2|            mikor mulató emberek vannak az orrod körül.~ ~A cigányok
 71  2|               a szállodással csevegett az üvegfal mellett, erőszakosan
 72  2|            huszár türelmetlenül dobolt az asztalon:~ ~- Üljünk le
 73  2|          valamennyi tája felé.~ ~Ismét az asztal köré telepedtek,
 74  2|         pommeryt.~ ~- Pompás kölyök ez az egypupu, - súgta a bonvivant
 75  2|              azt ajánlom, dobjuk sutba az úr cimet. Ti sem vagytok
 76  2|            gyöngén világosodni kezdett az égboltozat, hűvös levegő
 77  2|               kezdte a hajnali szellő, az úszóház fölött himbálózott
 78  2|                himbálózott a trikolór. Az áttetsző fák közt, a virágágyak
 79  2|        csöndesség volt köröskörül, még az egész fürdő mély álomba
 80  2|             egy nyaraló karcsu tornya, az erkély, az emeleti terasz.
 81  2|              karcsu tornya, az erkély, az emeleti terasz. A szürkéskék
 82  2|              függöny diszkrétül borult az ablak fölé, amelyen belül
 83  2|            leány hajnali álmát aludta. Az üveg valósággal csillogott
 84  2|             üveg valósággal csillogott az ébredő nap sugaraiban.~ ~
 85  2|           elérzékenyülten támaszkodott az ezüstös üveggömböknek, melyek
 86  2|            virágágyakat diszítették.~ ~Az egyik pauza alatt a bonvivant
 87  2|                 Hé, - súgta, - itt van az idő, hogy végezz vele!~ ~-
 88  2|            végezz vele!~ ~- Kivel?~ ~- Az egypupuval. Úgy emlékszem,
 89  3|        öngyilkos levele.)~ ~Ez a levél az utolsó írás, mely a kezemből
 90  3|         egyszer utoljára végigtekintek az eddigi életemen, - nagyon
 91  3|                követtem el. Ne higgyen az újságoknak és az idegdoktoroknak:
 92  3|               higgyen az újságoknak és az idegdoktoroknak: sohase
 93  3|                 azt hiszem, hogy ennyi az egész. Azt megengedem, hogy
 94  3|          egyetlen halandó se vált meg, az első emberpár óta, az életétől.
 95  3|             meg, az első emberpár óta, az életétől. De hogy bolond
 96  3|              hatvan esztendőt, de hogy az öngyilkosságom nem egy szigoru
 97  3|                utolsó láncszeme lenne, az ellen végső pillanatig síkra
 98  3|       pillanatig síkra szállok.~ ~Hogy az öngyilkosság ötlete többnyire
 99  3|     kivételesen, a halálos unalom adja az emberek kezébe a töltött
100  3|             kezébe a töltött fegyvert. Az én motivumaimat, kedves
101  3|            tenger partján, enyém talán az egész Riviéra legszebb nyaralója...
102  3|            vagy akár körülhajókázhatom az egész világot... Szerelmes
103  3|               azt akarom mondani, hogy az asszonyi grácia nem hatott
104  3|        gyönyörüség is akad a csókon és az ölelésen kívül... Az egészségem
105  3|                és az ölelésen kívül... Az egészségem ellen, mióta
106  3|                egészségem ellen, mióta az eszemet tudom, nem volt
107  3|                tudom, nem volt panasz; az idegeim vasból vannak, a
108  3|            vagyis elsőrendü minőség... Az alaptermészetem a jókedv
109  3|                Tudok mulatni, szeretem az intim baráti kört s a poharazgatásban,
110  3|          mérget a kezébe adta, én csak az olvasmányaimból ismerem...~ ~
111  3|          bátyám, hogy csakugyan elment az eszem, megkisérlem, hogy
112  3|               eszem, megkisérlem, hogy az elhatározásomat érthetővé
113  3|                gyermek vagyok. Nemcsak az órámat feszítettem föl,
114  3|          dolgokon törtem a fejemet: mi az oka annak, hogy a ló oly
115  3|               se fizeti meg érte, hogy az állatok nem tudnak beszélni,
116  3|              tegnap történt volna, úgy az eszemben maradt - a második
117  3|                   A mennyországba csak az jut, kis fiam, akinek lelke
118  3|       gondolkoztam ezen a dolgon, mert az én hitem szerint a Burkusnak
119  3|               épp úgy volt lelke, mint az embereknek. Óh, én tudtam,
120  3|                megnőttem, gyakran járt az eszem olyan dolgokon, amelyekre
121  3|            jobban érdekelt, hogy mi is az voltaképpen, ami egy csitri
122  3|             hűséges pajtásaim, akikkel az éjjelemet–nappalomat együtt
123  3|                 a barátaim hugainál és az előkelő zsúrok zongorái
124  3|           kezdtem komolyan gondolkodni az élet és a halál problémája
125  3|               fejjel ébredtem és ettől az éjszakától kezdve mind e
126  3|        gyönyörü kérdés érdekelt csupán az emberi egzisztencia utolsó
127  3|           Melyiknek van igaza közülük? Az ateistáknak–e, akik gúnyos
128  3|              hogy a tagadók részén van az igazság, néha áhítattal
129  3|               jutott egy furcsa dolog; az jutott eszembe, hogy akár
130  3|             keresek...~ ~Itthon támadt az ötletem, a könyvtárszobában,
131  3|             találgatással töltöttem el az időmet... Húsz év óta izgat
132  3|                s még egyszer se jutott az eszembe, hogy akár a következő
133  3|              igazán olyan fontos dolog az, hogy tíz vagy húsz esztendővel
134  3|            meghalt; megszomorítani hát az önző kiváncsiságommal senkit
135  4|                             Hófúvás.~ ~Az egyetlen kis unokahugom,
136  4|       tizennyolcesztendős leányka, aki az idei tavasszal került ki
137  4|               idei tavasszal került ki az angol kisasszonyok váci–
138  4|               leány miképp került ide, az Isten háta mögé, azt eléggé
139  4|             megtörténik, de ami eddig, az én egész közönséges életem
140  4|               napról–napra azzal telik az idő, hogy törülgetnem, gazdasszonykodnom
141  4|       körülmények közt arról, hogy ezt az unalmas egyformaságot valami
142  4|           fajtából való kalandot, amit az ember az egész életén át
143  4|                kalandot, amit az ember az egész életén át megtartogat.
144  4|         leányával együtt elvonultan él az ódon nemesi kuriában, évhosszat
145  4|        cipeljenek be a helységbe, ahol az ottani fiatalság - a kasznár,
146  4|    megszabadítsak a dérszövettől.~ ~Ez az arrogáns úr azonban mit
147  4|               azonban mit sem törődött az én látszólagos közönyömmel,
148  4|               Gálosdra.~ ~- Ah, hiszen az Sopronmegyében van?~ ~-
149  4|                   Egész nap.~ ~- Pedig az idő nem valami barátságos.~ ~
150  4|             ismersz - kiugrott belőlem az ördög s olyan vidáman, hangosan
151  4|            pompás agglegény–anyag van. Az én öregségemben nem a női
152  4|              mormogó gazdasszony állít az éjjeli szekrényemre. Én
153  4|              Hogy a reuma kínozni fog, az bizonyos...~ ~A bakonyi
154  4|           Veszprémmegyébe kanyarodott, az egyes állomásokon hosszas
155  4|        szüneteket tartottunk, s amikor az ablakon kitekintettem, ijedten
156  4|       határozott célzásokat tett, hogy az esetben, ha valakit egyáltalán
157  4|                 nehogy ez a bolond fiu az ajkaihoz emelje. Jaj, mit
158  4|               a gőz hatalmas erejének. Az utasok kiszálltak a kupékból,
159  4|          embereket is hozott magával s az akadályt délután egy órára
160  4|               szürkeségében. Andor, ki az ezüstcsattos kézitáskát
161  4|          feleltem meghatva, - talán... Az Isten áldja meg, Andor!...~ ~
162  4|         nyakába.~ ~- Csakugyan te vagy az, Gyuricám?~ ~Az első pillanatban
163  4|                te vagy az, Gyuricám?~ ~Az első pillanatban nem ez
164  4|         Gyuricának szólították), hanem az, hogy ebben a fiatal nőben
165  4|            kolostorbeli hálószoba, hol az ágyaink egymás mellett állottak,
166  4|            néha valami új dolog jutott az eszünkbe.~ ~- Mit keressz
167  4|           fogsz tán tovább menni ebben az időben?~ ~- Miért?~ ~- Mert
168  4|           mentem?~ ~- Kihez?~ ~- Ehhez az úrhoz, itt, ni!~ ~S megkapva
169  4|           úrhoz, itt, ni!~ ~S megkapva az útitársamat, szeretetreméltó
170  4|             férjem.~ ~A nyomorult, aki az úton nőtelen embernek adta
171  4|         Mosolyogva - hiszen te ismered az én borzasztó mosolyomat! -
172  4|               idegesen szorítottam meg az ujjai hegyét.~ ~- Igen,
173  4|               arra, hogy haragudjam.~ ~Az estét és a másnapot, mint
174  4|               postabélyegről láthatod, az ő csinos kis kastélyukban
175  4|           hiszen fogod olvasni egyszer az újságokban, - még okvetetlen
176  4|               mindig ébren van, s hogy az én kolostorbeli szomszédságomat
177  4|            valaha előttem titka - most az egész éjszakára magamra
178  4|               egy idegen férfiért, aki az összes barátnői szívekért
179  4|               én, - hogy is írtuk csak az iskolai gyakorlatban? -
180  4|               míg én egyedül bolyongok az élet göröngyös útjain! Bevalljam–
181  5|        elsőéves jogász, napokat evett. Az atyja minimumos tanító volt
182  5|         mutatott és egyre–másra nyerte az Önképzőkör összes díjait
183  5|       jutalmait. A piaristák direktora az év végén magához hivatta
184  5|               év végén magához hivatta az öreg tanítót és így szólott
185  5|                Tudom, Gärtner úr, hogy az ég önt bőven megáldotta
186  5|               mert csak napokat evett. Az atyja kijárta az ifjukori
187  5|                evett. Az atyja kijárta az ifjukori barátainál, hogy
188  5|                a hét különböző napján. Az ifjukori barátok közt volt
189  5|             verőfényes napok jártak és az esernyőáruló nénihez csak
190  5|                nagy öröm érte Samut és az ő egész családját. Atyja,
191  5|             Budapestre és egy délelőtt az Erzsébet–téri kioszk előtt
192  5|                ismerősen nézett rá. Ez az úr Alster Emil volt, aki
193  5|              lett. Ki ne ismerte volna az Alster nagy banküzletének
194  5|                magukra a közfigyelmet? Az Alster–cég igérvényeit már
195  5|                kihúzták és legutóbb is az ő révén nyerte meg a bécsi
196  5|              szlavóniai vasúti gépész. Az ujságok kiírták a szerencsés
197  5|               a lapok nyiltterében. És az Alster–cég hírneve és becsülete
198  5|             pillanatban keblére ölelte az öreg, meggörnyedt néptanítót:~ ~-
199  5|               kedden fölment. Alsterék az Andrássy–út egyik első emeleti
200  5|            Mennyire más volt itt, mint az ő protektorai házában, hol
201  5|               protektorai házában, hol az ebédlőben is ágyak álltak,
202  5|              készült buzogányt tartott az ajkai közt, nyájasan a kezét
203  5|             atyjával együtt kóboroltak az utcákon, és ha kávéházba
204  5|                aki bámulva nézte végig az idegent. A leány szőke volt
205  5|            mondta:~ ~- Ime, Samuka, ez az én kis leányom, aki szép
206  5|             föl fogsz járni hozzánk és az angolkisasszony jelenlétében
207  5| elviselhetetlenek voltak előtte, mikor az Andrássy–útra gondolt. Az
208  5|              az Andrássy–útra gondolt. Az esernyőárus nénike napokig
209  5|              valódi Odiot Maxime, mert az ő Margitja még magasabban
210  5|             vagyok kénytelen eltölteni az életemet! Milyen boldog
211  5|           kellett jönnie Budapestre és az esernyőárus néni felbontatlan
212  5|                és ezt gondolta:~ ~- Ha az Isten jó akarna lenni hozzám,
213  5|                jó akarna lenni hozzám, az ő nagy kegyelmével tönkre
214  5|                szál kendőben menekülne az utcára, egyszerre térdre
215  5|          konyharuháinak csodájára jött az egész Belváros és Lipótváros.
216  5|               hozzám mindig... Remélem az új házamban is sokat látom,
217  5|               szenzációs esetre, mikor az Alster Emil és Tsa cég egy
218  5|           kisebb vidéki kereskedőknek. Az öreg Alster heteken át nem
219  5|                   Oh, Samuka már ebben az időben nem evett napokat.
220  5|       képviselői mandátummal kínálták. Az öreg néptanító előkelő kávéházakban
221  5|            reggeltől estig, mert a fia az egész családot Budapestre
222  5|            egynéhány év alatt.~ ~Mikor az Alster Emil és Tsa cég nagy
223  5|               egyszerre feltünt előtte az Andrássy–úti palota és egy
224  5|             legbelső irodában forgatta az írásokat:~ ~- Bolond dolog
225  5|               idő, de mikor egy délben az ajtaján kopogtattak s egy
226  5|        partjait. De még sem volt többé az ő Margitja, aki kék ruhájában
227  5|           ruhájában könnyedén rendezte az ozsonna–asztalt, aki a zongora
228  5|                szomorúságunkat, hiszen az ügy az ön kezében van. Azért
229  5|         szomorúságunkat, hiszen az ügy az ön kezében van. Azért jöttem
230  5|          kelengyémet bejelentsem, mert az engem illet meg a tömegből.
231  5|               és nem szegődtem lovagul az ön aranyszőke udvarába.
232  5|              szólott:~ ~- Diktálja hát az igényeit, nagyságos asszony!...~ ~ ~
233  6|            nyolcvanéves Sárosdy János, az országszerte ismert emberbarát,
234  6|              fölösleges munkát, amikor az alapítvány történetével
235  6|            megismertetem önöket.~ ~*~ ~Az öreg nábob több mint tíz
236  6|       Zsuzskával táncolta a kotillont. Az Isten tudja, mit beszéltek
237  6|              másnap délben így szólott az apjához:~ ~- Tudod–e, mi
238  6|               apjához:~ ~- Tudod–e, mi az újság, apuskám?~ ~- No?~ ~-
239  6|      eltüntesse. Minthogy Zsuzska volt az utolsó leánya, a házaspár
240  6|              házaspár nem költözött el az aggastyán házából, hanem
241  6|               zajjal vették birtokukba az udvart, az istállót és a
242  6|           vették birtokukba az udvart, az istállót és a kocsiszíneket.~ ~-
243  6|                 mondta a fiatalasszony az apjának.~ ~A háztartást
244  6|              tényleg így rendezték be: az öreg úr Gyorokyéknél ebédelt,
245  6|               úr Gyorokyéknél ebédelt, az első emeleten, s büszkén
246  6|                világegyetemben ő ad ki az ebédjére legtöbbet; a fertályfont
247  6|               eredete föllázadt, mikor az inas méltóságos úrnak szólította
248  6|                ő éhesen járt fel s alá az ebédlőben, haragosan becsöngette
249  6|               előkelő humorral fogadta az apósa zsörtölődéseit, mint
250  6|               mosolyogva simogatta meg az öregember tüskés állát.~ ~-
251  6|               fiatal házas korodban... Az uram helyzete megköveteli,
252  6|        dörmögte:~ ~- Előkelő gentleman az én pénzemért; no iszen várj.
253  6|                jelentek meg a lapokban az öreg Sárosdy János bőkezűségéről.
254  6|           előkereste a címjegyzéket, s az első jótékonysági egyletnél,
255  6|               dühtől kipirulva mordult az apósára:~ ~- Inkább a gyerekeinek
256  6|               válaszolt:~ ~- Áldás van az olyan pénzen, amit a szegényeknek
257  6|               tel megnyeri a derbit, - az amúgy is gyenge nyárspolgári
258  6|                a tiszaháti birtokukra. Az öreg emberrel jóformán senki
259  6|                félvállról tudakozódott az egészsége után. Sárosdy
260  6|         egyszer olyan fogások kerültek az asztalra, melyektől parasztgyomra
261  6|       kulcsárné is a lovakról beszélt. Az inasok a sportujságokat
262  6|    bookmakereknél, a Gyoroky–pár pedig az ebéd fölött ismeretlen angol
263  6|            tudta, hogy mit eszik, csak az öreg Sárosdy fintorgatta
264  6|               öreg Sárosdy fintorgatta az orrát, mikor a levesét kanalazni
265  6|            kezdte.~ ~- Öcsém, - mondta az inasnak, aki diszkrét lenézéssel
266  6|          legközelebbi vendéglőből...~ ~Az inas gúnyos mosollyal vette
267  6|                Azt hiszem, látja, hogy az öreg nagyságos úr csak tréfál...~ ~
268  6|           miattam, aki nem szoktam meg az ilyesmit...~ ~A vén ember
269  6|             ebéd után nem fogott kezet az apósával, a fiatalasszony
270  6|           pukkadni, - mondta, miközben az íróasztal mellett helyet
271  6|            jelentek meg a napilapokban az öreg Sárosdy nagy szívéről.
272  6|                hogy ezt a csekélységet az Excellenciád rendelkezésére
273  7|                haza a hivatalból, hogy az udvart hatalmas patália
274  7|               Szalóky épp akkor lépett az udvarba, mikor a tollnokné
275  7|      lebocsátotta a cirokseprőt, s míg az irnokné diadalmasan visszavonult,
276  7|                vaserővel megragadta.~ ~Az asszony kiszabadította magát
277  7|           asszony kiszabadította magát az őrjöngő irnok kezei közül,
278  7|         settenkedik a menyecske körül. Az egész ház tudja, a cselédek
279  7|           nélkül besurrant a lakásába. Az ebédnél egyre csak a feleségét
280  7|              őszi napon Csabrendekről. Az asztalos leányára szerencse
281  7|               szentelje a szépségét és az életét? Két éven át mindig
282  7|             egy reggel föl fog ébredni az álmából; s a reggel ime
283  7|                falat a torkán akad; de az ebéd szerencsésen véget
284  7|           városban, kétszer megkerülte az érseki parkot, majd benézett
285  7|                hogy csak most végeztek az ebéddel, - mondta a zsinóros
286  7|            főszolgabíró úr? - kérdezte az előszobában a hajdútól.~ ~
287  7|             György huszár bejelentette az irnokot s Szalóky pár perc
288  7|            szítt, nyájasan intett neki az asztal mellől.~ ~- Szervusz,
289  7|           pusztai verekedés ügyében... Az aktákat ma délben hazavittem...
290  7|            apám, maga nagy bolond...~ ~Az irnok szemeit most egyszerre
291  7|             aztán fuldokolva odaborult az asztalra.~ ~- Tekintetes
292  7|           úrnak mindene megvan, amivel az életét megédesítheti: fiatal,
293  7|                nyomorult kutya vagyok, az egész világon semmi örömem
294  7|             Mért irigyli hát tőlem ezt az egyet, minek bánt, mit akar,
295  7|       szórakozás, nekem, nyomorultnak, az élet és halál kérdése...~ ~
296  7|           Ostobaság volt, hogy ilyesmi az eszembe jutott, ámbár szavamra
297  7|                 hogy mit tegyünk?...~ ~Az irnok hálásan emelte föl
298  7|                Gály megírta a levelet, az irnok pedig félénken közelebb
299  7|               ha maga jónak látja...~ ~Az irnok szemében a hála könnyei
300  7|         küldték, olvasd el...~ ~És míg az asszony feltépte a borítékot,
301  8|     szemérmetlen macska kezébe játssza az ártatlan kanárimadarat...
302  8|                nem beszélni róla ebben az ünnepies pillanatban! Mefisztó
303  8|            Isten nevében áldja meg ezt az ijesztő házasságot!...~ ~
304  8|            ismerte eddig a hímzőrámák, az Ohnet–regények és a penzióbeli
305  8|               most mégis megijesztette az a felelősség, melyet egy
306  8|               Klárikának eszébe jutott az a négyes, melyet Ádám egy
307  8|             furcsa gondolatra, hogy ez az illedelmes, udvarias idegen,
308  8|      illedelmes, udvarias idegen, mint az ő drága uracskája ül mellette
309  8|      pincérekkel, a liftes emberekkel, az aranypaszomántos szállóbeli
310  8|           kocsi ablakából merengtek el az olasz égbolt kékségén, -
311  8|                hasonlót sohasem láttak az Ohnet grófnői, ámbár (mint
312  8|             lelkesedve sürgött–forgott az ágya körül. A himzett kötény
313  8|              talpra!... Ki látta, hogy az ember a párnák közt töltse
314  8|             ember a párnák közt töltse az ifjúságát?... A pacsirta
315  8|              kelni, pontosan kifizetni az állami adót, a délelőttöt
316  8|              gondolta eddig, hogy csak az ifjúság bolondítására valók...
317  8|          dörmögte:~ ~- Úgy élek, ahogy az olvasókönyvek előírják...~ ~
318  8|               fölkelés dacára, sem élt az axiómák tanácsai szerint.
319  8|                férje szívéből gyűlölte az axiómákat, az ókori bölcseket,
320  8|        szívéből gyűlölte az axiómákat, az ókori bölcseket, az olvasókönyvek
321  8|         axiómákat, az ókori bölcseket, az olvasókönyvek tanácsait
322  8|            bohém gondolkodásával járta az élet ösvényeit s ugyancsak
323  8|        problémái még mindig homályosak az emberiség előtt. Ádám úr
324  8|                szerencsésen fölfedezte az előszobában. Szóval, Klárika
325  8|                lovagot vélt föltalálni az ő egyetlen uracskájában,
326  8|            némaságában:~ ~- Nem szeret az uracskám, nem szeret, nem
327  8|                 Féltékennyé kell tenni az uradat, meglátod, hogy kijön
328  8|               flegmából...~ ~- Ha csak az kell, - mondta Klárika önbizalommal, -
329  8|            kötény gazdáját ott találta az utcai ablak mellett. Klárika
330  8|           huszárt?~ ~- Aki odaát lakik az emeleti lakásban...~ ~Ádám
331  8|               huszár nevét?~ ~- Miért? Az kellene csak, hogy magának
332  8|        egyébbel sem foglalkozott, mint az asszonyi lélek pszihológiájával -
333  8|              olyan asszonyra, aki urát az udvarlóira figyelmeztette
334  8|                van szó - és így felelt az ő arrogáns hidegvérével:~ ~-
335  8|             adjutánsa s mivel a fenség az olasz udvarnál vizitel,
336  8|                  Klárika rémülten állt az inkriminált fiók előtt.~ ~-
337  8|            Ámbár (tette hozzá kacérul) az se volna csuda, ha bolondot
338  8|              ha bolondot tennék, mikor az uram nem szeret...~ ~- Egek,
339  8|                     Igazán szereti azt az embert? - kérdezte Klárikától
340  8|               szemében.~ ~- Mondja meg az igazat... mit ér, ha a hátam
341  8|                  Klárika megszorította az ura kezét.~ ~- Maga oly
342  8|          szomoru egyedüllétemben, hogy az akaratom ellenére megszerettem...
343  8|              közli velem délutánonként az érzelmeit. Ma - de nem mondom
344  8|         ilyesmit?~ ~- Ma csókot intett az ablakon át... százkilencvennyolc
345  8|                 nem kényszerítem, hogy az enyém maradjon... Az együttélés
346  8|              hogy az enyém maradjon... Az együttélés most már mindkettőnkre
347  8|                 Klárika ijedten nézett az urára.~ ~- Ne beszéljen
348  8|                 hogy mindent bevalljon az urának, de ekkor eszébe
349  8|          mélyén:~ ~- Hadd higyje, hogy az igazat mondtam, nem szabad,
350  8|        szobaleány egy névjegyet hozott az ebédlőbe. A névjegyen e
351  8|              sápadtan tette le kezéből az újságot.~ ~- Nem szabad
352  8|                huszár...~ ~Kopogtattak az ajtón - s a következő percben
353  8|      Legénykoromban együtt udvaroltunk az asszonyoknak a balatonfüredi
354  8|              holnap érkezik Budapestre az olasz udvartól... Ő fensége
355  8|           diskurzust.~ ~- Sokat látunk az ablakban, a feleségemnek
356  8|              vissza a társadalomtól és az élettől... A fenséges úr
357  8|             hogy a vezérkarba lépjek s az embernek megkeményedik a
358  8|               megkeményedik a feje, ha az iskola padjából kikerült...~ ~-
359  8|               Nono, nem merném kutatni az igazi okot...~ ~Klárika
360  8|          halálos rémülettel csípte meg az ura karját, hogy Ádám majdnem
361  8|        megkérte a kezedet...~ ~Klárika az urára emelte könnyes szemét.~ ~-
362  8|            mivel?~ ~- Majd elsülyedtem az előtt az idegen ember előtt...
363  8|              Majd elsülyedtem az előtt az idegen ember előtt... Nem
364  8|            csókot intett neked délután az ablakból...~ ~Klárika zokogva
365  8|            báró, mikor magát ott látta az ablaknál?~ ~A himzett kötény
366  8|              mert én csak akkor álltam az ablakhoz, mikor maga az
367  8|                az ablakhoz, mikor maga az előszobában csöngetett...~ ~-
368  8|             Hallgasson... mert kiugrom az ablakon.~ ~Ádám a karját
369  8|         azontúl még forróbban szerette az ő bolond kis feleségét.~ ~ ~ ~
370  9|                                        Az ékszer.~ ~Délelőtt tíz óra
371  9|           tűröm... Két hét múlva mehet az Isten hírével...~ ~Mari
372  9|            ilyen idő tájt sohase látta az urát, ijedten hagyta abba
373  9|         kérdezte megdöbbenve.~ ~Cserna az ajkára tette a mutatóujját
374  9|              olyan dolog történt, mely az amúgy is izgatott asszonyt
375  9|                reszketve, - tudod–e mi az újság?~ ~- Micsoda? - kérdezte
376  9|                    Micsoda? - kérdezte az asszony, akinek a szíve
377  9|                főnyereményt?~ ~- Azzal az ötvenkrajcáros sorsjeggyel,
378  9|                  Azt hittem, összeesem az örömtől, de egy pohár hidegvíz
379  9|              tudom, hogyan rohantam ki az ajtón s miképp kerültem
380  9|               el nem gázolt... De elég az hozzá, hogy itt állok és
381  9|              szemét, miközben most már az asszony is elsápadt a fölindulástól.
382  9|           Bizonyos, hogy nem volt hiba az újságban?~ ~- Hogy bizonyos–
383  9|      boldogsággal borultak még egyszer az egymás nyakába. Oly hihetetlen
384  9|            lenni, de Csernáné szerette az urát és inkább százszor
385  9|   Kilenckrajcáros szivart hozzon, mert az ötkrajcáros kubát most már
386  9|           legelőször tenni? - kérdezte az asszony, mikor a cseléd
387  9|               Első sorban is kiváltjuk az ékszereidet. Kétszáz forinttal
388  9|         ékszereidet. Kétszáz forinttal az összes holmikat hazahozhatjuk...~ ~-
389  9|        hazahozhatjuk...~ ~- Aztán?~ ~- Az adósságra is rámegy vagy
390  9|              Természetes, hogy mindent az utolsó krajcárig kifizetünk.~ ~-
391  9|             hogy meg lehetünk elégedve az állapottal...~ ~A cseléd
392  9|          levegőbe, miközben a felesége az ölébe telepedett.~ ~- Mikor
393  9|             csupa gyémánt és rubint... Az értékük összesen húszezer
394  9|         magunkfajta szegény ember...~ ~Az asszony álmodozva tekintett
395  9|                 Csak nem kívánod, hogy az ékszereket megtartsuk?~ ~-
396  9|                    Azt hiszem, mondtam az imént, hogy a drágaságokat
397  9|                akarsz mondani... Nekem az ötforintos függő és háromforintos
398  9|   arcvonásaihoz stílszerü...~ ~Fölkelt az ura öléből, s néma keserűséggel
399  9|               meg a felesége arcát, de az asszony mogorván elhúzódott
400  9|       házasságuk alatt nem zavarta meg az életüket semmilyen félreértés,
401 10|                készülődtek, a diákokat az érettségi vizsga láza és
402 10|            délutánonként a kávéházban. Az egész társulatot a kegyetlen
403 10|           színházi titkárt.~ ~- Hallja az úr, - mondta neki sötéten, -
404 10|             vasútról behozhassuk... Mi az ördögöt gondoljak hát ki?...
405 10|               húsz krajcár.~ ~- Hallja az úr, - szólt Pataky János
406 10|  színészkedésével?~ ~- Ebugattát, hogy az ördögbe ne törődnének...
407 10|                hányadszor üli meg most az ötvenéves jubileumát?~ ~-
408 10|        olyankor, amikor hó esik...~ ~- Az úr ki fogja nyomatni a színlapokat, -
409 10|                a sárospataki liceumot. Az öreg Pataky négylovas kocsin
410 10|            nyomor nem ölte ki lelkéből az ideált, nyugodtan tűrte,
411 10|     negyvennyolcas forradalom szelét.” Az ifju színészt később lelkesen
412 10|        Tamásvár derék értelmiségével s az öreg művész a lelkes közönség
413 10|              van a koszoru? - kérdezte az ünnepelt direktor, a jubileumi
414 10|         huszonháromszor nyujtottak föl az ünnepeltnek a zenekarból.
415 10|             csináltatni, de hol vegyen az ember tizenöt avagy húsz
416 10|        primadonna kissé megtisztogatta az ura koszoruját s szomoruan
417 10|        koszoruját s szomoruan tette le az ócska jószágot az ebédlő
418 10|             tette le az ócska jószágot az ebédlő asztalára.~ ~- Mi
419 10|             színésztől, - a melltűt és az ezüst evőeszközöket nem
420 10|                holmikat...~ ~ ~Félhét. Az önkéntes tűzoltók erős léptekkel
421 10|            Csapó a kellékeket rendezi, az ünnepelt alsónadrágban pöröl
422 10|               egy asztalon a melltű és az evőeszközök etuije, melyet
423 10|                rimánkodásra átengedett az előadás végéig, de azzal
424 10|          családjával együtt helyet kap az első sorban, míg egy megbízható
425 10|             őrködni fog a színpadon... Az első vendégek csakugyan
426 10|                diák és boltoslegény... Az első és második sor megtelik
427 10|             forint hatvan krajcár...~ ~Az óramutató lassankint eléri
428 10|            fillérrel sem szaporodik és az ünnepelt, aki időközben
429 10|            hallatszik föl... Végre itt az ideje, hogy az előadást
430 10|               Végre itt az ideje, hogy az előadást megkezdjék; Sz.
431 10|             sötét ábrázattal ballag ki az öltözőből a színpadra...
432 10|            Grün urat, aki a melltűt és az evőeszközöket őrzi.~ ~-
433 10|              után én fogom visszavinni az ékszereket a Steiner úr
434 10|           pillanatig félelmetesen nézi az alacsony Grünt, aki ijedten
435 10|             egy mozdulattal összekapja az ékszeres tokot, az ezüstnemüek
436 10|          összekapja az ékszeres tokot, az ezüstnemüek fekete bőrtokját
437 11|              Alsó–Kubinból Budapestre. Az árvamegyei székváros hirtelen
438 11|       életemben és soha sem bíbelődtem az írással. Két hét óta jegyese
439 11|   rehabilitálta előttem a vörös színt. Az ember utoljára is nem írhatja
440 11|            éppen tegnap verte beteggé. Az ilyen fiatal teremtés egyebet
441 11|          állapotot, valami... de tudja az ördög, hogy minek is nevezzem.
442 11|                Fitymálva csettintettem az ujjammal.~ ~- Ujjé, hiszen
443 11|               hiszen a kisujjamban van az egész. Jobb emberre nem
444 11|         kérdezed meg egyenesen.~ ~- Ki az a sanda Naca?~ ~- A sanda
445 11|          esztendő előtt szakácsné volt az édesanyám házában és harmincötéves
446 11|         nagyszakállu ácslegényt. Mikor az ácslegényt katonának vitték,
447 11|               nevezett ki prokuristául az összes szerelmi ügyeiben.
448 11|           század legkülönb stilistája. Az ácslegény tényleg különb
449 11|       meggyujtottam, újra elibém tette az aranyos Margaret–Mill–dobozt.~ ~-
450 11|          különben.~ ~Harmadnap megjött az Anica válasza és Német direkt
451 11|               Azontúl naponta én írtam az Albert szerelmes episztoláit,
452 11|             megint hamarosan kibukkant az aranyos nap, októberben
453 11|             nyakkendőmben...~ ~ ~Mikor az elbeszélést bevégeztem,
454 11|            Jánosi olyat kiáltott, hogy az összes pincérek odasereglettek
455 11|                pincérek odasereglettek az asztalunkhoz.~ ~- Mi történt? -
456 11|                 Jánosi dobolni kezdett az asztalon.~ ~- Nem volt még
457 11|            szólott kipirulva, - amióta az öreg Mózes lehunyta szemét
458 11|             Anica szerelmi levelezése. Az öreg Plecht Antal adótárnok
459 11|            ahogy vakációra hazatértem, az egész ház azzal fogadott,
460 11|               szemlesütve köszönte meg az üdvözlésemet, majd kérőleg
461 11|             egy szívességre.~ ~- És mi az?~ ~- Egy nagy, igen nagy
462 11|                nagy szívesség, amelyet az egész életemben sem fogok
463 11|            mert ők régen elfelejtették az ilyesmit, és magunk közt
464 11|              levelet!~ ~Ijedten néztem az Ancsa tágranyílt szemébe.~ ~-
465 11|            fiatalemberrel?~ ~- Mindegy az, hiszen én a saját írásommal
466 11|                 én ilyeneket firkáltam az innen–onnan előszedett papirokra:~ ~“
467 11|               milyen sokat várok attól az új világtól, amelyet ön
468 11|               kicsiny kézre, amely ezt az édes levelet megfogalmazta.
469 11|             sor, hogy egy nagyot üssek az asztalra.~ ~- Hogyan, hát
470 11|             akart engem erős karjaival az élet viharai ellen megvédeni?~ ~
471 11|      házaséletet élnek Kubinban, ahova az Anica férje a bérlete lejárta
472 11|           fogalmazványait, Anica pedig az én rapszódiáimat rendezgeti
473 12|             fogantatás hangulata, mert az agy sohasem szeparálhatja
474 12|   szeparálhatja magát teljesen azoktól az eseményektől, amelyek körülötte
475 12|               viszont Tennyson Alfréd, az angol udvari poéta sem cselekedett
476 12|          szerepeltet a költeményeiben. Az ember mindennapi életének
477 12|        mosónékat, akik komolyan veszik az álarcosbáli kosztümjüket.
478 12|            magyar népszínműveket, mert az ő duhaj, nótázó legényei
479 12|                harisnyákat hordanának. Az igazi művész éppen oly képtelen
480 12|              művész éppen oly képtelen az ilyen csalásra, mint a becsületes
481 12|            tükrös, parkettes teremben. Az alföldi vendégmarasztó csárda
482 12|        menuettet. Bizonyos tehát, hogy az ügyes - ember akár látatlanban
483 12|            művészt, akinek szívéből ez az édes ária kibuggyant.~ ~-
484 12|           Ugyan miféle valcer ez, amit az imént játszottatok?~ ~A
485 12|             szedett ki szolgálatkészen az egyik hegedűtokból.~ ~-
486 12|                lehet fogadni...~ ~- Ki az a Desirée Croce? - kérdezte
487 12|            fogadásra került a dolog és az egyik ügyvéd vállalkozott
488 12|             valahonnan Croce urat vagy az életrajzát. Mikor később
489 12|                 Tíz–tizenkét nap mulva az ügyvéd lármásan harangozta
490 12|        szónokolt, kiváncsian kapta meg az ügyvéd karját.~ ~- Hát Budapesten
491 12|                felé.~ ~Mikor kilenckor az ügyvéd gránátposztós fegyvertartója
492 12|                alatt helyet foglaltak, az inas egy gazdátlan boros
493 12|           gazdátlan boros poharat tett az asztalra. Kertész doktor
494 12|                doktor érdeklődve nézte az üres poharat, a házigazda
495 12|             szerzője.~ ~Mikor tíz felé az előszoba villamos csöngetője
496 12|                  Mindnyájan felálltak, az inas pedig kitárta a dohányzószalon
497 12|          dohányzószalon ajtaját. Mikor az ismeretlen vendég a küszöbre
498 12|                 Egy márványasztalra?~ ~Az ügyvéd elhessegette a lármás
499 12|            Levessem?~ ~- Hát persze.~ ~Az inas szolgálatkészen a háta
500 12|                csusztatta le vállairól az impozáns téli mezt. Kertész
501 12|            meglepetve, - már megint ez az átkozott szórakozottság...
502 12|                mire jó a kis kabát, ha az ember télikabátot hord?...
503 12|                a sanssmokingizmus...~ ~Az inas óvatosan vitte ki a
504 12|           írtam, egy viharos hajnalon. Az égen szikráztak a csillagok,
505 12|                nos, hát akkor kidobnak az utcára. És e föltevéssel
506 12|               úti kávéházba, zsebemben az utolsó négy krajcárral...~ ~
507 12|           maradt más, mint a csésze és az alpakka–kanál. A kávé után
508 12|            után egy darabig böngésztem az újságokat, de - egyszerre
509 12|             most izgatottan emelte föl az egyik karját.~ ~- Egy huszas,
510 12|                meg?~ ~- Két lépésnyire az asztaltól egy másik vendég
511 12|                csillogó szemmel meredt az értékes pénzdarabra. Ő is
512 12|               én kezembe fogtam megint az újságot, de az újság mögül
513 12|           fogtam megint az újságot, de az újság mögül gondosan szemmel
514 12|              papirján és míg látszólag az angol újságot olvastam,
515 12|            elszorult szívvel kémleltem az idegent, aki szintén egy
516 12|                   eredménytelen maradt az ádáz vetélykedés. Háromfelé
517 12|              úgy rémlett előttem, hogy az idegen bágyadtan dől a márványasztalra
518 12|           talált pénzösszeget.~ ~- Áll az alku, - feleltem fojtott
519 12|         fojtott hangon.~ ~Letelepedett az asztalomhoz és udvariasan
520 12|      pálinkáját. De nekem négy krajcár az összes vagyonom.~ ~A festő
521 12|                   s a Clairette–valcer az utolsó hangjegyig meg volt
522 12|       félbehagyva, sietett a kasszából az asztalunkhoz.~ ~- Mi tetszik?~ ~-
523 12|        Zálogban hagyhatnám ugyan önnél az aranyórámat, de ugyanezen
524 12|             ugyanezen véletlen folytán az aranyórám is otthon maradt.
525 12|          ajánljak fel önnek.~ ~- És mi az?~ ~- Ime, - és a márványasztalra
526 12|              aki csinos összeget nyert az op. 40–en, de mi még azon
527 12|              op. 40–en, de mi még azon az éjjelen utolsó krajcárig
528 12|               doktor, aki annak idején az attaséról, az exotikus dolgozószobáról
529 12|             annak idején az attaséról, az exotikus dolgozószobáról
530 12|            exotikus dolgozószobáról és az ezüsttel kivert zongoráról
531 13|            fölöttébb könnyű lett volna az érdekes kis szerelmi kaland
532 13|              incifinci hercegecskénél. Az emberi bölcsesség azonban
533 13|            hercegnő dacosan, - de hogy az én uram nem lesz, azt fogadom...~ ~-
534 13|           Inkább még ma este bevonulok az Orsolya–szűzek kolostorába...~ ~
535 13|            reggeltől estig bezárkózott az írószobájába és sajátkezűleg
536 13|              episztolája végén, - mert az effajta siheder leányok
537 13|           levegőben úszó pókhálónál... Az is lehet, hogy mire a hold
538 13|        pecsétjét, nyájasan így szólott az íródiákjához:~ ~- Hív szolgám,
539 13|                mi felséges barátunk?~ ~Az íródiák felolvasta a levelet
540 13|                a király nagyot csapott az asztalra s magából kikelve
541 13|               királyi park fái alatt s az olasz költők szonettjeit
542 13|               fejedelem, Schoennichen, az udvari szakács, hiába készítette
543 13|      nyalánkságokat és Joannes rhetor, az udvari könyvtáros, hiába
544 13|               végre Aloyzia Amáliának, az özvegy anyakirálynőnek is
545 13|          feltünt fejedelmi fia bánata. Az ősz hercegné aggódva kereste
546 13|          aggódva kereste föl a királyt az udvari parkban, ahol XIX.
547 13|           büszkeségem? - kérdezte tőle az anyakirálynő gyöngéden.~ ~
548 13|            szánakozva.~ ~- Óh, ha csak az volna... De akit szeretek,
549 13|               is egy király lánya...~ ~Az anyakirályné büszkén emelte
550 13|           Amália megbotránkozva nézett az ég felé, mintha a haragos
551 13|                Isten villámát kérné le az akaratos fruskára... Azután
552 13|          legjobb, a legdélcegebb férfi az egész kerek világon...~ ~
553 13|                XIX. Tivadar belekarolt az édesanyjába s míg a hervadó
554 13|                 hogy szinte szégyellek az emberek közé menni... Sem
555 13|                    És miért nem szeret az a kis zöldség? - kérdezte
556 13|                kis zöldség? - kérdezte az anyakirálynő elgondolkodva.~ ~-
557 13|                nincs senki, senki, aki az igazat megmondaná...~ ~Az
558 13|              az igazat megmondaná...~ ~Az anyakirálynő hosszabb ideig
559 13|               hosszabb ideig vizsgálta az eget, melyen már halavány
560 13|               legszebb és legjobb vagy az egész világon... De lehet,
561 13|         világon... De lehet, hogy csak az anyai szem lát ilyennek...
562 13|            behívatta Hoys–Hopp grófot, az udvarmesterét és harsányan
563 13|            csődítsd ide haladék nélkül az udvartartást... Hátha akad
564 13|              egy becsületes ember, aki az igazat megmondja...~ ~Hoys–
565 13|     édesanyjával együtt helyet foglalt az aranyos trónszéken - egymásután
566 13|                 egymásután megjelentek az udvari notabilitások: Hoys–
567 13|         notabilitások: Hoys–Hopp gróf, az udvarmester, Lázsiás herceg,
568 13|           udvarmester, Lázsiás herceg, az udvarnagy, Gránát báró,
569 13|                udvarnagy, Gránát báró, az udvari fogatok gondozója,
570 13|                fővezére, Schoennichen, az udvari szakács és Joannes
571 13|             szakács és Joannes rhetor, az udvari könyvtáros. XIX.
572 13|              magához Hoys–Hopp grófot, az udvarmestert.~ ~- Hív szolgám, -
573 13|          szerethetnek–e engem magamért az asszonyi népek?~ ~A herceg
574 13|          palástom alól is kitűnik?~ ~- Az erények tündöklő mintája
575 13|             tartasz a bátorságomról és az energiámról?~ ~Kanonenstein
576 13|          többiek után és Schoennichen, az udvari konyhák ura lépett
577 13|          Schoennichen, mi a véleményed az ízlésemről? - kérdezte XIX.
578 13|       szerelmes király, - te bizonyára az igazat fogod beszélni, hiszen
579 13|              te úgyszólván nem ismered az embereket... Mondjad hát
580 13|          mindazokat tudta, amik valaha az ég és a föld között történtek...~ ~
581 13|              mozdulatával elbocsátotta az alázatos udvarlókat, szemét
582 13|              Csak azt lessem, míg ezek az igazat megmondják!~ ~A szegény
583 13|                hiába a könyörgés, amit az ország bölcseihez és tudósaihoz
584 13|         jelentkezik Hoys–Hopp grófnál, az udvarmesternél.~ ~- Mit
585 13|            öreg salabakter? - kérdezte az előkelő Hoys–Hopp gróf,
586 13|            vendég; nem felelt mindjárt az udvarmester kérdésére, hanem
587 13|          ridegséggel.~ ~- Igaz.~ ~- És az is való, hogy az imádottjától
588 13|                    És az is való, hogy az imádottjától kosarat kapott?~ ~-
589 13|            aztán harsányan így szólott az udvarmesterhez:~ ~- Tudd
590 13|            gyógyító flastromot ismeri, az a valaki bizonyosan én vagyok...~ ~
591 13|             skót király levelét, mikor az udvarmester alázatosan belépett
592 13|             Hoys–Hopp gróf félénken, - az ajtóban egy öregember várakozik,
593 13|       gyógyítani a szíved sebét...~ ~- Az én sebemet csak a halál
594 13|         grófnak, hogy vezesse be hozzá az ismeretlen orvos–doktort...~ ~
595 13|          ismeretlen orvos–doktort...~ ~Az udvarmester széttárta a
596 13|            percben a király előtt állt az ősz Gärtnerius mester, az
597 13|              az ősz Gärtnerius mester, az alkimisták királya, aki
598 13|           madarakkal úgy beszélt, mint az emberekkel, akószám készítette
599 13|                 prima matériá”–t, mely az életet meghosszabbítja és
600 13|           aranyat és gyémántot csinált az értéktelen kovakőből. A
601 13|              hogy még most sem ismered az okokat, - mondta szárazon,
602 13|                 mint a többi... És hol az a bölcsességben megőszült
603 13|       nézhetnél királyi személyedre... Az igazi ok örökké rejtve marad
604 13|         előtted, mert senki sincs, aki az igazat megmondaná...~ ~Én
605 13|             többet ér... Aki fölteszi, az nem a világot látja vele,
606 13|             látja vele, hanem önmagát, az egész világ szemével...~ ~-
607 13|               De aki a csodapápaszemet az orrára biggyeszti, úgy látja
608 13|                látna... Felséged tehát az Elfrida hercegnő szemével
609 13|            öntötte el, tagjai remegtek az izgatottságtól és a türelmetlenség
610 13|       mesternek:~ ~- Hol a pápaszem?~ ~Az alkhimista aranyos tokot
611 13|                a csodálatos pápaszemet az orrára illesztette volna,
612 13|                     Küldjed be azonnal az egész udvart...~ ~Gärtnerius
613 13|             szakács és Joannes rhetor, az udvari könyvtáros. Mikor
614 13|               ekkor egyszerre föltette az orrára a Gärtnerius mester
615 13|                láthatatlan erő leemeli az aranyos trónszékről s odahelyezi
616 13|             férfi után vágyakozzék, ne az ilyen könnyekben úszó báb
617 13|              Százszoros halált érdemel az istentelen, aki a királyt,
618 13|    elválasztottátok a törzsétől...~ ~- Az igazságot ölöd meg! - szólott
619 13|                   Vesszen veled együtt az igazság! - kiáltotta könyörtelenül
620 13|           fejvételéről sokat beszéltek az országban és így történt,
621 13|           múlva ért el Schwarzwaldenbe az az udvari futár, akit Elfrida
622 13|              ért el Schwarzwaldenbe az az udvari futár, akit Elfrida
623 13|          királykisasszonynak is éppúgy az erő imponál, mint a mezítlábos
624 13|           könnyedén visszautasítottam, az erős férfinak ezt kiáltom:
625 13|             király csakhamar hazahozta az ő szerető és szépséges feleségét.
626 13|         fejetlen törzse lassan porladt az útszéli árokban, amelybe
627 14|        tréfáljon, - hebegte ijedten, - az ilyesmit még bolondságból
628 14|                is kiverni a fejéből.~ ~Az Erzsike kisasszony szüleinél -
629 14|          Heinrich-család, mely szintén az ő szülővárosából költözködött
630 14|    selyemszalagokat árult, tönkretette az oktalan konkurencia, s mivel
631 14|               szerencsésen kiderítette az Eötvös-utcai lakás címét.
632 14|        életében részük volt; Salamont, az igazgatót, Terényit, a levelező–
633 14|              hiszem, hogy nem teszi ki az ablakába, amit ma délután
634 14|             még aligha beszéltek azzal az elkapatott fráterrel...
635 14|         leányok megdöbbenve hallgatták az aggasztó összeszólalkozás
636 14|              megállapodtak abban, hogy az Erzsike jövője, Istennek
637 14|                abban a percben, amikor az oltár elé lépne...~ ~Erzsike
638 14|              számára... És Heinrich úr az ijesztően sápadt fiatalembert
639 14|            magához menne feleségül, ha az Erzsike helyében lenne...~ ~
640 14|               pedig targoncást küldött az ott hagyott holmijáért.
641 14|             szenzációs esetek jutottak az eszébe, melyekben az elhagyott
642 14|          jutottak az eszébe, melyekben az elhagyott szerető a hűtlen
643 14|    vezérigazgató egy napon így szólott az elnöki titkárhoz:~ ~- Estére
644 14|       titkárhoz:~ ~- Estére hozza, föl az iratait... éjfélig legalább
645 14|         munkával könnyedén túl leszünk az egész bajon...~ ~- Parancsolatjára,-
646 14|           csinos karriert csinált...~ ~Az igazgató, mikor utóbb vacsorára
647 14|        bejelentette Erzsike asszonynak az esti vendéget.~ ~- Kilenckor
648 14|              kisért haza délutánonként az iskolából és az utcasarkon
649 14|          délutánonként az iskolából és az utcasarkon tíz krajcárért
650 14|                tett oly boldoggá, mint az a tízkrajcáros ibolya...~ ~-
651 14|                  Nem fél, hogy agyonlő az elhagyott ideálom?~ ~Salamon,
652 14|           gyujtott, utóbb pedig, mikor az előszoba csöngettyűjét szörnyen
653 14|                újra magamba bolondítom az egykori imádómat...~ ~-
654 14|    hintaszékben, hanyagul kezébe fogta az esti lapot s gondosan ügyelt,
655 14|        vérvörös selyempongyola alól.~ ~Az ebédlő ajtaján ekkor félénken
656 14|             alázatosan kezét nyujtotta az igazgatónak, majd tisztesen
657 14|               tisztesen helyet foglalt az ebédlő asztala mellett...
658 14|               hat évig pontosan fizeti az árendát, abban minden vállalat
659 14|                   Biztatóan mosolygott az elnöki titkárra és utóbb
660 14|                akkor is sok volt benne az igazi művészből...~ ~Sós
661 14|                teázás közben elmesélte az utóbbi évek történetét:
662 14|               a hosszu téli sétákra... az Andrássy–uti köröndre, mely
663 14|             öltve mentünk haza és maga az utolsó tíz krajcárjáért
664 14|        krajcárjáért ibolyát vett nekem az oktogon sarkán... Emlékszik,
665 14|          tanítói komolysággal oktatott az être ige alakjaira?... És
666 14|               szerelmet vallott?... Én az Ella kabátját steppeltem
667 14|           fickó iránt érdeklődhetik... Az agyonlövés meg a feleségül
668 14|                 Jobban szerettem, mint az életemet, mint az üdvösségemet...~ ~
669 14|                 mint az életemet, mint az üdvösségemet...~ ~És miközben
670 14|               Salamon úr lépései ismét az ebédlő felé közeledtek,
671 14|          szólna érettem néhány jó szót az igazgató úrnak, egész holtom
672 15|              olyan hangon, mintha csak az imént váltunk volna el egymástól
673 15|            Gyurka elmondott egyet–mást az életéből, többek közt azt
674 15|              asszony, - mondta, - csak az a hibája, hogy a kolostorban
675 15|              velünk ebédelsz.~ ~Délben az uszodai hideg fürdő után,
676 15|              mikor bort kellett önteni az asszony poharába, vagy valami
677 15|          vannak.~ ~- Igaz is, - mondta az ebéd végén, - délután velünk
678 15|        csúcsáról pompás kilátás nyílik az egész vármegyére, esetleg
679 15|       meghívást s négy után ott vártam az egész társaságot a kávéházi
680 15|                két–három fiatal leány, az öreg doktor, Gyurkáék, a
681 15|              Pompás asszony, - szóltam az urához, aki az egyik süldőleánnyal
682 15|                 szóltam az urához, aki az egyik süldőleánnyal beszélgetett.~ ~
683 15|               Mintafeleségem van, akit az ilyen magunkfajta öreg korhely
684 15|              egyszerü és jólelkü, hogy az egyetlen gyöngeségét szívesen
685 15|              szívesen megbocsátja neki az ember...~ ~- Hát gyöngesége
686 15|      válaszolhatott a kérdésemre, mert az öreg doktor megvárta a Kal
687 15|             zöld falombok koronájában; az erdő mélyéről madárfütty
688 15|          álomba ringató muzsikája. Még az előző estén a budapesti
689 15|           nyomorult földtekén... Mikor az egyik kanyarodónál utolértük
690 15|           sincs. Elvégre nem én vagyok az ura és így semmi közöm ahhoz,
691 15|           tejfelesszáju suhanccal, aki az oldala mellett kullog...~ ~
692 15|           benyomását tette rám, akinek az imént az ura jellemezte.
693 15|             tette rám, akinek az imént az ura jellemezte. Kesztyüs
694 15|            Gyurka közömbösen csevegett az öreg doktorral a Dunántúl
695 15|             szobaleányok kicsomagolták az uzsonnakosarakat, a leányok
696 15|            uzsonnakosarakat, a leányok az isteni kilátásban gyönyörködtek,
697 15|               félóra is eltelt, amikor az uzsonnát végre föltálalták
698 15|               a tenger színe fölött) s az egyik balatoni tengernagy
699 15|             kerültek elő a sűrűségből, az öreg urak is letelepedtek
700 15|        titokzatosan susogó fák között. Az egyik admirális (Csepely
701 15|                a hívásra. Szeniczeyné, az egyik fiatal mama, gúnyosan
702 15|                paripája taposta. Mikor az omladékhoz közel értünk,
703 15|           különös látványra se tünt el az előbbi mosolygás.~ ~Megfogta
704 15|               illedelmes távolban állt az udvarlójától... Gál közömbös
705 15|         figyelmeztettem, hogy lekésünk az uzsonnáról.~ ~Gyurkáné is
706 15|                csak csirkecsontot...~ ~Az asszony forró pillantással
707 15|              forró pillantással nézett az urára, aztán szófogadóan
708 15|              szerelmesen, csókot intve az egyik ujjával), aztán eltünt
709 15|            volna a furcsa jelenetet, - az egész történet érthetetlen,
710 15|               is megvan a maga bogara. Az a bogara, hogy én nem tudom
711 15|              regénybeli férfiideál jár az eszében, aki sárkányokat
712 15|        szívében, hogy végre megtalálja az igazit. De mert alapjában
713 15|                és korrekt asszony, hát az első kétértelmü szóra visszafordul...
714 15|           minden rosszaságtól irtózik. Az ártatlan kacérkodása az
715 15|                Az ártatlan kacérkodása az én malmomra hajtja a vizet,
716 15|              mert csakugyan nem kapunk az uzsonnából...~ ~Pár perc
717 15|             foglaltunk, egy pillanatig az a kérdés járt a fejemben,
718 15|                e? vagy nagy filozófus? Az asszonyok pillantásából
719 15|                asszonyok pillantásából az látszott, hogy nem tartják