II.
Vas Laci meséje otthon, a kaszinóban.

...Szóval gyönyörű volt. Titokban megsúghatom, hogy az asztal alatt kétszer is megszorította a kezemet, s a szemeivel akként intett, mintha így szólt volna: “Tetszel nekem!” Hej, fiúk, ha nem néztem volna, hogy a legjobb barátom felesége!...

Másnap már kora délután elvégeztem a dolgomat, este nem igen tudtam, mit tegyek? Egy utcasarkon megpillantottam a Lassalle plakátját, hét táján befordultam a Vigadóba. A nagy márványos terem zsúfolva volt, az ezerkarú csillár égett, a szépasszonyok illatszere kóválygott a levegőben...

A koncert után megálltam a szőnyeges lépcsőházban s egy percig szemlét tartottam a kijövők felett. Egyszerre mit látok, ki fordul kifelé a nagy üvegajtó mögül? Egy hosszú, bolyhos belépőben, fején aranytól csillogó selyemkendővel a Bandi szép felesége egy idegen, lapátszakállu úr karján. Örömmel szaladok oda a kitolakodó embertömegen át, nyájasan üdvözlöm, de az édes asszony büszkén bocsátja le szempilláit, s e szavakkal fordul a kísérő úr felé:

- Que me veut‑il, cet homme la?

Hogy ez az ember mit akar? Megütődve szólok:

- De nagysád, nem emlékszik az estére?

Hidegen, méltóságteljesen végignéz, mint egy uralkodó hercegnő... A lapátszakállu úr is bámulva tekint rám, s a szépasszony így folytatja:

- Allons, je vous prie, il fait froid.

Szó nélkül ott hagytak, mint egy bolondot. Mi volt ez, álmodtam? Utánuk siettem, még egyszer szembeálltam velük a lépcsőház alján... Hej, fiaim, micsoda hasonlatosság!... Az idegen asszony szakasztottan olyan volt, mint az én régi pajtásom felesége és csak az utolsó, a legutolsó percben vettem észre, hogy az orra mégis más szabású, mint amazé... A Bandi feleségéé piszébb, pajkosabb egy kevéssé...