A leves.

A nyolcvanéves Sárosdy János, az országszerte ismert emberbarát, mint önök olvashatták, ismét háromszázezer koronát ajándékozott egy újonnan építendő lelencház céljaira. Minthogy a nagy lelkek titkos processzusai mindig érdeklik a gondolkodó közönséget, bizonyára nem végzek fölösleges munkát, amikor az alapítvány történetével megismertetem önöket.

*

Az öreg nábob több mint tíz éve együtt lakik a vejével és a leányával. Mikor a katonai liferálások mezejéről hófehér hajjal visszavonult, pompás kis palotát vett a Dessewffy‑utcában s a vasrácsos kapu tükörüvege elé borotvált képü portást állított. A járatlanok mágnáspalotának nézték a házat, főképp olyankor, amidőn a Sárosdy János veje, Gyoroky Emil kamarás úr ő méltósága a feleségével délutánonként kikocsizott. A nábob vénségéig lókupec maradt, de a leányait, kivétel nélkül, a közélet kitünőségeihez adta feleségül. Zsuzska a legfiatalabb, valami fürdőhelyen belehabarodott Gyoroky Emilbe, aki akkoriban a galamblövő‑versenyen negyvenhatos szerièst csinált, s diadallal vitte haza a Ferdinánd Oszkár főherceg arany-serlegét. A verseny után bál volt s Gyoroky a szőke Sárosdy Zsuzskával táncolta a kotillont. Az Isten tudja, mit beszéltek tánc közben, de Zsuzska másnap délben így szólott az apjához:

- Tudod‑e, mi az újság, apuskám?

- No?

- Karácsony előtt férjhez megyek Gyoroky kamaráshoz.

A nábob, aki már megszokta, hogy semmibe se vegyék, telehintette paprikával a levesét, aztán közömbösen így válaszolt:

- Tehát ismét megengedi a gondviselés, hogy egy léhűtő adósságait kifizessem...

A kifakadás nem volt túlzott, mert Sárosdy közel kétszázezer forintot áldozott arra, hogy a veje fiatalkori bűneinek végső nyomait is eltüntesse. Minthogy Zsuzska volt az utolsó leánya, a házaspár nem költözött el az aggastyán házából, hanem pompásan berendezkedett a Dessewffy‑utcai palota első és második emeletén. Sárosdy mindössze három szobát tartott meg magának a földszinten, míg Gyorokyék hangos zajjal vették birtokukba az udvart, az istállót és a kocsiszíneket.

- Remélem, hogy ezután is együtt ebédelsz velünk, - mondta a fiatalasszony az apjának.

A háztartást tényleg így rendezték be: az öreg úr Gyorokyéknél ebédelt, az első emeleten, s büszkén elmondhatta, hogy a világegyetemben ő ad ki az ebédjére legtöbbet; a fertályfont hús, amit naponként megevett, körülbelül negyedmillió forintjába került egy éven át. A fiatalok vadászkocsin rándultak ki barátaikkal a lóversenyre, télen villát béreltek a Riviérán, s szobaleányokkal, inasokkal, lovászokkal, kulcsárnővel és francia szakáccsal népesítették be a budapesti palotácskát.

Sárosdy szótlanul nézte a költekezést, a vagyona kibirta ezeket a kis érvágásokat, de a volt lókupec egész keserűsége feltámadt benne, mikor a veje, vagy a leánya észrevétették vele, hogy nem igen tartják úriembernek. Parvenü eredete föllázadt, mikor az inas méltóságos úrnak szólította Gyorokyt, míg őt csak mintegy kegyelemképp nagyságolta. Délben, ha a fiatalok valamivel tovább elmaradtak a rendes időnél, s ő éhesen járt fel s alá az ebédlőben, haragosan becsöngette a szobaleányt.

- A méltóságos asszony nem hagyta meg, hogy mikor tér haza?

- Nem, nagyságos úr.

- Akkor tálaljanak nekem odalenn a nappali szobában. A méltóságos asszony pedig ebédeljen, ha neki tetszik, akár éjfél után...

Gyoroky előkelő humorral fogadta az apósa zsörtölődéseit, mint a felnőtt ember, aki valami éretlen gyerekkel tréfálkozik.

- Öregem, ne mérgelődjék, mert ez árt a szervezetnek... Inkább fogadja meg ötezer forinttal Numa II‑őt...

A fiatalasszony pedig mosolyogva simogatta meg az öregember tüskés állát.

- Mi, apuskám, nem élhetünk úgy, mint te éltél fiatal házas korodban... Az uram helyzete megköveteli, hogy mindenütt ott legyünk... Ne mormogj, hanem nyugodj bele abba, hogy a vőd előkelő gentleman...

Sárosdy János ilyenkor szó nélkül vonult vissza a hálószobája kanapéjára, s míg a lábait gondosan betakargatta a különböző plüssökbe és prémekbe, a bosszúvágytól csillogó szemmel dörmögte:

- Előkelő gentleman az én pénzemért; no iszen várj. Majd megmutatom, hogy én is föl tudlak dühösíteni benneteket...

Két nappal később hosszú cikkek jelentek meg a lapokban az öreg Sárosdy János bőkezűségéről. A nábob ugyanis előkereste a címjegyzéket, s az első jótékonysági egyletnél, mely a szemébe akadt, negyven vagy ötvenezer koronás alapítványt tett. A palotában egymást érték a deputációk, feketekabátos szónokok tremolázó hangon jelentették ki, hogy Sárosdy Jánost jókedvében teremtette a magyarok Istene; a kamarás pedig, mikor egyedül maradtak, dühtől kipirulva mordult az apósára:

- Inkább a gyerekeinek adná a pénzét, semhogy mindenféle léhűtő és stréber fejéhez dobálja... Ha így folytatja, hát annyi se marad, amennyiből tisztességesen eltemettethetjük...

A nábob sunyi pillantással húzta össze magát, s ravasz kenetességgel válaszolt:

- Áldás van az olyan pénzen, amit a szegényeknek és a nyomorultaknak adunk...

A tavaszi lóversenyek idején Gyoroky egész nap a trainer‑telepeken futkosott s komolyan pályázott arra, hogy Pitt‑tel megnyeri a derbit, - az amúgy is gyenge nyárspolgári rend fenekestül fölfordult a Sárosdy‑palotában. A fiatalasszony kora hajnalban kelt, gyorsan feltűzte a haját, s rövid reggeli után könnyü fogaton hajtatott ki férjével együtt a reggeli galoppokra. Néha csak ebéd után tértek haza, néha váratlanul Bécsbe utaztak, majd búcsúzás nélkül lerándultak a tiszaháti birtokukra. Az öreg emberrel jóformán senki sem törődött, a lánya néha sietve homlokon csókolta, a veje csak minden ötödik‑hatodik nap fogott kezet vele s félvállról tudakozódott az egészsége után. Sárosdy többnyire egyedül ebédelt a földszinti lakásában s mivel a szakács előtt se örvendett túlságos tekintélynek, nem egyszer olyan fogások kerültek az asztalra, melyektől parasztgyomra ugyancsak irtózott.

- A méltóságos úr meg fogja keserülni ezt a viselkedést, - mondta ebéd után, ha rendes szokása szerint kissé pihenni tért.

Három nappal a derbi előtt, a Sárosdy‑palotában a kulcsárné is a lovakról beszélt. Az inasok a sportujságokat bujták, a lovászok - különböző álnevek alatt - fogadásokat kötöttek a bookmakereknél, a Gyoroky‑pár pedig az ebéd fölött ismeretlen angol szavakkal dobálózott. Jóformán senki se tudta, hogy mit eszik, csak az öreg Sárosdy fintorgatta az orrát, mikor a levesét kanalazni kezdte.

- Öcsém, - mondta az inasnak, aki diszkrét lenézéssel állott meg előtte, - mondja meg a nagyságos szakács úrnak, hogy charlatán... A méltóságos úr lehet, hogy a hideg levest szereti, én azonban a paraszt izlésemmel megszoktam, hogy a leves megégesse a szájamat... Itt van különben tíz krajcár, hozzon egy adag tisztességes levest a legközelebbi vendéglőből...

Az inas gúnyos mosollyal vette át a tíz krajcárt, a fiatalasszony azonban elsápadt a haragtól.

- Tegye le a pénzt és vigye ki a tányérokat. Azt hiszem, látja, hogy az öreg nagyságos úr csak tréfál...

A kamarás, aki mindeddig egy titkos számítással volt elfoglalva, szintén felütötte a fejét a papirról.

- Édes öregem, - mondta, - lehetne annyi izlése, hogy nem beszélne ostobaságokat a cselédjeim előtt... Ha maga miatt nem is, de én miattam, aki nem szoktam meg az ilyesmit...

A vén ember alázatosan meghajolt, s bűnbánó arccal dörmögte:

- Ezennel bocsánatot instálok a méltóságos úrtól, amiért úri házában illetlenül viselkedtem... Ezentúl, ígérem, hogy nem lesz panasza ellenem...

A kamarás ebéd után nem fogott kezet az apósával, a fiatalasszony pedig sértődve nyujtotta csókra a homlokát. A nábob összezsugorodva haladt le a lépcsőkön, s mikor a szobája ajtaját bezárta maga mögött, egyszerre titokzatosan elmosolyodott...

- A méltóságos úr meg fog pukkadni, - mondta, miközben az íróasztal mellett helyet foglalt.

A következő vasárnap gyönyörü cikkek jelentek meg a napilapokban az öreg Sárosdy nagy szívéről. A nábob, aki nemes gondolkozásának már annyi jelét adta, ismét háromszázezer koronát küldött Laczffy grófnak, a lelencház‑egyesület elnökének. “Boldog vagyok, - írta kísérő levelében, - hogy ezt a csekélységet az Excellenciád rendelkezésére bocsáthatom, s a magam részéről is elősegíthetem némiképp, hogy a szegény lelencekből tisztességes polgárokat neveljenek... Ha a gondviselésnek úgy tetszik, hogy még meghosszabbítja egy vénember életét, remélem, hogy újabb adományokkal is támogathatom nemesszívü egyesületüket.”

A következő hét elején, - két nappal azután, hogy Pitt egy nyakhosszal második lett a bécsi derbin, - mágnásokból és képviselőkből álló küldöttség tisztelgett a Sárosdy‑palota szalonjában. A nábob a veje és leánya társaságában fogadta a megjelent urakat s mialatt Laczffy gróf lendületes beszédben köszönte meg a nemesszívü adományt, titokban odasandított a kamarás felé.

- A méltóságos urat most megütheti a guta, - mondta magában, miközben a szíve csaknem kicsordult a gyönyörűségtől...