Rész

  1  1|              portása, mikor a vendégeket az előkelő landauerból kisegítette,
  2  1|   sürgött-forgott a kocsi körül. Nemcsak az az öröm látszott az arcán,
  3  1|                  kocsi körül. Nemcsak az az öröm látszott az arcán,
  4  1|              Nemcsak az az öröm látszott az arcán, hogy kedves vendéget
  5  1|                  vendéget üdvözöl, hanem az őszinte meglepetés is; hiszen
  6  1|                de boldog izgalommal állt az elegáns szálloda foyerjában.~ ~
  7  1|              fejével s míg a komorna meg az inas a podgyász körül foglalatoskodtak,
  8  1|             tervrajzra, majd így szólott az orosz nagyhercegre hasonlító
  9  1|             főpincérhez:~ ~- Uraságoknak az első emeleti appartement-t
 10  1|                úr meg lesz elégedve...~ ~Az aranysipkás groomok elkalauzolták
 11  1|               percig szinte álmodva állt az ezeregyéjszakai környezetben
 12  1|    bejelentő-cédulákkal s a komorna, meg az inas is magukra hagyták
 13  1|                  majd elgondolkodva dőlt az állótükörnek, mely ott állott
 14  1|            állótükörnek, mely ott állott az öltözőszoba közepén.~ ~-
 15  1|                valóságért, hát én vagyok az... Föl szeretnék kiáltani
 16  1|               minden mozdulata kizárólag az enyém... Ha tudná, mennyire
 17  1|                  nekem úgy tetszik, hogy az eddigi életem volt álom
 18  1|                 s csak most ébredtem föl az édes, a boldogító valóságra...~ ~
 19  1|                 el.~ ~- Most azonban itt az ideje, hogy kényelembe helyezkedjék...
 20  1|       segítségére legyen... Amúgy is itt az ideje, hogy a rendes délutáni
 21  1|                 Vilma csodálkozva nézett az ura szemébe:~ ~- Maga délutánonkint
 22  1|             tréfásan ütött mutatóujjával az ura orrára, aztán a tükör
 23  1|               asszony meghatottan borult az ura nyakába, a szemét lehunyta,
 24  1|             Aztán szerelmesen belekarolt az urába s egy jó és szerény
 25  1|                rosszul tette, mert nekem az egyszerűbb lakás is megteszi...
 26  1|              termekben valószínüleg csak az uralkodó hercegnők laknak...~ ~
 27  1|            viszonyai most már megengedik az ilyen fényűzést. Nem szép
 28  1|           fáradsággal se tudom elkölteni az évi jövedelmemet... Akkor
 29  1|                 úgy fog öltözködni, mint az uralkodó hercegnők... Ne
 30  1|      viselkedjünk... Pá, drágám, siessen az öltözködéssel, mert borzalmas
 31  1|               aki szintén szerelmes volt az úrnőjébe, ügyes készséggel
 32  1|                  a kenderutcai lakásban, az eljegyzés, a jegybenjárás
 33  1|               szavak kíséretében:~ ~- Én az első perctől fogva bizonyos
 34  1|              rendelkezésükre bocsátott s az anyja kimondhatatlan boldogsága,
 35  1|          végtelen tárgyalások után, maga az esküvő a jezsuita templom
 36  1|           robogott vele Olaszország felé az éjszaka sötétjében... Akkor
 37  1|              éjszaka sötétjében... Akkor az okos és józan Vilmát egy
 38  1|              forgolódott körülötte... De az álmodozásában most egyszerre
 39  1|              mindenki meglepetve fordult az ajtó felé, hogy a gyönyörü
 40  1|            gyönyörü asszonyt megnézze... Az angol hölgyek a szemükhöz
 41  1|         miniszter leejtette a villájáról az ecetes ugorkát, a világhírü
 42  1|         nyugalmazott tábornok pedig, aki az asztalfőnél prezideált,
 43  1|                      Hontiék nem törődve az általános riadallal, szerényen
 44  1|               szerényen helyet foglaltak az asztalnál... A pofaszakállas
 45  1|                pincér Vilma elé tartotta az ezüst leveses tálat s mély
 46  1|                                          Az esték.~ ~A diner után, melyet
 47  1|              pihenésre szánt órákat; aki az unalmas színházi előadások
 48  1|               bizalmas hoteltársaságnál, az szivarozva csevegett a foyerben,
 49  1|            rohamlépésekkel hódította meg az elegáns, nemzetközi semmittevőket...~ ~
 50  1|            nemzetközi semmittevőket...~ ~Az egyik este, feketekávé után,
 51  1|                havi fizetésért dolgoznak az ügyvédi irodákban, riportokat
 52  1|            elgázolásokról, vagy a falun, az Isten háta mögött élnek
 53  1|                szívében, akik ma is csak az ablaküvegen át nézik, amikor
 54  1| igazgató-tanácsosi méltóságokat viselnek az előkelő bankokban...~ ~-
 55  1|                viselt, azt állítva, hogy az lesz a jövő év divatja.~ ~-
 56  1|                     Viharos taps fogadta az ajánlatot s Vilma, szőke
 57  1|            önönmagának beszélne, előadta az ismeretlen poétája remekművét...
 58  1|              örökre elvisz attól, akiért az életét is odaadná... Az
 59  1|                  az életét is odaadná... Az asszony csöndesen nézi a
 60  1|            körülötte a hajósok kiáltása, az utasok búcsúszava hangzik,
 61  1|                 a zajos kikötő elmosódik az alkonyat homályában.~ ~A
 62  1|         hangtalanul elsusogta a refrént, az angol hölgyek szeméből kicsordult
 63  1|              fürtjeit... És egy öreg úr, az isztriai miniszterelnök,
 64  1|             örömkitörésekkel fogadták... Az urak virágokat raktak a
 65  1|            virágokat raktak a lábai elé, az angol misszek ott simogatták,
 66  1|            simogatták, ahol hozzáfértek, az isztriai miniszterelnök
 67  1|          reggeliző terembe kalauzolja... Az öreg zongoraművész, aki
 68  1|              Lehmann a családi neve?~ ~- Az, mester.~ ~- Méltó név a
 69  1|                  elismerés fogadta, mert az agg mester, mint a lapok
 70  1|    legszellemesebb művészeknek... Ő volt az, aki annak idején rendes
 71  1|                 drága pillantása egészen az enyém volna... Persze, ostobaság,
 72  1|                   hogy megtegye... Annyi az egész, hogy végtelenül szeretem...
 73  1|                 arcát, szőkefürtös fejét az ura vállára hajtotta s csábító,
 74  1|           Mindenkit meg akarok hódítani, az egész világot, csakhogy
 75  1|                ott érezte a szíve fölött az asszony forró és reszkető
 76  1|       panaszkodol?... Hiszen este, mikor az idegenek magunkra hagynak
 77  1|                  hideg nappallal, amikor az édes, a boldog, a gyönyörűséges
 78  1|                  Égő ajkát odaszorította az ura ajkára s Honti egy pillanatig
 79  1|            halnia boldogságában... Aztán az ő arcát is elöntötte a vér
 80  1|        szorgalommal dolgoztál naphosszat az irodában... Hány asszony
 81  1|              hanem a két keze közé fogta az ura arcát és sokáig komolyan
 82  1|               ebédelni... Bizonyos, hogy az atyaisten ő méltósága is
 83  1|                 s csak természetes, hogy az asztaluknál is szívesen
 84  1|          minősítette azt a szokást, hogy az asszonyokat a háremből kibocsájtják,
 85  1|             akkor megmondtam, hogy eljön az idő, amikor helyét a társadalomban
 86  1|             Félix, aki pokolian mulatott az általános konsternáción,
 87  1|        helyeslőleg intett a fejével:~ ~- Az már igaz, a cégvezető úr
 88  1|               életvidámsággal jelent meg az alantasa íróasztalánál.~ ~-
 89  1|                Isten, jól megválasztotta az unokahúgát...~ ~Rubin úr
 90  1|          sejtetve, hogy valami még fúrja az oldalát. Mikor a többiek
 91  1|                főnök úr?~ ~- Eszembe jut az a délután, amikor Lehmann
 92  1|                 Ennek a kis lánynak több az esze, mint az egész banknak...
 93  1|               lánynak több az esze, mint az egész banknak... Ami a külsejét
 94  1|                  pedig aranyos leány, de az okossága, a jelleme egy
 95  1|                  önérzettel szólott:~ ~- Az bizonyos, hogy van egy kis
 96  1|                 dobogó szívvel lépett be az empire-butorok közé, de
 97  1|                  empire-butorok közé, de az izgatottsága rögtön elpárolgott,
 98  1|             volna pletykázni veled, mert az uram csak pont egyre jöhet
 99  1|       pukkerlizott s a virágot beletűzte az övébe, mely hófehér, indiai
100  1|             Vilma pedig tréfásan rászólt az urára:~ ~- Ne hozza zavarba
101  1|               hogy hirtelen belecsöppent az ezeregyéjszaka hihetetlen
102  1|         nemrégiben önkezűleg söpörgetett az ágy alatt a kender-utcai
103  1|            párisi szabónő remekében dőlt az ébenfazongorának, a vezérigazgató
104  1|         meggyújthassa... Nem csoda, hogy az élelmes Félix, aki a Közgazdasági
105  1|             szerencsére jelentette, hogy az ebédet föltálalták s Vilma,
106  1|       föltálalták s Vilma, oldalba bökve az unokabátyját, nevetve megszólalt:~ ~-
107  1|                  micsoda szép lányon jár az eszed! Hát légy egy kissé
108  1|              mondta:~ ~- Óh, kérlek...~ ~Az ebéd fényes volt, az italok
109  1|                     Az ebéd fényes volt, az italok kitünőek, a kiszolgálás
110  1|              csakhamar ismét visszaesett az előbbi zavarába... Hiába
111  1|            csillogó szemmel szólott:~ ~- Az uram már épp úgy szeret,
112  1|                adod hát a szentet, ő már az összes bolondériáidat ismeri...~ ~
113  1|            félig-meddig öntudatlanul ült az asztalnál, míg a komornyik
114  1|            vasárnapodat nem foglalják le az üzleti tárgyalások...~ ~
115  1|             pillantást vetett a húgára s az elragadtatás őszinte hangján
116  1|                 cigaretta kitünően illik az édes és huncut arcodhoz.
117  1|                 méltóztatol adni valamit az én szerény izlésemre...~ ~
118  1|                szólott:~ ~- Úgy segítsen az Isten, hogy te vagy a legokosabb
119  1|             feleségéhez:~ ~- Tudod-e, mi az ujság? - kérdezte Vilmától,
120  1|         okvetetlenül elmegyünk...~ ~- Mi az a Zuzmara-bál?~ ~- Hát nem
121  1|                    Hát nem olvastál róla az ujságban?~ ~- Tudod, szívem,
122  1|               kénytelen vagyok lemondani az irodalomról...~ ~- A Zuzmara-bál,
123  1|            javára rendeznek. Két hét óta az egész város erről beszél,
124  1|                sohase volt Budapesten... Az összes mágnáshölgyek megigérték,
125  1|              lesznek s gondolhatod, hogy az előkelő polgári asszonyok
126  1|                 havas, zuzmarás fákkal s az ágakról lecsüggő jégcsapokkal.
127  1|             szépen idehaza töltenénk azt az estét is? Hiszen tudod,
128  1|              Vilma hízelkedve kuporodott az ura ölébe s gyerekes naivsággal
129  1|              mindenáron azt akarod, hogy az egész világ belémszeressen,
130  1|               megjelent a Korona-utcában az öreg nagyságos asszonynál (
131  1|            elmenni a Maison Grünfeld-be. Az öreg nagyságos asszony,
132  1|              hódoló tisztelettel beszélt az úrnőjével, de itt, az öreg
133  1|            beszélt az úrnőjével, de itt, az öreg nagysága házában, fesztelenül,
134  1|               órakor Vilma fölcsengetett az édesanyjáért s a fekete
135  1|                két óra táján tért haza s az urát már ott találta az
136  1|                  az urát már ott találta az ebédlőben.~ ~- Nem gondolod,
137  1|                 gondolod, hogy gyanús ez az elmaradás? - szólt Honti,
138  1|                      Óh persze, még csak az kellene, hogy előre eláruljam
139  1|              Zuzmara-bál estéjén, amikor az öltözőszoba ajtaja egyszerre
140  1|             szinte nem is merlek elvinni az emberek közé. Hiszen akinek
141  1|                 Hiszen akinek szeme van, az okvetetlen beléd szeret...
142  1|                tönkretenni a frizurámat? Az ölelést majd akkorra hagyjuk,
143  1|             bálból hazajöttünk...~ ~Amíg az inas leszaladt, hogy a fogatot
144  1|               hálós ágyacskájában, mikor az éjjeli mécs szelid világa
145  1|       Csipkerózsika, most már mindörökké az övé...~ ~Az inas visszatért
146  1|               már mindörökké az övé...~ ~Az inas visszatért és jelentette,
147  1|            megint... Semmit se szólt, de az édes, a jókedvü, az okos
148  1|                   de az édes, a jókedvü, az okos szeme mintha érthetően
149  1|    szertartásosan kell viselkednem, mert az ember, hiába, tartozik valamivel
150  1|                       Honti kezet rázott az idegen úrral s magyarázólag
151  1|                keztyűs kis kezét befűzte az elnök karjába.~ ~Csertő
152  1|             mindenki ismerte Budapesten: az öreg úr, akinek négyezer
153  1|           vagyona se volt, évtizedek óta az élén állt minden jótékonysági
154  1|            gondoskodott róla, hogy nevét az ujságokban kolportálja...
155  1|                 letakart karosszékekben, az asszonyok csillogó sokasága
156  1|             stílszerűség talán hiányzott az ünnepről, de a látvány mégis
157  1|              katonabanda most megszólalt az emelvényen s a jégvirág
158  1|                ideje lett volna rá, hogy az égő arcát lehűtse, egy fiatal
159  1|                  neki, a szíve dobogott, az arca szinte lázban égett,
160  1|                mily gyönyörü teremtés... Az igazi Csipkerózsika aligha
161  1|                  parkettjére...~ ~Amikor az idegbeteg fókavadász karján
162  1|                meglepetés várakozott rá: az ura jókedvűen beszélgetett
163  1|                  föl Szentgróthy grófot, az egykori udvarlóját.~ ~-
164  1|              vagyok a legilletékesebb... Az arc még hazudhatik, méltóságos
165  1|                 hazudik... Már pedig ami az én úgynevezett közérzésemet
166  1|              egyszerre csak megváltozott az arca: Honti ugyanis egy
167  1|              pillanatra eltávozott, hogy az öreg Wachsmann bárót, a
168  1|                boldog vagyok, gróf úr... Az uram a legjobb és a legderekabb
169  1|           legjobb és a legderekabb ember az egész világon...~ ~Szentgróthy
170  1|                következő pillanatban már az ő vonásai is kiderültek
171  1|          helyéből, s így szólott kacéran az urakhoz:~ ~- Én most vissza
172  1|                   mert úgyis tudom, hogy az asszonyokról meg a kártyáról
173  1|                  hallottam, minden férfi az asszonyokról beszél s én,
174  1|                 Mosolyogva búcsút intett az aranyszőke fejével, de Szentgróthy
175  1|                  képzeli, hogy mi ketten az asszonyokról beszélünk?
176  1|                  asszonyokról beszélünk? Az ura azt se tudja, hogy más
177  1|                hölgyek iránt érdeklődöm. Az ember, egy bizonyos koron
178  1|               asszonyt...~ ~- Igen, csak az a kérdés, hogy mit ért a
179  1|            huszonkét esztendős leányba - az öreg Leonhardt báró, a volt
180  1|             szeretetreméltó barátnőre... Az a kor, amelyikről én beszélek,
181  1|           beszélek, akkor áll be, amikor az ember már csak az úgynevezett
182  1|                 amikor az ember már csak az úgynevezett erkölcsi diadalokra
183  1|              diadalokra utazik...~ ~- Mi az az erkölcsi diadal?~ ~-
184  1|           diadalokra utazik...~ ~- Mi az az erkölcsi diadal?~ ~- Várjon,
185  1|                Kérem, én már végignéztem az összes francia bohózatokat...~ ~-
186  1|                 egyszerre úgy érzi, hogy az élete üres és unalmas...
187  1|                 élete üres és unalmas... Az utcán tavaszi szellők áramlanak
188  1|            lüktetni kezd, a szíve dobog, az idegei remegnek a felindulástól
189  1|                   Egyszerre csak megejti az asszony titokzatos varázsa
190  1|         szenvedélyesen reája borul... És az utcán, a klubjában, sőt
191  1|                 sőt Afrika sivatagain is az édes, a karcsu, a simulékony,
192  1|                 tantételekkel bibelődik, az orvosdoktort, aki a boncolóasztal
193  1|                diplomatát, a politikust, az aszfaltbetyárt: mindannyi
194  1|                vagyonát, a hírnevét, sőt az életét is kockára teszi
195  1|                 eljövök hozzád...~ ~- És az öreg ember? Azt már ezek
196  1|                 öreg ember? Azt már ezek az érzelmek nem bántják többé?~ ~-
197  1|                deresedő fővel képviselik az erényt és a józanságot...
198  1|                  szentet. Ha látná, hogy az ő vén szívükben micsoda
199  1|               egy légyottért pedig talán az egész életükre lemondanának
200  1|             dohányzásról...~ ~- Eszerint az egyik tizenkilenc, a másik
201  1|                 Vagyis a kegyelmes úrnak az a teóriája, hogy az öreg
202  1|                úrnak az a teóriája, hogy az öreg ember, meg a fiatal
203  1|          Valamikor nagy szerencséje volt az asszonyok körül, mert bár
204  1| izléstelenkedéseiből... Egyidőben ő volt az előkelő társaságok lelke,
205  1|                 kószáltam. Délutánonként az asszonyokat gardiroztam
206  1|             zaklattam, hogy végre kivett az erszényéből egy forintot
207  1|                 igyék ma egy csésze teát az én költségemre a kaszinóban...
208  1|                 makacsabbul ragaszkodtam az ostoba ötletemhez... Az
209  1|                  az ostoba ötletemhez... Az asszonyka pokolian jól mulatott
210  1|                   Hát annyira kivánkozik az után a tea után?” “Óh, de
211  1|                szívem kalimpálni kezdett az izgatottságtól. A szőke
212  1|                 hogy talán belebetegszem az izgatottságba, ha a sikeremet
213  1|             kilencven százaléka ilyen... Az egyik asztalnál ott kibicelt
214  1|             egyik asztalnál ott kibicelt az öreg Bertalan doktor, a
215  1|                  milyen szerencse ért... Az öreg úr megrázta a kezemet,
216  1|         Egyszerre csak észrevettem, hogy az öreg Bertalan doktor kiveszi
217  1|                  Bertalan doktor kiveszi az óráját, megcsóválja a fejét,
218  1|                  aztán hol reám néz, hol az órára... Nem igen vetettem
219  1|                  a doktor megint megnézi az óráját, aztán furcsa hangon
220  1|                 szól hozzám: “Tudod hány az óra?” - “Hány?” - kérdeztem. - “
221  1|                     Persze, hogy azt.” - Az öreg úr úgy néz rám, mintha
222  1|              voltál a boldogságtól, hogy az a szép fiatal asszony légyottot
223  1|                 se jut, hogy elmenjek... Az én korombeli férfiak már
224  1|           boldogokká és büszkékké, hanem az a tudat, hogy még szerelmet
225  1|              fiatal teremtésben... Talán az életünket is föláldoznók,
226  1|                  kiviláglik belőle, hogy az öreg ember érzései csak
227  1|                 de fájdalom, mi már csak az erkölcsi diadalokra utazunk...~ ~
228  1|            megrokkant, fogatlan tigrist? Az okos Vilma, tisztában volt
229  1|                 nélkül s mivel több volt az emberismerete, mint a legtöbb
230  1|           szerint pajtáskodhassék... Ami az uramat illeti, nála alighanem
231  1|                  jól? És a felesége, meg az aranyos leánya? Ha megint
232  1|                lefektetik... Itt van még az uram?~ ~- Igenis, méltóságos
233  1|               beszaladt a fülkéjébe, míg az inas ismét becsukta a batár
234  1|             kiskabátban jön le januárban az utcára?... Sándor, szaladjon
235  1|                télikabátjáért...~ ~S míg az inas lihegve sietett föl
236  1|               kedveskedve csinált helyet az urának a kocsiban.~ ~- Ülj
237  1|                se hevered ki... Még csak az kellene, hogy beteg légy.
238  1|                 előtt is hencegni akarok az urammal... Aztán meg az
239  1|                  az urammal... Aztán meg az se való, hogy te mindennap
240  1|                éjszakáig rontsad idebenn az idegeidet... Ha a hivatalnokaid
241  1|              élnek, hogy a vezérigazgató az egész intézet esze... Magunk
242  1|                  negyedóra betelik, amíg az aláírásaimmal végzek...
243  1|              jőjj... Csak végezz gyorsan az aláírásaiddal, én addig
244  1|               föl vagyok öltözve, mintha az északi sarkra készülnék...
245  1|               vedd magadra...~ ~S kivéve az inas kezéből a téli kabátot,
246  1|           kabátot, gondosan fölsegítette az ura vállára, miközben energikusan
247  1|               kíváncsi pillantást vetett az elegáns fogatra, az ezüstzablyás
248  1|               vetett az elegáns fogatra, az ezüstzablyás lovakra, a
249  1|        ezüstzablyás lovakra, a kocsis és az inas előkelő egyenruhájára,
250  1|              kocsija... Azt mondom, hogy az ördög vitte volna el a vagyonos
251  1|                 köszöntek, mintha nem is az egykori jó pajtásuk ült
252  1|                kifejezést erőltetett hát az arcára s a fejével szertartásosan
253  1|                elvörösödő fiúnak, akiről az egész intézet tudta, hogy
254  1|                   Még mindig maga hordja az egész bankban a legszebb
255  1|                  volnék is, ki töchődnék az én échzéseimmel!~ ~- Nono,
256  1|                László nem válaszolhatott az incselkedésre, mert Király
257  1|              vetélkedve igyekeztek, hogy az ő legmagasabb jóindulatát
258  1|                 már messziről fölismerte az unokahúgát s tüntetve lebbentette
259  1|                  Vilma jókedve csakhamar az ő elfogultságát is eloszlatta.~ ~-
260  1|           hazulról, hogy a kis szobámat, az íróasztalomat, viszontlássam...
261  1|               tartottam volna tőle, hogy az uramtól kikapok, bizony
262  1|                  asszony!... Ő csak arra az őszi alkonyatra gondolt,
263  1|                 legjobb volna elsülyedni az aszfaltburkolat alá, s gépies
264  1|            asszony pompás színben van... az mesés, hogy milyen pompás
265  1|               együtt ijedten merült bele az írásba, amikor a szomszéd
266  1|         megismerte Lehmann Vilmát, s míg az arcát élénk pirosság öntötte
267  1|                pedig annyira elvesztette az önuralmát, hogy első meglepetésében
268  1|          mindenáron kezet akart csókolni az egykori kollégájának...~ ~
269  1|                       Ugyan, kisasszony, az Isten szerelméért, mi jut
270  1|                Isten szerelméért, mi jut az eszébe?... Inkább mondjanak
271  1|             nagyon hideg van ahhoz, hogy az ember jóízűen pletykázhassék...
272  1|                  szívünket nyomja... Áll az alku?... Semmi kifogás,
273  1|            jöhetnek... egyedül leszek... az uramat majd jó előre eltuszkolom
274  1|               leánnyal, de a mosoly most az ő ajkáról is eltűnt: az
275  1|                  az ő ajkáról is eltűnt: az egykori kollégái szemei
276  1|                 sírva fakadjon, s nehogy az a szégyen megessék vele,
277  1|             gardirozott, Honti Klárikát, az ura unokahugát, aki eddig,
278  1|                 volt szegény ember s így az egyetlen gyermekét nem óhajtotta
279  1|               egy csapással meghódította az egész familiát s Honti Sándorék,
280  1|       palotájában. Klárika eleintén csak az édesanyjával jött, de csakhamar
281  1|                    Délelőtt megbeszéltem az édesanyáddal, hogy ezentúl
282  1|                      Jaj, nem késtem el? Az egész úton amiatt remegtem,
283  1|               buksi, hiszen még jóformán az ebéddel se végeztünk...
284  1|                 végzek...~ ~Vilma eltűnt az öltözőszobájában, a kisleány
285  1|                madárka a minap ideszállt az ablakunkba s az csiripelte,
286  1|                ideszállt az ablakunkba s az csiripelte, hogy Klárika
287  1|                  Vilma időközben végzett az öltözékével s teljes korcsolyázó
288  1|        korcsolyázó kosztümben jelent meg az ebédlő ajtajában. Honti
289  1|               Klárikát, aztán csöngetett az inasnak, hogy fogasson...
290  1|                Honti gondosan elhelyezte az asszonyokat, maga pedig
291  1|               ábrándos pillantást vetett az udvarlójára. Néhány bájos
292  1|                 csillogott... A pletyka, az udvarlás, a diszkrét bókok,
293  1|             pillanatra a parketten, hogy az édes mama néhány becéző,
294  1|              hófehér jégbirodalmon... És az asszonyi szépség e viruló
295  1|               akik hódítási terüket most az aszfaltról a jégre tették
296  1|                 neuraszténikusok, akiket az orvostanár parancsszava
297  1|               nyujtotta ki a lábát, hogy az inas a korcsolyáját fölcsatolja,
298  1|            körülnézve a sokaságban, mely az üveges szalont betöltötte,
299  1|          konstatálom, mert hála Istennek az összes barátaim megpukkadnak
300  1|                      No hallod, még csak az kellene, hogy egy gardedámnak
301  1|                majdnem megdöbbenve nézte az elegáns férfit, aki udvariasan
302  1|                 még sokáig így folytatja az udvarlást, igazán nem állok
303  1|             nézett, s olyan hangon, mely az okos Vilmát is megdöbbentette
304  1|                     Vagy talán azt, hogy az urába szerelmes?... Méltóságos
305  1|               esztendő óta tanulmányozom az asszonyokat, hát tudom egy
306  1|                 lehet és mi nem lehet... Az olyan erős, önálló egyéniség,
307  1|                  mint a szegény Honti... Az ő enervált idegei, meg a
308  1|                  nélkül aligha éli végig az egész életét, ezt épp úgy
309  1|       felindulással nézett Vilmára, - de az asszony arcáról nem tünt
310  1|                 derűs pillantással nézte az előtte álló férfit, aztán
311  1|                 akarok bókot mondani, de az előbbi szavai Sardounak
312  1|      Kender-utcából csöppentem bele ebbe az előkelő szalondarabba...
313  1|       hűvösséggel tudta volna elszavalni az előbbi monológot...~ ~Szentgróthy
314  1|        helyeslőleg bólintott, - most már az ő higgadtsága is visszatért, -
315  1|                                          Az ostrom megkezdődik.~ ~Honti
316  1|                 kiforgatta magából, hogy az egész világot a keblére
317  1|                meg házához a barátait és az ismerőseit. Majdnem minden
318  1|                  jött haza:~ ~- Tudod mi az ujság, szívem? Holnapra
319  1|               szívem? Holnapra meghívtam az öreg Frankot, a kölni bank
320  1|                vezérembereit is meghívta az asztalához. Steinwall, az
321  1|                az asztalához. Steinwall, az alelnök, az agglegény Takács
322  1|                   Steinwall, az alelnök, az agglegény Takács báró, aki
323  1|                   néha mégis megkérdezte az urát:~ ~- Nem lenne már
324  1|             titkolózó arccal állított be az ebédlőbe.~ ~- Ki fogok kapni
325  1|              tárgyalsz... Hiszen újabban az a divat a Közgazdasági Bankban,
326  1|               ebéd vagy vacsora is kijár az érdekelt félnek a Honti
327  1|                    Vilma elbiggyesztette az ajkát, kissé gúnyosan nézett
328  1|             ajkát, kissé gúnyosan nézett az ura szemébe, aztán kiváncsian
329  1|               bocsáss meg, szívem, de ez az ő kifejezése - akkor nincs
330  1|                 kifejezése - akkor nincs az az áldozat, amitől visszariadna...
331  1|              kifejezése - akkor nincs az az áldozat, amitől visszariadna...
332  1|                amitől visszariadna... Ez az ember még nyolcvanéves korában
333  1|              ostobaságokat fog elkövetni az asszonyokért...~ ~Vilma
334  1|                 azt már nem hiszem, hogy az ilyen kitünő férfiúnak is
335  1|                 eféle léhaságok járjanak az eszében... Szentgróthy gróf,
336  1|                 komolyabb ember, semhogy az asszonyokkal törődjék. Ebben
337  1|                Kis csacsi vagy, de éppen az az édes, hogy ilyen vagy...~ ~
338  1|                 csacsi vagy, de éppen az az édes, hogy ilyen vagy...~ ~
339  1|          Budapest a legkellemesebb város az egész föld kerekségén. A
340  1|      beszélhessen. Intim titkokat mesélt az udvari életről, a Burgbeli
341  1|          fenséges asszonyokat eddig csak az újsághírekből ismerte, nyitott
342  1|               elő néhány divatos kuplét. Az arca égett a lámpaláztól,
343  1|                 előad... És milyen bájos az izgatottságtól égő arcocskájával,
344  1|                  De most nem lehet, mert az ura még meg találja hallani
345  1|                 zongora mellől, miközben az ura ragyogó büszkeséggel
346  1|                  századba, a kalandorok, az aszfaltlovagok és a neuraszténikusok
347  1|         éjfélfelé búcsúzott s Honti, aki az előszoba ajtajáig elkisérte,
348  1|         elkisérte, jókedvüen tért vissza az ebédlőbe, mert a szalon
349  1|               sürgölődő szobaleányt, aki az ezüstneműt és a porcellánt
350  1|            ágyacskájában álmodjék tovább az angyalkákról, akik fölötte
351  1|                   ha imponál nekem, hogy az ilyen kiváltságos úr a magunkfajta
352  1|                izzó arcát.~ ~- Nekem meg az édes, a romlatlan naivitásod
353  1|              ember, aki szívéből megveti az ostoba előítéleteket...
354  1|               ostoba előítéleteket... Ez az egész, szívem... és emiatt
355  1|                   aki annyira különbözik az eddigi élete gőgös és raffinált
356  1|                  keserü szavakat, melyek az ő naiv kis bolondja ajkain
357  1|                mind... mind... s még ők, az ostobák, merik lenézni az
358  1|                az ostobák, merik lenézni az asszonyokat...~ ~ ~
359  1|                          Négyszemközt.~ ~Az öreg Lehmanné, aki a Honti-palotában
360  1|              ugyan mindig haragudott, ha az öreg asszonyság gyalogosan
361  1|                  batárt akarta beküldeni az édesanyjáért, de Lehmanné
362  1|                úri dáma lenni. Aztán meg az egészségemnek is szüksége
363  1|               hogy egészen magához veszi az édes mamáját, de Lehmanné
364  1|          Lehmanné hallani se akart erről az ötletről.~ ~- Nem, nem,
365  1|                   csak maradj te egyedül az uraddal... Ha tudom, hogy
366  1|                 aki nesztelenül belépett az ebédlőbe, ahol Vilma örömsikoltva
367  1|                  A nagy pityergésben még az ozsonnázásról is megfeledkezem...
368  1|               vagy teát elfogadjon, mert az öreg asszonyság csak a leghatározottabb
369  1|         hajtatott haza s a batár ajtaját az egyenruhás inas nyitotta
370  1|            csodálkozva fogadta Lehmannét az előszoba ajtajában:~ ~-
371  1|                öt óra felé jön haza...~ ~Az öreg asszonyság, akit a
372  1|                volt, hogy szegény urával az oltár elé lépett - mindig
373  1|            lépett - mindig a konyha volt az álmainak, az ambicióinak
374  1|                 konyha volt az álmainak, az ambicióinak a színhelye...
375  1|                 idő örökre eltűnt, mikor az ura a szemét lehunyta: Budapesten
376  1|         zugolyban, ahol a takaréktűzhely az egész helyet elfoglalta,
377  1|            kinyujtania, mert a konyhában az ilyen bonyodalmas művelethez
378  1|                  lovagvárra hasonlított, az edények pedig egy nemzetközi
379  1|                   otthonosan letelepedve az egyik hokellin s csak akkor
380  1|            várakoztam rá...~ ~Mire Vilma az ebédlő ajtaján belépett,
381  1|            Lehmanné már kalap nélkül ült az egyik bőrszéken s nagy buzgalommal
382  1|               olvasta a regényfolytatást az ujságból. A fiatal asszony
383  1|                ezt sejtem, nem töltöm el az időmet annyi haszontalansággal...
384  1|           kényelmesebben beszélgethessen az édes mamájával estélig...
385  1|               kedveskedve körülcirógatta az öreg asszonyságot, majd
386  1|               szólott:~ ~- Nem csoda, ha az urad annyira imád, hiszen
387  1|                 zavartan mosolygott s ez az elfogultság nem kerülte
388  1|               elfogultság nem kerülte ki az öreg asszony figyelmét;
389  1|               nézett a leányra, miközben az anyák kimondhatatlanul finom
390  1|                fejét, de a mosoly eltűnt az arcáról. És halkan, fátyolos
391  1|               csak leányfejjel álmodtam: az előkelő uram, a vagyonom,
392  1|            pozicióm, a fényes ruhatáram, az ékszereim... Kell-e még
393  1|                   Kell-e még egyéb, hogy az ember boldognak érezze magát?...
394  1|              Érdekes vagyok, irigyelnek, az uram tejbe-vajba füröszt;
395  1|             gúnyos hangon mondta ezt, de az öreg asszonyt most már nem
396  1|                 gondolatra, hogy a szép, az ünnepelt gyermeke nem olyan
397  1|            szememet...~ ~Vilma odahajolt az édesanyja kezére, amely
398  1|                nedves lett a könnyeitől. Az erős, az energikus, az okos
399  1|              lett a könnyeitől. Az erős, az energikus, az okos Vilma,
400  1|                   Az erős, az energikus, az okos Vilma, aki eddig a
401  1|           legkisebb ujjában is több volt az esze, mint az egész környezetének,
402  1|                  több volt az esze, mint az egész környezetének, most
403  1|               most épp úgy kisírta magát az édesanyja keblén, mint egy
404  1|               fejét, aztán kezet csókolt az édesanyjának. És szeliden,
405  1|           beláthatod, nincsen jogom...~ ~Az öreg asszonyság nem sokat
406  1|            mindent tudok... Nem szereted az uradat, mást szeretsz, ez
407  1|                                          Az első és a második.~ ~Honti
408  1|                  szakították meg először az esküvőjük után. Ez alkalomból
409  1|               odahaza maradjanak; hiszen az öreg Tauber szinte atyai
410  1|               Honti iránt, aki valamikor az ő keze alatt kezdte meg
411  1|                 előkelőség törvényeit.~ ~Az estélyen, melyet ezúttal
412  1|           lépcsőcsarnok felső végén maga az öreg pilisvölgyi Tauber
413  1|                 Ezer örömmel! (Belekarol az öreg gavallérba.)~ ~Hontiné
414  1|              majdnem ájulási rohamot kap az izgalomtól. Egyébként almazöld
415  1|                és mámorossá tesz, akivel az életében összetalálkozik...
416  1|                vagyok, de maga a fiatal, az illatos Tavasz...~ ~Egy
417  1|                  Ödön doktor, vagy ahogy az egész világ nevezi: a Dönci...~ ~
418  1|       karhölgyeit. Hogy mikor praktizál, az kifürkészhetetlen titok;
419  1|              kulisszák közt kószál, majd az előkelő éttermekben tünik
420  1|                 asszony...~ ~Vilma: Maga az a híres Dönci, akit az egész
421  1|              Maga az a híres Dönci, akit az egész Budapest ismer?~ ~
422  1|               Lipótvárosban.~ ~Vilma: Ha az asszonyok is szavaznának,
423  1|           nemcsak magát hívom meg, hanem az urát is... Azonfelül húsz
424  1|                    Vilma: Hát mostanában az a divat, hogy az asszonyok
425  1|              mostanában az a divat, hogy az asszonyok a legényemberekhez
426  1|             járnak el, hanem a Döncihez. Az asszonyok hűséges, szolgálatkész,
427  1|               Dönci (nevet): Rám? Én nem az udvarlójuk vagyok a szép
428  1|              néhány évet, akkor se jutna az eszembe, hogy az udvarlással
429  1|                se jutna az eszembe, hogy az udvarlással megpróbálkozzam...~ ~
430  1|             frissítőket szolgálnak föl s az általános mozgolódás elszakítja
431  1|                összehúzza a szemét, hogy az urát a sokaságban föltalálja,
432  1|                 se jut eszébe, hogy hol. Az se kerüli el a figyelmét,
433  1|                Várjon, majd fölfrissítem az emlékezőtehetségét... Egy
434  1|              volt uramnak a felesége, én az urának a volt felesége vagyok.
435  1|                  kikaparja a két asszony az egymás szemét... mi ne legyünk
436  1|                 hozzá, hogy velem lépjen az oltár elé... Maga, - óh,
437  1|                 oltár elé... Maga, - óh, az egészen más!... Magát szereti,
438  1|      természettől fogva, sárgaságba esem az irigységtől, ha egy magamnál
439  1|            ártatlan kis arcával... ezzel az istennői szépségével...
440  1|              istennői szépségével... óh, az egészen más!... Maga bizonyosan
441  1|               csoda folytán, még most is az a szentimentális gyermek,
442  1|         tizenhatéves korában volt, mikor az édesanyja még rövid bársonynadrágocskában
443  1|               felé siet. A két Hontiné - az egész társaság lázas érdeklődése
444  1|                 feleségéhez, egy reggel, az ebédlőben, mikor Vilma éppen
445  1|              éppen a teát töltötte ki, s az ablakon, a téli szezon ellenére,
446  1|              meghallgatja Szentgróthyt s az inas, a Honti névjegyével,
447  1|            tizenkettő előtt, már ott ült az aranydíszítéses karzaton.
448  1|            kellemes feltünést keltettek: az előkelő ház figyelme egy
449  1|             habitüéja is kitüntette őket az érdeklődésével: vagy jó
450  1| szemmelláthatólag róluk beszélve fordult az öreg Csertőy tábornokhoz...~ ~
451  1|                   Szentgróthy, aki jóval az ülés megkezdése után érkezett
452  1|                 szerényen helyet foglalt az egyik pad szélén. A redingot,
453  1|                 szimpátiával viseltetnek az időnek előtte megőszült
454  1|                aki nem látszott osztozni az általános elragadtatásban,
455  1|               olvassz? Vajjon tud-e róla az édesanyád, hogy ilyesmikkel
456  1|              Klárika még folytatta volna az áradozást, ha e pillanatban
457  1|               abbahagyta a beszélgetést, az asszonyok a szemükhöz emelték
458  1|               meg lehetett volna hallani az aranycirádás teremben. És
459  1|        aranycirádás teremben. És a nagy, az általános, a feszült érdeklődés
460  1|               kellemes bizsergést okozva az asszonyoknak s őszinte,
461  1|                 lelkes szimpátiát keltve az áhítatosan figyelő férfiak
462  1|               hangon kezdte, de a lélek, az intelligencia, az okosság
463  1|                 lélek, az intelligencia, az okosság oly ragyogó zománcot
464  1|            hasonlatai, de mindenekfölött az öldöklésig kegyetlen gunyolódása
465  1|              nehogy egy szó is elvesszék az általános mozgolódás közepette.
466  1|                  a vágások egyike-másika az elevenjébe hatolt. De a
467  1|                 a gróf nem vett tudomást az ellenség mozdulatairól,
468  1|                 sikert, amelynek izgalma az egész termet betöltötte.~ ~
469  1|                  s hódolattal hajolt meg az elnök előtt, aki most felocsudva
470  1|                szinte megilletődve nézte az alatta viharzó jelenetet.
471  1|            szerényen elhárította magától az üdvözléseket, hálásan megölelgette
472  1|                  tisztelettel hajolt meg az öreg püspökök előtt, akik
473  1|              szerény volt e pillanatban, az okosság annyira kisugárzott
474  1|               nézett rá: ez talán nem is az a férfi volt, akit ő ismert.
475  1|                  hogy nem volt igaza; ez az ember a nagyok, az erősek,
476  1|             igaza; ez az ember a nagyok, az erősek, a kiválasztottak
477  1|             hozzá képest, akik mostanáig az életében szerepeltek! És
478  1|                  fakad s rémülten szalad az idegorvoshoz, ha valami
479  1|               tudott megszabadulni attól az impressziótól, hogy Honti
480  1|              való, akiknek a parancsolás az élethivatásuk. És amíg a
481  1|               arra a gondolatra, hogy ez az idegen ember most már kitörölhetetlenül
482  1|           lelkébe és a fantáziájába...~ ~Az ülés a miniszter epés válasza
483  1|                mikor Klárikával kijutott az utcára, sem az urát, sem
484  1|                  kijutott az utcára, sem az urát, sem a kocsiját nem
485  1|            hidegtől, keztyüs kis kezüket az egymáséba fűzve, miközben
486  1|                nem szólalt:~ ~- Tudod mi az ujság, szép nénikém?~ ~-
487  1|               érzett kedvet a kacagásra. Az okos, a józan, a hideg méltóságos
488  1|                                          Az indus isten.~ ~Az év utolsó
489  1|                        Az indus isten.~ ~Az év utolsó hónapjában rendkivüli
490  1|                Párisba és Berlinbe, hogy az intézet külföldi barátaival
491  1|                 a feleségét s csöngetett az inasnak, hogy a kabátját
492  1|           ilyenkor is hat óra után kelt, az idegei megint veszedelmesen
493  1|            szokása szerint ismét fölkelt az asztaltól, hogy a bankba
494  1|             szótlanul nézte végig, amint az ura a prémes kabátját fölveszi,
495  1|             ennyire agyongyötri magát... Az olyan embernek, mint maga,
496  1|            ostobaság egészen tönkretenni az idegeit...~ ~Honti gyöngéden
497  1|       megsimogatta a felesége arcát.~ ~- Az én idegeim, óh, azokat ne
498  1|     szervezetemet kipróbáljam...~ ~Vilma az ura vállára tette a kezét,
499  1|            amiért itthon akarom tartani, az nem is egészen a maga állapota,
500  1|           egészen a maga állapota, hanem az enyém is... Nem fél egy
501  1|               vagyok egyedül?... Nem jut az eszébe, hogy rossz gondolataim
502  1|           gondolatai támadhatnának?...~ ~Az asszony fénylő és érzékenyült
503  1|       érzékenyült pillantással tekintett az ura szemébe, a gyermek pillantásával,
504  1|            neuraszténiás urad betegsége? Az én okos, egészséges, viruló
505  1|                  tengerpartig...~ ~Vilma az ura vállára hajtotta a fejét
506  1|                     De két hét mulva, ha az Isten éltet bennünket, vonatra
507  1|             tovább...~ ~Esdeklően nézett az urára, de Honti mosolyogva
508  1|                Vilma kiküldte a leányt s az ablakhoz támaszkodva némán
509  1|       támaszkodva némán hallgatta, amint az ura kocsija kigördül a lépcsőházból...
510  1|          egyszerre dacosan vállatvont... Az az ötlete, hogy mindent
511  1|                 dacosan vállatvont... Az az ötlete, hogy mindent megvall
512  1|             ötlete, hogy mindent megvall az urának, e pillanatban veszedelmesen
513  1|                 sokáig ébren virrasztott az ágyában. Újabban, - mióta
514  1|                ágyában. Újabban, - mióta az ura későn járt haza, - rákapott
515  1|           olvasott, de ma nem érdekelték az olajbarna algiri tisztek,
516  1|              Vilma?... Akárhogy is volt, az bizonyos, hogy nem adta
517  1|                nézett maga elé, miközben az ajkain lenéző és fitymáló
518  1|                óh, neki egészen más járt az eszében. Amilyen okos és
519  1|              azzal hencegett, hogy nincs az a férfiu, aki a lábáról
520  1|                 azt a jámbor embert, aki az oltárhoz vezette...~ ~Pokoli
521  1|           Szentgróthy gróf iránt érzett, az sokkal több volt már a felületes
522  1|            kiváncsiságnál... Most, ahogy az éjszaka csöndje fölébe borult,
523  1|                  tüzet fogott... A szép, az előkelő férfi nem imponált
524  1|                 látogatójába; hiszen még az élete nagy programjáról
525  1|                  akárhogyan is küzködött az ellen, hogy az érzései úrrá
526  1|                 küzködött az ellen, hogy az érzései úrrá legyenek fölötte,
527  1|                 látta, hogy egyszer csak az ő józan eszének is vége
528  1|                  eszének is vége lesz... Az ura?... Ő védelmezné meg
529  1|             ellen?... Hiszen azzal, hogy az ura iránt szerelmet érez,
530  1|                csak a hála és a becsülés az a kapocs, mely ehhez a derék
531  1|      végiggondolt, egyszerre csak eltünt az arcáról a gúnyos mosoly,
532  1|                 szabadna hát megismernem az igazi boldogságot is?...
533  1|               boldogságot is?... Ha több az eszem, mint másoknak, ez
534  1|                 ez még nem ok arra, hogy az életem csupa szenvedés és
535  1|                és a fal felé fordult, de az álom makacsul elkerülte.
536  1|               megbotránkozva, mint ahogy az, tisztességes asszony létére,
537  1|                   a kötelessége volna... Az özvegy Lénárt grófné palotájában
538  1|        szörnyeteg sohase látta Indiát... Az ilyeneket Németországban
539  1|             ahonnét tucatszám szállítják az isteneket a civilizált világba...
540  1|              hozzám, majd megmutatom azt az öreg Visnut, akit Lahoréből
541  1|                 gondosabban megvizsgálná az indus istent, de csak azért
542  1|               Szentgróthy utóbb megvette az indus istent s két darab
543  1|               semmise történt több... És az okos, a hideg Vilma, ahogy
544  1|               csábítónak tünt fel előtte az a gondolat, hogy ennek a
545  1|                  teméntelen konferencia, az éjjeli munkák, majd a közgyülést
546  1|              szegény Honti idegeire: még az estén, hogy a részvényesek
547  1|              egyszerre csak kitört rajta az az idegroham, mely minden
548  1|           egyszerre csak kitört rajta az az idegroham, mely minden két-három
549  1|           becsületszavamat adom rá, hogy az élete nem forog veszedelemben...
550  1|               nem forog veszedelemben... Az összes szervei tűrhető állapotban
551  1|                állapotban vannak, kivéve az idegeit, amik, köztünk szólva,
552  1|                rossz idegek nem ölik meg az embert... Arról lehetne
553  1|              akinek kétségbeesésében már az a tudat is jól esett, hogy
554  1|          rendesen, legalább erre vallott az a körülmény, hogy Pázmán
555  1|              szólt szárazon, - küldje el az urát sürgősen Budapestről...~ ~
556  1|              marad... Ma megvizsgáltam s az a meggyőződésem, hogy a
557  1|             vigyen magával egyebet, mint az inasát, meg néhány francia
558  1|                öt-hat héten keresztül... Az én nézetem szerint az lenne
559  1|                    Az én nézetem szerint az lenne a legjobb, ha a rohrbachi
560  1|               megpróbálhatom a dolgot... Az ilyen súlyos neuraszténikusnak
561  1|            izgatja... Hogyne izgatná hát az a tudat, hogy egy gyönyörü,
562  1|            beszéde, hogy estefelé elment az uráért a bankba, s egy hosszú
563  1|              rábeszélte, hogy szenteljen az egészségének is öt hetet...
564  1|      kifogásokkal, még húzta-halasztotta az utazást, de végre belátta,
565  1|             mikor a pályaudvarról, ahova az urát elkisérte, hazatért,
566  1|                legöblösebb karosszékben, az inasnak kiadta a házirendet:~ ~-
567  1|          mostanában nem fogok menni...~ ~Az inas meghajolt és távozott,
568  1|           gyászfátyollal akarták bevonni az összes tükröket... Sem ma,
569  1|          Mindaddig nem fogsz látni, amíg az uram vissza nem érkezik
570  1|          egyszerre csak odalépett valaki az asztalunkhoz... Harangalaku
571  1|                  Kitalálod, hogy ki volt az?~ ~- A leirásból ítélve,
572  1|                      A leirásból ítélve, az angol külügyminiszter...~ ~-
573  1|         külügyminiszter...~ ~- Nem éppen az angol külügyminiszter, hanem
574  1|                  volna, hogy pukkadoztak az összes nemes hölgyek és
575  1|               szememmel rögtön megláttam az ideggörcsöt, ami kedélyviláguk
576  1|                nix, dir nix odatelepedik az asztalunkhoz... Szentgróthy
577  1|              husvét utánig nem mozdul ki az örök városból... Egyik unokaöccse
578  1|                  szalmaözvegy vagy, mert az uradat felsőbb meghagyás
579  1|                  mennyire unatkozik!~ ~- Az irgalmas szamaritánus!~ ~-
580  1|              szeme haragosan megvillant, az arca majdnem kicsattant
581  1|                  hizelkedve megsímogatta az égő kis arcocskáját.~ ~-
582  1|                 lett volna, fiacskám, ha az én nevemben nem hivsz a
583  1|          szundikálni fog egy órácskát, - az inas lábujjhegyen a szobába
584  1|                 asszony nincs itthon, de az az úr kijelentette, hogy
585  1|              asszony nincs itthon, de az az úr kijelentette, hogy őt
586  1|               regényt, parancsoló arccal az ajtóra mutatott, s hangosan
587  1|             mutatott, s hangosan rivallt az ártatlan inasra:~ ~- Mondja
588  1|            fogadni a kegyelmes urat...~ ~Az inas zavartan távozott,
589  1|              egyetlen szót se értett meg az előtte fekvő regényből...
590  1|                előtte fekvő regényből... Az idegei még remegtek a felindulástól,
591  1|                  megsértett valakit, aki az ő okos és józan lelkében
592  1|                 ő okos és józan lelkében az álmokat, a poézist, a napsugaras
593  1|                boldogságot képviselte... Az ablakon át sokáig mozdulatlanul
594  1|               rügyező fákra, aztán leült az íróasztala elé és levelet
595  1|               Vilmám, hát a te sorsod is az lenne, mint azoké a gyönge
596  1|           segítette a köpönyegét, amikor az előszoba ajtaján csöngetett
597  1|                  egy ritka vendég lépett az ebédlőbe, melynek nagy tükre
598  1|              kérdezte a szép háziasszony az unokabátyjától.~ ~Félix
599  1|                helyeslőleg bólintott, de az arca, a tréfás, gúnyos,
600  1|                  Vilmát annyira meglepte az unokabátyja kérése, hogy
601  1|             aztán maga is helyet foglalt az egyik bőrszéken. És szemét
602  1|               remegő hangon szólott:~ ~- Az imént azt mondtad, hogy
603  1|                 bűnös vagyok hozzá, hogy az ilyen kezdők lelkében olvasni
604  1|            tudjak... És nem is én vagyok az egyedüli, akit ilyen borzasztóan
605  1|             folytatta:~ ~- Nem én vagyok az egyedüli, s talán én gondolnék
606  1|                  Tudod, hogy kicsoda?... Az édesanyád... És az anyák
607  1|           kicsoda?... Az édesanyád... És az anyák szeme, szegény Vilmám,
608  1|             tónusban beszélgessek veled, az édesanyád könnyeiért még
609  1|                is kiteszem magamat, hogy az életedben se beszélsz többet
610  1|             többet hozzám... Lehet, hogy az inasoddal fogsz kidobatni,
611  1|                már csak egyetlen hajszál az, mely az alávalóságoktól
612  1|                egyetlen hajszál az, mely az alávalóságoktól és piszkosságoktól
613  1|              pillantással nézett rá.~ ~- Az én okos és józaneszü Vilmám,
614  1|                valaki olyanná, mint azok az alávaló, hisztérikus teremtések,
615  1|               Vilma pillantásából eltünt az előbbi dacos pillantás;
616  1|                megszólal... Szeretem azt az embert és boldog akarok
617  1|                  arra, hogy így éljem le az életemet?... Azt hiszed,
618  1|                 a fényűzés kárpótolhatja az embert azért, hogy az igazi
619  1|      kárpótolhatja az embert azért, hogy az igazi boldogságról lemond?
620  1|             valami lágy kifejezést adott az arcának, valami puha asszonyi
621  1|                csak egy rossz álom lehet az, mely téged ennyire megváltoztatott...
622  1|       becsületességedhez... Szereted azt az embert? Nem igaz, százszor
623  1|                tekintett a hugára; Vilma az asztalra borult és keservesen
624  1|                nyugati pályaudvar előtt. Az inas leugrott a bakról s
625  1|          kérdezte a fiatal nő aggódva.~ ~Az inas megnézte az óráját.~ ~-
626  1|              aggódva.~ ~Az inas megnézte az óráját.~ ~- Nem, méltóságos
627  1|            perccel múlt el tizenkét óra. Az orient express csak egy
628  1|                  hát szívesen feláldozom az éjszakai nyugalmamat, csakhogy
629  1|             amikor végre élénkség támadt az üvegfedél alatt s az orient
630  1|              támadt az üvegfedél alatt s az orient express tompa dübörgéssel
631  1|                 elraboltad egy éjszakára az orfeumtól?... Megérdemelnétek,
632  1|       kényszerítette a fiatal urat, hogy az ő kocsijukon jöjjön be a
633  1|                 ő külön kocsin hajtat el az orfeum elé, ahol a Közgazdasági
634  1|           becstelenséget elkövessek, még az ő kedvéért sem vállalkozom...~ ~-
635  1|              kérdezte Vilma bámulva.~ ~- Az mindig az időtől és a körülményektől
636  1|             Vilma bámulva.~ ~- Az mindig az időtől és a körülményektől
637  1|                nagyot sóhajtva megindult az orfeum felé. De a kocsiúton
638  1|                 keservesen intett, aztán az érzés reszkető baritonján
639  1|                 Nem hitvány anyagi dolog az, ami az én szívemet elfacsarja,
640  1|             hitvány anyagi dolog az, ami az én szívemet elfacsarja,
641  1|               szívemet elfacsarja, hanem az a tudat, hogy én egyedül
642  1|               meg fogsz vígasztalódni... Az orfeumban találsz majd egy-két
643  1|               elfújták a rossz kedvét és az idegességét? Ha tudná, hogy
644  1|              fényesen ki volt világítva, az ebédlő asztala szinte roskadozott
645  1|             Vilma hizelkedve kiszolgálta az urát, aztán alázatosan odakuporodott
646  1|                 alázatosan odakuporodott az ölébe... És csöndesen, álmodozva,
647  1|                szeretsz, akkor mondd azt az egy szót, hogy megbocsátasz...~ ~-
648  1|                  sohase kérdezd, hogy mi az a nagy bűn, amit elkövettem
649  1|        megindúlva rebegte:~ ~- Én lennék az, aki teneked megbocsát valamit,
650  1|           megelőzte; egyszerre odaborult az urára, s forró ajkát odatapasztotta
651  1|              felesége legyen. Mi történt az okos, a szenvedélyes, a
652  1|                 jobban magába bolondítja az alázatosságával, de mit
653  1|           rabszolgája volt?... Csakugyan az őszinte bűnbánat lett-e
654  1|              fényűzéssel vette körül?... Az asszonyok titokzatosan finom
655  1|              hazug kifogások közt töltse az életét?... Józan és becsületes
656  1|        prédikációja fogékonyabbá tette-e az ura jósága, szerelme és
657  1|             Mindezekre a kérdésekre csak az a hatalmas lény tudott volna
658  1|                  volna választ adni, aki az asszonyok szövevényes lelkében
659  1|           teremtés e pillanatban egészen az övé... Oly erővel szorította
660  1|           belesápadt, s lehunyt szemmel, az izgatottságtól remegve suttogta:~ ~-
661  1|              napon volt, májusban, mikor az akácfák virulni kezdenek
662  1|                csillogó színfolt reszket az aranyos napsugárban, a szerelem
663  1|               napsugárban, a szerelem és az ifjúság gyöngyvirágillatos
664  1|             öltözött hölgyet segített ki az egyenruhás inas; ez a hölgy,
665  1|               pár perccel egy óra előtt. Az aszfalton elegáns sétálók
666  1|                automobilok száguldtak el az olajfestékes palota előtt.
667  1|               szerényen el akartak tünni az utca forgatagában, de Hontiné -
668  1|                 mindinkább szaporodott s az ifjú csirkefogók, alattomos
669  1|                  a kis babát gondolta-e, az e pillanatban megfejthetetlen
670  1|               erre a felszólításra, csak az édesanyja mondta ragyogó
671  1|               beszélj ilyen hangon ezzel az úrral, mert ez az úr hatodfél
672  1|                  ezzel az úrral, mert ez az úr hatodfél kilós, ha tudni
673  1|                felé, aki most a foyerből az utcára lépett...~ ~ ~
674  2|                férfiak önzését, - mondta az öreg Jablonkay ezredes,
675  2|                  Jablonkay ezredes, akit az olvasóteremben afféle szerelmi
676  2|                  bizonyítja jobban, mint az a történet, mely harminc
677  2|           kalandokon és léhaságokon járt az esze, s a jelleme akkor
678  2|              hazulról, bizony nem volt ő az a legény, aki a kínálkozó
679  2|             arccal mutatkozott nagy néha az ura karján, amikor Kuthy, -
680  2|                 hogy önmagad kideríthesd az igazságot.~ ~- Hogyan?~ ~-
681  2|               menni a Serfőző-utcába. Ha az a gazember igazat beszél,
682  2|             találkozom vele, akkor ütött az utolsó órája, - mondta Kuthy
683  2|                öt perccel mult négy óra, az elfátyolozott hölgy pedig
684  2|              akkor várd be itt nyugodtan az estét... A gyilkolástól,
685  2|                rábeszélésemre ott maradt az olvasószobában, rágyujtott
686  2|              mondta elkeseredve. - Ha ez az asszony képes volt arra,
687  2|                 többé becsületes asszony az egész világon...~ ~Bár a
688  2|                  Ugy-e, hogy kétségbeejt az a tudat, hogy ez a szegény
689  2|                  ilyen szamárságokon jár az eszed, - mondta Kuthy hadnagy
690  2|                    Közben hatot mutatott az olvasóterem órája, s mivel
691  2|      felkerekedtem vele, hogy elkísérjem az Isten háta mögött fekvő
692  2|                   Bakács-téri templomban az óra félkilencet ütött, végre
693  2|        Elkísértem egészen a kapuig, s ha az illendőség vissza nem tart,
694  2|              izgatott életemben, de azon az éjjelen nem igen hunytam
695  2|                  a hófehér vánkosokon... Az izgatottság később annyira
696  2|                 találni a kapu előtt. De az utca kihalt és üres volt
697  2|          olvasnék, de a szemem mindegyre az ajtón járt, s mondhatom,
698  2|                  jólelküleg megcirógatta az arcomat.~ ~- Csacsi vagy, -
699  2|            emlékszem, hogy nem én voltam az a csacsi, - szóltam csodálkozva.~ ~-
700  2|            ugyancsak nem vettem komolyan az egész dolgot. Mindjárt tudtam,
701  2|                  a feleségem ő nagysága. Az este sírva bevallott nekem
702  2|                 forint borravalót adott, az öreg pénztáros-kisasszonynak
703  2|                gavallérosan megcsipkedte az állát...~ ~Félóra mulva
704  2|             szeretem egy vak lónál, hogy az az ostoba félreértés kiderült...
705  2|          szeretem egy vak lónál, hogy az az ostoba félreértés kiderült...
706  2|                gyönyörü asszonnyal, s ki az ördög tudna olyan cinikus
707  2|               tisztán ragyog, mint a nap az égen, Istennek hála, semmi
708  2|            kényszerít arra, hogy azokról az édes csókokról lemondjak...~ ~ ~
709  3|                pezsgő~ ~Éjfél körül járt az idő, de az étterem még tele
710  3|              Éjfél körül járt az idő, de az étterem még tele volt vendégekkel.
711  3|            asszonyaiból jutott egynéhány az új vendéglőnek is, amelyet
712  3|                  vendéglőnek is, amelyet az őszi évad elején nyitottak
713  3|                évad elején nyitottak meg az egyik elegáns belvárosi
714  3|               napon elfogta a honvágy, s az angol klubok mintájára nagyuriasan
715  3|           kényelmes restaurant-t nyitott az előkelő Budapest számára.
716  3|                sok idő óta nyomott volt, az ambiciózus mesternek még
717  3|    sürgéssel-forgással szaladtak ide-oda az asztalok körül.~ ~Szemben
718  3|            harmatos gardénia ékeskedett. Az aggastyán pompásan ápolt
719  3|                 egy ellen, hogy e vendég az angol felsőház tágja: aki
720  3|               egy félnapra Budapestre.~ ~Az aggastyán izletes menüt
721  3|            csemegés tálat elvitte előle, az öreg Bock egy kitünő gyártmányára
722  3|                ideig szótlanul nézegette az étterem vendégeit, azután
723  3|                      Tudod mit? - mondta az öreg úr nyájasan. - Hozz
724  3|                  Hova lesz a pezsgő?~ ~- Az öreg grófnak az első fülkében, -
725  3|              pezsgő?~ ~- Az öreg grófnak az első fülkében, - válaszolta
726  3|                 maradjon itt velem, amíg az étterem úgy félkettő táján
727  3|           félkettő táján kiürül. Mert ez az az időpont, mikor az öreg
728  3|                 táján kiürül. Mert ez az az időpont, mikor az öreg szenátor
729  3|                  ez az az időpont, mikor az öreg szenátor is komolyan
730  3|                   komoly arccal belépett az étterembe. Egy darabig haragosan
731  3|                csípett egy pikkolót, aki az asztalkendőről hanyagul
732  3|                 elhatározással odalépett az aggastyán asztala mellé.~ ~-
733  3|                után! - szólott szigorúan az étterem legelegánsabb vendégéhez.~ ~
734  3|              legelegánsabb vendégéhez.~ ~Az öreg úr szégyenkezve elmosolyodott,
735  3|                 s a hal meg a fácán után az ember szomjazik egy kis
736  3|                palackok lesznek igaziak, az ital ellenben közönséges
737  3|                szóljak - tudva letagadja az igazságot...~ ~Az aggastyán
738  3|              letagadja az igazságot...~ ~Az aggastyán mentegetőző mozdulatot
739  3|           folytatta:~ ~- Nem hiába, hogy az első perctől fogva nem bíztam
740  3|                bíztam önben, látom, hogy az emberismeretem most se csalt
741  3|              mert már a halnál azon járt az esze, hogy pezsgőt hozat...~ ~
742  3|                  hogy pezsgőt hozat...~ ~Az öreg úr lesütötte a szemét.~ ~-
743  3|                virágzó borüzletem volt s az egész Tiszamentén az én
744  3|              volt s az egész Tiszamentén az én ügynökeim kószáltak,
745  3|                így hát értek valamicskét az italhoz, s becsületszavamra
746  3|                 e szavakra széket húzott az asztal mellé s intett az
747  3|                 az asztal mellé s intett az aggastyánnak is, hogy üljön
748  3|                 is, hogy üljön le. Aztán az üzletember hidegségével
749  3|                 szó? Arról ugyebár, hogy az előkelő közönséget ideszoktassam
750  3|                 annak a reményében, hogy az üzletmenet egyszer csak
751  3|                  beérné... Most még csak az hiányzik, hogy pezsgőt is
752  3|                  mulva aztán becsukhatom az egész boltot...~ ~Az előkelő
753  3|         becsukhatom az egész boltot...~ ~Az előkelő aggastyán, e hosszu
754  3|   tiszteletreméltó, hófehér szakálla meg az az adománya, hogy kitünő
755  3|                  hófehér szakálla meg az az adománya, hogy kitünő étvággyal
756  3|                    Amikor szerződtettem, az arcáról rítt le a nyomorúság,
757  3|                vagy miniszternek nézi... Az arca is úgy megtelt, mint
758  3|                egy becsípett jogász...~ ~Az öreg úr bűnbánólag bólogatott:~ ~-
759  3|            köszönés nélkül visszavonult, az aggastyán pedig lassu léptekkel
760  3|                 lassu léptekkel távozott az elegáns helyiségből. Egy