Rész

  1  1|                  öröm látszott az arcán, hogy kedves vendéget üdvözöl,
  2  1|                cselédségnek. Azt hiszem, hogy a méltóságos úr meg lesz
  3  1|           közepén.~ ~- Egészen bizonyos, hogy nem álmodom? - susogta halkan.~ ~
  4  1|            szeretnék kiáltani örömömben, hogy maga itt van, egyedül van
  5  1|                Lássa, nekem úgy tetszik, hogy az eddigi életem volt álom
  6  1|               Most azonban itt az ideje, hogy kényelembe helyezkedjék...
  7  1|                 egy félórára - elhiheti, hogy nehezemre esik ez a diszkrétség -
  8  1|                 s beküldöm a komornáját, hogy a segítségére legyen...
  9  1|                   Amúgy is itt az ideje, hogy a rendes délutáni imádságomat
 10  1|                hálámat a jó Isten iránt, hogy magát nekem adta...~ ~A
 11  1|                       Milyen szép vagy s hogy dobog a szívem, amikor itt
 12  1|               ostobák, akik azt mondják, hogy te csináltál szerencsét,
 13  1|               százszor jobban szeretlek, hogy ilyen vagy...~ ~Levetette
 14  1|               szólott:~ ~- Nem gondolja, hogy túlságosan nagy ez a lakosztály?
 15  1|               választotta, hát elhiheti, hogy rosszul tette, mert nekem
 16  1|                   de ki kell jelentenem, hogy én a legnagyobb fáradsággal
 17  1|                 becsületszavamra mondom, hogy abszolute nem tesz nekem
 18  1|              mert Marie előtt úgy illik, hogy szertartásosan viselkedjünk...
 19  1|               Átment a harmadik szobába, hogy a maga podgyászát rendezgesse.
 20  1|             fogva bizonyos voltam benne, hogy így történik minden... Hiszen
 21  1|                is van annyi esztétikája, hogy a te bájosságodat milliókba
 22  1|             fizessen... Csak arra kérem, hogy minél több pénzt adjon ki,
 23  1|           szívében, rebegte:~ ~- Igérem, hogy mindig jó és hűséges felesége
 24  1|         meglepetve fordult az ajtó felé, hogy a gyönyörü asszonyt megnézze...
 25  1|                 költőket, s azt vitatta, hogy manapság nincsenek is többé
 26  1|         kóborolnak többé a várudvarokon, hogy a hatalmas zsarnokoknak
 27  1|             csokrot viselt, azt állítva, hogy az lesz a jövő év divatja.~ ~-
 28  1|                 a karját nyújtotta neki, hogy a reggeliző terembe kalauzolja...
 29  1|                  Oh, ha csak sejtené is, hogy milyen büszke vagyok magára...
 30  1|                fog el, amikor azt látom, hogy mennyire imádják... Ne higyje,
 31  1|           mennyire imádják... Ne higyje, hogy talán a féltékenység beszél
 32  1|                   hiszen nem kivánhatom, hogy mindenki elől elzárkózzék...
 33  1|                 ha akarná, sem engedném, hogy megtegye... Annyi az egész,
 34  1|              megtegye... Annyi az egész, hogy végtelenül szeretem... Annyira
 35  1|            szeretem... Annyira szeretem, hogy szinte nem is merek hinni
 36  1|                  oly boldog, mert tudom, hogy maga büszke a feleségére...
 37  1|                 oly szenvedélyes erővel, hogy gyöngén megtűzött, aranyszőke
 38  1|                     s csak arra gondolj, hogy ilyenkor egyedül leszünk...
 39  1|               egy pillanatig úgy érezte, hogy meg kell halnia boldogságában...
 40  1|              arisztokratikus címírással, hogy Király Félix egy darabig
 41  1|               tünődve. - Annyi bizonyos, hogy nem valami polgári asszony
 42  1|                Már bizonyosan hallottad, hogy szerdán megérkeztünk a nászutunkról.
 43  1|                fog ebédelni... Bizonyos, hogy az atyaisten ő méltósága
 44  1|                Vilma s csak természetes, hogy az asztaluknál is szívesen
 45  1|                Félixhez:~ ~- Azt hiszem, hogy a méltóságos asszony pompásan
 46  1|               minősítette azt a szokást, hogy az asszonyokat a háremből
 47  1|                 azt is megengedik nekik, hogy a hivatalokban a férfiak
 48  1|                rá, már akkor megmondtam, hogy eljön az idő, amikor helyét
 49  1|              íróasztala körül, sejtetve, hogy valami még fúrja az oldalát.
 50  1|             unokabátyját.~ ~- Fogadjunk, hogy nem tudja, mit nevetek?~ ~-
 51  1|             huncut kedvét találta abban, hogy velem kacérkodjék, de én,
 52  1|            fiatal csirke, rögtön láttam, hogy kivel van dolgom... Látszólag
 53  1|                  férfié...” És elhiheti, hogy boldog voltam, mikor a kérését
 54  1|                  méltán... Régóta tudom, hogy mindenkivel tisztában van,
 55  1|                szólott:~ ~- Az bizonyos, hogy van egy kis emberismeretem...
 56  1|                     Már értesültem róla, hogy maga a legjobb kómikus lenne
 57  1|                nem arra született volna, hogy a Közgazdasági Bankot föllendítse.~ ~
 58  1|             szegényt... úgyis azt hiszi, hogy én rágalmaztam be... Csak
 59  1|               Különben kikérem magamnak, hogy Félixet mint kómikust dicsérje,
 60  1|               maga elé, mert úgy érezte, hogy hirtelen belecsöppent az
 61  1|               tartja oda neki a gyujtót, hogy a cigarettáját meggyújthassa...
 62  1|              meggyújthassa... Nem csoda, hogy az élelmes Félix, aki a
 63  1|                  szerencsére jelentette, hogy az ebédet föltálalták s
 64  1|            ismeri...~ ~Félix úgy érezte, hogy elsülyed zavarában s félig-meddig
 65  1|         udvarnagy?... Igazán azt hiszed, hogy én mássá lettem két hónap
 66  1|                      Hát vedd tudomásul, hogy én most is csak a régi Lehmann
 67  1|           zavarta meg annyira a fejemet, hogy ilyen szörnyü tisztességre
 68  1|         pajtásoddal, - kikérem magamnak, hogy ezután is másképp beszélj...
 69  1|                 föllelkesítette Félixet, hogy majdcsaknem a könnyei is
 70  1|                   Úgy segítsen az Isten, hogy te vagy a legokosabb nő,
 71  1|                 inkább azt pletykázd el, hogy a fiúk mit beszélnek rólam
 72  1|                  bizonyos lehetsz benne, hogy nem haragszom meg...~ ~ ~
 73  1|             nálam a bankban s arra kért, hogy jelenjünk meg a Zuzmara-bálon,
 74  1|                  rendeznek. Azt mondtam, hogy előbb veled fogok tanácskozni,
 75  1|              amíg végre meg nem igértem, hogy okvetetlenül elmegyünk...~ ~-
 76  1|             ujságban?~ ~- Tudod, szívem, hogy már két hete se volt a kezemben
 77  1|                mágnáshölgyek megigérték, hogy ott lesznek s gondolhatod,
 78  1|               ott lesznek s gondolhatod, hogy az előkelő polgári asszonyok
 79  1|                   A bál neve onnan ered, hogy mindenki aféle télies, tündérmese-kosztümben
 80  1|               felsége szintén megigérte, hogy ott lesz... Igy tehát sürgősen
 81  1|                intézkedned kell, drágám, hogy a jelmezed idejére elkészüljön...~ ~
 82  1|                  estét is? Hiszen tudod, hogy nem kivánkozom semmi mulatság
 83  1|                  után...~ ~- Megigértem, hogy elmegyünk, hát most már
 84  1|              magamat annak a pletykának, hogy féltelek... Még azt találnák
 85  1|                  Még azt találnák hinni, hogy elzárlak a világ elől...~ ~
 86  1|                te mindenáron azt akarod, hogy az egész világ belémszeressen,
 87  1|             méltóságos asszony üzenetét, hogy a kedves mama okvetlenül
 88  1|                   Hiszen annyi a ruhája, hogy akár hatvanéves koráig is
 89  1|            tárgyalás oly sokáig tartott, hogy Hontiné csak két óra táján
 90  1|             ebédlőben.~ ~- Nem gondolod, hogy gyanús ez az elmaradás? -
 91  1|              vagy lelkem, ha azt hiszed, hogy udvaroltattam magamnak...
 92  1|             persze, még csak az kellene, hogy előre eláruljam a titkomat...
 93  1|                se... De annyit elárulok, hogy oly szép leszek, mint valami
 94  1|               valami tündérkirálynő...~ ~Hogy Vilma, ha tréfált is, de
 95  1|       gyönyörüségtől, halkan felelt:~ ~- Hogy tetszel-e? Oly szép vagy,
 96  1|                tetszel-e? Oly szép vagy, hogy szinte nem is merlek elvinni
 97  1|                 Odarohant a feleségéhez, hogy a keblére szorítsa, de Vilma
 98  1|                  Amíg az inas leszaladt, hogy a fogatot a lépcsőház elé
 99  1|                 És egyszerre úgy érezte, hogy álmodik: a csillár fényében
100  1|          pihenéséből s úgy rémlett neki, hogy a képeskönyvei hirtelen
101  1|                visszatért és jelentette, hogy a kocsi indulásra készen
102  1|               szeretetével nézett rájuk, hogy mindannyian egyszerre belébolondultak
103  1|               állhat meg a lépcsőházban, hogy a bankbéli pletykákról kérdezősködjék...
104  1|        rugalmassággal gondoskodott róla, hogy nevét az ujságokban kolportálja...
105  1|                aki megelégszik annyival, hogy mindenki ismeri s ezért
106  1|                  fordult: oly szép volt, hogy Honti szinte szégyenkezve
107  1|           tartották kötelezőnek magukra, hogy jelmezt öltsenek... A falak
108  1|                     Gyönyörü!~ ~- Ugy-e, hogy szép, ugy-e, hogy nem mindennapi
109  1|                 Ugy-e, hogy szép, ugy-e, hogy nem mindennapi látnivaló?...
110  1|             mielőtt ideje lett volna rá, hogy az égő arcát lehűtse, egy
111  1|           embereknek is joguk van ahhoz, hogy maskarát csináljanak magukból...~ ~
112  1|                szemét... Már-már érezte, hogy nevetségessé válik s idegenszerü
113  1|               egy pillanatra eltávozott, hogy az öreg Wachsmann bárót,
114  1|              nézett s csodálkozva látta, hogy a Vilma arca komoly, majdnem
115  1|               vonulni, mert úgyis tudom, hogy az asszonyokról meg a kártyáról
116  1|                     Vallja meg őszintén, hogy a füst miatt akar elmenekülni
117  1|               innen... Csak nem képzeli, hogy mi ketten az asszonyokról
118  1|          beszélünk? Az ura azt se tudja, hogy más asszony is van a világon -
119  1|                  Igen, csak az a kérdés, hogy mit ért a kegyelmes úr ama
120  1|                  bizonyos kor alatt?~ ~- Hogy mit értek? Istenem, ez nagyon
121  1|                  Helyes, akkor képzelje, hogy most a színházban ül s nem
122  1|                 néha egyszerre úgy érzi, hogy az élete üres és unalmas...
123  1|                  asszony a fülébe súgja, hogy: eljövök hozzád...~ ~- És
124  1|           megtisztult szentet. Ha látná, hogy az ő vén szívükben micsoda
125  1|              néhanapján!... Azt mondják, hogy csupán egy jó szivar, meg
126  1|           kegyelmes úrnak az a teóriája, hogy az öreg ember, meg a fiatal
127  1|                     Annyira megtisztelt, hogy teljesen kiforgatott magamból...
128  1|                  kivánsággal álltam elő, hogy hívjon meg egy csésze teára
129  1|              teámért, annyira zaklattam, hogy végre kivett az erszényéből
130  1|                 így szólt hozzám: Látom, hogy nem tudok magának ellentállani,
131  1|                  s már-már elhatároztam, hogy hazautazom a tanyámra, amikor
132  1|               teát, de meg kell igérnie, hogy tisztességesen viselkedik.”
133  1|                 Csak nehezen álltam meg, hogy el ne kurjantsam magam örömömben
134  1|                 örömömben s alig vártam, hogy végre egyedül lehessek a
135  1|        kártyaasztalok körül, de éreztem, hogy talán belebetegszem az izgatottságba,
136  1|                  nem mondhatom... Tudom, hogy ez alávalóság, de hidd meg,
137  1|                 alávalóság, de hidd meg, hogy a férfiak kilencven százaléka
138  1|                melegében elmondtam neki, hogy milyen szerencse ért...
139  1|                 pillantásán meglátszott, hogy kissé ostobának tart...
140  1|                   s aki nagyra van vele, hogy egy előkelő úriasszonyt
141  1|             nyertem s mivel nem akartam, hogy csúnya játékosnak nézzenek,
142  1|              Egyszerre csak észrevettem, hogy az öreg Bertalan doktor
143  1|                  mondja: “Elfelejtetted, hogy ma este kilenc órakor egy
144  1|                mennék?” - “Azt kérdezed, hogy miért mennél?” - “Persze,
145  1|                miért mennél?” - “Persze, hogy azt.” - Az öreg úr úgy néz
146  1|               néz rám, mintha azt hinné, hogy megbolondultam. “De hiszen
147  1|             kívül voltál a boldogságtól, hogy az a szép fiatal asszony
148  1|                  bátyám, eszembe se jut, hogy elmenjek... Az én korombeli
149  1|                   hanem arra a diadalra, hogy egy szép asszony légyottot
150  1|             büszkékké, hanem az a tudat, hogy még szerelmet tudunk ébreszteni
151  1|                életünket is föláldoznók, hogy egy légyottot kicsikarjunk,
152  1|           kártyapartiet se áldozunk föl, hogy a légyottot betarthassuk...
153  1|          szembetűnően kiviláglik belőle, hogy az öreg ember érzései csak
154  1|                 azt a látszatot kelteni, hogy ő már egy asszonyra se lehet
155  1|              Vilma, tisztában volt vele, hogy ilyen színben egy férfi
156  1|                el akarja hárítani annak, hogy veszedelmes tudna lenni;
157  1|                 akar módot találni arra, hogy velem a kedve szerint pajtáskodhassék...
158  1|           kitüntette a jóakaratával.~ ~- Hogy van Mészáros úr, remélem
159  1|             Akkor telefonáljon föl neki, hogy a kapu előtt várom...~ ~
160  1|          felesége kezét.~ ~- Mi történt, hogy te idejöttél a bankba? Csak
161  1|              fejecskéjét.~ ~- Hallatlan, hogy milyen könnyelmü, milyen
162  1|                vagy... Ki hallott olyat, hogy valaki kiskabátban jön le
163  1|                  olyan influenzát kapsz, hogy egész télen se hevered ki...
164  1|                     Még csak az kellene, hogy beteg légy. Igy, és most
165  1|                  kocsi ajtaját... Tudod, hogy miért jöttem?~ ~- Miért,
166  1|              foglak vinni a cukrászdába, hogy velem ozsonnálj... Elvégre
167  1|          ozsonnálj... Elvégre nem járja, hogy örökké csak egymagamban
168  1|                 már olyan szerencse ért, hogy Hontí méltóságos úr feleségül
169  1|                    Aztán meg az se való, hogy te mindennap egész késő
170  1|               megengedheti néha magának, hogy a szórakozásra gondoljon...~ ~-
171  1|             jégre és a cukrászdába, mint hogy késő estig a lámpavilág
172  1|                  a babonás hitben élnek, hogy a vezérigazgató az egész
173  1|                 s bizonyos vagyok benne, hogy még nyolckor is itt ülnél,
174  1|                 ha nem kényszerítenélek, hogy velem jőjj... Csak végezz
175  1|              kivilágított előcsarnokban, hogy hangos lárma közt távozzanak
176  1|              inas előkelő egyenruhájára, hogy aztán bizonyos tisztelettel
177  1|             vezér kocsija... Azt mondom, hogy az ördög vitte volna el
178  1|                  az egész intézet tudta, hogy ő beléje szerelmes.~ ~-
179  1|         tisztesség olyan zavarba hozott, hogy szinte a köszönést is elmulasztotta.
180  1|                Cauders László kezét.~ ~- Hogy van? Még mindig maga hordja
181  1|         hivatalnoknak nincs ideje ahhoz, hogy szechelmes legyen... És
182  1|             Király Félix-szel, de azóta, hogy a vezérigazgatóval rokonságba
183  1|                is vetélkedve igyekeztek, hogy az ő legmagasabb jóindulatát
184  1|                Csak nem fél talán tőlem, hogy úgy állva marad a kapuban?...~ ~
185  1|                  Ez aztán a derék dolog, hogy így valamennyiükkel összetalálkoztam...
186  1|           összetalálkoztam... Ha tudnák, hogy kivánkoztam már maguk közé...
187  1|             akartam már szökni hazulról, hogy a kis szobámat, az íróasztalomat,
188  1|                nem tartottam volna tőle, hogy az uramtól kikapok, bizony
189  1|             volna, ha Vilma azt állítja, hogy szerda után a mult héten
190  1|                Tudta is a szegény Rubin, hogy mit beszél hozzá a jókedvü
191  1|         megjelent s tüzelő arccal tűrte, hogy ő a szakállas ábrázatát
192  1|                     Hitte-e volna akkor, hogy a tollboás kisleány két
193  1|          szerencsétlen Rubin úgy érezte, hogy legjobb volna elsülyedni
194  1|                 színben van... az mesés, hogy milyen pompás színben van
195  1|                elvesztette az önuralmát, hogy első meglepetésében mindenáron
196  1|           csakúgy égek a kiváncsiságtól, hogy a legfrissebb eseményeket
197  1|                  nagyon hideg van ahhoz, hogy az ember jóízűen pletykázhassék...
198  1|               magukat arra a gondolatra, hogy a méltóságos asszony mostani
199  1|               Vilma is közel állt ahhoz, hogy sírva fakadjon, s nehogy
200  1|                 a szégyen megessék vele, hogy itt a kocsiban elpityeredjék,
201  1|             hugocskája arcát.~ ~- Tudod, hogy mit fogunk most csinálni?~ ~-
202  1|               végre elszánta magát arra, hogy a fagypont alá szálljon
203  1|            megbeszéltem az édesanyáddal, hogy ezentúl naponkint korcsolyázni
204  1|              egész úton amiatt remegtem, hogy már nem talállak itthon...~ ~-
205  1|                      Hát csakugyan igaz, hogy nemsokára táncolunk?...
206  1|              ablakunkba s az csiripelte, hogy Klárika még ezen a farsangon
207  1|             aztán csöngetett az inasnak, hogy fogasson... Mikor a jól
208  1|                nyújtva ki a lábacskáját, hogy a korcsolyáit fölcsatolják,
209  1|                  pillanatra a parketten, hogy az édes mama néhány becéző,
210  1|         izgalommal nyujtotta ki a lábát, hogy az inas a korcsolyáját fölcsatolja,
211  1|           hugához.~ ~- Jaj de okos volt, hogy már kora délután kijöttetek!...
212  1|                  éppen arra készülődtem, hogy Alsó-Ausztriát meghódítom,
213  1|             hallod, még csak az kellene, hogy egy gardedámnak udvarolj...
214  1|                 asszonynak... Úgy érzem, hogy a bájos fejecském fájni
215  1|                      A Rivierára mennék, hogy gyönyörü asszonyokat lássak?...
216  1|                 látszik, a fejébe vette, hogy engem hiúvá és elbizakodottá
217  1|             igazán nem állok jót felőle, hogy a kis eszemet el nem veszítem...~ ~
218  1|                  akarja elhitetni velem, hogy maga minden asszonyi gyengeségtől
219  1|                 ment?... Vagy talán azt, hogy az urába szerelmes?... Méltóságos
220  1|        asszonyokat, hát tudom egy kissé, hogy mi lehet és mi nem lehet...
221  1|             hálás iránta - sőt bizonyos, hogy hálás - de szeretni sohase
222  1|               fogja, ezt én mondom... És hogy szerelem nélkül aligha éli
223  1|              jópajtás megdöbbenve látta, hogy a szép asszony arca ijesztően
224  1|                       Megmondtam, ugy-e, hogy bájos fejecském fájni készül!...
225  1|              annyira kiforgatta magából, hogy az egész világot a keblére
226  1|                 akárhányszor megtörtént, hogy a Közgazdasági Bank vezérembereit
227  1|                kacér kis Honti-palotába, hogy a fejedelmi menüt végigegyék
228  1|                 fiam, biztosítalak róla, hogy én veled érzem magam a legjobban.~ ~
229  1|              lássam, el tudod-e találni, hogy kicsodát?~ ~- Valószínüleg
230  1|                  a Közgazdasági Bankban, hogy a nagyobb kölcsönök után
231  1|                 hiszem, illő dolog volt, hogy vacsorára meghívtam...~ ~
232  1|               Hiszen a minap azt mondta, hogy Párisba készül...~ ~- Igen,
233  1|                   azzal a kijelentéssel, hogy két nap múlva utazik...
234  1|             lebzsel Budapesten... Tudod, hogy mit gyanítok én?~ ~- Mit?~ ~-
235  1|                   Mit?~ ~- Azt gyanítom, hogy ő excellenciája megint belehabarodott
236  1|                 asszonyért ő képes arra, hogy Ázsiába utazzék, sőt még
237  1|                  dologra is képes: arra, hogy akár két hónapig is Budapesten
238  1|                  Óh, azt már nem hiszem, hogy az ilyen kitünő férfiúnak
239  1|                   bizonyos vagyok benne, hogy tévedsz... Én bizonyosra
240  1|                  bizonyosra merem venni, hogy akkor is a rentére, meg
241  1|               vagy, de éppen az az édes, hogy ilyen vagy...~ ~Szentgróthy
242  1|               később pedig kijelentette, hogy Budapest a legkellemesebb
243  1|              utóbb oly fesztelenné vált, hogy a gróf arról is szólott,
244  1|              több ízben alkalma volt rá, hogy a felséges úrral bizalmasan
245  1|                 igen volt alkalma ahhoz, hogy a főhercegi házak kulisszái
246  1|               pletykával hozakodott elő, hogy Vilma asszony bámulva rázta
247  1|                      No iszen, képzelem, hogy rólunk miket mesél, mikor
248  1|                kíméli... Annyi bizonyos, hogy nem valami irigylésreméltó
249  1|        ösztökélésére, elszánta magát rá, hogy a zongora mellé üljön s
250  1|            közelebb lépett a zongorához, hogy a méltóságos asszonynak
251  1|              majd odalépett a tükör elé, hogy a hajfürtjeit; megigazítsa...
252  1|                 kis babát a hálószobába, hogy függönyös ágyacskájában
253  1|              csodálja, ha imponál nekem, hogy az ilyen kiváltságos úr
254  1|                  igazán büszke lenni rá, hogy a felesége lettem... most,
255  1|                  most, amikor azt látom, hogy Szentgróthy gróf is a bizalmas
256  1|            annyira nagy dolognak tartod, hogy Szentgróthy gróf engem a
257  1|              emiatt ugyan nincs rá okod, hogy büszke légy rám...~ ~Karonfogva
258  1|                Korona-utcából a ligetbe, hogy a leánya hogyléte felől
259  1|                 már azt is fölajánlotta, hogy egészen magához veszi az
260  1|                  az uraddal... Ha tudom, hogy boldogok vagytok, ez nekem
261  1|                anyuskám, hadd csöngetek, hogy a kávédat behozzák...~ ~-
262  1|             Valóságos küzdelmébe került, hogy édesanyja egy csésze kávét
263  1|          olyankor, ha Vilma megesküdött, hogy nem bocsájtja el ozsonna
264  1|              kikocsikázott s azt mondta, hogy csak öt óra felé jön haza...~ ~
265  1|               kifárasztott, elhatározta, hogy megvárja a leányát s mivel
266  1|                  óta - ennyi ideje volt, hogy szegény urával az oltár
267  1|                  elfoglalta, úgy érezte, hogy nem bírja ki sokáig... Hiszen
268  1|               lehetett volna kideríteni, hogy mitől eredtek: a füsttől-e,
269  1|          fájdalomtól? Már-már azt hitte, hogy sohase lát többé tisztességes
270  1|                      Jaj, el ne árulják, hogy idekünn várakoztam rá...~ ~
271  1|                  el a Blauné szalonjába, hogy egy Pierrett-kalapot segítsen
272  1|                 háziruhát kapott magára, hogy annál kényelmesebben beszélgethessen
273  1|                 bámulatos karcsúságával, hogy Lehmanné rajta felejtette
274  1|               szinte nem is tudva arról, hogy hangosan beszél, anyai büszkeségtől
275  1|             bajod?... Fogadni mernék rá, hogy valami nagy fájdalmat titkolsz
276  1|            előttem... A szemedből látom, hogy szenvedsz, hogy nem vagy
277  1|         szemedből látom, hogy szenvedsz, hogy nem vagy egészen boldog...~ ~
278  1|           ékszereim... Kell-e még egyéb, hogy az ember boldognak érezze
279  1|         elfacsarodott arra a gondolatra, hogy a szép, az ünnepelt gyermeke
280  1|              mindent, ha azt nem akarod, hogy három napig se tudjam lehúnyni
281  1|         alkalomból már nem illett volna, hogy odahaza maradjanak; hiszen
282  1|               asszony! Büszke vagyok rá, hogy megtisztelt bennünket...~ ~
283  1|                  régóta forró óhajtásom, hogy a felesége ő nagyságának
284  1|                  A feleségem alig várja, hogy a méltóságos asszonyt megismerje...
285  1|                  vagyok, édes gyermekem, hogy nálam üdvözölhetem.~ ~Vilma (
286  1|            Nagyon, nagyon boldog vagyok, hogy most élő alakjában is megláthatom...~ ~
287  1|               Tauberné: Engedje hát meg, hogy bemutassam magának: Kallós
288  1|               kis színházak karhölgyeit. Hogy mikor praktizál, az kifürkészhetetlen
289  1|               Hát mostanában az a divat, hogy az asszonyok a legényemberekhez
290  1|               akkor se jutna az eszembe, hogy az udvarlással megpróbálkozzam...~ ~
291  1|          rövidlátó, összehúzza a szemét, hogy az urát a sokaságban föltalálja,
292  1|                leült, akkor veszi észre, hogy közvetlenül a szomszédságában
293  1|                 néz rá. Úgy rémlik neki, hogy a vöröshaju hölgyet már
294  1|                  világért se jut eszébe, hogy hol. Az se kerüli el a figyelmét,
295  1|                se kerüli el a figyelmét, hogy pilishegyi Tauberné egészen
296  1|                    Nagyon boldog vagyok, hogy újra látom... Mert egyszer
297  1|       találkoztunk valahol... Fogadjunk, hogy nem emlékszik rám!~ ~Vilma (
298  1|               édesem... biztosítom róla, hogy nincs rá semmi oka... Inkább
299  1|            akartuk, hanem a sors akarta, hogy így történjék... Illik is,
300  1|               így történjék... Illik is, hogy összetartsunk: maga a volt
301  1|             mindkettőnkre ezerszer jobb, hogy búcsút mondtunk egymásnak...
302  1|               szülei ragaszkodtak hozzá, hogy velem lépjen az oltár elé...
303  1|              kénytelen vagyok bevallani, hogy bájos és elragadó kis teremtés...
304  1|              hiszen magának köszönhetem, hogy most szabad és független
305  1|        üdvösségemért se lennék képes rá, hogy valami kivánságomról lemondjak...
306  1|                  szóval úgy áll a dolog, hogy nem születtem feleségnek...
307  1|                  szívemből kívánom neki, hogy boldog legyen... Csak arra
308  1|                     Csak arra vigyázzon, hogy úgy bánjék vele, mint egy
309  1|                   főkép azt felejtse el, hogy valaha közünk volt egymáshoz.
310  1|             egymáshoz. Én boldog vagyok, hogy találkoztunk egymással,
311  1|                   hát rögtön intézkedem, hogy jegyet kapj...~ ~- Te is
312  1|                 beszólhat Klárikához is, hogy jőjjön érted... Én aztán
313  1|            habozás után vállalkozott rá, hogy meghallgatja Szentgróthyt
314  1|         névjegyével, sürgősen elszaladt, hogy jegyeket hozzon. Tizenegy
315  1|         kicsípték magukat s így érthető, hogy kellemes feltünést keltettek:
316  1|                aki gyakran kijelentette, hogy csak negyvenéves férfihoz
317  1|                 tud-e róla az édesanyád, hogy ilyesmikkel szórakozol?~ ~-
318  1|                   Egyéb se kellene, mint hogy anyuci a regényeimről tudna...
319  1|               tud ő, többek közt azt se, hogy már kétízben szerelmes voltam...
320  1|              erről van szó, hanem arról, hogy vajjon te milyennek találod
321  1|            párkányán s oly csönd támadt, hogy a légy döngését is meg lehetett
322  1|              zománcot adott a szavainak, hogy mindenki szinte a lélekzetét
323  1|                  bizonyosságot keltette, hogy csak egy elmés, csillogó
324  1|             fénylő szemmel hajolt előre, hogy pár pillanat múlva harsogó
325  1|                  ceruzája után, jelezve, hogy a vágások egyike-másika
326  1|                 száz tenyér mozdult meg, hogy harsogó tapsba törjön ki,
327  1|           fürdött abban a pikantériában, hogy egy volt miniszter a jelenlegi
328  1|                 tolongtak a szónok felé, hogy a beszédéért üdvözöljék.~ ~-
329  1|         kisugárzott minden mozdulatából, hogy Vilma csaknem megdöbbenve
330  1|                nincs más törekvése, mint hogy unatkozó szép asszonyokat
331  1|                  De most ijedten érezte, hogy nem volt igaza; ez az ember
332  1|             közül, s aki arra született, hogy százezreket vagy milliókat
333  1|              esemény felizgatja. Érezte, hogy bűnt követ el, de mégse
334  1|                  attól az impressziótól, hogy Honti csak a banális százezrek
335  1|           megremegett arra a gondolatra, hogy ez az idegen ember most
336  1|                 A fogat a bank elé ment, hogy Hontit elhozza, de a vezérigazgató
337  1|               sietett valami túlságosan, hogy a hivatalos dolgait elvégezze.
338  1|                nénikém?~ ~- Micsoda?~ ~- Hogy ma harmadszor is szerelmes
339  1|           akartak lépni azzal a tervvel, hogy a bank alaptőkéjét harminc
340  1|            elutazni Párisba és Berlinbe, hogy az intézet külföldi barátaival
341  1|                 s csöngetett az inasnak, hogy a kabátját behozza... Akárhányszor
342  1|              ismét fölkelt az asztaltól, hogy a bankba visszatérjen, Vilma
343  1|        munkánkkal... Sőt a legszomorúbb, hogy alighanem még a karácsonyestémet
344  1|                dolga is van, nem helyes, hogy ennyire agyongyötri magát...
345  1|                 pihen napjában... Azért, hogy a bankja több dividendát
346  1|              azért oly szívósak vagyunk, hogy százéves korunkban majd
347  1|                  volt benne elég részem, hogy a szervezetemet kipróbáljam...~ ~
348  1|                egy kissé, nem aggasztja, hogy ennyit vagyok egyedül?...
349  1|           egyedül?... Nem jut az eszébe, hogy rossz gondolataim is támadhatnak
350  1|      pillantásával, aki közel áll ahhoz, hogy sírva fakadjon.~ ~- Nem
351  1|                   Nem tudom, csak érzem, hogy ez a sok egyedüllét megdöbbent
352  1|              írások között ül, ahelyett, hogy itt volna mellettem és a
353  1|              viruló Vilmám odáig jutott, hogy rémeket lát a sötét szobában?...
354  1|                  mindig nappal a dolgát, hogy este legalább velem maradhasson.~ ~
355  1|              szőke hajára.~ ~- Elhiheti, hogy szivesebben maradnék magával,
356  1|       szivesebben maradnék magával, mint hogy számokkal és levelekkel
357  1|          bajlódjam... De most jól tudja, hogy nem lehet... A párisi bankárunk,
358  1|                Összegombolta a bundáját, hogy távozzék, de Vilma most
359  1|                szigoruan meghagyta neki, hogy ott virrasszon a felesége
360  1|               hálószobájában... De alig, hogy a lábát kitette, Vilma kiküldte
361  1|              vállatvont... Az az ötlete, hogy mindent megvall az urának,
362  1|                 végre elszánta magát rá, hogy lefekszik, sokáig ébren
363  1|          rákapott arra a rossz szokásra, hogy órák hosszáig banális, francia
364  1|           Akárhogy is volt, az bizonyos, hogy nem adta meg magát egykönnyen
365  1|             Vilma most nem gondolt arra, hogy a pózával kacérkodjék; óh,
366  1|         tökéletesen tisztában volt vele, hogy e pillanatban nem méltó
367  1|                   Eddig azzal hencegett, hogy nincs az a férfiu, aki a
368  1|           leereszkedőleg a tudtára adja, hogy bájosnak találja... De egy
369  1|                   utóvégre nem is illik, hogy Szentgróthy grófnak, a volt
370  1|                  hálát a gondviselésnek, hogy ilyen hires és előkelő férfiúval
371  1|         öngúnnyal mondta ezt, de érezte, hogy a csúfolkodása nem őszinte:
372  1|           egészen világossá lett előtte, hogy a hideg szíve veszedelmesen
373  1|              tudatára ébresztette annak, hogy ő is csak asszony, mint
374  1|              attól a pillanattól kezdve, hogy a gróf először járt odafönn
375  1|        akárhogyan is küzködött az ellen, hogy az érzései úrrá legyenek
376  1|        kétségbeejtő világossággal látta, hogy egyszer csak az ő józan
377  1|                  ellen?... Hiszen azzal, hogy az ura iránt szerelmet érez,
378  1|              mindig tisztában volt vele, hogy csak a hála és a becsülés
379  1|            másoknak, ez még nem ok arra, hogy az életem csupa szenvedés
380  1|                   s ijedten konstatálta, hogy távolról sincs annyira megbotránkozva,
381  1|              csak azért hajolt közelebb, hogy a hangját még suttogóbbra
382  1|         virrasztott, megdöbbenve érezte, hogy ezek a vakmerő szavak nem
383  1|                fel előtte az a gondolat, hogy ennek a nyugodt és elmésségtől
384  1|                  idegeire: még az estén, hogy a részvényesek nevében a
385  1|                tiszteletdíjat kap azért, hogy ő szavazza huszonöt év óta
386  1|     bizonyosságot szuggerálta a lelkébe, hogy a földi napjai immár visszavonhatatlanul
387  1|          Hontinak, aki főleg attól félt, hogy mindörökre be fogja hunyni
388  1|                becsületszavamat adom rá, hogy az élete nem forog veszedelemben...
389  1|             embert... Arról lehetne szó, hogy innen-onnan be méltóztatik
390  1|           úgynevezett magánintézetbe, de hogy nem fog elhunyni, arról
391  1|                 az a tudat is jól esett, hogy nem forog halálveszedelemben,
392  1|                  vallott az a körülmény, hogy Pázmán tanár egy délután
393  1|         kerülgetés nélkül meg is mondta, hogy miért jött.~ ~- Méltóságos
394  1|      megvizsgáltam s az a meggyőződésem, hogy a legnagyobb nyugalomra
395  1|              tanár úr még azt se akarja, hogy én vele menjek?~ ~- Sőt
396  1|            leghatározottabban megtiltom, hogy vele utazzék...~ ~- És miért
397  1| neuraszténikusnak még azt is megtiltjuk, hogy fűszeres ételt egyék: mert
398  1|                  izgatná hát az a tudat, hogy egy gyönyörü, fiatal asszony
399  1|             szabad másra gondolnia, mint hogy félfürdőket vegyen és alaposan
400  1|           megijesztette a tanár beszéde, hogy estefelé elment az uráért
401  1|             gyalogséta alatt rábeszélte, hogy szenteljen az egészségének
402  1|             ellenkezett, de mikor látta, hogy a felesége sehogy se enged,
403  1|                   de megnyugodott benne, hogy elutazik Budapestről...
404  1|               utazást, de végre belátta, hogy hiába vonakodik; s egy áprilisi
405  1|                   szigorúan elhatározta, hogy szalmaözvegysége alatt visszavonul
406  1|        társadalomtól... Első dolga volt, hogy becsöngette a szobalányát,
407  1|               kisasszony számára se?~ ~- Hogy kérdezhet ilyen ostobaságot?
408  1|                 anyám, mi történt veled, hogy nem látlak?... A cukrászdában
409  1|                     már attól tartottam, hogy Isten ments, de legalább
410  1|                        Pedig, ha tudnád, hogy ki kérdezősködött utánad!~ ~-
411  1|                Hát mások is észrevették, hogy nem vagyok ott?~ ~- De észrevették
412  1|               kezet rázott... Kitalálod, hogy ki volt az?~ ~- A leirásból
413  1|                 gróf... Ha láttad volna, hogy pukkadoztak az összes nemes
414  1|                dühöngött... Képzelheted, hogy mama is kékült-zöldült a
415  1|                aztán elmondta a mamának, hogy most Rómába készül s husvét
416  1|                helyeslőleg jegyezte meg, hogy ilyenkor csakugyan Róma
417  1|              Csak egy hajszál hiányzott, hogy el ne kacagjam magamat,
418  1|                 láttam s eszembe jutott, hogy még a szépapánk családjából
419  1|                 épp úgy mondhatta volna, hogy ez idő szerint Peking vagy
420  1|                 hallotta, de azt látták, hogy a gróf szeretetreméltóan
421  1|             cseveg velünk, s ennyi elég, hogy mindenki megpukkadjon...
422  1|         Szentgróthy még azt is elmondta, hogy Nizzában billiárdozott egy
423  1|             hirtelen azt kérdezte tőlem, hogy a bájos rokonom mit csinál?~ ~-
424  1|         Eltaláltad... Megvallottam neki, hogy már két napja nem láttalak
425  1|             láttalak s azt is elmondtam, hogy szalmaözvegy vagy, mert
426  1|            méltóságos asszony, képzelem, hogy most mennyire unatkozik!~ ~-
427  1|          szamaritánus!~ ~- Azt feleltem, hogy bizonyosan nagyon unatkozol,
428  1|            nénikéje látogatókat?” Tudod, hogy mit válaszoltam neki?~ ~-
429  1|           szemmel mondta ezt, - elvárva, hogy egy csókot kap a nénikéjétől, -
430  1|       bosszankodva szólott:~ ~- Látszik, hogy éretlen gyerek vagy!...
431  1|               vagy!... Nem gondolod meg, hogy mit csacsogsz, s nekem olyan
432  1|                görbült, csöpp híja volt, hogy a nagy kisasszony sirva
433  1|               éppen nagyban készülődött, hogy ebéd után szundikálni fog
434  1|        asszonynál...~ ~- Hát nem tudtad, hogy senki számára sem vagyok
435  1|                 izgatottan.~ ~- Mondtam, hogy a méltóságos asszony nincs
436  1|                de az az úr kijelentette, hogy őt a méltóságos asszony
437  1|              asszony várja... Meghagyta, hogy csak annyit mondjak, hogy
438  1|                hogy csak annyit mondjak, hogy Szentgróthy gróf van itt...~ ~
439  1|                  inasra:~ ~- Mondja meg, hogy itthon vagyok, de nem kivánom
440  1|           lemondott arról a kísérletről, hogy olvasson: egyetlen szót
441  1|               fojtogatta: maga se tudta, hogy mi történt vele... Talán
442  1|                     Talán igaza is volt, hogy ilyen illetlenül viselkedett, -
443  1|      bűnbánat-féle fogta el, úgy érezte, hogy helyrehozhatatlanul megsértett
444  1|             Ugy-e megbocsát? Én remélem, hogy ki fogom engesztelni!”~ ~
445  1|            amikor küszöbön a veszedelem, hogy csakugyan erősebb vagy a
446  1|                 akarnék, azt mondhatnám, hogy erre volt dolgom s így eszembe
447  1|             dolgom s így eszembe jutott, hogy benézzek hozzád... De mivel
448  1|                ritka hangulatban vagyok, hogy igazat beszélek, hát megvallom,
449  1|                 beszélek, hát megvallom, hogy egyenesen hozzád jöttem...~ ~
450  1|                  Helyes, de arra kérlek, hogy kisérj el kocsimon a Lánchídig...
451  1|                 arca, oly komoly maradt, hogy Vilma csodálkozva nézett
452  1|             hozzá:~ ~- Nagyon kérlek rá, hogy halaszd el kissé a kocsikázásodat,
453  1|          meglepte az unokabátyja kérése, hogy egy pillanatig zavartan
454  1|                       Félix intett neki, hogy üljön le, aztán maga is
455  1|                    Az imént azt mondtad, hogy egy szegény özvegyasszonyt
456  1|              meglátogatni... Kijelentem, hogy nem beszéltél igazat, szegény
457  1|                  vén bűnös vagyok hozzá, hogy az ilyen kezdők lelkében
458  1|           gondolnék a legutolsónak arra, hogy téged ilyesmivel meggyanusítsalak...
459  1|                 és hónapok óta... Tudod, hogy kicsoda?... Az édesanyád...
460  1|             semmi se vett volna rá arra, hogy ebben a tónusban beszélgessek
461  1|               annak is kiteszem magamat, hogy az életedben se beszélsz
462  1|                  többet hozzám... Lehet, hogy az inasoddal fogsz kidobatni,
463  1|           kidobatni, de azért megmondom, hogy rossz útra tértél, szegény
464  1|       megmérgezni egy jó ember életét... Hogy te piszkos bujkálásokat,
465  1|             szemembe, s mondd meg nekem, hogy csakugyan képes lennél-e
466  1|               annyi melegséggel beszélt, hogy a Vilma pillantásából eltünt
467  1|                könnyektől:~ ~- Ne mondd, hogy okos vagyok, mert én se
468  1|                   Ki kényszeríthet arra, hogy így éljem le az életemet?...
469  1|                 életemet?... Azt hiszed, hogy a vagyon meg a fényűzés
470  1|           kárpótolhatja az embert azért, hogy az igazi boldogságról lemond?
471  1|                  sohase lesz erőm hozzá, hogy csak a szenvedésnek és a
472  1|                tudnék, ha arra gondolok, hogy én, a léha és könnyelmű
473  1|             fráter, kénytelen vagyok rá, hogy így beszéljek te veled,
474  1|               Nem igaz, százszor mondom, hogy nem igaz; csak a perverz
475  1|                 perverz írók mondhatják, hogy olyas valakit is szerethetünk,
476  1|             lenni, te nem vagy képes rá, hogy alávaló légy!... Elfeledheted-e
477  1|                Elfeledheted-e valamikor, hogy ez a szegény, nagy gyerek
478  1|                hozzád?... Nem, én tudom, hogy csak álmodtál: neked a becsületes
479  1|                utadat, azzal a tudattal, hogy egy derék embert boldoggá
480  1|             gyóntatóapám megparancsolta, hogy jó feleség legyek, hát szívesen
481  1|                ember - kell-e mondanunk, hogy ő meg Király Félix volt? -
482  1|                  a mai napon megérdemli, hogy egyest kapjon a feleségtanból...~ ~
483  1|           vezérigazgató nem vette észre, hogy várják s szigorúan, de kissé
484  1|                    Halljuk, eltalálja-e, hogy ki van itt? - kérdezte a
485  1|           orfeumtól?... Megérdemelnétek, hogy jól összeszidjalak benneteket,
486  1|                de annyira boldog vagyok, hogy még ezt a hallatlan könnyelműséget
487  1|           udvarias voltál!... Mondhatom, hogy nagy örömet okoztatok nekem...~ ~
488  1|            kényszerítette a fiatal urat, hogy az ő kocsijukon jöjjön be
489  1|               Félix erősen kardoskodott; hogy ő külön kocsin hajtat el
490  1|               propoziciót is fölvetette, hogy Félix, a viszontlátás örömére,
491  1|                 Kutyakötelességem ugyan, hogy a vezérigazgatóm parancsának
492  1|          tisztelem és becsülöm, de arra, hogy becstelenséget elkövessek,
493  1|             aztán vágassék négy darabra, hogy intő jelül szolgáljon mindeneknek!...~ ~
494  1|                  fölöttébb szemtelen, de hogy igaza van, azt nem lehet
495  1|                 netalán arról lenne szó, hogy tíz-tizenöt forinttal kisegítselek...~ ~
496  1|            elfacsarja, hanem az a tudat, hogy én egyedül indulok neki
497  1|              szólott:~ ~- Még szerencse, hogy gyorsan meg fogsz vígasztalódni...
498  1|                azt a megfigyelést tette, hogy a felesége megváltozott
499  1|                az idegességét? Ha tudná, hogy milyen türelmetlenséggel
500  1|                 haza!... Annyira vártam, hogy majd csaknem megbetegedtem
501  1|               nem tudom elmesélni neked, hogy micsoda érzések közt vártam
502  1|                  most tudtam meg igazán, hogy te, drága szívem, mim vagy
503  1|             akkor mondd azt az egy szót, hogy megbocsátasz...~ ~- Mit
504  1|            kérdezd, csak súgd a fülembe, hogy megbocsátasz... És sohase
505  1|       megbocsátasz... És sohase kérdezd, hogy mi az a nagy bűn, amit elkövettem
506  1|                  át se tudom meghálálni, hogy ennyire boldoggá tettél?...
507  1|               Hiszen sokszor azt hiszem, hogy csak egy hihetetlen álmot
508  1|                 élek... Mert nem álom-e, hogy a te fiatalságodat és jókedvedet
509  1|                 odahajolt a feleségéhez, hogy a haját megcsókolja, de
510  1|                  sírva könyörgött hozzá, hogy a felesége legyen. Mi történt
511  1|          szenvedélyes, a derüs lelkében, hogy asszonyi méltóságáról ennyire
512  1|                  Akkor bizonyosan tudta, hogy a gyönge Hontit még jobban
513  1|                 mely arra kényszerítené, hogy piszkos rejtőzködések, hazug
514  1|      elfacsarodott attól a boldogságtól, hogy ez a virágzó, édes, kékszemü
515  1|          szorította magához a feleségét, hogy szinte maga is belesápadt,
516  1|                  hozzám... hadd érezzem, hogy ezúttal nem álmodom...~ ~ ~
517  1|                  bágyasztott el annyira, hogy a járó-kelő asszonyokat
518  1|        vonatkozólag pedig kijelentették, hogy ezidőszerint ez a legszebb
519  1|               öregedtem meg becsületben, hogy még a kisöcsém se tiszteljen?~ ~
520  1|         kétségbeesett kisérleteket tett, hogy kezét a pólyából kiszabadítsa.
521  2|               pedig becsületemre mondom, hogy nem volt mit dicsekednie
522  2|            bizonyára nem született arra, hogy a tudományos akadémiák számára
523  2|               túlzok, mikor azt állítom, hogy annyi komolyság se volt
524  2|             leány annyira belebolondult, hogy feleségül ment hozzá.~ ~
525  2|                 sokkal nagyobb baj volt, hogy olyan nőszemélyek után futkosott,
526  2|                     Te se hiszed, ugy-e, hogy ilyesmire képes? Hát olvasd
527  2|               eszébe se jut megkérdezni, hogy a felesége ez idő alatt
528  2|                 s ha csak arról van szó, hogy vigasztalót szerezzen magának,
529  2|                hát bizonyos lehet benne, hogy ő is fog találni egy vállalkozó
530  2|                  házban. Nem mondom meg, hogy kicsoda ez a hölgy, de ha
531  2|              megragadta.~ ~- Azt mondom, hogy ostoba rágalom... Piszkos
532  2|             hiszen megvan a módod hozzá, hogy önmagad kideríthesd az igazságot.~ ~-
533  2|              Hogyan?~ ~- Egyszerüen úgy, hogy két-három napon át csakugyan
534  2|           elbocsátani, mert féltem tőle, hogy valami ostobaságot cselekszik,
535  2|              fáradsággal tudtam rávenni, hogy még vagy félórát ott töltsön
536  2|      Serfőző-utcában. Ha azt nem akarod, hogy a külvárosi utcagyerekek
537  2|                 asszony képes volt arra, hogy alávaló legyen, akkor nincs
538  2|                 igen volt alkalmas arra, hogy erkölcsi prédikációkba bocsátkozzam,
539  2|                  szükségesnek tartottam, hogy a szomoru alkalomból kissé
540  2|              fejét.~ ~- Most beláthatod, hogy mennyi fájdalmat okoztál
541  2|              mondtam szigoruan. - Ugy-e, hogy kétségbeejt az a tudat,
542  2|                  kétségbeejt az a tudat, hogy ez a szegény teremtés esetleg
543  2|                 pillanatig se gondoltál, hogy a feleséged is hányszor
544  2|               neki...~ ~- Nagyon furcsa, hogy most ilyen szamárságokon
545  2|                én is felkerekedtem vele, hogy elkísérjem az Isten háta
546  2|                  attól lehetett tartani, hogy valami borzasztó és helyrehozhatatlan
547  2|                  óra is elmult, anélkül, hogy a fátyolos hölgyet megpillantottuk
548  2|                    Azt hiszem, megtudta, hogy várakozom rá, - mondta izgatottan.~ ~-
549  2|                levelet. Nyugodt lehetsz, hogy a legelső szaváról megismerem,
550  2|                  vele, annyira aggódtam, hogy valami ostobaságot cselekszik.
551  2|           emberek közé, sőt elmondhatom, hogy nagyon ritkán voltam izgatott
552  2|                 láttam, s úgy képzeltem, hogy a szép Kuthyné piros vére
553  2|                 később annyira elfogott, hogy felöltöztem s a Kuthyék
554  2|                  reszketve a félelemtől, hogy csoportosulást fogok találni
555  2|                 ajtón járt, s mondhatom, hogy óriási kő szakadt le a szívemről,
556  2|          elnevette magát.~ ~- Mondhatom, hogy különös fiu vagy, - mondta
557  2|               lapokat és tőlem kérdezed, hogy mi ujság?~ ~- Ne légy ostoba,
558  2|                  légy ostoba, jól érted, hogy mit akarok tudni, - szóltam
559  2|           levélről beszélsz?~ ~- Persze, hogy arról.~ ~A hadnagy beletette
560  2|        pillanatig is tudtál hinni abban, hogy Mariska hűtelen lenne hozzám?~ ~-
561  2|               hozzám?~ ~- Úgy emlékszem, hogy nem én voltam az a csacsi, -
562  2|                 dolgot. Mindjárt tudtam, hogy valami bolondos tréfáról
563  2|              mindent, s azt is elmondta, hogy csak a féltékenységemet
564  2|              telebeszélte a fejét azzal, hogy én egy szinésznőbe szerelmes
565  2|   Serfőző-utcában... Olyan jókedve volt, hogy a pincérnek egy forint borravalót
566  2|               frappáns és hűséges tükre, hogy még most, harminc év mulva
567  2|                  szeretem egy vak lónál, hogy az az ostoba félreértés
568  2|               tudna olyan cinikus lenni, hogy ilyen lelkiállapotban légyottra
569  2|                légyottra menne? De most, hogy a Mariskám hűsége ismét
570  2|                semmi se kényszerít arra, hogy azokról az édes csókokról
571  3|                  igen volt alkalma arra, hogy magát és fényes vállalatát
572  3|          lehetett volna tenni egy ellen, hogy e vendég az angol felsőház
573  3|                érdeklődik, azt fölkérem, hogy maradjon itt velem, amíg
574  3|                   Ekkor történt ugyanis, hogy a vendéglős - konyhai búvóhelyét
575  3|                   abban a hitben voltam, hogy a pezsgő együtt jár a vacsorával...~ ~
576  3|                  oly jól tudja, mint én, hogy a pezsgőről szó se volt
577  3|                is abban állapodtunk meg, hogy csak a palackok lesznek
578  3|           kocsisbor lesz... Most tehát - hogy enyhén szóljak - tudva letagadja
579  3|                folytatta:~ ~- Nem hiába, hogy az első perctől fogva nem
580  3|                 nem bíztam önben, látom, hogy az emberismeretem most se
581  3|                  csalt meg... Jól tudja, hogy tizenhat szerződött vendég
582  3|            magának azt a szemtelenséget, hogy francia pezsgőt hozasson...
583  3|                halnál azon járt az esze, hogy pezsgőt hozat...~ ~Az öreg
584  3|                 de valaha nem gondoltam, hogy ilyen kenyérkeresetre szorulok.
585  3|             becsületszavamra állíthatom, hogy a maga asztali bora közönséges
586  3|                dühösen. - Hát azt hiszi, hogy aszuval, meg csemegeborokkal
587  3|               intett az aggastyánnak is, hogy üljön le. Aztán az üzletember
588  3|                  van szó? Arról ugyebár, hogy az előkelő közönséget ideszoktassam
589  3|               fizető közönség azt látja, hogy előkelő uraságok járnak
590  3|             kicsinység... Úgy terveztem, hogy önök a társadalom elitejét
591  3|              mindezt annak a reményében, hogy az üzletmenet egyszer csak
592  3|           mindössze csak annyi a dolguk, hogy jól vacsoráljanak... Este
593  3|               Most még csak az hiányzik, hogy pezsgőt is fölszolgáltassak, -
594  3|                kvalifikációja van önnek, hogy ilyen dús lakomához jusson
595  3|             szakálla meg az az adománya, hogy kitünő étvággyal rendelkezik...
596  3|        jóságomért annyiból áll a hálája, hogy a hátam mögött úgy viselkedik,
597  3|             Igaza van, magam is belátom, hogy hibás vagyok... De bocsásson
598  3|                De bocsásson meg, igérem, hogy sohase teszem többé. Holnaptól
599  3|            kocsisbort...~ ~- Ajánlom is, hogy többé ki ne rúgjon a hámból...