Rész

 1  1|     megemelte aranyos sipkáját.~ ~- Óh, a méltóságos úr, - mondta,
 2  1|             helyeslőleg intett.~ ~- Óh, a főnök úr híres a szeméről,
 3  1| büszkeségtől, könnyedén mondta:~ ~- Óh, kérlek...~ ~Az ebéd fényes
 4  1|   hamiskásan rázta meg a fejét.~ ~- Óh persze, még csak az kellene,
 5  1|       bizonyosan jól ismered...~ ~- Óh, ki ne ismerné a báró úr
 6  1|    kivánkozik az után a tea után?” “Óh, de mennyire!” - szóltam,
 7  1|       leányos zavarral szólott:~ ~- Óh, méltóságos asszony... hát
 8  1|             lelkesülve szólott:~ ~- Óh milyen szép vagy, milyen
 9  1|        derüs mosollyal szólott:~ ~- Óh, hát a kegyelmes úr még
10  1|  vezérigazgató úr asztalánál...~ ~- Óh nem, egy sokkal kellemesebb
11  1|         ártatlansággal szólott:~ ~- Óh, azt már nem hiszem, hogy
12  1|         Vilma (habozva): De igen... óh, igen.~ ~A vöröshaju hölgy:
13  1|             mindig lángoló arccal): Óh, méltóságos asszony!~ ~A
14  1|             az oltár elé... Maga, - óh, az egészen más!... Magát
15  1|         leszünk a jövőben?~ ~Vilma: Óh, méltóságos asszony... a
16  1|             istennői szépségével... óh, az egészen más!... Maga
17  1|           arcát.~ ~- Az én idegeim, óh, azokat ne féltse... Mi,
18  1|         hogy a pózával kacérkodjék; óh, neki egészen más járt az