Rész

  1  1|                  aki némileg bágyadtan, de boldog izgalommal állt az
  2  1|                belekarolt a feleségébe, de nem folytathatta a törvényes
  3  1|            közelített feléjük. A maître de reception volt, aki egy
  4  1|                 vagy, nagy gyerek vagy, de talán még százszor jobban
  5  1|                szép dolog a dicsekedés, de ki kell jelentenem, hogy
  6  1|               fiúkkal, akik lelkesedve, de félénk tisztelettel köszöntötték,
  7  1|                forgolódott körülötte... De az álmodozásában most egyszerre
  8  1|              Még mindig nem szabad?~ ~- De igen, - felelte Vilma, -
  9  1|          helyeselte a szigoru itéletet, de ekkor Vilma asszony szerényen
 10  1|                 ma is élnek a földön... De nem kóborolnak többé a várudvarokon,
 11  1|              gőzfütést és a telefont... De csak a forma változott,
 12  1|                nem volt valami különös, de a Vilma ajkán csodákat művelt...
 13  1|                álmomban sem gondolok... De néha úgy szeretném, ha senki
 14  1|     természetesen még nem egzisztálunk, de te, aranyifjúság gyöngye,
 15  1|                ilyesmit sohase mondott; de a sunyi Király Félix, aki
 16  1|                 hogy velem kacérkodjék, de én, aki nem vagyok valami
 17  1|            mintha belemennék a tréfába, de belsőleg így szóltam magamban: “
 18  1|                még pedig aranyos leány, de az okossága, a jelleme egy
 19  1|                 az empire-butorok közé, de az izgatottsága rögtön elpárolgott,
 20  1|           dátumot illető inszinuációra, de e pillanatban a sietségtől
 21  1|                 egyszerűen fejedelmi, - de Félix, ha egy pillanatra
 22  1|                félelmetes atyaistene... De a zavara akkor hágott a
 23  1|        vezérigazgató nagyokat nevetett, de mindez úgy tünt föl neki,
 24  1|              kollégám, várakozik rám... De te csak maradj s mulattasd
 25  1|            jelenlétében cigarettázom... De most azt tehetem, ami nekem
 26  1|                jobban tudom, mint te... De most hagyjuk a bókokat,
 27  1|                veled fogok tanácskozni, de nem nyugodtak, amíg végre
 28  1|      tisztelettel beszélt az úrnőjével, de itt, az öreg nagysága házában,
 29  1|             előbb egyetlen nappal se... De annyit elárulok, hogy oly
 30  1|              Hogy Vilma, ha tréfált is, de igazat beszélt, fényesen
 31  1|                hogy a keblére szorítsa, de Vilma gyöngéden elhessegette
 32  1|         megbiccentette feléjük a fejét, de kék szemei mosolyogva, derűsen
 33  1|              megint... Semmit se szólt, de az édes, a jókedvü, az okos
 34  1|           pletykákról kérdezősködjék... De ha tőlem függene, fiúk,
 35  1|            talán hiányzott az ünnepről, de a látvány mégis meseszerűen
 36  1|            Vilma fölvette a legyezőjét, de mielőtt ideje lett volna
 37  1|                új messalience tervével, de aki most, hihetetlen következetességgel,
 38  1|               arca szinte lázban égett, de azért jól hallotta a bámuló
 39  1|               évek báli tudósításaiban, de akiben most dobogó szívvel
 40  1|       hazudhatik, méltóságos asszonyom, de a közérzés sohase hazudik...
 41  1|            Lemondólag intett a kezével, de egyszerre csak megváltozott
 42  1|              gúnyosan mosolygott volna, de Honti újra visszatért s
 43  1|                majdnem barátságtalan... De a következő pillanatban
 44  1|           intett az aranyszőke fejével, de Szentgróthy gróf hangosan
 45  1|                volt madridi nagykövet - de sokkal többen vannak, akik
 46  1|             Zsiga már aféle jó ötvenes, de úgy szemre nem igen látszik
 47  1|       magányosságban viselte a gyászát, de most annál szilajabban kivánkozott
 48  1|               az után a tea után?” “Óh, de mennyire!” - szóltam, míg
 49  1|                    Kap egy csésze teát, de meg kell igérnie, hogy tisztességesen
 50  1|                 a kártyaasztalok körül, de éreztem, hogy talán belebetegszem
 51  1|              Tudom, hogy ez alávalóság, de hidd meg, hogy a férfiak
 52  1|             öreg úr megrázta a kezemet, de a pillantásán meglátszott,
 53  1|            hinné, hogy megbolondultam. “De hiszen tegnap magadon kívül
 54  1|                 légyottot kicsikarjunk, de egy kártyapartiet se áldozunk
 55  1|            érzéseihez... Szomoru dolog, de fájdalom, mi már csak az
 56  1|          alighanem el is érte a célját, de én, kegyelmes úr, valamivel
 57  1|                adomácskái igen elmések, de adomákkal csak aktiv diplomatákat
 58  1|           mellett rontom a szememet?... De a részvényesek, fájdalom,
 59  1|              közt szólva, nincs igazuk, de erről nem szabad felvilágosítani
 60  1|           kocsiban, a kapu előtt...~ ~- De meg fogsz fázni szívem ebben
 61  1|                volna fölkiáltani Vilma, de idejében meggondolta a dolgot,
 62  1|         mosolygott egykori barátaira... De mikor Cauders László is
 63  1|             köszönést is elmulasztotta. De a méltóságos asszony elfeledkezett
 64  1|                 szende bakfist játssza, de ha véletlenül a szívébe
 65  1|                kívül Király Félix-szel, de azóta, hogy a vezérigazgatóval
 66  1|             zavarba hozza a találkozás. De a Vilma jókedve csakhamar
 67  1|                alá, s gépies mosollyal, de kissé hülyén ismételte:~ ~-
 68  1|            szembenézett a két leánnyal, de a mosoly most az ő ajkáról
 69  1|                Sándorék, akik egyszerű, de nagyon jómódu emberek voltak,
 70  1|              csak az édesanyjával jött, de csakhamar délután is fölkisértette
 71  1|              beszélték meg a légyottot, de ő már félkettőkor bezörgetett
 72  1|                 milyen édes vagy... Jaj de boldog is mindenki, akit
 73  1|           odasietett a hugához.~ ~- Jaj de okos volt, hogy már kora
 74  1|              Alsó-Ausztriát meghódítom, de így már csak szeretett hazám
 75  1|          pártfogásodba a kis leányomat, de úgy vigyázz rá, mint a szemed
 76  1|            udvariasan meghajolt előtte, de mindjárt visszatért a nyugodtsága,
 77  1|               hangosan elnevette magát, de mintha valami rejtett idegesség
 78  1|              Kihivó gúnnyal mondta ezt, de a grófot nem hozta zavarba
 79  1|              sőt bizonyos, hogy hálás - de szeretni sohase fogja, ezt
 80  1|         felindulással nézett Vilmára, - de az asszony arcáról nem tünt
 81  1|               Nem akarok bókot mondani, de az előbbi szavai Sardounak
 82  1|               kezét nyujtotta Vilmának. De mielőtt végképp eltávozott
 83  1|            lihegve tértek vissza hozzá. De a két jópajtás megdöbbenve
 84  1|              leányom, igazán sajnállak, de kénytelen vagyok megzavarni
 85  1|       haragudott a nagy vendégjárásért, de este ha egyedül maradtak,
 86  1|            Honti megölelte a feleségét, de másnap újra titkolózó arccal
 87  1|               két hete is elmúlt ennek, de a kegyelmes úr még mindig
 88  1|              bír megmaradni egy helyen; de ha valami jó falatról van
 89  1|              szó - bocsáss meg, szívem, de ez az ő kifejezése - akkor
 90  1|           szólott:~ ~- Kis csacsi vagy, de éppen az az édes, hogy ilyen
 91  1|         lámpaláztól, a szeme ragyogott, de hősiesen végigénekelte a
 92  1|        talentumot... Nincs nagy hangja, de csupa szív, csupa pajkosság,
 93  1|               rá... többet is mondok... De most nem lehet, mert az
 94  1|                  Miért? Hát semmiért... De ne csodálja, ha imponál
 95  1|           tekintett a felesége szemébe, de a Vilma kacagó pillantását
 96  1|              beküldeni az édesanyjáért, de Lehmanné erélyesen tiltakozott.~ ~-
 97  1|          magához veszi az édes mamáját, de Lehmanné hallani se akart
 98  1|               vagy?~ ~Vilma nem felelt, de a szeme, meg a ragyogó arca
 99  1|                voltak náluk a vendégek, de ez a szép idő örökre eltűnt,
100  1|             régi konyháját visszaadják; de itt, a téglával kirakott
101  1|                rázta meg a szőke fejét, de a mosoly eltűnt az arcáról.
102  1|               gúnyos hangon mondta ezt, de az öreg asszonyt most már
103  1|               értett a pszichológiához, de nem pszihologus-e minden
104  1|                régen nyugalomba vonult, de mivel ő is, meg a felesége
105  1|                tűzve, valami szokatlan, de végtelenül bájos jelleget
106  1|          szerzek néha egy kevés örömet, de maga mindenkit jókedvüvé
107  1|            jószívü öreg asszony vagyok, de maga a fiatal, az illatos
108  1|               nem egészen fiatal ember, de azért mindhalálig tántoríthatatlan
109  1|             bohémekből válogatja össze; de pénzt elvileg senkinek se
110  1|                a sokaságban föltalálja, de Honti valahol a kártyaszobában
111  1|              hölgyet már látta valahol, de a világért se jut eszébe,
112  1|                 rám!~ ~Vilma (habozva): De igen... óh, igen.~ ~A vöröshaju
113  1|                 szebb asszonyt látok... De magát nem irigylem, sőt
114  1|             Néha kissé megtébolyodom... de azért van szívem... szóval
115  1|                 születtem feleségnek... De maga... ezzel a finom, ártatlan
116  1|           asszony: Kissé bolond vagyok, de azért van szivem, higyje
117  1|           leláncolt rabszolga vagyok... De Sándor, a háznagyi hivatalból
118  1|                feleségül menni, halkan, de ragyogó pillantással fordult
119  1|               volt fürdőben, ahol mi... De most nem erről van szó,
120  1|                 A redingotját mesésnek, de őt magát kissé öregnek,
121  1|          majdnem monoton hangon kezdte, de a lélek, az intelligencia,
122  1|         elegánciája, merész hasonlatai, de mindenekfölött az öldöklésig
123  1|                  A miniszter nyugodtan, de sápadt arccal hallgatta,
124  1|     egyike-másika az elevenjébe hatolt. De a gróf nem vett tudomást
125  1|                 csöngetyüje után nyúlt. De a csilingelés elveszett
126  1|               alatta viharzó jelenetet. De Vilma semmit se válaszolt
127  1|                asszonyokat elszédítsen. De most ijedten érezte, hogy
128  1|             Érezte, hogy bűnt követ el, de mégse tudott megszabadulni
129  1|               banális százezrek egyike, de ez itt a valóságos férfi,
130  1|                 válasza után véget ért, de Vilma, mikor Klárikával
131  1|              ment, hogy Hontit elhozza, de a vezérigazgató úr úgylátszik
132  1|                  Vilma nagyot nevetett, de belül, a lelkében ugyancsak
133  1|               prémes kabátját fölveszi, de mikor Honti átölelte és
134  1|           magának... Folyton jajgatunk, de azért oly szívósak vagyunk,
135  1|              várja, össze nem roskad... De amiért itthon akarom tartani,
136  1|               megcsókolni a maga kezét, de néha gyűlölöm magát, mert
137  1|               folytatta:~ ~- Vigyen el, de minél előbb, mert nem akarok
138  1|                 levelekkel bajlódjam... De most jól tudja, hogy nem
139  1|               félórája várakozik rám... De két hét mulva, ha az Isten
140  1|                bundáját, hogy távozzék, de Vilma most még egyszer a
141  1|              Esdeklően nézett az urára, de Honti mosolyogva megcirógatta,
142  1|                 ha hazajövök, ugy-e?... De most, becsületszavamra mondom,
143  1|              felesége hálószobájában... De alig, hogy a lábát kitette,
144  1|            francia regényeket olvasott, de ma nem érdekelték az olajbarna
145  1|             volna ettől a látványtól... De Vilma most nem gondolt arra,
146  1|                hogy bájosnak találja... De egy gépíró-kisasszonyhoz -
147  1|            Pokoli öngúnnyal mondta ezt, de érezte, hogy a csúfolkodása
148  1|                férfi nem imponált neki; de a nyugodt és ragyogó elmésség,
149  1|           lámpát és a fal felé fordult, de az álom makacsul elkerülte.
150  1|            válaszolt ezekre a szavakra, de Szentgróthy zavartalanul
151  1|           megvizsgálná az indus istent, de csak azért hajolt közelebb,
152  1|              különösen vigasztalta meg, de Hontinak, aki főleg attól
153  1|               nem érnek egy fabatkát... De a rossz idegek nem ölik
154  1|             úgynevezett magánintézetbe, de hogy nem fog elhunyni, arról
155  1|       beszélhetek úgy, ahogy akarnám... De körülírni valahogy megpróbálhatom
156  1|             előbb makacsul ellenkezett, de mikor látta, hogy a felesége
157  1|              enged, szomoru arccal bár, de megnyugodott benne, hogy
158  1|           húzta-halasztotta az utazást, de végre belátta, hogy hiába
159  1|              Délelőtt sehova se megyek, de délután négykor minden nap
160  1|            befogat... Akkor kikocsizom, de lehetőleg a budai részekre,
161  1|       nekifeküdt a francia regényeinek, de fájdalom, nem olvashatott
162  1|            tartottam, hogy Isten ments, de legalább negyvenfokos lázad
163  1|                hogy nem vagyok ott?~ ~- De észrevették ám! Tegnap délután
164  1|        látszólag előkelően mosolyogtak, de én a finom kis szememmel
165  1|                legkellemesebb városa... De utóvégre mindegy volt, akármit
166  1|         beszélgetést senki se hallotta, de azt látták, hogy a gróf
167  1|            látogatókat talán nem fogad, de ha a kegyelmes úr elmegy
168  1|             csókot kap a nénikéjétől, - de nagy meglepetésére, egészen
169  1|                 semmi baj se történt... De okosabb lett volna, fiacskám,
170  1|        méltóságos asszony nincs itthon, de az az úr kijelentette, hogy
171  1|                meg, hogy itthon vagyok, de nem kivánom fogadni a kegyelmes
172  1|            pedig felnyitotta a könyvét, de csakhamar lemondott arról
173  1|                 hogy benézzek hozzád... De mivel ma abban a ritka hangulatban
174  1|              valód van velem... Helyes, de arra kérlek, hogy kisérj
175  1|            dolgod van Budán?~ ~- Ejnye, de szörnyen kiváncsi vagy...
176  1|            Félix helyeslőleg bólintott, de az arca, a tréfás, gúnyos,
177  1|     sejtelemszerü fátyol árnyékolta be, de volt benne valami megkapó
178  1|             hallható hangon mondta ezt, de Vilma lángoló arccal ugrott
179  1|           bolondultam meg, szép Vilmám, de értek valamicskét a pszihológiához...
180  1|          ilyesmivel meggyanusítsalak... De van valaki, aki előtt egyetlen
181  1|              inasoddal fogsz kidobatni, de azért megmondom, hogy rossz
182  1|        hugocskám... Még nem vagy bűnös, de már csak egyetlen hajszál
183  1|               erősebbre és okosabbra... De ezen túl kell esni, mert
184  1|             késő éjszakán itt talál!... De mivel a gyóntatóapám megparancsolta,
185  1|                hogy várják s szigorúan, de kissé álmos szemmel adta
186  1|              összeszidjalak benneteket, de annyira boldog vagyok, hogy
187  1|              igyék még egy csésze teát. De a fiatal ember most már
188  1|           parancsának engedelmeskedjem, de ezúttal bátor vagyok átlépni
189  1| vezérigazgatómat tisztelem és becsülöm, de arra, hogy becstelenséget
190  1|                köszönettel elfogadom... De ma este... már megbocsáss...
191  1|              ember fölöttébb szemtelen, de hogy igaza van, azt nem
192  1|               megindult az orfeum felé. De a kocsiúton még egyszer
193  1|             sötét éjszakának, míg ti... De jobb erről nem beszélni,
194  1|              Honti tágra nyílt szemmel, de egy gyermek megingathatatlan
195  1|               hogy a haját megcsókolja, de Vilma egy hirtelen mozdulattal
196  1|          bolondítja az alázatosságával, de mit akart most, amikor a
197  1|              mint a nyitott könyvben... De akárhogy volt, a Honti szemét
198  1|         suttogta:~ ~- Sokat szenvedtem, de ez a perc mindenért kárpótol...
199  1|             tünni az utca forgatagában, de Hontiné - mert ő volt -
200  2|       mulatságokon is mutatkozott vele, de ha becsülettel megszökhetett
201  2|              nagy pénzekben kártyázott, de ennél még sokkal nagyobb
202  2|         nyugodtan kártyázik és udvarol, de azt eszébe se jut megkérdezni,
203  2|                hogy kicsoda ez a hölgy, de ha a fátyolát ügyesen föllebbenti,
204  2|                 ostobaságot cselekszik, de csak nagy fáradsággal tudtam
205  2|                udvarlását meghallgatta? De arra még egy pillanatig
206  2|                 külvárosi házak között, de már hét, sőt nyolc óra is
207  2|                 ostobaságot cselekszik. De a kapuban sietve kezet rázott
208  2|              voltam izgatott életemben, de azon az éjjelen nem igen
209  2|             fogok találni a kapu előtt. De az utca kihalt és üres volt
210  2|                mintha ujságot olvasnék, de a szemem mindegyre az ajtón
211  2|                  Csak pár szót mondott, de ez a pár szó megdöbbentő
212  2|        lelkiállapotban légyottra menne? De most, hogy a Mariskám hűsége
213  3|                Éjfél körül járt az idő, de az étterem még tele volt
214  3|      helyiségnek csakhamar híre futott, de mivel a pénzpiac helyzete
215  3|           vendég vacsorált itt ma este, de egyik se engedte meg magának
216  3|       Mindannyian kitünően vacsoráztak, de a különböző fogások mellé
217  3|                 meg mozeli bor lenne... De ön... A bor úgyszólván érintetlenül
218  3|              szemét.~ ~- Bocsásson meg, de valaha nem gondoltam, hogy
219  3|           belátom, hogy hibás vagyok... De bocsásson meg, igérem, hogy
220  3|          lehorgasztott fővel baktatott, de a Kerepesi-úton szomorúan