Rész

 1  1|             ezért a valóságért, hát én vagyok az... Föl szeretnék
 2  1| gyorsvonaton - ez nem csekélység... Én majd diszkrétül visszavonulok
 3  1|            nagy ez a lakosztály? Ha én miattam választotta, hát
 4  1|            ki kell jelentenem, hogy én a legnagyobb fáradsággal
 5  1|             szavak kíséretében:~ ~- Én az első perctől fogva bizonyos
 6  1|           parancsoló nőiességnek... Én, ha emlékszenek rá, már
 7  1|          hogy velem kacérkodjék, de én, aki nem vagyok valami fiatal
 8  1|          Pedig harmincadikán, ahogy én ismerlek...~ ~Kedvesen pukkerlizott
 9  1|              Isten hozta, végre hát én is meg fogok hallani néhány
10  1|               úgyis azt hiszi, hogy én rágalmaztam be... Csak nem
11  1|            már épp úgy szeret, mint én, hiszen annyi sokat beszéltünk
12  1|         méltóztatol adni valamit az én szerény izlésemre...~ ~A
13  1|             Igazán azt hiszed, hogy én mássá lettem két hónap alatt?...
14  1|            Hát vedd tudomásul, hogy én most is csak a régi Lehmann
15  1|             vont.~ ~- Nekem mondod? Én sokkal jobban tudom, mint
16  1|           világ belémszeressen, hát én nem bánom...~ ~Másnap reggel
17  1|      válaszolt:~ ~- Fájdalom, ebben én vagyok a legilletékesebb...
18  1|         hazudik... Már pedig ami az én úgynevezett közérzésemet
19  1|             kacéran az urakhoz:~ ~- Én most vissza fogok vonulni,
20  1|            az asszonyokról beszél s én, mint udvarias háziasszony,
21  1|              ami pedig engem illet, én, fájdalom, már csak a képtári
22  1|                Az a kor, amelyikről én beszélek, akkor áll be,
23  1|           ahogy illenék?~ ~- Kérem, én már végignéztem az összes
24  1|         igyék ma egy csésze teát az én költségemre a kaszinóban...
25  1|         megcsóválom a fejemet. “Biz én hiába gondolkodom”. - A
26  1|            jut, hogy elmenjek... Az én korombeli férfiak már nem
27  1|             el is érte a célját, de én, kegyelmes úr, valamivel
28  1|           sokkal nagyobb urak, mint én vagyok... Azt hiszed, nem
29  1|           gyorsan az aláírásaiddal, én addig itt várok rád a kocsiban,
30  1|     hidegben...~ ~- Engem ne félts, én úgy föl vagyok öltözve,
31  1|          volnék is, ki töchődnék az én échzéseimmel!~ ~- Nono,
32  1|         Klárika megütődve.~ ~- Nem, én ma beállok öreg asszonynak...
33  1|               Méltóságos asszonyom, én húsz esztendő óta tanulmányozom
34  1|          szeretni sohase fogja, ezt én mondom... És hogy szerelem
35  1|             ezt épp úgy sejti, mint én...~ ~A szelid, sima, udvarias
36  1|       kastélyokból kerülnek ki, míg én egy szegény kis polgári
37  1|             biztosítalak róla, hogy én veled érzem magam a legjobban.~ ~
38  1|            Tudod, hogy mit gyanítok én?~ ~- Mit?~ ~- Azt gyanítom,
39  1|       vagyok benne, hogy tévedsz... Én bizonyosra merem venni,
40  1|            igaza, ha neheztel, mert én csak azt mondtam meg, amit
41  1|       behozzák...~ ~- A kávémat?... Én miattam szívem ne fáradj,
42  1|      miattam szívem ne fáradj, mert én már odahaza megkávéztam.~ ~-
43  1|        bókol): Nagyságos asszonyom, én nem mint idegen jöttem ide...
44  1|          maga nagyobb jóltevő, mint én vagyok... Én csak a szegényeimnek
45  1|          jóltevő, mint én vagyok... Én csak a szegényeimnek szerzek
46  1|         életében összetalálkozik... Én legfölebb egy jószívü öreg
47  1|            Budapest ismer?~ ~Dönci: Én vagyok, teljes életnagyságban.~ ~
48  1|            Ha Sándor Pál visszalép, én leszek a képviselő a Lipótvárosban.~ ~
49  1|           nem kételkedik benne? Sőt én még tovább megyek, mint
50  1|             a királyválasztás joga, én akkor is magára szavaznék.
51  1|      Döncire?~ ~Dönci (nevet): Rám? Én nem az udvarlójuk vagyok
52  1|         mond nekem...~ ~Dönci: Hja, én már ilyen vagyok.~ ~A harisnyás
53  1|            volt uramnak a felesége, én az urának a volt felesége
54  1|            is haragudnánk egymásra? Én sohasem szerettem a szegény
55  1|            nem is csoda: hiszen még én is kénytelen vagyok bevallani,
56  1|      elragadó kis teremtés... Pedig én, a természettől fogva, sárgaságba
57  1|          jobban is hozzáillik, mint én... lássa, ezt lojálisan
58  1|          ezt lojálisan beismerem... Én afféle vad, zabolátlan perszona
59  1|        teszi a szegény Hontit... és én szívemből kívánom neki,
60  1|            elfelejteti vele, amiket én okoztam neki...~ ~Vilma (
61  1|       valaha közünk volt egymáshoz. Én boldog vagyok, hogy találkoztunk
62  1|                 Te is eljönnél?~ ~- Én, fájdalom, leláncolt rabszolga
63  1|            is, hogy jőjjön érted... Én aztán egy óra után értetek
64  1|     gyönyörü, milyen elegáns ember! Én mindig ilyeneknek képzeltem
65  1|           édes fiam...~ ~- Öregnek? Én, becsületszavamra mondom,
66  1|            a felesége arcát.~ ~- Az én idegeim, óh, azokat ne féltse...
67  1|             mi bírunk ki legtöbbet, én mondom magának... Folyton
68  1|    neuraszténiás urad betegsége? Az én okos, egészséges, viruló
69  1|          egészséges, mint a makk... Én is tréfálnék, ha a tanár
70  1|        öt-hat héten keresztül... Az én nézetem szerint az lenne
71  1|             még azt se akarja, hogy én vele menjek?~ ~- Sőt a leghatározottabban
72  1|         méltóságos asszonyom, erről én magával nem beszélhetek...
73  1|            érkezik Budapestre, mert én a magam részéről nagyon
74  1|           előkelően mosolyogtak, de én a finom kis szememmel rögtön
75  1|             Ez a bájos rokon persze én vagyok?~ ~- Eltaláltad...
76  1|         lett volna, fiacskám, ha az én nevemben nem hivsz a házamhoz
77  1|            vagyok. Ugy-e megbocsát? Én remélem, hogy ki fogom engesztelni!”~ ~
78  1|         olvasni tudjak... És nem is én vagyok az egyedüli, akit
79  1|     zavartalanul folytatta:~ ~- Nem én vagyok az egyedüli, s talán
80  1|         vagyok az egyedüli, s talán én gondolnék a legutolsónak
81  1|      pillantással nézett rá.~ ~- Az én okos és józaneszü Vilmám,
82  1|              hogy okos vagyok, mert én se vagyok okosabb, mint
83  1|              ha arra gondolok, hogy én, a léha és könnyelmű fráter,
84  1|        legjobb volt hozzád?... Nem, én tudom, hogy csak álmodtál:
85  1|             mint holnap?~ ~- Azt ne én tőlem kérdezd, hanem azoktól
86  1|             anyagi dolog az, ami az én szívemet elfacsarja, hanem
87  1|              hanem az a tudat, hogy én egyedül indulok neki a sötét
88  1|  könnyezésig meghatva suttogta:~ ~- Én nem tudom elmesélni neked,
89  1|         közt vártam ezt a napot!... Én csak most tudtam meg igazán,
90  1|             megindúlva rebegte:~ ~- Én lennék az, aki teneked megbocsát
91  1|          teneked megbocsát valamit, én, aki egész életemen át se
92  2|        tartani tovább a kaszinóban, én is felkerekedtem vele, hogy
93  2|             Úgy emlékszem, hogy nem én voltam az a csacsi, - szóltam
94  2|    csodálkozva.~ ~- Te voltál, mert én ugyancsak nem vettem komolyan
95  2|    telebeszélte a fejét azzal, hogy én egy szinésznőbe szerelmes
96  3|             épp oly jól tudja, mint én, hogy a pezsgőről szó se
97  3|             az egész Tiszamentén az én ügynökeim kószáltak, így
98  3|     manapság semmi se megy könnyen, én is követtem külföldi szaktársaim
99  3|            házaspárt... Mit gondol, én a szeméten találtam a pénzemet?