Full dress

Keserves panaszszal fordul ma hozzám egy uri ember amiatt, hogy a rendes nyári fürdőjében valami érthetetlen nagyzási mánia fogta el a szállodát bérlő vendéglőst: az étterembe - amely a fürdőben a legelőkelőbb - csak frakkban vagy smokingban engedik be az esti étkezéshez a vendégeket. Aki szürke redingotban, vagy tisztességes utcai saccóban jön, azt a főpincér diszkrétül figyelmezteti, hogy a full dress kötelező, s aki nem igy jelenik meg, azt legnagyobb sajnálatukra nem szolgálhatják ki. „Mit szól ehhez a legujabb bogárhoz?” - kérdezi az én ismeretlenem felháborodva. „Eddig - ha már egyéb kellemességük nem is volt a magyar fürdőknek - az az egy megvolt, hogy az ember patriarchális egyszerüséggel mozoghatott az étteremben és a terrászon. Most már ez az egy sincs meg, - vitte volna el az ördög azt a sok külföldi fürdőt, akit immár nálunk is majmolni kezdenek.”

Végtelenül rosszul esik nekem, hogy t. felebarátom haragjában nem osztozhatom, s nem szedhetem le a keresztvizet arról a nagyképü vendéglősről, - de őszintén be kell vallanom, hogy ez a férfiu egyenesen imponál nekem, s ha irásban lehetséges lenne a tapsolás, hát én lelkes tapssal fogadnám ezt az okos és nagyvilági ujitást. Mert bármennyire is barátja vagyok annak a patriarchális egyszerüségnek, melyről a panaszos ur oly melancholikus hangon emlékezik meg a levelében, az a nézetem, hogy éppen ez a nagy és vidám fesztelenség rontotta meg évtizedeken át a magyar fürdők tónusát. A borozgató, cigányozó, hangos urak, akik néha fekete jaquetben, néha züllött lüszterkabátban telepednek le a vendéglők asztalai mellé, különös és nyughatatlan jelleget adtak szép hazánk fürdőhelyeinek, teljesen eltérőt attól, amelylyel a nagy és elegáns, külföldi fürdőkben találkozunk. A pohárcsörömpölés, a poharakon való hangversenyezés, a praepotens hang, melylyel egy-egy asztaltársaság a legteljesebb magánügyeit megbeszélte, szerintem mind abban a bájos fesztelenségben gyökerezik, mely a magyar fürdőket annyira hasonlatosakká teszi a szilaj és mulatós vidéki városokhoz. A frakk és smoking - bármily furcsa is a dolog - a temperamentumra is tompitólag és finomitólag hat, s aki full dress-ben ül le a fehér asztal mellé, nemcsak a külső megjelenésében lesz előkelőbbé, hanem a modorában és a tónusában is. Ez a titka a nagy, külföldi restaurantok szinte templomi csendjének és hangulatának, mely - mit tagadjuk? - százszor finomabb és kellemesebb, mint a legkedélyesebb lárma és duhajkodás. Az a vendéglős tehát, higyje meg, okos dolgot cselekedett, s igazán célszerü és kivánatos lenne, ha a példáját minden jobb magyar fürdőben követnék. Szivesen elhiszem, hogy ez a mindennapi öltözködés eleintén terhes és alkalmatlan, de ha a művelt angol, francia, sőt orosz is megteszi, egyáltalában nem tudom belátni, miért ne tenné meg a művelt magyar is, aki föltétlenül van olyan uri legény, mint akármelyik a külföldiek közül.

De ha már itt tartunk, én tovább megyek egy lépéssel, s nem elégszem meg a frakkal és a smokinggal, hanem bátor vagyok azt kérdezni a vendéglős uraktól: miért nem honositják meg a magyar fürdőkben is a table d’hôte-rendszert, mely immár Európaszerte divatban van? Az à la carte-étkezés ma már mindenütt szinte zsarolásszámba megy, de eltörlésének, ettől eltekintve is van egy pszichológiai oka; a table d’hôte-rendszer - ha másutt nem - de legalább a vendéglőben egyenlőkké teszi az embereket, s megszünteti azt a balkáni állapotot, hogy a pincér csak azt tartja uri embernek, aki a legdrágább ételeket választja ki az étlapból. Aki szerényebben költ, azt csak immel-ámmal szolgálják ki, még pedig hátul, a mosogató helyiség közelében levő asztaloknál. Külföldön ez a csuf osztályozás már régóta nincs meg; a table d’hôt-ért mindenki ugyanazt az összeget fizeti, s igy a herceg, a gróf, az ügyvéd, a kereskedő tökéletesen egyforma ur az étterem ajtaján belül. De, persze, az ilyesmi nálunk még nem tetszetős, mert ugyan hogy tudnának megélni a vendéglősök, ha a fürdővendégek nem azzal bizonyitanák uri voltukat, hogy két forintot adnak egy adag sárga dinnyéért, s harmadfelet egy adag amerikai befőttért. Azt azonban e derék férfiak elfelejtik, hogy egy vendég megzsarolásával száz más vendéget elriasztanak a magyar fürdőből, s igy végeredményben, az egész szezon alatt legalább háromszorosan elvesztik azt, amit két hét alatt jogtalanul összeharácsoltak. A pillanatnyi haszon még nem tiszta haszon, - ennek szomoru bizonyságai azok a magyar fürdők, amelyeknek vendéglősei - bár öt koronát kérnek egy adag rántott csirkéért, - a csőd viharos tengerén végzik be közéleti szereplésüket.