A szerelem sportsmanjei

Az eset, amelyről egyik, ma hozzám intézett levélben szó van, egyáltalában nem tartozik a rendkivüliek közé, de mivel a tipust, amelyik ennek a vidéki kis regénynek a hőse, még nem méltányolták eléggé, szivesen megállok mellette egy pillanatra. Érdemes, mert a férfiaknak ez a fajtája épp ugy feltalálható a legkisebb pusztai tanyán, mint a budapesti kávéházakban.

Aki a mai levélben szerepel, az nagyon csinos és szeretetreméltó fiu. Jól öltözködik, elolvassa az ujságok művészi és irodalmi rovatát, elmésen cseveg s kitünően tud beszélni az asszonyok nyelvén. Azok közé a férfiak közé tartozik, akiket a francia homme à femmes-oknak nevez. Az az élet-eleme, ha leányok és férjes nők társaságában lehet. Udvarol, tréfál, ezer apró szolgálatot tesz, szóval: kellemes, szinte nélkülözhetetlen ember. És mégis: egyike a legveszedelmesebb kalandoroknak, a mint a következőkből kitetszik.

Egy fiatal ur - irja a levél, melyről föntebb szólottam - naponként eljár egy uri házba, ahol csinos, felnőtt leány van. Majdnem mindennap ott iszsza meg a teáját, de néha ebédre és vacsorára is ott tartják. A szülők azon a véleményen vannak, hogy a kedves, fiatal ember a felnőtt kisasszony kezére pályázik. És mivel jó és biztos állása van, s a leány is láthatólag rokonszenvez vele, a mama nagyon szivesen venné, ha az elmés causeurt hamarosan a vejének mondhatná. De mulik az idő, fogy a tea és a sandwich, a fiatal ur azonban nem nyilatkozik érdemlegesen. Végre a gondos anya megkérdezi a leányát:

- Még mindig nem szólt?

Mire a komoly leány, akinek nincs titka az édesanyja előtt, igy válaszol:

- Arról, hogy feleségül akar venni, még nem szólott. De minden jel arra mutat, hogy mégis csak ez a szándéka. Amikor elválunk, mindig megszoritja a kezemet, százszor elmondja, hogy szerelmes belém, s néha órákon át zaklat, vajjon én is szeretem-e? Már meg is mondtam neki, hogy szeretem, mire hálásan és elérzékenyülve szoritotta meg ujra a kezemet...

A mama megnyugszik: mi következhetik ezek után egyéb, mint hogy a fiatalember meg fogja kérni a lánya kezét? De nem kéri, hónapok mulva se kéri, bár naponkint ott van a házukban, s épp oly meleg pillantásokat vált a szép leánynyal, mint megismerkedésük elején. Sőt azóta is mindennap megkérdezi: vajjon igazán szerelmes-e bele? És ha a fiatal teremtés egy napon kedvetlenül válaszol, hát lehorgasztott orral, láthatólag megsértődve ballag mellette a kisváros sétaterén.

Vajjon mi hát a célja ennek a furcsa fiatal urnak? - kérdezi a levél, melyet a család egy jó barátnője hozzám intéz.

Meg fogom mondani, hogy mi a célja, s egyuttal bemutatom azt a tipust, melyből ez a szentimentális, de fölöttébb óvatos lovag kikerült.

Kegyed, asszonyom, bizonyosan meg fog érteni engem. Hiszen ennek a tipusnak az asszonyok között aránytalanul több a tagja, mint a férfiak között.

Nincs kétségem benne, hogy Kegyed a mintafeleségek példaképe. De gondoljon csak vissza arra az időre, amikor még fiatal, jókedvü és pajkos volt (most már, a levele szerint, fehér a haja), vajjon nem szerzett-e örömet és mulatságot Kegyednek, mikor azt látta, hogy egyik udvarlóját magába bolonditotta? Biztos vagyok benne, hogy még gondolatban se volt hütlen az urához, de hiuságának mód fölött jól esett, hogy hódolói serege megszaporodott. Ne szégyenkezzék, ne mondjon ellent; a legbecsületesebb asszony se haragszik meg érte, ha azt látja, hogy valakiben szerelmet ébresztett.

A férfiak, legalább régente, nem elégedtek meg ezzel az elméleti diadallal, ők vagy mindent akartak, vagy semmit. Nem arra a tudatra pályáztak, hogy egy szép teremtést meghóditottak, hanem arra a gyönyörü és mámoritó pillanatra, amikor egy bájos nő szerelmesen a nyakukba borul.

Manapság - hihetetlen és mégis ugy van - mindjobban megszaporodik ama férfiak száma, akik izgalmas sportnak tekintik, hogy a szerelmi vallomásokat rakásra gyüjtsék. Ezeknek elég, ha a kiszemelt áldozat pirulva beismeri, hogy szereti őket. Az asszonytól kicsikarják a légyottot, amelyre nem mennek el; a lányt magukba bolonditják, de nem veszik el feleségül. Szóval: azokra az előkelő rókavadászokra hasonlitanak, akik tüskön-bokron át kergetik a szerencsétlen állatot, de ha elérik, nyugodtan visszafordulnak, mert nekik nem a róka kell, hanem a diadaluk és ügyességük tudata.

Ebből a tipusból való a Kegyed fiatal gavallérja, asszonyom. Az ő hiuságát tökéletesen kielégiti, ha egy szép leány a kézszoritását viszonozza, s dobogó szivvel sugja a fülébe, hogy mindörökre szeretni fogja. Ez gyönyörü, izgalmas és édes érzés, mely bőven megéri a run fáradságát. A légyott (ha férjes asszonyokról lenne szó) már azzal a veszedelemmel járna, hogy egy vérszomjas férj is feltünhetne a látóhatáron; a házasság (ha leány van a játékban) azzal, hogy az embernek egy egész, hosszu életre le kellene mondania a függetlenségéről és a szabadságáról. De a szerelmi vallomás kicsikarása olyan sport, melynek nincsenek kockázatai és következései...

Kegyed azt hiszi, hogy csupán a perverz gondolkodásu férfiak találhatnak örömet ebben a módszerben? Én azon a véleményen vagyok, hogy a hiuságnak is lehet olyan fokozata, mely a perverzitással határos.