A könyvvezető feleség

A minap egy elkeseredett férj bevádolta előttem a feleségét, még pedig nem azért, mintha az asszony kokett, pazarló, vagy hűtelen lenne, hanem abból a különös okból, hogy őnagysága rendszeres könyvet vezet a kiadásairól és bevételeiről. Persze a dolognak vannak némi bonyodalmai, mert annyira még egy férj se lehet bolond, hogy ezt a szokást csak ugy egyszerüen inkriminálja. A baj ott van, hogy a szép asszony este, vacsora után, bibelődik a könyveivel, s akkor veszi elő a tollat és a tintát, mikor a szobaleány már végzett az asztalbontással. A férj, aki szorgalmasan dolgozó hivatalnok, s este többnyire elálmosodik, nem győzi bevárni a könyvvezetés végét, hanem néhány elkeseredett ásitás után nyugalomra tér, s mire a felesége őnagysága lefekszik, már javában az igazak álmát aluszsza.

- Hát kérem, - irta a derék ember felháborodva, - azért házasodtam én meg, azért vettem el olyan asszonyt, akiért minden barátom irigyel, hogy a feleségem minden este a főkönyvvel meg a strazzával bibelődjék? Tisztelt kádi, nem tudom hány esztendős Ön, de biztositom róla, Ön is elvesztené a hidegvérét, ha egy szerelmes feleség helyett egy pedáns könyvvezető hölgygyel ülne minden áldott estén az asztal mellett...

Nem akarok most a szóban forgó esettel foglalkozni (mert az még vita tárgya se lehet, hogy ez a bájos, fiatal asszony helytelenül cselekszik, mikor vacsora után a könyveit dédelgeti az ura helyett) de általánosságban - mivel már különben is többen megkérdezték e felől a véleményemet - készséggel válaszolok arra a kérdésre: vajjon a korrekt háziasszony qualifikációjába szigoruan beletartozik-e az is, hogy rendszeres könyvet vezessen a kiadásairól és a bevételeiről s nem egy parányi smokkság-e, ha egy szép, fiatal hölgy ilyen pedáns és unalmas munkával foglalkozik?

A kérdést - ha igazságosak akarunk lenni - épp oly kevéssé szabad eldöntenünk a felsőbb leányiskolák szempontjából, mint a gunyolódó és indolens férjek felfogása szerint. A leányiskolákban arra tanitják a növendékeket, hogy a könyvvezetés elengedhetetlen kellék minden háztartásban, melynek épp ugy szüksége van a maga rendszeres budgetjére, akár egy kereskedő cégnek, egy részvénytársaságnak, vagy magának a mindenható államnak. A férjek ellenben (már t. i. azok, akik minden nemes eszmét kigunyolnak) cinikus vállvonogatással nézik a könyvei fölött görnyedő, fiatal teremtést s ahelyett, hogy elismerőleg a keblükre ölelnék, bizonyos felsőbbséges lenézéssel igy szólanak hozzá:

- Édes szivem, ugyan miért rontod a szemedet az efféle fölösleges munkával? Az asszonyokat arra teremtette a jó istenke, hogy paradicsommá tegyék ezt a nyomorult, földi létet, - ehhez pedig sem dupla könyvvezetés, sem nyers mérleg nem szükséges. A fődolog az, hogy a konyhapénzedből elsejéig kijöjj, - hogy aztán mire költekeztél hónap közben, az már bizony isten, mellékes dolog.

Vajjon melyik a helyes a két különböző felfogás közül? Én azt hiszem, feltétlenül a leányiskoláké. Első sorban azért, mert a legtöbb család anyagi viszonyait a háztartás budgetje dönti el, hiszen - mindig középsorsu, polgári családokról beszélünk s nem milliós részvénytársaságok vezérigazgatóiról - a férj keresetének legnagyobb részét direkte a háztartás emészti fel. Miért lenne hát fölösleges munka, hogy ez a budget épp oly világossá, meggondolttá és reálissá tétessék, akár egy tisztességes kereskedő-cégé? A magánember jövedelmének bölcs beosztása legalább is oly fontos kellék magára az illető magánemberre, mint a bankjövedelmek beosztása egy gazdag és előkelő részvénytársaságra. Nekem az a meggyőződésem, hogy a család vagyonosodása, vagy anyagi lezüllése, többnyire a feleség gazdálkodásától függ, s igazán nagy könnyelmüség kell hozzá, hogy a háztartás költségvetésének megállapitását és ellenőrzését vállvonogató nembánomsággal intézzük el. De van egy második szempont is, mely szintén nyom valamicskét a latban: az, hogy a könyveivel bibelődő, komoly és lelkiismeretes feleség aligha fog olyan léhaságokra gondolni, mint az a csillogó, felületes, pénzfecsérlő teremtés, aki a verébfejecskéjével egyáltalában meg se tudja érteni: micsoda nagy és kinos küzdelmekbe kerül manapság, hogy a férj tisztességgel és becsülettel gondoskodhassék a családja szükségletei felől. A könyvvezető asszony bizonyosan a fogához ver minden nikkel-huszfillérest, mielőtt könnyelmüen kiadná, de persze csak akkor, ha ez a bájos pedantéria a vérében van, s nem csupán ideig-óráig, a házassága legelső hónapjaiban foglalkozik, affektálásból, a háztartási könyvével.