A férj felöltője

Kedves, nagyságos asszonyom, engedje meg, hogy szeretetreméltó szavaira, melyeket tegnap egy közös barátnőnk házában hozzám intézett, itt, a nagy nyilvánosság szine előtt válaszoljak. Tegnap oly szerencsés voltam, hogy kegyeddel - akinek szépségéről már annyit hallottam - végre személyesen is megismerkedhettem s ne vegye banális bóknak, ha azt mondom, hogy amit láttam, messze felülmulta még a barátaim lelkes ditirambuszait is. Higyje meg, hogy csak az ilyen világot járt csavargó, mint én, tudja igazán méltányolni azt a budapesti asszonytipust, amelynek Kegyed egyik legragyogóbb képviselője. Napról-napra olvasunk a francia nő bájosságáról és szelleméről, az angol leány karcsu termetéről és rózsás arcszinéről, - de én becsületszavamra azt mondom Kegyednek, hogy mindezek a hölgyek bizvást elbujhatnak a társaságbeli budapesti asszony előtt. Régi szakember vagyok e téren, hát ezt én nekem habozás nélkül elhiheti. Amikor Kegyed a csillár szivárványfényben sziporkázó üvegprizmái alatt, ott, abban a kedves, intim szalónban előttem állott, én, a rezignált, fehérhaju öreg, egy pillanatig ugy éreztem, mintha mindjárt sirva kellene fakadnom az örökre eltünt fiatalságom miatt. Istenem, hát hogyan is lehet élni, ha már reménységünk sincs meg többé arra, hogy az ilyen édes asszonyok, mint Kegyed, valamikor szerelmesen a nyakunkba borulnak?

Amint látja, nem azért irom ezt a levelet, hogy Kegyednek, szép barátnőm, udvariatlanságokat mondjak, - de reflektálnom kell egy tréfás megjegyzésére, amelyet tegnap, abban a jókedvü és csillogó sokaságban, nem méltányolhattam eléggé. Kegyed oly szeretetreméltó volt, hogy jóakaró elismeréssel beszélt az ujságban közzétett fecsegéseim felől s dijmentesen nekem adományozta a világ legszebb cimét, azt, hogy: az asszonyok lovagja. Hozzátehette volna, hogy a kopott és megrokkant lovagja, de Kegyed sokkal kedvesebb, semhogy a koromat is éreztette volna velem. Hiszen minden asszony született pszichologus s igy Kegyed nagyon is jól tudja, hogy hiába kacérkodunk mi, vén csacsik a korunkkal, alapjában véve épp oly hiuk vagyunk még nyolcvanéves korunkban is, mint akkor, amidőn lángoló szivvel huzattuk el az ilyen szép asszonyok ablakai alatt a legszomorubb magyar nótákat. De bocsánat, nem erről akarok beszélni, hiszen ezeket az elemi dolgokat Kegyed épp oly jól tudja, mint én... Ami a tollat a kezembe adja, az egy furcsa epizód, mely akkor történt, mikor a barátnőnk selyemtapétás kis interieurjéből eltávoztunk. Kegyed kitüntetett azzal, hogy a vénasszonyos fecsegéseimet dicsérte, sőt odáig ment a jóságában, hogy az öreg embert a lovagjául fogadta s megengedte, hogy a tea után hazakisérjem. Együtt jöttünk végig a Mária Valéria-utcán és a Fürdő-utcán s a József-tér sarkán egy sajátszerü urral találkoztunk, aki Kegyednek udvariasan kezet csókolt. Az idegent, aki kopott felöltőt, gyanusan foltos fekete kalapot s züllött nyakkendőt viselt, Kegyed igy mutatta be nekem:

- Az uram.

Kezet ráztunk, kölcsönösen örültünk a szerencsének s ekkor - hiszen Kegyed olyan pszichológus, aki kényelmesen olvas a magamfajta egyszerü ember lelkében - egyszerre csak nevetve igy szólott hozzám:

- Igen, ez az uram, aki megveti a világi hiuságokat... Ő csak akkor érzi jól magát, ha a rézkapcsos főkönyvei fölött gubbaszthat, - s még álmában se jut eszébe azzal törődni, hogy a felesége közben a legveszedelmesebb udvarlókkal flirtöl...

Ezt mondta s mind a hárman nevettünk: Kegyed szivből és kissé kacéran, én némiképp zavart arccal, a kedves ura pedig azzal az ismert savanyusággal, mely a férjeket háromezer év óta jellemzi. Ezután beszéltünk még egy-két közömbös és felületes szót, együtt mentünk hármasban a Nagykorona-utcáig s ott elváltunk egymástól, azzal az igérettel, hogy én legközelebb a Kegyetek házában is tisztelkedni fogok...

Édes, nagyságos asszonyom, engedje meg nekem, hogy a megigért tisztelgés helyett, ime, egy levéllel állitsak be Kegyedhez, egy levéllel, mely talán nem lesz oly udvarias, mint amilyet tőlem teljes joggal elvárhatna...

A megjegyzésre, melyet tegnap a József-tér sarkán tett, itt az iróasztalomnál akarok válaszolni Kegyednek. Még pedig röviden, de határozottan, csak annyit, hogy: én a szegény ura iránt, aki oly szenvedélylyel gubbaszt a rézkapcsos főkönyvei fölött, mélységes részvétet éreztem...

Nézze, édes, nagyságos asszonyom, mondok Kegyednek valamit: én gyülölöm azokat a bájos és elegáns teremtéseket, akiknek a férjei kopott felöltőt és gyanusan foltos fekete kalapokat viselnek. Még pedig azért gyülölöm őket, mert szent meggyőződésem, hogy ezek nemcsak hiu és kacér teremtések - ehhez végre is joguk van, - hanem rossz, szivtelen és vérszomjas kis fenevadak is. Az asszony, aki maga két-háromszáz forintos toilettekben jár, mig az ura züllött nyakkendővel botorkál mellette az utca aszaltján, körülbelül azt a rettenetes hatást teszi rám, mint a ragadozó, amely a gyöngébb állat vérét kegyetlenül és mohó élvezettel szivja mindaddig, amig az a szerencsétlen el nem pusztul...

Valamikor azt irtam egy szép asszony emlékkönyvébe: mutasd meg nekem az uradat és én megmondom, hogy ki vagy! Most oda bővitem ki az axiómámat, hogy az az asszony, akinek az ura kopott, de az udvarlója elegáns, az én szememben akkor is bukott nő, ha sohase is tudná rászánni magát arra, hogy szerelmi légyottokra siessen...

Az a felöltő, amit a Kegyed férje tegnap viselt, testvérek közt is alig érne meg öt forintot. De ez még nem lenne olyan nagy baj, mint hogy a felöltő öt gombja közül kettő - a középső kettő - hiányzott. Ezzel szemben Kegyed, édes, nagyságos asszonyom, szép és elegáns volt, mint egy francia marquisné s azt hiszem, nem tévedek, mikor azt gondolom, hogy a kalapja - fenomenálisan szép kalap volt - legalább is belekerült annyiba, mint egy sárberényi földszintes ház.

Lássa, ez az oka annak, hogy én ezt a hosszu és kellemetlen levelet megirtam.

Én a Kegyetek uri házába, bár tegnap este határozottan megigértem, sohase fogok elmenni. Még pedig nem megyek el azért, mert ez a látogatás nem szerezne örömet nekem. Irtózom a vérszopóktól, még akkor is irtózom, ha ilyen bájosak és szeretetreméltóak, mint Kegyed, világszép nagyságos asszonyom...