„Maga” vagy „te”?

Kedves kis barátnőm, aki sulyos lelki tépelődései közben most hozzám fordul azzal a kéréssel, hogy gyötrő gondjaitól megszabaditsam, a Kegyed levele élénken eszembe juttatja azt a pedagógust, aki a felsőbb leányiskolák számára: a Shakspere szinmüveit átdolgozta. Ez a derék ember nagyon komolyan vette a feladatát, s például Romeót és Juliát olyan illedelmes tónusban beszéltette egymással, hogy munkáját még a leggondosabb mama is teljes megnyugvással adhatta a serdülő kis leánya kezébe. Romeó az erkély alatt a Julia hogyléte felől tudakozódott, megkérdezte tőle, hogy végzett-e már a tisztogatással, Julia pedig gyöngéden igy szólott:

- Kérem, türje föl a gallérját, mert ebben a hidegben meghülhet és náthát kaphat...

Mi, akik nem foglalkozunk pedagógiával, talán furcsának találjuk a kitünő tanerő ujitását, de illedelem szempontjából - hiába tagadnók - a tisztes férfiu föltétlenül különb, mint a hatalmas britt oroszlán. És bár sokan vannak, akik az érzelmek viharai közepette meglehetős kis szerepet juttatnak az etikett kérdéseinek, bizonyos, hogy a körültekintő ember mindig tekintettel van azokra a §-okra is, melyeket az illemkodex fejezetei előirnak...

Kegyed, szegény kis barátnőm, most különös zavarban van: pár hónapja férjhez ment egy szeretetreméltó uri emberhez, még pedig egy egész idegen városba, ahol az urán kivül mindeddig senkit se ismert. Természetesen sorra vizitelte a kisváros minden valamirevaló családját, s ugyancsak megijedt, a mikor azt a tapasztalatot tette, hogy a házaspárok, akiknél megfordult, kivétel nélkül magázzák egymást... Abban a városban egyenesen parasztságnak minősitik, ha egy férj és egy feleség palam et publice tegeződnek... Kegyed (nekem négyszemközt be meri vallani) már menyasszony korában is te-nek szólitotta a vőlegényét, s most szinte képtelennek érzi magát arra, hogy ilyen idegen és szertartásos stilusban beszéljen vele... De mit tegyen, ha nem akarja, hogy kipletykázzák? Affektálja-e a magázást, mint a többiek, vagy ne törődjék senkivel és semmivel, hanem megmaradjon tovább is a te szócska mellett?... Az ügy oly kényes és sürgető, hogy immár egy pillanatig se várhat tovább s azért engem, a huszadik század vén magán-Kniggéjét kér meg arra, hogy a borzadalmas kétségéből kimentsem...

Kedves asszonyom, amikor az imént arra a derék pedagógusra hivatkoztam, aki az öreg Shaksperet a zsur-illem szempontjából átdolgozta, már körülbelül meg is feleltem a kérdésére. Azok a házaspárok, akik az arisztokratikus magázást kultiválják, szintén azt az önkénytelen humort müvelik, mint ama jónevelésü tanférfiu... Mert ha a megfejelt Romeó, aki Juliát Kegyednek szólitja, furcsa és nevetséges figura, legalább is ugyanilyen nevetséges az a férj és feleség, aki az illemkodex kodifikált paragrafusai szerint beszélget egymással. Már tudniillik a logika szempontjából, - mert hiszen a divat, amint tudjuk, egyáltalában nincs összefüggésben a logikával. A divat nagyobb ur, mint a logika, nemcsak a francia szinmüvekben, ahol a férj asszonyom-nak szólitja a feleségét, hanem a polgári életben is, ahol - ha már automobilt nem tarthat az ember - legalább az előkelő magázással ringatja bele magát az előkelőség illuziójába. A mágnások kivétel nélkül magázzák a feleségüket, - miért ne magázzuk hát őket mi is, amikor ez az arisztokratáskodás egyetlen fillérünkbe se kerül? A divat tehát készséggel elfogadta ezt az uzust, de a szegény logika sirva vonul meg a sarokban ennek a sok nevetséges, affektáló komédiásnak a láttára. Mert mondja meg nekem, édes, naiv kis szivem, mi a logika abban, hogy otthon, a négy fal között, a maga uracskája olyan jeleneteket rögtönöz minden este, hogy az olvasókönyvbeli Illem riadtan menekül a kulcslyukon át (ha ott maradna, bizonyosan megpukkadna mérgében) s másutt, idegen társaságban, Kegyed is, az ura is földig hajolnak a kifestett arcu vén dáma előtt, akit hazulról, mikor egyedül maradnak a puha fészkükben, kacagva kergetnek el minden nap? Nem éreznék-e, hogy természetellenes dolgot cselekesznek, amikor Kegyetek, a két bolondos, szilaj, szerelmes jópajtás, egyszerre ilyen idegen hangon beszélnének egymással? Nem, akármit is pletykáznak azok a hegyesorru kávénénikék, maguk csak maradjanak meg ezután is a tegeződésnél, s higyjék meg nekem, hogy nem az az igazi Illem, amit az ünnepélyes, vén szamarak annak mondanak...