A tipikus pesti család

Abból az alkalomból, hogy egy tisztességes, komoly, de nagyon naiv fiatal ember hosszu levélben panaszolja el nekem a maga siralmas helyzetét, szóvá kell tennem a tipikus pesti családot, mely számtalan kollekcióban él, mulat és busul is néha ebben a szédelgő, nagyvárosi sokadalomban. A tipikus pesti családot, mely ma még nem tudja bizonyosan, hogy holnap mit fog ebédelni, de azért vidám, jókedvü, optimista és szakasztottan ugy él, mintha egy pedáns jószágigazgató hónaponként pontosan a postára tenné a vidéki nagybirtokai jövedelmét.

Itt van az apa, a derék, gondtalan csirkefogó, aki hajnali tizkor kel, gondosan megborotválkozik, aztán reggelizni a kávéházba siet, ahol csevegéssel és ujságolvasással tölti el a délelőtti órákat. Délben megebédel, majd feketekávézni ujra elmegy a kávéházba, ahol estig egy-egy jövedelmező tartli-partieval üti agyon a hosszu és unalmas időt. Vacsora után természetesen ismét elsiet a kávéházba s napi programmjában csak akkor áll be némi változás, ha a Lovar-egylet plakátjai megjelennek az utcai hirdető-oszlopokon. Ilyenkor délután a totalizatőr és a bookmakerek körül kószál, tipeket hajszol, gyanus alakokkal tárgyal s néha tekintélyes bankjegyekkel tér meg családi tüzhelyéhez. Szóval: e derék ember a kedvező véletlenek kivárásával tölti el az életét s ez nem csupán a játékra vonatkozik, mert abszolute nincs elvi kifogása az ellen se, hogy más uton szerezze meg azt a csinos összeget, melyre szüksége van. Olykor váratlan jó üzletek akadnak a kávéházban is: alkalmi ügynökösködések, megszorult gavallérok összehozása a kedélyes uzsorás bácsikkal, sőt nem ritkán olyan kedvezően alakulnak az üzleti konjunkturák, hogy egy-egy váltócskát is el lehet helyezni valamelyik kevéssé skrupulózus szövetkezetben. Pénz tehát mindig cseppen valahonnan s ilyenkor a lelkes apa - akiből a közszereplés nem ölte ki a családja iránt érzett szeretetet - sugárzó kedvvel toppan be a háromszobás lakásba s félóráig azzal tölti az idejét, hogy a magával hozott csomagokat bontogatja. Ami e csomagokban van, az talán a néhai öreg Esterházy herceget is sárga irigységgel töltené el; mert e derék embernek semmise drága, csakhogy familiájának örömet szerezzen. Tengeri rák, friss szőlő januárban, szamóca március közepén, sárga dinnye áprilisban: mindez inycsiklandozó illatok kiséretében kerül az asztalra, miközben a vidám családfő szemcsiptetve ezt mondja:

- Egye meg a fene, ugyis meghalunk, hát legalább éljünk jól!

Igaz, hogy némelykor marhahusra se jut pénz, hogy a végrehajtó hetenként kétszer felirja a diófaszekrényeket és az ebédlői kredencet, hogy a füszeres legénye olykor botrányokat csap az előszobában, - de ki törődik az életnek ezekkel az apró és szórványos kellemetlenségeivel? Ha nincs pénz, akkor az ember legfeljebb hitelbe tartlizik, de ha van, akkor páholyba megy és ifju libákat ebédel, még pedig haragos zöld saláták kapcsán.

Itt van a mama, a kissé elhizott, de még mindig mutatós asszony, aki kettőkor már öltözködni kezd, nehogy a kávéházból lekéssék, aki a hitelezők megnyugtatásában széditő virtuozitásra tett szert házasélete huszonhat esztendeje alatt, aki a lelke harmóniáját nem áldozza fel olyan csekélységeknek, hogy a mindenesleány nem tisztogat alaposan (mire való az ágy alja, ha nem arra, hogy alája söpörjék a szemetet?) s aki bámulattal és elragadtatással néz az urára, mikor meghallja, hogy ismét szerencsésen elhelyezett egy háromszáz koronás váltót. Itt vannak a fiuk, akik ellopják az ezüstnemüt (ha ugyan nincs zálogban) s annak az árából játszszák meg a favoritokat a lóversenyen. Itt vannak a felnőtt leányok, akik titokban az összes antikvárius-kiadványokat végigolvassák, a lelkük mélyén arról álmodoznak, hogy egy magánsziniiskolába fölvétetik magukat s az utcán ráütnek a fiatal emberek kezére, mert azok szemtelen s nagyon is egyértelmü tréfákkal mulattatják őket. Nem édes, csillogó és nagyszerü családi élet-e ez? Nem kell-e mindnyájunknak irigykedve tekintenünk e jókedvü, okos, gondtalan és mulatós emberekre, akiknek frisseségét, humorát, rugalmasságát, könnyü vérét ugyancsak nem pusztithatja el az életnek semmi váratlan csapása?

Nekem és olvasóimnak is bizonyára imponál ez a szimpatikus pesti család, de a fiatal ember, aki ma egy hosszu levélben fordul hozzám tanácsért, nincs olyan könnyü helyzetben, mint mi vagyunk: ő ugyanis - szegény - halálosan szerelmes egy csinos leányba, akit ebben a milieuben neveltek fel s mivel ő maga komoly, derék és szorgalmas hivatalnok, most attól fél, hogy örök életére szerencsétlenné lehet, ha ezt a szép leányt feleségül veszi. Tőlem vár vigasztalást és bátoritást, de én - ha nem lenne a levelében egy olyan passzus is, melyre azonnal vissza fogok térni - fájó szivvel azt tanácsolnám neki: hogy fusson, de minél gyorsabban fusson el ezeknek a jókedvü szédelgőknek a közeléből s inkább vonuljon be trappista, vagy ferencrendi barátnak valami kolostorba, semhogy ilyen auspiciumokkal kezdje meg a családi életét. Ezek a kisasszonyok ugyanis tényleg a magánsziniiskolák számára születtek, de arra igazán nincsenek kvalifikálva, hogy egy pedáns és tisztességes magánhivatalnok ingébe reggelenként a gombokat betegyék. Ezt felelném, még pedig minden habozás nélkül, ha az én ismeretlen barátom még valamit nem irna a levelében: azt, hogy a szóbanforgó fiatal hölgy egyáltalában nem hasonlit a szüleire, mert mindennek inkább látszik, mint léha, felületes és könnyüvérü teremtésnek. Sőt inkább: nagyon szolid, egyszerü és házias leány. Őt nem is a kisasszony karaktere aggasztja, hanem a szülei élete, mert azt hiszi, hogy az ilyen környezetben felnőtt leányból később épp olyan haszontalan asszony lesz, mint az édes anyjából. Tisztelt barátom, szabad kérdeznem, hogy miért etette meg Ön velem a békát? Mért adott föl olyan problémát, mely nem is probléma? Azt mondom Önnek, hogy siessen el gondolkodás nélkül abba a kávéházba, ahol e derék kis teremtés édesapja tartlizni szokott s a vén csirkefogótól minden gondolkodás nélkül kérje meg a leánya kezét. Mert abból a gyermekből, aki egy ilyen házban szolid és egyszerü maradt, oly derék és tökéletes feleség lesz, hogy a legszkeptikusabb szaldo-kontista is már előre megnyalhatja a száját, ha az a jó kis leány a kezét elfogadja.