Rész

2001 15|                    utcácskákat végigöntötte. A rubintszemű gnómok, melyek
2002 15|                     gnómok, melyek esténkint a porcellánkályha mélyében
2003 15|                 mélyében táncoltak, eltűntek a hideg sötétségben, mely
2004 15|                    Mihály kalap nélkül ágált a bolt előtt, a fuvarosok
2005 15|                   nélkül ágált a bolt előtt, a fuvarosok zöld gallyakat
2006 15|                    burkolózva leselkedtek be a vén bolt ajtaján és Micike
2007 15|                    az emeleti ablak mellett, a sötét és titokzatos hegyeket
2008 15|                     mellett. Néha karikákkal a szeme alatt hagyta el ágyasházát
2009 15|               rejtette el könyes arcocskáját a diván vánkosaiba, máskor
2010 15|                   oly hangos jókedvvel járta a vén falépcsőt, mintha az
2011 15|                 símogatta meg az arcát, mint a csillaghímes királykisasszony,
2012 15|           csillaghímes királykisasszony, aki a földhözragadt zsellérek
2013 15|                         az ebéd úgyse fontos a földi életben! Legjobb volna,
2014 15|                    adni minden leánynak, aki a világra tévedt?~ ~Bábi megcsóválta
2015 15|                   tévedt?~ ~Bábi megcsóválta a fejét, de a konyhába érve,
2016 15|                      megcsóválta a fejét, de a konyhába érve, így szólott
2017 15|                 nagyon jól tudom én, hogy mi a bajod! Az öreg tekintetes
2018 15|               sírnivalóan furcsa lesz, ha ez a gyereklány a kisbabáját
2019 15|                     lesz, ha ez a gyereklány a kisbabáját becézgetni fogja!~ ~
2020 15|                       Viktor bóbiskolva járt a tűz körül, ujja megsárgult
2021 15|                   tűz körül, ujja megsárgult a cigaretta-sodrástól, keveset
2022 15|        cigaretta-sodrástól, keveset evett és a kávéházból késő éjszaka
2023 15|               éjszaka járt haza s tegeződött a részeges urakkal, akik tanyáikról
2024 15|                urakkal, akik tanyáikról néha a városba berándultak. Mihály
2025 15|            fölösleges szót; néha lopva nézte a monoklit, mely öcscse balszemén
2026 15|                      írt bonokat csempészett a pénztári fiók bankjegyei
2027 15|                      olykor Micike és szeme, a kedveskedő megszólítás ellenére,
2028 15|                      hüvösségével pihent meg a cigarettázó Viktor sovány
2029 15|                     uram, téged beteggé tesz a kisvárosi levegő! Nem gondolod,
2030 15|                   levegő! Nem gondolod, hogy a jókedvű Pest kigyógyítana
2031 15|                    jókedvű Pest kigyógyítana a melankóliádból? Te világfi
2032 15|              születtél, hogy sáfrányt adj el a falusi boltosoknak! Oh tiszteletreméltó,
2033 15|                     üzleti megbizás, amit ez a szegény haldokló Pest városában
2034 15|                 hátraszegte otromba fejét és a szeme bágyadtan lecsukódott,
2035 15|            lecsukódott, mintha gondolataival a „Kék elefánt” birodalmában
2036 15|                birodalmában kalandoznék.~ ~- A rézgálic, úgy vélem, fogyófélben
2037 15|               határozottan árnyékot vetne az a tény, hogy a rézgálicot
2038 15|               árnyékot vetne az a tény, hogy a rézgálicot a raktáraiból
2039 15|                      tény, hogy a rézgálicot a raktáraiból kifogyni engedi.~ ~
2040 15|               raktáraiból kifogyni engedi.~ ~A Micike kék szeme most jókedvűen
2041 15|                     volna szived hozzá, hogy a „Kék elefánt”-ot tespedni
2042 15|                 elefánt”-ot tespedni hagynád a rézgálic után? Nem, kis
2043 15|                      uram, te tisztában vagy a kötelességeiddel és kora
2044 15|                      összevásárolj, ami csak a ravasz nagykereskedők raktáraiban
2045 15|                   volna.~ ~- Komoly dolog ez a rézgáliccal, öreg Mihály? -
2046 15|                     nem bánom, ha elkészíted a podgyászomat. Nem volna
2047 15|                    és sietve kisurrant, hogy a bőröndöt becsomagolja.~ ~
2048 15|                   többé hajnalban, hogy urát a vasúti állomáshoz kikisérje.
2049 15|                     s bizonyos derűvel nézte a vén legényt, aki minden
2050 15|                legényt, aki minden figyelmét a tányérjának szentelte; este
2051 15|                    szentelte; este pedig azt a lármás dalt játszotta a
2052 15|                      a lármás dalt játszotta a zongorán, amelyet ama borzasztó
2053 15|               amelyet ama borzasztó éjszakán a pesti mulatóban hallott.
2054 15|                 hallott. Oly szílajjul verte a billentyűket, hogy Mihály
2055 15|                  hogy Mihály utóbb gyöngéden a vállára tette vaskos kezét.~ ~-
2056 15|                  hogy nem tetszel nekem? Nem a selypítő, ártatlan Micikém
2057 15|                     akinek mására eddig csak a rossz regényekben találtam.
2058 15|                    regényekben találtam. Nem a régi Micikém vagy te, nem
2059 15|                     megszakadna fájdalmamban a vén szivem, ha nem tudnám,
2060 15|             legszívesebben sírva fakadnál és a vánkosodba ásnád a megkínzott
2061 15|               fakadnál és a vánkosodba ásnád a megkínzott fejecskédet,
2062 15|                    fejecskédet, hogy ne tudj a sok gonoszságról, ami körülötted
2063 15|              történik...~ ~Micike abbahagyta a zongorázást és mosolygó
2064 15|                 sejtető mélység, aminőt csak a boldogtalan asszonyok szemében
2065 15|                     lehet látni. Térdét most a zongoraszékre tette és gyöngén
2066 15|                  nedves fénnyel ragyogtak ki a szemei, hogy az öreg Mihálynak
2067 15|                   hogy az öreg Mihálynak még a lélekzete is megakadt ijedtében.~ ~-
2068 15|                  gyerek, hogy nem hasonlítok a rossz regényeid hősnőihez? -
2069 15|          szomorúsággal, mely ott leselkedett a gyermekes mosolygása mögött
2070 15|                   tréfásan orron koppintotta a vén Mihályt, mint egy csacsi
2071 15|                 dolgaihoz.~ ~Mihály megrázta a fejét és a szíve dobogott
2072 15|                   Mihály megrázta a fejét és a szíve dobogott és keze reszketett,
2073 15|                     és csókokkal halmozza el a gyermeket, akit a sors már
2074 15|                halmozza el a gyermeket, akit a sors már élete reggelén
2075 15|                       aki megérdemelné, hogy a sarokba térdeltessék és
2076 15|                       mert olyan álnok, hogy a fájdalmát a legjobb pajtása
2077 15|                      álnok, hogy a fájdalmát a legjobb pajtása előtt eltitkolja.
2078 15|                kislányom, sírj egy fejezetet a vállamon, meglátod, hogy
2079 15|                 fogadok veled, úgy elpárolog a szomorúságod, hogy tíz perc
2080 15|                  Micike ajka megvonaglott és a szeme még jobban fénylett,
2081 15|                 ujjával ismét megkoppintotta a Mihály orrát; de akkor egyszerre
2082 15|                  visszafojtott indulattól és a szó, mely vonagló ajkát
2083 15|                 mozdulattal odavetette magát a vén Mihály vállaira, karjai
2084 15|                vállaira, karjai átkulcsolták a Mihály nyakát, feje lehanyatlott,
2085 15|                      feje lehanyatlott, mint a didergő madáré, melyet az
2086 15|                      melyet az éjszakai szél a fészkéből kivert és nedves
2087 15|                    nyakához, mintha ez volna a legbiztosabb hely az egész
2088 15|                  gyönge és törékeny teremtés a rettentő orkán szárnycsapásai
2089 15|           ügyefogyott, öreg Mihály, miközben a verejték kiütött a homlokán
2090 15|                  miközben a verejték kiütött a homlokán és a torka összeszorult
2091 15|               verejték kiütött a homlokán és a torka összeszorult és a
2092 15|                      a torka összeszorult és a szíve úgy kalimpált, hogy
2093 15|                      kalimpált, hogy már-már a fuldoklás fojtogatta. Sírni
2094 15|               meghalni szeretett volna ebben a pillanatban a vén Mihály,
2095 15|                    volna ebben a pillanatban a vén Mihály, mert bár a részvéttől
2096 15|           pillanatban a vén Mihály, mert bár a részvéttől szinte elfacsarodott
2097 15|              részvéttől szinte elfacsarodott a szíve, sohase érezte magát
2098 15|                     boldogabbnak, mint ebben a pillanatban. Mihály egy
2099 15|               zúgolódás nélkül cipelte volna a terhet, amit a sors a vállaira
2100 15|                 cipelte volna a terhet, amit a sors a vállaira helyezett
2101 15|                  volna a terhet, amit a sors a vállaira helyezett és akinek
2102 15|                      az édesanyjának nevezi. A kakasülőről, ahonnan az
2103 15|                 sohase vágyódott szereplőnek a színpadra, mely elérhetetlen
2104 15|                   forgószél őt is odasodorta a deszkákra s a láz, mely
2105 15|                     odasodorta a deszkákra s a láz, mely a színészeket
2106 15|                      deszkákra s a láz, mely a színészeket hevíteni szokta,
2107 15|             értelmetlen szavakat dadogott és a szeme előtt fekete karikák
2108 15|                    de szédületében is érezte a hozzásímuló asszonyi test
2109 15|                    asszonyi test melegségét, a forró gyermekajkat, melynek
2110 15|                    nedvessége az arcát érte, a reszkető karokat, melyek
2111 15|                     nyaka köré kulcsolódtak, a Micike hajának kiszabaduló
2112 15|                    most már elveszítette azt a kis eszét is, amit az üzleten
2113 15|                  kergette és kibomlott haját a csókok fuldokló özönével
2114 15|                    borította el, miközben az a különös érzése volt, hogy
2115 15|                    különös érzése volt, hogy a világ azonnal romokba omlik
2116 15|                    Micike most kibontakozott a karjaiból, csodálkozva és
2117 15|                  könyes szemmel nézett körül a muzsikáló óra birodalmában,
2118 15|                  muzsikáló óra birodalmában, a tükör ezüstlapja előtt megigazgatta
2119 15|                     szeliden tekintett ismét a vén Mihályra, mintha az
2120 15|                kisgyerek vagy, hiába játszod a komoly üzletembert, akinek
2121 15|                      akinek minden bölcseség a kisujjában van!~ ~Mihály
2122 15|            olyanformán igazgatta meg, mintha a kemény vászon a nyakát szorítaná,
2123 15|                       mintha a kemény vászon a nyakát szorítaná, többször
2124 15|                    többször föl meg alá járt a szobában, kamaszosan fölnevetett,
2125 15|                    egyszer-kétszer megütötte a zongora billentyűit, aztán
2126 15|                     s kíváncsian betekintett a fehér kályha mélyébe, melyből
2127 15|                      melyből rég elköltözött a lángok gnómserege. Mindez
2128 15|               arcocskája egyszerre földerült a láttára; és csodálkozása
2129 15|           csodálkozása még fokozódott, mikor a vén Mihály egyszerre csak
2130 15|              haragszol rám úgye, ha most már a sürgős dolgaim után fogok
2131 15|                Mihály kalap nélkül rohant le a falépcsőn, holott tizenegy
2132 15|                   elmosolyodott és besurrant a hálószobába, melynek ablakán
2133 15|                  melynek ablakán át beérzett a piaci ákácok illata.~ ~ ~ ~
2134 16|                      Séta az erdei házhoz.~ ~A rézgálic körül bonyodalmak
2135 16|                     körül bonyodalmak voltak a pesti piacon és Viktor,
2136 16|                   szándékozott távol tölteni a Kék elefánt-tól, még a hét
2137 16|               tölteni a Kék elefánt-tól, még a hét végén se mutatott hajlandóságot,
2138 16|                     ezzel nem változtathatsz a szomorú tényen, hogy a becsületes
2139 16|        változtathatsz a szomorú tényen, hogy a becsületes vén szívedhez
2140 16|                      tudnék, szegény bátyám? A falusi ember mindig elveszti
2141 16|                 falusi ember mindig elveszti a fejét, ha a rettentő nagyváros
2142 16|                  mindig elveszti a fejét, ha a rettentő nagyváros hullámai
2143 16|               keveredik, én is elveszítettem a magamét, hiába ringatták
2144 16|                    ringatták bölcsőmet abban a házban, ahol mindig az óvatosság
2145 16|           elkeseredve és türelmetlenül várom a tul-a-dunai postát, mely
2146 16|              kiszabaduljak. Ha örömet szerez a szívednek, hát egy mázsa
2147 16|                 prédikációt is mellékelhetsz a leveledhez, de biztosítlak
2148 16|                 akarod, hogy igéretet tegyek a jövőre? Parolát adok neked
2149 16|                     hogy hátralevő életemben a lólábas Belzebúbtól se fogok
2150 16|                  annyira irtózni, mint ahogy a hitvány szerencsejátéktól
2151 16|              szőrköteles barátnak vonulok be a ferencrendi atyák kolostorába,
2152 16|               kívánod, térdencsúszva járulok a radnai szűz elé, de most
2153 16|                   szűz elé, de most küldd el a pénzt, hiszen előtted se
2154 16|                     fejére szégyen szálljon. A becsületes szívedre bízom
2155 16|                becsületes szívedre bízom azt a feladatot is, hogy a szegény
2156 16|                     azt a feladatot is, hogy a szegény Micikét valami kegyes
2157 16|                megnyugtasd; ő előtte te vagy a földön a legigazabb ember
2158 16|                      előtte te vagy a földön a legigazabb ember s akkor
2159 16|                 ember s akkor is vakon bízik a szavadban, ha csak a szomorú
2160 16|                   bízik a szavadban, ha csak a szomorú igazságot álcázod
2161 16|                      igazságot álcázod vele. A mennyekben, ahol aranytrónus
2162 16|             aranytrónus várakozik rád, ezért a hazugságért a szeráfok kara
2163 16|                     rád, ezért a hazugságért a szeráfok kara bizonyára
2164 16|                     adni neked, ha egyszer - a Takácsyak hagyományos nyolcvan
2165 16|              hagyományos nyolcvan éve után - a testi szemeidet lehunyod
2166 16|                    valamikor!”~ ~Mihály, aki a levelet oly kimeresztett
2167 16|                olvasta végig, mintha magától a sátántól származott volna,
2168 16|                   még délelőtt postára tette a kétezer forintot, délben
2169 16|                      talált rézgálicot, mert a bánáti kalmárok mind elharácsolták
2170 16|                    miatt. Hitted volna, hogy a jó istenke ennyire fölviszi
2171 16|                   ennyire fölviszi valamikor a demokrata rézgálic dolgát?~ ~
2172 16|                  hogy őt nem ejti csodálatba a fordulat, mert kislány kora
2173 16|                   mindig nagy véleménye volt a rézgálicról. Te valóban
2174 16|                  hitted, csacsi Mihály, hogy a rézgálic csak úgy parlagon
2175 16|                      csak úgy parlagon hever a pesti boltosok raktáraiban?
2176 16|                 éjjelét és nappalát egyaránt a rézgálic fölkutatásának
2177 16|                      szégyenled, hogy te itt a meleg kaftánodban lustálkodol,
2178 16|                 kaftánodban lustálkodol, míg a szegény kis uram az ételről
2179 16|                      megfeledkezik, csakhogy a koplaló Kék elefántot ízletes
2180 16|                rézgáliccal ellássa?~ ~Viktor a hét végén se jött haza,
2181 16|                      haza, levelet se irt és a kétezer forintot se nyugtatta,
2182 16|                    forintot se nyugtatta, de a Micike lelki harmóniáját
2183 16|                      nem viselte meg. Micike a kacér özvegyasszony életét
2184 16|                     ezelőtt egyedül hagyott; a legcsinosabb ruháit hordta,
2185 16|                     kalapocskákat illesztett a kontyára, s tisztán és illatosan
2186 16|                     állított be alkonyattájt a Kék elefánt irodájába, ahol
2187 16|                 ükapám, megengedi véletlenül a rheumád, hogy egy hosszú
2188 16|                 tehess velem? Képesnek érzed a vén lábaidat arra, hogy
2189 16|              tüzecskét fogok rakni, amelynél a fájós térdkalácsodat fölmelegítheted.~ ~
2190 16|                         Mihály megbólintotta a fejét - oly komolyan bólintotta
2191 16|                  erélyes rándítással bezárta a pénzszekrény ajtaját.~ ~-
2192 16|                     Ha öt percig vársz, akár a világ végéig is elkísérlek,
2193 16|                     jól esik, ha egyszer már a kedvem szerint kinyújtóztathatom
2194 16|                    őket. Csak fölugrom, hogy a felöltőmet, meg a köpenykédet
2195 16|                       hogy a felöltőmet, meg a köpenykédet lehozzam, mert
2196 16|                     üzlet körül, de este még a szomszéd utcába se mozdul
2197 16|                mozdul ki felöltő nélkül, még a legerősebb kánikula idején
2198 16|                   kánikula idején se, hiszen a jó isten szándékait, az
2199 16|                   sohasem tudhatja valójában a halandó ember. De Micike -
2200 16|                   óvatos, vén legénynek.~ ~- A magad számára akár a bundát
2201 16|                         A magad számára akár a bundát és a lábzsákot is
2202 16|                     számára akár a bundát és a lábzsákot is lehozhatod,
2203 16|                    magadhoz akarod öregíteni a dédunokádat, aki kerek kétszáz
2204 16|                      nálad?~ ~Mihály lehozta a felöltőt - a köpenykét is
2205 16|                  Mihály lehozta a felöltőt - a köpenykét is lehozta, -
2206 16|              lépésekkel rótta Micike mellett a kisváros gyalogjáróját,
2207 16|            gyalogjáróját, mely már tele volt a penzionátusokkal és a szellőző
2208 16|                   volt a penzionátusokkal és a szellőző úrikisasszonyok
2209 16|                   úrikisasszonyok seregével. A hangos esti korzó azonban
2210 16|                     kövér arca nyugodt marad a papos kemény kalap alatt -
2211 16|                     kemény kalap alatt - ezt a kalapot csak akkor viselte,
2212 16|               kalapot csak akkor viselte, ha a takarékpénztár ülésére ment, -
2213 16|                 cipői méltóságosan koppantak a kövezeten s duplatokája
2214 16|             kövezeten s duplatokája fénylett a tiszta lelkiismeret öntudatától.
2215 16|             mérhetetlen magasságban lebegnek a házak és az utcák fölött,
2216 16|                    önző köznapiság tanyázik. A Micike világos ruhája, mosolygó
2217 16|                 szeme úgy elütött tőle, mint a pipacs a buzavetéstől s
2218 16|                  elütött tőle, mint a pipacs a buzavetéstől s az ismeretlen
2219 16|                      kolostori növendékéhez, a kinek kontya alatt istenfélő
2220 16|                    napjaidat, ahelyett, hogy a kolostor térdeplőjén imádkoznál!
2221 16|                      térdeplőjén imádkoznál! A jó isten is arra alkotott,
2222 16|                      rideg cellában morzsold a rózsafűzért s csak vasárnap
2223 16|                 mikor pompás tyúkleves kerül a refectorium asztalára. Tudod,
2224 16|                  vagy, mint az öreg pap, aki a zárdában meggyóntatott bennünket?~ ~
2225 16|                  hogy az üzletet otthagyjam. A vén kőelefánt az oka, hogy
2226 16|                    mondtam búcsút mindörökre a földi örömöknek.~ ~- Öreg
2227 16|                   nem mondanád meg, hogy mik a te örömeid itt a földön? -
2228 16|                    hogy mik a te örömeid itt a földön? - kérdezte Micike
2229 16|               végignézzen.~ ~Mihály behúnyta a szemét, mintha élete ösvényét
2230 16|              fürkészőleg végigtekintené.~ ~- A földi élettől nem szabad
2231 16|                      egy nagy templomhajóban a szavaira. - Az élet csak
2232 16|                    Mi okom volna nekem, hogy a sorsom ellen panaszkodjam?
2233 16|                  ellen panaszkodjam? Meg van a munkám és a nyugalmas pihenésem,
2234 16|            panaszkodjam? Meg van a munkám és a nyugalmas pihenésem, a jó
2235 16|                    és a nyugalmas pihenésem, a jó szellemek tüzet gyújtanak
2236 16|                     lágyan borul fölém, mint a könnyű párnácska, melylyel
2237 16|               könyveim, melyeket az apám meg a nagyapám is olvastak valamikor,
2238 16|                  hozzám, mint régi butoraim, a zegzúgos falépcső és a mozdulatlan
2239 16|                       a zegzúgos falépcső és a mozdulatlan kőelefánt, mely
2240 16|                  mozdulatlan kőelefánt, mely a harmadik nemzedék álma fölött
2241 16|                nemzedék álma fölött virraszt a nap sugarában és az éjszaka
2242 16|         megbillentette asszonyos kalapját és a szeme hálásan és szeretettel
2243 16|                   meghatottsággal pihent meg a komoly Mihály duplatokáján.~ ~-
2244 16|                   öreg ember!~ ~Most kiértek a házak közül a szántóföldekre,
2245 16|                   Most kiértek a házak közül a szántóföldekre, melyeknek
2246 16|                   boldogan karjaikat, mintha a tavaszi levegő őket is megrészegítette
2247 16|              ezüstfátyol borult az útakra és a mezei házakra, kigyózó vízfolyások
2248 16|                   óriás jegenyefák kémlelték a távolt, ahova az aranyos
2249 16|                 csodálatos harmónia lebegett a föld fölött és a kisváros
2250 16|                    lebegett a föld fölött és a kisváros ablakai titokzatos
2251 16|                   messzeségéből villognak át a földi nyugalom szigetére.~ ~
2252 16|                     épített majorság volt, - a kisvárosiak ide rándultak
2253 16|                      megszid bennünket, mint a rossz gyermekeket. Bábi
2254 16|                    ház lassanként beleolvadt a leszálló éjszaka sötétségébe.
2255 16|                leszálló éjszaka sötétségébe. A kisváros már elpihent, mire
2256 16|                utcákon alig járt ember, csak a városház előtt égett egy
2257 16|                    egy néhai agglegényének - a város egyetlen mecénásának -
2258 16|           mecénásának - emlékére állítottak. A falépcsőn ódon illatok áramlottak
2259 16|                     ódon illatok, melyek már a Takácsy néni életében belepték
2260 16|                     ibolyabokréta sötétlett, a muzsikáló óra élénken tiktakolt
2261 16|                    kiváncsian kémlelődtek ki a pirosszűrös pásztorok, a
2262 16|                     a pirosszűrös pásztorok, a kik Mihályt valaha selypítő
2263 16|                       Micike ledobta fejéről a kalapot, egy percre eltűnt
2264 16|                   kalapot, egy percre eltűnt a hálószoba sötétjében és
2265 16|              pongyolában tért vissza, aminőt a mézeshetes asszonyok szoktak
2266 16|              asszonyok szoktak viselni, hogy a haragos vén szakácsnőknek
2267 16|                   leült az asztalfőre, fejét a könyökére támasztotta és
2268 16|          elgondolkodva nézett egy pillanatig a lámpa lángjába.~ ~Mihály,
2269 16|               válaszolt, de az arca égett és a szeme csillogott és a tekintetéből
2270 16|                     és a szeme csillogott és a tekintetéből valami különös
2271 16|                    volna. És ekkor felemelte a fejecskéjét és így szólott:~ ~-
2272 16|                     te vagy az uram, mint az a másik, akivel még sohase
2273 16|                       mert Bábi most behozta a paprikás csirkét.~ ~ ~ ~
2274 17|                   Egy este - vagy tíz nappal a Viktor visszatérése után -
2275 17|                   Viktor visszatérése után - a két barát kissé hosszasabban
2276 17|                  hangosan megfordult odakünn a kapu zárában. Micike, aki
2277 17|            mostanában kisgyerek módjára félt a rablóktól, holtsápadtan
2278 17|                   pedig harciasan ugrott föl a helyéből, mintha odakünn
2279 17|                     nem gondolod talán, hogy a rablók ilyen tébolyodott
2280 17|                      lábujjhegyen lopózik és a suttogást is visszafojtja, -
2281 17|                      ekkora lármával nemcsak a rendőröket verik föl, hanem
2282 17|                  rendőröket verik föl, hanem a temetőben nyugvó holtakat
2283 17|                   hiszen tiz rabló ellen még a te híres medveerőd se sokat
2284 17|                    hogy már idebenn topognak a kapu alatt? Oh, istenkém,
2285 17|                    alatt? Oh, istenkém, most a lépcsőkön jönnek fölfelé, -
2286 17|                      odakünn valaki, aki ezt a pokoli lármát meghallaná?~ ~
2287 17|                   volt, tíz jókedvű korhely, a monoklis Viktor vezetése
2288 17|               találná, hogy éjnek éjszakáján a saját lakásába betörést
2289 17|                  együttlétét megzavarjuk, de a barátaim éheznek és szomjaznak,
2290 17|            szomjaznak, hogy szinte üvöltenek a fájdalomtól. Ezek a ravasz
2291 17|                üvöltenek a fájdalomtól. Ezek a ravasz fickók jól tudják,
2292 17|                      fickók jól tudják, hogy a Tányértalpu pókhálós üvegeket
2293 17|                    üvegeket rejteget odalenn a Kék elefánt pincéjében s
2294 17|                    elefánt pincéjében s hogy a Bábi rántottája után öreg
2295 17|                érsekek is meg szokták nyalni a szájuk szélét. Oh, vén havasi
2296 17|                   egy Takácsy az éhségtől és a szomjúságtól hagyna elpusztulni
2297 17|                    jóravaló magyar embert?~ ~A tíz jóravaló magyar ember -
2298 17|                 Mihály pillantása nyomán még a részegség ködén át is a
2299 17|                      a részegség ködén át is a lelkükbe suhant, egyszerre
2300 17|              elnémította őket s tétovázva és a becsípettek ravasz pillantásával
2301 17|              pillantásával húzódtak közelebb a nyitott ajtóhoz.~ ~- Urak, -
2302 17|                mondta Mihály dörgő hangon és a szeme fénylett, mint a mesebeli
2303 17|                    és a szeme fénylett, mint a mesebeli kárbunkulus kő -
2304 17|                   házat korcsmának nézzenek. A részeg korhely, aki fiatal
2305 17|                      érdemel kíméletet, mint a hitvány csürhe, mely az
2306 17|                annyit mondok, ki innen, amíg a saját lábukon távozhatnak!~ ~-
2307 17|                       agg medveborjú, lassan a testtel! - kiáltott Viktor
2308 17|                   hadonászva közelebb lépett a vén Mihályhoz. - Ki hitette
2309 17|                     hogy neked is szavad van a Takácsy-házban? Háziszolgának
2310 17|                  maradsz, ha fehér szakállad a ferdesarkú cipődig ér! Coki
2311 17|                  ferdesarkú cipődig ér! Coki a sarokba, vén kutya, amikor
2312 17|                 fölemelte rettentő karját és a részeg ember megtorpanva
2313 17|                    nagyságában végigvágódott a szőnyegen; és a Mihály vérbenforgó
2314 17|                végigvágódott a szőnyegen; és a Mihály vérbenforgó szemeiből
2315 17|                    eddig halotthalványan ült a helyén, most egyszerre sikoltva
2316 17|                      hogy ő volt az anyádnak a legkedvesebb?~ ~Mihály végigsimította
2317 17|                      az ajtó felé mutatott s a részeg emberek, mintegy
2318 17|                  nehéz lépéseik végigdöngtek a falépcsőn, hogy aztán lassan
2319 17|            sötétjében. Viktor most fölemelte a fejét s ámulva körülnézett
2320 17|                   fejét s ámulva körülnézett a világos szobában; de mielőtt
2321 17|                     Lehajolt és fölsegítette a szőnyegről, mint az ölbeli
2322 17|                     Igy, csak kapaszkodj meg a nyakamba, mint húsz évvel
2323 17|                    húsz évvel ezelőtt, mikor a kanyaród után legelőször
2324 17|                   Mihály betámogatta öcscsét a hálószobába, levetkőztette
2325 17|                      szomorúsággal hallgatta a kifáradt korhely horkolását,
2326 17|                  Micike még mindig ugyanazon a helyen állt s oly magatudatlan
2327 17|              magatudatlan tekintettel nézett a szoba levegőjébe, mintha
2328 17|                   millió mértföldnyire járna a piszkos sártól, melyben
2329 17|             lejátszódik. Mihály megérintette a vállát s ekkor szeliden
2330 17|                         Micike most megfogta a vén legény kezét, gyermekszemei,
2331 17|                     esdeklőleg belemélyedtek a sógora duplatokás prépost-arcába
2332 17|                   Végy el tőle, Mihály!~ ~Ha a muzsikáló óra hirtelen a
2333 17|                     a muzsikáló óra hirtelen a pesti mulató kupléját kezdte
2334 17|               kupléját kezdte volna játszani a régi gavotte helyett, aligha
2335 17|                aligha ijedt volna meg jobban a harminckétéves öreg ember,
2336 17|                    mely sehogyse hasonlított a megszokott, régi hangjához.~ ~-
2337 17|                     mert ez nem az uram, nem a kicsike, udvarias és gavallér
2338 17|                  világrészben élt volna. Nem a Takácsy néni kényeztetett
2339 17|            kényeztetett kis Viktorja ez, nem a hajdani lovagom, aki vasárnaponkint
2340 17|                  lovagom, aki vasárnaponkint a cukrászdában nyalánkságokat
2341 17|               nyalánkságokat vett nekem, nem a drága kis diák, aki valamikor
2342 17|                      kis diák, aki valamikor a zárdába hazakísért, hanem
2343 17|                     félelmetes idegen, akivé a rossz szellemek a gyermekkori
2344 17|                      akivé a rossz szellemek a gyermekkori pajtásomat átváltoztatták.
2345 17|                     megint visszaváltoztatná a régi Viktorodat?~ ~- Nem,
2346 17|                  hogy nem él többé. Elnyelte a sötétség, mint Takácsy bácsit
2347 17|                  bácsit és Lujza nénit, mint a régi vasárnap délutánokat,
2348 17|                      édes apád nagy ujságját a meleg kályha mellett, mint
2349 17|                   meleg kályha mellett, mint a sült alma szagát vagy a
2350 17|                      a sült alma szagát vagy a levendulaillatot, mely édesanyádat
2351 17|                  körülvette. Mindent elnyelt a sötétség, csak téged hagyott
2352 17|                      csak téged hagyott itt, a te buksi, nagy, öreg fejedet,
2353 17|                 drága és olyan hűséges, mint a régi téli alkonyatokon,
2354 17|                       amikor meséskönyveddel a kezedben a kis zsámolyodon
2355 17|                   meséskönyveddel a kezedben a kis zsámolyodon kuksoltál.~ ~
2356 17|               kuksoltál.~ ~Mihály lehajtotta a fejét, mintha maga is ott
2357 17|                    maga is ott járna valahol a levendulaillatos, sültalmaszagú
2358 17|                    karosszéke még ott állott a fehér kályha mellett, amikor
2359 17|               édesanyja tipegve járt ide-oda a konyha és az ebédlő között
2360 17|                    őket hálós ágyacskáikba s a sötétség lomhán elborította
2361 17|                  sötétség lomhán elborította a muzsikáló óra birodalmát.
2362 17|             megdermedve és borzongva gondolt a sötétségre, mely porrálett
2363 17|                      porrálett öregein kívül a kurtaszoknyás Viktort is
2364 17|                     Micike újra megérintette a karját és halkan ismételte:~ ~-
2365 17|                      Végy el tőle, Mihály!~ ~A vén ember arca most megvonaglott,
2366 17|                 halad keresztül minden utas. A Viktor fiatalsága és minden
2367 17|                     hát félénken elrejtettem a világ elől, mert mindig
2368 17|                kinevetnek érte. Hogy illenék a te dalos, kacagó, drága
2369 17|                       mely csak az esőben és a viharban érzi jól magát?
2370 17|                 viharban érzi jól magát? Még a meghalt édesapám sírjához
2371 17|                  annyira gonosz volnék, hogy a te virágzó életedet a magaméhoz
2372 17|                   hogy a te virágzó életedet a magaméhoz csatolnám...~ ~
2373 17|               csatolnám...~ ~Micike megrázta a fejét, - a vér most már
2374 17|                   Micike megrázta a fejét, - a vér most már visszatért
2375 17|                    te vagy az egyetlen ember a földön, akit igazán szeretek...~ ~
2376 17|                gyöngéd mozdulattal odaborult a Mihály széles vállára és
2377 17|                napsugaras ragyogással nézett a vén ember arcába, mely e
2378 17|                     még járni, nagy táskával a hátán, mert csak jókedvű
2379 17|                      szeretlek egyedül, mert a jóság és a szeretet vagy,
2380 17|                     egyedül, mert a jóság és a szeretet vagy, öreg Mihály,
2381 17|                  szeretet vagy, öreg Mihály, a gyermekkorom kialudt melegsége
2382 17|              édességét idézi föl bennem, meg a kertet, melynek bokrai közt
2383 17|                  közt játszottam valaha, meg a konyhazugot, ahol az első
2384 17|                      könyvemet olvastam, meg a téli éjszakákat, mikor oly
2385 17|                    mikor oly jól esett félni a sötét szobában. A múltam
2386 17|                      félni a sötét szobában. A múltam és a gyermekségem
2387 17|                  sötét szobában. A múltam és a gyermekségem vagy és a dörmögő
2388 17|                    és a gyermekségem vagy és a dörmögő medvehangod nélkül
2389 17|                   Mihály, végy el tőle, mert a tied akarok lenni...~ ~Mihály
2390 17|                    hirtelen elhomályosította a könyek fátyola. Olyan volt,
2391 17|                      pityergő nagyprépost és a pajkos Micike oly ellenállhatatlanul
2392 17|        ellenállhatatlanul komikusnak találta a látványt, hogy egyszerre
2393 18|                                    Egy éjjel a Kék elefántnál.~ ~ (Az iró
2394 18|                     szivesen elszántam magam a hosszú útra, mert az isten
2395 18|                    fekvő kis helység, melybe a vonat is csak súlyos nehézségek
2396 18|                  eljutni, már régóta izgatta a fantáziámat. Az apró házakba,
2397 18|            bőrkötényes nagyapók zárkóztak el a tatárok és törökök elől,
2398 18|                     tatárok és törökök elől, a felkiáltó jel alakú őrtoronyban
2399 18|                    katona dicsérte az urat s a vár utcáján vastagnyakú
2400 18|                  jóformán semmi se változott a patinás kisvárosban, a vén
2401 18|             változott a patinás kisvárosban, a vén házak falaiban még ott
2402 18|                    mindig kiváncsian kémleli a távoli kék hegyeket s a
2403 18|                      a távoli kék hegyeket s a várbeli rezidenciában most
2404 18|            rezidenciában most is tipegve jár a szentéletű püspök, aki csupán
2405 18|                     meg egy évben egyszer, - a felség nevenapján - a városi
2406 18|                        a felség nevenapján - a városi urakkal, akiket az
2407 18|                   ötven esztendeje nem épült a kisvárosban s mikor a zsidó
2408 18|                  épült a kisvárosban s mikor a zsidó fakereskedő harmadéve
2409 18|             harmadéve tágas bódét építtetett a fenyődeszkák számára, a
2410 18|                      a fenyődeszkák számára, a helyi lap külön cikket irt
2411 18|                     irt az eseményről, annak a reményének adva kifejezést,
2412 18|                  nemsokára jogosan megilleti a „magyar Liverpoole” elnevezés.~ ~
2413 18|                     Liverpoole” elnevezés.~ ~A vasutnál a városka honoráciorai
2414 18|                      elnevezés.~ ~A vasutnál a városka honoráciorai fogadtak,
2415 18|               városka honoráciorai fogadtak, a polgármester, a főjegyző,
2416 18|                    fogadtak, a polgármester, a főjegyző, a gyógyszerész,
2417 18|                    polgármester, a főjegyző, a gyógyszerész, a városi fizikus
2418 18|                    főjegyző, a gyógyszerész, a városi fizikus s rövid üdvözlés
2419 18|              Mihályhoz fognak elszállásolni, a Kék elefánt-ba.~ ~- Ez egy
2420 18|                           Ez egy szállodának a neve? - kérdeztem közömbösen,
2421 18|                  mindegynek találtam, vajjon a Kék elefánt-ban, a Vörös
2422 18|                    vajjon a Kék elefánt-ban, a Vörös ökör-ben, vagy az
2423 18|                féléjszakán át az egereket és a poloskákat.~ ~A polgármester
2424 18|                  egereket és a poloskákat.~ ~A polgármester azonban derűsen
2425 18|                    fölvilágosított.~ ~- Nem, a Kék elefánt nem szálloda,
2426 18|                      évvel ezelőtt alapított a mostani tulajdonos dédapja.
2427 18|               mostani tulajdonos dédapja. Ez a legrégibb ház az egész városban
2428 18|                   mivel az író urak szeretik a biedermeyer-hangulatokat,
2429 18|                biedermeyer-hangulatokat, ezt a szállást még a püspöki rezidenciánál
2430 18| biedermeyer-hangulatokat, ezt a szállást még a püspöki rezidenciánál is
2431 18|                      is különbnek tartottuk. A Kék elefántban nemcsak a
2432 18|                     A Kék elefántban nemcsak a butorokat fogja érdekesnek
2433 18|               találni az író úr, hanem magát a házigazdát is, aki szintén
2434 18|                     tipus.~ ~- Nem is szólva a háziasszonyról, akinél csinosabb
2435 18|                   akinél csinosabb menyecske a fővárosban is aligha akad, -
2436 18|                       tette hozzá csettintve a városi fizikus.~ ~- És a
2437 18|                     a városi fizikus.~ ~- És a sógor, az talán kutya? -
2438 18|                       tette hozzá mosolyogva a főnótárius.~ ~Mindnyájan
2439 18|                   eszükbe, de közben előállt a város fogata (egy tiszteletreméltó
2440 18|                    ló volt fogva, amilyennel a kanonokok szoktak járni)
2441 18|                   kanonokok szoktak járni) s a polgármester mellém telepedve
2442 18|                csinos menyecskét fog találni a Kék elefántban, hanem egy
2443 18|               akármilyen földi kincsnél...~ ~A bevonuláskor csak futólag
2444 18|             bevonuláskor csak futólag láttam a házaspárt, melyet, mint
2445 18|                példányát személyesítette meg a jól táplált és gondok nélkül
2446 18|                   vasárnap olvas ujságot, de a huszadik sornál elalszik
2447 18|                  korában szerencsésen megüti a másfél mázsát, anélkül,
2448 18|                      volna. Mi volna ezeknek a multjában olyasmi, ami engem,
2449 18|               regényírót érdekelhetne? Ha ez a házaspár regénytéma, akkor
2450 18|                   házaspár regénytéma, akkor a murokrépa vagy a tejberizskása
2451 18|                       akkor a murokrépa vagy a tejberizskása is megérdemli,
2452 18|          háromkötetes regényt írjunk róla.~ ~A fölolvasás meglehetősen
2453 18|                   óvatossággal megtapsoltak (a vidék nem kényezteti el
2454 18|                      vidék nem kényezteti el a pesti írókat), az estély
2455 18|                      lakomára gyűltünk össze a Griff éttermében, ahol néhány
2456 18|                     autogrammomat elfogadta. A polgármester ékes szavakban
2457 18|               szavakban felköszöntött, annak a reményének adva kifejezést,
2458 18|             reményének adva kifejezést, hogy a nemzet innen-onnan mégis
2459 18|                   immár közel az idő, amikor a sors a magyar írót sem fogja
2460 18|                  közel az idő, amikor a sors a magyar írót sem fogja kárhoztatni
2461 18|                      nyomorult földi életét. A polgármester nyilvánvalólag
2462 18|                  visel, s ágyra jár valahová a külvárosban, ahol rajta
2463 18|              valószinüleg mégis megnyugodott a gondolatban, hogy a frakkot
2464 18|             megnyugodott a gondolatban, hogy a frakkot egy irodalmi maecenástól
2465 18|                maecenástól kaptam kölcsön.~ ~A fekete kávénál a városi
2466 18|                  kölcsön.~ ~A fekete kávénál a városi fizikus felesége
2467 18|                 érdekes regénytémára, melyet a polgármester már a vasuti
2468 18|                    melyet a polgármester már a vasuti állomásnál megemlített:
2469 18|                      állomásnál megemlített: a kövér Takácsy Mihályra és
2470 18|                akiknek története még most is a legérdekesebb beszédtárgya
2471 18|               unalmas kisvárosnak. Mert ezek a fiatalok - csak ne kacagjon,
2472 18|             ugyancsak megszenvedtek ám ezért a boldogságért, hogy egymáséi
2473 18|                   kérdeztem udvariasan, mert a történet voltaképp semmit
2474 18|              voltaképp semmit se érdekelt.~ ~A főorvosné megrázta a fejét, -
2475 18|                         A főorvosné megrázta a fejét, - a szép, telt vállai
2476 18|                főorvosné megrázta a fejét, - a szép, telt vállai is megrázkódtak,
2477 18|                 melyek kacérul kifehérlettek a dekolletált ruhájából.~ ~-
2478 18|                 dehogy, nem volt zsarnok apa a látóhatáron, hiszen Micike
2479 18|                     árván maradt s voltaképp a két Takácsy fiú nevelte
2480 18|                      egyedüli rokonai voltak a földön. Viktor, az életrevalóbb,
2481 18|          életrevalóbb, utóbb feleségül vette a hugocskáját, de a házasság
2482 18|                      vette a hugocskáját, de a házasság nem volt boldog,
2483 18|                    gyalázatosan elhanyagolta a feleségét. Erre az idősebbik,
2484 18|                feleségét. Erre az idősebbik, a mormogó vén Mihály, egy
2485 18|                      napon elkergette öccsét a családi házból, készpénzben
2486 18|                  hónap mulva feleségül vette a hófehér kis sógornőjét,
2487 18|                    kis sógornőjét, aki azóta a legboldogabb asszony az
2488 18|                     nem volna regénytéma. De a furcsaság ott kezdődik,
2489 18|                 furcsaság ott kezdődik, hogy a könnyelmű Viktor két esztendő
2490 18|                    fillérjét is elveszítette a monte-carlói játékbankban
2491 18|                  tehetetlenül kopogtatott be a sárga házba, ahol a megtért
2492 18|           kopogtatott be a sárga házba, ahol a megtért fiút szeretettel
2493 18|                    óta egy födél alatt lakik a bátyjával és a feleségével,
2494 18|                   alatt lakik a bátyjával és a feleségével, csöndesen és
2495 18|                    és szótalanul húzódik meg a családi asztal mellett,
2496 18|                   asztal mellett, ugyanabban a szobában lakik, ahol valamikor
2497 18|                     Vajjon gondol-e valamire a szegény, elzüllött paralitikus
2498 18|                   mikor Micikéje kacagva ült a lábaihoz s a muzsikáló óra
2499 18|                     kacagva ült a lábaihoz s a muzsikáló óra még neki játszotta
2500 18|                    óra még neki játszotta el a sírbatért nagymamák gavotte-ját?
2501 18|                 megtörve csukódnak le, mikor a barátságos lámpafény az
2502 18|                    bensőséggel mondta el ezt a hosszú történetet, - és
2503 18|                      hosszú történetet, - és a regénytéma, melyet az imént
2504 18|                    és jelentéktelennek, mint a vasuti állomáson, ahol a
2505 18|                     a vasuti állomáson, ahol a polgármester említést tett
2506 18|             polgármester említést tett róla. A város fejének igaza volt:
2507 18|                   Most már alig vártam, hogy a régi, sárga házba visszatérhessek;
2508 18|                 visszatérhessek; szerencsére a kisvárosiak korán elálmosodnak
2509 18|            elálmosodnak s valaki - alighanem a főjegyző - már jóval éjfél
2510 18|                  jóval éjfél előtt megkinált a szent János áldomásával,
2511 18|                  udvariasan fölemlítve, hogy a vonat hajnalban indul a
2512 18|                      a vonat hajnalban indul a főváros felé s néhány órai
2513 18|                    néhány órai pihenésre még a korhely íróknak is szükségük
2514 18|                     csoportosan hazakísértek a Kék elefánt-ig s miután
2515 18|                 hamarosan visszatérek, azzal a meggyőződéssel búcsúztak
2516 18|                      egy éhes firkászt végre a kedvük szerint jól tartottak.~ ~
2517 18|                   szerencséltetne bennünket. A feleségem ébren maradt,
2518 18|              határozott örömöt éreztem, hogy a családi tűzhelyüket megnézhetem.~ ~-
2519 18|                    Óh, nekünk kisvárosiaknak a legkevesebb alvás is elég,
2520 18|                  évszám annyit alszunk, mint a mormotérok. És a feleségem
2521 18|               alszunk, mint a mormotérok. És a feleségem végtelenül boldog
2522 18|                    első eleven író, aki ebbe a kisvárosba a lábát betette...~ ~
2523 18|                   író, aki ebbe a kisvárosba a lábát betette...~ ~Beléptem
2524 18|                  lábát betette...~ ~Beléptem a szobába és mindjárt meg
2525 18|                    és mindjárt meg is álltam a küszöbön; a látvány, mely
2526 18|                    meg is álltam a küszöbön; a látvány, mely elém tárult,
2527 18|                 tárult, egyszerre feltüzelte a fantáziámat, régi, elfeledett
2528 18|                  hirtelen, melyet talán csak a gyermekkori álmaimban láttam
2529 18|                délutánok levegője reszketett a fehér lámpa alatt, régimódi
2530 18|                     butordarab régen megülte a százéves születésnapját,
2531 18|                     százéves születésnapját, a kredencen aranyszélű bécsi
2532 18|                 imazsámolyon még meglátszott a halotti ingükben pihenő
2533 18|                 antik szofa vánkosain. Magán a szofán egy vértelenarcú,
2534 18|                   még mindig konokul viselte a monoklit, bár a feje fáradtan
2535 18|                      viselte a monoklit, bár a feje fáradtan megcsuklott,
2536 18|           üdvözlésemre kisérletet tett, hogy a helyéből fölkeljen.~ ~A
2537 18|                      a helyéből fölkeljen.~ ~A prépostarcú kis öreg közelebb
2538 18|                közelebb húzott egy asztalkát a fűtött kandallóhoz, az asszony,
2539 18|                    hasonlított, meggyujtotta a borszeszt a szamovár alatt
2540 18|                     meggyujtotta a borszeszt a szamovár alatt s én, barátságos
2541 18|                      kezdtem nekik egyetmást a pesti írók életéről. Közben
2542 18|                lopott pillantásokat vetettem a szofán ülő fiatalemberre,
2543 18|                     mesémet hallgatta, félig a bóbiskoló, régi urára figyelt,
2544 18|                    egyik pauzánál odasurrant a sógorához.~ ~- Viktor, -
2545 18|                      Viktor, édesem, itt van a forralt borod!~ ~A fiatal
2546 18|                   itt van a forralt borod!~ ~A fiatal ember fölriadt álmából,
2547 18|                     hozzá.~ ~- Igyál, öcsém, a jó, fűszeres bor föl fog
2548 18|                   bor föl fog melegíteni! Ez a nyolcvankettesből való,
2549 18|                 nyolcvankettesből való, amit a boldogult édesapánk még
2550 18|                      boldogult édesapánk még a püspök úrtól vett valaha.~ ~
2551 18|                 valaha.~ ~Viktor fölnyitotta a szemét, nehézkesen hörpintett
2552 18|                szemét, nehézkesen hörpintett a borból, aztán megszólalt,
2553 18|                       aztán megszólalt, mint a kényeskedő gyermek, aki
2554 18|                     gyermek, aki tudja, hogy a szerettei a közelében vannak.~ ~-
2555 18|                      tudja, hogy a szerettei a közelében vannak.~ ~- Fázom!~ ~
2556 18|                      Az asszony most levette a kendőjét és a vállára borította.~ ~-
2557 18|                   most levette a kendőjét és a vállára borította.~ ~- Szegény
2558 18|                       mert késő éjszaka van. A jó, puha ágyacskába fogsz
2559 18|                   lefeküdni és ott iszod meg a nagyszerű forralt borodat!~ ~
2560 18|                Mindketten bekísérték Viktort a hálószobájába, ahol már
2561 18|                 várakoztam rájuk. Az előbb - a Viktor jelenlétében - szinte
2562 18|                 szemben, szinte féltek, hogy a másikat a szerelmükkel megszomorítják,
2563 18|                szinte féltek, hogy a másikat a szerelmükkel megszomorítják,
2564 18|             megszomorítják, most lassan, kéz a kézben jöttek s az arcuk
2565 18|                  jöttek s az arcuk tüzelt és a szemük ragyogott s nekem,
2566 18|                     láttam, hanem messziről, a bemohosodott multakból közeledik
2567 18|                     boldog és istenfélő lény a tipegő nagyapók és nagymamák
2568 18|              nagyapók és nagymamák idejéből, a porladó, jámbor életű ősök
2569 18|                     magam is nyugodni tértem a vendégszobában, ahol még
2570 18|                 világból, halkan megcsendült a muzsikáló óra gavotte-ja.
2571 18|                      ekkor úgy éreztem, hogy a finom, zengő-bongó, szinte