Rész

  1  1|                felirásait rég elkoptatta az őszi eső; ötven év óta csak
  2  1|            tétova vonások jelezték, hogy az üzlet a Takácsy János fiai-nak
  3  1|      helyiségekben székel. A kék elefánt az ósdi erkölcsök, az üzleti
  4  1|               elefánt az ósdi erkölcsök, az üzleti szolidság, a polgári
  5  1|       köztudatában.~ ~Takácsy János, aki az üzletet hasonnevü apjától
  6  1|                 még most is ott lebegett az alacsony házak fölött, melyek
  7  1|           változatlan fénnyel világított az utódok emlékezetében. Puritán,
  8  1|     tiszteletreméltó ház volt ez, melyet az Erkölcs és az Ájtatosság
  9  1|                 ez, melyet az Erkölcs és az Ájtatosság jegyében kormányoztak;
 10  1|                  Ötven éven át ugyanazok az ételek kerültek mindennap
 11  1|                ételek kerültek mindennap az asztalra, az ebédet az üzlet
 12  1|          kerültek mindennap az asztalra, az ebédet az üzlet pultján,
 13  1|         mindennap az asztalra, az ebédet az üzlet pultján, a vacsorát
 14  1|                üzlet pultján, a vacsorát az üvegajtó mögött lévő ebédlőben
 15  1|                  s este kilenckor, mikor az öreg muzsikáló óra a Havasi
 16  1|                  jeladás volt arra, hogy az asszony, a gyermekek, a
 17  1|                  gyermekek, a segédek és az inasok hada, akik valamennyien
 18  1|                  Tíz perc alatt mindenki az ágyban feküdt; csak az öreg
 19  1|          mindenki az ágyban feküdt; csak az öreg cseléd, aki valamikor
 20  1|                forró víz fölött, melyben az edényeket elmosta. Féltízkor
 21  1|              ember s gyermekeit, akikkel az ég megáldotta, szintén a
 22  1|            megáldotta, szintén a maga és az öreg ház képére formálta.
 23  1|              mikor táskájukkal a hátukon az iskola felé ballagtak, a
 24  1|             ügyvezető igazgatója volt.~ ~Az öreg Takácsy János szelleme
 25  1|             emberéleten át tanyát ütött. Az összetöpörödött kis asszony
 26  1|                vastagnyaku, vén fűszeres az örök álmát aludta. Ilyenkor
 27  1|            ijedten néztek egymásra, mert az az érzésük volt, hogy a
 28  1|                 néztek egymásra, mert az az érzésük volt, hogy a szigorú
 29  1|                fölött szemlét tartson.~ ~Az aszaltszilva-formáju kis
 30  1|                 s engedelmesen odafeküdt az ura mellé, ahogy ötven éven
 31  1|             mikor a nagy vagyon hirtelen az ölükbe cseppent; s a kisvárosiak
 32  1|                  hozzája tartozó üzletet az örökösök - mint várni lehetett -
 33  1|              birtokukba; de amíg Mihály, az idősebb fiú, aki apjának
 34  1|               még kopottabban járt, mint az öreg elefánt életében, Viktor,
 35  1|                 Takácsy Viktor megjelent az egyetlen zenés-kávéházban
 36  1|               eljátszott neki. „Még csak az hiányzik, hogy pezsgő mellett
 37  1|           muzsikaszó mellett töltötte el az éjszakát s a vén elefánt
 38  1|           hajadonfőtt szegezte a ládákat az óriási udvarban és fáradhatatlanul
 39  1|               kedvéért, egy-egy órácskát az üvegfallal elkerített irodában
 40  1|             selyemnyakkendősen vacsorált az Arany korona éttermében,
 41  1|                  mellett virrasztotta át az éjszakákat s hajnaltájt
 42  1|                már akárhányszor ott állt az üzlet előtt, mikor Viktor
 43  1|            falépcsőn, mely ötven éven át az édesapja kemény lépteitől
 44  1|                  fiókba s lopva távozott az üzletből, nehogy a bátyja
 45  1|                  most már élvezni akarom az életemet és a vagyonomat.
 46  1| testestül-lelkestül kereskedő volt, mint az édesapja, szó nélkül visszatért
 47  1|                korzón.~ ~Igy érkezett el az a nap, mikor Viktor, egy
 48  1|                 váratlanul bekopogtatott az emeleti oduba, mely Mihálynak
 49  1|                   melyben néhai édesapja az ujságot olvasni szokta.~ ~-
 50  1|        tisztességes fekete kabátod, hogy az eljegyzésre eljöhess?~ ~
 51  1|                  oly ijedtséggel, mintha az öccse arról értesítette
 52  1|                Mihály ránézett a képre s az arca szinte téglaszínűvé
 53  1|        Takácsyaknak, aki ötéves kora óta az angolkisasszonyok kolostorában
 54  1|             Viktor volt a kisérő lovagja az elcsendesült kisvárosi utcákon.~ ~-
 55  1|                 legsötétebb szobájukban. Az ilyen tizennyolcéves fruskák
 56  1|            egyáltalában sokkal bátrabbak az egykorú fiúknál! Mert bátorság
 57  1|            gondol, de később megkérdezte az öccsétől:~ ~- És mikor lesz
 58  1|              öccsétől:~ ~- És mikor lesz az eljegyzésed?~ ~- Szombat
 59  1|                csináltass egy új kabátot az öreg Novotnynál, - utóvégre
 60  1|                Hat héttel később megvolt az esküvő is s a komoly kis
 61  1|                 kis szőke nő beköltözött az apró, emeleti ablakok mögé,
 62  2|                   jószágkormányzója volt az öreg püspök őméltóságának
 63  2|           szentéletű kis főpap még talán az ebédjét se tudta volna elfogyasztani
 64  2|                  gróf szerepét játszotta az unalmas kisvárosban. Putnoky
 65  2|           éjszakánként hazárdot játszott az úri kaszinóban, ahol azelőtt
 66  2|                 szólt a feleségéhez:~ ~- Az öcséd a szegények házában
 67  2|                 nagy bankót dobott is ki az ajtón, valamennyi visszatért
 68  2|              valamennyi visszatért hozzá az ablakon keresztül.~ ~Micike,
 69  2|             kiöltözve, ment reggelenként az iskolába, s fehér szobácskájában
 70  2|                  fehér asztal csillogott az ezüsttől és a virágoktól,
 71  2|                ezüsttől és a virágoktól, az istállóban nagyszerű parádéslovak
 72  2|             rózsák és a rezedák illatát. Az idíllt csak a házigazda
 73  2|              előtt szégyent valljak...~ ~Az állandó napsütés, mely a
 74  2|              katasztrófa miképp történt, az voltaképp nem is tudódott
 75  2|               ijesztően zihált - és légy az apja helyett az édesapja.
 76  2|                  és légy az apja helyett az édesapja. János, most hiszem
 77  2|             édesapja. János, most hiszem az Istent, mert nem lehet,
 78  2|                 volt győződve róla, hogy az ismeretlen nagy világban,
 79  2|                 kötelességek teljesítése az a cél, melynek minden derék
 80  2|               melynek minden derék ember az életét szenteli. A szelid,
 81  2|              földi asszonynyá lett, mint az édesanyja, - és oh, mily
 82  2|        fájdalommal gondolt vissza később az alkonyatok csöndjére, mely
 83  2|            felelt a kérdésekre, melyeket az öreg boltos intézett hozzá
 84  2|            búcsúzott Takácsy nénitől, ha az oszlopos álló óra ötöt mutatott.
 85  2|                ragyogó szemmel, miközben az aprópénzét megcsörgette.~ ~
 86  2|       nyakkendőjét megigazgatta.~ ~Mikor az öreg Takácsyék meghaltak,
 87  2|             szólt hozzá:~ ~- Ne sírj, ők az égben is szeretni fognak,
 88  2|           bársonya, a bensőség, melylyel az imént a szemébe tekintett,
 89  2|              néni örömkönyeket fog sírni az égben, ha a szőke kis Micikéje
 90  2|         hallatszott a kolostor kertjébe, az öreg szent glóriája ragyogott
 91  2|                magadat szánni arra, hogy az életedet megoszd velem?~ ~
 92  2|             mindig a lovagja, mióta csak az eszét tudja? Nem árulta
 93  2|                árulta el már diákkorában az érzéseit, mikor az aprópénzes
 94  2|           diákkorában az érzéseit, mikor az aprópénzes fiókból elcsent
 95  2|                vagy belém, azt eddig még az álmomban sem gondoltam.~ ~
 96  2|                 épp úgy elzüllenék, mint az a francia ifjú, akit egy
 97  2|                  mely csak úgy ragyogott az aranyos májusi napsugárban.~ ~-
 98  2|           hónappal később Takácsy Viktor az angolkisasszonyok templomában
 99  2|              templomában feleségül vette az unokahúgát. És a szép gyermek,
100  2|            álmaival, egy nap beköltözött az emeleti szobácskákba, az
101  2|                 az emeleti szobácskákba, az öreg és bizalmas biedermeyer-bútorok
102  2|           biedermeyer-bútorok közé, ahol az öreg Takácsyné az életét
103  2|                   ahol az öreg Takácsyné az életét eltöltötte.~ ~ ~ ~
104  3|               folytán, benézhetett volna az emeleti ablakokon, melyeknek
105  3|           tavaszi napsugarak libegtek; s az öreg pohárszékeken, a József
106  3|                  ragyogott, tanyát ütött az öreg komódok, kashmirburkolatos
107  3|                 gyöngyvirág illata, mely az erdők és a patakok fiatalságát
108  3|                szürke délután, megjelent az Élet és az Ifjúság. Furcsa,
109  3|            délután, megjelent az Élet és az Ifjúság. Furcsa, kacérul
110  3|                  kíváncsian kémlődtek ki az idegen világba, mely tele
111  3|            könnyelmű pipacsként virított az embergyűlölő, vén bútorok
112  3|                és paradicsommártás kerül az asztalra. Tészta csak vasárnap
113  3|              csak karácsony első napján. Az öreg nemzetes úr bizonyosan
114  3|                 megfordulna sírjában, ha az ötvenéves rendtől eltérni
115  3|                megmozdulnának sírjukban? Az elköltözött lelkek nem törődnek
116  3|             paradicsommártással, mert ők az örökzöld mezőkön járnak
117  3|               örökzöld mezőkön járnak és az angyalok karénekét hallgatják.
118  3|           angyalok karénekét hallgatják. Az uracskám azonban az angyalok
119  3|          hallgatják. Az uracskám azonban az angyalok karénekénél is
120  3|                csak főtt marhahúst adtak az asztalra?~ ~- Azért lelkecském,
121  3|                  ha valaki, isten ments, az ágynak dőlne. Az öreg nemzetes
122  3|                  ments, az ágynak dőlne. Az öreg nemzetes úr gégehurutot
123  3|                gégehurutot szokott kapni az őszi esőzések idején, Mihály
124  3|         rizskochot baracklekvárral, hogy az uracskám a száját is megnyalja
125  3|          istennek ebben a tekintetben mi az akarata.~ ~*~ ~Az emeleten
126  3|         tekintetben mi az akarata.~ ~*~ ~Az emeleten öt kicsi szobácska
127  3|              estéken egyhangúan kopogott az őszi eső. Kip-kop, kip-kop,
128  3|                  kellemessé varázsolják. Az öreg subládok és a megfeketült
129  3|               lelke költözött volna bele az ismeretlen magasságokból.
130  3|               selyempárnák közt töltötte az estéit, sokáig úgy tetszett,
131  3|              mosolygó kék szemmel álltak az üvegszekrény tükörpolcain
132  3|               ezüstösen csilingelt, mint az angyalé, aki valaha, karácsony
133  3|              valaha, karácsony hajnalán, az ágya felett lebegett. És
134  3|                  a virágos asztal fején, az öreg fiú kissé megdöbbenve
135  3|           megdöbbenve nézett körül, mert az az érzése volt, hogy otromba
136  3|        megdöbbenve nézett körül, mert az az érzése volt, hogy otromba
137  3|               odakuporodott a szőnyegre, az ura lábához. És az öreg
138  3|            szőnyegre, az ura lábához. És az öreg legény ekkor ámulva
139  3|                  ámulva nézett maga elé: az édesanyja sohase ült a szőnyegen,
140  3|                  sohase ült a szőnyegen, az apja ötven éven át se ivott
141  3|                 pókhálófinom csészéből s az asztalon sohase ragyogtak
142  3|                asztalon sohase ragyogtak az őszi rózsa és a krizantémum
143  3|                   Micsoda varázslat volt az, mely egyszerre mindent
144  3|           öregasszony kötőtűi zörögtek s az asztal körül zsírpecsétes
145  3|                 a kicsike szobában, ahol az ősök örömtelen életüket
146  3|           tündériesen csillogni kezdenek az asztal fölött, a lámpa hófehér
147  3|                királyné lenge táncba fog az üveges szekrényben s a kecses
148  3|                 pásztorok és pásztornők, az aranyvörös kutyák és hátizsákot
149  3|             emberek vacogó foggal jártak az utcákon, az erdei fák dideregve
150  3|                foggal jártak az utcákon, az erdei fák dideregve rázták
151  3|                  reggelig itt tudna ülni az enyhe lámpafényben, a szőnyegre
152  3|                aranyos fejét kényeskedve az ura térdére hajtotta. De
153  3|                 lámpa és sötétség borúlt az elcsendesült szobára; a
154  3|                egyet és tűnődve felhúzta az ablak függönyét; nedves
155  3|          levegőben, a csatornában zúgott az esővíz és a háztetőkre fehér
156  3|                 óriások módjára nyúlt ki az elpihent kémények serege.
157  3|                elpihent kémények serege. Az éjszakai hideg megcsapta
158  3|                Mihály meztelen vállát, s az öreg legény erre becsukta
159  4|          évszámot.~ ~- Harmincegy múltam az idei Szentgyörgykor. Öt
160  4|                 magad vén pajtás, mintha az élet javarésze már a hátad
161  4|               komoly férfi? Mit adod itt az aggastyánt, mikor voltakép
162  4|                 ernyős sapkával, amilyet az öreg koldúsok viselnek reggelenkint
163  4|                    Mihály - a segédek és az inasok megdöbbenve bámultak
164  4|                  megdöbbenve bámultak rá az árúpolcok mögül és a fuvarosok,
165  4|                  reggel a vén boltban és az arca frissen volt borotválva,
166  4|                 dér már vastagon belepte az udvaron levő ládákat s a
167  4|      podgyászszekerek fehéren csillogtak az udvarban; ez volt az az
168  4|          csillogtak az udvarban; ez volt az az idő, amikor Mihály vörös
169  4|                  az udvarban; ez volt az az idő, amikor Mihály vörös
170  4|              bólintva - ugyan mit szólna az édesapánk, ha téged ilyen
171  4|                  lordnak kiöltözve látna az ötvenéves karosszékben?
172  4|             mikor a csinos új szobaleány az ebédet fölszolgálta (a pulton
173  4|               megszünt) tovább folytatta az ingerkedést a bátyjával;
174  4|           szivárványos fénnyel ragyogott az ablakon át beáradó havas
175  4|            nemsokára épp úgy búcsút mond az agglegény-életének, mint
176  4|          szigeteken, a nagyvárosokban és az elhagyatott pusztaságokon
177  4|              seholse lehet nő, aki ehhez az egyetlenhez hasonló lenne.
178  4|             megértetett vele, amit eddig az ujságokban, a könyvekben
179  4|                 a kecses kis selyemcicák az ékességei, hogy nélkülük
180  4|                 pillanatokkal, melyekben az ember egy japáni pongyolából
181  4|                vette? - kérdezte magától az öreg Mihály, aki voltakép
182  4|             bölcsebb, mint akkor, amidőn az elemiben a földrajzot tanulta.~ ~
183  4|                ez a szédületes boldogság az öcscsének jutott osztályrészül.
184  4|         gyermekcipőjét levetette? Mihály az ifjúkorából se ismert mást,
185  4|                 Viktoré legyen, hiszen ő az egyetlen férfi, aki boldoggá
186  4|             Viktor mégse tenné boldoggá? Az öreg legény e gondolatra
187  4|           egyszerre csak megindult, mint az olajozatlan kerék, mely
188  4|                sütött, a hó bevilágított az ablakon, odakünn csilingeltek
189  4|               pompás kávéillat lebegett. Az üvegszekrényből csipkeruhás
190  4|           kivillogott a sötét háttérből, az ezüst csillogott az asztal
191  4|           háttérből, az ezüst csillogott az asztal fölött és a fantasztikus
192  4|                gyerekkori majális jutott az eszébe, egy régi, álomszerű,
193  4|                  nimfák módjára lebegtek az aranyfövenyes tisztáson.
194  4|                 erdőségben járna, melyre az égboltozat tengerszerű kéksége
195  4|             Micike egy aranyhátú kefével az asztalkendő morzsáit söpörgette.~ ~
196  4|            sziesztázom, míg odalenn akár az egész boltot ellophatják.
197  4|                 szegény édesapánktól, ha az ő életében is ennyi időt
198  4|              ennyi időt töltöttünk volna az asztal mellett.~ ~Búcsúzott
199  4|                  keskeny falépcsőn, mely az emeletről a földszintre
200  4|                vezetett. Két óra volt és az ebédlőből pókhálószerű finomsággal
201  5|                      Micike átvirrasztja az éjszakát.~ ~A kisvárosban
202  5|              aranyozott a fehér pulton s az ifjúság esténkint tanácskozásra
203  5|           batyúbált megbeszélje. Ez volt az az időpont, mikor a Kék
204  5|                  megbeszélje. Ez volt az az időpont, mikor a Kék elefánt
205  5|             ugráltak a hosszú polcokon s az öreg Selmeczy, a ház oszlopa,
206  5|             fekete kabátban nyújtotta át az évi mérleget a cég főnökének.~ ~
207  5|                  irodájában, míg odakünn az utolsó korhelyek lépései
208  5|            hasonlóvá, élesen megcsillant az árva petróleumlámpa világosságában.
209  5|                   veszett hideg gyötörte az álmos inasokat és segédeket,
210  5|               Mihály úr vezénylete alatt az aktívákat fölvették. A padlón
211  5|                  a ködpárás levegőben.~ ~Az őrtorony órája már elütötte
212  5|              őrtorony órája már elütötte az éjfélt. Mihály, biztosság
213  5|                 segédek gyorsan eltűntek az udvar prémmel szegélyezett
214  5|             csizmái vakmerően nekivágtak az utca hószőnyegének (feleséges
215  5|             konyha felől, idehallatszott az öreg cseléd horkolása; Mihályt
216  5|                  fénysáv világította meg az elhagyott folyósó sötétségét.~ ~-
217  5|          miközben a szivverése is elállt az ijedtségtől.~ ~- Nem, semmi
218  5|                kicsikét? Le tudod győzni az álmosságot és mesélsz nekem
219  5|                 szoba homályosságába, de az aranyos sas; a muzsikáló
220  5|                  fénynyel csillogott meg az öreg legény szeme előtt.~ ~-
221  5|                  elámulva, anélkül, hogy az ajtóból megmozdult volna.~ ~
222  5|              keresztül szokott besuhanni az elcsöndesült gyermekszobába.~ ~-
223  5|                 s csöpp híjja volt, hogy az imént sírva nem fakadtam
224  5|                felnőtt asszony kinevetne az ostobaságomért? Akár hiszed,
225  5|                  fütött kályha mellett s az volt az érzésem, hogy végtelen
226  5|                 kályha mellett s az volt az érzésem, hogy végtelen messze
227  5|               hogy odalenn rablók járnak az udvarban s te véresen, átmetszett
228  5|               átmetszett nyakkal fekszel az iroda padlóján. Igazad van,
229  5|                 hogy ez csacsiság s hogy az ilyen magaviselet nem illik
230  5|           körülöttem, ha egyszer-másszor az álmomból fölébredtem. Mondd,
231  5|               úgy-e s nem fogod elárulni az uracskámnak, hogy ilyen
232  5|               arról értesült volna, hogy az öcscse egy hamispénzgyártó
233  5|                  félni, de a félelem nem az emberi akarattól függ s
234  5|             becsületszavamat megszegtem? Az ilyen csacsi asszonynak
235  5|               ébren éjjeli egy órakor és az öreg Mihálynak elfacsarodott
236  5|               korhely barátai közt tölti az éjszakát, hogy a rossz,
237  5|          könnyelmű vére hajtja, mely már az édesapja halála után úrrá
238  5|                  után úrrá lett fölötte. Az öreg Takácsy ötven éven
239  5|                 házából vacsora után, ha az elhalt sógorát familiástól
240  5|          egyszerre egy öreg könyv jutott az eszébe, melyet gyermekkorában
241  5|                   hogy eltáncoljam neked az oláh medvetáncot?~ ~Micike
242  5|            nyilvánvaló volt előtte, hogy az öreg Mihály csak az ő fölvidítása
243  5|                 hogy az öreg Mihály csak az ő fölvidítása kedvéért mond
244  5|                készülne, a pásztorleány, az üvegszekrény mélyén, kacérul
245  5|               mozgolódás hallatszott föl az emeleti szobába: egy kulcs
246  6|            fontoskodó arccal állított be az üzleti irodába, ahol bátyja
247  6|            mozdulattal helyet foglalt, - az éjjel kissé meghánytam-vetettem
248  6|                kissé meghánytam-vetettem az egymáshoz való viszonyunkat
249  6|                 való viszonyunkat s arra az eredményre jutottam, hogy
250  6|           elhatároztam tehát, hogy ennek az állapotnak mielőbb véget
251  6|                  ezután rendesen bejársz az üzletbe?~ ~- Nem bátyám,
252  6|              fogok feljárni Pestre, hogy az árúraktárt felfrissítsem, -
253  6|                legalább te minden idődet az üzletnek szentelheted.~ ~
254  6|                 üzletnek szentelheted.~ ~Az öreg Mihály vízszínű kék
255  6|               üzletember benyomását.~ ~- Az a szándékod, hogy te fogsz
256  6|                hogy te fogsz bevásárolni az üzlet részére? Hiszen attól
257  6|                Hiszen attól tartok, hogy az enyvet vagy a szilvalekvárt
258  6|             bőrujjasban kell járni, hogy az emberből tisztességes üzletember
259  6|       cselédlányok kiszolgálásában látod az igazi kereskedő hivatását?
260  6|                meg a vörösre fagyott kéz az egyetlen kereskedői kvalifikáció?
261  6|             kalapokat viselsz, - de hogy az üzlethez nem értesz, abban,
262  6|               boszorkányság, hogy valaki az üzleti fifikákat megtanulja.~ ~
263  6|            fiókokat, elmerengve állt meg az aszaltszilvás zsákok és
264  6|                  fáradhatatlanul taposta az udvar havát, hogy a raktárban
265  6|              azért Mihály is méltányolta az öcscse igyekezetét; s míg
266  6|                merte tele forró levessel az ura tányérját, a vén legény
267  6|          nyuszifülei szinte megrázkódtak az elismeréstől:~ ~- Igen,
268  6|                 hogy sokat dolgozott, de az egészségének, bizonyos vagyok
269  6|        kétségbeesett pillantással nézett az urára, mintha mindörökre
270  6|        szállodából s tiz órakor okvetlen az ágyban légy! És írj, mindennap
271  6|              olyan szomorú arcot, mintha az uradat örökre elveszítetted
272  6|        tíz-tizenöt évig se tértek vissza az elhagyott feleségeik mellé.~ ~
273  6|              Mihály, déli harangozáskor, az ebédlőben megjelent, kis
274  6|              fogadta s boldogan mutatott az elefántcsont kötésű könyvecskére,
275  6|                 még mindig nyitva feküdt az ablak párkányán.~ ~- Tisztogatás
276  6|          Tisztogatás közben imát mondtam az uracskámért s most már bizonyos
277  6|           megdöbbent pillantással nézett az elefántcsontkötésű imakönyv
278  6|                kegyelem kell hozzá, hogy az ölelő karjaidba visszatérjen?~ ~
279  6|            Mihály, hát téged nem aggaszt az idegenben járó öcséd sorsa?
280  6|                azt is csupán azóta, hogy az édesapja meghalt, - de sohase
281  6|                  budai szállodában, ahol az öreg Takácsy ötven éven
282  6|                kacérkodott vele. Hol van az a rémületes veszedelem,
283  6|            rémületes veszedelem, melyről az aggódó kis pajtása álmodik?~ ~
284  6|                 geniális sasorráról, ami az összes pesti asszonyokat
285  6|                szinpadi csárda ablakait. Az ember azt hihette, hogy
286  6|                 azt hihette, hogy nem is az ország szivében van, hanem
287  6|              szivében van, hanem valahol az isten háta mögött fekvő
288  6|                ide a pesti szinpadra? Ha az ezerlángú, szivárványos
289  6|         csupaszvállú asszonyszemélylyel, az ember akár esküt mert volna
290  6|                   itt annyi a móka, hogy az ember hajnalig ki nem jön
291  6|            magadnak nagyon hevesen, mert az ilyen redves fa, ha meggyullad,
292  6|                kérdezte félig pityeregve az ostoba Micike, mikor a hosszú
293  7|        árúházaiból, melyeket Micike csak az öreg Hon hirdetéseiből ismert.
294  7|          személyzet meleg csuklóvédőket, az öreg szakácsné fekete posztóból
295  7|            természettől fukar volt, mint az édesapja, titokban gyors
296  7|                 van szó, együgyű bátyám? Az ajándékok árát egyszerűen
297  7|           vevőiddel fizetteted meg, akár az útipénzt vagy a fűszeres
298  7|            duruzsoló cica módjára hevert az ura lábainál, a kacagástól
299  7|            köntös! Ilyen lehetett valaha az a török csausz, akiről Jókai
300  7|            kaftánjában jelent meg ezután az ebédlő lámpája alatt, mintha
301  7|             napsugaras kisváros házaira; az erdő fái között világos
302  7|             mulatságok foglalkoztatták s az árvízkárosultak javára rendezett
303  7|                 amelynek igazgatóságában az édesapja helyét elfoglalta.
304  7|              szögezte a levegőbe, mintha az ura közeledő lépéseit hallgatná;
305  7|                és feküdj le! Vagy ha már az éjszakát átvirrasztod, hát
306  7|                  föl tíz óra előtt, mert az lesz a vége, hogy időnek
307  7|              ragyogott a komolyságtól és az ambiciótól.~ ~- Oh, öreg
308  7|          másvilágon is sírva fakadna, ha az egyetlen lánya az egész
309  7|            fakadna, ha az egyetlen lánya az egész hosszú délelőttöt
310  7|                életben, de másnap, mikor az öcscsével egyedül volt,
311  7|                nyakát, mely máris elérte az édesapja méreteit s becsületes
312  7|                mint a füstös butik, ahol az éjjeleidet eltöltöd? Nincs
313  7|             Bátyám, - mondta gúnyosan, - az üzlet dolgait tetszésed
314  7|            megtanácskozhatod velem, mert az üzletet közös tulajdonképen
315  7|            szíved rajta, mikor szegényke az éjjeli virrasztástól álmosan
316  7|         prédikáció alatt idegesen dobolt az újjaival, most egy kicsinylő
317  7|               ismét felment Pestre, hogy az árúraktárt felfrissítse
318  7|               aggódva gondolt arra, hogy az öcscse kiköltözködhetnék
319  7|       kiköltözködhetnék a sárga házból s az anyja szobácskáiból végképen
320  7|          beismerte a festékárúk hiányát. Az öreg Mihály úgy találta,
321  7|              Mihály úgy találta, hogy ez az álnokság bőven meghozza
322  7|            érezte, hogy a kis házitündér az ő sívár életének megédesítésére
323  7|           boldogságtól reszketve gondolt az ebédlő tejfehér lámpájára,
324  7|                finom függönyökre, melyek az egész, idegen világot kizárták
325  7|               tőle, hogy miről beszéltek az ebédlő csöndjében, aligha
326  7|                  eddig úgy találta, hogy az élet csak nehéz kötelességek
327  7|           különös sejtés derengett benne az emberi boldogság felől,
328  7|             melegségével simogatja végig az örömtelen vén legények szívét.~ ~-
329  7|                  pajtás! - kérdezte néha az ezüstös hangocska, mikor
330  7|              rossz vagy ijesztő, amit ez az ezüsthangocska ajánl neki?
331  7|                 s kedvetlenül birálgatta az ételeket, amikkel a gyöngéd
332  7|                istenben boldogult öregei az életüket eltöltötték.~ ~ ~ ~
333  8|                  és álmos szemekkel járt az utcán, a boltba csak percekre
334  8|                 csak percekre nézett be, az estéket többnyire a barátai
335  8|              eddig még hírből se ismerte az íróniát.~ ~Viktor azonban
336  8|               azonban megrázta a fejét s az ajka elgörbült mintha valami
337  8|                  vagy, öcsém? - kérdezte az öreg Mihály, valami csöndes
338  8|           folytatta:~ ~- És a feleséged? Az ő nyugalma semmit se számit
339  8|               fog kétségbeesni, - hiszen az Erkölcs, a te személyedben,
340  8|            Mihály, a magas gallérjaid és az új nyakkendőid után ítélve,
341  8|             Mihály zavartan krákogott és az arca téglavörössé lett a
342  8|             kívül nem válaszolt egyébbel az öcscse tréfájára. Szerette
343  8|                   de valami ösztön, mely az akaratánál is erősebb volt,
344  8|               érezte, hogy nem haragszik az öcscsére; hiszen lelke mélyén
345  8|       sógornéjával kettesben töltött el, az ebédlő melegségeért és világosságáért,
346  8|              mely a küzködő világnak ezt az édes, éjszakai szigetét
347  8|           éjszakai szigetét elborította. Az a gondolat, hogy megint
348  8|         mesevilága, mint magányos sétája az erdőben, mint legkedvesebb
349  8|                 volna köszönetet mondani az öcscsének, amiért e csodaszép
350  8|                sűrű vére lüktetve tódult az agya felé; - és mégis: a
351  8|                lakásban, néha szóba állt az öreg szakácsnővel s alkonyattájt,
352  8|            kezében, sokáig bámult kifelé az ólomszínű levegőbe. Mikor
353  8|           ólomszínű levegőbe. Mikor este az öreg Mihálylyal egyedül
354  8|              hogy vége a boldogságomnak. Az édesapám halálát is megéreztem
355  8|                  sajnálta, e pillanatban az az érzése volt, hogy a szivét
356  8|               sajnálta, e pillanatban az az érzése volt, hogy a szivét
357  8|           cocotte-ok társaságában töltik az éjszakát, míg a feleségük
358  8|                  is el lehet bolondítani az efelé kölcsönkönyvtári mesékkel?
359  8|               Mit lehet tenni róla, hogy az éretlen urad jobban szereti
360  8|                 lopni a hentesboltban és az a férfi, akit a sors teveled
361  8|                 tud megszabadítani attól az ezermázsás súlytól, ami
362  8|                 után? Nem gondolod, hogy az uradat csúnyául kompromittálod
363  8|               kis ideig fel meg alá járt az ebédlő szőnyegén, aztán
364  8|          szőnyegén, aztán ujra visszaült az asztal mellé s nagyot hörpintett
365  8|                mellé s nagyot hörpintett az aranyszegélyes teáscsészéből.~ ~-
366  8|             pesti Lecocq urat, aminthogy az érckoporsótól kezdve a fakereplőig
367  8|                 tud hajszolni, amit csak az emberek ravaszsága kitalált.
368  8|        szerecsenvirágot, mikor ez a cikk az összes nagykereskedésekből
369  8|                 emlék annyira meghatotta az érzékeny Micikét, hogy újra
370  8|            mialatt Micike zokogva borult az asztalra, a jó Mihály a
371  8|                  hát ne sírj úgy, mintha az egész világ összedőlt volna!
372  8|        felkeresse. De nem feküdt le, bár az idő meglehetősen későre
373  9|                ugyanis nem igen járt még az uristen szép világában.
374  9|      preferánc-partiet elveszített volna az országúti kávéházban.~ ~-
375  9|                  pénz csak arra jó, hogy az embereket megbolondítsa, -
376  9|             alkalmi kisegítő ugrándozott az ismerős üzletek pultjain;
377  9|                 körül settenkedett, hogy az ügyetlen vidékieknek a hónuk
378  9|          tudhatja a halandó, hogy melyik az a hely a földön, ahol végre
379  9|           megtalálhatja.~ ~Ez volt tehát az a derék ember, akit az öreg
380  9|             tehát az a derék ember, akit az öreg Mihály a puhatolózásra
381  9|                 csak rövid levelet, mert az idő a szorgosabb utánjárásra
382  9|                Ez a nevezetes férfi volt az, aki nemrégiben a pincébe
383  9|                 egy hét mulva oly biztos az eredmény, mint amily biztos,
384  9|          férfiútól és sietek továbbítani az adatokat, melyek aligha
385  9|              megbotránkozhatik rajta; ez az élet részeg jurátusokhoz
386  9|                hallgassa meg barátomuram az adatokat s ítéljen maga,
387  9|                  Nevezett délfelé ébredt az előkelő „Angol királynő”-
388  9|               nagyot aludt, amire - mint az későbbiekből kiderűl, -
389  9|                 Nyolckor azonban Johann, az „Angol királynő” londienerje,
390  9|            lépcsőjén, ahol már többnyire az éjszakai pihenőjére hazatérő
391  9|                  tisztelt barátomuram, - az esti órákban már nem igen
392  9|                  tehát sietve ment végig az elhagyott utcákon, megkönnyebbűlve
393  9|             mészárosokkal s ilyenkor már az is megtörtént vele, hogy
394  9|          megtörtént vele, hogy rövidesen az ajtó elé tették; Viktor
395  9|               Schuck Naphtali.”~ ~Mihály az irodában olvasta el a hosszú
396  9|             korzóra. Este, amikor Mihály az ebédlő felé besurrant, Micike
397  9|            birodalmában, mert Viktor már az asztal fölött elbóbiskolt
398  9|               élethűen szimulálni kezdte az álmosságot, hogy fáradt
399  9|                 fáradt uracskája mielőbb az ágyba kerülhessen. Mihály -
400  9|              szavait, halkan így szólott az éjszaka magányosságában:~ ~-
401  9|                  teremtett lélek se járt az utcán, a segédek és inasok
402  9|                  inasok mélyen horkoltak az udvari traktusban, - és
403  9|             minden könycseppért, amit ez az édes szőkeség elhullat...~ ~
404  9|                  keskeny falépcsőn, mely az emeletről az udvarra vezetett.
405  9|             falépcsőn, mely az emeletről az udvarra vezetett. És a vén
406 10|                 a bizalmas falépcsőre és az öreg muzsikáló óra, mely
407 10|                 A kanári nem csicsergett az ablakmélyedésben és a süket
408 10|             karikákkal a szeme alatt ült az ebédnél, titokzatos leveleket
409 10|                 titokzatos leveleket írt az iroda sarkában és néha oly
410 10|              nyomtalanul száguldottak el az élet viharai s aki derüs
411 10|                 egygyel több kerék forog az agyvelejében; dohogva járt
412 10|                 közt jelentette ki, hogy az üzletmenet millió panaszra
413 10|            Micike szelíden bólintott, de az őszinte gyerekszeme rögtön
414 10|                  elárulta, hogy nem hisz az álnok sógor szavaiban.~ ~-
415 10|           szőrnyűséget titkolsz előttem, az álmaimban pedig kicsike
416 10|                 vörös lett, mint a cékla az asztalon heverő porcellánkagylóban,
417 10|                 Kis pajtás, dobd a sutba az álmoskönyvedet, mert biztosítlak
418 10|              férfiak is vannak a földön (az angol kereskedők komolyabban
419 10|               szigorú emberré lesz, akár az édesapánk?~ ~Micike lehajtotta
420 10|                 és könyessé lett, mintha az élet, rettentő szárnycsapásaival,
421 10|                  a meleg kályha mellett, az is lehet, hogy almát fog
422 10|                  almát fog sütni egyszer az unokáinak, de hogy most
423 10|              valami baj fenyegetett, már az intézetben is nyugtalanul
424 10|           opálszínűvé lesz s a konyhából az öreg Bábi kávédarálása behallatszik
425 10|                mint bébé-koromban, mikor az édesapámat elvették tőlem...~ ~
426 10|         nézetének adott kifejezést, hogy az éretlen kisdedeket dadóba
427 10|                 hangon szólalt meg, hogy az öreg Mihály megdöbbenve
428 10|             asszony foglalta el hirtelen az asztalfőn a sírban porladó,
429 10|              virágszál boldoggá tesz, de az elrontott életemért épp
430 10|               rajta és épp úgy megrontom az életét, ahogy ő az enyémet
431 10|             megrontom az életét, ahogy ő az enyémet megrontotta.~ ~-
432 10|               tőle, vagy mérget kevernél az életébe?~ ~- Nem tudom még,
433 10|                kísértetként járnék ebben az öreg házban, hogy a boldogságomat
434 10|                  lehet, hogy magamat, de az is lehet, hogy épp oly gonosszá
435 10|        pajtásodból?~ ~Mihály nem felelt, az idegen hang elfojtott benne
436 10|               minden tréfálkozó kedvet s az édes tekintetű, mosolygó
437 10|               szőke fürtjeit megtépázza. Az ebédlőben csönd volt, csak
438 10|                 arany-citerán; és Mihály az anyjára gondolt, aki ötven
439 10|                valaha fehér hajjal, mint az áldott matróna, aki a becsületes
440 10|              mereven és szótlanul bámult az asztali lámpa világába.
441 10|                  És gügyögve szólt, mint az apa, aki félénk gyermekét
442 10|              szél-úrfiak száguldtak tova az éjszaka sötétségében. És
443 10|            ártatlan gyermeknek látta; de az a gondolat, hogy a kis tündérből
444 10|                hogy bűnt követ el, mikor az agyongyötrött gyermek elhamarkodott
445 10|                  férje könnyelműségeért. Az ártatlan gyermek, aki a
446 10|             pajtásának alakját.~ ~Mihály az éjjel nyugtalanul aludt
447 10|               eljegyzésére készíttetett. Az ebédlőben nem volt különösebb
448 10|                 rejtélyes mosolylyal ült az asztalfőn s oly lázas élénkséggel
449 10|                 és fantáziátlan lelkében az a furcsa érzés lett urrá,
450 10|                  húgocskája ült mellette az asztalnál, hanem egy rejtélyes,
451 11|               magányos őrházak tűntek el az öreg Bakony hegyszakadékai
452 11|                  fölvetette apró szemét: az ablak mellett egy bundába
453 11|               boldog álmát szokta aludni az emeletes sárga házban...~ ~
454 11|           darabig izgatottan sűrgölődött az ebédlő nippjei között, hogy
455 11|                 Micsoda, szivecském?~ ~- Az, vén pajtás, hogy a hajnali
456 11|           hajnali vonattal Pestre megyek az uram után. Ne ellenkezz,
457 11|            gyulladt ki, melyhez hasonlót az öreg Mihály még sohase látott.~ ~-
458 11|                csak most jött meg igazán az eszem. Mi értelme volt annak,
459 11|              babuska módjára éljem végig az életemet? Rég kinőttem a
460 11|                 tudni fogom, hogy mi van az urammal - és nincs az a
461 11|                van az urammal - és nincs az a hatalom a földön, amely
462 11|                  hatalom a földön, amely az eltökélt szándékomtól eltérítene...~ ~
463 11|                   Nem gondolod, hogy már az első negyedórában eltévednél?
464 11|              követni, gyönge nő létedre, az urad nyomát? Számoltál azokkal
465 11|             amelyek a bűnös nagyvárosban az ilyen tapasztalatlan nőcskére
466 11|               villámló szemmel gondolnak az angolbajuszos fiatal úrra,
467 11|           változtatja a kicsikéket, akik az imént még kifestett arcú
468 11|                lehet nyugodt percem, míg az uram titkát ki nem derítettem.
469 11|                viseli.~ ~Mit lehet tenni az ilyen határozott kijelentés
470 11|            hallani se akart afelől, hogy az öreg Mihály Pestre kísérje;
471 11|                vasút engem is elvisz, ha az útipénzt megfizetem, - nekem
472 11|               vén Mihály és fejébe húzta az édesapja báránybőrsipkáját
473 11|              hanem konokul tovább rohant az ismeretlen ösvényen. Lassan
474 11|                között.~ ~- Természetesen az „Angol királynő”-be szállunk,
475 11|              királynő”-be szállunk, ahol az urad lakik, - mondta a harminckétéves
476 11|               levegője.~ ~- Ezt szállunk az „Angol királynő”-be, ezt
477 11|            nyitott ki a számukra, miután az ászokszagú udvaron egy sereg
478 11|                sógora karján elballagott az ebédlőbe; de az étel épp
479 11|              elballagott az ebédlőbe; de az étel épp oly kevéssé ízlett
480 11|              Mindketten mosolyogtak ezen az ostobaságon s érdeklődve
481 11|                  virágos asztal mellett, az üveges szekrények között,
482 11|                muzsikáló óra melódiáira. Az asztalfőn a boldog Viktor
483 11|            szállt a szőnyeg virágaira és az öreg Mihály méltóságos komolysággal
484 11|               dolog is lesz itt, semhogy az unatkozásra idő kerülne!
485 11|                  neki...~ ~- Igen, igen, az lesz a legjobb, ha írok
486 11|           áramlatok zúdultak a nyakába s az ég titokzatos feketeséggel
487 11|           titokzatos feketeséggel borult az otromba pesti házak fölé;
488 11|               fölé; de Mihály nem érezte az időjárás viszontagságait,
489 11|                  ismét elfoglalja helyét az asztalfőn, melytől a rossz
490 11|                fognak játszani nemsokára az öreg Mihály kaftán-zsinórjával,
491 11|                  fáradságtól; de odabenn az erélyesebb zörgetésre se
492 11|                hanyagul a szék támláján. Az asztalon azonban óriási
493 12|              hideg hószilánkok röpködtek az arcába, melyet sűrű fátyol
494 12|              titokzatos külvárosok felé. Az utca síkos volt és a ködtengerben
495 12|                 a ködtengerben elveszett az ablakok fénye, melyeken
496 12|     prémgallérját és tipegve indult neki az ismeretlen éjszakának, mely
497 12|              járdán, haja felborzolódott az esti szélben, a köd tüdejére
498 12|                  árnyékok között, melyek az éjszaka feketeségéből integettek
499 12|               kimenni a sötét udvarra és az ajka elfehéredett félelmében,
500 12|          magányos szobában egyedül volt; az éj csöndessége megdobogtatta
501 12|        kísérteteknek nézte és a szélből, az esőcsatorna zúgásából rossz
502 12|           elszántan haladt előre, mintha az álmok rejtelmes ösvényeit
503 12|                    Micike útrakelt, hogy az urát feltalálja.~ ~Tegnap
504 12|        hátitáskás iskolásleány volt, aki az ujját szopogtatva ül pirosléniás
505 12|                  sütötte le a szemét, ha az öreg Bábi szakácsné a piaci
506 12|                lobogó szemmel megy előre az ismeretlen nagyvárosban,
507 12|              karját és ismét beleveszett az éjszaka kárpítjaiba. Valaki
508 12|                 közepére ért, megszakadt az esti köd és csillogó, ezüstös
509 12|               még a vért is megdermeszti az ereiben? Hova tünt a világos
510 12|                ebédlő, melynek szőnyegén az uracskája lábainál feküdt,
511 12|                égő rubintszemecskéikkel, az üvegszekrény, melyben aranytopánkás
512 12|                  ringatta? Ki oltotta el az emeletes sárga ház lámpavilágát,
513 12|                hogy válaszolni tudjon.~ ~Az ezüstsisakos férfi megtörölte
514 12|                kisasszonykák nem szoktak az utcán járni késő este! Talán
515 12|              amiatt járok most itt, hogy az uramat a szállodában felkeressem.~ ~-
516 12|                asszony még sohase került az utamba. Meri tagadni, hogy
517 12|              változtatott.~ ~- És melyik az a szálloda, ahol a kisasszonyka
518 12|            kisasszonyka férje lakik?~ ~- Az Angol királynő.~ ~- Tudja,
519 12|                    Tudja, hogy merre van az Angol királynő?~ ~- Nem
520 12|                  Be kellene csukatni azt az apát, aki az ilyen ártatlan
521 12|                csukatni azt az apát, aki az ilyen ártatlan gyermekleányt
522 12|              körülményesen megmagyarázta az Angol királynő felé vezető
523 12|               pisze orrocskáját merészen az ég felé szegezte.~ ~- Kegyed
524 12|         kulcsolta össze kezecskéit, hogy az öreg ember szíve majdnem
525 12|                várakozik rá odakünn...~ ~Az öreg ember - mit tehetett
526 12|               vacogó fogakkal dőlt hátra az ülésen, az az érzése volt,
527 12|           fogakkal dőlt hátra az ülésen, az az érzése volt, hogy a bakon
528 12|                 dőlt hátra az ülésen, az az érzése volt, hogy a bakon
529 12|               feketeségben tátong előtte az éjszakai út végén. De a
530 12|              pokoli lárma hallatszott ki az utcára, a kövér kocsis leugrott
531 12|         üvegajtaját.~ ~- Hogy hívják azt az urat? - kérdezte Micikétől,
532 12|                  tálcával a kezében járt az asztalok között, a pincérek
533 12|                tehetetlenül kapaszkodott az ajtó kilincsébe; de aztán
534 12|                  kocsisarcú pincér, akit az ajtó nyitása a különös vendégre
535 12|                   e pillanatban meglátta az urát... Viktor a színpad
536 12|              rövidszoknyás leányok közt, az asztal tele volt boros üvegekkel,
537 12|           hentesképű ember kövér kezével az abroszt ütögette, egy leány
538 12|              mezítelen karját és Viktor, az ő Viktorja, jegygyűrűs kezével
539 12|                  aki még mindig ott állt az ajtó mellett.~ ~Micike nem
540 12|                 vele a sötét utcákon át, az eső kopogott a batár tetején,
541 12|                  komor házak maradtak el az út mentén, néha úgy rémlett
542 12|                 körül s a muzsikáló óra, az ismerős gavotte helyett,
543 12|               mikor a Fehér farkas előtt az aggódó, öreg Mihály a kocsiból
544 13|               melylyel dühösen labdáznak az Óceán hullámai. A jeges
545 13|              felhőkárpit eltakarta előle az Óceán rémségeit s vérengző
546 13|             havasi medve komikus arcából az öreg Mihály hűséges szemei
547 13|             Micike fölnyította a szemét: az oázis, pálmáival és forrásaival,
548 13|            kaftánjában, most is ott állt az ágya előtt.~ ~- Te vagy? -
549 13|                muzsikáló óra gavotte-ja, az ósdi aranyhárfán kipergetett
550 13|             pedig ragyogni kezdett, mint az indiai népmesék gyémántja.~ ~-
551 13|               miközben a könyökére dőlve az ismerős hálószobában körülnézett.~ ~
552 13|                  Itthon, kis pajtás!~ ~- Az emeletes sárga házban?~ ~-
553 13|                  kék elefánt odakünn áll az ablak előtt?~ ~- Igen, szivecském,
554 13|             előtt?~ ~- Igen, szivecském, az öreg elefánt vigyáz rád!~ ~-
555 13|           elfelejtetted tegnap elmondani az esti imádat. A kicsi gyermekeknek
556 13|              gyermekeknek imádkozni kell az ágyacskájukban, mert különben
557 13|                 kurtaujjas ingecskéjében az ebédutáni álmából fölébredt
558 13|            ebédutáni álmából fölébredt s az elsötétített szobában éjszakának
559 13|                  kolostor hálótermében s az ismeretlen butorok, a furcsa
560 13|                  kimeresztette a szemét, az ajkát összecsucsorította
561 13|                 hogy örökre ott feküdjem az anyácskám mellett? Mi keresnivalója
562 13|                  és fejetcsóválva odaült az ágya elé; aztán elmondta
563 13|                 elé; aztán elmondta neki az ostoba meséket, amikkel
564 13|          mosolyogni kezdett megint, mert az a furcsa impressziója támadt,
565 13|                impressziója támadt, hogy az öreg Mihály szoknyát és
566 13|             fejéhez ráncos főkötő símul, az övében nagy kulcscsomó csörög,
567 13|               újjacskáját odaillesztette az ajka szélére.~ ~- Megmondjam,
568 13|            bólogatni egy nagy okuláréval az orrodon, míg a kicsike lányok
569 13|               úgy szeretlek, mint valaha az édesanyácskámat szerettem!~ ~
570 13|                azt a tyúklevecskét, amit az öreg Bábi főzött a számodra!
571 13|                  rosszul lesz, ha valaki az ételt emlegeti előtte, de
572 13|               kisietett a konyhába, hogy az öreg anyó pompás levecskéjét
573 13|              készülődést, egy pillanatig az az ötlete támadt, hogy alvást
574 13|           készülődést, egy pillanatig az az ötlete támadt, hogy alvást
575 13|                mögül mégis csak meglátta az aranyszélű csészével betipegő
576 13|                 bojtos házisipka helyett az öreg Bábi babos fejkendőjét
577 13|               viselte a koponyáján, mely az álla alatt kacér csokorba
578 13|                meglátna?~ ~Mihály odaült az ágy szélére és megetette
579 13|                  többé?~ ~- Nem, szivem, az asszonyoknál nem jelent
580 13|           asszonyoknál nem jelent többet az ájulás, mint az, ha az ujjacskájukat
581 13|            jelent többet az ájulás, mint az, ha az ujjacskájukat elmetszik.~ ~-
582 13|            többet az ájulás, mint az, ha az ujjacskájukat elmetszik.~ ~-
583 13|             elefánt”-ig.~ ~- És... és... az uram nem tudta, hogy ilyen
584 13|                   Mihály összeszorította az ajkát, - kacagtatóan furcsa
585 13|                  nem kacagott többé.~ ~- Az urad azt se tudta, hogy
586 13|                 a rettentő nagyvárosban, az éjszakai utcákon, a híd
587 13|                 pokol rémségeit juttatta az eszébe s melynek közepén
588 13|            félmeztelen asszonyokon, akik az ura nyakát átölelték, a
589 13|                 és hideg kocsin, melyben az öntudatát elveszítette, -
590 13|                 foggal tudta megkérdezni az öreg Mihálytól:~ ~- És az
591 13|                az öreg Mihálytól:~ ~- És az uram... az uram még most
592 13|             Mihálytól:~ ~- És az uram... az uram még most se jött haza?~ ~-
593 13|               óvatosan betakargatta - és az álnok Micike hangosan lélekzeni
594 13|                lélekzeni kezdett, mintha az álom már lebocsátkozott
595 13|            boldog elzsibbadással figyelt az öreg Mihály halk lépéseire,
596 13|                  ágyacskájában feküdt és az anyácskája aggódva tipegett
597 13|            szakasztottan így, ahogy most az öreg Mihály tette. És Micike
598 13|                  Micike úgy érezte, hogy az anyján, a sírban nyugvó
599 13|                volt igazán jó hozzá ezen az egész nagyvilágon, csak
600 13|                babos fejkendőjét kötötte az idomtalan koponyája fölé.~ ~ ~ ~
601 14|                        Micike csúfolódik az öregekkel.~ ~Viktor csak
602 14|                  ritkán lehet megtalálni az irodáikban, mert ez a gőgös
603 14|           csöndes derültséggel hallgatta az ura mentegetőzését, helyeslőleg
604 14|                 töltik el a napjaikat és az éjjeli pihenésük óráit.~ ~-
605 14|                  veszedelmek leskelődnek az ártatlan falusi emberekre.~ ~-
606 14|                 tiz órakor már csakugyan az ágyban voltál? Igy görbülj
607 14|             éjfélig is ébren virrasztott az ágyában, mert a Klopstock
608 14|            Klopstock Messiását olvasta s az érdekfeszítő cselekmény
609 14|         lekötötte a figyelmét, hogy csak az éjféli óraütésre tette le
610 14|               óraütésre tette le kezéből az izgalmas történetet. Ez
611 14|          legnagyobb erőfeszítéssel tudja az álmos szemét nyitva tartani.~ ~-
612 14|               hadd fektesselek le szépen az ágyacskádba, a puha párnáid
613 14|              Micike gyöngéden lefektette az urát, betakargatta és forró
614 14|                  és forró teát készített az éjjeli szekrényére, aztán
615 14|                éjjeli szekrényére, aztán az ajkára tett mutatóújjal
616 14|                 bóbiskoló Mihályhoz, aki az ebédlőasztal mellett az
617 14|                  az ebédlőasztal mellett az öreg „Hon” híreit olvasta.
618 14|             Mihály utóbb letette kezéből az ujságot és egy megrémült
619 14|                 a szinpadról jöttél ebbe az öreg házba. Tudod, hogy
620 14|             volna semmi fájdalmat, mikor az urad ilyen álnok füllentésekkel
621 14|                 Három nappal ezelőtt még az járt a fejemben, hogy marólúgot
622 14|                  hogy többé ne szeressem az uramat? Hallottál már olyan
623 14|                  egy éjszaka kiszeretett az urából? Vagy valami különös
624 14|              azok a céda asszonyok, akik az uramat elvették?~ ~Mihály
625 14|            Mihály szeméből úgy elröppent az álmosság, mintha hirtelen
626 14|               kiszednéd belőle, ma talán az üvegszemét is kiszúrnád,
627 14|              veled kislánykorodban, hogy az irigy pajtásaid foga a kedves
628 14|               tudtál volna mondani ezért az ezüstcsillagos Pierettedről
629 14|        babakelengyéidet kisímítottad? És az uradról talán könnyebben
630 14|                fejét és így szólott:~ ~- Az uramról inkább lemondok,
631 14|              lemondok, öreg Mihály, mert az uram belsejében szívnek
632 14|                  ujabb válasz után kutat az elméjében, - de Micike nem
633 14|                kócbábukat, hiszen te még az agyvelőd helyén is szívet
634 14|               becsületes embernek tartod az öcsédet? Te is festett nőszemélyek
635 14|                  nagy tudóssá lett, hogy az artikulálatlan mormogást
636 14|                  te nem mered megmondani az igazat s inkább bolondos
637 14|                 nem arra született, hogy az aranyszárnyú pillangónak
638 14|       legfiatalabb unokád most ünnepelte az aranylakodalmát? Igaz, hogy
639 14|      aranylakodalmát? Igaz, hogy te vagy az országban a legöregebb ember?~ ~
640 14|               születése napját, ha ugyan az eféle jelentéktelen esemény
641 14|              eféle jelentéktelen esemény az ünneplésre méltó volna.~ ~-
642 14|                  két okulárén át olvasod az ujságot, hallócsövet tartasz
643 14|            emlékszel-e még vajjon azokra az időkre, amikor még a fiatal
644 14|               évvel ezelőtt se szeretted az asszonyokat, mert különben
645 14|               ruhát, meg a bőrujjasodat, az öreg pecsétgyürüdet, a prémsipkádat,
646 14|         boldogult nagyapádtól örököltél. Az asszonyt csak akkor szeretted,
647 14|               szeretted, ha öregebb volt az országútnál és reggeltől-estig
648 14|                vén Mihály egyedül maradt az ebédlő asztalánál. A muzsikáló
649 14|                  e percben megszólalt és az aranyhárfás kis tündér,
650 14|                benne lakott, eljátszotta az ükapák és az ükanyák gavotte-ját...~ ~ ~
651 14|                 eljátszotta az ükapák és az ükanyák gavotte-ját...~ ~ ~
652 15|                        Mihály késő éjjel az üzletbe rohan.~ ~A csillámló
653 15|             végre mégis csak fölváltotta az új tavasz aranyzuhataga,
654 15|                 új tavasz aranyzuhataga, az öreg házak levették prémes
655 15|            ibolyaillat suhant a városba, az ablakok kitárták üvegszemüket
656 15|         szellőtől fölborzolt hajjal állt az emeleti ablak mellett, a
657 15|                 hegyeket bámulva, melyek az ismeretlen nagyvilágot elzárták
658 15|                  és puha lépésekkel járt az öreg ház szőnyegén, mintha
659 15|                  a vén falépcsőt, mintha az akácok tavaszi parfume-jétől
660 15|        parfume-jétől becsípett volna. És az öreg Bábinak, aki az ebéd
661 15|                  És az öreg Bábinak, aki az ebéd részletei iránt érdeklődött,
662 15|                 fölényesen símogatta meg az arcát, mint a csillaghímes
663 15|             akármit is főzöl öreganyó, - az ebéd úgyse fontos a földi
664 15|               tudom én, hogy mi a bajod! Az öreg tekintetes asszony
665 15|              tekintetes asszony se nyult az ételhez, amikor félesztendős
666 15|                 Mihály csak ritkán látta az irodában s ekkor se váltott
667 15|              határozottan árnyékot vetne az a tény, hogy a rézgálicot
668 15|               Akarod, hogy becsomagoljam az útibőröndödet?~ ~Viktor
669 15|                ha megint egyedül hagylak az álomszúszék Mihálylyal?~ ~-
670 15|              látszott semmi fájdalom; de az ágyból most már nem kelt
671 15|          mosolygással ült Mihály mellett az ebédlő asztalánál s bizonyos
672 15|                régi Micikém vagy te, nem az én jókedvű nagy lányom vagy
673 15|              ragyogtak ki a szemei, hogy az öreg Mihálynak még a lélekzete
674 15|                 iskolásfiút, aki nem ért az okos felnőttek dolgaihoz.~ ~
675 15|             könnyebbülnél meg igazán, ha az öreg házimedve vállán kisírnád
676 15|                még jobban fénylett, mint az előbb és ujjával ismét megkoppintotta
677 15|                 a didergő madáré, melyet az éjszakai szél a fészkéből
678 15|                volna a legbiztosabb hely az egész világon, mintha ez
679 15|                 világon, mintha ez volna az egyetlen hely, ahová egy
680 15|               legyen hát eszed! - mondta az ügyefogyott, öreg Mihály,
681 15|               kamasz dédelgetésével, aki az ő hófehér Micikéjét az édesanyjának
682 15|               aki az ő hófehér Micikéjét az édesanyjának nevezi. A kakasülőről,
683 15|                   A kakasülőről, ahonnan az élet boldog művészeit nézte,
684 15|             színészeket hevíteni szokta, az ő lomha és sűrű vérét is
685 15|                  melynek édes nedvessége az arcát érte, a reszkető karokat,
686 15|                 azt a kis eszét is, amit az üzleten kívül hullámzó élet
687 15|               asszony-volta minden vérét az agya felé kergette és kibomlott
688 15|          özönével borította el, miközben az a különös érzése volt, hogy
689 15|             ismét a vén Mihályra, mintha az egész jelenet csak fantasztikus
690 15|               hogy te okosabb vagy, mint az éretlen kisgyerekek, akiket
691 15|            felnyitotta és ismét becsukta az ablakot s kíváncsian betekintett
692 15|                  hogy odalenn várnak rám az üzletben! Nem haragszol
693 15|                tizenegy óra is elmúlt és az üzlet régóta sötét volt.
694 16|                                     Séta az erdei házhoz.~ ~A rézgálic
695 16|             mutatott hajlandóságot, hogy az emeletes, sárga házba visszatérjen.
696 16|              tett vallomást késedelméről az öreg Mihálynak. „Nevezz
697 16|              abban a házban, ahol mindig az óvatosság volt az uralkodó
698 16|                 mindig az óvatosság volt az uralkodó csillagzat. Gyalázatosan
699 16|                  tett említést Micikének az ura leveléről.~ ~- Viktor
700 16|            Viktor két hét múlva hozzájut az árúhoz, bár bizonyos, hogy
701 16|               árúhoz, bár bizonyos, hogy az éjjelét és nappalát egyaránt
702 16|                   míg a szegény kis uram az ételről és az italról is
703 16|           szegény kis uram az ételről és az italról is megfeledkezik,
704 16|                 Micike lelki harmóniáját az ura távolléte most nem viselte
705 16|                  elefánt irodájába, ahol az öreg Mihály éppen rézkapcsos
706 16|                  vén lábaidat arra, hogy az erdei házig elgyalogolj
707 16|             elkísérlek, kis pajtás, mert az összezsugorodott tagjaimnak
708 16|               köpenykédet lehozzam, mert az ilyen koratavaszi estén
709 16|               sem könnyebb ám, mint hogy az ember egy kiadós náthát
710 16|            ingujjban és hajadonfővel jár az üzlet körül, de este még
711 16|            hiszen a jó isten szándékait, az időjárásra nézve, sohasem
712 16|                  szokása szerint - ismét az orrára koppintott az óvatos,
713 16|               ismét az orrára koppintott az óvatos, vén legénynek.~ ~-
714 16|          magasságban lebegnek a házak és az utcák fölött, amelyekben
715 16|                 utcák fölött, amelyekben az önző köznapiság tanyázik.
716 16|                  pipacs a buzavetéstől s az ismeretlen bízvást azt hihette
717 16|                   akit jámbor gyóntatója az élet küzdelmeire előkészit.
718 16|                küzdelmeire előkészit. De az ismeretlen szánalmasan tévedett
719 16|              sokkal komolyabb vagy, mint az öreg pap, aki a zárdában
720 16|              hallani se akart róla, hogy az üzletet otthagyjam. A vén
721 16|              otthagyjam. A vén kőelefánt az oka, hogy nem mondtam búcsút
722 16|             templomhajóban a szavaira. - Az élet csak komoly kötelességekből
723 16|            fölött barátságos lámpa ég és az éjszaka sötétsége oly lágyan
724 16|                  öreg könyveim, melyeket az apám meg a nagyapám is olvastak
725 16|              virraszt a nap sugarában és az éjszaka sötétjében. És nem
726 16|            Tompafényű ezüstfátyol borult az útakra és a mezei házakra,
727 16|                kémlelték a távolt, ahova az aranyos nap nyugovóra tért
728 16|               sötét hegyek olvadtak bele az alkonyat homályába, mely
729 16|               homályába, mely lassankint az egész világot elborította.
730 16|              földi nyugalom szigetére.~ ~Az erdei háznál, mely voltakép
731 16|                    Szótlanul végigmentek az alvó szántóföldeken és az
732 16|                az alvó szántóföldeken és az erdei ház lassanként beleolvadt
733 16|                elpihent, mire hazaértek, az utcákon alig járt ember,
734 16|                  egy árva petróleumlámpa az oszlopos kandeláberben,
735 16|           Takácsy néni életében belepték az emeletes sárga ház minden
736 16|                  sárga ház minden zúgát. Az ebédlőben terítve volt már
737 16|               ebédlőben terítve volt már az asztal, egy nagy velencei
738 16|                 óra élénken tiktakolt és az üvegszekrényből kiváncsian
739 16|          imponáljanak vele. Micike leült az asztalfőre, fejét a könyökére
740 16|                 sokáig nem válaszolt, de az arca égett és a szeme csillogott
741 16|              embert, aki távol él tőlem, az uramnak neveznek és hogy
742 16|                  te, aki nekem szenteled az életedet, idegen vagy hozzám?
743 16|                   Hát nem inkább te vagy az uram, mint az a másik, akivel
744 16|             inkább te vagy az uram, mint az a másik, akivel még sohase
745 17|             barát kissé hosszasabban ült az asztalnál, mint rendesen (
746 17|            eszeveszett lárma hallatszott az utca felől s egy kulcs hangosan
747 17|            holtsápadtan kapaszkodott meg az abrosz sarkába, Mihály pedig
748 17|               egy orosz hadosztály állna az emeletes sárga ház előtt.~ ~-
749 17|                  sokkal nyugodtabb, mint az ostoba Micike - kis csacsi,
750 17|                 házba? Aki rabolni akar, az lábujjhegyen lopózik és
751 17|       hátraszegte vértelen arcocskáját s az ajka remegett, mintha csakugyan
752 17|               remegett, mintha csakugyan az ájulás környékezné.~ ~-
753 17|                   jaj, nyisd föl gyorsan az ablakot és kiálts ki segítségért
754 17|                 és kiálts ki segítségért az utcára! Hát nincs odakünn
755 17|              pokoli lármát meghallaná?~ ~Az üvegajtó most nagy robajjal
756 17|                 nagy robajjal fölnyilt s az ebédlő küszöbén egy furcsa
757 17|     hercegasszony, millió bocsánat, hogy az öreg Tányértalpuval való
758 17|               tartanád, hogy egy Takácsy az éhségtől és a szomjúságtól
759 17|               ösztönszerü sugallat, mely az öreg Mihály pillantása nyomán
760 17|              mint a hitvány csürhe, mely az ilyen ember meghívását elfogadja.
761 17|                születtél és még akkor is az maradsz, ha fehér szakállad
762 17|                  Elfelejted, hogy ő volt az anyádnak a legkedvesebb?~ ~
763 17|           kicsikém!~ ~Ujját fölemelte és az ajtó felé mutatott s a részeg
764 17|                hanyatthomlok kisurrantak az ajtón s nehéz lépéseik végigdöngtek
765 17|                 aztán lassan elvesszenek az utca sötétjében. Viktor
766 17|          fölsegítette a szőnyegről, mint az ölbeli gyermeket, aki játékközben
767 17|          Támaszkodj rám, majd besegítlek az ágyadig! Vigyázz, mert mindjárt
768 17|               mert mindjárt agyontaposod az üvegszemedet! Igy, csak
769 17|        levetkőztette és lefektette, mint az álmos gyermeket s miután
770 17|            horkolását, lassan visszatért az ebédlőbe, ahol Micike még
771 17|                  piszkos sártól, melyben az emberek földi élete lejátszódik.
772 17|                   mint most, hogy ezeket az érthetetlen szavakat meghallotta.~ ~-
773 17|          megszokott, régi hangjához.~ ~- Az uramtól, Mihály!~ ~- Hát
774 17|             Mihály!~ ~- Hát nem szereted az uradat?~ ~- Nem, Mihály,
775 17|                nem szeretem, mert ez nem az uram, nem a kicsike, udvarias
776 17|              bizonyosan meghalnék, ha ez az idegen még egyszer egy magányos
777 17|        Viktorodat?~ ~- Nem, öreg Mihály, az én régi Viktorom nem él
778 17|          sültalmaszagú multakban, amikor az édesapja karosszéke még
779 17|                 járt ide-oda a konyha és az ebédlő között s amikor az
780 17|                az ebédlő között s amikor az öreg Takácsy első ásítására
781 17|                 abból, amit más boldogok az én koromban éreznek, vagy
782 17|             mindig attól tartottam, hogy az okos felnőttek kinevetnek
783 17|                egy vén romhoz, mely csak az esőben és a viharban érzi
784 17|                  vér most már visszatért az arcába - és csöndesen és
785 17|               tőle, Mihály, mert te vagy az egyetlen ember a földön,
786 17|         melegsége vagy, akinek közelsége az apám drága tekintetét, az
787 17|                az apám drága tekintetét, az anyám mártiriumát, az otthonom
788 17|        tekintetét, az anyám mártiriumát, az otthonom édességét idézi
789 17|                  meg a konyhazugot, ahol az első könyvemet olvastam,
790 17|                 épp oly lehetetlen volna az életem, mint levegő és víz
791 17|                  nagy teste megrázkódott az indulattól és apró szemeit
792 18|              éjjel a Kék elefántnál.~ ~ (Az iró élményeiből.)~ ~Tavaly
793 18|                magam a hosszú útra, mert az isten háta mögött fekvő
794 18|            régóta izgatta a fantáziámat. Az apró házakba, melyeknek
795 18|                 turbános katona dicsérte az urat s a vár utcáján vastagnyakú
796 18|            lovagoltak föl alkonyatonkint az összetöpörödött kis püspökhöz,
797 18|                  falaiban még ott vannak az ágyúgolyók, melyeket kétszáz
798 18|               évvel ezelőtt lőtt beléjük az istentelen ellenség, az
799 18|                  az istentelen ellenség, az őrtorony még mindig kiváncsian
800 18|            szentéletű püspök, aki csupán az égiekkel érintkezik (meg
801 18|                 a városi urakkal, akiket az asztalnál vendégül lát).
802 18|               helyi lap külön cikket irt az eseményről, annak a reményének
803 18|                   a Vörös ökör-ben, vagy az Arany oroszlán-ban fogom-e
804 18|           fogom-e átkozni féléjszakán át az egereket és a poloskákat.~ ~
805 18|              dédapja. Ez a legrégibb ház az egész városban s mivel az
806 18|                az egész városban s mivel az író urak szeretik a biedermeyer-hangulatokat,
807 18|                 fogja érdekesnek találni az író úr, hanem magát a házigazdát
808 18|                 fizikus.~ ~- És a sógor, az talán kutya? - tette hozzá
809 18|           átkozottul pajkos történet jut az eszükbe, de közben előállt
810 18|               regénythémát is, ezt pedig az urak többre becsülik akármilyen
811 18|                 nem költötték bennem azt az impressziót, hogy az ő révükön
812 18|                 azt az impressziót, hogy az ő révükön fogom megírni
813 18|                 életem chef d’oeuvrejét. Az asszonyka csinos és fehér
814 18|                 egy pesti íróval beszél, az úr pedig tipikus példányát
815 18|               valami jelentősebb izgalom az életét megzavarta volna.
816 18|           kényezteti el a pesti írókat), az estély után pedig lakomára
817 18|                  csinos leány is ott ült az asztal körül, aki mind megtisztelt
818 18|                  megtisztelt azzal, hogy az autogrammomat elfogadta.
819 18|                  csak meg fogja becsülni az irodalmat s immár közel
820 18|                  irodalmat s immár közel az idő, amikor a sors a magyar
821 18|           nyilvánvalólag azt hitte, hogy az író ma is retket és fekete
822 18|             fizikus felesége rátért arra az érdekes regénytémára, melyet
823 18|          legérdekesebb beszédtárgya volt az unalmas kisvárosnak. Mert
824 18|          kacagjon, kérem, mert voltaképp az öreg Mihály is fiatal -
825 18|                 voltak a földön. Viktor, az életrevalóbb, utóbb feleségül
826 18|           házasság nem volt boldog, mert az új férj csakhamar kártyássá
827 18|           elhanyagolta a feleségét. Erre az idősebbik, a mormogó vén
828 18|            házból, készpénzben kifizette az örökségét, s tiz hónap mulva
829 18|             azóta a legboldogabb asszony az egész világon. Mindez azonban
830 18|                Viktor két esztendő alatt az utolsó fillérjét is elveszítette
831 18|          játékbankban s koldusszegényen, az alkoholtól elbárgyulva,
832 18|           szobában lakik, ahol valamikor az agglegény bátyja lakott
833 18|            éveken és hónapokon keresztül az új házaspár boldogságát.
834 18|           elzüllött paralitikus fiú, aki az életét ily könnyelműen elfecsérelte?
835 18|           megfordul-e még zavart fejében az egykori vidám esték emléke,
836 18|             mikor a barátságos lámpafény az új boldogság fölött kigyullad
837 18|                  és a regénytéma, melyet az imént még annyira lefitymáltam,
838 18|               csakugyan felébredt bennem az író, aki egy jó regénytárgyat
839 18|                íróknak is szükségük van. Az urak aztán csoportosan hazakísértek
840 18|                lábujjhegyen haladtam föl az ódon falépcsőkön, nehogy
841 18|                 ódon falépcsőkön, nehogy az alvó háziakat fölébresszem,
842 18|                háziakat fölébresszem, de az emeletre érve, váratlan
843 18|                dugta ki duplatokás arcát az ebédlő ajtaján.~ ~- Bocsánat, -
844 18|         feleségem ébren maradt, csakhogy az író urat megvárja és én
845 18|               Azt hiszem, hogy Nagyságod az első eleven író, aki ebbe
846 18|              hajporos dáma képe függött, az oszlopos muzsikáló órán
847 18|               muzsikáló órán megcsillant az empire-sas aranyszárnya.
848 18|                 kávéscsészék csillogtak, az ablakfüggönyök középkori
849 18|          asztalkát a fűtött kandallóhoz, az asszony, aki mostan egy
850 18|             ajkai közt makacsul tartotta az egyiptomi cigarettát s néha
851 18|            bágyadtan lecsukódtak megint. Az asszony, aki félig az én
852 18|            megint. Az asszony, aki félig az én mesémet hallgatta, félig
853 18|           bóbiskoló, régi urára figyelt, az egyik pauzánál odasurrant
854 18|           közelében vannak.~ ~- Fázom!~ ~Az asszony most levette a kendőjét
855 18|          levetkőztették és meggyújtották az éjjeli mécsest, - aztán
856 18|               lábujjhegyen tértek vissza az ebédlőbe, ahol elgondolkozva
857 18|          elgondolkozva várakoztam rájuk. Az előbb - a Viktor jelenlétében -
858 18|            lassan, kéz a kézben jöttek s az arcuk tüzelt és a szemük
859 18|                 is ők azok többé, akiket az imént láttam, hanem messziről,
860 18|                életű ősök idejéből, akik az emeletes, sárga házat megépíttették
861 18|         barátságos tűz égett. Csönd lett az öreg házban, öntudatom lassankint
862 18|                 észrevétlenül átlibbenek az Álomország gyémántleveles