Rész

  1  1|               óriásával? Nem valószínű, hogy ezt tudta volna valaki a
  2  1|                tétova vonások jelezték, hogy az üzlet a Takácsy János
  3  1|               János fiai-nak tulajdona, hogy fűszer- és gyarmatárukat
  4  1|        gyarmatárukat árusítanak benne s hogy a Déli Csillag című német
  5  1|         csöndjét; ez jeladás volt arra, hogy az asszony, a gyermekek,
  6  1|            abban történt némi változás, hogy most vasárnaponkint valamennyien
  7  1|                mert az az érzésük volt, hogy a szigorú öreg ember feje
  8  1|                vissza a Templom-utcába, hogy régi házatája fölött szemlét
  9  1|            szokta. Most aztán kiderült, hogy a nevelés nem változtat
 10  1|                   Még csak az hiányzik, hogy pezsgő mellett duhajkodjék!” -
 11  1|       kisasszonyokat.~ ~- Nem gondolod, hogy botrányos életmódot folytatsz,
 12  1|            Mihály, aki rettegett attól, hogy a vagyont kétfelé osszák
 13  1|               van, - és illőnek tartom, hogy te veled közöljem először.
 14  1|            tisztességes fekete kabátod, hogy az eljegyzésre eljöhess?~ ~
 15  1|                arról értesítette volna, hogy őrnek áll be a középkori
 16  1|            vagyok, tehát megértem arra, hogy egy asszonnyal háborúságba
 17  1|         apritanom, nem is szólva arról, hogy a jövendőbelim se szegény
 18  1|         miközben újra csöpp híjja volt, hogy a füléből egy jó darabot
 19  1|               hozzád? Már nyilatkozott, hogy hajlandó hozzád feleségül
 20  1|                 a hőstettre, nem hiába, hogy már gyerekkorában is egyedül
 21  1|             bátorság kell hozzá, úgy-e, hogy valaki egy ilyen korhelyhez
 22  1|         borotválkozást. Nem mondta meg, hogy mit gondol, de később megkérdezte
 23  1|                este és melegen ajánlom, hogy benzineztesd ki addig tisztességesen
 24  1|                 utóvégre nincs kizárva, hogy még a magad eljegyzésén
 25  2|             közt szólva, nem is hiszem, hogy valamennyi kereke együtt
 26  2|             játékszer volt felhalmozva, hogy egy királylány is irigykedhetett
 27  2|                mintha attól félt volna, hogy egy rossz szellem hirtelen
 28  2|     sütéshez-főzéshez, mert nem akarom, hogy a barátaim előtt szégyent
 29  2|   zsigmond-pusztai erdejében rendezett. Hogy a katasztrófa miképp történt,
 30  2|                 Istent, mert nem lehet, hogy a kislányomat ne lássam
 31  2|             tartotta a leghelyesebbnek, hogy hugocskáját a jó angol kisasszonyok
 32  2|                 meg volt győződve róla, hogy az ismeretlen nagy világban,
 33  2|           valaki azt mondta volna neki, hogy örökre itt kell térdepelnie
 34  2|              beleavatkozik, nem akarta, hogy a legendák asszonyainak
 35  2|      húgocskáját; e percben úgy érezte, hogy meg is tudna halni érte.
 36  2|                kora már meg volt hozzá, hogy családot alapítson, de e
 37  2|              tartották. De most érezte, hogy férfivé serdűlt; a rövidruhás
 38  2|         csordulásig megtelt a vágygyal, hogy ezt a drága kis lényt örökre
 39  2|           bizonyos bámulattal, - tudod, hogy nagy lánynyá lettél tegnap
 40  2|       kisasszony vagy és legfőbb ideje, hogy a jövődről gondoskodj. Miért
 41  2|             tudnád magadat szánni arra, hogy az életedet megoszd velem?~ ~
 42  2|                óta bizonyos volt benne, hogy a hugocskája a felesége
 43  2|         elgondolkodva, - mindig tudtam, hogy jobban szeretsz, mint a
 44  2|                 mint a többi leányt, de hogy szerelmes vagy belém, azt
 45  2|                lelkesedve kijelentette, hogy Micike nélkül épp úgy elzüllenék,
 46  2|           kétéves korom óta megszoktam, hogy a szegény édesapám után
 47  3|                 hogyan képzel olyasmit, hogy a halottak megmozdulnának
 48  3|         asztalra?~ ~- Azért lelkecském, hogy betegnek való ételt is készíthessünk,
 49  3|             rizskochot baracklekvárral, hogy az uracskám a száját is
 50  3|      fejedelemasszony azt mondta nekem, hogy hízlalni kell a férfiakat, -
 51  3|         bizonyosan jobban tudja nálunk, hogy a jó istennek ebben a tekintetben
 52  3|               rengetegeiből jöttek ide, hogy a Takácsyék életét kellemessé
 53  3|            estéit, sokáig úgy tetszett, hogy a pongyolaruha egy távoli
 54  3|                 mert az az érzése volt, hogy otromba mozdulatai, nagy
 55  3|             kezdett s úgy rémlett neki, hogy a virágok tündériesen csillogni
 56  3|                 Öreg Mihály, úgy látom, hogy mindjárt leragad a szempillád! -
 57  3|                 mily messze volt attól, hogy a puha ágy után vágyakozzék!
 58  3|               ládáit - most úgy érezte, hogy reggelig itt tudna ülni
 59  4|                 virított.~ ~- Mi dolog, hogy így elhagyod magad vén pajtás,
 60  4|                  Sohase gondoltál arra, hogy egy drága kis leányba szerelmes
 61  4|                 leányba szerelmes légy, hogy családot alapíts, mint más
 62  4|             mert még azt találom hinni, hogy a szegény Takácsy bácsi
 63  4|          őszintén: hitted volna valaha, hogy egy gyönge kis nő föl tudja
 64  4|             sietett ki a piaci korzóra, hogy a délelőtti eszmecserére
 65  4|                 fehérségben.~ ~- Tudod, hogy Mihály csak a te kedvedért
 66  4|                 levetette volna? Tudod, hogy most mértföldnyire elkerüli
 67  4|               és bizonyos vagyok benne, hogy nemsokára épp úgy búcsút
 68  4|          mondott. Akarsz fogadni velem, hogy egy év múlva új emeletet
 69  4|              mondhatott volna hangosan, hogy ki ne kacagják érte? Mihály
 70  4|          gyökeresedett meg: úgy érezte, hogy a nagy, beláthatatlan világban,
 71  4|               lopva fölemelte a szemét, hogy a sógornőjére egy hirtelen
 72  4|                 a regényekben olvasott: hogy a férfi életének ezek a
 73  4|               selyemcicák az ékességei, hogy nélkülük üres és unalmas
 74  4|             unalmas a földi vándorlás s hogy a legjobb üzletmenet, a
 75  4|                 nem volt oly becstelen, hogy a testvéröcscse boldogságát
 76  4|                és igazságosnak találta, hogy ez a szédületes boldogság
 77  4| raktárrendezéssel fárasztotta ki magát, hogy este álomtalan álmot aludjék.
 78  4|                  Igen, így van rendjén, hogy a Viktoré legyen, hiszen
 79  4|                e gondolatra úgy érezte, hogy minden vére a fejébe száll;
 80  4|              Mire gondolsz, vén Mihály, hogy így elszomorodtál? - kérdezte
 81  4|               elterült.~ ~- Arra öcsém, hogy én nyugodtan sziesztázom,
 82  5|               Társaskör kályhája körül, hogy a híres, téli batyúbált
 83  5|          félálomban végzett.~ ~- Ideje, hogy eltegyük magunkat holnapra! -
 84  5|         ösztönözte, mert attól tartott, hogy a gyönge zaj is zavarhatja
 85  5|                sincs, de annyira félek, hogy a fogam is összeverődik
 86  5|              Már két óra hosszat várom, hogy a boltból feljőjj s ha ki
 87  5|                 hát rég lementem volna, hogy fölhívjalak magamhoz.~ ~-
 88  5|            mesélsz nekem valami szépet, hogy a félelmemet elűzd? A kolostorban
 89  5|               szólva, nem igen értette, hogy miről van szó; de aztán,
 90  5|               Mihály elámulva, anélkül, hogy az ajtóból megmozdult volna.~ ~
 91  5|                pillanatban úgy rémlett, hogy maga a karácsonyi angyal
 92  5|              vagyok s csöpp híjja volt, hogy az imént sírva nem fakadtam
 93  5|              félelmemben. Nem gondolod; hogy minden felnőtt asszony kinevetne
 94  5|           mellett s az volt az érzésem, hogy végtelen messze vagyok minden
 95  5|                 oly réműletesen zúgott, hogy a fejem is megfájdult bele.
 96  5|           megfájdult bele. Isten tudja, hogy mitől féltem ennyire, de
 97  5|         akárhányszor bizonyosra vettem, hogy odalenn rablók járnak az
 98  5|                 Igazad van, vén pajtás, hogy ez csacsiság s hogy az ilyen
 99  5|             pajtás, hogy ez csacsiság s hogy az ilyen magaviselet nem
100  5|        asszonyhoz, de mit tehetek róla, hogy ilyen botrányosan gyáva
101  5|                 tekintetbe kell venned, hogy még életemben se aludtam
102  5|                 szolgáltam rá teljesen, hogy a sarokba térdeltessenek?
103  5|                elárulni az uracskámnak, hogy ilyen éretlen és gyáva tacskót
104  5|                   Hát Viktor nem tudja, hogy ébren vagy?~ ~- Oh, én kis
105  5|              liba, hát nem mondtam még, hogy Viktor már vacsora után
106  5|            mintha arról értesült volna, hogy az öcscse egy hamispénzgyártó
107  5|              elmarad. Nagyon jól tudom, hogy a férfinak a világ iránt
108  5|      becsületszavamra megfogadtam neki, hogy nem fogok félni, de a félelem
109  5|                 függ s én attól tartok, hogy a harcmezőről is megszökném,
110  5|            jellemtelen vagyok én azért, hogy a becsületszavamat megszegtem?
111  5|                 párnáid közé, ahelyett, hogy itt egyedül virrasztod át
112  5|            féléjszakát? Nem félsz tőle, hogy holnapra csúf, fekete karikák
113  5|             Mihály bizonyos volt benne, hogy a batyúbál csak üres kifogás,
114  5|             batyúbál csak üres kifogás, hogy Viktor korhely barátai közt
115  5|                 közt tölti az éjszakát, hogy a rossz, a könnyelmű vére
116  5|         elszontyolodva, - te úgy látom, hogy rögtön elalszol, - a szemed
117  5|                 álmos vagyok? Esküszöm, hogy sohase voltam még éberebb,
118  5|               valami kopogósba! Akarod, hogy eltáncoljam neked az oláh
119  5|                nyilvánvaló volt előtte, hogy az öreg Mihály csak az ő
120  5|                én némelykor azt hiszem, hogy nem is egy komoly üzletembernek,
121  5|                 is elfelejtjük. Akarod, hogy egy csésze forró teát készítsek
122  5|           meggyőződéssel jelentette ki, hogy a földkerekség összes kellemességei
123  5|                módon tréfásnak találná, hogy a komor Mihály egy ujdonsűlt
124  5|                szépnek találta mindezt, hogy majd csaknem követte a porcellánköpönyeges
125  5|      legényodúja ajtaját, mintha félne, hogy találkozik valakivel, akit
126  6|                 az eredményre jutottam, hogy voltaképpen csak fölösleges
127  6|            vagyok. Igazságosnak tartod, hogy én csupán a pénzt költöm,
128  6|             munkát, elhatároztam tehát, hogy ennek az állapotnak mielőbb
129  6|                     Azt akarod mondani, hogy ezután rendesen bejársz
130  6|               én fogok feljárni Pestre, hogy az árúraktárt felfrissítsem, -
131  6|         benyomását.~ ~- Az a szándékod, hogy te fogsz bevásárolni az
132  6|           részére? Hiszen attól tartok, hogy az enyvet vagy a szilvalekvárt
133  6|           kocsikenőcstől! Nem gondolod, hogy hamarosan csődbe jutnánk,
134  6|           mosolygott, - oly fölényesen, hogy a vén Mihály szégyenkezve
135  6|                te csakugyan azt hiszed, hogy valami szörnyű lángészre
136  6|                 bőrujjasban kell járni, hogy az emberből tisztességes
137  6|     kvalifikáció? Nem tudod elképzelni, hogy a kemény kalap vagy a fényesre
138  6|               Édes öcsém, nem bánom én, hogy micsoda kalapokat viselsz, -
139  6|                 kalapokat viselsz, - de hogy az üzlethez nem értesz,
140  6|               kell hozzá boszorkányság, hogy valaki az üzleti fifikákat
141  6|                 taposta az udvar havát, hogy a raktárban felhalmozott
142  6|           lábadra? Oh drága szivecském, hogy gyötröd magadat azért a
143  6|                miatt!~ ~Viktor engedte, hogy kényeztessék, s szenvedő
144  6|                 szenvedő arca elárulta, hogy csakugyan szánalomraméltó
145  6|                    Igen, tagadhatatlan, hogy sokat dolgozott, de az egészségének,
146  6|             Akarsz velem fogadni öcsém, hogy mához egy évre vasgyúró
147  6|            fiatal Takácsy kijelentette, hogy mindent tud, amire szüksége
148  6|                 aztán gondod legyen rá, hogy a sógorasszonyodat mulattasd, -
149  6|                 írj, ha azt nem akarod, hogy mind a két szememet kisírjam
150  6|                hallgatásba burkolózott, hogy a becsületes Mihálynak a
151  6|               mosolylyal jelentette ki, hogy mint Bouillon Gottfriedné
152  6|        feltipegett a keskeny falépcsőn, hogy szive bánatáért a legintenzívebb
153  6|              már bizonyos vagyok benne, hogy a jó istenke vigyázni fog
154  6|         tévedésben vagy, ha azt hiszed, hogy Viktor tigrisekkel vagy
155  6|             isteni kegyelem kell hozzá, hogy az ölelő karjaidba visszatérjen?~ ~
156  6|            Voltál te már valaha Pesten, hogy ily kicsinylőleg mersz nyilatkozni
157  6|              róla?~ ~Mihály bevallotta, hogy mindössze csak kétszer járt
158  6|                    azt is csupán azóta, hogy az édesapja meghalt, - de
159  6|           szakított magának annyi időt, hogy egyéb szórakozásairól is
160  6|         ablakait. Az ember azt hihette, hogy nem is az ország szivében
161  6|            falúban. Elhiszed angyalkám, hogy egy valóságos szöllőpásztor
162  6|              szűrben, zsíros kalapban s hogy egy füstös cimbalmos négykézláb
163  6|              esküt mert volna tenni rá, hogy valami furcsa tündér a gömöri
164  6|            esténkint, itt annyi a móka, hogy az ember hajnalig ki nem
165  6|                Oh, mily kár szivecském, hogy te is el nem jöttél velem
166  6|             városba, de meg is fogadom, hogy legközelebb magammal hozlak,
167  6|                 szép asszony, bizonyos, hogy te volnál mindannyi közt
168  6|             jöttem én ide, hanem azért, hogy a „Kék elefánt” számára
169  6|                így kénytelen vagyok rá, hogy ittlétemet meghosszabbítsam.
170  6|           akarod talán elhitetni vetem, hogy féltékeny vagy? Elhiheted
171  6|        féltékeny vagy? Elhiheted nekem, hogy a párisi maszkabálokon se
172  7|        groteszkül édes és meglepő volt, hogy Micike, aki duruzsoló cica
173  7|                  vén pajtás, ha tudnád, hogy milyen drága vagy s hogy
174  7|                hogy milyen drága vagy s hogy a komoly arcodhoz milyen
175  7|        tárcájába. Akarsz velem fogadni, hogy te valaha, a születésed
176  7|            ezelőtt éltem, hát bizonyos, hogy akkor is fűszerszámos voltam,
177  7|             följegyzéseink vannak róla, hogy a Takácsyak a Fuggerek szolgálatában
178  7|              csak azért vettem magamra, hogy téged, kis pajtás, jó kedvre
179  7|                boldogságot okozna neki, hogy a kis pajtását jókedvre
180  7|             előtt, mert az lesz a vége, hogy időnek előtte megöregszel!~ ~
181  7|             megfontoltan jelentette ki, hogy a kötelesség tényleg mindennél
182  7|              oly ijesztő fényben égtek, hogy a Viktor ideges kezében
183  7|                     Van lelkiismereted, hogy ezt a gyámoltalan gyereket
184  7|              egyedül hagyod? Nem félsz, hogy a jó isten megbüntet érte?
185  7|          elérzékenyült a saját szavain, hogy majdnem sírva fakadt megindulásában,
186  7|          nyakadat megmosta. Elfelejted, hogy ennek a drága kis léleknek
187  7|             korában se volt édesanyja s hogy neked a szülei helyett is
188  7|            Viktor ismét felment Pestre, hogy az árúraktárt felfrissítse
189  7|               komolykodva kijelentette, hogy a festékárúkban sürgős pótlásokra
190  7|         ekkortájt aggódva gondolt arra, hogy az öcscse kiköltözködhetnék
191  7|              annyira ment álnokságában, hogy maga is beismerte a festékárúk
192  7|                öreg Mihály úgy találta, hogy ez az álnokság bőven meghozza
193  7|             Mihály ilyenkor úgy érezte, hogy a kis házitündér az ő sívár
194  7|          elzsibbadtak a gyönyörűségtől, hogy a kis pajtása csilingelő
195  7|                 számonkérte volna tőle, hogy miről beszéltek az ebédlő
196  7|               Mihály eddig úgy találta, hogy az élet csak nehéz kötelességek
197  7|               kötelességek láncolata, s hogy a halál csupán megérdemelt
198  7|             agyvelejében, úgy képzelte, hogy a boldogság egy kicsike
199  7|              féléjszakát ébren töltött, hogy a Viktor pesti útazásán
200  7|      gondolkodjék; és ekkor úgy érezte, hogy valami nagy, ismeretlen
201  8|                vett többé magának arra, hogy utazását üzleti érdekekkel
202  8|              kellene? Szükségem van rá, hogy kissé kinyujtóztassam a
203  8|              sasnak is szüksége van rá, hogy a fülledt völgyekből a havasok
204  8|                     Azt akarod mondani, hogy sas vagy, öcsém? - kérdezte
205  8|                s bizonyos vagyok benne, hogy ha kell, hát épp úgy el
206  8|               regényhős. Mered mondani, hogy kellemetlennek találod azt
207  8|               beszédben. Mihály érezte, hogy nem haragszik az öcscsére;
208  8|             elborította. Az a gondolat, hogy megint egyedül lehet Micikével,
209  8|                egyedül lehet Micikével, hogy a szavát hallhatja, hogy
210  8|                hogy a szavát hallhatja, hogy zajtalan tipegésében gyönyörködhetik,
211  8|          boldogságodat és attól tartok, hogy rossz véged lesz! Oh igen,
212  8|                  bizonyos vagyok benne, hogy nem kerülöd el a büntetésedet!~ ~
213  8|              már bizonyos vagyok benne, hogy megcsal, hiszen miért hagyna
214  8|               is bizonyos vagyok benne, hogy vége a boldogságomnak. Az
215  8|          pillanatban az az érzése volt, hogy a szivét egy durva ököl
216  8|               Te is készpénznek veszed, hogy a férfiak szeretőket tartanak
217  8|               veszed azt a csacsiságot, hogy Pesten cocotte-ok vannak,
218  8|           énekel. Mit lehet tenni róla, hogy az éretlen urad jobban szereti
219  8|       kékgálicot? Akarsz velem fogadni, hogy három nap mulva álmosan,
220  8|             Mihályéhoz, aki úgy érezte, hogy egyszerre forróság és hidegség
221  8|         dolgokhoz. Ki hitette el veled, hogy csak Rück úr énekel kuplékat
222  8|                  akik csak azért élnek, hogy a könnyelmű férfiakat a
223  8|            rossz nőkkel? Nem is hiszed, hogy Pest városában rossz nők
224  8|               különböző álszakállakkal, hogy még a saját édesanyja se
225  8|              nehezedik.~ ~- Azt akarod, hogy egy titkos rendőr kémkedjék
226  8|              Viktor után? Nem gondolod, hogy az uradat csúnyául kompromittálod
227  8|             olvastál volna, hát tudnád, hogy Lecocq úr titoktartó, mint
228  8|               dolog úgy áll szivecském, hogy én egyetlen titkos rendőrt
229  8|               végén. Akarod lelkecském, hogy még ma este írjak neki?~ ~-
230  8|             azonnal, ha azt nem akarod, hogy kétségbeesésemben elmérgezzem
231  8|         meghatotta az érzékeny Micikét, hogy újra keserves sírásra fakadt,
232  8|           Mihály most ismét úgy érezte, hogy öreg szíve vonaglani kezd
233  8|             feje annyira megzavarodott, hogy jóformán nem is tudta, mit
234  8|        ösztökélve, kelt föl a helyéből, hogy elviselhetetlen izgatottságán
235  8|                meghalhatnék! Ugy érzem, hogy egy jegesmarok összeszorítja
236  8|                kendőt, mert azt hiszem, hogy megfagyok ebben a hidegben!~ ~
237  8|                 végig a sötét folyosón, hogy hideg agglegény-oduját felkeresse.
238  9|              nem akadályozta meg abban, hogy viruló életkedvvel törje
239  9|                    A pénz csak arra jó, hogy az embereket megbolondítsa, -
240  9|            reménységét valóra váltja.~ ~Hogy Schuck úr mivel kereste
241  9|             hattyú” körül settenkedett, hogy az ügyetlen vidékieknek
242  9|               még arra is jutott ideje, hogy eleven potykákat vásároljon
243  9|               családi tűzhelyéhez; vagy hogy a „Török császár” sűrű füstjében
244  9|                 mit tudhatja a halandó, hogy melyik az a hely a földön,
245  9|               de annyi kiderült belőle, hogy Schuck úr szerencsésen fölfedezett
246  9|                 egy kis időt hagyni rá, hogy a fiatal urat megfigyelje;
247  9|            eredmény, mint amily biztos, hogy a nap Cinkota felől indul
248  9|           aligha lesznek alkalmasak rá, hogy barátomuram aggódó szívét
249  9|              életet élt Pest városában, hogy minden becsületes ember
250  9|            ugyancsak nem volna illendő, hogy a mások családi ügyei felől
251  9|                beavatottak tudni vélik, hogy hamisan játszik s már nem
252  9|               nem hiszem), akkor tudja, hogy itt a kevéspénzű embert
253  9|             akkor aligha képzelheti el, hogy micsoda kedves és mulatságos
254  9|         ramazurikat rendez hajnal felé, hogy a szomszédos utcákban is
255  9|              már az is megtörtént vele, hogy rövidesen az ajtó elé tették;
256  9|                kíséri haza a művésznőt, hogy még egy forró teát megigyék
257  9|              mégis szükségesnek tartom, hogy elmondjam, hiszen a szemfüles
258  9|        csodálatos erővel ügyelt magára, hogy a tékozló fiú mi feltűnőt
259  9|        szimulálni kezdte az álmosságot, hogy fáradt uracskája mielőbb
260  9|              Mihály mégis úgy képzelte, hogy egy öreges gordonkahang
261  9|               ekkor világosan hallotta, hogy két nehéz csizma dobogó
262  9|             legény esküt tett volna rá, hogy a megholt édesapja lépéseit
263 10|        vetemednek afelé könnyelműségre, hogy idegen pénzzel segítsenek
264 10|             köhögés közt jelentette ki, hogy az üzletmenet millió panaszra
265 10|            gyerekszeme rögtön elárulta, hogy nem hisz az álnok sógor
266 10|          legnagyobb csaló! Megálmodtam, hogy valami nagy szőrnyűséget
267 10|           mindig hittem. Mered mondani, hogy még nem kaptál választ a
268 10|                  mert biztosítlak róla, hogy tizenhárompróbás kontár
269 10|           tizenhárompróbás kontár írta. Hogy jut eszedbe afelé csacsiság,
270 10|                eszedbe afelé csacsiság, hogy a híres Lecocq már végzett
271 10|               volna, csak nem képzeled, hogy igazán történt valami helytelenség?
272 10|                helytelenség? Való igaz, hogy Viktornál érettebb férfiak
273 10|               elfelejtened, szivecském, hogy ez a kamasz szinte a gyermekszobából
274 10|            élére. Akarsz velem fogadni, hogy hetvenéves korára épp olyan
275 10|                      Oh, Mihály, lehet, hogy szigorú vénemberré lesz
276 10|                 vénemberré lesz valaha, hogy vagyont gyűjt és rheumásan
277 10|            kályha mellett, az is lehet, hogy almát fog sütni egyszer
278 10|                egyszer az unokáinak, de hogy most gonoszul bánik velem,
279 10|         koromból még arra is emlékszem, hogy a szegény apám szerencsétlensége
280 10|               Oh, vén pajtás, meglátod, hogy sírni fogok, épp úgy sírni
281 10|             nézetének adott kifejezést, hogy az éretlen kisdedeket dadóba
282 10|              kellene küldeni, ahelyett, hogy könnyelműen férjhez adják
283 10|              idegen hangon szólalt meg, hogy az öreg Mihály megdöbbenve
284 10|            pillanatig úgy rémlett neki, hogy valami félelmetesen komoly
285 10|                meg fogsz győződni róla, hogy nem vagyok pólyásbaba. Játékszer,
286 10|               őrizze meg Viktort attól, hogy a gonoszságára rájőjjek,
287 10|             életébe?~ ~- Nem tudom még, hogy mit tennék, de nem nyugodnám
288 10|            járnék ebben az öreg házban, hogy a boldogságomat számon kérjem.
289 10|     boldogságomat számon kérjem. Lehet, hogy őt ölném meg, lehet, hogy
290 10|               hogy őt ölném meg, lehet, hogy magamat, de az is lehet,
291 10|                magamat, de az is lehet, hogy épp oly gonosszá lennék,
292 10|            tudnád képzelni, vén Mihály, hogy gonosz és könnyelmű asszony
293 10|                 estén itt ült, anélkül, hogy a férfiak gonoszságára gondolt
294 10|                és álmodj valami szépet, hogy holnapra a rossz gondolataid
295 10|                látta; de az a gondolat, hogy a kis tündérből valaha földi
296 10|           levéltengerét. Mihály érezte, hogy bűnt követ el, mikor az
297 10|            megszabadulni a gondolattól, hogy a fehér tündér egy idegen
298 10|              mint léha öcscsét, érezte, hogy nem tud többé megszabadulni
299 10|              aludt és oly korán ébredt, hogy még a háziszolga udvari
300 10|           üzleti buzgóságot fejtett ki, hogy a munka csak úgy égett a
301 10|                 furcsa érzés lett urrá, hogy a gyermek egy éjszaka alatt
302 11|              emeletes sárga házban...~ ~Hogy kerültek a vén ház remetéi
303 11|               az ebédlő nippjei között, hogy aztán egyszerre csak királynői
304 11|         szivecském?~ ~- Az, vén pajtás, hogy a hajnali vonattal Pestre
305 11|                 bizonyos lehetsz benne, hogy jobban ki fogok deríteni
306 11|                  Angyalkám, azt hiszem, hogy megőrültél! - kiáltott föl
307 11|                  sőt inkább azt hiszem, hogy csak most jött meg igazán
308 11|                  Mi értelme volt annak, hogy kékszalagos, ártatlan babuska
309 11|       Huszonnégy óra mulva tudni fogom, hogy mi van az urammal - és nincs
310 11|            Pesten valaha? Nem gondolod, hogy már az első negyedórában
311 11|             negyedórában eltévednél? És hogy akarod követni, gyönge nő
312 11|                életedben síratni fogod, hogy a süldőlány fejeddel ilyen
313 11|              úrra, aki elég naiv ahhoz, hogy őket még mindig játékos
314 11|        dallamára; honnan tudta volna ő, hogy a pongyola alatt néha férfiakat
315 11|                hallani se akart afelől, hogy az öreg Mihály Pestre kísérje;
316 11|             abba senki se szólhat bele, hogy egy felnőtt férfi hova utazzék!
317 11|                 pedig most úgy tetszik, hogy fölrándulok abba a Bábelbe.
318 11|                Mihály, - van jó dolgom, hogy a titkos terveimet eláruljam
319 11|              Mihály, valld be őszintén, hogy éhenhalnál, ha véletlenül
320 11|            kifejezést abbeli nézetének, hogy a pesti tyúklevesben megöregedett
321 11|                ünnepiesen kijelentette, hogy a sötétség beálltával visszatér
322 11|               is lesz a hosszú délután, hogy a haditervemet kedvem szerint
323 11|             volna hát arra a furfangra, hogy öcscsét a készülő veszedelemről
324 11|                mert Micike Pestre jött, hogy kémkedjék utánad. Legjobb,
325 11|             személyzetnek is meghagyod, hogy ne fecsegjen fölösleges
326 11|       nagykereskedőkhöz a Lipótvárosba, hogy a fogyatékos fűszerszámok
327 11|                 fölmelegítette a tudat, hogy ravaszságával két ember
328 11|                a gyanút keltette benne, hogy sógornője elaludt a fáradságtól;
329 11|           puhaszívű gyermek vagy ahhoz, hogy ilyen agyafurt detektiv-munkát
330 11|                segítségemre lesz abban, hogy minden szükségeset kideríthessek.
331 12|             járná...~ ~Micike útrakelt, hogy az urát feltalálja.~ ~Tegnap
332 12|          alakocskáját visszatükrözte.~ ~Hogy került ide a fekete rémségek
333 12|                feléje? Mi történt vele, hogy ilyen egyedül és elhagyatva
334 12|             csak nem gondol talán arra, hogy a vízbe ugorjék?~ ~Zord,
335 12|               Micike annyira megrémült, hogy ijedtében még a szíve dobogása
336 12|                 Pest városában? Akarja, hogy kocsiért fütyöljek, mely
337 12|              összeszedte magát annyira, hogy válaszolni tudjon.~ ~Az
338 12|       mamácskájával szólalkozott össze, hogy így egyedül kóborol a sötét
339 12|            Éppen amiatt járok most itt, hogy az uramat a szállodában
340 12|      pofácskával férjes asszony? Tudja, hogy bűntettet követ el, ha a
341 12|                az utamba. Meri tagadni, hogy maga egy budai urikisasszonyka,
342 12|      őszinteséggel szegezte a rendőrre, hogy a komor férfiú egyszerre
343 12|              Angol királynő.~ ~- Tudja, hogy merre van az Angol királynő?~ ~-
344 12|            végéig, majd ott megmutatom, hogy merre menjen. De hajtsa
345 12|             nyakára, ha azt nem akarja, hogy reggelre mandulagyuladással
346 12|        diadalmasan ravasz arcot vágott, hogy ennek láttára még London
347 12|             bízvást elhitte volna neki, hogy férjes asszony.~ ~A csöngetésre
348 12|           sürgönylevelet küldött értem, hogy a legelső vonattal Pestre
349 12|                 valószínűleg azt hiszi, hogy csak holnap délben jöhetek,
350 12|            itthon. Akarja a kisasszony, hogy szobát nyissak, amig hazatér?~ ~-
351 12|                 hazatér?~ ~- Oh, tudom, hogy nincs itthon, hiszen megírta
352 12|           itthon, hiszen megírta nekem, hogy most hajnalig mulat bánatában
353 12|               nem játszhatnánk. Akarja, hogy fölolvassam magának a legutolsó
354 12|                meg fogja neked mondani, hogy hol vagyok s akármilyen
355 12|                 is, rögtön gyere értem, hogy ebből a posványból kiszabadíts.
356 12|             kulcsolta össze kezecskéit, hogy az öreg ember szíve majdnem
357 12|            portás bácsi, ő azt kívánja, hogy én menjek érte s dehogy
358 12|                is volna türelmem hozzá, hogy egyedül várakozzam rá. Tessék
359 12|                kocsiért, majd meglátja, hogy milyen hálás lesz, amiért
360 12|                 a kocsis megsúgja neki, hogy ki várakozik rá odakünn...~ ~
361 12|                 a portás megsúgta neki, hogy hova hajtson, veszett galoppban
362 12|              ülésen, az az érzése volt, hogy a bakon maga a sátán ül,
363 12|   hatalmasodhattak el annyira a lelkén, hogy végképen elhagyja magát,
364 12|                a batár üvegajtaját.~ ~- Hogy hívják azt az urat? - kérdezte
365 12|                tolongott a szeme előtt, hogy eleintén semmit se látott,
366 12|             undorító volt ez a látvány, hogy Micike egy pillanatig megszédült
367 12|              tett.~ ~Micike úgy érezte, hogy megtántorodik: e pillanatban
368 12|          batárba. Sohase emlékezett rá, hogy kimondta-e a Fehér farkas
369 12|                  néha úgy rémlett neki, hogy erdőkön, özönvízen, végeláthatatlan
370 13|               voltak; úgy rémlett neki, hogy tajtékzó, fehérfodros hullámok
371 13|                 Majd úgy tetszett neki, hogy lassú ökrösszekéren halad
372 13|             homoktengereken keresztül s hogy a derekában elviselhetetlen
373 13|                 csodálatosan szép volt, hogy a Micike halvány arca egyszerre
374 13|       megzavarták a kicsike agyvelejét, hogy szinte nem is tudta mindjárt,
375 13|                 miért nem engedted meg, hogy sohase ébredjek föl többé?
376 13|                Hát nem jobb lett volna, hogy örökre ott feküdjem az anyácskám
377 13|             jobban, mert annyira fázom, hogy a fogam is didereg bele!~ ~
378 13|             furcsa impressziója támadt, hogy az öreg Mihály szoknyát
379 13|              különös volt ez a látvány, hogy Micike egyszerre hangosan
380 13|            Mihály, aki most úgy érezte, hogy mázsás kő szakadt le a szivéről.~ ~
381 13|                szélére.~ ~- Megmondjam, hogy mi vagy, öreg pajtás? Nem
382 13|           pehelylyel töltött vánkosra!) hogy aztán egyszerre szigorú
383 13|                meghagysz belőle! Tudod, hogy már olyan vézna vagy megint,
384 13|                 szepegve jelentette ki, hogy egy csöpp nem sok, de annyit
385 13|                tudna lenyelni a torkán, hogy már attól is rosszul lesz,
386 13|            önmaga kisietett a konyhába, hogy az öreg anyó pompás levecskéjét
387 13|         pillanatig az az ötlete támadt, hogy alvást fog szimulálni, de
388 13|                hangos kacagásra fakadt, hogy még a tiszteletreméltó,
389 13|               se láttam! Oly édes vagy, hogy megtudnálak csókolni, de
390 13|                És most meséld el nekem, hogy mi történt azóta, hogy a
391 13|                  hogy mi történt azóta, hogy a pesti fiakkerből kiemeltél.
392 13|            Nagyon beteg voltam? Féltél, hogy sohase fogok felébredni
393 13|                és... az uram nem tudta, hogy ilyen rosszul voltam?~ ~
394 13|                   Az urad azt se tudta, hogy Pesten jártál! Ha Bábi nem
395 13|                 megtudni! Nem gondolod, hogy okosabb lesz, ha sohase
396 13|            tette. És Micike úgy érezte, hogy az anyján, a sírban nyugvó
397 14|         fejbólintással vette tudomásul, hogy a pesti nagykereskedőket
398 14|            falusiak meg se igen értjük, hogy ilyen léha és mulatós emberek
399 14|       motoszkált a fejedben a gondolat, hogy a kedved szerint leszidd
400 14|            Viktor azonban kijelentette, hogy elvileg nem avatkozik idegen
401 14|           végtére is mindenki úgy él, a hogy saját magának jól esik.
402 14|                   És nem igyekeztek rá, hogy téged is elcsábítsanak,
403 14|         kérdezte olyan ártatlan arccal, hogy a becsületes Mihály majdnem
404 14|             gőgös arccal jelentette ki, hogy őt Páris leghíresebb korhelye
405 14|                 tudná eltéríteni attól, hogy idejében lefeküdjék, különösen
406 14|                 nem, arra is volt eset, hogy egyszer majdnem éjfélig
407 14|              úgy lekötötte a figyelmét, hogy csak az éjféli óraütésre
408 14|          barátom, hát miért nem mondod, hogy álmos vagy? Gyere, hadd
409 14|              Kis pajtás, ha nem tudnám, hogy a kolostorban nevelkedtél,
410 14|              hát bizonyos volnék benne, hogy a szinpadról jöttél ebbe
411 14|              ebbe az öreg házba. Tudod, hogy sohase láttam még nálad
412 14|              színművésznőt? Nem féltél, hogy hangosan elneveted magadat,
413 14|              törtél volna ki, ahelyett, hogy a rossz urad párnáit elsímítottad?~ ~
414 14|          akármilyen különösnek találod, hogy ilyen szívtelenné lettem.
415 14|                 még az járt a fejemben, hogy marólúgot fogok inni, vagy
416 14|              marólúgot fogok inni, vagy hogy fenékig fölhajtom azt a
417 14|     elképzelhetőnek találod vén Mihály, hogy többé ne szeressem az uramat?
418 14|              neki. Bizonyos vagy benne, hogy holnap is haragudni fogsz
419 14|          történt veled kislánykorodban, hogy az irigy pajtásaid foga
420 14|          szemöldökét, - látszott rajta, hogy ujabb válasz után kutat
421 14|             öreg Mihály! Mered mondani, hogy becsületes embernek tartod
422 14|                olyan nagy tudóssá lett, hogy az artikulálatlan mormogást
423 14|         illegeted a lábaidat, ahelyett, hogy a méztől becsípett mackót
424 14|      ügyefogyottsággal nézett maga elé, hogy Micike most már hangosan
425 14|             elnevette magát.~ ~- Tudod, hogy te voltaképen férjnek születtél,
426 14|               medve nem arra született, hogy az aranyszárnyú pillangónak
427 14|                 be mered-e hát vallani, hogy voltaképen hány éves vagy?
428 14|            Vajjon csakugyan igaz lenne, hogy Szentgyörgynapkor töltötted
429 14|         töltötted be századik évedet és hogy a nagy Napoleon, mikor Győrben
430 14|          hajfürtjeidet? Csakugyan igaz, hogy negyvennyolcban már ezredes
431 14|   negyvennyolcban már ezredes voltál és hogy a legfiatalabb unokád most
432 14|               az aranylakodalmát? Igaz, hogy te vagy az országban a legöregebb
433 14|               annyit lehetett kiérteni, hogy márciusban ünnepelné a harminckettedik
434 14|        Harminckettő? Azt mered mondani, hogy mindössze harminckétéves
435 14|          szégyeld magadat, öreg Mihály, hogy egy hiszékeny gyermeket
436 14|        észrevetted? Emlékszel-e még rá, hogy olyan idő is volt valaha,
437 14|              öreg dédapám, attól félek, hogy már nyolcvan évvel ezelőtt
438 14|             most végre kísérletet tett, hogy szóhoz jusson, de törekvése
439 14|               szólt:~ ~- Ükapám, látom, hogy leragad a szemed, hát nem
440 15|      kotyvasztanál össze! Nem gondolod, hogy már pólyás korában szerecsikát
441 15|        lelkecském, nagyon jól tudom én, hogy mi a bajod! Az öreg tekintetes
442 15|         kisvárosi levegő! Nem gondolod, hogy a jókedvű Pest kigyógyítana
443 15|               és te nem arra születtél, hogy sáfrányt adj el a falusi
444 15|               árnyékot vetne az a tény, hogy a rézgálicot a raktáraiból
445 15|             Viktor, volna szived hozzá, hogy a „Kék elefánt”-ot tespedni
446 15|           haladék nélkül Pestre utazol, hogy minden rézgálicot összevásárolj,
447 15|          raktáraiban található. Akarod, hogy becsomagoljam az útibőröndödet?~ ~
448 15|               kedved hozzá, szivecském, hogy te is feljőjj velem néhány
449 15|             Micike és sietve kisurrant, hogy a bőröndöt becsomagolja.~ ~
450 15|               kelt fel többé hajnalban, hogy urát a vasúti állomáshoz
451 15|         szílajjul verte a billentyűket, hogy Mihály utóbb gyöngéden a
452 15|                Oh, kicsi pajtás, tudod, hogy nem tetszel nekem? Nem a
453 15|              vén szivem, ha nem tudnám, hogy mindez csak komédia, mert
454 15|                 megkínzott fejecskédet, hogy ne tudj a sok gonoszságról,
455 15|          fénnyel ragyogtak ki a szemei, hogy az öreg Mihálynak még a
456 15|              honnan tudod, nagy gyerek, hogy nem hasonlítok a rossz regényeid
457 15|           kimondhatatlan vágy fogta el, hogy karjaiba ragadja és csókokkal
458 15|                 vagy, aki megérdemelné, hogy a sarokba térdeltessék és
459 15|                 sarokba térdeltessék és hogy hosszú, büntetőleckét irassanak
460 15|                 vele, mert olyan álnok, hogy a fájdalmát a legjobb pajtása
461 15|         fejezetet a vállamon, meglátod, hogy mindjárt egy pehelynél is
462 15|               elpárolog a szomorúságod, hogy tíz perc múlva táncolni
463 15|               és a szíve úgy kalimpált, hogy már-már a fuldoklás fojtogatta.
464 15|             csodálatos és megható volt, hogy Mihály most már elveszítette
465 15|               az a különös érzése volt, hogy a világ azonnal romokba
466 15|                 pajtás, ne mondd többé, hogy te okosabb vagy, mint az
467 15|        bólintott, de nem volt képes rá, hogy értelmes szavakkal válaszoljon.
468 15|                 Mindez oly furcsa volt, hogy Micike halvány arcocskája
469 15|                 jut eszembe szívecském, hogy odalenn várnak rám az üzletben!
470 16|                 mutatott hajlandóságot, hogy az emeletes, sárga házba
471 16|       fajankónak, kedves bátyám, mondd, hogy éretlen tacskó vagyok, de
472 16|        változtathatsz a szomorú tényen, hogy a becsületes vén szívedhez
473 16|               azonnal kétezer forintot, hogy szorúlt helyzetemből legalább
474 16|        leveledhez, de biztosítlak róla, hogy fölösleges módon fáradsz,
475 16|         elmondhatnád nekem. Azt akarod, hogy igéretet tegyek a jövőre?
476 16|                  Parolát adok neked rá, hogy hátralevő életemben a lólábas
477 16|              előtted se lehet közömbös, hogy egy Takácsy fejére szégyen
478 16|               bízom azt a feladatot is, hogy a szegény Micikét valami
479 16|                 előle s nem lehetetlen, hogy talán Bécsbe is föl kell
480 16|                árú miatt. Hitted volna, hogy a jó istenke ennyire fölviszi
481 16|          bólintott, aztán kijelentette, hogy őt nem ejti csodálatba a
482 16|              azt hitted, csacsi Mihály, hogy a rézgálic csak úgy parlagon
483 16|                az árúhoz, bár bizonyos, hogy az éjjelét és nappalát egyaránt
484 16|                 Mihály, nem szégyenled, hogy te itt a meleg kaftánodban
485 16|         megengedi véletlenül a rheumád, hogy egy hosszú gyalogsétát tehess
486 16|              érzed a vén lábaidat arra, hogy az erdei házig elgyalogolj
487 16|  kinyújtóztathatom őket. Csak fölugrom, hogy a felöltőmet, meg a köpenykédet
488 16|                mi sem könnyebb ám, mint hogy az ember egy kiadós náthát
489 16|            Mihály nevezetes volt arról, hogy naphosszat akár ingujjban
490 16|   visszakergetlek vele. Nem szégyenled, hogy magadhoz akarod öregíteni
491 16|              bízvást azt hihette volna, hogy egy süldőlányt lát, akit
492 16|                Oh, Mihály, ma se értem, hogy egy hideg fűszerüzletben
493 16|             töltöd napjaidat, ahelyett, hogy a kolostor térdeplőjén imádkoznál!
494 16|                 isten is arra alkotott, hogy egy rideg cellában morzsold
495 16|           refectorium asztalára. Tudod, hogy sokkal komolyabb vagy, mint
496 16|              Igen, gondoltam rá valaha, hogy szerzetes legyek, de szegény
497 16|             apám hallani se akart róla, hogy az üzletet otthagyjam. A
498 16|                 A vén kőelefánt az oka, hogy nem mondtam búcsút mindörökre
499 16|               pajtás, nem mondanád meg, hogy mik a te örömeid itt a földön? -
500 16|             percig megállott sétájában, hogy tűnődő sógorán végignézzen.~ ~
501 16|         földeríti. Mi okom volna nekem, hogy a sorsom ellen panaszkodjam?
502 16|           vagy-e te is itt, kis pajtás, hogy egy magányos öreg ember
503 16|              asszonyok szoktak viselni, hogy a haragos vén szakácsnőknek
504 16|              Nem furcsa-e, öreg Mihály, hogy egy idegen embert, aki távol
505 16|                  az uramnak neveznek és hogy te, aki nekem szenteled
506 17|                csak nem gondolod talán, hogy a rablók ilyen tébolyodott
507 17|            olyan gyerekséget elkövetni, hogy elájulsz?~ ~Micike hátraszegte
508 17|                    Oh, Mihály, meglásd, hogy megölnek bennünket, - hiszen
509 17|          medveerőd se sokat ér! Hallod, hogy már idebenn topognak a kapu
510 17|           istenien jó tréfának találná, hogy éjnek éjszakáján a saját
511 17|         hercegasszony, millió bocsánat, hogy az öreg Tányértalpuval való
512 17|          annyira éheznek és szomjaznak, hogy szinte üvöltenek a fájdalomtól.
513 17|               ravasz fickók jól tudják, hogy a Tányértalpu pókhálós üvegeket
514 17|                Kék elefánt pincéjében s hogy a Bábi rántottája után öreg
515 17|                vajjon illőnek tartanád, hogy egy Takácsy az éhségtől
516 17|                tisztességes emberekhez, hogy egy úri házat korcsmának
517 17|                    Ki hitette el veled, hogy neked is szavad van a Takácsy-házban?
518 17|                 élet benne! Elfelejted, hogy ő volt az anyádnak a legkedvesebb?~ ~
519 17|               végigdöngtek a falépcsőn, hogy aztán lassan elvesszenek
520 17|                 reggel nem fogja tudni, hogy mi történt vele.~ ~Micike
521 17|   harminckétéves öreg ember, mint most, hogy ezeket az érthetetlen szavakat
522 17|              Érzem és bizonyosan tudom, hogy nem él többé. Elnyelte a
523 17|             vagyok, aki arra születtem, hogy igavonó állat legyek és
524 17|                 mindig attól tartottam, hogy az okos felnőttek kinevetnek
525 17|              felnőttek kinevetnek érte. Hogy illenék a te dalos, kacagó,
526 17|               ha annyira gonosz volnék, hogy a te virágzó életedet a
527 17|          jókedvű farsangi komédia volt, hogy komoly és felnőtt üzletembernek
528 17|          komikusnak találta a látványt, hogy egyszerre édesen elnevette
529 18|          összetöpörödött kis püspökhöz, hogy bűneik alól feloldja őket.
530 18|             reményének adva kifejezést, hogy Bakonyvárt nemsokára jogosan
531 18|            üdvözlés után kijelentették, hogy Takácsy Mihályhoz fognak
532 18|              bennem azt az impressziót, hogy az ő révükön fogom megírni
533 18|               láthatólag zavarba hozta, hogy egy pesti íróval beszél,
534 18|                 másfél mázsát, anélkül, hogy valami jelentősebb izgalom
535 18|            tejberizskása is megérdemli, hogy háromkötetes regényt írjunk
536 18|                 mind megtisztelt azzal, hogy az autogrammomat elfogadta.
537 18|             reményének adva kifejezést, hogy a nemzet innen-onnan mégis
538 18|                fogja kárhoztatni többé, hogy koplalva és nélkülözve élje
539 18|               nyilvánvalólag azt hitte, hogy az író ma is retket és fekete
540 18|             megnyugodott a gondolatban, hogy a frakkot egy irodalmi maecenástól
541 18|                ám ezért a boldogságért, hogy egymáséi lehessenek.~ ~-
542 18|                 furcsaság ott kezdődik, hogy a könnyelmű Viktor két esztendő
543 18|         kincsnél. Most már alig vártam, hogy a régi, sárga házba visszatérhessek;
544 18|                  udvariasan fölemlítve, hogy a vonat hajnalban indul
545 18|             miután megígértették velem, hogy hamarosan visszatérek, azzal
546 18|      meggyőződéssel búcsúztak el tőlem, hogy egy éhes firkászt végre
547 18|              határozott örömöt éreztem, hogy a családi tűzhelyüket megnézhetem.~ ~-
548 18|                eleven írót. Azt hiszem, hogy Nagyságod az első eleven
549 18|           üdvözlésemre kisérletet tett, hogy a helyéből fölkeljen.~ ~
550 18|          kényeskedő gyermek, aki tudja, hogy a szerettei a közelében
551 18|                 szemben, szinte féltek, hogy a másikat a szerelmükkel
552 18|          közepette, ekkor úgy tetszett, hogy nem is ők azok többé, akiket
553 18|       gavotte-ja. És ekkor úgy éreztem, hogy a finom, zengő-bongó, szinte