Rész

  1  1|              vették birtokukba; de amíg Mihály, az idősebb fiú, aki apjának
  2  1|                elkanyarodott egymástól: Mihály hajnaltól napestig a Kék
  3  1|              kérdezte néha a becsületes Mihály, aki otromba bőrujjasában
  4  1|            nehéz álmából felébredt, míg Mihály, ceruzával a füle mögött,
  5  1|                 hallania kelljen. És ha Mihály, másnap vagy harmadnap,
  6  1|                elválhatunk egymástól.~ ~Mihály, aki rettegett attól, hogy
  7  1|        borotválkozásához készülődött.~ ~Mihály csodálkozva bólintott, mire
  8  1|             ujságot olvasni szokta.~ ~- Mihály, nagy ujság van, - és illőnek
  9  1|                 eljegyzésre eljöhess?~ ~Mihály, nagy meglepetésében, borotvájával
 10  1|            végigsimogatta a szemével.~ ~Mihály ránézett a képre s az arca
 11  1|              még mindig elhülve Takácsy Mihály.~ ~- Ugy van, a kisleány
 12  1|          korhelyhez feleségül menjen?~ ~Mihály nem szólt, hanem csöndesen
 13  1|        eljegyzésén is hasznát veszed.~ ~Mihály - isten csodája - új kabátot
 14  3|                az őszi esőzések idején, Mihály úrfit meg Viktor úrfit pedig
 15  3|                 feketéjét kavargatta.~ ~Mihály zavartan nevetett, míg a
 16  3|              billentyűin; és ilyenkor a Mihály nehézkes fantáziája lassan
 17  3|                vérvörös fényt vetett.~ ~Mihály megbólintotta a fejét, de
 18  3|             szoba levegőjét...~ ~- Öreg Mihály, úgy látom, hogy mindjárt
 19  3|      lustálkodva a hamutartóba tette.~ ~Mihály ravaszul hunyorított, -
 20  3|                ura térdére hajtotta. De Mihály furfangos vén legény volt
 21  3|               hajfürtök vettek körül, a Mihály reszkető ajkához ért. Aztán...
 22  3|                 meleg életét kioltotta. Mihály visszavonult a világtól;
 23  3|                fráterhez méltó cellába; Mihály megbólintotta buksi fejét
 24  3|                éjszakai hideg megcsapta Mihály meztelen vállát, s az öreg
 25  3|                lássa. És két perc múlva Mihály épp oly mozdulatlan volt,
 26  4|                                         Mihály gondolkodik.~ ~A szép gyermek,
 27  4|          szobácskáit birtokába vette, a Mihály dolgos és szürke életében
 28  4|                vagy tulajdonképen, öreg Mihály? - kérdezte egy nap Micike
 29  4|            bíbelődő urára várakozott.~ ~Mihály, vörösbarna ujjasában, tűnődve
 30  4|              harmincegy éves vagy, öreg Mihály? A külsőd meg a komolyságod
 31  4|                boldogult édesapáddal.~ ~Mihály kissé esetlenül mosolygott,
 32  4|                házasulandó legény vagy? Mihály, vesd le ezt a borzasztó
 33  4|         reggelenkint a templom előtt?~ ~Mihály - a segédek és az inasok
 34  4|               ez volt az az idő, amikor Mihály vörös keze tizenöt év óta
 35  4|       rendszeresen elfagyni szokott. De Mihály most óvatosan keztyűt húzott,
 36  4|                talapzatán visszafordul: Mihály nyakkendőt viselt a gallérja
 37  4|                üzleti könyvei fölé.~ ~- Mihály bátyám - mondta a fiatalabb
 38  4|          tiszteletreméltó öreg házat?~ ~Mihály nem válaszolt, hanem szorgoskodva
 39  4|            fehérségben.~ ~- Tudod, hogy Mihály csak a te kedvedért cicomázza
 40  4|             mint valami rossz gyereket! Mihály szép férfi és bizonyos vagyok
 41  4|          húzatunk a Kék elefánt fölé?~ ~Mihály nem válaszolt, mert neki
 42  4|               hogy ki ne kacagják érte? Mihály lelkében valami furcsa hit
 43  4|                selyempille kifejlődött. Mihály unta és lekicsinyelte a
 44  4|                kérdezte magától az öreg Mihály, aki voltakép most se volt
 45  4|           földrajzot tanulta.~ ~Oh nem, Mihály nem volt oly becstelen,
 46  4|               gyermekcipőjét levetette? Mihály az ifjúkorából se ismert
 47  4|              barátságtalan, öreg házba? Mihály nehézkesen bólintott, mint
 48  4|                 csöndességébe fulladna? Mihály meredten nézett maga elé,
 49  4|             minden élőlény rettegett. A Mihály erős arcán keserű vonás
 50  4|                      Mire gondolsz, vén Mihály, hogy így elszomorodtál? -
 51  4|      asztalkendő morzsáit söpörgette.~ ~Mihály leoldotta nyakáról a szalvétát
 52  5|              inasokat és segédeket, kik Mihály úr vezénylete alatt az aktívákat
 53  5|                 már elütötte az éjfélt. Mihály, biztosság okából, még megnézte
 54  5|                holnapra! - mondta a vén Mihály, egy tiszteletreméltó ásítás
 55  5|               és a külvárosban lakott), Mihály pedig, durva bőrújjasában
 56  5|                 folyósó sötétségét.~ ~- Mihály! - mondta egy suttogó hang,
 57  5|              hízelegve odatette kezét a Mihály vörösbarna ujjasára.~ ~-
 58  5|           gyermeket álomba ringatják?~ ~Mihály kissé ostobán bámult maga
 59  5|              ily késő éjjel? - kérdezte Mihály elámulva, anélkül, hogy
 60  5|            sarokba térdeltessenek? Öreg Mihály, te lovagias férfi vagy,
 61  5|            téged itthon? - kiáltott föl Mihály oly megdöbbenéssel, mintha
 62  5|         egyáltalán van becsületszava?~ ~Mihály előbb bólintott, aztán megrázta
 63  5|             volna?” - kérdezte magától. Mihály bizonyos volt benne, hogy
 64  5|              familiástól meglátogatta s Mihály - bár írott dokumentumok
 65  5|             szegény uramat hazahozza.~ ~Mihály összecsapta a kezeit, a
 66  5|               volt előtte, hogy az öreg Mihály csak az ő fölvidítása kedvéért
 67  5|                 teát készítsek neked?~ ~Mihály mély meggyőződéssel jelentette
 68  5|         tréfásnak találná, hogy a komor Mihály egy ujdonsűlt férjet helyettesít
 69  5|           kéthónapos fiatal asszonynál. Mihály maga is oly csodálatos szépnek
 70  5|              odalenn, a kapú závárában. Mihály fölkelt a karosszékből,
 71  6|              tételeit vizsgálgatta.~ ~- Mihály, - mondta hanyagul, miután
 72  6|             véget vetek.~ ~A becsületes Mihály csodálkozva tette a füle
 73  6|                 szentelheted.~ ~Az öreg Mihály vízszínű kék szemei szinte
 74  6|              oly fölényesen, hogy a vén Mihály szégyenkezve lesütötte a
 75  6|             közé tartoznak? Te, szegény Mihály, még mindig a cselédlányok
 76  6|               tisztességes kalmárész?~ ~Mihály kivette füle mellől a vastag
 77  6|                 mártirnak tartja magát. Mihály derüsen és kissé fitymálva
 78  6|            üzleti foglalkozás. De azért Mihály is méltányolta az öcscse
 79  6|              keressen kárpótlást. Mikor Mihály, déli harangozáskor, az
 80  6|           Zsuzsanna a levest behozza?~ ~Mihály, akit nem a kolostorban
 81  6|             élvezetének.~ ~- Oh, gonosz Mihály, hát téged nem aggaszt az
 82  6|               mersz nyilatkozni róla?~ ~Mihály bevallotta, hogy mindössze
 83  6|            tekintetben egy kis baj van, Mihály bátyám: kékgálic és szentjánoskenyér
 84  6|            levelet letette a kezéből.~ ~Mihály nem válaszolt, hanem nagy
 85  7|        ajándékot kapott a sárga házban; Mihály talpigérő pongyola-kaftánt,
 86  7|              kutyái is résztvettek, míg Mihály, aki a természettől fukar
 87  7|              Rossz kereskedő vagy, öreg Mihály, ha még ez a csekélység
 88  7|                 fizetését fölemelnéd!~ ~Mihály vállat vont és dörmögve
 89  7|           Viktor helyeslőleg bólintott, Mihály azonban, akit halálos zavarba
 90  7|           maszkának öltözött sógorát, - Mihály pedig, a legöregebb csauszokat
 91  7|            rablóktól, mert a becsületes Mihály egy világért se tért volna
 92  7|               aljában meg nem hallotta. Mihály, dörmögő medvehangjával,
 93  7|                 a zárdában mesélt neki. Mihály ilyenkor mozdulatlanul megvárta,
 94  7|                ambiciótól.~ ~- Oh, öreg Mihály, szép dolgokra biztatsz
 95  7|           hosszú délelőttöt átaludná.~ ~Mihály megfontoltan jelentette
 96  7|              elfoglalta?~ ~A becsületes Mihály úgy elérzékenyült a saját
 97  7|              faképnél hagyta a bátyját, Mihály pedig, nagyot sóhajtva,
 98  7|                 pótlásokra van szükség. Mihály, aki ekkortájt aggódva gondolt
 99  7|             festékárúk hiányát. Az öreg Mihály úgy találta, hogy ez az
100  7|                 még sohasem volt része. Mihály ilyenkor úgy érezte, hogy
101  7|         sisteregtek a rézajtó mögött; s Mihály nehézkes tagjai szinte elzsibbadtak
102  7|          ostornyelekről beszéltek vele. Mihály eddig úgy találta, hogy
103  7|                virágossá varázsolhatja. Mihály, lassan forgó agyvelejében,
104  7|              ezüstös hangocska, mikor a Mihály becsületes halszemei ismét
105  7|        aggasztóan zsugorodni kezdtek.~ ~Mihály akart, - oh, hogyne akart
106  7|          megégette a szája padlását, de Mihály siket volt a hőfok iránt;
107  7|               Micike kedveskedett neki. Mihály, öcscse megérkeztének estéjén,
108  8|         érdeklődni? - kérdezte a jámbor Mihály, aki eddig még hírből se
109  8|               öcsém? - kérdezte az öreg Mihály, valami csöndes és lenéző
110  8|            Viktor idegesen vállat vont, Mihály pedig, miután hasztalan
111  8|               találod azt a szituációt? Mihály, Mihály, a magas gallérjaid
112  8|               azt a szituációt? Mihály, Mihály, a magas gallérjaid és az
113  8|               korodban elveszítettél!~ ~Mihály zavartan krákogott és az
114  8|                 meggátolta a beszédben. Mihály érezte, hogy nem haragszik
115  8|         délutánok nyugalmában olvasott. Mihály nem volt egzaltált lélek
116  8|            módjára oldalt hajtotta:~ ~- Mihály, most már bizonyos vagyok
117  8|           városában rossz nők vannak?~ ~Mihály hátraszegte a fejét s kövér
118  8|      legkedvesebb babáját elvették.~ ~- Mihály, - mondta szipogva és a
119  8|                 vörös és csúnya lett, - Mihály, olvastad te valaha a Gaboriau
120  8|               ezzel a lépéssel?~ ~- Oh, Mihály, te nem olvastad a Gaboriau
121  8|              előtt eláruljon valamit.~ ~Mihály megértőleg bólintott, nyakát
122  8|              este írjak neki?~ ~- Igen, Mihály, írj neki azonnal, ha azt
123  8|              keserves sírásra fakadt, s Mihály most ismét úgy érezte, hogy
124  8|               asszonyokkal megcsalja. A Mihály öreg feje annyira megzavarodott,
125  8|                borult az asztalra, a jó Mihály a plafond felé emelte a
126  8|                  Micike most átölelte a Mihály vastag nyakát s drága kis
127  8|               kiszivárgó könyeitől.~ ~- Mihály, nagyon boldogtalan vagyok
128  8|           megfagyok ebben a hidegben!~ ~Mihály most betakargatta és jószívű
129  8|                 mesemondása elaltat. És Mihály ekkor halkan szólott:~ ~-
130  8|       visszavonult a hálószobájába, mig Mihály, nagy fejét lehorgasztva,
131  9|               derék ember, akit az öreg Mihály a puhatolózásra kiszemelt;
132  9|          szolgája - Schuck Naphtali.”~ ~Mihály az irodában olvasta el a
133  9|            komor bátyja viselkedésében. Mihály ezután rögtön a rizses báláknak
134  9|              déli korzóra. Este, amikor Mihály az ebédlő felé besurrant,
135  9|              urtól?~ ~- Semmi, - mondta Mihály és vastag bajuszát legényesen
136  9|           mielőbb az ágyba kerülhessen. Mihály - még kilenc óra is alig
137  9|           udvari traktusban, - és a vén Mihály mégis úgy képzelte, hogy
138  9|             édes szőkeség elhullat...~ ~Mihály lefeküdt s magára húzta
139 10|       legérdekesebb regénye lett volna. Mihály, akinek lelke fölött mindeddig
140 10|          boldogult édesapjától örökölt. Mihály szinte embertelen zsarnokká
141 10|               cserépkályhája mellett.~ ~Mihály, sűrű köhögés közt jelentette
142 10|              sógor szavaiban.~ ~- Rossz Mihály, nem mondasz igazat s én
143 10|            választ a pesti Lecocqtól?~ ~Mihály oly vörös lett, mint a cékla
144 10|              egy májusi hajnal.~ ~- Oh, Mihály, lehet, hogy szigorú vénemberré
145 10|          édesapámat elvették tőlem...~ ~Mihály, akinek gyermekmetszésű
146 10|               szólalt meg, hogy az öreg Mihály megdöbbenve nézett rá a
147 10|           jószívű édesanyja helyét.~ ~- Mihály, - mondta a gyermek ijesztő
148 10|                 El tudnád képzelni, vén Mihály, hogy gonosz és könnyelmű
149 10|          valamikor a kis pajtásodból?~ ~Mihály nem felelt, az idegen hang
150 10|            finom művű arany-citerán; és Mihály az anyjára gondolt, aki
151 10|                 mellett megöregedett?~ ~Mihály azonban nem árulta el gondolatait,
152 10|        kirepüljenek a fejecskédből...~ ~Mihály legénytanyája homályos és
153 10|          estéken nem fütöttek többé. És Mihály még se fázott, bár itt minden
154 10|                éjszaka sötétségében. És Mihály még se fázott hideg ódujában;
155 10|                 volna. Mi történt vele? Mihály nem volt analizáló lélek
156 10|               nyári erdő levéltengerét. Mihály érezte, hogy bűnt követ
157 10|               kis pajtásának alakját.~ ~Mihály az éjjel nyugtalanul aludt
158 10|               izgalmas öröm érte volna. Mihály hallgatva szürcsölte a levesét,
159 10|              volna asszonyi hatalmának. Mihály olykor nagyot lélekzett;
160 11|          madárka kirepül a fészekből.~ ~Mihály, ahogy a lassan döcögő pesti
161 11|              lélekzetét is megakasztja? Mihály nyugtalanul fölvetette apró
162 11|          kőszénfüstös, pesti vonatba?~ ~Mihály hátravetette otromba fejét
163 11|                 Tudod-e, mi ujság, öreg Mihály, - kérdezte oly rejtelmes
164 11|               kiáltott föl a megdöbbent Mihály, miközben zsebkendőjével
165 11|                melyhez hasonlót az öreg Mihály még sohase látott.~ ~- Nem,
166 11|                 a gyermekcipőkből, öreg Mihály és a legnagyobb szerencsétlenséggel
167 11|            szándékomtól eltérítene...~ ~Mihály most összeszedte, ami kis
168 11|         elszántad magad...~ ~Oh, jámbor Mihály, hol láttál volna te féltékeny
169 11|          játékos kisgyermekeknek nézze? Mihály csak egy vérvörös pongyolát
170 11|              mosolygással Micike, mikor Mihály végre befejezte előadását.)
171 11|            határozott kijelentés ellen? Mihály átballagott a szobájába
172 11|              akart afelől, hogy az öreg Mihály Pestre kísérje; de a vén
173 11|               itthon!~ ~Igy szólt a vén Mihály és fejébe húzta az édesapja
174 11|                reggel szürkeségéből; és Mihály ekkor a kiterjesztett szárnyú
175 11|                 a budai pályaudvarba és Mihály, nehéz bundájában, kiemelte
176 11|                királynő”-be, ezt csacsi Mihály, - van jó dolgom, hogy a
177 11|     barangolhatunk a sötét utcákon. Oh, Mihály, valld be őszintén, hogy
178 11|          detektivnek születtél volna!~ ~Mihály lehorgasztotta a fejét,
179 11|            szőnyeg virágaira és az öreg Mihály méltóságos komolysággal
180 11|                Fehér farkas” szobájába, Mihály pedig, titokzatos ügyleteket
181 11|              Sohase hallottál még, öreg Mihály a hadvezérekről, akik órákig
182 11|     kidolgozhassam estéig...~ ~A ravasz Mihály megértőleg bólintott, aztán
183 11|                mondta megnyugodva a vén Mihály és nagy ákombákomjaival
184 11|                bánatos bátyád: Szebenyi Mihály.”~ ~A Viktor vén és bánatos
185 11|          fűszerszámok után érdeklődjék. Mihály körülményesen elintézte
186 11|            otromba pesti házak fölé; de Mihály nem érezte az időjárás viszontagságait,
187 11|              játszani nemsokára az öreg Mihály kaftán-zsinórjával, mintha
188 11|           cicakölykecskék lennének...~ ~Mihály fütyürészve ment föl a „
189 11|             támadt semmiféle visszhang. Mihály ekkor a kilincsre tette
190 11|               van!~ ~Senki se felelt és Mihály meggyújtotta a gyertyát:
191 11|                papírlap feküdt, melyről Mihály félhangosan olvasta a következő
192 11|                  se kevesebb - és a vén Mihály úgy érezte, mintha hirtelen
193 12|            farkas előtt az aggódó, öreg Mihály a kocsiból kiemelte.~ ~ ~ ~
194 13|                                         Mihály dadává lesz.~ ~Micikének
195 13|                 komikus arcából az öreg Mihály hűséges szemei mosolyogtak
196 13|              odaszorította homlokához a Mihály otromba tenyerét, aztán
197 13|             hálószobában körülnézett.~ ~Mihály megbólintotta hatalmas fejét,
198 13|                 a téli fagyban? Oh öreg Mihály, takarj be jobban, mert
199 13|                fogam is didereg bele!~ ~Mihály most gyöngéden betakargatta
200 13|       impressziója támadt, hogy az öreg Mihály szoknyát és ujjast visel,
201 13|             nélkül pityeregsz! - mondta Mihály, aki most úgy érezte, hogy
202 13|         alszanak. Ezt kellene neked vén Mihály, nem pedig fűszerszámokat
203 13|            édesanyácskámat szerettem!~ ~Mihály oly önérzetesen düllesztette
204 13|               ételt emlegeti előtte, de Mihály fitymálva legyintett a vörös
205 13|             sublád is megremegett bele. Mihály ugyanis a bojtos házisipka
206 13|              huslevecskét.~ ~- Oh, öreg Mihály, ilyen maskarát még a képeskönyvekben
207 13|         farsangi maskarában meglátna?~ ~Mihály odaült az ágy szélére és
208 13|                 ilyen rosszul voltam?~ ~Mihály összeszorította az ajkát, -
209 13|                szólt:~ ~- Okosabb lesz, Mihály!~ ~A szemét lehúnyta és
210 13|                nap a szemedbe süssön!~ ~Mihály lebocsátotta a függönyt,
211 13|          elzsibbadással figyelt az öreg Mihály halk lépéseire, félénk és
212 13|                 így, ahogy most az öreg Mihály tette. És Micike úgy érezte,
213 14|     késedelméért nem érte szemrehányás; Mihály megfontolt fejbólintással
214 14|               arccal, hogy a becsületes Mihály majdnem elsűlyedt meglepetésében.~ ~
215 14|                muzsikáló óra mellett.~ ~Mihály utóbb letette kezéből az
216 14|               dudolta a kupléját, a vén Mihály pedig tűnődő pillantásokat
217 14|             megaranyozta.~ ~- Nem, öreg Mihály, - mondta utóbb elgondolkodva, -
218 14|             elképzelhetőnek találod vén Mihály, hogy többé ne szeressem
219 14|              akik az uramat elvették?~ ~Mihály szeméből úgy elröppent az
220 14|           uramról inkább lemondok, öreg Mihály, mert az uram belsejében
221 14|             mindörökre a sutba dobom.~ ~Mihály összeráncolta a szemöldökét, -
222 14|                 is szívet hordasz, öreg Mihály! Mered mondani, hogy becsületes
223 14|                régi, emeletes házban?~ ~Mihály mormogásából nem igen lehetett
224 14|              összekuporodó elefántot.~ ~Mihály esetlenül sóhajtott s a
225 14|             hízelkedve körülsímogatta a Mihály csapzott haját, ijesztően
226 14|         országban a legöregebb ember?~ ~Mihály dadogásából körülbelül annyit
227 14|                  szégyeld magadat, öreg Mihály, hogy egy hiszékeny gyermeket
228 14| tejbedarácskánál is jobban szeretted?~ ~Mihály arca körülbelül olyan kifejezést
229 14|       tejfelesszájú suhanc voltál, öreg Mihály!~ ~A százéves ember most
230 14|                függönye mögött és a vén Mihály egyedül maradt az ebédlő
231 15|                                         Mihály késő éjjel az üzletbe rohan.~ ~
232 15|            birodalmuk életét kioltotta; Mihály kalap nélkül ágált a bolt
233 15|             néha a városba berándultak. Mihály csak ritkán látta az irodában
234 15|             uram és nem vén medve, mint Mihály bátyád és te nem arra születtél,
235 15|                 tiszteletreméltó, komor Mihály, - nem akadna valami üzleti
236 15|               elvégezhetne helyetted?~ ~Mihály hátraszegte otromba fejét
237 15|            dolog ez a rézgáliccal, öreg Mihály? - kérdezte kissé gyanakodva.~ ~-
238 15|             titokzatos mosolygással ült Mihály mellett az ebédlő asztalánál
239 15|              verte a billentyűket, hogy Mihály utóbb gyöngéden a vállára
240 15|             okos felnőttek dolgaihoz.~ ~Mihály megrázta a fejét és a szíve
241 15|          ujjával ismét megkoppintotta a Mihály orrát; de akkor egyszerre
242 15|      mozdulattal odavetette magát a vén Mihály vállaira, karjai átkulcsolták
243 15|         vállaira, karjai átkulcsolták a Mihály nyakát, feje lehanyatlott,
244 15|             mondta az ügyefogyott, öreg Mihály, miközben a verejték kiütött
245 15|               ebben a pillanatban a vén Mihály, mert bár a részvéttől szinte
246 15|               mint ebben a pillanatban. Mihály egy derék és önzetlen háziállat
247 15|             vérét is forróvá perzselte. Mihály szédült és értelmetlen szavakat
248 15|        csodálatos és megható volt, hogy Mihály most már elveszítette azt
249 15|           bölcseség a kisujjában van!~ ~Mihály bólintott, de nem volt képes
250 15|         értelmes szavakkal válaszoljon. Mihály egyáltalában furcsán viselkedett:
251 15|                 fokozódott, mikor a vén Mihály egyszerre csak így szólott
252 15|             dolgaim után fogok nézni?~ ~Mihály kalap nélkül rohant le a
253 16|        szemeidet lehunyod valamikor!”~ ~Mihály, aki a levelet oly kimeresztett
254 16|              valóban azt hitted, csacsi Mihály, hogy a rézgálic csak úgy
255 16|              szenteli. Oh, kőszivű öreg Mihály, nem szégyenled, hogy te
256 16|                 irodájába, ahol az öreg Mihály éppen rézkapcsos üzleti
257 16|       térdkalácsodat fölmelegítheted.~ ~Mihály megbólintotta a fejét -
258 16|              kiadós náthát szerezzen.~ ~Mihály nevezetes volt arról, hogy
259 16|                évvel fiatalabb nálad?~ ~Mihály lehozta a felöltőt - a köpenykét
260 16|            korzó azonban hidegen hagyta Mihály lelkületét: kövér arca nyugodt
261 16|               lelkiismeret öntudatától. Mihály most egy sétáló püspökre
262 16|           gondolatok rejtőznek.~ ~- Oh, Mihály, ma se értem, hogy egy hideg
263 16|              meggyóntatott bennünket?~ ~Mihály bólintott és így szólott:~ ~-
264 16|           tűnődő sógorán végignézzen.~ ~Mihály behúnyta a szemét, mintha
265 16|     meghatottsággal pihent meg a komoly Mihály duplatokáján.~ ~- Igen, -
266 16|          délután, - Micike megérintette Mihály vállát.~ ~- Forduljunk vissza,
267 16|          pillanatig a lámpa lángjába.~ ~Mihály, aki már felöltötte törökös
268 16|                      Nem furcsa-e, öreg Mihály, hogy egy idegen embert,
269 16|                 egy közös gondolatom?~ ~Mihály felelni akart, de nem tudott,
270 17|               asztalnál, mint rendesen (Mihály szemei újabban, isten csodájára,
271 17|     kapaszkodott meg az abrosz sarkába, Mihály pedig harciasan ugrott föl
272 17|             ájulás környékezné.~ ~- Oh, Mihály, meglásd, hogy megölnek
273 17|      ösztönszerü sugallat, mely az öreg Mihály pillantása nyomán még a
274 17|             ajtóhoz.~ ~- Urak, - mondta Mihály dörgő hangon és a szeme
275 17|                 urak is jelen vannak!~ ~Mihály most fölemelte rettentő
276 17|         végigvágódott a szőnyegen; és a Mihály vérbenforgó szemeiből következtetve,
277 17|             sikoltva föl nem ugrik.~ ~- Mihály, ne bántsd, mert megölöd!
278 17|              anyádnak a legkedvesebb?~ ~Mihály végigsimította homlokát
279 17|                 szóhoz juthatott volna, Mihály komoran megállt előtte s
280 17|                 legelőször fölkeltél!~ ~Mihály betámogatta öcscsét a hálószobába,
281 17|                földi élete lejátszódik. Mihály megérintette a vállát s
282 17|         élőszóval.~ ~- Alszik - felelte Mihály. - Reggelig alszik és reggel
283 17|         komolysággal:~ ~- Végy el tőle, Mihály!~ ~Ha a muzsikáló óra hirtelen
284 17|              hangjához.~ ~- Az uramtól, Mihály!~ ~- Hát nem szereted az
285 17|            szereted az uradat?~ ~- Nem, Mihály, nem szeretem, mert ez nem
286 17|          pajtásomat átváltoztatták. Oh, Mihály, bizonyosan meghalnék, ha
287 17|               Viktorodat?~ ~- Nem, öreg Mihály, az én régi Viktorom nem
288 17|                zsámolyodon kuksoltál.~ ~Mihály lehajtotta a fejét, mintha
289 17|            ismételte:~ ~- Végy el tőle, Mihály!~ ~A vén ember arca most
290 17|             szólott:~ ~- Végy el, tőle, Mihály, mert te vagy az egyetlen
291 17|                 mozdulattal odaborult a Mihály széles vállára és tiszta
292 17|                 mondta magát.~ ~- Igen, Mihály, téged szeretlek egyedül,
293 17|                és a szeretet vagy, öreg Mihály, a gyermekkorom kialudt
294 17|               nélkül. Ha szeretsz, öreg Mihály, végy el tőle, mert a tied
295 17|                a tied akarok lenni...~ ~Mihály nem adott választ, de erős
296 18|                  mert voltaképp az öreg Mihály is fiatal - ugyancsak megszenvedtek
297 18|                idősebbik, a mormogó vén Mihály, egy napon elkergette öccsét
298 18|            nagyszerű forralt borodat!~ ~Mihály bólintott és halkan ismételte