Rész

  1  1|       apjától örökölte, rég meghalt, de emléke még most is ott lebegett
  2  1|              Puritán, kissé savanyú, de feltétlen tiszteletreméltó
  3  1|           vaskarikás márványfödelet. De szerencsére nem történt
  4  1|           közösen vették birtokukba; de amíg Mihály, az idősebb
  5  1|         elkerített irodában töltött, de aztán orrát fintorgatva
  6  1|                 kérdezte mosolyogva, de valami hányiveti büszkeséggel,
  7  1|         mondta meg, hogy mit gondol, de később megkérdezte az öccsétől:~ ~-
  8  2|     mécsvilágtól reszkető levegőben. De másnap, mikor egyszerre
  9  2|    boldogsággal mondott volna igent; de a végzet, mely a zárdabéli
 10  2|              kísérte haza a zárdába; de a gavalléros hajlamú fiú
 11  2|        tiltakozott a pazarlás ellen, de lovagias unokabátyja nem
 12  2|             meg is tudna halni érte. De később, mikor a zárda kapújában
 13  2|              mást gondolt; s halkan, de valami fanatikus elhatározással
 14  2|             hogy családot alapítson, de e percig még sohase gondolt
 15  2|      valóságos kis fiúnak tartották. De most érezte, hogy férfivé
 16  2|       szeretsz, mint a többi leányt, de hogy szerelmes vagy belém,
 17  3|        virágágyak szélén s filigrán, de nagyon gőgös királyasszonyok
 18  3|        Mihály megbólintotta a fejét, de semmitse szólt: a beszéd
 19  3|            nyitva tartani a szemeit, de most - bár hajnaltól napestig
 20  3|             az ura térdére hajtotta. De Mihály furfangos vén legény
 21  3|     meggondolva, vetkőződni kezdett. De aztán gondolt egyet és tűnődve
 22  4|         vagyok öregebb, mint Viktor, de azt hiszem, tízzel is többnek
 23  4|       rendszeresen elfagyni szokott. De Mihály most óvatosan keztyűt
 24  4|         honorációrokkal találkozzék. De déli harangszó után, mikor
 25  4|       szórakozottságában teleszedte. De gondolni, oh, sokkal többet
 26  4|           elefánt” előtt elsétáltak. De most megnyílt a szíve és
 27  4|             óta nem gondolt e napra, de most ismét úgy érezte, mintha
 28  5|         többet négy óránál napjában; de Szilveszter estjéig pontosan
 29  5|             öreg ember tiszteletére; de odakünn, a fürészporral
 30  5|                Nem, semmi baj sincs, de annyira félek, hogy a fogam
 31  5|         értette, hogy miről van szó; de aztán, szó nélkül, belépett
 32  5|     világított szoba homályosságába, de az aranyos sas; a muzsikáló
 33  5|           hogy mitől féltem ennyire, de akárhányszor bizonyosra
 34  5|         illik egy férjes asszonyhoz, de mit tehetek róla, hogy ilyen
 35  5|              is kötelességei vannak, de mit tehetek róla, ha oly
 36  5|          neki, hogy nem fogok félni, de a félelem nem az emberi
 37  5|            férfinak születtem volna. De különben mit gondolsz, öreg
 38  5|               mint egy iskolásleány, de a mosolygása most nem jött
 39  5|           válaszolt a vén legénynek, de aztán megindúltan így szólott:~ ~-
 40  6|           idegeidre volna szükségem. De miért ne munkálkodhatnám
 41  6|              szenátorok szerepelnek, de amellett a legkörmönfontabb
 42  6|         micsoda kalapokat viselsz, - de hogy az üzlethez nem értesz,
 43  6|           vagy a boldogult édesapád. De ez mindegy, - én nem fogom
 44  6|             órai üzleti foglalkozás. De azért Mihály is méltányolta
 45  6| tagadhatatlan, hogy sokat dolgozott, de az egészségének, bizonyos
 46  6|                  Ha vasgyúró nem is, de valamire való kereskedő
 47  6|              és jókedvűnek látszott. De Micike, aki nem volt tréfás
 48  6|         szive is elfacsarodott bele; de aztán összeszedte magát
 49  6|          hogy az édesapja meghalt, - de sohase fordult meg másutt,
 50  6|        bevásárlás nagyon elfoglalta, de azért szakított magának
 51  6|             Szépek is vannak köztük, de egy sincs, aki veled, szivecském,
 52  6|              ebbe a jókedvű városba, de meg is fogadom, hogy legközelebb
 53  6|            közt a legislegszebb.~ ~- De elég, - fejezte be Viktor
 54  6|              halálhírét hozta volna. De aztán hirtelen megemberelte
 55  7|        igénybe vette éjszakai óráit; de Micike nem félt többé a
 56  7|            és figyelmesen hallgatta, de sápadt arcocskáját olykor
 57  7|        előbbre való a földi életben, de másnap, mikor az öcscsével
 58  7|         sírva fakadt megindulásában, de gyöngesége inkább felbátorította
 59  7|         kettőnkre a néhai édesapánk. De a feleségemet nem édesapánk
 60  7|              volna számot adni róla; de a hang édességére, mely
 61  7|             fáradságos munkája után; de most egyszerre valami különös
 62  7|          megégette a szája padlását, de Mihály siket volt a hőfok
 63  7|            napközben odacsempészett, de nem mert szólni, mert most
 64  8|    téglavörössé lett a köhögéstől, - de artikulálatlan hangokon
 65  8|              kis szentet se kimélte, de valami ösztön, mely az akaratánál
 66  8|             a hevesebb indulatoktól; de e percben zokogva szeretett
 67  8|              vén legény trécselését; de aztán egyszerre elkomolyodott,
 68  8|    haszontalan férfiakban is hiszek. De a gazdag ember sohase fog
 69  8|            úr fogatát megpillantják. De szerencsére tudok valakit,
 70  8|         agglegény-oduját felkeresse. De nem feküdt le, bár az idő
 71  9|              volt a Bodzafa-utcában, de ez a körülmény nem akadályozta
 72  9|              negyedszázadig viselte, de mindez annyira se szomorította
 73  9|         kerek tíz krajcárba kerül, - de mit tudhatja a halandó,
 74  9|   utánjárásra még nem volt elegendő; de annyi kiderült belőle, hogy
 75  9|      mágnásokhoz is méltatlan volna. De hallgassa meg barátomuram
 76  9|        attasé volt a római udvarnál, de később rossz fát tett a
 77  9|              kalandorok, sikkasztók, de nem ritkán mágnások és vidéki
 78  9|             úr azonban véres arccal, de emelt fővel tér vissza s
 79  9|              ez a bibliai szóáradat, de én mégis szükségesnek tartom,
 80  9|           szépsége ellenére a cifra, de mérges mocsári virágokhoz
 81  9|          Viktor öcscse jelenlétében; de bár a keze és ajka reszketett
 82 10|           Micike szelíden bólintott, de az őszinte gyerekszeme rögtön
 83 10|             köhögési roham fogta el, de aztán magához tért és öregesen
 84 10|   komolyabban veszik a hivatásukat), de nem szabad elfelejtened,
 85 10|       kezdtek a kis csemegevillával, de a szeme mélylyé és könyessé
 86 10|          sütni egyszer az unokáinak, de hogy most gonoszul bánik
 87 10|      könnyelműen férjhez adják őket, de a tréfa most nem nevettette
 88 10|             virágszál boldoggá tesz, de az elrontott életemért épp
 89 10|             a gonoszságára rájőjjek, de ha egyszer rájövök, kegyetlen
 90 10|          tudom még, hogy mit tennék, de nem nyugodnám meg a sorsomban
 91 10|            meg, lehet, hogy magamat, de az is lehet, hogy épp oly
 92 10|            mint Afrika pusztaságait; de a lángnak, amely most egyszerre
 93 10|           ártatlan gyermeknek látta; de az a gondolat, hogy a kis
 94 10|      hallgatva szürcsölte a levesét, de néha óvatos pillantást vetett
 95 11|          mákszem belsejében elférne, de holtra fáradtan és boldogtalanul
 96 11|           tiz selypítő kisleánynyal, de ma már villámló szemmel
 97 11|          öreg Mihály Pestre kísérje; de a vén legény furfangosan
 98 11|       elefánt” szobácskáinak illata; de a tüzes szőrnyeteg nem törődött
 99 11|             elballagott az ebédlőbe; de az étel épp oly kevéssé
100 11|        farkas” éttermét megtöltötte; de gondolatban végtelen messzeségben
101 11|     szállodai szobájában s boldogan, de álomporral a szemében borul
102 11|            otromba pesti házak fölé; de Mihály nem érezte az időjárás
103 11|     sógornője elaludt a fáradságtól; de odabenn az erélyesebb zörgetésre
104 12|            mintha fojtogatni akarná, de Micike bátran és sietve
105 12|         jajveszékelését hallotta ki. De most bátran és elszántan
106 12|           posztolok itt a Lánchídon, de ilyen kislányképű férjes
107 12|       megmutatom, hogy merre menjen. De hajtsa föl szívem a prémgallérját
108 12|          csak holnap délben jöhetek, de én szerencsésen megcsiptem
109 12|     barátnője vagyok Szebenyi úrnak, de a szülőim zsarnoksága miatt
110 12|          hiszen nem vagyok vadállat. De maga akar elmenni, kisasszony,
111 12|         előtte az éjszakai út végén. De a viziók nem hatalmasodhattak
112 12|     kapaszkodott az ajtó kilincsébe; de aztán összeszedte magát,
113 12|     kimondta-e a Fehér farkas nevét, de a kocsi egyszerre csak megindult
114 13|         kínosan nyöszörögni kezdett, de egyszerre valami jóleső
115 13|      elviselhetetlen fájdalmat érez; de ekkor karcsú pálmák tüntek
116 13|           elvesztek a távol ködében, de a beduin, törökös kaftánjában,
117 13|              és gondolkodni kezdett; de ekkor egyszerre vonaglani
118 13|              hogy egy csöpp nem sok, de annyit se tudna lenyelni
119 13|            az ételt emlegeti előtte, de Mihály fitymálva legyintett
120 13|          hogy alvást fog szimulálni, de hiába hunyta be a szemét,
121 13|           hogy megtudnálak csókolni, de inkább a huslevest eszem
122 13|         szeme bágyadtan lecsukódott, de nem aludt el, hanem halkan
123 13|             a babos fejkendőjével, - de sem ő, sem Micike nem kacagott
124 13|             Nem lelkecském, még nem, de estére bizonyosan itthon
125 14|            csak harmadnap jött haza, de késedelméért nem érte szemrehányás;
126 14|              természetesnek találta, de később mégis visszatért
127 14|       szemmel ült le a sógora mellé, de arcvonásai oly mennyei derűltséget
128 14|            készíttetett a patikában, de most már annyi fájdalmat
129 14|             dobja a francia bábúját, de másnap eddig csókolja és
130 14|             üvegszemét is kiszúrnád, de holnap ismét könyezve fogod
131 14|              nem pedig kenderkócnak. De, fájdalom, hitvány kenderkóc
132 14|           után kutat az elméjében, - de Micike nem engedett neki
133 14|       kiérteni határozott véleményt, de Micike most már olyan nagy
134 14|          francia bohózatot végignéz, de Micikét mindez annyira se
135 14|            tett, hogy szóhoz jusson, de törekvése szánalmas kudarccal
136 15|            Bábi megcsóválta a fejét, de a konyhába érve, így szólott
137 15|         menyecske volt! Oh istenkém, de sírnivalóan furcsa lesz,
138 15|             látszott semmi fájdalom; de az ágyból most már nem kelt
139 15|       mondanivalóját fojtaná vissza; de sápadt és vérszegény arcából
140 15|       megkoppintotta a Mihály orrát; de akkor egyszerre nagyot lélekzett
141 15|       távolságban csillogott előtte; de most egy forgószél őt is
142 15|            fekete karikák táncoltak; de szédületében is érezte a
143 15|           romokba omlik körülötte.~ ~De Micike most kibontakozott
144 15|             van!~ ~Mihály bólintott, de nem volt képes rá, hogy
145 16|             mentette távolmaradását, de öt nap múlva pecsétes levélben
146 16|          hogy éretlen tacskó vagyok, de ezzel nem változtathatsz
147 16|          mellékelhetsz a leveledhez, de biztosítlak róla, hogy fölösleges
148 16|           járulok a radnai szűz elé, de most küldd el a pénzt, hiszen
149 16|       kétezer forintot se nyugtatta, de a Micike lelki harmóniáját
150 16|     hajadonfővel jár az üzlet körül, de este még a szomszéd utcába
151 16|           valójában a halandó ember. De Micike - újabb szokása szerint -
152 16|             lábzsákot is lehozhatod, de nekem ugyan ne hozz köpenyt,
153 16|          élet küzdelmeire előkészit. De az ismeretlen szánalmasan
154 16|               hogy szerzetes legyek, de szegény apám hallani se
155 16|         Micike sokáig nem válaszolt, de az arca égett és a szeme
156 16|                Mihály felelni akart, de nem tudott, mert Bábi most
157 17|              mondta Viktor akadozva, de valami lekötelező szeretetreméltósággal, -
158 17|             együttlétét megzavarjuk, de a barátaim éheznek és szomjaznak,
159 17|          harsogó éljenzésbe tört ki, de egy ösztönszerü sugallat,
160 17|      körülnézett a világos szobában; de mielőtt szóhoz juthatott
161 17|            Mihály nem adott választ, de erős ajkai megrándultak
162 18|             történet jut az eszükbe, de közben előállt a város fogata (
163 18|              fölajánlottak számomra, de őszintén szólva, nem költötték
164 18|              vasárnap olvas ujságot, de a huszadik sornál elalszik
165 18|            megzavarta kissé hitében, de utóbb valószinüleg mégis
166 18|       feleségül vette a hugocskáját, de a házasság nem volt boldog,
167 18|            még nem volna regénytéma. De a furcsaság ott kezdődik,
168 18|          alvó háziakat fölébresszem, de az emeletre érve, váratlan
169 18|           esetlen mentegetőzéssel, - de végtelenül boldogok volnánk,