Rész

  1  2|                                         Micike beköltözik a sárga házba.~ ~
  2  2|                 az ablakon keresztül.~ ~Micike, a család egyetlen kislánya,
  3  2|           kisasszonyok gondjaira bizza. Micike egy reggel bevonult a zárdába,
  4  2|              egy jó nővér adott neki.~ ~Micike csakhamar beletörődött új
  5  2|            asszonyainak sorsára jusson. Micike földi asszonynyá lett, mint
  6  2|              aprópénzét megcsörgette.~ ~Micike élénken tiltakozott a pazarlás
  7  2|               öreg Takácsyék meghaltak, Micike sírva borult árván maradt
  8  2|             szőke hajában fénylett.~ ~- Micike, - mondta neki bizonyos
  9  2|            múltam január végén, - szólt Micike oly elégült fejbólintással,
 10  2|               életedet megoszd velem?~ ~Micike, nagy meglepetésében, leejtette
 11  2|             számára?~ ~- Igen, - mondta Micike elgondolkodva, - mindig
 12  2|           lelkesedve kijelentette, hogy Micike nélkül épp úgy elzüllenék,
 13  4|              Mihály? - kérdezte egy nap Micike asszony, miközben a sötét,
 14  4|            tízzel is többnek látszom.~ ~Micike összecsapta a keztyűs kezét.~ ~-
 15  4|             kissé esetlenül mosolygott, Micike pedig megrázta szőke fejét,
 16  4|                szag megérezzék rajta?~ ~Micike helyeslően bólintott és
 17  4|         erdőségek derüje aranyozta be a Micike szőke fejét. Ki gondolt
 18  4|                    kérdezte Viktor, míg Micike egy aranyhátú kefével az
 19  5|                                         Micike átvirrasztja az éjszakát.~ ~
 20  5|             fiatal felesége fölkelti?~ ~Micike nem felelt direkte a kérdésre,
 21  5|              támadnak a szemed körül?~ ~Micike elmosolyodott, mint egy
 22  5|                   Pajtás, - mondta most Micike elszontyolodva, - te úgy
 23  5|            neked az oláh medvetáncot?~ ~Micike most még hálásabban mosolygott,
 24  5|           vágyakozott a legjobban, mire Micike, a pongyolája ujjait feltűrve,
 25  6|      felhalmozott árúkat tanulmányozza. Micike, aki a konyha ablakából
 26  6|               öcscse igyekezetét; s míg Micike szinte anyai gyengédséggel
 27  6|                 jókedvűnek látszott. De Micike, aki nem volt tréfás hangulatban,
 28  6|             közül. A hazafelé való úton Micike oly komor hallgatásba burkolózott,
 29  6|           elhagyott feleségeik mellé.~ ~Micike, aki mindig jó tanuló volt
 30  6|               karjaidba visszatérjen?~ ~Micike méltatlankodva csóválta
 31  6|              félig pityeregve az ostoba Micike, mikor a hosszú levelet
 32  7|             finom árúházaiból, melyeket Micike csak az öreg Hon hirdetéseiből
 33  7|              édes és meglepő volt, hogy Micike, aki duruzsoló cica módjára
 34  7|                 jó kedvre derítselek.~ ~Micike boldogan tapsolt és sihederlányosan
 35  7|                vette éjszakai óráit; de Micike nem félt többé a rablóktól,
 36  7|             édesapja helyét elfoglalta. Micike szótlanul és figyelmesen
 37  7|            időnek előtte megöregszel!~ ~Micike megrázta szőke fejecskéjét
 38  7|             ételeket, amikkel a gyöngéd Micike kedveskedett neki. Mihály,
 39  8|          búcsúzás után, Pestre utazott. Micike most már nem kísérte ki
 40  8|            sötétjében? Oh, oh, regényes Micike, hát még egy okos kis nőt
 41  8|          királynője lábaihoz borulni?~ ~Micike megrázta szomorú fejecskéjét
 42  8|                 beszélsz némelykor...~ ~Micike úgy tett, mintha gondolkodnék,
 43  8|            szívem.~ ~- Ha vannak - és a Micike arca most egyszerre lángba
 44  8|                 csökkentsen. És mialatt Micike zokogva borult az asztalra,
 45  8|                komolyan megharagszom!~ ~Micike most átölelte a Mihály vastag
 46  8|       ostobaságokat súgott a fülébe; és Micike, fuldokló szipogások után,
 47  8|                Feküdj le, szivecském!~ ~Micike álmosan rámosolygott, s
 48  9|               az ebédlő felé besurrant, Micike suttogva megkérdezte a sötét
 49  9|                 elbóbiskolt s a jólelkű Micike maga is élethűen szimulálni
 50 10|                                         Micike rémeket lát.~ ~A békés,
 51 10|               kérdezte olykor a hófehér Micike, ha vacsora után, rendes
 52 10|            uzsorásokkal volna dolgod?~ ~Micike szelíden bólintott, de az
 53 10|              lesz, akár az édesapánk?~ ~Micike lehajtotta szöszke lányfejét,
 54 10|         halványabb volt, mint rendesen, Micike rejtélyes mosolylyal ült
 55 10|            játékos, hancurozó és szelíd Micike mintha teltebbé és öntudatosabbá
 56 11|                  a lusta, örökké fáradt Micike, aki ezidőtájt még a gyermekek
 57 11|                 verejtéket letörölte.~ ~Micike azonban szelíden megcsóválta
 58 11|             mondta szomorú mosolygással Micike, mikor Mihály végre befejezte
 59 11|                 pályaházba szállította. Micike ugyan hallani se akart afelől,
 60 11|               kövér hölgy lett volna.~ ~Micike egy furcsa mozdulattal felelt,
 61 11|                 közt végigvezette őket. Micike rendbehozta a haját, csinos
 62 11|             boldog Viktor kényeskedett, Micike aranyos lepkeként szállt
 63 11|          szomorú lelkükre nehezedett?~ ~Micike délután visszavonult a „
 64 11|             asszonykától elbúcsúzott.~ ~Micike rejtelmesen vállat vont:
 65 11|           Vigyázz, sehova se menj, mert Micike Pestre jött, hogy kémkedjék
 66 11|               és halkan megkopogtatta a Micike ajtaját; a kopogtatásra
 67 11|           szólott a sötétben:~ ~- Lusta Micike, ébredj, mert este van!~ ~
 68 11|             hirtelen fejbevágták volna. Micike, hófehér Micikéje, egyedül
 69 12|                 Ut a pesti éjszakába.~ ~Micike elindult a pesti éjszakába.~ ~
 70 12|                országok felé siettek.~ ~Micike összehúzta prémgallérját
 71 12|            mintha fojtogatni akarná, de Micike bátran és sietve haladt
 72 12|          rejtelmes ösvényeit járná...~ ~Micike útrakelt, hogy az urát feltalálja.~ ~
 73 12|                 kis babynak szólította; Micike nem látta a vámszedőt és
 74 12|      képeskönyveiben olvasott valaha.~ ~Micike megállt a híd karfáján és
 75 12|             glóriába fonta valamikor?~ ~Micike kihajolt a híd karfáján
 76 12|             hócsillagocskák fénylettek. Micike annyira megrémült, hogy
 77 12|               lakásomra menni! - mondta Micike, aki végre összeszedte magát
 78 12|           kóborol a sötét éjszakában?~ ~Micike halvány arcocskáján, melynek
 79 12|                üvegeket megdézsmálta?~ ~Micike megrázta prémes kucsmáját,
 80 12|            királynő felé vezető útat és Micike most már ismét egyedül folytatta
 81 12|             Kegyed a portás? - kérdezte Micike, aki e pillanatban bátrabbnak
 82 12|              Keresni tetszik valakit?~ ~Micike mosolyogva bólintott és
 83 12|           magának a legutolsó levelét? (Micike egy összehajtogatott papirlapot
 84 12|                 elősípolt egy fiakkert, Micike helyet foglalt a batár belsejében
 85 12|             össze a fiakker mélyében.~ ~Micike azonban - a tarka nyakkendős
 86 12|                 volt ez a látvány, hogy Micike egy pillanatig megszédült
 87 12|            vendégre figyelmessé tett.~ ~Micike úgy érezte, hogy megtántorodik:
 88 12|                 állt az ajtó mellett.~ ~Micike nem felelt, - amúgy se értett
 89 12|          kapujában, a fülét megütötték. Micike előtt mindez valami siketítő
 90 13|              fogaikat reája meregették. Micike, lázas öntudatlanságában,
 91 13|              figyelő Mihályra ismert.~ ~Micike fölnyította a szemét: az
 92 13|                     Te vagy? - kérdezte Micike oly halkan, mintha száz
 93 13|            érzett, szelíden odasímult a Micike homlokához.~ ~- Oh, kis
 94 13|                 itt a kállai kettőst?~ ~Micike mosolygott, mint pólyáskorában,
 95 13|          csodálatosan szép volt, hogy a Micike halvány arca egyszerre kiszínesedett
 96 13|          szellemek rájuk szabadulnak!~ ~Micike tágranyílt szemmel nézett
 97 13|            tudta mindjárt, hova került. Micike kimeresztette a szemét,
 98 13|                 forrás csörgedezése; és Micike ekkor bágyadtan mosolyogni
 99 13|                 volt ez a látvány, hogy Micike egyszerre hangosan elnevette
100 13|                szakadt le a szivéről.~ ~Micike még folyvást kacagott és
101 13|           szakértelmesen megigazgatta a Micike fejealját (ide tedd angyalkám
102 13|              tizennégy éves kisleány?~ ~Micike szepegve jelentette ki,
103 13|             pompás levecskéjét behozza. Micike csöndes szomorúsággal nézte
104 13|          cseppecske is meg ne maradjon. Micike aztán beleásta szőke fejét
105 13|          fejkendőjével, - de sem ő, sem Micike nem kacagott többé.~ ~-
106 13|                erről a kirándulásról?~ ~Micike végighordozta tekintetét
107 13|            öntudatát elveszítette, - és Micike láztól zavaros szemére most
108 13|               lábújjhegyen odasurrant a Micike ágyához és óvatosan betakargatta -
109 13|              betakargatta - és az álnok Micike hangosan lélekzeni kezdett,
110 13|             volna a szempilláira. Pedig Micike ébren volt és figyelt, -
111 13|                az öreg Mihály tette. És Micike úgy érezte, hogy az anyján,
112 14|                                         Micike csúfolódik az öregekkel.~ ~
113 14|       fűszerszámok eladásával törődnék. Micike csöndes derültséggel hallgatta
114 14|                 saját magának jól esik. Micike ezt a logikát nagyon természetesnek
115 14|           tovább is szenvedni látlak.~ ~Micike gyöngéden lefektette az
116 14|              öreg „Hon” híreit olvasta. Micike veszedelmesen csillogó szemmel
117 14|            nagykereskedőkről beszélt?~ ~Micike nem válaszolt, hanem pajkosan
118 14|                 párnáit elsímítottad?~ ~Micike most komolyan megrázta a
119 14|                üvegszemű játékaidról?~ ~Micike ismét komolyan megbólintotta
120 14|                kutat az elméjében, - de Micike nem engedett neki időt a
121 14|                határozott véleményt, de Micike most már olyan nagy tudóssá
122 14| ügyefogyottsággal nézett maga elé, hogy Micike most már hangosan elnevette
123 14|              hegyoromra kapaszkodnék.~ ~Micike derűs kék szeme most melegen
124 14|          szánalmas kudarccal járt, mert Micike fölkelt a helyéből, kolostorias
125 15|                be a vén bolt ajtaján és Micike világos ruhákban és szellőtől
126 15|           nagyvilágot elzárták előle.~ ~Micike kissé megnyúlt és asszonyosabbá
127 15|                 felébredésétől tartana. Micike többet mosolygott, mint
128 15|               Kis uram, - mondta olykor Micike és szeme, a kedveskedő megszólítás
129 15|        raktáraiból kifogyni engedi.~ ~A Micike kék szeme most jókedvűen
130 15|              sohase unatkozom! - mondta Micike és sietve kisurrant, hogy
131 15|     becsomagolja.~ ~Viktor elutazott és Micike arcán nem látszott semmi
132 15|                körülötted történik...~ ~Micike abbahagyta a zongorázást
133 15|             előtt eltitkolja. Óh, rossz Micike, nem születtél te komédiásnak
134 15|            dalolni fogsz jókedvedben!~ ~Micike ajka megvonaglott és a szeme
135 15|              nyaka köré kulcsolódtak, a Micike hajának kiszabaduló aranyszálait,
136 15|           romokba omlik körülötte.~ ~De Micike most kibontakozott a karjaiból,
137 15|            Mindez oly furcsa volt, hogy Micike halvány arcocskája egyszerre
138 15|                üzlet régóta sötét volt. Micike félig nyitott ajakkal tekintett
139 16|            demokrata rézgálic dolgát?~ ~Micike komolyan bólintott, aztán
140 16|             forintot se nyugtatta, de a Micike lelki harmóniáját az ura
141 16|         távolléte most nem viselte meg. Micike a kacér özvegyasszony életét
142 16|         komolyan bólintotta meg, mintha Micike csupa szemenszedett bölcseséget
143 16|           valójában a halandó ember. De Micike - újabb szokása szerint -
144 16|                 tempós lépésekkel rótta Micike mellett a kisváros gyalogjáróját,
145 16|             önző köznapiság tanyázik. A Micike világos ruhája, mosolygó
146 16|        szánalmasan tévedett volna; mert Micike magaviselete mindenhez inkább
147 16|                itt a földön? - kérdezte Micike kiváncsian, miközben egy
148 16|              ember életét földerítsd?~ ~Micike megbillentette asszonyos
149 16|        rándultak ki vasárnap délután, - Micike megérintette Mihály vállát.~ ~-
150 16|            selypítő kisfiúnak látták.~ ~Micike ledobta fejéről a kalapot,
151 16|        szakácsnőknek imponáljanak vele. Micike leült az asztalfőre, fejét
152 16|             szemöldökkel, kis pajtás?~ ~Micike sokáig nem válaszolt, de
153 17|                 odakünn a kapu zárában. Micike, aki mostanában kisgyerek
154 17|              nyugodtabb, mint az ostoba Micike - kis csacsi, csak nem gondolod
155 17|             elkövetni, hogy elájulsz?~ ~Micike hátraszegte vértelen arcocskáját
156 17|            utolsó órája ütött volna, ha Micike, aki eddig halotthalványan
157 17|            visszatért az ebédlőbe, ahol Micike még mindig ugyanazon a helyen
158 17|                 hogy mi történt vele.~ ~Micike most megfogta a vén legény
159 17|                mindörökre elnyelte...~ ~Micike újra megérintette a karját
160 17|                magaméhoz csatolnám...~ ~Micike megrázta a fejét, - a vér
161 17|                 nagyprépost és a pajkos Micike oly ellenállhatatlanul komikusnak
162 18|               apa a látóhatáron, hiszen Micike már öt éves korában árván