Rész

  1  1|          rég meghalt, de emléke még most is ott lebegett az alacsony
  2  1|         történt némi változás, hogy most vasárnaponkint valamennyien
  3  1|           minden este tenni szokta. Most aztán kiderült, hogy a nevelés
  4  1|             árvaházi növendéknek, - most már élvezni akarom az életemet
  5  2|         helyett az édesapja. János, most hiszem az Istent, mert nem
  6  2|            kis fiúnak tartották. De most érezte, hogy férfivé serdűlt;
  7  2|           sárga keztyűjét.~ ~Viktor most bevallotta a titkát: igen,
  8  3|    kamaszlányos huncutsággal hajolt most közelebb a tulipiros fejkendő
  9  3|           ha a tekintélyes pongyola most hirtelen meg nem szólal:~ ~-
 10  3|             komoly, vén fiúnak, aki most a furcsa csecsebecsék, aranyos
 11  3|      leragad a szempillád! - mondta most a fiatal férj és szivarját
 12  3|        nyitva tartani a szemeit, de most - bár hajnaltól napestig
 13  3|            falusi boltosok ládáit - most úgy érezte, hogy reggelig
 14  3|          Viktor öcsém!~ ~A pongyola most kedveskedve hozzásímúlt
 15  4|         elfagyni szokott. De Mihály most óvatosan keztyűt húzott,
 16  4|             sarkában.~ ~Viktor, aki most is későn kelt és fiatal
 17  4|        levetette volna? Tudod, hogy most mértföldnyire elkerüli a
 18  4|       elefánt” előtt elsétáltak. De most megnyílt a szíve és a szeme
 19  4|           öreg Mihály, aki voltakép most se volt sokkal bölcsebb,
 20  4|             nem gondolt e napra, de most ismét úgy érezte, mintha
 21  5|   elmosódott a múltak homályában, - most is ott virrasztott a „Kék
 22  5|       iskolásleány, de a mosolygása most nem jött a szivéből, mert
 23  5|        templomrablásnál s Mihálynak most egyszerre egy öreg könyv
 24  5|    megégettek.~ ~- Pajtás, - mondta most Micike elszontyolodva, -
 25  5|         isten neki, feküdjél le, én most már csak kibírom valahogy
 26  5|          oláh medvetáncot?~ ~Micike most még hálásabban mosolygott,
 27  6|            mondtam az uracskámért s most már bizonyos vagyok benne,
 28  7|    harisnyakötőjük csokrát. Viktort most már a batyúbálok helyett
 29  7|        idegesen dobolt az újjaival, most egy kicsinylő gesztussal
 30  7|         fáradságos munkája után; de most egyszerre valami különös
 31  7|            de nem mert szólni, mert most már félt a zajosabb jelenetektől.
 32  8|       léhaság volt-e csupán: Viktor most már sűrűbben eltávozott
 33  8|       kinyújtóztatod?~ ~Viktor arca most valami gonosz mosolygástól
 34  8|         becsületes, vén lelkében és most már szinte brutálisan mondta:~ ~-
 35  8|              Pestre utazott. Micike most már nem kísérte ki a vonathoz;
 36  8|        oldalt hajtotta:~ ~- Mihály, most már bizonyos vagyok benne,
 37  8|        valami veszély fenyegetett s most is bizonyos vagyok benne,
 38  8|           vannak - és a Micike arca most egyszerre lángba borult
 39  8|            sírásra fakadt, s Mihály most ismét úgy érezte, hogy öreg
 40  8|     komolyan megharagszom!~ ~Micike most átölelte a Mihály vastag
 41  8|          ebben a hidegben!~ ~Mihály most betakargatta és jószívű
 42  9|       világában. Tizéves kora óta - most ötven körül járt - egy teherhordó
 43  9|           mint tisztelt barátomuram most már alkalmasint sejti, -
 44 10|          helyzetekben is megőrizte, most úgy viselkedett, mint akinek
 45 10|       egyszer az unokáinak, de hogy most gonoszul bánik velem, azt
 46 10|    száguldozó bikákról álmodtam. És most, napok óta, nem alszom megint,
 47 10|      férjhez adják őket, de a tréfa most nem nevettette meg Micikét;
 48 10|            gyermekszoba melegéből s most dideregve és vonagló szájjal
 49 10|   pusztaságait; de a lángnak, amely most egyszerre lobogni kezdett
 50 10|           életre a lelkében; és bár most magát is épp oly gonosznak
 51 11|        inkább azt hiszem, hogy csak most jött meg igazán az eszem.
 52 11| szándékomtól eltérítene...~ ~Mihály most összeszedte, ami kis sütnivalója
 53 11|           megfizetem, - nekem pedig most úgy tetszik, hogy fölrándulok
 54 11|    ékesítette. Oh, vajjon ki hallja most a csilingelő gavotte-ot,
 55 11|          könyörtelen hidegből, mely most a szomorú lelkükre nehezedett?~ ~
 56 11|        boldogságát megmentette. Oh, most már nem volt mit félnie
 57 11| gyermekkorom óta sohase hagyott el, most is a segítségemre lesz abban,
 58 12|     jajveszékelését hallotta ki. De most bátran és elszántan haladt
 59 12|     eseményekről beszámolt neki. És most elszántan és félelem nélkül
 60 12|       ezüstsüveget viselt a fején - most hirtelen megszólította:~ ~-
 61 12|      pályaházba. Éppen amiatt járok most itt, hogy az uramat a szállodában
 62 12|       királynő?~ ~- Nem tudom, mert most járok legelőször Pest városában.~ ~-
 63 12|          felé vezető útat és Micike most már ismét egyedül folytatta
 64 12|          hiszen megírta nekem, hogy most hajnalig mulat bánatában
 65 12|        elhagyja magát, mert a kocsi most hirtelen megállt egy világos
 66 12|            Suchen’s wen? - kérdezte most egy kocsisarcú pincér, akit
 67 12|         oder gen’sz auszi! - mondta most jókedvűen a kocsisarcú pincér,
 68 13|        beduin, törökös kaftánjában, most is ott állt az ágya előtt.~ ~-
 69 13|            Oh, kis pajtás, - mondta most egy dörmögő medvehang, -
 70 13|            nagyon megharagudnál, ha most hirtelenében eljárnám itt
 71 13|           is didereg bele!~ ~Mihály most gyöngéden betakargatta és
 72 13|    pityeregsz! - mondta Mihály, aki most úgy érezte, hogy mázsás
 73 13|     ráncokba szedje a homlokát.~ ~- Most megfogod enni azt a tyúklevecskét,
 74 13|            csokorba volt kötve, - s most már csakugyan egy nagyon
 75 13|         kényeskedve szólott:~ ~- És most meséld el nekem, hogy mi
 76 13|            láz gyötörné: pillantása most áthatolt a szoba falán,
 77 13|       Micike láztól zavaros szemére most ismét véres köd borult,
 78 13|           És az uram... az uram még most se jött haza?~ ~- Nem lelkecském,
 79 13|             bizonyosan itthon lesz. Most azonban a fal felé fogsz
 80 13|           hűséges szuszogására - és most csakugyan úgy érezte magát,
 81 13|            szakasztottan így, ahogy most az öreg Mihály tette. És
 82 14|            szempillái, mint például most is, amikor őszintén szólva
 83 14|      párnáit elsímítottad?~ ~Micike most komolyan megrázta a fejét
 84 14|        készíttetett a patikában, de most már annyi fájdalmat se érzek,
 85 14|           kenderkóc van benne és én most már mindörökre a sutba dobom.~ ~
 86 14|     határozott véleményt, de Micike most már olyan nagy tudóssá lett,
 87 14|        nézett maga elé, hogy Micike most már hangosan elnevette magát.~ ~-
 88 14|              Micike derűs kék szeme most melegen megvillant és sugaraival
 89 14|          hogy a legfiatalabb unokád most ünnepelte az aranylakodalmát?
 90 14|          Mihály!~ ~A százéves ember most végre kísérletet tett, hogy
 91 15|        engedi.~ ~A Micike kék szeme most jókedvűen megcsillant:~ ~-
 92 15|        semmi fájdalom; de az ágyból most már nem kelt fel többé hajnalban,
 93 15|        szemében lehet látni. Térdét most a zongoraszékre tette és
 94 15|            és keze reszketett, mert most valami kimondhatatlan vágy
 95 15|   távolságban csillogott előtte; de most egy forgószél őt is odasodorta
 96 15|           megható volt, hogy Mihály most már elveszítette azt a kis
 97 15|        omlik körülötte.~ ~De Micike most kibontakozott a karjaiból,
 98 15|            kibomlott hajfürtjeit és most már mosolyogva és szeliden
 99 15|          így szólott hozzá:~ ~- Oh, most jut eszembe szívecském,
100 15|          Nem haragszol rám úgye, ha most már a sürgős dolgaim után
101 16|         embertelenül kifosztottak s most elkeseredve és türelmetlenül
102 16|       járulok a radnai szűz elé, de most küldd el a pénzt, hiszen
103 16|        harmóniáját az ura távolléte most nem viselte meg. Micike
104 16|    lelkiismeret öntudatától. Mihály most egy sétáló püspökre vagy
105 16|             magányos, öreg ember!~ ~Most kiértek a házak közül a
106 16|       felöltötte törökös kaftánját, most kiváncsian megkérdezte tőle:~ ~-
107 16|            de nem tudott, mert Bábi most behozta a paprikás csirkét.~ ~ ~ ~
108 17|           kapu alatt? Oh, istenkém, most a lépcsőkön jönnek fölfelé, -
109 17|           meghallaná?~ ~Az üvegajtó most nagy robajjal fölnyilt s
110 17|           is jelen vannak!~ ~Mihály most fölemelte rettentő karját
111 17|       halotthalványan ült a helyén, most egyszerre sikoltva föl nem
112 17|     tenyerével, nagyot lélekzett és most már csöndesen szólott:~ ~-
113 17|             utca sötétjében. Viktor most fölemelte a fejét s ámulva
114 17|     játékközben megütötte magát. És most már valami nagyapás gyöngédséggel
115 17|           mi történt vele.~ ~Micike most megfogta a vén legény kezét,
116 17|     harminckétéves öreg ember, mint most, hogy ezeket az érthetetlen
117 17|            nagy, öreg fejedet, mely most is olyan komoly és olyan
118 17|        muzsikáló óra birodalmát. És most megdermedve és borzongva
119 17|          Mihály!~ ~A vén ember arca most megvonaglott, mintha sírni
120 17|           megrázta a fejét, - a vér most már visszatért az arcába -
121 18|             a várbeli rezidenciában most is tipegve jár a szentéletű
122 18| hitestársára, akiknek története még most is a legérdekesebb beszédtárgya
123 18|           még annyira lefitymáltam, most már nem tünt föl többé előttem
124 18|       becsül minden földi kincsnél. Most már alig vártam, hogy a
125 18|  udvariaskodva, bár alapjában véve, most már határozott örömöt éreztem,
126 18|                 Fázom!~ ~Az asszony most levette a kendőjét és a
127 18|        szerelmükkel megszomorítják, most lassan, kéz a kézben jöttek