Rész

  1  1|               kék elefántját.~ ~A bolt, mely fölött a furcsa állat trónolt,
  2  1|        vaskosaras ablakok könyököltek s mely fölött ködös magasságban,
  3  1|       tekintettek a nehéz márványlapra, mely a sírbolt bejáratát eltakarta;
  4  1|              különös szinjáték láttára, mely ekkor a szemük előtt lejátszódott.
  5  1|                előkelő fiatalsága közt, mely aranyvignettás palackok
  6  1|                föl a keskeny falépcsőn, mely ötven éven át az édesapja
  7  1|         bekopogtatott az emeleti oduba, mely Mihálynak a hálószobája,
  8  2|                    Az állandó napsütés, mely a kedves házat bearanyozta,
  9  2|               volna igent; de a végzet, mely a zárdabéli kislányok életébe
 10  2|                az alkonyatok csöndjére, mely buzavirágszín ruháját, fehér
 11  2|     megsímogatta a világoskék szalagot, mely a szép gyermek szőke hajában
 12  2|        megbólintotta szőke fejecskéjét, mely csak úgy ragyogott az aranyos
 13  3|          fehérlettek, a muzsikáló órán, mely fölött aranyos empire-sas
 14  3|   gyöngyvirágokkal ékes, szőke hajával, mely hajnalonkint a vízmosásos
 15  3|          száműzte a gyöngyvirág illata, mely az erdők és a patakok fiatalságát
 16  3|         kémlődtek ki az idegen világba, mely tele volt ismeretlen szenzációkkal.~ ~
 17  3|                 bécsipiros kendő alatt, mely könnyelmű pipacsként virított
 18  3|      nevetségesen kicsiny reggeli cipő, mely egérke módjára surrant ide-oda
 19  3|                is s egy édes leányhang, mely a kolostor szigorú fizika-óráira
 20  3|               be a tompa kopogás nesze, mely még kedvesebbé és barátságosabbá
 21  3|              pocakos házibarát volt ez, mely kuckójából félszázad óta
 22  3|              Micsoda varázslat volt az, mely egyszerre mindent megváltoztatott
 23  3| szentségtörésnek tetszett volna előtte, mely a gyönyörű káprázatot egyszerre
 24  3|          elvesztek a néma feketeségben, mely a szoba meleg életét kioltotta.
 25  4|                kis irodai vaskályhában, mely máskor csak karácsony felé
 26  4|             időt töltött a mosdó előtt, mely éveken keresztül mint fölösleges
 27  4|              haszontalan csecsebecsére, mely szivárványos fénnyel ragyogott
 28  4|             hajnalszínű, finom arcával, mely csakúgy tüzelt a háziasszonyi
 29  4|              mint az olajozatlan kerék, mely nyikorogva forog a tengelye
 30  4|             lefelé a keskeny falépcsőn, mely az emeletről a földszintre
 31  5|          rovataiba; s vastag pápaszeme, mely valami laboratóriumi tudóshoz
 32  5|                mondta egy suttogó hang, mely valami megijedt gyermekéhez
 33  5|                a könnyelmű vére hajtja, mely már az édesapja halála után
 34  5|      gyermekkorában a padláson talált s mely egy ördögtől megszállt,
 35  6|           munkálkodhatnám azon a téren, mely a kedvemnek és a hajlamaimnak
 36  6|       elefántcsont kötésű könyvecskére, mely még mindig nyitva feküdt
 37  6|                csóválta meg nagy fejét, mely egy mesebeli öreg hegyi
 38  7|              hátraszegte vastag nyakát, mely máris elérte az édesapja
 39  7|            tejfehér lámpájára, a tűzre, mely a kályha rézajtaján belül
 40  7|             róla; de a hang édességére, mely öreg szívét megsímogatta,
 41  7|                 emberi boldogság felől, mely a kötelességek keserves
 42  7|               egy kicsike szobából áll, mely fölött hófehér lámpafény
 43  7|                egy pár puha topánkából, mely hangtalanul siklik ide-oda
 44  7|            drága, ezüstös hangocskából, mely gyermekkori karácsonyesték
 45  8|           csöndes és lenéző bámulattal, mely csöppet se látszott hízelgőnek
 46  8|              kimélte, de valami ösztön, mely az akaratánál is erősebb
 47  8|           zúgásáért, a boldog csöndért, mely a küzködő világnak ezt az
 48  8|          erkölcstelen pesti éjszakában, mely a távollévő urát körülvette.
 49  8|          plafond felé emelte a szemeit, mely fölött a magasságos egeket
 50  8|             odahajtotta a kék kaftánra, mely nedvessé lett kiszivárgó
 51  9|              boldog holnapról álmodott, mely végre majd minden reménységét
 52  9|              végig a keskeny falépcsőn, mely az emeletről az udvarra
 53 10|               és az öreg muzsikáló óra, mely félszázadig fiatalos kedvvel
 54 10|                 kezdené a rózsás arcát, mely édes és finom volt, mint
 55 10|                 szájjal jár a viharban, mely drága, szőke fürtjeit megtépázza.
 56 10|           tudatára ébredt a némaságban, mely életének e szegényes szigetén
 57 11|                homlokának azt a részét, mely nehéz prémes sipkája alól
 58 11|           silány petróleumlámpa világa, mely ott pislákolt a második
 59 11|              borzongató hajnali ködben, mely szinte a lélekzetét is megakasztja?
 60 11|               szabott vörös pongyolára, mely egy darabig izgatottan sűrgölődött
 61 11|              vérvörös pongyolát látott, mely nagy japáni virág módjára
 62 11|            megszégyenítő energia lobog, mely ijesztően meghazudtolja
 63 11|        becsomagolta tehénbőrös ládáját, mely sok év óta porosan állott
 64 11|              sógornője mellé a kocsiba, mely a „Kék elefánt” egyszerű
 65 11|             szárnyú aranysasra gondolt, mely a régi muzsikáló órát ékesítette.
 66 11|                a csilingelő gavotte-ot, mely néhai édesapját álomba ringatta
 67 11|              öreg medvéhez hasonlított, mely fehér szárnyú pillangót
 68 11|                a különös vendégseregen, mely a „Fehér farkas” éttermét
 69 11|          amelyben jó kis tűz lobogott s mely körül édes és szegfűszegre
 70 11|                 a könyörtelen hidegből, mely most a szomorú lelkükre
 71 12|               az ismeretlen éjszakának, mely a szerelmesét elragadta
 72 12|            belebámult a jéghideg vízbe, mely hókirálynőhöz hasonló alakocskáját
 73 12|               magukat, a muzsikáló óra, mely láthatatlan ezüst hárfájával
 74 12|                 sárga ház lámpavilágát, mely Szebenyi néni fehér haját
 75 12|                hogy kocsiért fütyöljek, mely a lakására hazaviszi?~ ~-
 76 12|              megrázta prémes kucsmáját, mely alól kiszabadultak a nedves,
 77 12|               fátyolszöveten keresztül, mely rózsás arcocskáját eltakarta.~ ~-
 78 12|          válaszolt, hanem egy ugrással, mely a vért szagolt tigrisre
 79 12|        megcsipkedte a céda leány arcát, mely szinte fénylett a festéktől
 80 13|            Óceán hullámai. A jeges víz, mely beláthatatlan üvegfalat
 81 13|       fejkendőjét viselte a koponyáján, mely az álla alatt kacér csokorba
 82 13|            remegett, a füstös zsivajon, mely a pokol rémségeit juttatta
 83 14|               egy lábmelegítőt, drágám, mely a hosszú utazás hidegségét
 84 14|            fölszines szinészkedés volt, mely alatt a meggyötört kis szived
 85 14|             tekintett a lámpa világába, mely borzas bakfis-haját megaranyozta.~ ~-
 86 14|                 és fénylő duplatokáját, mely a vén legényt egy komoly
 87 14|             puha és meleg ágyacskádtól, mely türelmetlenül várakozik
 88 15|                 A csillámló fehérséget, mely a didergő kisvárost elborította,
 89 15|              ledobta a hermelinköpenyt, mely otromba kőtestét a hideg
 90 15|               tekintettek a napsütésbe, mely a fűvel benőtt utcácskákat
 91 15|           eltűntek a hideg sötétségben, mely fantasztikus birodalmuk
 92 15|                 lopva nézte a monoklit, mely öcscse balszemén csillogott
 93 15|              véghetetlen szomorúsággal, mely ott leselkedett a gyermekes
 94 15|      visszafojtott indulattól és a szó, mely vonagló ajkát elhagyni készült,
 95 15|                szereplőnek a színpadra, mely elérhetetlen távolságban
 96 15|         odasodorta a deszkákra s a láz, mely a színészeket hevíteni szokta,
 97 16|             várom a tul-a-dunai postát, mely szomorú helyzetemből kiszabadít.
 98 16|                 kisváros gyalogjáróját, mely már tele volt a penzionátusokkal
 99 16|          pillanatért hálát kell adnunk, mely fájdalmas szívünket földeríti.
100 16|                a mozdulatlan kőelefánt, mely a harmadik nemzedék álma
101 16|             bele az alkonyat homályába, mely lassankint az egész világot
102 16|           szigetére.~ ~Az erdei háznál, mely voltakép egy schönbrunni
103 17|             furcsa társaság jelent meg, mely mindenhez inkább hasonlított,
104 17|               egy ösztönszerü sugallat, mely az öreg Mihály pillantása
105 17|                  mint a hitvány csürhe, mely az ilyen ember meghívását
106 17|          szívvel és bizonytalan hangon, mely sehogyse hasonlított a megszokott,
107 17|                vagy a levendulaillatot, mely édesanyádat körülvette.
108 17|              buksi, nagy, öreg fejedet, mely most is olyan komoly és
109 17|         borzongva gondolt a sötétségre, mely porrálett öregein kívül
110 17|             fiatalságod egy vén romhoz, mely csak az esőben és a viharban
111 17|              nézett a vén ember arcába, mely e pillanatban egy nagy,
112 18|           álltam a küszöbön; a látvány, mely elém tárult, egyszerre feltüzelte