Rész

 1  1|               késő aggságáig a szigorú vén ember s gyermekeit, akikkel
 2  1|        sírbolthoz, ahol a vastagnyaku, vén fűszeres az örök álmát aludta.
 3  1|            töltötte el az éjszakát s a vén elefánt riadtan nyitotta
 4  2|          házában teázott családostul a vén boltos, atavisztikus fukarságát
 5  2|              Egy vasárnap délelőtt - a vén várost övező erdőkből már
 6  3|              virított az embergyűlölő, vén bútorok között, a legsajátszerűbb
 7  3|        közelebb a tulipiros fejkendő a vén szakácsné arcához.~ ~- Oh
 8  3|                   Mihálynak, a komoly, vén fiúnak, aki most a furcsa
 9  3|     meseországból került ide a szigorú vén házba. A pongyolaruhás kis
10  3|                tegnap még egy köhögős, vén ember ült, a kályha mellett
11  3|           rövid éjszaka alatt? A komor vén emberek eltüntek egy titokzatos
12  3|           elragadtatással tekintenek a vén hangszer felé, a forgatható
13  3|          hajtotta. De Mihály furfangos vén legény volt s nem árulta
14  4|                hogy így elhagyod magad vén pajtás, mintha az élet javarésze
15  4|               meg másnap kora reggel a vén boltban és az arca frissen
16  4|                karosszékben? Mondd meg vén fickó őszintén: hitted volna
17  4|       kedveskedve odadörzsölőzködött a vén legényhez, aki gallérjába
18  4|            egész tudományos akadémia s vén szíve ismeretlen melegséggel
19  4|             borult.~ ~- Mire gondolsz, vén Mihály, hogy így elszomorodtál? -
20  5|             János fiai évi mérlegén. A vén bútordarab, aki egyidős
21  5|          magunkat holnapra! - mondta a vén Mihály, egy tiszteletreméltó
22  5|           gyermekéhez hasonlított.~ ~A vén legény, esetlenségét meghazudtoló
23  5|            iroda padlóján. Igazad van, vén pajtás, hogy ez csacsiság
24  5|             pillanatig nem válaszolt a vén legénynek, de aztán megindúltan
25  5|         fölfogta csipkés ruháját s egy vén dudás, aki vérvörös porcellánköpönyeget
26  6|                 oly fölényesen, hogy a vén Mihály szégyenkezve lesütötte
27  6|           levessel az ura tányérját, a vén legény fejbólintva szólott,
28  6|       kikísérték a pesti vonathoz.~ ~- Vén bátyám, aztán gondod legyen
29  6|              büntette meg a tréfálkozó vén legényt, aki szemforgató
30  7|               sógora karjaiba.~ ~- Oh, vén pajtás, ha tudnád, hogy
31  7|           simogatja végig az örömtelen vén legények szívét.~ ~- Akarsz
32  8|               nélkül való, becsületes, vén lelkében és most már szinte
33  8| kisleánymosolylyal hallgatta a jószívű vén legény trécselését; de aztán
34  8|             Mihályom, te voltaképp egy vén gyermek vagy, aki még a
35  8|             Tedd a szívedre a kezedet, vén pajtás: te még sohase találkoztál
36  9|           folyosón:~ ~- Még semmi hír, vén pajtás, Schuck urtól?~ ~-
37  9|              udvari traktusban, - és a vén Mihály mégis úgy képzelte,
38  9|              az udvarra vezetett. És a vén legény esküt tett volna
39 10|          mintha búcsút mondtak volna a vén háznak: zord és embergyűlölő
40 10|         szerencsétlenség sejtelme? Oh, vén pajtás, meglátod, hogy sírni
41 10|           miattam. El tudnád képzelni, vén Mihály, hogy gonosz és könnyelmű
42 11|            házban...~ ~Hogy kerültek a vén ház remetéi a nagyokat fujtató,
43 11|          pózban álljon meg a bóbiskoló vén legény előtt.~ ~- Tudod-e,
44 11|           Micsoda, szivecském?~ ~- Az, vén pajtás, hogy a hajnali vonattal
45 11|            Mihály Pestre kísérje; de a vén legény furfangosan csíptetett
46 11|           maradj itthon!~ ~Igy szólt a vén Mihály és fejébe húzta az
47 11|            bökdöste vele a verejtékező vén legény felé, akit láthatólag
48 11|            kevéssé ízlett neki, mint a vén Mihálynak, aki bizonyos
49 11|              plánumokat rejtegetett. A vén Mihálynak meg volt a magához
50 11|                   mondta megnyugodva a vén Mihály és nagy ákombákomjaival
51 11|            majd élő szóval mondja el - vén és bánatos bátyád: Szebenyi
52 11|           Szebenyi Mihály.”~ ~A Viktor vén és bánatos bátyja a levelet
53 11|         időjárás viszontagságait, mert vén szivét fölmelegítette a
54 11|        üzenetet:~ ~„Egyedül mentem el, vén pajtás, mert a haditervem
55 11|               több, se kevesebb - és a vén Mihály úgy érezte, mintha
56 13|                lettek volna rajta:~ ~- Vén pajtás, miért nem engedted
57 13|            pénzeszsák, vagy, hanem egy vén, ráncos arcú dada, egy drága,
58 13|            alszanak. Ezt kellene neked vén Mihály, nem pedig fűszerszámokat
59 13|            padlón. Dada vagy, mormogó, vén dada vagy és én úgy szeretlek,
60 14|           tovább dudolta a kupléját, a vén Mihály pedig tűnődő pillantásokat
61 14|                elképzelhetőnek találod vén Mihály, hogy többé ne szeressem
62 14|          kemény mancsaidat használnád! Vén és álnok medve vagy, aki
63 14|        kikergetnéd a barlangodból!~ ~A vén és álnok medve oly kétségbeesett
64 14|          voltaképen férjnek születtél, vén pajtás? - kérdezte derűsen,
65 14|            fénylő duplatokáját, mely a vén legényt egy komoly és ünnepies
66 14|         hálószoba függönye mögött és a vén Mihály egyedül maradt az
67 15|            burkolózva leselkedtek be a vén bolt ajtaján és Micike világos
68 15|               hangos jókedvvel járta a vén falépcsőt, mintha az akácok
69 15|           világfi vagy kis uram és nem vén medve, mint Mihály bátyád
70 15|               bizonyos derűvel nézte a vén legényt, aki minden figyelmét
71 15|             megszakadna fájdalmamban a vén szivem, ha nem tudnám, hogy
72 15|           tréfásan orron koppintotta a vén Mihályt, mint egy csacsi
73 15|         mozdulattal odavetette magát a vén Mihály vállaira, karjai
74 15|            volna ebben a pillanatban a vén Mihály, mert bár a részvéttől
75 15|               cirógatták körül otromba vén fejét. Mindez oly kimondhatatlanul
76 15|             szeliden tekintett ismét a vén Mihályra, mintha az egész
77 15|               álom lett volna.~ ~- Oh, vén pajtás, ne mondd többé,
78 15|                még fokozódott, mikor a vén Mihály egyszerre csak így
79 16|              tényen, hogy a becsületes vén szívedhez kell fordulnom
80 16|        helyzetemből kiszabadít. Kedves vén bátyám, te minden óvatosság
81 16|                velem? Képesnek érzed a vén lábaidat arra, hogy az erdei
82 16|           orrára koppintott az óvatos, vén legénynek.~ ~- A magad számára
83 16|               az üzletet otthagyjam. A vén kőelefánt az oka, hogy nem
84 16|                viselni, hogy a haragos vén szakácsnőknek imponáljanak
85 17|            nyalni a szájuk szélét. Oh, vén havasi medve, vajjon illőnek
86 17|           hadonászva közelebb lépett a vén Mihályhoz. - Ki hitette
87 17|            cipődig ér! Coki a sarokba, vén kutya, amikor igazi urak
88 17|                 Micike most megfogta a vén legény kezét, gyermekszemei,
89 17|              Végy el tőle, Mihály!~ ~A vén ember arca most megvonaglott,
90 17|               Én egy ostoba és esetlen vén ember vagyok, aki arra születtem,
91 17|                hófehér fiatalságod egy vén romhoz, mely csak az esőben
92 17|        napsugaras ragyogással nézett a vén ember arcába, mely e pillanatban
93 18|               a patinás kisvárosban, a vén házak falaiban még ott vannak
94 18|           fogata (egy tiszteletreméltó vén bárka, melybe két kövér
95 18|                az idősebbik, a mormogó vén Mihály, egy napon elkergette