Rész

 1  1|         kormányoztak; a kacagás épp oly ismeretlen hang volt benne,
 2  1|     pajtásuk vagy kedves titkuk épp oly kevéssé volt, mint ostoba
 3  1|       melyekkel türelmetlen tagjait oly sokáig megbéklyózták. Egy
 4  1|            Megházasodol? - kérdezte oly ijedtséggel, mintha az öccse
 5  2|      házában fog meghalni, - ez épp oly bizonyos, mint a kétszer
 6  2|        január végén, - szólt Micike oly elégült fejbólintással,
 7  3|         fehéroszlopos muzsikáló óra oly jókedvűen pengette a régi
 8  3|          mozdulatai, nagy cipői épp oly kevéssé illenek a pongyola
 9  3|           két perc múlva Mihály épp oly mozdulatlan volt, mint a
10  4|             Oh nem, Mihály nem volt oly becstelen, hogy a testvéröcscse
11  5|             lénytől, s a nagy csönd oly réműletesen zúgott, hogy
12  5|       itthon? - kiáltott föl Mihály oly megdöbbenéssel, mintha arról
13  5|             de mit tehetek róla, ha oly képtelenül gyáva vagyok?
14  5|         gombostű fejénél. Ha igazán oly álmos vagy, hát isten neki,
15  5|           szobában: a muzsikáló óra oly fürgén és jókedvűen ketyegett,
16  5|          asszonynál. Mihály maga is oly csodálatos szépnek találta
17  6|            fölényesen mosolygott, - oly fölényesen, hogy a vén Mihály
18  6|        bátyám, - válaszolta Viktor, oly fenhéjázó hangon, mintha
19  6|      ajakkal állt a vonat mellett s oly kétségbeesett pillantással
20  6|           hazafelé való úton Micike oly komor hallgatásba burkolózott,
21  6|           levesben főtt marhahust s oly gyilkos pillantásokat vetett
22  7|          ház ebédlőjében. A látvány oly groteszkül édes és meglepő
23  7|            álmos gyermekfejét s épp oly szelíden elbóbiskolt, mint
24  7|     méreteit s becsületes halszemei oly ijesztő fényben égtek, hogy
25  7|            a Viktor távolléte ismét oly csodálatosan szép és drága
26  9|          megfigyelje; egy hét mulva oly biztos az eredmény, mint
27  9|   megnyugtassák. A nevezett ugyanis oly bűnös életet élt Pest városában,
28  9|      nincsen ok; hiszen a fiatalság oly bűn, melyből minden ember
29  9|         reszketett a fölindulástól, oly csodálatos erővel ügyelt
30 10|           az iroda sarkában és néha oly érdeklődéssel olvasgatta
31 10|   csizmájával a falépcsőn, a levest oly arccal kanalazta, mintha
32 10|           pesti Lecocqtól?~ ~Mihály oly vörös lett, mint a cékla
33 10|         köny kiszáradt a szeméből s oly furcsa, idegen hangon szólalt
34 10|            de az is lehet, hogy épp oly gonosszá lennék, mint ő
35 10|          fázott hideg ódujában; sőt oly furcsa és hihetetlen melegség
36 10|  egyéniségének titokzatosságait épp oly kevéssé ismerte, mint Afrika
37 10|            és bár most magát is épp oly gonosznak tartotta, mint
38 10|          éjjel nyugtalanul aludt és oly korán ébredt, hogy még a
39 10|        boltot s a délelőtt folyamán oly viharos üzleti buzgóságot
40 10|       mosolylyal ült az asztalfőn s oly lázas élénkséggel vetette
41 11|         burkolózott nőcske ült, aki oly módon bocsátotta le szempilláit,
42 11|             öreg Mihály, - kérdezte oly rejtelmes és talányszerű
43 11|            ebédlőbe; de az étel épp oly kevéssé ízlett neki, mint
44 12|            hajfürtjei s kék szemeit oly megindító őszinteséggel
45 12|             lélekzetet vett, azután oly diadalmasan ravasz arcot
46 12|       drágámhoz elröpítene engem?~ ~Oly megindítóan kulcsolta össze
47 12|           közepén. A füst és a pára oly sűrű felhőként tolongott
48 12|             dobált a közönség felé. Oly undorító volt ez a látvány,
49 13|      véresre marta a testét, máskor oly elviselhetetlen forróságot
50 13|             vagy? - kérdezte Micike oly halkan, mintha száz meg
51 13|             táncraperdülnek. Mindez oly csodálatosan szép volt,
52 13|       tejecskét szopogatni szokják. Oly különös volt ez a látvány,
53 13| édesanyácskámat szerettem!~ ~Mihály oly önérzetesen düllesztette
54 13|            betipegő Mihályt s ekkor oly hangos kacagásra fakadt,
55 13|          képeskönyvekben se láttam! Oly édes vagy, hogy megtudnálak
56 14|         sógora mellé, de arcvonásai oly mennyei derűltséget mutattak,
57 14|                A vén és álnok medve oly kétségbeesett ügyefogyottsággal
58 15|            diván vánkosaiba, máskor oly hangos jókedvvel járta a
59 15|        részletei iránt érdeklődött, oly fölényesen símogatta meg
60 15|            pesti mulatóban hallott. Oly szílajjul verte a billentyűket,
61 15|        sápadt és vérszegény arcából oly nedves fénnyel ragyogtak
62 15|           otromba vén fejét. Mindez oly kimondhatatlanul édes és
63 15|           lángok gnómserege. Mindez oly furcsa volt, hogy Micike
64 16|               Mihály, aki a levelet oly kimeresztett szemmel olvasta
65 16|             megbólintotta a fejét - oly komolyan bólintotta meg,
66 16|             és az éjszaka sötétsége oly lágyan borul fölém, mint
67 16|             olvastak valamikor, épp oly hűségesek hozzám, mint régi
68 16|                Vajjon min töprengsz oly összehúzott szemöldökkel,
69 17|       feleségét halálra rémíti, épp oly kevéssé érdemel kíméletet,
70 17|           ugyanazon a helyen állt s oly magatudatlan tekintettel
71 17|         minden más ember fiatalsága oly messze esik tőlem, mint
72 17|            a téli éjszakákat, mikor oly jól esett félni a sötét
73 17|      dörmögő medvehangod nélkül épp oly lehetetlen volna az életem,
74 17|      nagyprépost és a pajkos Micike oly ellenállhatatlanul komikusnak
75 18|          nem tünt föl többé előttem oly szürkének és jelentéktelennek,