Rész

  1  1|            margitszigeti szunyognak. De hangom nincs - és így csak
  2  1|           van, a Természet fenséges, de csak az ilyen borzadalmasan
  3  1|        varróleányok és a fodrásznék, de aki a tisztességes asszonyok
  4  1|       természetesen nem fogadtam el, de hálám jeléül mosolyogva
  5  1|              huszonhat éves leszek), de a herceg udvariassága mégis
  6  1|    csatangolhat a villa kertjében, - de én, mi tagadás, álmodozva
  7  1|            gőzsikló az én érettkoru, de fiatalszívü hercegemet...~ ~
  8  1|          fiatalszívü hercegemet...~ ~De ilyen az élet, mint egy
  9  1|        délelőtt és délután között... De férfiak szempontjaiból kizárólag
 10  1|             van a negyven esztendőn, de a szárnyas mellé nem eszik
 11  1|          ostoba fölfogás az életről, de az úri cigány annyi meggyőződéssel
 12  1|            meg is halnék unalmamban, de így!... Egy öregedni készülő
 13  1|            sötétsárga félcipőmet.... De Karolin néni, aki hetvenhárom
 14  1|           lehet klimatikus fürdőnek, de hogy mulatságnak kissé gyönge,
 15  1|          tudok beleszólni a dologba, de ő komolyan azt állítja,
 16  1|             elszórakozik ebédutánig, de engem talán megőszitene
 17  1|         derekán, - ki hallott ilyet? De az esték még csak megjárják
 18  1|            egy órát az ebéd idejéig, de aztán! Szegény Juliskával,
 19  2|       eszedbe, hogy hazalátogass!~ ~„De igazán, édes fiam, miért
 20  2|            soha sem szakadnak el.~ ~„De ha én, mormogós, öreg nagynéni,
 21  2|            ez a rossz, lusta Gyurkó. De az írás a rossz fiúnak sohasem
 22  2|        dicsekvésből mondom, hidd el, de valamennyi közt a te Milike
 23  2|            ha az asztalunkhoz kerül. De ez a leány még, hidd el,
 24  2|            ha a főztjét megkóstolná. De különben magad is meg fogod
 25  2|       Valóságos ünnep volt ez a nap, de milyen szomoru ünnep! Mindenki
 26  2|         egyetlen szeretett Gyurkóm!” De hát téged, édes fiam, nem
 27  2|            alig lát már a szemeivel, de azért minden héten kalaplevéve
 28  2|              csókot küldök számodra, de azt mondom, azonnal írj,
 29  3|             mégegyszer kezet rázott. De a zárt ülést, mely a fölolvasásokat
 30  3|             oly állhatatos vendéggé. De a bájos asszonykák, kik
 31  3|          talán mitsem tudtak felőle, de a világ már teljesen tisztában
 32  3|              dobta el a levélpapirt. De aztán meggondolta a dolgot,
 33  3|           magyarázatokat követeljen. De ezzel a két szóval teljesen
 34  3|          attól, hogy mámoros legyen, de kipirulva, nehéz léptekkel
 35  3|            hazajövetele fölébressze. De ma mámorosan és lángoló
 36  3|    szenvedélyes hévvel csókolta meg. De a láng, mely most vérét
 37  3|          kérésre fogta a dolgot.~ ~- De Margit, ne legyen olyan
 38  3|              nem hiszek. Nemcsak én, de az egész világ ismeri a
 39  3|         Zimonyi szó nélkül távozott. De az ajtóból visszafordult
 40  3|           majd holnap intézzük el!~ ~De Margit már másnap nem volt
 41  3|      meglehetősen el van foglalva... De azért nem szükséges elpirulnod...~ ~
 42  3|     elpirulnod...~ ~Mert csodálatos, de úgy volt: Margit, asszony
 43  3|            és melegséggel volt tele. De Ágnes bizonyára tudósabb
 44  3|          felől csevegtek jó darabig, de jóformán nem is tudták miről
 45  3|      leánykori szobámban fölébredek. De, fájdalom, csakhamar meggyőződöm,
 46  3|             kezét?~ ~Mit sem felelt, de a hímzést egyszerre abba
 47  3|             egész a hajáig elpirult, de aztán szeliden tette a kezét
 48  3|           január havában megkezdett. De Zimonyi hallani sem akart
 49  3|        emelte meg előtte a kalapját; de Margit közönyösen biccentett
 50  3|          veje bálvány-utcai lakásán, de Zimonyi határozottan kijelentette,
 51  3|        szinte könnyezve tért vissza. De csak a mama volt vajból;
 52  3|        asszony örökre az övé legyen. De még csak reménye sem lehetett
 53  3|         távol Bretagne kis hirnökét, de aztán unottan szólott:~ ~-
 54  3|              Ki fogsz nevetni talán, de mindegy, kimondom titkolódzás
 55  3|              viszony kötelékei alól. De ha már úrrá vált bennem
 56  3|      legutóljára. Elválok tőled, jó, de egy föltétel alatt: tölts
 57  3|       késedelem nélkül fölbontassék. De viszont arra is esküszöm,
 58  3|              közöttük néhány percig, de mindketten érezték, hogy
 59  3|       válaszolni a szomszédok miatt, de Margit arca megvető, hideg
 60  3|            sem történt volna köztük! De hiszen várhatsz arra, akár
 61  3|              sem tudott volna többé. De lehetséges-e, hogy ő ez
 62  3|           teremtés a tiéd legyen.”~ ~De a másik, a hideg bölcselkedő,
 63  3|             ezt a boldogtalan napot: de azután a tiéd lesz ő, egészen,
 64  3|            ahogy ön kívánja; utazom. De nem huszonnégy órára, mint
 65  3|            mindegy. Ön sem rosszabb, de nem is jobb, mint ő. Mindegy,
 66  3|              öné. Boldogtalanul bár, de lemondok örökre a szerelemről,
 67  3|     boldogtalan maradt volna inkább; de nem szeret, nem szeret,
 68  4|         trombiták harsogó zúgásában, de megint szelíden, édesen
 69  4|        könnyen megkeresett évenként. De Cayll Antal, aki nagy partiera
 70  4|           mehetett többé Cayllékhoz, de Sárika bátyja, aki Budapesten
 71  4|        szigoru föltételeket szabtak, de a felek mégis sértetlenül
 72  4|            az angol nő barátságosan, de kissé megzavarodva ugrott
 73  4|            bágyadtan.~ ~- Nem tudom, de kegyeddel most beszéltem
 74  4|      szomoruan, szelíden mosolygott, de e pillanatban - a második
 75  4|           Keleti sápadtan felállott. De Cayll, aki tudta, hogy az
 76  4|          fogunk botrányt csinálni... De a fiával majd késedelem
 77  5|             megcsörrent a porcellán, de ilyenkor hirtelen megszólalt
 78  5|    kimerítették. Mert szomoru dolog, de úgy van: az öreg Timár vén
 79  5|         tíz-húsz forintra havonkint; de Vági bácsi, a levélhordó
 80  5|            udvari lakás konyhájában. De ime, a rézkilincs egyszerre
 81  5|            küszöbének támaszkodva.~ ~De Róza, az ifjabbik leány,
 82  5|         festhetjük be, mint régente, de most nem tudok, semmit sem
 83  5|             monogrammos tajtékpipát, de azt nem zárhatom ebbe a
 84  5|        Birkasajt okvetlen szükséges. De én pipákat nem tartanék
 85  5|            ha tereád hallgatnék...~ ~De azért mégis csak a felesége
 86  5|           kenyeret is magával hozta. De micsoda szenzációt okozott
 87  5|          papirt készítették kéz alá. De végre mégis pompásan sikerült
 88  5|       akkorka volt, mint az öklöm.~ ~De a papa, aki a boltban mindig
 89  5|             hogy ne haragudjék!...~ ~De Timár papa boldogan haragudott
 90  6|         mecénás barátját földicséri. De Lénártot, fantázia dolgában,
 91  6|            mondott a negyedik x-nek, de a pénzkeresés silány módjait
 92  6|           még a nemes udvarházakban. De az előrelátó ember a jövendőkre
 93  6|      negyedikig szintén velünk járt, de aztán kimaradt és kereskedő
 94  6|             az előfizetési pénzeket, de még eddig mindenki megujította
 95  6|           irományok fölött kuksol... De nem kötelességem-e, hogy
 96  6|            bemondtad, öreg kutya?” - de aztán ismét belemelegedett
 97  6|            végén kissé elhallgatott, de aztán újra megszólalt:~ ~-
 98  6|         Persze, hogy azt akarom.~ ~- De édes pajtásom, hiszen a „
 99  6|           közül egyik sem kap lapot, de nincs köztük, aki emiatt
100  6|        egyszer a hajam megfehéredik, de az előfizetők nem szorulnak
101  6|              menni az olvasószobába, de Lénárt utánam jött, s mégegyszer
102  7|              is jóval kevesebb volt. De azért még mindig négyezer
103  7|               Valamikor katona volt, de húsz év óta egy kisebb biztosító-társaság
104  7|         bizonyos tekintetben furcsa, de igen érdekes a világnézete:
105  7|             harmadik készpénzt igér, de a határidő előtt gyáván
106  7|              őket?~ ~- Gondoltam rá, de utóvégre nem üthetek pofon
107  7|        komoran tért haza az ebédhez, de azért hozott a lányoknak
108  7|     Cognaccal és szivarral kínáltak, de mindegyik valami szemtelen
109  7|         szóltam a dologról senkinek, de később, mikor kvaterkázni
110  8|           tüzet.” A kép csinos volt, de az elismerés kissé lanyha.
111  8|         lapok fölemlítették a nevét, de jelentékenyebb megjegyzést
112  8|              bunyevác tartja magát.” De a bunyevác nem szivarozott
113  8|            egy mesébe illő nyaralót. De ez mind semmi, ha Ön, szépséges
114  8|            csakugyan jegyet váltott, de nem a Stock úr orosz hercegnőjével,
115  8|            ugyan háromezer jobbágya, de volt harminc forint fizetése
116  8|       fizetésről le kellett mondani, de a sötétzöld garniturát magukkal
117  8|           nagyteremben helyezzék el. De ez a szerencse, fájdalom,
118  8|          háromezer forinton kínálta; de háromszázért is alig vette
119  8|          Budapesten hivatalt kapjon, de az írást nem intézték el
120  8|        zúgolódott, nem panaszkodott, de néha így sóhajtott magában:~ ~-
121  8|          kéne menni a latifundiumra, de fájdalom, nincs útiköltségem...~ ~-
122  8|             mint maga az egész téma. De Keresztury így szólott magában:~ ~-
123  9|           megzavarodott játékosokat, de pár pillanat mulva mosolyogva
124  9|            asszisztensek szobájából, de az ajtóban még egyszer megfordult:~ ~-
125  9|           szeme-szája is eláll bele. De most már szervusztok, gyerekek...~ ~
126  9|     valószínüleg örökös titok marad, de bizonyos, hogy a Budapesti
127  9|             ki szenzációs elméletét. De vajjon jutott-e már eszébe,
128  9|              mulatott a műtét alatt, de Szénás doktor kínosan fölszisszent.~ ~-
129  9|         szólott a tanár aggódva.~ ~- De igen... beleszúrt a körzővel...~ ~
130 10|         ismert művésznő lesz belőle, de így, hogy a szegény Tornallyai
131 10|              fess leány lett belőle, de a kisvárosban sem őt, sem
132 10| gyógyszertáros. Udvariasan fogadták, de mama és leánya úgy néztek
133 10|       könnyedén csevegett mindenről, de a mama, amíg látszólag figyelmesen
134 10|         Kellene az ötvenezer forint, de szerencsére itt vagyok én
135 10|             nőül veheti a leányomat. De a Tilda hozományát nem adom
136 10|          suttogott valamit a fülébe, de Tilda gyanakodva hallgatta.
137 10|            maradhatott örökké leány, de mennyire vigyázott, hogy
138 10|            férjhez menni kell ugyan, de balga volna, aki egy idegen
139 10|             pillantásokat vetett rá. De ez nem akadályozta meg a
140 10|        szerencsétlen gyermeknek...~ ~De másnap Gmundenbe küldte
141 11|              Félévig elválva éltünk, de félév mulva, amikor Katám
142 11|             leányaikkal sétálgatni - de Katát még arra sem tudta
143 11|            helyét a tarokkasztalnál. De mivel az olvasók közt olyanok
144 11|            világos reggel tért haza, de később, megunván a korhelykedést,
145 11|        emberek vagyunk mindannyian), de ki látta, hogy ilyen skandalum
146 11|       váratlanul megérkezett Aradra. De Kata, amikor az ura megérkezése
147 11|              az elhagyott urammal... de csak holnaptól... csak hétfőtől
148 11|             ma délelőtt az uramat... De ha te igazán úgy akarod
149 12|          történt, egy nagyon sovány, de barátságos hölgy, Meerhäns
150 12|        hercegnő nagyszerüen haladt), de egy téli alkonyaton Paloznaky
151 12|    képviselőség után főispán lett, - de a kis hercegnőjét, meg a
152 12|        néhány sürgölődő komornyikot, de vasárnap délelőtt mise után,
153 12|         szárnyai s egy hófehér haju, de még mindig rózsás arcu dáma
154 12|              szikrák táncolnának.... De Paloznaky kihúzza magát
155 12|              módra reája mosolyog... De a mosoly eltünik az arcáról,
156 12|           zárkózik el a közönségtől, de kellemetlen neki, ha föltünően
157 13|           szanatórium jótéteményére; de a szegény bizony elpusztul,
158 13|           felelt volna e kérdésekre, de mi, akiket semmiféle diszkréció
159 13|          perc mulva békésen elaludt. De mielőtt a szemét végképp
160 13|      gyanakodva mérte végig egymást, de Koppány utóbb egy udvarias
161 13|     véletlenből ide is elvetődtem... De ha őszinte akarok lenni...~ ~-
162 13|         mondta:~ ~- Ha belehalok is, de tönkreteszem azt a svihákot!~ ~
163 14|         kiadás árát is kínálta neki, de ő még egyelőre nem fogadta
164 14|          egy-egy műveltebb füszeres, de a nagyfejüek nem vettek
165 14|            költ, költ, ugyebár?...~ ~De legjobban az a nevetséges
166 14|   gyapjukalmárral összehasonlította. De visszatérvén józansága,
167 14|         Végignézett a fiatalemberen, de a csodálkozás láthatólag
168 14|           kérdezte aztán közönyösen. De a feleletre nem ügyelve,
169 14|        nyujtotta feléje a bal kezét, de rögtön géne nélkül kijátszotta
170 14|           hozzám egy pillanatra...~ ~De a beszédközben észrevette,
171 15|              börzei spekulációkkal), de élelmességének csak akkor
172 15|              komolyan számolni kell. De csitt, - utóvégre holnap
173 15|      köhögött, mint egy szanatórium, de az éjjel Eibiss-cukrot evett
174 15|             nép fenyegetően morgott, de e pillanatban valaki hangosan