A glabella-elmélet.

Dömjén doktor, az egyetem világhírü anatómus-tanára, egy téli estén különös dolgot művelt: fütyörészve, táncoló lépésekben távozott a klinikai boncoló-teremből. A folyosó végén elővett egyet az ő közmondásos szénfekete szivarjai közül s derült, szinte ravasz arckifejezéssel gyujtott meg egy kénes gyujtót a klinika falán. Aztán átsétált a tanársegédek pavillonjába, s hangosan megkopogtatta a nagy dióbarna szárnyasajtót.

- Szabad! - kiáltozták az asszisztensek, akik szenvedélyesen kalábriászoztak odabenn.

- Itt van Szénás? - kiáltotta be az öreg professzor jókedvüen.

- Igenis, tanár úr, szolgálatára, - szólott ki egy fiatal férfihang.

Dömjén doktor vidám bonhomiával nézte végig a megzavarodott játékosokat, de pár pillanat mulva mosolyogva intett:

- Ne zavartassák magukat, uraim, hanem folytassák a kontráikat és a rekontráikat. Szénás, - fordult aztán egy szőke, pápaszemes fiatalemberhez, - ha estére nem akad jobb dolga, nézzen föl hozzánk egy szivarra és egy csésze fekete kávéra...

- A legnagyobb örömmel, tanár úr, - szólott a tanársegéd hajlongva.

A vén anatómus ezzel távozott az asszisztensek szobájából, de az ajtóban még egyszer megfordult:

- Olyat fog hallani ma este, - mondta a kezét dörzsölve, - hogy a szeme-szája is eláll bele. De most már szervusztok, gyerekek...

Dömjén doktor fölült egy lóvasúti kocsira és régi jénai nótákat dudolgatva, ment el az Erzsébet-tér sarkáig. Innen csak pár lépés volt a lakásához és a híres anatómus már néhány pillanat mulva az előszobája villamos csöngetőjén motorászott.

Az ajtót egy menyecskés fejkendőjü, olajbarna fiatal asszony nyitotta föl, aki kezében nagy poroló seprővel nézett ki előbb a sárgarézzel díszített leselkedő lyukon. Dömjén doktor hízelkedve símogatta meg a buzgólkodó háziasszonyt.

- Teringettét, itt még mindig a reggeli tisztogatás járja! Pedig jó lesz végezni a szobákkal, mert estére vendéget hívtam.

- Ugyan kit? - kérdezte a fiatal asszony durcásan.

- Szénást, az asszisztensemet... Itt fogja meginni a fekete kávéját, mert szenzációs dolgokat akarok közölni vele...

Dömjén doktorné neheztelve vállat vont.

- Vendéget, mikor azt sem tudom, hogy a trumeaut és az ebédlő-asztalt hova állítsam. Minden szék az asztal tetején van odabenn, a könyves szekrényt pedig most surolja a szobaleány. Szeretném tudni, hova fogja leültetni a vendégét ebben a bibliai kaoszban...

- Le fogja rakni a székeket az asztal tetejéről és csinál majd annyi helyet, amennyire három feketekávés csésze elfér... Szénás elvégre nem valami idegen, aki előtt szégyenkeznünk kellene...

Dömjén doktor ezzel bemenekült a laboratóriumába, ahol néhány őskori állat és néhány emberi csontváz különös toalettben fogadta. Egy kőkorszakbeli masztodon bordacsontjára hímzett partelli volt akasztva, ezzel a furcsa fölírással: A papa kedvence. Egy XVI. századbeli harcos vállperecéről kék pargetrongyok csüggtek le, az íróasztal félelmetes csontkoponyája pedig tele volt smirglivel és ezüstszappannal. Dömjén doktor borzadozva állt meg e sajátságos látnivalók előtt s mély meggyőződéssel dörmögte:

- Nincs rosszabb a tisztogató fehérnépnél...

Az anatómia híres tanára utóbb szenvedélyesen udvarolni kezdett egy feketeszemü, piszeorru teremtésnek: Dömjén Erzsike kisasszonynak, aki a szomszédos gyermekszobában éppen zsúrt tartott a szőkehaju és beszélő babáival. Innen vonult be később szepegve az ebédlőbe, ahol Dömjénné már csinos pongyolaruhában várta a hófehér ebédlő-asztalnál...

*

- Gyerekek, - mondta a világhírü anatómus, amikor Szénás doktor már szerényen kanalazta az ebédlőben a fekete kávéját, - gyerekek, most nyissátok föl a fületeket: a vén Európa összes anatómusai meg fognak pukkadni irigységükben. Ma délután megtaláltam azt, amit tizenöt év óta hasztalanul kerestem: az átöröklés csalhatatlan törvényét, amelyhez képest a Darwin fejtegetései még egyszerü, ábrándos gyermek-álmok. Én az abszolut bizonyosság vagyok, Darwin a ködös, bizonytalan találgatás. Tizenöt hosszu éve keresem az emberi testen azt a pontot, amelyen a leszármazást pozitive konstatálni lehessen. Mit tudtatok eddig, mi volt az a pontos törvény, amely itélkezésteket vezette? Csupa teória, csupa üres, légbemenő semmiség. Végigolvashattátok az egész orvosi irodalmat s mégsem tudjátok megtalálni azt a közös külső vonást, amely az apát és gyermekét láthatólag egybekapcsolja. Ma még így van, - holnaptól kezdve tízezer főnyi sokaság közül is könnyüszerrel kiválasztom azt a gyermeket, aki a neveteket a természet jogán fenntartja. Mily perspektivája a társadalmi élet változásainak, rombadőlése a csalás, a hazugság, a házassági cselszövések ezer bonyodalmas furfangjának és színeskedésének. A megcsalt férjeket csak a Sardou drámáiból fogja ismerni a szerencsés utókor és az utolsó hűtelen asszony akár holnap reggel bevonulhat a kolostor cellájába...

Dömjén tanár lelkes mámorban emelte ajkához a feketekávés csészéjét, Szénás doktor pedig kissé megilletődve kérdezte:

- És melyik az a pont?

- A glabella, tisztelt barátom, a glabella, vagyis a homlokcsont sajátságos dudorrendszere. A glabella kétség nélkül való bizonyossággal elárulja előttem a törvényes leszármazást. Néhány ügyes mérés a glabellán - és tízezer idegen poronty közül kiválasztom nektek azt a gyermeket, aki a véreteket és az idegrendszereteket örökölte...

- Maga ismét álmodik! - szólott Dömjén tanárné kissé fázósan.

- Álmodom? Tizenötéves lankadatlan kutatás bizonyítja a teóriám helyességét. A glabella nem csal, tisztelt barátom, a glabella bizonyos, mint a halál. Nyolcszáztíz pozitiv eset közül nem volt eddig egyetlenegy, amely átöröklési elméletemet nem igazolta volna...

- És kiken próbálta ki az elméletét? - kérdezte a szép asszony kíváncsian.

- Kiken? Tengeri nyulakon, tisztelt asszonyom, becsületes, önfeláldozó tengeri nyulakon. És elhiheti, hogy a tengeri nyulak büszkék lehetnek a házaséletükre, mert a glabella himnuszokat zeng a nyulasszonyok moráljáról.

Szénás doktor zavart mosollyal babrált a szőke bajusza körül.

- Ha a tanár úr nem venné arroganciának: azt mondanám, hogy egy tudományos mesével mulatott tizenöt éven keresztül...

- Mesével? - kiáltott föl Dömjén tanár jókedvüen. - A tudományban nincsenek mesék, barátom, mert az igazi tudósnak csak egy komoly jeligéje lehet, ez: Bizonyíts vagy retirálj! Én a magam részéről szívesen bizonyítok - és ezzel büszkén tűzöm ki a glabella-elméletre a győzelem lobogóját. Egyébként hagyjuk a fölösleges szóbeszédet; most szívjon el egy jó szivart a tudomány haladásának örömére...

*

Mikor a Dömjén tanár szenzációs elméletét az orvosi lapok világgá bocsátották, az öreg Häutler, az orvosok másik pártjának fanatikus és kikiáltott feje, magához hivatta azt a fiatal riportert, akivel a veszedelmesebb pillanatokban konferálni szokott. Hogy a tudós és az ujságíró mit beszéltek egymással, az valószínüleg örökös titok marad, de bizonyos, hogy a Budapesti Hírmondó következő ujdonságot adta ki egyik közelebbi számában:

„Dömjén tanárt, a híres anatómust, dícséret illeti meg amaz új irodalmi műfaj megalkotásáért, amelyről - különösen orvosi szakkörökben - most igen sokat beszélnek. Az európai hírü tudós ugyanis a minap megteremtette az úgynevezett tudományos virágregét, mert hogy a glabella-elméletnek aligha van több tudományos értéke, mint a Tompa Mihály Virágregéinek, azt tudós és laikus egyaránt jól tudja. Azt mondják, hogy a tisztes öreg úr nyolcszáz tengeri nyúlon próbálta ki szenzációs elméletét. De vajjon jutott-e már eszébe, hogy emberen kipróbálja? Mi, a magunk részéről, aligha hisszük. Hiszen a nagy tudósoknak ősidők óta van arra joguk, hogy a reális életről megfeledkezzenek.”

Az ujdonság nagy szenzációt keltett a klinika termeiben és az orvosnövendékek izgatottan várták híres tanárukat, élénken tünődve afölött, vajjon az abcug vagy éljen lenne-e helyesebb formája az egyetemi ifjuság magatartásának. Dömjén tanár, aki rendes időben kopogott végig a folyosó kőkockáin, előadása előtt magához intette a vászonzubbonyban lézengő Szénás doktort.

- Ha estére eljön, - mondta neki, kezében az ujságlapot lobogtatva, - a való értékére fogom redukálni ezt a horribilis ostobaságot...

*

- Tehát figyeljen ide, - szólott a vén professzor, amikor ismét együtt voltak az ebédlőben. - Ki fogom mérni a saját magam glabelláit s aztán Dömjén Erzsike kisasszonyról készítek hiteles méreteket. És hogy a leszármazás különbsége szembetünő legyen, a kegyed idegen glabelláit is bevonom a vizsgálat keretébe...

Dömjén doktorné, aki mindeddig figyelmesen hallgatott, most idegesen fölugrott.

- Csak nem nézed tengeri nyulnak a saját gyermekedet! - kiáltotta izgatottan.

- Teringettét, - szólott Dömjén tanár közömbösen, - csak nem gondolod, hogy a méréssel fájdalmat szerzek neki!

A szép asszony durcásan kiszaladt, a professzor pedig ügyesen kimérte a három különböző glabellát, Erzsike pompásan mulatott a műtét alatt, de Szénás doktor kínosan fölszisszent.

- Csak nem szúrtam meg a homlokát, - szólott a tanár aggódva.

- De igen... beleszúrt a körzővel...

Dömjén tanár aztán számítani kezdte az eredményeket és úgy látszik, különös dolgokra akadt; mert a homlokán nehéz verejtékcsöppek gyöngyöztek. Több mint félóráig számolt, míg végre nehéz sóhajtás tört ki egyszerre a kebléből.

- Nos? - kérdezte Szénás doktor megdöbbenve.

A vén tanár nagyot káromkodott.

- Az a fráter, - mondta aztán komoran, - az a skribler többet tud, mint én. A glabella-elmélet a kétlábu embereknél nem válik be... Az Erzsike glabellája inkább hasonlít az önére, mint az enyémre... Teringettét, úgy látszik, újra kell kezdenem megint a hosszu tizenöt év munkáját... Pedig az oltár előtt is meg mertem volna esküdni arra, hogy a teóriám helyes.

Pár percnyi kínos csönd állott be, Szénás doktor gyors tempóban lovagoltatta a térdein Erzsike kisasszonyt, Dömjén tanár pedig hirtelen vállat vont:

- Utóvégre, - mondta azután rezignáltan, - utóvégre nem ez volt az első eset, hogy a tudomány férfia is tévedett...