Bálám szamara és a Prairie csillaga.

Mr. Ralph Adamson - aki valaha Politzer Ádám néven virágzó füszerkereskedést tartott fönn Abauj-Szántódon - tízéves amerikai kóborlása alatt csinos vagyont harácsolt össze (részint kézelőgomb-házalással, részint börzei spekulációkkal), de élelmességének csak akkor adta igazi jelét, mikor 1885 tavaszán várost alapított a texasi őserdők között. Kétszáz munkás két hét alatt kivágta az évszázados fatörzseket, egy sereg ügyes ácsmester pedig három hónap alatt fölépítette a szükséges lakóházakat. Adamstown - mert így hívták az új várost - mindama kényelmekkel bőven ellátta a maga lakosságát, amiket manapság modern várostól követelni lehet; vízvezetékkel, anglikán, katolikus és zsidó templommal, egész sor pompásan fölszerelt kereskedéssel, gőzfürdővel, népligettel, színházzal, hidegvízgyógyintézettel és napisajtóval. Mr. Ralph Adamson - egykori nevén Politzer Ádám - szombaton a zsinagógában prédikált, vasárnap pedig az anglikán és a katolikus templomban mondta fölváltva a szentbeszédet. Ugyancsak ő volt az, aki a boltok nagyrészét házilag kezelte, a gőzfürdőt és hidegvízgyógyintézetet igazgatta, a népligetet kitünő attrakciókkal látta el, a színházba primadonnákat és hősszerelmest szerződtetett és az „Adamstowni Harcikürt” címü napilapot kiváló gondossággal szerkesztette. Aki azt hiszi, hogy e munkásság még egy buffalói bölényt is kimeríthetne, alaposan téved; mr. Ralph Adamsonnak még arra is maradt ideje, hogy az impozáns adamstowni börzeépületet is mihamarabb átadja hivatásának.

Mikor azt mondjuk, hogy Adamstown derék lakossága meg volt elégedve alapítója működésével, bizonyára nem keveset mondunk; mert tudni kell, hogy a város polgármesteri székén egy többszörös sikkasztó ült, a főjegyzői tisztet egy jubilált gyujtogató töltötte be, a városi orvos hivatalában pedig egy fegyházra itélt kuruzsló fogadta a panaszkodó feleket. Olyan férfiu, aki a szabadságvesztés gyönyöreit még sohasem élvezte volna, egyáltalában nem szívta Adamstown kitünő fenyves levegőjét; az alapító fölött tehát hivatásos szakemberek gyakorolták az objektiv bírálat jogát. Ha tehát azt mondjuk, hogy Adamson úr megnyerte polgártársai bizodalmát, kitünő bizonyítványt állítunk ki az ő erényeiről és képességeiről, mert az adamstowniakat üres frázisokkal aligha lehetett volna tévedésbe ejteni.

Az új város virult, növekedett, a gőzfürdő mesés osztalékokat hajtott, a primadonnát lelkesült pisztolylövésekkel fogadták, május elsején jól sikerült tüzijátékot rendeztek (fölgyujtván a fából készült ispotályt), szóval Adamstown igazi melegágyává lett volna a texasi kulturának, ha a lakosság, megunván egy napon a banális egyformaságot, türelmetlenül így nem kiált föl:

- Nem gőzfürdő és tragédia kell a népnek, hanem bikaviadal és lóverseny... Ha tehát Adamson úr nem rendez lóversenyt, át fogunk térni a linchelés mezejére...

Az új Romulus, meghallván, hogy miről van szó, mosolyogva kilépett háza erkélyére - és elsütvén hatlövetü revolverét, nyájasan így szólott:

- Lóversenyt akartok, gyermekeim?... Hát miért nem szóltok? A jövő vasárnap megtartjuk az első lóversenyt, katonabandával, jockeykkal és totalizatőrrel... Mert jól tudjátok, hogy mindaz szent előttem, amit a dicső népnek kívánni méltóztatik...

*

Adamstown tehát megkapta a maga lóversenyét és a következő vasárnapon húszezer ember hullámzott a totalizatőr bódéi körül... A totalizatőr igen elmés módon volt berendezve; a hivatalnokok nemcsak a készpénztételeket fogadták el, hanem a legkülönbözőbb értékkel bíró holmikat: pisztolyokat, színházi belépőket, gabonát, fejkendőket, gubicsot, konyhai fölszerelést, mosóteknőt, csirkét és egyéb tárgyat... „Mindent el kell fogadni, aminek értéke van!” mondotta a bölcs Ralph Adamson és a lóversenyről másnap öblös társzekerek vitték haza a fogadási objektumokat...

Az első nap különböző meglepetésekkel végződött; az adamstowni nagy díjat, kilenc versenyző közül, a starter konfortáblis lova nyerte meg, a River-handikap ezer dollárját pedig az a sovány pejmén vágta zsebre, mely az adamstowni postakocsit húzta. A totalizatőr ilyen módon mindakét versenyben csinos osztalékot fizetett; a nagy díjban 5:12.312-őt, a handikapban 5:293.573-at. Az osztalékból azonban, fájdalom, csak magának Adamson úrnak volt haszna, mert a nép között egy szál ember se akadt, aki a nyertesekre fogadott volna...

A sportsmanek, hazatérvén a sikerült mulatságról, nyugodtan így szólottak magukban:

- Elvégre holnap is csak nap lesz és holnap tízszeresen visszahozzuk, amit ma délután elveszítettünk... Az igazi sportsmannek a küloldali esélyekkel is okosan számolnia kell...

Másnap azonban újabb meglepetés történt; Bálám szamara, mely a nagy díjban elsőnek érkezett, most lomha sereghajtónak kocogott be a tegnapi utolsó mögött; a Prairie csillaga pedig, mely tegnap oly játszi könnyüséggel vitte el a handikap ezer dollárját, most gyalázatos vereséget szenvedett azoktól, akiket tegnap negyven hosszal lefutott. Azt mondom, hogy „gyalázatos vereség”-et, mert tényleg annak kell minősítenem azt a tényt, hogy a Prairie csillaga csak körülbelül éjféltájban kocogott be a bírói páholy elé...

Az adamstowni gentlemanek értelmetlen csodálkozással rázták meg hazatéret a fejüket.

- Hm, - mondogatták, - a papirforma szerint a Prairie csillagá-nak ötven hosszal kellett volna leverni tegnapi versenytársait... Pedig a papirforma nem mese, óh gyermek - és a papirformával komolyan számolni kell. De csitt, - utóvégre holnap is lesz futás az adamstowni versenytéren...

Harmadnap mérhetetlen tömegekben özönlött ki a lakosság a versenytérre, ami nem csoda, hiszen ezen a napon futották le az adamstowni nagy derbyt... A betegeket hordszékeken vitték ki az ápolók a nagy tribünre és a haldoklók kínos sóhajtással adták be utolsó párnájukat a totalizatőr ablakán... A derby azonban ismét súlyos meglepetéssel végződött; Bálám szamara, mely tegnap kétezernégyszázhatvanhárom hosszal ballagott be a szerencsés nyertes mögött, ma kerek tizenháromezerötszázhusz hosszal hagyta el valamennyi versenytársát, a Prairie csillaga pedig, mely legutóbb kilenc és egynegyed óra alatt futotta meg az ezerméteres pályát, most egy és egynegyed perc alatt galoppozott végig a harmadfélezer méteres elipszisen.

Általános elszörnyedés támadt, a sportsmanek elsütötték a revolverüket, a totalizatőr hivatalnokai bemenekültek a sáncok mögé, a nép pedig félelmetes morajjal gyülekezett az Adamson úr páholya elé:

- Gyalázat, - kiáltották, - gyalázat, ez a dolog nem tiszta, ebben fifika van... Magyarázatot, mert különben lincselni fogunk...

- Bocsánat, - mondta Adamson úr zavartan, - a Bálám szamara még tegnap nem volt fit, ma pedig már, Istennek hála, fit-té lett...

- Hát a Prairie csillaga?

- A Prairie csillaga tegnap úgy köhögött, mint egy szanatórium, de az éjjel Eibiss-cukrot evett és meggyógyult...

A nép fenyegetően morgott, de e pillanatban valaki hangosan megszólalt:

- Ojjé, - kiáltották az adamstowni sportemberek. - Hiszen a Prairie csillaga tegnap szürke volt, ma pedig pej?

Adamson úr kínosan dadogni kezdett:

- Az éjjel... a Prairie csillagát valaki véletlenül tintával öntötte le... azt gondoltam tehát... hogy okosabb... ha egyszerüen barnára festetem.

- Ojjé, - kiáltották az adamstowni sportférfiak, - hiszi ám a pici, sőt még az se hiszi...

- Gyermekeim, - kiáltotta Adamson úr esdeklően, - becsületszavamra állítom, hogy igazat mondok... Ha azt hiszitek, hogy...

Nem fejezhette be szavait, mert Clerc Tóbiás, a Prairie csillaga jockeyja, most egyszerre fölkapaszkodott egy hordó tetejére:

- Emberek, - kiáltotta, - emberek, ide hallgassatok, mert nagyot mondok... A smucián tegnap sem adta meg, amit a lovaglásért igért, nincs tehát okom, hogy tovább is kíméljem őt... Igazatok van, mert Adamson úr nyomorultan megcsalt benneteket... Tegnap nem a Bálám szamara és a Prairie csillaga futott, hanem két nyomorult gebe, melyeket Adamson úr e nevek alatt kiküldött... Utóvégre minden ló egyforma és nincs az a szakavatott sportférfiu, aki a lovat jockey nélkül fölismerje... Csak a jockey volt mindkét napon egyforma, az igazi lovak tegnap ott kuksoltak a boxukban... Én mondom ezt nektek, én Clerc Tóbiás, aki teljes tizenkét esztendőt ültem az illinoisi fegyházban...

Az adamstowniak, e szavakat hallva, tíztagu küldöttséget menesztettek föl Adamson úrért a páholyba s mikor a városalapító, kénytelen-kelletlen közéjük jött, meghatottan búcsut vettek tőle... És Adamson urat tíz perc mulva vidáman lengette a nyugoti szellő, mely a távoli hegyek mögül lengedezett a versenytér lámpái felé...