Rész

2001 13|                   írtak semmit, hanem csak a lelkük szűzi mélyében építették
2002 13|               szűzi mélyében építették föl a maguk poézistól csillogó
2003 13|                eszembe, hogy gondolataimat a világgal is közöljem. Végigálmodnám
2004 13|                    közöljem. Végigálmodnám a leggyönyörűbb regényeket
2005 13|             színműveket, de csak belülről, a lelkem mélyében, anélkül,
2006 13|                 közben elképzeltem. Csupán a magam számára alkotnék,
2007 13|               magam számára alkotnék, mint a nagy művész, aki bezárt
2008 13|                között, rögtönzi zongoráján a legszebb rapszódiákat...
2009 13|                 nem, azt mondom, hogy csak a hülyék és az opportunisták
2010 13|            becstelenítik meg gondolataikat a nyilvánossággal...~ ~A többiek
2011 13|       gondolataikat a nyilvánossággal...~ ~A többiek helyeslőleg bólogattak,
2012 13|                    aki nemrégiben jött fel a vidékről, s így még mindent
2013 13|            leplezetlen bámulattal:~ ~- Hát a régi nagy írók, kedves Turcsányi
2014 13|               ugyebár mindent leírtak, ami a lelküket foglalkoztatta?
2015 13|                      ujdonsággal pályázunk a genie-címre és jellegre...~ ~
2016 13|                  hogy komolyan válaszoljak a megjegyzéseire... Egyébként
2017 13|                  tudomásul venni, hogy nem a kisebb rendezett tanácsu
2018 13|          népiskolák számára beszéltem...~ ~A vita mind nagyobb hullámokat
2019 13|                    vetett, amikor végül az a pápaszemes veterán, aki
2020 13|                   két deci bort egyszerre. A fiatalok őt is hülyének
2021 13|                        Azt mondom, - szólt a vén kávéházi embergyűlölő, -
2022 13|                 embergyűlölő, - hogy annak a külvárosi Peturnak nincs
2023 13|                   igaza... Minden író hiú, a legnagyobb épp úgy, mint
2024 13|                   legnagyobb épp úgy, mint a legkisebb... Hosszu életem
2025 13|                    ha bárgyunak mondták, - a többi kivétel nélkül nagyon
2026 13|                    is törődött azzal, hogy a kortársai miféle véleménnyel
2027 13|                      Ismertem, de várja be a végét: ez az eset se a maga
2028 13|                  be a végét: ez az eset se a maga hóbortos elméletét
2029 13|                 igazolja. El fogom mondani a fehér holló történetét,
2030 13|             kivételek is egzisztálnak...~ ~A név mellékes, mondjuk, hogy
2031 13|               Csiknak vagy Tatárnak hívják a történetem hősét. Csik előkelő
2032 13|                  divatos elbeszélő, akinek a munkáiért törték magukat
2033 13|               törték magukat az olvasók és a szerkesztők. Körülbelül
2034 13|              ontotta magából könnyüszerrel a novellákat, de mikor az
2035 13|                   homlokkal fogalmazta meg a kis elbeszélő műveit, újra
2036 13|                  újra meg újra földolgozta a régi témáit és ötleteit.
2037 13|              irodalmi kávéházba ment, hogy a vazallusai hódolatát fogadja:
2038 13|                    úgy tetszett neki, hogy a törzsasztal kissé lagymataggá
2039 13|         törzsasztal kissé lagymataggá lett a dicséretben és az elismerésben.
2040 13|                  látszott, hogy elérkezett a hanyatlás ideje és a szegény
2041 13|            elérkezett a hanyatlás ideje és a szegény Csik a lakására
2042 13|                    ideje és a szegény Csik a lakására térve, borzongó
2043 13|                akinek derogált volna, hogy a régi dicsősége morzsáiból
2044 13|               darabig még megírta valahogy a rendes vasárnapi tárcáit,
2045 13|                   az előrelátott idő, hogy a szerkesztők hétfőn és kedden
2046 13|              hétfőn és kedden adogatták ki a vasárnapi novellákat, Csik
2047 13|               elhatározta, hogy végét veti a szánalmas tengődésnek. Betért
2048 13|                    két számot két számmal? A szorzás sikerült, s Csik
2049 13|                    nyugodtabban dőlt hátra a kényelmes bőrszékben.~ ~-
2050 13|                   mondta, - legalább ebben a pillanatban nem. De mivel
2051 13|                  De mivel nem akarom, hogy a rendes társaságom hirtelen
2052 13|            társaságom hirtelen abba hagyja a diskurzust, ha véletlenül
2053 13|                  koromra referádákat írjak a pincetüzekről, hát úgy teszek,
2054 13|              minden becsületes férfi tenne a helyemben: ott hagyom a
2055 13|                    a helyemben: ott hagyom a pályát, mely számomra nem
2056 13|                  egy kis apai birtoka volt a Dunántúl, egy Istentől elhagyott,
2057 13|           zsindelyfödeles emberi lakástól. A meghasonlott író összecsomagolta
2058 13|           meghasonlott író összecsomagolta a holmijait: némi fehérnemüt,
2059 13|            szmokingot, s igen sok arcképet a művészet világából, - s
2060 13|              Budapestnek.~ ~Aznap este már a tanyája nappali szobájában,
2061 13|             cserépkályha mellől, hallgatta a nyárfák fölött zizegő őszi
2062 13|                    mikor reggel fölébredt, a tanyai ház kicsiny ablakából
2063 13|                    kicsiny ablakából nézte a szomorúan hulldogáló novemberi
2064 13|                 Csik boldogan ébredt annak a tudatára, hogy ő voltaképp
2065 13|                 tudatára, hogy ő voltaképp a pusztai élet számára született...
2066 13|                  hévvel vetette bele magát a kis gazdaság ügyeibe, naphosszat
2067 13|                  vizhatlan csizmában járta a hideg mezőket és a mocsarakat,
2068 13|                   járta a hideg mezőket és a mocsarakat, s egy napon
2069 13|                  örömmel vette észre, hogy a tintája beleszáradt a kalamárisába...~ ~
2070 13|                 hogy a tintája beleszáradt a kalamárisába...~ ~Mikor
2071 13|                       Mikor kitavaszodott, a Csik lelkében a régi lánggal
2072 13|             kitavaszodott, a Csik lelkében a régi lánggal támadt föl
2073 13|                    kukoricaszárító épült s a béresek, érezvén a gazda
2074 13|                 épült s a béresek, érezvén a gazda közellétét, kinyujtották
2075 13|               tagjaikat, s újra nekiláttak a munkának. Csik, ha alkonyat
2076 13|            ilyenkor még az ozsonnáját ette a kávéházban) fáradtan nyugalomra
2077 13|                    álmodozva szívta magába a zöldelő pázsit illatát,
2078 13|                   csomó gyöngyvirágot tett a pohár vízbe, mely az éjjeli
2079 13|                  becsípve, járt föl- s alá a ház előtt, utóbb egy béresasszonyt
2080 13|                 maga adta föl elbeszélését a szomszéd falu postájára.
2081 13|                diákos félelemmel tért haza a postáról a tanyájára.~ ~-
2082 13|            félelemmel tért haza a postáról a tanyájára.~ ~- Ha kiadják,
2083 13|                     hát bizonyos, hogy nem a nevem miatt adják ki, -
2084 13|                      szólott izgatottan. - A Csertán András neve iránt
2085 13|            ugyancsak nem lesznek regarddal a budapesti szerkesztőségben...~ ~
2086 13|            megjelent az előkelő ujságban s a második kísérlet után a
2087 13|                    a második kísérlet után a szerkesztő külön hírben
2088 13|                 Csik nem cserélt volna még a római császárral se s a
2089 13|                    a római császárral se s a harmadik elbeszélést már
2090 13|                   siker biztosságával adta a következő héten a postára...~ ~
2091 13|       biztosságával adta a következő héten a postára...~ ~Sejtik, hogy
2092 13|                       Sejtik, hogy mi lett a furcsa játék vége? Csik
2093 13|                   megcsinálta másodszor is a karrierjét. Épp úgy vagy
2094 13|              megcsinálta, mint első izben. A Csertán András neve az irodalmi
2095 13|                    lassanként átszivárgott a nagyközönség körébe, s az
2096 13|               mindenütt rajongva beszéltek a csodálatos genieről, aki
2097 13|                  belehozni az írásműveibe. A falusi Csertán András sokkal
2098 13|                  lett, mint amilyen valaha a budapesti Csik Sándor volt
2099 13|                   könyvét, mely új nevével a könyvpiacon megjelent, két
2100 13|                 barátai...~ ~Mivel eközben a kis gazdaság dolgai is jól
2101 13|                kávéházba, s szerényen adta a pipázó falusit, aki immár
2102 13|                  pipázó falusit, aki immár a nagy betűket is elfelejtette.
2103 13|               olykor hosszan eldisputáltak a rejtélyes Csertán Andrásról...
2104 13|              anyatejjel magába szivott?... A vita hevében többnyire ügyet
2105 13|               ügyet se vetettek arra, hogy a szegény Csik Sándor is mondott
2106 13|                    is mondott valamit...~ ~A kétlelkü író később felköltözködött
2107 13|           Budapestre, de inkognitóját mind a mai napig nem vetette le.
2108 13|                   szó, nem árulja el, hogy a lelke csak úgy röpdös a
2109 13|                    a lelke csak úgy röpdös a boldogságtól... Mindig az
2110 13|               egykor Csik Sándorral együtt a Csertán András titkát is
2111 13|                András titkát is mindörökre a föld alá teszik...~ ~Ő az
2112 13|            egyetlen író, akinek nem bántja a hiúságát, ha azt hiszik
2113 13|                    Csik Sándor nem törődik a világ itéletével, mert a
2114 13|                   a világ itéletével, mert a lelkében ott lobog a Csertán
2115 13|                  mert a lelkében ott lobog a Csertán András édes és boldogító
2116 13|                   és boldogító titka... Az a nekrológ se bántja, amit
2117 13|                   bántja, amit majd egykor a kávéházban mondanak fölötte,
2118 13|                   mondanak fölötte, mert ő a sírba is magával fogja vinni
2119 13|                    magával fogja vinni azt a gyönyörüséges érzést, hogy
2120 13|                    aminek látszott...~ ~Ez a története az egyetlen fehér
2121 13|                 életemben megismertem...~ ~A vén ujságíró ezzel hátradőlt
2122 13|            ujságíró ezzel hátradőlt megint a karosszékében és tovább
2123 13|            karosszékében és tovább olvasta a Police Gazette-et... A többiek
2124 13|             olvasta a Police Gazette-et... A többiek is elhallgattak
2125 14|                  Jávor tanár magára öltvén a ruhatárban bundáját, egy
2126 14|                    elvonultatta maga előtt a foyer prémekbe és drága
2127 14|                éppen távozni akart, amikor a szeme hirtelen egy magas,
2128 14|                    karján készült elhagyni a színház előcsarnokát.~ ~
2129 14|                    színház előcsarnokát.~ ~A tanár tétovázva állott meg,
2130 14|                    tétovázva állott meg, s a következő pillanatban már
2131 14|            mosolygó arccal lépett közelebb a szép nyulánk asszonyhoz.~ ~-
2132 14|                    kihez van szerencsém?~ ~A férfi hangosan elnevette
2133 14|                    legalább is tizenöt. De a nagyságos asszony most éppen
2134 14|                  olyan, mint akkor, amidőn a táncpróbán a második négyest
2135 14|                 akkor, amidőn a táncpróbán a második négyest velem táncolta...~ ~
2136 14|                négyest velem táncolta...~ ~A szép asszony könnyedén fölsóhajtott.~ ~-
2137 14|                       Kacérul megigazgatta a bundája gallérját, amíg
2138 14|                   ő is arra gondolt, amire a kísérője: a havas, Isten
2139 14|                 gondolt, amire a kísérője: a havas, Isten háta mögött
2140 14|                   annyi sok éven át ő volt a koronázatlan királynője.
2141 14|                   királynője. Kommerné! ez a név szinte fogalommá lett
2142 14|                  név szinte fogalommá lett a férfiak között, akik megszokták,
2143 14|              között, akik megszokták, hogy a gyönyörü elvált asszonyban
2144 14|               elvált asszonyban tiszteljék a női grácia, az igazi előkelőség,
2145 14|               miért vált el az urától, azt a kis városban már talán senki
2146 14|               asszony ő utána rendelje meg a kalapjait és a toalettjét.
2147 14|                rendelje meg a kalapjait és a toalettjét. Mikor Jávor,
2148 14|                  korában utóljára koptatta a vidéki utcák kövezetét,
2149 14|           kövezetét, Kommerné már túl volt a huszonötödik életévén; most
2150 14|                 most tehát közel járhatott a negyvenhez. De ugyancsak
2151 14|                 nem akadt volna férfi, aki a karcsu, bársonyos arcu,
2152 14|               ennyinek nézze. Jávor, amint a pillantása újra és újra
2153 14|                újra... Ez már aztán igazán a csodánál is több...~ ~Egyszerre
2154 14|                    Egyszerre eszébe jutott a fiatalsága, amikor három
2155 14|                amikor három éven át lakott a szép elvált asszonnyal egy
2156 14|                födél alatt; ő volt ugyanis a Kommerné két gimnázista
2157 14|                    két gimnázista öccsének a nevelője... Szegény fiu
2158 14|                    hogy tanárai jóvoltából a gazdag és előkelő házhoz
2159 14|              szinte föl mohó pillantásával a bájos teremtést, mikor az
2160 14|              teremtést, mikor az ebéd vagy a vacsora alkalmával egy asztalnál
2161 14|                  egy asztalnál ült vele... A kisvárosi pletykák az ő
2162 14|                    szerencsés kópé, akinek a nevét összefüggésbe hozták
2163 14|          összefüggésbe hozták az övével, s a kis instruktor, akárhányszor
2164 14|              tüzelő homlokkal hallgatta ki a tanítványait a természettanból,
2165 14|                hallgatta ki a tanítványait a természettanból, amíg a
2166 14|                    a természettanból, amíg a főnöknője egyedül ült a
2167 14|                    a főnöknője egyedül ült a harmadik szobában valamelyik
2168 14|                   féltés lobogott ilyenkor a gyermekesen rajongó szívében!
2169 14|           gyermekesen rajongó szívében! De a titkát óvatosan magába zárta,
2170 14|               Tizenöt éve mult annak, hogy a kisvárosból elkerült, s
2171 14|             szédületes karriért futott be, A szegény kis nevelőből kitünő
2172 14|                meghívták. Jávor tanár: ezt a nevet most már az utolsó
2173 14|               szemmel álmodtak arról, hogy a híres tanár a betegágyuknál
2174 14|                  arról, hogy a híres tanár a betegágyuknál megjelenik,
2175 14|             megjelenik, s haldokló nábobok a félvagyonukat igérték neki,
2176 14|                 évet kikényszerít számukra a gondviseléstől...~ ~- Maga
2177 14|                 karriért csinált, - mondta a szép asszony kipirulva,
2178 14|                  de higyje el, nem megy rá a nyelvem... Szinte azt hiszem,
2179 14|                 fiatal és szép vagyok...~ ~A férfi válaszolni akart valamit,
2180 14|               leintette. Szótalanul mentek a legközelebbi kocsiállomásig,
2181 14|             tétovázva, - odanyujtotta neki a keztyűs kis kezét.~ ~- Elmegy? -
2182 14|                 kérdezte Jávor tanár, amíg a kis kezet egy pillanatig
2183 14|                   kis kezet egy pillanatig a magáéban tartotta.~ ~- Hát
2184 14|                  sétálhatunk itt föl s alá a havas esőben?~ ~- Tudja
2185 14|               cigánymuzsikát hallgatunk.~ ~A szép asszony habozva fordult
2186 14|                   mit gondolsz?... Te vagy a lovagom, tőled függ, hogy
2187 14|                   egészen mindegy, - szólt a gyerek illedelmesen. - Ha
2188 14|                  gyerek illedelmesen. - Ha a néni úgy parancsolja, hát
2189 14|                  is vacsorálhatunk... Majd a fogadóból telefonálok haza,
2190 14|                   fiakkerbe, s elhajtattak a Dunapartra, a szőnyeges,
2191 14|                  elhajtattak a Dunapartra, a szőnyeges, fehér világosságban
2192 14|          diszkrétül finom vendéglőbe, ahol a híres Jávor tanárt jól ismerték;
2193 14|                    hamarosan kerítettek is a számukra egy jó sarokasztalt,
2194 14|               sarokasztalt, pálmák között, a zenéhez közel, a dunaparti
2195 14|                   között, a zenéhez közel, a dunaparti fogadók obligát
2196 14|              fogadók obligát törzsalakjai: a kékatillás, kipirult, pezsgőző
2197 14|        huszárönkéntesek szomszédságában.~ ~A tanár pompás menüt állított
2198 14|               pompás menüt állított össze, a jegesvödör is odakerült
2199 14|                    később az asztal mellé, a cigány régi magyar nótákat
2200 14|                   magyar nótákat húzott, s a füstös levegő farsangiasan
2201 14|                Jávor, maga megijeszt... Ha a sejtelmem nem csal, hát
2202 14|                  szerelmes volt belém...~ ~A férfi melankólikusan bólintott,
2203 14|                  egyszerre megeredt belőle a szó:~ ~- Hogy szerelmes
2204 14|                   szerelmes voltam, ez nem a kellő kifejezés, egyszerűen
2205 14|          egyszerűen majdnem megbolondultam a féltékenységtől. Amíg a
2206 14|                    a féltékenységtől. Amíg a fiúkkal a természettant,
2207 14|            féltékenységtől. Amíg a fiúkkal a természettant, meg, a történelmet
2208 14|              fiúkkal a természettant, meg, a történelmet átvettük, az
2209 14|               egészen másutt járt: odabenn a maga kis szalónjában, ahol
2210 14|                   nem adtam volna, ha csak a kulcslyukon át is benézhetek!...
2211 14|              megpattannak az indulattól, s a szegény szívem úgy vert,
2212 14|                hogy szinte belesápadtam... A fantáziám izgató képekkel
2213 14|                képzeltem, hogy amíg én itt a Cartesius ördögöcskéiről
2214 14|         ördögöcskéiről prelegálok, odabenn a titokzatos félhomályban,
2215 14|             félhomályban, egy boldog fickó a maga kicsike kezét csókolja...
2216 14|          sóhajtottam föl magamban, mialatt a homlokomat hideg verejték
2217 14|                    azt hitte, hogy odabenn a nyitott ajtók mögött ilyen
2218 14|                   mennyire csalódott... Az a gérokkos szamár kisvárosi
2219 14|               nekem és volt eszemben, hogy a szerelmi vallomásait meghallgassam...
2220 14|                 meghallgassam... Amíg maga a féltékeny szerelmes kínszenvedéseit
2221 14|            ásítottam és unatkoztam odabenn a harmadik szobában...~ ~Jávor
2222 14|                    Jávor hitetlenül nézett a szép asszonyra, aki melankólikusan
2223 14|               megindultan mondta ezt, hogy a fiatal embernek hirtelen
2224 14|               embernek hirtelen megdobbant a szíve... Itt, a hófehér
2225 14|                 megdobbant a szíve... Itt, a hófehér világosságban, a
2226 14|                   a hófehér világosságban, a parfümös, mámorító levegőben,
2227 14|              parfümös, mámorító levegőben, a cigány érzékeny nótái mellett
2228 14|                  csak egy bolondos álom... A fiatal, rózsás arcu, csillogó
2229 14|                  előtte, mint valaha... Ez a bájos teremtés csakugyan
2230 14|                   bájos teremtés csakugyan a negyvenedik életévében járna?
2231 14|                       Jávor amíg látszólag a cigány nótáját hallgatta,
2232 14|                   lopott pillantást vetett a Kommerné tüzelő arcába,
2233 14|                    Addig-addig nézte, amíg a szép asszony halkan meg
2234 14|                   most már nem dobogna meg a szíve, ha a harmadik szobában
2235 14|                    dobogna meg a szíve, ha a harmadik szobában a pénzügyigazgatósági
2236 14|                     ha a harmadik szobában a pénzügyigazgatósági titkárral
2237 14|               titkárral beszélgetnék?...~ ~A tanár néhány percig hallgatva
2238 14|                    percig hallgatva szívta a szivarját, s gondolkodó
2239 14|               gondolkodó arccal nézegetett a szivarja füstjébe, aztán
2240 14|                     Az, hogy többé már nem a holdsugaras sóhajtgatás,
2241 14|                szerelem híve vagyok... Azé a szerelemé, mely józan megfontolással
2242 14|                   szembe az egyik asszonyt a másik asszonnyal...~ ~-
2243 14|                    óta az utamba kerültek, a sorsomat irányították, s
2244 14|              játszottak...~ ~- És mit mond a józan megfontolása?~ ~-
2245 14|                  hogy maga az én szememben a legvonzóbb, a legbájosabb,
2246 14|                    szememben a legvonzóbb, a legbájosabb, a legcsábítóbb
2247 14|                 legvonzóbb, a legbájosabb, a legcsábítóbb asszony...
2248 14|                legcsábítóbb asszony... Én, a lusta és fáradt ember, szinte
2249 14|    éther-injekcióval hoztam volna mozgásba a vérem keringését...~ ~Kommerné
2250 14|                    vigyázva nevetett, hogy a fehér fogsora kilássék -
2251 14|               rendszerükben is mások, mint a többi férfi... Azt lehetne
2252 14|                    olyan bulletinnel, mely a hőfokát, a szívedobbanásait,
2253 14|               bulletinnel, mely a hőfokát, a szívedobbanásait, a lélekzetvételeinek
2254 14|               hőfokát, a szívedobbanásait, a lélekzetvételeinek pontos
2255 14|                  hogy milyen jól esik neki a híres ember beszéde. Jávor
2256 14|                    aztán lemondólag intett a kezével.~ ~- Most is csak
2257 14|                   annyiba vesz, mint mikor a gimnazista öccseit a matematikára
2258 14|                 mikor a gimnazista öccseit a matematikára tanítottam...
2259 14|                    tanítottam... Pedig, ha a szívembe látna...~ ~- Melyik
2260 14|                           Melyik kamarába? A rekeszizom innen vagy túl
2261 14|              mindennapi dolog, hogy valaki a szerelmét tizenöt éven keresztül
2262 14|                  matronákba szerelmes...~ ~A tanár közelebb hajolt Kommernéhez,
2263 14|                súgta:~ ~- Tudja mi lehetne a legforróbb kivánságom az
2264 14|                egyszer is, én ülhetnék ott a harmadik szobában, ahol
2265 14|                    harmadik szobában, ahol a pénzügyigazgatósági fogalmazó
2266 14|              elpirult, leányosan lesütötte a szemét, majd szótalanul
2267 14|               szótalanul csipegetni kezdte a jardiniéren sárgálló szőlőfürtöt.
2268 14|                  hangosan, jókedvűen szólt a tanárhoz:~ ~- Ha kedves
2269 14|               akárhányszor megtettem, hogy a konyhában a szakácsnéval
2270 14|                megtettem, hogy a konyhában a szakácsnéval pletykáztam,
2271 14|                  Csábító tekintetet vetett a férfira, akit egyszerre
2272 14|                   jókedv fogott el; intett a cigánynak s diadalmas pillantással
2273 14|              diadalmas pillantással ütötte a pezsgős poharát az asszonyéhoz...~ ~
2274 14|                poharát az asszonyéhoz...~ ~A banda utóbb, mikor az étterem
2275 14|               hurcolkodott az asztalhoz, s a pincérek fürgén, szolgálatkészen
2276 14|          szolgálatkészen sürögtek-forogtak a kis mulató társaság körül...
2277 14|                 megdöbbenéssel nézte, hogy a híres tanár ég felé emelt
2278 14|                karral dirigált hajnal felé a cigánybanda primásának...~ ~
2279 14|                   egészen hazáig elkisérte a mindjobban elérzékenyülő
2280 14|                 elérzékenyülő Kommernét, s a míg a házmester ajtót nyitott,
2281 14|           elérzékenyülő Kommernét, s a míg a házmester ajtót nyitott,
2282 14|                mélységes pillantást vetett a szép asszony szemébe. Aztán
2283 14|                     Gyalog indult hazafelé a lakására, szivarra gyujtott,
2284 14|            gyujtott, s jó darabig kóborolt a csillagsugaras éjszakában,
2285 14|               éjszakában, melynek homályát a keleti pályaudvar felől,
2286 14|                 felől, már kezdték áttörni a hajnal rózsás és aranyba
2287 14|             kitárta az ablakát s egy ideig a körúti fák kopott ágait
2288 14|                    kopott ágait nézte. Bár a háztetőket csillogó hószilánkok
2289 14|                   korában hallott odafönn, a karzat legutolsó sorában,
2290 14|                   holnap!~ ~De mi volt ez? A dolgozószoba sarkában, a
2291 14|                   A dolgozószoba sarkában, a villamozó gép mellett, egy
2292 14|             diskurzust folytatott már...~ ~A csontváz mindent tudott
2293 14|               mindenről megmondta őszintén a véleményét. Jávor tanár
2294 14|           véleményét. Jávor tanár legalább a maga elfogultságában, így
2295 14|                 gyarló világ eseményeit... A tanárnak úgy tetszett, hogy
2296 14|                tanárnak úgy tetszett, hogy a csontváz most is csúfolkodva
2297 14|                  is csúfolkodva pillant rá a sarokból, aztán lenézéssel
2298 14|                    méltóságos tanár úr, az a nap, amikor a gyerekkori
2299 14|                 tanár úr, az a nap, amikor a gyerekkori regény legutolsó
2300 14|                       Hogy vacogott egykor a fogunk, arra a gondolatra,
2301 14|             vacogott egykor a fogunk, arra a gondolatra, hogy a szép,
2302 14|                    arra a gondolatra, hogy a szép, a bűbájos, a kacér
2303 14|                   gondolatra, hogy a szép, a bűbájos, a kacér Kommerné
2304 14|                    hogy a szép, a bűbájos, a kacér Kommerné szerelmesen,
2305 14|          szerelmesen, dobogó szívvel borul a vállunkra. Holnap diadalt
2306 14|               vállunkra. Holnap diadalt ül a gyerekkori szerelem: az
2307 14|                  szerelem: az udvarlásnak, a vonakodásnak, a pillanatnyi
2308 14|               udvarlásnak, a vonakodásnak, a pillanatnyi haragnak, csók
2309 14|              haragnak, csók és ölelés lesz a vége... Csak pár óra még
2310 14|                    még és méltóságod azzal a tudattal jön le a lépcsőkön,
2311 14|                    azzal a tudattal jön le a lépcsőkön, hogy a tudomány
2312 14|                   jön le a lépcsőkön, hogy a tudomány férfia, mint nőcsábító
2313 14|                  utolsó legények közé...~ ~A csontváz hangtalanul fölkacagott,
2314 14|                  illuzióval szegényebbé... A valóság, méltóságos tanár
2315 14|                mindig megöli az álmokat, s a hitvány életben egyedül
2316 14|                  az álom ér valamicskét... A Kommernék csak addig teszik
2317 14|                     szétoszlanak, eltünnek a semmiségbe, amikor megfogható
2318 14|                    valósággá tömörülnek... A gyerekkori regény ma még
2319 14|                    még egy rózsaszínü mese a méltóságod szívében, de
2320 14|                    többé... Ne örüljön hát a diadalának, méltóságos tanár
2321 14|               méltóságos tanár úr, mert ez a diadal sokkal többjébe kerül,
2322 14|                     mint amennyit megér... A multjának legbájosabb melódiáit
2323 14|                meredt, aztán közelebb ment a csontvázhoz, s gyöngéd,
2324 14|                    hálás pillantást vetett a csontember homályos szemüregébe...
2325 14|               Aztán lefeküdt, magára húzta a paplant, s tíz perc mulva
2326 15|                 egy napra Münchenben, hogy a Bavariáról is mesélhessen
2327 15|                   mesélhessen majd otthon, a rendes vacsorázó asztalának.
2328 15|               rendes vacsorázó asztalának. A droschke elvitte a Vier
2329 15|             asztalának. A droschke elvitte a Vier Jahreszeiten-be, ahol
2330 15|                 Vier Jahreszeiten-be, ahol a portás jóakaratából megkapta
2331 15|                ezredes. Nyitray fölvitette a csomagjait, átöltözködött,
2332 15|            átöltözködött, majd lecsavarván a villamos világítást, vállalkozón
2333 15|                     vállalkozón nekiindult a bajorok ismeretlen fővárosának.
2334 15|            jóakarattal nyugodott bele abba a menube, amelyet a fehérkötényes
2335 15|                bele abba a menube, amelyet a fehérkötényes fölszolgáló
2336 15|                igen tudta, mit eszik, mert a huszonkétórai utazástól
2337 15|                    át szerencsésen kiverte a fejéből azt az ostobaságot,
2338 15|               pedig terhes volt neki. Amíg a rossz bajor kalácsot öntudatlanul
2339 15|                 Bár megfojtották volna azt a csacsit, aki legelőször
2340 15|           ellenkezőt elhitetni. Egy reggel a himenhirek közt olvasta,
2341 15|             kisasszonyt Nyitray úr öt évig a magáénak tekintette, üres
2342 15|              köténnyel járna ide-oda, mint a világ legbájosabb felesége, -
2343 15|   ezüstgirandole-okat, az idősebb nővér és a Terka sógora bizonyos méltósággal
2344 15|               méltósággal foglaltak helyet a családi asztal mellett,
2345 15|                   Terka szerelmesen omlott a Katona úr nyakába. Nyitray
2346 15|                   életéből, ha így szólhat a hűtelen leányhoz:~ ~- Szálanként
2347 15|               Szálanként szeretném kitépni a hajamat, hogy csak egy pillanatig
2348 15|                    is eszembe juthatott az a badarság... Maga lenne a
2349 15|                   a badarság... Maga lenne a feleségem, maga?... És én
2350 15|              türelmetlenül várakozott erre a kövér, duplatokás filiszterre...
2351 15|                    ismerhette jobban, mint a jaquetjét... De azért ne
2352 15|            ostobasága mellé kitünően illik a maga üressége és hiúsága...~ ~
2353 15|                   mintha elvesztette volna a józan eszét, Később, mikor
2354 15|                körutazó jegyet. Egy nappal a Terka esküvője előtt Nyitray
2355 15|                    azóta öt héten át, amíg a színházakat, a galériákat
2356 15|                    át, amíg a színházakat, a galériákat és a legalávalóbb
2357 15|               színházakat, a galériákat és a legalávalóbb chantantokat
2358 15|                  konstatálta magában, hogy a Terkával kezdett egész epizódot
2359 15|                epizódot véglegesen kiverte a fejéből.~ ~Sajnos, nem úgy
2360 15|               néhány kávéházat, egymásután a földhöz vágott egy csomó
2361 15|             szivart, s éjfél után hazatért a hoteljébe. Miután meghagyta,
2362 15|         háborgassák, rosszkedvüen ment föl a szobájába és vetkőzni kezdett.~ ~
2363 15|                  Cigarettázva oldogatta le a nyakkendőjét, mikor a szomszédos
2364 15|                   le a nyakkendőjét, mikor a szomszédos szobában, amelyet
2365 15|                    pár későn jövő vendég s a papirfalakon át tisztán
2366 15|              tizenkettőkor indul Bécs felé a párisi expressz.~ ~Egy női
2367 15|              érezte, hogy szédülni kezd, - a hang ismerős volt előtte.
2368 15|                 volt ez, álmodott? De nem, a női hang megint megszólalt
2369 15|                 női hang megint megszólalt a szomszéd szobában és Nyitray
2370 15|             lehetett többé tévedésről szó; a Terka hangját hallotta.
2371 15|                   hallotta. Terka itt volt a szomszédban, alig öt lépésnyire
2372 15|                hogy megbolondul, Terkát és a férjét egy vékony ajtó választja
2373 15|               volna, izgatottan nyomta meg a villamos csöngetőt.~ ~A
2374 15|                    a villamos csöngetőt.~ ~A szobaleány csak egy negyedóra
2375 15|            pongyolában.~ ~- Kik laknak itt a szomszéd szobában? - kérdezte
2376 15|                  most meg ezek háborgatnak a folytonos csacsogásukkal.
2377 15|                 kaptunk Londonból.~ ~Mikor a szobaleány kiment, Nyitray
2378 15|                     Nyitray végigsimította a homlokát.~ ~Mit tegyen?
2379 15|                    hogy nem tudná behunyni a szemét. Meg kellett volna
2380 15|                   kellett volna vetnie ezt a léha, nevetséges leányt,
2381 15|                léha, nevetséges leányt, de a szive tele volt kicsorduló
2382 15|                pompájában látta maga előtt a kis Terkát, akinek ablakai
2383 15|                  órákig elgyalogolt olykor a legesősebb éjszakákon, aki
2384 15|            harmatos, részegítő illatát, ha a kékszemü leányra gondolt.
2385 15|            kékszemü leányra gondolt. És ez a kis tündérkirályné lenne
2386 15|                   tündérkirályné lenne itt a szomszédjában egy idegen
2387 15|                     Egy pillanatra az járt a fejében, hogy hangosan meg
2388 15|              hangosan meg fogja kopogtatni a szobáikat elválasztó szárnyas
2389 15|                     Nyitray, tudja, akivel a második négyest táncolta
2390 15|                  emlékszik, kis Terka, ezt a négyest még talán nem felejtette
2391 15|                    vagyok és tanuja vagyok a boldogságának. Ne haragudjék
2392 15|              Katona urat el lehetne csalni a felesége mellől. Ilyenformát
2393 15|                 távoli pontról, teszem föl a Luitpold-kávéházból névtelen
2394 15|                   szóban. Ha aztán kitette a lábát, az én gondom, hogy
2395 15|              vagyok, akkor emberhalál lesz a tréfás kaland vége.~ ~De
2396 15|               névtelen levélre kimozduljon a puha fészekből. A pincért
2397 15|              kimozduljon a puha fészekből. A pincért alkalmasint kidobná,
2398 15|                  ahogy én is kidobnám, aki a házasságom negyedik hetében
2399 15|          háborgatna.~ ~Szinte csiklandozta a torkát, hogy átkiáltson:~ ~-
2400 15|             szégyenli magát, hogy ez előtt a kövér, idegen úr előtt bontja
2401 15|               hangok ütötték meg egyszerre a fülét. A Terkáék szobájában
2402 15|             ütötték meg egyszerre a fülét. A Terkáék szobájában két nehéz
2403 15|                 két nehéz cipő koppant meg a kemény parketten, - Katona
2404 15|           parketten, - Katona úr levetette a cipőt. Később a lavoirban
2405 15|                  levetette a cipőt. Később a lavoirban megloccsant a
2406 15|                    a lavoirban megloccsant a víz, majd egy álmos, ásítással
2407 15|              megszakított hang verődött át a Nyitray rejtekhelyéig.~ ~-
2408 15|                    hogy az este ide tettem a kézitáskába.~ ~- Mit keressz? -
2409 15|             keressz? - kérdezte Terka.~ ~- A hálóinget.~ ~Hangosan dobáltak
2410 15|                  apró kulcsok megfordultak a lakatokban, Katona úr (világosan
2411 15|               szuszogva motozott mindenütt a különböző ruhanemüek között.
2412 15|              toalettjeim közé? Talán abban a meggyszínü kofferben van,
2413 15|                 vagy várj, nézzük csak itt a skatulyában...~ ~Nyitray,
2414 15|           skatulyában...~ ~Nyitray, mintha a lába gyökeret vert volna,
2415 15|                    volna, ijedten állt meg a legelső szónál, de egyszerre
2416 15|                    szép, poétikus Terkája, a fehérruhás, gyöngyvirágillatu
2417 15|           gyöngyvirágillatu májusi tündér, a Katona úr hálóingét keresi,
2418 15|                    mintha becsipett volna. A szőke Titánia tavaszias
2419 15|              tavaszias glóriája eloszlott, a kis bolyhos belépő, a majális,
2420 15|           eloszlott, a kis bolyhos belépő, a majális, a harmatos fenyők
2421 15|                 bolyhos belépő, a majális, a harmatos fenyők illata -
2422 15|                   illata - mind elmosódott a levegőben, mint a szivar
2423 15|               elmosódott a levegőben, mint a szivar füstje. A kis Terka
2424 15|           levegőben, mint a szivar füstje. A kis Terka szőke, leányos
2425 15|                 köznapi asszony jelent meg a képzeletében: dr. Katona
2426 15|                    Nem hiányzik-e egy gomb a hálóingről nagyságos asszony?
2427 15|                 mert Katona úr meghűthetné a nyakát.~ ~Oly keserü világmegvetéssel
2428 15|                   föl, mint Gyenes úr néha a Faust második fölvonásában.
2429 15|        fölvonásában. Aztán fölvette megint a kabátját s világos reggelig
2430 16|                    akinek Fodor Bella volt a neve, megkért egy komoly
2431 16|                    jó ideig ott csavargott a leány ablakai alatt, aztán
2432 16|                  aztán megismerkedett vele a kereskedelmi egyesület kosztümbálján,
2433 16|                   után megtanulta valahogy a boszton-táncot is. Ez, valljuk
2434 16|              valljuk be, nagy áldozat volt a részéről, miután a fiatalember
2435 16|                    volt a részéről, miután a fiatalember nem tartozott
2436 16|                   ő is ócska bluzt viselt, a kezei kormosak és piszkosak
2437 16|                   piszkosak voltak s mikor a hatalmas, forróságtól fülledt
2438 16|                    fülledt munkatermekben, a kék lángok között ide-oda
2439 16|              lángok között ide-oda járt és a vérvörös, sziporkázó, folyékony
2440 16|             ördögfiók. Este megmosta ugyan a kezeit s zubbonyát fekete
2441 16|                    át igazi szalónemberré, a társaságban nagyokat hallgatott
2442 16|                lett volna annyi esze, mint a többi férfinak, hanem abból
2443 16|                    az egyszerü okból, hogy a lányok jelenléte módfölött
2444 16|                  szabad hát csodálni, hogy a szép, szőke Fodor Bella,
2445 16|                    apja tudatta vele, hogy a gépészmérnök a kezére pályázik,
2446 16|                  vele, hogy a gépészmérnök a kezére pályázik, ajkbigyesztve
2447 16|                 akar kevesebbet, mint hogy a felesége legyek?... Hát
2448 16|                 legyek?... Hát még mi kéne a kis portici némának?...
2449 16|                   azt hiszi, hogy elég, ha a nagy szemeit rám méregette
2450 16|                   tartok, hála Isten, hogy a két balkezes embert válasszam
2451 16|                  Az apa, aki alelnöke volt a kültelki demokrata-pártnak,
2452 16|                  demokrata-pártnak, inkább a külszín megtartása kedvéért,
2453 16|                   meg, kis leányom, hogy ő a munka és a becsület képviselője...
2454 16|                 leányom, hogy ő a munka és a becsület képviselője...
2455 16|                 nem tud úgy beszélni, mint a nagykövetségi attachék,
2456 16|                 nagykövetségi attachék, de a keblében derék és nemes
2457 16|                  és nemes szív dobog... És a munka, édes leányom, a munka...~ ~
2458 16|                  És a munka, édes leányom, a munka...~ ~A leány itt vállátvonva
2459 16|                 édes leányom, a munka...~ ~A leány itt vállátvonva félbeszakította
2460 16|                vállátvonva félbeszakította a patétikusan szavaló öreg
2461 16|                         Hagyd, apám, nekem a munka nem imponál... Ha
2462 16|                feleségül... Én azzal, hogy a jövendőbelim dolgozik-e,
2463 16|                   hogy Chinában volt-e eső a mult csütörtökön?... Nekem
2464 16|              ötletes fiatalember kell, aki a legszebb gérokkot és a legszenzációsabb
2465 16|                 aki a legszebb gérokkot és a legszenzációsabb nyakkendőket
2466 16|                Fodor rosszalólag rázta meg a fejét, így folytatta:~ ~-
2467 16|                   azért beszélem perfektül a francia nyelvet, hogy most
2468 16|                 francia nyelvet, hogy most a Schlemil Péter karjaiba
2469 16|                   szavak után visszavonult a boudoirjába, hogy egy pikáns
2470 16|               végképp megfeledkezett volna a kérőjéről, ha ez estén,
2471 16|          valószínütlen vendég nem kopogtat a hálószobája ajtaján.~ ~A
2472 16|                   a hálószobája ajtaján.~ ~A szőke, hófehér Bella ijedten
2473 16|             csakhamar elmult az ijedtsége: a küszöbön egy régi és kedves
2474 16|             zöldfüggönyös ágyába lefeküdt; a szomoru tündér ilyenkor
2475 16|                   rá... Bella érezte, hogy a pilláira jótékony álom bocsátkozik,
2476 16|                  senkit? - kérdezte halkan a tündér. - Nem torkoskodtál-e
2477 16|               tündér. - Nem torkoskodtál-e a spájzban, nem kínoztad-e
2478 16|                   spájzban, nem kínoztad-e a szegény cicát, ami nem mehet
2479 16|             édesanyádhoz?... Megtanultad-e a leckédet és nem voltál-e
2480 16|             leckédet és nem voltál-e irigy a barátnőidhez?... Mindent
2481 16|                     amint tudod, én vagyok a te jó szellemed...~ ~A Bella
2482 16|              vagyok a te jó szellemed...~ ~A Bella szemét ilyenkor elfátyolozták
2483 16|              szemét ilyenkor elfátyolozták a könnyek, a szívéből pedig
2484 16|                   elfátyolozták a könnyek, a szívéből pedig kitört az
2485 16|                 kitört az igazi búbánat... A jó szellemének mindent megvallott
2486 16|           édesanyjához... Egy este azonban a Bella tündére még szomorúbb,
2487 16|                    meg tudja különböztetni a jó cselekedetet a rossz
2488 16|            különböztetni a jó cselekedetet a rossz cselekedettől... Amíg
2489 16|              feledd el, hogy mire tanított a jó szellemed...~ ~Bella
2490 16|                    nap óta nem látta többé a nedvesszemü tündért. Annál
2491 16|                tündért. Annál nagyobb volt a meglepetése, hogy most,
2492 16|                    csak ott termett megint a hálószobájában...~ ~- Te
2493 16|                  kiáltott föl örömmel, míg a vonásai egyszerre megváltoztak.
2494 16|                    egyszerre megváltoztak. A gazdag leányok gőgje egy
2495 16|                  arcáról s az ágyban ismét a kicsike, gügyögő baba feküdt,
2496 16|                    aki sírva borult valaha a jó szelleme karjai közé,
2497 16|               szelleme karjai közé, amikor a lelkiismerete foltos volt
2498 16|                   rossz cselekedettől...~ ~A nedvesszemü leány helyet
2499 16|                    foglalt az ágy szélén s a Bella kezét jóságosan végigsimította.
2500 16|                   meg, oly szomoruan, hogy a Bella szíve elfacsarodott
2501 16|                  Bella szíve elfacsarodott a fájdalomtól.~ ~- Hát erre
2502 16|                   Hát erre tanított valaha a jó szellemed? - susogta
2503 16|                  könnyelmü lettél, aki nem a szívet nézed, hanem a kabátot
2504 16|                  nem a szívet nézed, hanem a kabátot és a nyakkendőt. ...
2505 16|                  nézed, hanem a kabátot és a nyakkendőt. ...Oh, kis Bellám,
2506 16|                kacér asszony lesz, aki nem a boldogságot keresed, hanem
2507 16|                 boldogságot keresed, hanem a vétkes, a hivalkodó, a bűnrecsábító
2508 16|                   keresed, hanem a vétkes, a hivalkodó, a bűnrecsábító
2509 16|               hanem a vétkes, a hivalkodó, a bűnrecsábító csillogást...~ ~
2510 16|               bűnrecsábító csillogást...~ ~A leány lesütötte a szemét,
2511 16|          csillogást...~ ~A leány lesütötte a szemét, a jó szelleme pedig
2512 16|                  leány lesütötte a szemét, a jó szelleme pedig így folytatta:~ ~-
2513 16|             perfektül franciául, hogy most a Schlemil Péter karjai közé
2514 16|                  én tudok!... Ne dicsekedj a zongoratudományoddal és
2515 16|                    zongoratudományoddal és a francia beszédeddel, mert
2516 16|                  francia beszédeddel, mert a műveltségeden száz és száz
2517 16|             hallani, hogy honnan származik a tudományod?...~ ~- Akarom.~ ~-
2518 16|                szál kabátban vándorolt ide a felföldi hegyek közül s
2519 16|                 hát pálinkásboltot nyitott a gyár szomszédságában...
2520 16|                    gyár szomszédságában... A gyárban hatszáz szegény
2521 16|                   földhöztapadt ördög, aki a keresményét mind odahozta
2522 16|                  keresményét mind odahozta a pálinkásboltba... Nappal
2523 16|                   pálinkásboltba... Nappal a gyár kísérteties tüzei körül
2524 16|               kurjongatva öntötték magukba a pálinkát... Addig öntötték,
2525 16|                  míg egy napon elérte őket a végzetük: kiben a pálinka
2526 16|              elérte őket a végzetük: kiben a pálinka gyulladt meg, ki
2527 16|                  az utcán esett össze, kit a gyár kegyetlen gépei kaptak
2528 16|                   el, amikor részeg fejjel a nagy szíjjak körül támolyogtak...
2529 16|                    őket az ital, amit apád a kicsiny boltban mért...
2530 16|           naponkint kihurcoltak egy-kettőt a temetőbe, ott estek össze
2531 16|                  temetőbe, ott estek össze a bolt lépcsőjén, az utca
2532 16|                lépcsőjén, az utca sarában, a kocsi véresen vitte el azokat,
2533 16|                    vitte el azokat, akiket a gép összemarcangolt, de
2534 16|                  lett... Büszke vagy-e hát a tudományodra, kicsi Bellám?
2535 16|                 kérődet kikosaraztad?...~ ~A nedvesszemü leány e szavak
2536 16|              szavak után mélyen belenézett a Bella szemébe, le, egész
2537 16|                   Bella szemébe, le, egész a lelkéig. S mivel meg volt
2538 16|               elégedve azzal, amit látott, a következő pillanatban eltünt
2539 16|               következő pillanatban eltünt a hálószobából. Bella sóvárgó
2540 16|               mondtad, ugy-e, tegnap, hogy a gépészmérnök megkérte a
2541 16|                    a gépészmérnök megkérte a kezemet?~ ~- Azt, gyermekem.~ ~-
2542 16|                     hívd meg ma ebédre azt a fiatalembert... Az éjjel
2543 16|                    hozzá fogok menni, mert a francia nyelv meg a zongora,
2544 16|                   mert a francia nyelv meg a zongora, hála Isten, nem
2545 16|                   hála Isten, nem ölte meg a szívemet... Inkább sohase