Rész

  1  1|          Szilveszter testvérre, akit valaha az útszéli komédiások kocsijába
  2  1|                megfeledkezett egy délutánra az ő istenes hivatásáról. A
  3  1|                    szegény fráter, aki azon az estén szégyenkezve borult
  4  1|                országútját és falvait... De az üzlet rossz és a koldulás
  5  1|                    atyák még Dominik úrnak, az ő híres francia szakácsuknak
  6  1|                  akinek zöldes reverendáját az utolsó kukoricacsősz is
  7  1|                 csacsi, árván maradt utánam az istállóban. A laptika, amelyet
  8  1|              ismertek, nem nyikorgott többé az országútakon, s az öreg
  9  1|                    többé az országútakon, s az öreg gvárdián a kolostor
 10  1|                   mert Szilveszter testvér, az ő leghívebb szolgájuk, örökre
 11  1|                     Lelkem odafenn lebegett az aranyosszélü felhők között,
 12  1|                     azért levertem magamról az út porát és meghúztam a
 13  1|                 rekesztéken, s látván, hogy az Ur egy szegény szolgája
 14  1|                  megboldogult püspököt, aki az üdvözültek mosolyával hallgatta
 15  1|                 nézett és hirtelen becsapta az orrom előtt a mennyország
 16  1|               rettentő gondolatok küzdöttek az agyvelőmben? Hát kegyes
 17  1|                 nélkül való istenfélelemnek az lenne a jutalma, hogy a
 18  1|            káprázott a szemem! A menet élén az elhunyt érsek haladt, tündöklő,
 19  1|              öltözetben, mellén ott függött az aranykereszt. Mert az érsek
 20  1|               függött az aranykereszt. Mert az érsek aranyos palotájának
 21  1|           megharsantak a mennyei trombiták, az angyalok édes diszkantja
 22  1|                  részvéttel tette a fejemre az ő nagy, jóságos kezét. Kissé
 23  1|                  Potomságokért vesztegetted az Ur szentséges igéit. A kinyilatkoztatásokat,
 24  1|                     A kinyilatkoztatásokat, az Isten örökös igazságait
 25  1|                    szép, sárga kappanoknak, az aranyszínü somlyai bornak,
 26  1|                    zarándoklásod alatt. Hát az Ur szent igéiért te csenevész
 27  1|                   boldogtalan testvér. Lám, az elhunyt érsek jobban megbecsülte,
 28  1|                    jobban megbecsülte, amit az Isten kegyelme reája bízott.
 29  1|                  libériás hajdu ült. Bezzeg az ő kegyes tanításait nem
 30  1|                 gyűrűket hordott, mint maga az uralkodó fejedelem. Menj,
 31  1|                   ezt a különös álmot, mert az Ur szól hozzátok belőle.
 32  1|         nyalánkságok cipelésében, mint ezen az áldott hétfői napon.~ ~ ~ ~
 33  2|                   nyugalommal huzigált tova az erdőszélen, sopánkodva szólalt
 34  2|              Szilveszter, hát te még hiszel az emberek jó szívében?~ ~Mert
 35  2|                 atyák részére ajánlotta fel az életét, bizonyára szomorúság
 36  2|                 szomorúság közt látta, hogy az elemózsiák ma már alig folynak
 37  2|                kikerült itt a vidéken, ahol az emberek, de különösen az
 38  2|                    az emberek, de különösen az asszonyi népek, istenfélő
 39  2|               egy-egy kövérebb kappant, meg az öreg gróf, aki szekérszám
 40  2|                     szekérszám szállíttatja az elemózsiát s a finom somlyóhegyi
 41  2|                    somlyóhegyi bort. Oh, ha az öreg méltóságos úr nem volna,
 42  2|                 szörnyü melegben, mely ide, az erdei fák közé is behatolt,
 43  2|                      hát így megfeledkeztek az Isten önfeláldozó szolgáiról?
 44  2|              pillanatban már mit sem tudott az önző világi hivságok felől
 45  2|                 szinte hallani vélte, ahogy az Ur egyenkint maga elé idézi
 46  2|                    egyenkint maga elé idézi az egyház e kőszívü híveit
 47  2|                       Rossz emberek, hát ti az én szolgáimnak csak megromlott
 48  2|                  lustálkodva ballagott tova az erdőségben, s azt hiszem,
 49  2|                    maga is elbóbiskolt ezen az ismert úton, mely a kolostor
 50  2|                 felé vezetett.~ ~Pedig fenn az égen csunya felhők keletkeztek,
 51  2|               morajlani, dörögni kezdett, s az erdei fák teteje meg-meghajladozott
 52  2|                   teteje meg-meghajladozott az erős forgószélben, mely
 53  2|                hatalmas zivatart megelőzte. Az égiháboru néhány perc alatt
 54  2|                    alatt csattogni kezdett, az eső csurgott, s a felhők
 55  2|             ragyogóvá. A jó fráter, aki épp az elitéltek érdekében kockáztatott
 56  2|                  valóban borzalmas volt itt az erdőségben. Sehol egy födél,
 57  2|                   fázkolódva húzódott össze az ülésében, így szólt:~ ~-
 58  2|                csacsi képes, ügetni kezdett az erdei úton. Minő pompás
 59  2|                     istállójában ropogtatni az illatos friss szénát, amelyet
 60  2|                    fiu kitünően gondoskodik az emb-, akarom mondani a csacsiról;
 61  2|                 hiszen jóformán te táplálod az egész kolostori személyzetet.
 62  2|              szolgám, amennyi beléd fér!”~ ~Az öreg, megfakult esőernyő
 63  2|                   valami födél volna, ahova az ember meghúzódhatnék! Ugyan,
 64  2|                     jó csacsi, s ime, ahogy az út délnek kanyarodott, a
 65  2|                 ugyanekkor signor Callioni, az utazó cirkusz-társaság igazgatója,
 66  2|                    csodálkozva tekintett ki az ablakon:~ ~- Nini, egy barát!~ ~
 67  2|                    Callioni, hívjuk be, míg az eső eláll!~ ~S a direktor
 68  2|                       S a direktor kitárván az ablakot, vendégszeretőleg
 69  2|                 álljon meg! Nem lehet ebben az időben tovább menni! Jőjjön
 70  2|                     kopott és zöld volt már az idők viszontagságai következtében.~ ~-
 71  2|         Dicsértessék a Megváltó! - mondotta az ajtóban alázattal.~ ~De
 72  2|                 most belépett, majd csaknem az egész cirkuszbeli személyzet
 73  2|                bársonyzekéjében, s neje, ki az előadási napokon füstölgő
 74  2|             Eminenciád! - rikácsolta feléje az egyik bohóc, aki a cirkuszi
 75  2|                fölvillanyozni.~ ~Leültették az egyik székre, de az istenfélő
 76  2|              Leültették az egyik székre, de az istenfélő Szilveszter kellemetlenül
 77  2|                  állítsd el már egyszer ezt az esőt!~ ~De a könyörgés mitsem
 78  2|                     feje látszott be olykor az ablakon, meg a nagy abrakos
 79  2|                  tisztelendőre, mindenestől az asztalra helyezte a lábast,
 80  2|                     dörzsölve telepedett le az asztal mellé, a fontos kérdés
 81  2|                     veszedelmek fenyegették az istenfélő fráter lelki üdvösségét!
 82  2|                  barátsággal nyalogatta meg az ő nagy, otromba tenyerét.
 83  2|                 vörös paprikafüzérek lógtak az asztalra.~ ~De signorina
 84  2|                  rüdesheimi borból, amelyet az ifju gróf estélyéről a köpenyege
 85  2|               szegény fráter megrémülve. De az átkozott rüdesheimi pompásan
 86  2|                    komolysággal foglalja el az asztalfőt, s a páterek mind,
 87  2|                 imazsámolyukon térdepelnek. Az ablaküvegen át belátszott
 88  2|               édesen fúródott a fülébe:~ ~- Az ön egészségére, szent atyám!~ ~
 89  2|                   szomjas vagyok.~ ~S akkor az ördög a kezébe adta a poharat,
 90  2|                     adta a poharat, s ismét az ajkaihoz emelte; mert az,
 91  2|                    az ajkaihoz emelte; mert az, aki most a lelkébe lopózott,
 92  2|                     lehetett más, mint maga az ördög, aki ily módon akarta
 93  2|                    a nap ragyogóbban sütött az égboltozatról s a domboldal,
 94  2|                     körében töltötte el ezt az iszonyatos délutánt!~ ~Az
 95  2|                   az iszonyatos délutánt!~ ~Az erdőben, a kifehérlő út
 96  2|                      atyám, világosítsd fel az elmémet a multak felől!~ ~
 97  3|                    jóakarattal helyezett el az ifju legény fekete hajfürtjein.~ ~
 98  3|                kívánságát visszautasítsa.~ ~Az alsó papság, a vidéki klerus
 99  3|                   néhány kanonoki székre is az ő jelöltjeit hívták meg.
100  3|                   jelöltjeit hívták meg. De az öreg püspök egy nap örökre
101  3|                   nap örökre búcsút mondott az Anzelm úr pompás pástétomainak
102  3|                   hárman is odacsatlakoztak az elárvult szakácshoz s hizelgő
103  3|                 vármegyében hírök futott.~ ~Az izraelita földesúrnak, aki
104  3|                     három hónapon át.~ ~- S az év többi részében?~ ~- Ön
105  3|                      a refektoriumban, ahol az egész konvent összegyűlt,
106  3|                     szakács, akinek kebelét az igazi művészek hatalmas
107  3|                    gvárdián megindulva.~ ~S az atyák, gasztronomiai álmaikba
108  3|              ragyogó jókedvvel tudakozódtak az egymás drága egészsége felől!~ ~
109  3|                     cilinderjével némelykor az utcákon végig haladt, sokkal
110  3|                     kísérleteket tett, hogy az ügyet békés úton intézze
111  3|             éjfélutánig is elmulattak ebben az otthonos kis fészekben,
112  3|                   közül és szalad egyenesen az udvar felé, ahol a szakács
113  3|                szakács pipázva tekintget ki az ablakon. Gyorsabban, mint
114  3|                 elbeszélem, már el is tűnik az ajtónyilás mögött s Anzelm
115  3|                     is rögtön visszahúzódik az ablakból. Kopogtatok, hogy
116  3|                   szakács mérgesen tárja ki az egyik ablakszárnyat s fenyegető
117  3|                    Rögtön elhordja ön magát az ablakom elől!” S én lélekzet
118  3|                  volt önnél, Anzelm úr?~ ~- Az unokahugom, tisztelendő
119  3|                   rémületes dolog volna, ha az öreg helyettes püspök az
120  3|                    az öreg helyettes püspök az eset felől értesülést nyerne
121  3|                 előtt, aki közönyösen várta az itéletet.~ ~- Még ebben
122  3|                     itéletet.~ ~- Még ebben az órában el fog távozni a
123  3|                     álom sem jött a szemére az egész hosszu éjszakán keresztül.~ ~*~ ~
124  3|                      komor arccal léptek be az ebédlőbe, mintha mindnyájan
125  3|              memento mori”-t viselték volna az ábrázatjukon. Hol volt a
126  3|                     meredt a belépőre.~ ~És az ebéd, amelyet az öreg szakácsné
127  3|             belépőre.~ ~És az ebéd, amelyet az öreg szakácsné föltálalt!
128  3|             szakácsné föltálalt! Hol voltak az Anzelm úr pompás levesei,
129  3|                     úr pompás levesei, ezek az aranyszínü, erőteljes folyadékok,
130  3|              éltették a hazát, a kolostort, az egész világot? Hol a pikáns
131  3|              toppant be. Tétlenül bolyongva az utcákon, sokszor a kolostor
132  3|                  ételt érintetlenül hagyott az ebédlőben. Sötét kétségbeeséssel
133  3|            kétségbeeséssel szemlélte, ahogy az atyák szótalanul merednek
134  3|              kapkodva valamit, mint akiknek az egész ebéd terhükre van.
135  3|                    vagy nem, de a gvárdián, az ebédutáni órák csendjében,
136  3|              kolostort megmenthesse.~ ~- De az unokahugom, tisztelendő
137  4|                   főhercegi konyhákban nagy az izgatottság. A csöndes utca
138  4|                 csöndes utca járókelői, kik az üvegportálés palota előtt
139  4|                főkulcsár aggodalmasan motoz az éléskamrák raktáraiban.
140  4|                     tálaló asztalra készíti az aranyos felhordó tálokat,
141  4|                főfelügyelői szemléjéről. Ma az egész vezérkar itt lesz
142  4|                     üveges kalitkáján belül az öreg Nickelsdorf Antal dolgozik
143  4|                    szentélyébe lépett, hogy az Isten szine elé boruljon,
144  4|               vissza:~ ~- Pszt, csöndesség, az öreg Nickelsdorf dolgozik!...~ ~
145  4|                   ki egy kissé ideges volt, az utóbbi időben, reggel bosszankodva
146  4|               bosszankodva itta meg teáját. Az angol rudacskák, melyeket
147  4|               melyeket a teába mártogatott, az utóbbi napokban határozottan
148  4|                  nem izlik a teasütemény.~ ~Az öreg szakács megrémülve
149  4|                 önre vár. Vonuljon vissza s az estéli teához már, remélem,
150  4|                 estéli teához már, remélem, az ön új találmányát adhatjuk
151  4|                   mesélte a többieknek:~ ~- Az öreg, úgy látszik, elaludt.
152  4|              szélkakas elkeseredve forgott. Az udvari titkárok mintha lemondólag
153  4|                   elborultan jártak föl-alá az őrtálló katonák s keserűen
154  4|                 Félegy táján megkopogtatták az öreg Nickelsdorf ajtaját.~ ~
155  4|              Otthagyta a szegény szakácsot, az alkotás lázas vágyával szívében.~ ~*~ ~
156  4|                szívében.~ ~*~ ~Egy óra felé az őrtálló komornyik nagy képpel
157  4|                  nagy képpel ujságolta:~ ~- Az öreg akként jár föl-alá,
158  4|                     mulva lázasan nyilt föl az ajtó.~ ~- Hol a kulcsár? -
159  4|              kulcsok idegesen csörömpöltek, az éléskamra ajtaja sietve
160  4|               glória van a homloka körül!~ ~Az volt, igazi glória. A nagy
161  4|             örökbecsü műveiket megalkották. Az ifjuság; az erő, az ambició
162  4|                    megalkották. Az ifjuság; az erő, az ambició utolsó föllobbanása
163  4|            megalkották. Az ifjuság; az erő, az ambició utolsó föllobbanása
164  4|                    utolsó föllobbanása volt az, amely a halhatatlan teasüteményben
165  4|               megnyilatkozott.~ ~*~ ~A gróf az első kész példányt műértőleg
166  4|                    példányt műértőleg vette az ajkai közé.~ ~De harapás
167  4|                    a finom udvari titkárok, az őrtálló katonák is azt mondották
168  4|               kontárok voltak e pillanatban az öreg Nickelsdorfhoz és az
169  4|                   az öreg Nickelsdorfhoz és az ő halhatatlan teasüteményéhez
170  4|               gombjához közeledett.~ ~S míg az öreg szakács szívdobogva,
171  5|                    kapocs köti össze széles az országban. Mikor Szedenich
172  5|           megdöbbentő hírek keltek szárnyra az új professzor kegyetlenségéről.
173  5|                    régi iskolai könyvekkel, az ötödosztályosok halaványan
174  5|                     megilletődve tárgyalták az új tanár életrajzát. Koller
175  5|              huszonhárom fiút buktatott meg az ötödikben az algebrából. „
176  5|                  buktatott meg az ötödikben az algebrából. „Vérengző tigris, -
177  5|                     szekundát ír.” És mivel az algebra amúgy is minden
178  5|             borotválkozástól, keskeny ajkát az aszkéták keserü vonása szegélyezte.
179  5|                   mulva ákár ki is márádhát az iskolából...~ ~A diákok,
180  5|               osztályt, fogvacogva távoztak az iskolából. És a többi osztály,
181  5|                    Szedenich tanár úr ebben az évben nem tanított, kárörvendő
182  5|                   ötödik osztályra...~ ~Még az első hetekben történt, szeptember
183  5|              Szedenich főtisztelendő úr épp az arányszámítást magyarázta,
184  5|                    attól félve, hogy a sors az ő nevét jelöli ki s a megkönnyebbülés
185  5|                    katedra előtt s miközben az osztályban halálos csönd
186  5|               György mellé.~ ~- Hogy hívják az édesatyját? - kérdezte a
187  5|                 Károlynak...~ ~- És micsoda az édesatyja?~ ~- Törvényszéki
188  5|                     föld nem reszketett meg az örömtől, hogy Szedenich
189  5|                Igenis... Haller molnár volt az én nagyapám... Haller Mihály,
190  5|                 arcát (most már rózsás volt az örömtől) és nyájasan így
191  5|                    és ismeretlen gyermeket? Az iskolatársak bámuló irígységgel
192  5|                   főtisztelendő úr elővette az albumkönyvet. Mi történt
193  5|                  gyermek oly bájosan nézett az öregedő piaristára, hogy
194  5|                     úgy tetszett neki, hogy az a tizenhat év, mialatt másfélezer
195  5|                    apró nebulót vezetett be az algebra titkaiba, egyszerre
196  5|                 úrnak ugyanis eszébe jutott az a tizenhat év előtti nyári
197  5|                férjhez... „A lemondásnak és az emlékezetnek fogok élni!” -
198  5|               arcocskája majdnem kicsattant az egészségtől...~ ~Szedenich
199  5|                     maradt más emléke annál az egyszerü arcképnél, amelyet
200  5|                  piarista szívében mégis ez az ártatlan kis regény képviselte
201  5|              ártatlan kis regény képviselte az ifjuságot és a poézist... „
202  5|                  tanár úr utóbb visszatette az albumot a sublád fiókjába
203  5|                albumot a sublád fiókjába és az ablakból félórán át nézte
204  5|                     mindjobban beleolvadtak az alkonyi ködbe... „A Haller
205  5|                szólott magában:~ ~- Ugyanaz az édes arcocska, amilyen az
206  5|                   az édes arcocska, amilyen az övé volt egykor... És az
207  5|                    az övé volt egykor... És az ajka... egészen az édesanyjáé...
208  5|                       És az ajka... egészen az édesanyjáé... Azt hiszem,
209  5|                     volna, - hozd el holnap az édesanyád arcképét, mert
210  5|                Kolnay György másnap elhozta az arcképet és mialatt Szedenich
211  5|                    főtisztelendő úr remegve az ablakhoz sietett, gyönyörüséggel
212  5|                      gyönyörüséggel babrált az aranymetszéses könyvek közt,
213  5|                   amikor ezt mondta:~ ~- Ez az utolsó arcképe?~ ~- Igenis,
214  5|                 utolsó arcképe?~ ~- Igenis, az utolsó, főtisztelendő úr...~ ~-
215  5|                     még... nagyon is fiatal az édes mamád... Pedig, ha
216  5|                  tanár felé fordította:~ ~- Az utolsó arcképe, főtisztelendő
217  5|                    ben készült... egy évvel az anyuskám halála előtt...~ ~
218  5|                    megdöbbent gyermeket. És az alkonyi csöndben össze-vissza
219  6|                                             Az utolsó éjjel.~ ~Csillagsugaras
220  6|                 tavon reszkető holdvilágot, az urak szentimentális verseket
221  6|                     szikrácskák csillogtak, az alvó virágok illatos üzenetet
222  6|               kastélybeli uraságokról, akik az édes mesefészekben töltik
223  6|                  láttam Budapesten.~ ~- Nem az adósságai miatt köszönt
224  6|               efféle hírek keringtek felőle az utóbbi esztendőben.~ ~-
225  6|            sétatéren. Látszott rajtuk, hogy az ágyból keltek föl, mindkettőnek
226  6|                  akaratos fürt szabadult ki az aranyszőke hajából és a
227  6|                jogosult kifogásokat emelni. Az asszonyok, a született esztétikusok,
228  6|                 közül. - Éjfélkor fölkelnek az ágyból, hogy a zongorát
229  6|                 pedig hosszasan künn állott az erkélyen... A tavat nézte,
230  6|                    még szomorúan elüldögélt az asztal mellett, de mikor
231  6|                     báró volt huszár-inasa, az utolsó tányért is leszedte,
232  6|                 leszedte, a missz fölállott az asztal mellől.~ ~- Jó lesz
233  6|       bárókisasszonyok tehát elbúcsúzkodtak az édesatyjuktól s kilenc felé
234  6|                  Isten tudja, hogy min járt az eszük, de mindegyikőjük
235  6|             Körülbelül éjfél felé járhatott az idő, amikor Mici fojtott
236  6|                 susogta Ella és ő is fölült az ágyában.~ ~- Tudja, hogy
237  6|                  velünk?~ ~- Bennünket abba az intézetbe visznek, amelyet
238  6|                   Isten tudja. Szomszédunk, az öreg porosz katona, jószágigazgatónak
239  6|                    hát a kastély...~ ~- Biz az volt-nincs. Itt valószínüleg
240  6|                  sok váltót írt alá.~ ~- Mi az a váltó?~ ~- Nem tudom,
241  6|                   Valami olyas, mint amiről az Ulrik történeté-ben olvastunk:
242  6|                    szobrokat, a zongorát?~ ~Az utolsó szónál ijedten megállott
243  6|             lehetett, amint nagy kék szemét az ablak ezüstfénye felé fordítja.~ ~-
244  6|                  fordítja.~ ~- Hogy lehetne az? - kérdezte halkan a testvérétől.~ ~-
245  6|                     téli alkonyatok idején, az öreg francia kisasszony
246  6|                   után éjjeli zenét kaptunk az Arany Griff-ben... És másnap
247  6|                végig, a víz fölött kipirult az ég alja, koránkelő madarak
248  6|                madarak csicseregtek valahol az ablak alatt. Oly édes nyári
249  6|                rebegte:~ ~- Még csak egyet: az anyuska nótáját...~ ~Ella,
250  6|                  ezt a szomoru nótát? Talán az ő sorsa valami összefüggésben
251  6|              elveszett a fák között. És míg az ébenfafödél mindörökre eltakarta
252  6|         kacagásuknak, a havas téli esték és az illatos nyári éjszakák boldog
253  6|                     látni többé, a piszkos, az önző, a rút, a hazug élet
254  6|                     És nem hallották, amint az öreg zongora, gyermekségük
255  7|                     hálótermében haldoklott az öreg püspök. Ragyogó napsugár
256  7|                oldalát teljesen elborította az üde májusi zöld. Ebben a
257  7|                    fölött szinte mosolygott az allegorikus istenszem, a
258  7|                    női napernyő látszott és az északi bástya felől egy
259  7|                    csöndes agoniában feküdt az agg egyháznagy, várva a
260  7|                  járt a palotában ki és be. Az öreg Szabó Benedek, a püspöki
261  7|              püspöki interregnumban vezette az egyházmegye ügyeit, a szentszéki
262  7|                hazafelé tartva, megállottak az útjokban. Lenn a piacon,
263  7|                 arcát csak nagy néha látták az ekvipázs fényes tükörüvege
264  7|                fejedelem, félénken elvonult az emberek kiváncsi szeme elől.
265  7|                     nyugalmazott generális, az öreg főispán, a törvényszéki
266  7|                     a törvényszéki elnök, s az összes helybeli notabilitások
267  7|                     püspök haldoklott. Lenn az irodában még elfojtottabbá
268  7|                    a folyosókon összebujnak az inasok. A kulcsárné még
269  7|                  lebaktat a borokért, mivel az ebéd rendes menetét nem
270  7|                    zavarja meg különösebben az a tudat, hogy a püspök utolsó
271  7|             excellenciája csendesen elpihen az Urban, mindez megáll, mozdulatlanná
272  7|                  fog a páholyában s odafönn az emeleten mélységes csend
273  7|                   mi egyébre sincs szüksége az életben. E csésze teáért
274  7|            tartatnak a nagy püspöki gyűrűk, az aranyos egyháznagyi keresztek,
275  7|           egyháznagyi keresztek, a papirok, az aranypénzek között s egy
276  7|               közjegyző pecsétet fog nyomni az elhagyott termekre s a temetési
277  7|                   micsoda kötelességeket ró az emberre az a körülmény,
278  7|                kötelességeket ró az emberre az a körülmény, ha a kegyelmes
279  7|                     egyháznagy még fölveszi az egyházi szentségeket s meggyón,
280  7|                  nagy útra megindulna. Ime, az öreg Albonics Lázár, a káptalan
281  7|                     szőnyeges folyosón, hol az inasok kezet csókolnak neki.
282  7|                 keztyüs kézzel beírja nevét az ívre, amelyet az asztalra
283  7|               beírja nevét az ívre, amelyet az asztalra kitettek. Óh, mennyire
284  7|                   aggodalmasan tapogatja ki az ütőér halkabbá váló verését,
285  7|                     champagnei cognacot önt az apró aranykanálkába: vajjon
286  7|                 apró aranykanálkába: vajjon az agónia utolsó öntudatában
287  7|                lépések nesztelen suhanása s az a rémületes tudat, hogy
288  7|                 megtisztelik, nem a szívek, az érzelmek mélyéből ered,
289  7|                     remélhetünk-e még?~ ~De az orvos, aki most a hálótermet
290  7|                    a fejét. S a kis titkár, az egyházmegye legcsinosabb
291  7|             horgasztja le - önkéntelenül is az egyik kanonoki stallumra
292  7|                    püspököt mindenüvé, ahol az utóbbi esztendőkben megfordult.~ ~-
293  7|                        Alant a folyosókon s az előcsarnok nagy kőkockáin,
294  7|                     itt állanak, a szakács, az inasok, a két szakácsnő
295  7|                   inasok, a két szakácsnő s az összes konyhai személyzet,
296  7|                  sírboltjába. Nem a szívük, az érzelmeik szólalnak meg
297  7|             püspökkert buja déli növényeit, az üveges koporsót, amelynek
298  7|                    amelynek fölibe helyezik az elhunyt egyháznagy aranyos
299  7|                    mormolni, a kis vánkost, az elhunyt ragyogó rendjeleivel.
300  7|                    a szőrköteles barátokat, az angol kisasszonyok kékruhás
301  7|                     hallják a harangzugást, az éneket, az öreg címzetes
302  7|                    harangzugást, az éneket, az öreg címzetes püspök remegő
303  7|               különös izgatottság fogja el, az a könyörtelen, kimélet nélkül
304  7|                   lámpák oszlopaira kergeti az embert, ha a temetési menet
305  7|             cerimoniásan fonódnak együvé, s az egyházmegye örökös gyászát
306  7|                   emlegetik a folyosókon és az előszobákban...~ ~A szemináriumi
307  7|                    neves egyházi költő, már az alkaiosi gyászzengzeten
308  7|                megénekli. Itt-ott már talán az utód személyét is találgatják
309  7|                várja, kuporodva huzódik meg az egyik folyosói széken. Minő
310  7|              asszonyi kéz öntené ajkai közé az utolsó csepp cognacot...
311  7|                     pillanatra... A kamarás az ágy mellett zokog... S mindig
312  7|                     néhány rövid perc alatt az egész városon végig jár
313  8|                    Huszárék, végighallgatva az olasz staggione Carmen-jét,
314  8|                 bizalmas szögletébe. Huszár az előadás közben is észrevette
315  8|                 szégyenletemben...~ ~Huszár az ölébe tette a gukkerjét.~ ~-
316  8|                    Huszárné sápadtan nézett az abroszra:~ ~- Botrány, -
317  8|                    Botrány, - mondta, - még az sem jutna eszedbe magadtól,
318  8|            kiméletlenül szakította most föl az ablak vékonyka szárnyát,
319  8|            kísérteties paloták homlokzatán, az aranyos oszlopokon. Oly
320  8|               Huszár sietve botorkált végig az egy méter szélességü utcákon,
321  8|                   méter szélességü utcákon, az apró hidak karfájáról egy
322  8|                    percre végigsuhant szeme az alvó gondolák fekete függönyén,
323  8|                  gondolák fekete függönyén, az ölfás, főzelékes, teherhordó
324  8|                     amely némán fénylett ki az utca alattomos vizére. Oly
325  8|               ismeri Terkát és csak később, az esküvő után tudta meg, hogy
326  8|                 esküvő után tudta meg, hogy az édes, nyiltszívü leányban
327  8|                   kisasszonyt vezetett haza az oltár mellől. Terkának megvoltak
328  8|                    megint a szép asszonyban az ő régi Terkáját, aki kék
329  8|                   Huszárt hirtelen elkapták az egyedüllét borzalmai, s
330  8|                 szomorúan furcsa volt, hogy az ő Terkája egyedül pihen
331  8|                 ébren, cél nélkül csatangol az álomvárosban... Fázni kezdett
332  8|                     egy nyitott ajtó akadna az utamba!~ ~Mintha csak valami
333  8|                 olasz zúgkorcsma volt, ahol az ivóban szárogatják a nedves
334  8|                     a söpredék jár ide, meg az etnografiára szomjas idegen.
335  8|                     s elszántan nyitotta ki az osteria ajtaját. Körülnézett;
336  8|                     a kalapját, aztán leült az idegen mellé és bort rendelt.
337  8|              kashmirmellényes járt ki és be az ujságokkal teleaggatott
338  8|                 lassanként a fejébe szállt. Az idegen mosolyogva nézte
339  8|                 vágya s a poharát odaütötte az angoléhoz. És a bihari magyar
340  8|          olaszságával rögtön felköszöntötte az idegent:~ ~- Ha nem haragszik,
341  8|                   Ha nem haragszik, éltesse az én istenem...~ ~Az idegen
342  8|                  éltesse az én istenem...~ ~Az idegen udvariasan meghajolt:~ ~-
343  8|             elénekelte a kondorosi csárdát. Az angol később bizalmasan
344  8|                     világ legszebb asszonya az én gyűrűmet hordja, de mit
345  8|                      mikor néha igazi pokol az életünk... Olykor csupa
346  8|          érthetetlen bogár... Mintha nem is az volna, akinek lánykorában
347  8|                   lánykorában ismertem...~ ~Az idegen csillogó szemmel
348  8|                   Oly titokzatos volt ebben az érthetetlen pózban és Huszár
349  8|                   hisztéria! - kiáltott föl az ismeretlen, - hiszen ez
350  8|                        A Clarey-theoriához, az én theoriámhoz... Ha akarja,
351  8|                  lélekvándorlás.~ ~- Clarey az én nevem, - szólott az idegen, -
352  8|               Clarey az én nevem, - szólott az idegen, - és talán hallott
353  8|                     egy angol egyetemen, de az anatómia nem ölte ki belőlem
354  8|                előny nevetséges semmiség... Az orvos, aki mákszemnyi tudománya
355  8|                    elég lassu alkalmatosság az orient-expresshez képest...
356  8|                  laikus emberiség közt...~ ~Az asszonyi szeszélyek kútforrásairól,
357  8|             hisztéria értelmetlen szó, amit az orvos csak okosabb hijján
358  8|              használ. A Clarey-féle theoria az első elfogadható magyarázata
359  8|                     elfogadható magyarázata az asszonyok érthetetlen szeszélyeinek...~ ~
360  8|                    lelkének titokzatos útja az ujdonszülött emberbe, hanem
361  8|                hanem a lélek akut változása az élő emberi testben. Az asszonyok
362  8|            változása az élő emberi testben. Az asszonyok lelkét egy természetfölötti
363  8|                   rövid napra vagy órára és az ismerős női arc vonásain
364  8|                   ismeretlen lélek mozgatja az érzések és a hangulatok
365  8|                rugóit. A feleségében, mikor az ő rossz órája elérkezik,
366  8|                    költők talánynak mondják az asszonyi lelket, amely olykor
367  8|              csodálatos tengerszemek. Pedig az ok világos: a szelid, odaadó
368  8|                galibának és bűntettnek volt az oka. Erről sokat mesélhetnék
369  8|                      egy nap halva találták az ágyasházában. A palota aranyos
370  8|                    Veronese asszonyai felé, az oszlopos termekben valaha
371  8|                    ijedt futkosás törte meg az aranyos palota csöndjét.
372  8|                     a holt herceg tenyerét, az egyik inas keresztet vetve
373  8|                   nézett aranyzöld szemével az idegen férfiakra s mikor
374  8|               szívem mindjárt megérezné, ha az én uram nem lenne az élők
375  8|                     ha az én uram nem lenne az élők között...~ ~Befelé
376  8|                     hogy tovább alugyék, de az egyik poroszló, aki szomjasan
377  8|             börtönében...~ ~Eléje tartották az aranyos medaillont és megkérdezték:~ ~-
378  8|                    ez a kicsiny jószág?~ ~- Az enyém, - felelte tikkadtan,
379  8|               fehérebb volt a hónál, amikor az én szerelmes uramtól megváltam...~ ~-
380  8|             Meghaltam volna inkább, semhogy az én szerelmes uram egy hajszála
381  8|                     herceg nem nyitotta föl az ajkát és a hercegné a kinzó
382  8|                     csak így szólott...~ ~- Az életemmel is megváltottam
383  8|             életemmel is megváltottam volna az én uramat egyetlen pillanatnyi
384  8|                      a házasságrontó ördög, az én lelkemet bujtatta egy
385  8|                 hites felesége alakjában... Az ő keze szorongatta akkor
386  8|                   gyilkos tőrt, de a kéznek az én lelkem parancsolt...
387  8|                    régi, szelid hitves, aki az életét is föláldozta volna,
388  8|                   föláldozta volna, semhogy az ő szerelmes urának egy hajaszála
389  8|             Huszárné szégyenkezve tekintett az ő ura szemébe, majd hizelkedve
390  8|               simította végig forró kezével az ura összekuszált szakállát.~ ~-
391  8|               szerelmes asszony odaadásával az ő szelid, leánykori Terkája...~ ~ ~
392  9|                     reggelén fölébredtünk s az utcákat térden felül borította
393  9|                   nyakára húzta, olyan volt az ő mozdulatlan lova hátán,
394  9|                 mint valami muszka poroszló az öreg „London News” fametszetén,
395  9|                   is jobban tévútra vezette az embert az a ritka körülmény,
396  9|                   tévútra vezette az embert az a ritka körülmény, hogy
397  9|                idegenszerü csönd vett körül az egész napon át. De legszebb
398  9|                   De legszebb volt odakünn, az Andrássy-út köröndjén, ahol
399  9|                   liget kopár lombozatai, s az arannyal ékes házak egyetlen
400  9| Faubourg-Saint-Germain hangulata csapta meg az embert, a visszavonult francia
401  9|                    gördül le...~ ~De engem, az én vidékiesen konzervált
402  9|                szívfájdalommal képzeltem el az olyan telet, aminők nálunk,
403  9|     nyolcával-tizével huzódva meg éjszakára az ivóbeli asztalokon; amikor
404  9|                 magukat reggelenként. Ez ám az igazán szép világ s annak
405  9|                 világról s hírét sem hallva az ujságoknak két álló héten
406  9|                  héten keresztül. Megalakul az önkormányzatu köztársaság,
407  9|               politikát fejt ki (amennyiben az ottrekedt utazóktól kártyában
408  9|                vágat a hóhegyeken keresztül az egyik járdáról a másikra),
409  9|                     kettővel megszaporítván az éjjeli bakterek számát),
410  9|                  éjjeli bakterek számát), s az igazságszolgáltatást sem
411  9|                 most is gyakorta megjelenik az emlékeim között egy kicsiny
412  9|                    romanticizmusunkat, mely az ablak vasrácsán úgyis szalmazsákból
413  9|        leereszkednek. Ebben a házban lakott az én tizennégyesztendős korom
414  9|                    valóságos rab volt ebben az óriási épületben, ahol nagy
415  9|                 apró porcellánkutyák álltak az etagére-okon s mindig finom,
416  9|                pacsuli-illat volt érezhető. Az egész ház: a jóságos nagymama,
417  9|                    ház: a jóságos nagymama, az apróbb fivérek, a halovány,
418  9|               Óraszám elüldögéltünk odafenn az ő szobájában, melyet a szalontól
419  9|                     mi hosszan bámultunk ki az ablakon a hóval borított
420  9|                     nap itt állt, e mellett az ablak mellett, s bámult-bámult
421  9|                     be nem fedte homályával az egész vidéket. Komoly fiu
422  9|                   vesztek nála. A mulatsága az volt az egész napon át,
423  9|                   nála. A mulatsága az volt az egész napon át, hogy sakkozott
424  9|                  megint erős kezdett lenni (az volt a legszomorúbb, mikor
425  9|                    szinte könnyekben uszott az örömtől, uzsonnára a kedvenc
426  9|             croquet-fölszereléssel; sőt még az elhalt kis leány egy képes
427  9|                csontfejü botjával belépett, az is barátságosan nyomott
428  9|                   Hanem aztán, kis Mikolóm, az anyácskád kedvéért ne beszélj
429  9|                 Egész délutánokon keresztül az őserdőkben kószáltunk, ahol
430  9|                  lehetne húzódni éjszakára, az amerikai pampászokban, a
431  9|                     lakatlan szigeten, ahol az ember úgy vadássza meg naponként
432  9|                     naponként a táplálékát, az Amazon mellékén, víg karaván
433  9|          szalónjában, amellyel pár hó alatt az egész világóceánt át lehetne
434  9|                 pompás mulatságot, amellyel az egész téli évadot eltöltöttük.
435  9|                     melyikünknek jött előbb az az eszméje, hogy mi tőlünk
436  9|                  melyikünknek jött előbb az az eszméje, hogy mi tőlünk
437  9|                  nem bocsátottunk ki, mivel az előfizetők - a nagymama,
438  9|                    egy papirkosarat, amiből az anyagot naponkint kiszedegettük,
439  9|              méltóztatott megajándékozni... Az anya is, meg a gyermekek
440  9|                    is jól érzik magukat, de az asszonyság a gyermekágyat
441  9|                   ha a spájzot kimeszelték; az új szakácsné megérkezését
442  9|                Majorság. (Eredeti távirat.) Az új istálló fölépülése már
443  9|                     resteltünk vállalkozni. Az előfizető úr vagy hölgy
444  9|                  hogy tovább vihessük. Maga az előfizetési ár nagyon különböző
445  9|                     mint sok igazi ujság) s az ember elég jól megélhetett
446  9|                 Mikoló valósággal megpirult az egészségtől! A szegény mama
447  9|               szegény mama hogy örült ennek az eszmének! Ha jöttem, mindig
448  9|                      hogy egyszer egy napon az egész szerkesztőségnek odalenn
449  9|                     megtiltották neki, hogy az ágyból fölkeljen.~ ~Attól
450  9|           meggyógyul... Úgy terveztük, hogy az egész tavat megkerüljük
451  9|                  Mikoló fehérebb volt, mint az ágy vánkosa...~ ~Aztán sokáig
452  9|        szerkesztőség és a kis Mikoló... meg az a hódító, erős illat, amit
453 10|               emlékére! A megtört férj, aki az apácákkal együtt egész délelőtt
454 10|                     délelőtt ott imádkozott az úrasszony ravatalánál, értelmetlenül
455 10|               fölírást, de Róza kisasszony, az elhunyt matróna nevelt leánya,
456 10|                 család előtt...~ ~ ~Galamb, az öreg táblai elnök, már kora
457 10|               darabig, közömbösen szemlélve az irodalmi ujdonságokat, amelyek
458 10|                  ujdonságokat, amelyek ide, az Isten háta mögé is eljutottak.
459 10|                     Idősb Jobbágy Miklósné. Az öreg úr megdöbbenve nézte
460 10|                   bement.~ ~- Most halt meg az az úrnő, akinek az arcképe
461 10|                bement.~ ~- Most halt meg az az úrnő, akinek az arcképe
462 10|                 halt meg az az úrnő, akinek az arcképe a kirakatban van? -
463 10|                   itt járt a mult héten, de az se tudott már segíteni rajta.~ ~-
464 10|              segíteni rajta.~ ~- És ki volt az az idősebb Jobbágy Miklósné?~ ~-
465 10|                    rajta.~ ~- És ki volt az az idősebb Jobbágy Miklósné?~ ~-
466 10|                     embernek? Mit jelentett az oroszos leánynév, melyet
467 10|                    epizódjaira gondolt itt, az ismeretlen vidéki városban?~ ~
468 10|                  alázatos ember sompolygott az ebédlőbe, aki mély hajlongások
469 10|                     elszállásolták valahogy az őrházba, de az utasok között
470 10|                     valahogy az őrházba, de az utasok között egy előkelő
471 10|                dehogy! Édes fiatal teremtés az, akinek még a szellő is
472 10|                 szellő is megárt...~ ~Mikor az ismeretlen vendég félóra
473 10|              ismeretlen vendég félóra mulva az ebédlőbe lépett, Galamb
474 10|            Asszonyom, - mondta udvariasan - az a hely, az asztalfőn, az
475 10|                     udvariasan - az a hely, az asztalfőn, az öné. És öné
476 10|                    az a hely, az asztalfőn, az öné. És öné minden, amit
477 10|                lehúzta, nevetve így szólott az urakhoz:~ ~- Foglaljanak
478 10|                Foglaljanak csak helyet, itt az asztal mellett. És legyenek
479 10|             jókedvüek és mulatságosak, hogy az elhagyott feleség szomorúságát
480 10|           ismeretlen... ég veled! - susogta az öreg úr álmadozva, amíg
481 10|                     férjét sohase szerette, az utolsó este melankolikus
482 10|        feledhetetlen szavakat, míg odakünn, az üveges verandán az esti
483 10|                 odakünn, az üveges verandán az esti homály lassanként az
484 10|                   az esti homály lassanként az egész világot elborította
485 10|                  mint maga is egy édes álom az enyémben... Tatjána vagyok,
486 10|             Tatjánája, akiről Puskin dalolt az Anyegin történetében...
487 10|                   maga emlékében mindörökre az illatos poézis leszek, akinek
488 10|                    hét fehér nap képviselte az ifjuságot és a poézist...~ ~-
489 11|                 közös akarattal követték el az öngyilkosságot.”~ ~Ez, mint
490 11|                   úgy állana a dolog, ahogy az ujságok megírták. De nem
491 11|                      már sejtelmesen pirult az ég alja. Az Imrey lázas
492 11|              sejtelmesen pirult az ég alja. Az Imrey lázas feje úgy látta,
493 11|                    szemei mosolyogva nézték az ábrándozó poétát, fehér
494 11|             szeretkezéssel fogjuk eltölteni az életet...~ ~De a költő modern
495 11|               tekintettel gyönge idegeimre, az orvos megtiltotta a fürdőt
496 11|                    alá s lassan megindultak az éjszakában. A ferencvárosi
497 11|                   fenyőfaajtóra s így szólt az ő különös pátoszával:~ ~-
498 11|                  kiváncsi tengeri fű...~ ~ ~Az öreg Imreynek, aki valahol
499 11|                gyakorlatra a vármegyéhez.~ ~Az apa elküldte a kivánt pénzt
500 11|                  sellő kezét, s így beszélt az igazak őszinte meggyőződésével:~ ~-
501 11|                  forgatni a Belvárost, mint az Andrássy-út villáit és a
502 11|                  asszonynak...~ ~Nem nézték az előadást, csak őt nézték.
503 11|                     könyvvitelhez?~ ~- Akár az indiai brahminok, - mondta
504 11|                  ember volt és nem szerette az asszonyokat. De mikor Margit
505 11|                 akarta, zöld volt a szeme), az igazgató, mintegy könyörögve,
506 11|                     megkötötte a szerződést az Imrey összes verseire, mikor
507 11|                   mikor Margit meglátogatta az irodájában. Tízezer forintot
508 11|           Stefánia-úton és páholyt béreltek az Operában. A habituék, meglátva
509 11|              Operában. A habituék, meglátva az Imreyné vörös haját, fogvacogva
510 11|    fagylaltszeleteket, a korzón megállottak az emberek. Mikor a Redutban
511 11|          párbajorvosok inspekciót tartottak az előcsarnokban. Mikor a lóversenyen
512 11|                 lóversenyen szeméhez emelte az emailos gukkert, a jockeyk
513 11|                  Banknak, kárörvendve nézte az általános bomlást és ezt
514 11|               függönyök takarták el irígyen az ágy faragott amorettjeit.
515 11|                     fia letaszította érette az öccsét a harmadik emeletről,
516 11|                    állandóan ott világított az orvos aranyszőke Krisztus-arca.~ ~
517 11|               fényben csillogott, így szólt az egykori poéta:~ ~- Nem vagy
518 11|               tudhatja, miről beszéltek, de az éj hirtelen föléjük borult.
519 11|                    királynője és ime ez itt az én birodalmam. Jőjj velem,
520 11|                 vörös hajfonat végig terült az ezüstös folyam fölött.~ ~
521 12|                 nagy tetralogiáját. Sauters az Arany Griff-ben szállt meg
522 12|                   Tíz órakor megvacsorázott az étteremben, s tizenegy felé,
523 12|                      s tizenegy felé, mikor az alabárdos éjjeli őr a piactéri
524 12|          Szemtelenség éjnek idején fölverni az embert. Szeretném látni,
525 12|                 Szeretném látni, mit szólna az az úr, ha én küldözgetnék
526 12|              Szeretném látni, mit szólna az az úr, ha én küldözgetnék neki
527 12|                művészt, örömmel ragadja meg az alkalmat, hogy a nagy Sauters
528 12|                     lakáj betette maga után az ajtót, Sauters ezt dörmögte
529 12|             dörmögte a vánkosába:~ ~- Tudja az ördög, ér-e valamit a Kék
530 12|                     de egy rozettával több, az bizonyos...~ ~VII. Albert
531 12|               lelkesen pártfogolta a zenét, az irodalmat és minden néven
532 12|                    előadásokat tartottak, s az ibolyakék udvari páholyból
533 12|               néhány aranyos szőke hajfürt. Az első a nagyherceg rózsás
534 12|                  árnyékolta be, a hajfürtök az Adél és Sophie nagyhercegnők
535 12|        coiffurejéből szabadultak ki olykor, az Egmont vagy a Torquato Tasso
536 12|                gyorsan megszilárdult felőle az a szédítő vélemény, hogy
537 12|                mélységes megvetéssel nézett az embereknek alatta hullámzó
538 12|             leereszkedéssel nyujtotta kezét az uralkodóknak és a főhercegeknek
539 12|                     köteles adóként fogadta az udvarias bókokat. Hazamenet
540 12|                     fogatba, így szólt néha az impresszáriójához:~ ~- Értenek
541 12|                    elé, hogy ajtót nyisson. Az üvegajtón át Sauters egy
542 12|                 feszült érdeklődéssel várja az ön hangversenyét, mester...~ ~
543 12|                  valami jóravaló darabot.~ ~Az előcsarnokban, ahol a sondersbergi
544 12|                 jókedvüen hunyorgatott.~ ~- Az öregek kissé értelmetlenül
545 12|                  termek fényes parkettjére. Az ötödik teremben egy rózsás
546 12|                 ember állt föl közeledtükre az íróasztala mellől: - VII.
547 12|             arcképét mindannyian láttuk már az illusztrált lapokban: Adélt,
548 12|                illusztrált lapokban: Adélt, az idősebbet, kombinációba
549 12|              csillogott a napsugárban. Majd az ő híres, álmatag pozában,
550 12|                intette Crailsthal grófot, s az ő ügyes zongorakísérete
551 12|                  mámorosan tapsoltak, Adél, az idősebb, álmadozva dőlt
552 12|              köszönöm a szép kitüntetést.~ ~Az ajtónál a fülébe súgta Crailsthal
553 12|               valami nagyon soká várni arra az ebédre. Pokolian éhes vagyok,
554 12|                   becsülnék e percben, mint az egész Goethe-múzeumot...~ ~
555 12|       Goethe-múzeumot...~ ~Végre csöngettek az ebédhez, - délután hat óra
556 12|                       délután hat óra volt. Az ebédlőben föl voltak gyujtva
557 12|               nagyhercegnőt vezetve karjain az ebédlőbe.~ ~Összesen nyolcan
558 12|                   nyolcan vagy tizen voltak az ebéden és Sauters bizonyos
559 12|                   mellett jelölte ki helyét az asztalnál. Amíg a lakáj
560 12|                     asztalnál. Amíg a lakáj az osztrigákat fölszolgálta,
561 12|                   császárné könnyezett azon az estén...~ ~Sauters kettétört
562 12|                          Óh, persze, hiszen az öreg korhellyel együtt kóboroltunk
563 12|               merészen, hosszasan tekintett az Adél nagyhercegnő gyermekes
564 12|                     lényét, s anélkül, hogy az ajkai mozogtak volna, így
565 12|        szincerizálni. De most itt vagyok és az én koronám is ér annyit,
566 12|                    szerelmesen hajolnak meg az igazi férfiak akarata előtt.
567 12|              óvatosan tépett le egy darabot az aranyszegélyes menülapról,
568 12|                aranyszegélyes menülapról, s az óraláncán csüggő aranyos
569 12|                     is ivott egy gyűszűnyit az előtte álló pezsgőből.~ ~
570 12|                  VII. Albert Henrik fölkelt az asztaltól, s a többiek is
571 13|                     vannak kivételes lények az irodalomban, fenkölt és
572 13|                áhítjátok... Hagyjátok békén az utókort, mely szétmállott
573 13|               látjátok meg földi szemmel... Az utókor hüvös és idegen és
574 13|                     zöld belletristák, mert az öregeket nem igen érdeklik
575 13|              öregeket nem igen érdeklik már az akadémikus kérdések. Hangosan,
576 13|                   is lehet igazi genie, aki az eszméit megbecsteleníti
577 13|                         Bánom én, - szólott az irodalmi sonkát evő ifju, -
578 13|                     sonkát evő ifju, - hogy az alsó-zsilvölgyi segédjegyző
579 13|              millióm is lenne, sohase jutna az eszembe, hogy gondolataimat
580 13|               mondom, hogy csak a hülyék és az opportunisták becstelenítik
581 13|                genie-címre és jellegre...~ ~Az irodalmi sonkát evő ifju
582 13|             hullámokat vetett, amikor végül az a pápaszemes veterán, aki
583 13|              mindeddig szótalanul nézegette az asztalfőn az illusztrált
584 13|           szótalanul nézegette az asztalfőn az illusztrált külföldi lapokat,
585 13|                     de várja be a végét: ez az eset se a maga hóbortos
586 13|                    munkáiért törték magukat az olvasók és a szerkesztők.
587 13|        könnyüszerrel a novellákat, de mikor az ötödik X-be átlépett, egy
588 13|                   észrevette, hogy baj van: az írás sehogyse ment úgy,
589 13|                     rendes szokása szerint, az irodalmi kávéházba ment,
590 13|           lagymataggá lett a dicséretben és az elismerésben. Szóval kétségtelennek
591 13|                     Most már bizonyos, hogy az agyvelőm állaga cseppfolyóssá
592 13|                     csakugyan elkövetkezett az az előrelátott idő, hogy
593 13|                  csakugyan elkövetkezett az az előrelátott idő, hogy a
594 13|            népkonyha-utalványokkal fizessem az ebédemet...~ ~Csiknak egy
595 13|                    bíz’ nem volt mulatságos az önkéntes remeteség, de vagy
596 13|                   életösztöne: érezte, hogy az idegessége elpusztult, s
597 13|               egészséges, mint annakelőtte. Az elhanyagolt kis gazdaság
598 13|                     gazdaság is föllendült, az ősi ház tisztességesebb
599 13|                 idején (máskor ilyenkor még az ozsonnáját ette a kávéházban)
600 13|                májusi napon odakünn kószált az erdőben, álmodozva szívta
601 13|                    tett a pohár vízbe, mely az éjjeli szekrényén állt.
602 13|       tizennyolcéves kora óta se érezte úgy az írás vágyát, mint e csillagos
603 13|                   tavaszi estén. Egy ideig, az illatoktól becsípve, járt
604 13|               tintáért s papirosért küldött az ispánhoz. Körülbelül éjfélig
605 13|                    szomszéd falu postájára. Az elbeszélés alá, melyet az
606 13|                   Az elbeszélés alá, melyet az ispán másolt le, ismeretlen
607 13|             budapesti szerkesztőségben...~ ~Az elbeszélés negyednap megjelent
608 13|              elbeszélés negyednap megjelent az előkelő ujságban s a második
609 13|                     figyelmeztette olvasóit az ujonnan fölbukkant talentumra.
610 13|                    harmadik elbeszélést már az előrelátott siker biztosságával
611 13|                izben. A Csertán András neve az irodalmi körökből lassanként
612 13|                    a nagyközönség körébe, s az ismeretlen író cikkei után
613 13|                 után lázasan törték magukat az ujságok szerkesztői. Ahol
614 13|                   ujságok szerkesztői. Ahol az irodalmat ismerik, mindenütt
615 13|                    csodálatos genieről, aki az anyaföld szűz báját és illatát
616 13|                     illatát tudta belehozni az írásműveibe. A falusi Csertán
617 13|                    megjelent, két hét alatt az utolsó példányig szétkapkodták
618 13|                     példányig szétkapkodták az irodalmi csemegék barátai...~ ~
619 13|                   föllátogatott Budapestre, az irodalmi kávéházba, s szerényen
620 13|                   nyelvet, avagy csupán azt az egyet ismeri, amit az anyatejjel
621 13|                   azt az egyet ismeri, amit az anyatejjel magába szivott?...
622 13|                   mai napig nem vetette le. Az élő Csertán Andrást nem
623 13|                    a boldogságtól... Mindig az elfeledt író szerény testi
624 13|                    a föld alá teszik...~ ~Ő az egyetlen író, akinek nem
625 13|                  édes és boldogító titka... Az a nekrológ se bántja, amit
626 13|                látszott...~ ~Ez a története az egyetlen fehér hollónak,
627 14|                      mondta barátságosan.~ ~Az asszony hüvösen nézte végig.~ ~-
628 14|                    hüvösen nézte végig.~ ~- Az vagyok. És nekem kihez van
629 14|                      nagyságos asszonyom.~ ~Az asszony még mindig idegenül
630 14|                    tiszteljék a női grácia, az igazi előkelőség, az elegáns
631 14|                grácia, az igazi előkelőség, az elegáns mondaine-világ képviselőjét.
632 14|            képviselőjét. Hogy miért vált el az urától, azt a kis városban
633 14|                    a bájos teremtést, mikor az ebéd vagy a vacsora alkalmával
634 14|                        A kisvárosi pletykák az ő füléhez is eljutottak,
635 14|              Kommerné ugyancsak nem irtózik az udvarlóktól... Mindig volt
636 14|                  nevét összefüggésbe hozták az övével, s a kis instruktor,
637 14|                     kitünő orvos lett, majd az egyetem egyik tanszékére
638 14|                 tanár: ezt a nevet most már az utolsó faluban is ismerték.
639 14|                 kipirulva, amikor hármasban az utcára kiértek.~ ~Jávor
640 14|                     Szinte azt hiszem, hogy az az egész tizenöt esztendő
641 14|                  Szinte azt hiszem, hogy az az egész tizenöt esztendő csak
642 14|                válaszolni akart valamit, de az asszony mosolyogva leintette.
643 14|              jegesvödör is odakerült később az asztal mellé, a cigány régi
644 14|                     a történelmet átvettük, az én eszem egészen másutt
645 14|                   Sokszor úgy éreztem, hogy az ereim megpattannak az indulattól,
646 14|                  hogy az ereim megpattannak az indulattól, s a szegény
647 14|                 volt, mennyire csalódott... Az a gérokkos szamár kisvárosi
648 14|                    szerelmi kalandokon járt az eszem?.. Jávor, nem gondoltam
649 14|             hirtelen úgy rémlett neki, hogy az elmult tizenöt esztendő
650 14|                 Csúf és hihetetlen hazugság az... Jávor amíg látszólag
651 14|                        De tudja-e, mi ennek az oka?... Az, hogy többé már
652 14|                tudja-e, mi ennek az oka?... Az, hogy többé már nem a holdsugaras
653 14|              holdsugaras sóhajtgatás, hanem az úgynevezett összehasonlító
654 14|               megfontolással állítja szembe az egyik asszonyt a másik asszonnyal...~ ~-
655 14|                  Mindazokkal, akik évek óta az utamba kerültek, a sorsomat
656 14|                    sorsomat irányították, s az életemben valamiféle szerepet
657 14|           találkoztam... Lehet, hogy csupán az én idegrendszeremre hat
658 14|                      de bizonyos, hogy maga az én szememben a legvonzóbb,
659 14|                aztán jókedvüen szólott:~ ~- Az már bizonyos, hogy maguk
660 14|                     hogy maguk orvosok, még az udvarlási rendszerükben
661 14|              anatómiai alapon udvarolnak... Az oxigén meg az éther-injekció
662 14|                 udvarolnak... Az oxigén meg az éther-injekció pompás!...
663 14|             keresztül konzerválja...~ ~- És az se, hogy valaki tiszteletreméltó
664 14|                közelebb hajolt Kommernéhez, az arca kipirult, s majdnem
665 14|                     a legforróbb kivánságom az életben?~ ~- Micsoda?~ ~-
666 14|      pénzügyigazgatósági fogalmazó ült...~ ~Az asszony elpirult, leányosan
667 14|             teremtett lélek sincs otthon, s az az egyetlen szórakozásom,
668 14|                    lélek sincs otthon, s az az egyetlen szórakozásom, hogy
669 14|                    szórakozásom, hogy egész az uzsonnáig alukálok... Már
670 14|          szakácsnéval pletykáztam, csakhogy az időt valamivel agyonüssem...~ ~-
671 14|                    ütötte a pezsgős poharát az asszonyéhoz...~ ~A banda
672 14|                        A banda utóbb, mikor az étterem már jóformán kiürült,
673 14|                    egészen oda hurcolkodott az asztalhoz, s a pincérek
674 14|           rokonaival szerényen húzódott meg az egyik sarokban, csodálattal
675 14|                 Aztán erősen megszorították az egymás kezét s Kommerné
676 14|                    színei... Otthon kitárta az ablakát s egy ideig a körúti
677 14|                   tellett... Aztán becsukta az ablakot, leült az egyik
678 14|                  becsukta az ablakot, leült az egyik karosszékbe, s dobogó
679 14|                   fickó, aki Jávor tanárral az éjszakai órák magányában
680 14|                  lesz, méltóságos tanár úr, az a nap, amikor a gyerekkori
681 14|                   ül a gyerekkori szerelem: az udvarlásnak, a vonakodásnak,
682 14|                 nőcsábító se tartozik éppen az utolsó legények közé...~ ~
683 14|                     tanár úr, mindig megöli az álmokat, s a hitvány életben
684 14|                     hitvány életben egyedül az álom ér valamicskét... A
685 14|                  csak addig teszik boldoggá az embert, amíg egy elérhetetlen
686 15|                   jóakaratából megkapta azt az első emeleti szobát, amelyből
687 15|          szerencsésen kiverte a fejéből azt az ostobaságot, amely az első
688 15|                   azt az ostobaságot, amely az első nap majdnem az öngyilkosságba
689 15|                   amely az első nap majdnem az öngyilkosságba kergette -
690 15|                 nincs egészen meggyógyulva. Az utazás nem izgatta többé,
691 15|                   utazás nem izgatta többé, az egyedüllét pedig terhes
692 15|                     volt.~ ~Nyitray most is az volt, hiába akarta magával
693 15|                  volt, hiába akarta magával az ellenkezőt elhitetni. Egy
694 15|    házasságközvetítő kihalászta Katona urat az ismeretlenség homályából,
695 15|            homályából, Terkáéknál föltették az ezüstgirandole-okat, az
696 15|                     az ezüstgirandole-okat, az idősebb nővér és a Terka
697 15|                    s talán tíz évet elenged az életéből, ha így szólhat
698 15|             pillanatig is eszembe juthatott az a badarság... Maga lenne
699 15|                   ellágyulva sóhajtozgattam az arcképéhez, amíg maga türelmetlenül
700 15|             jaquetjét... De azért ne bánja, az ő ostobasága mellé kitünően
701 15|                 semmit, hanem úgy vágtatott az utcán két napig, mintha
702 15|                  józan eszét, Később, mikor az esküvő napjának is hírét
703 15|                  esküvője előtt Nyitray már az orient-express kocsijában
704 15|                  szárnyasajtó választott el az övétől, hangos beszélgetést
705 15|                hangos beszélgetést hallott. Az ajtót zajosan nyitotta föl
706 15|          Hanfstaengnél is rendbe kell hozni az acélmetszetek dolgát.~ ~
707 15|                   Nyitray rémülten esett le az egyik fauteuilebe. Nem lehetett
708 15|                    vékony ajtó választja el az ő szobájától. Mielőtt valami
709 15|              átköltözhetném?~ ~- Nincs, még az udvari szobák is mind el
710 15|                    majálison, évekig érezte az erdei fenyők harmatos, részegítő
711 15|                   fog tenni? Egy pillanatra az járt a fejében, hogy hangosan
712 15|                     van itt, így felel majd az ő láthatatlan rejtekéből:~ ~-
713 15|               második négyest táncolta azon az erdei majálison. Ha egyébre
714 15|                   Ha aztán kitette a lábát, az én gondom, hogy Terkához
715 15|                       Már csaknem kiszaladt az ajkán az első szó, mikor
716 15|                  csaknem kiszaladt az ajkán az első szó, mikor tompa hangok
717 15|                  Pedig biztosan tudom, hogy az este ide tettem a kézitáskába.~ ~-
718 15|              dobáltak ide-oda néhány ládát, az apró kulcsok megfordultak
719 15|               között. Terka pedig így szólt az ő édes, dallamos hangján:~ ~-
720 15|                     már honnan került volna az én utcai toalettjeim közé?
721 15|                     pokolinak találta, hogy az ő szép, poétikus Terkája,
722 16|                   fiatalember nem tartozott az úgynevezett viveurök közé;
723 16|                 többi férfinak, hanem abból az egyszerü okból, hogy a lányok
724 16|                    szőke Fodor Bella, mikor az apja tudatta vele, hogy
725 16|                 válasszam élettársamul...~ ~Az apa, aki alelnöke volt a
726 16|                       Ha munkás ember volna az ideálom, akkor egy ácsmesterhez,
727 16|        legszenzációsabb nyakkendőket viseli az egész városban...~ ~S mikor
728 16|                 egész városban...~ ~S mikor az öreg Fodor rosszalólag rázta
729 16|                hófehér Bella ijedten nézett az aranycirádás szárnyasajtó
730 16|            dideregve.~ ~De csakhamar elmult az ijedtsége: a küszöbön egy
731 16|                     ilyenkor helyet foglalt az ágya szélén s jóságos, szinte
732 16|                   ami nem mehet el panaszra az édesanyádhoz?... Megtanultad-e
733 16|                     a szívéből pedig kitört az igazi búbánat... A jó szellemének
734 16|                  őszintébb volt hozzá, mint az édesanyjához... Egy este
735 16|             ruhájában megint helyet foglalt az ágy szélén. - Nézz meg,
736 16|                     talán ma látsz utoljára az életben...~ ~- Nem fogsz
737 16|                  megdöbbenve.~ ~- Nem, mert az én hivatásomnak vége...
738 16|                     lépésedre; most már itt az ideje, hogy magad vigyázz
739 16|                   egy pillanat alatt eltünt az arcáról s az ágyban ismét
740 16|                   alatt eltünt az arcáról s az ágyban ismét a kicsike,
741 16|            nedvesszemü leány helyet foglalt az ágy szélén s a Bella kezét
742 16|                      kis Bellám, hiszen itt az ideje, hogy mindent megtudj...
743 16|                     hogy mindent megtudj... Az apád nem volt ám mindig
744 16|                    akinek te ismered, mióta az eszed megjött... Szegényen,
745 16|                    nem jutott okosabb dolog az eszébe, hát pálinkásboltot
746 16|                    pálinka gyulladt meg, ki az utcán esett össze, kit a
747 16|                 támolyogtak... Megölte őket az ital, amit apád a kicsiny
748 16|                     össze a bolt lépcsőjén, az utca sarában, a kocsi véresen
749 16|                     gép összemarcangolt, de az üzlet virágzott és jövedelmezett...
750 16|                   rosz-szívü voltál, amikor az egyszerü kérődet kikosaraztad?...~ ~
751 16|           felöltözött, szelíden így szólott az édesatyjához:~ ~- Apa, te
752 16|                ebédre azt a fiatalembert... Az éjjel elhatároztam, hogy