Rész

 1  1|        fiaim, milyen gyönyörü volt ott minden! A ködszerü, aranyos
 2  1|          kis rézajtaját becsukták. Ott álltam, édes fiaim, a hideg,
 3  1|            Ki tudja, meddig álltam ott, mikor egyszerre nagy fényességet
 4  1|       közelebb jött, míg egyszerre ott állt meg mellettem, a mennyország
 5  1|      bíborszínü öltözetben, mellén ott függött az aranykereszt.
 6  3|          nyelvükkel, mintha már is ott ülnének a fehéren megterített
 7  6|           de volt annyi esze, hogy ott hagyta a politikai cirkuszt.
 8  8|        jött szembe vele, pedig már ott kóborolt a hosszu vasuti
 9  9|          örökség nézett rájuk, aki ott lakott velük egy házban:
10  9|       Engem mindenki úgy szeretett ott a háznál, mintha a saját
11  9|     ilyenkor, mintha már csakugyan ott járna valahol a messzeségben...~ ~
12  9|               Mintha már nem volna ott elég!...”~ ~A koporsó fejénél,
13 10|    apácákkal együtt egész délelőtt ott imádkozott az úrasszony
14 10|        központ felé, egész délután ott sétálgatott a kis város
15 10|      fehérségébe kalandozott, csak ott volt megint, a tamáshalmi
16 11|       páholy hátulsó ülésén később ott látták a lengyel doktort,
17 11|  asszonyról, aki mellett állandóan ott világított az orvos aranyszőke
18 11|           cipőt, és a doktor előtt ott állt a sellő, fényes, vörös
19 12|          hogy pontban három órakor ott leszek.~ ~Mikor a lakáj
20 13|           férfi tenne a helyemben: ott hagyom a pályát, mely számomra
21 13|        itéletével, mert a lelkében ott lobog a Csertán András édes
22 14|            egyszer is, én ülhetnék ott a harmadik szobában, ahol
23 15|        édes, dallamos hangján:~ ~- Ott nincs, már honnan került
24 16|        fiatalember. Előbb jó ideig ott csavargott a leány ablakai
25 16|      méregette néhányszor?... Nem, ott még nem tartok, hála Isten,
26 16| megfeledkezett róla, hirtelen csak ott termett megint a hálószobájában...~ ~-
27 16| kihurcoltak egy-kettőt a temetőbe, ott estek össze a bolt lépcsőjén,