Rész

  1  1|             kergetett a juliusi vihar, s aki a signor Artignelli
  2  1|           szomoru élet van mostanában, s a levert atyák még Dominik
  3  1|      nyikorgott többé az országútakon, s az öreg gvárdián a kolostor
  4  1|              pillanatra a rekesztéken, s látván, hogy az Ur egy szegény
  5  1|           miért? - kérdeztem halványan s a térdeim megcsuklottak
  6  1|              most ide a mennyországhoz s egy szelídarcu, szőke angyal
  7  2|               tojás, egy halom zöldség s egy-két hordócska savanyu,
  8  2|             szállíttatja az elemózsiát s a finom somlyóhegyi bort.
  9  2|            mind a poklokra kerülnek?~ ~S nagy elkeseredésében a jó
 10  2|           elbúsulva lógatta le a fejét s a szörnyü melegben, mely
 11  2|             meg őket érdemük szerint!” S a következő pillanatban
 12  2|             önző világi hivságok felől s álmában szinte hallani vélte,
 13  2|                egyház e kőszívü híveit s szigorúan kérdezi tőlük: „
 14  2|             csak megromlott sárgarépát s pár hitvány tojást adtatok?”
 15  2|               hitvány tojást adtatok?” S a mennyei poroszlók közbül
 16  2|         közeledtére bezárták kapuikat, s nagy diadallal cipelték
 17  2|                a poklok örökös tüzéig. S fráter Szilveszter sajnálkozva
 18  2|                ráfér egy kis pihenés!” S csak lépésben, lustálkodva
 19  2|          ballagott tova az erdőségben, s azt hiszem, maga is elbóbiskolt
 20  2|            morajlani, dörögni kezdett, s az erdei fák teteje meg-meghajladozott
 21  2|              kezdett, az eső csurgott, s a felhők sűrü szürkeségét
 22  2|              állat maga is ezt akarta, s amennyire egy tizennyolcéves,
 23  2|            ügetett tovább a jó csacsi, s ime, ahogy az út délnek
 24  2|                be, míg az eső eláll!~ ~S a direktor kitárván az ablakot,
 25  2|               kötjük a kis lovak mellé s jól betakargatjuk pokrócokkal.
 26  2|               kopott bársonyzekéjében, s neje, ki az előadási napokon
 27  2|              hevert, három apró gyerek s két ragyogó, kéktollas papagály.
 28  2|               húzódott közelebb hozzá, s a papagályok egyike a vállára
 29  2|                a kis Zsors hideg arcát s némi szögletes enyelgéseket
 30  2|        Signorina Giulietta mondta ezt, s nyájasan szembe mosolygott
 31  2|         zuhogott a zöld erdei fák fölé s a kocsi teteje csak úgy
 32  2|              el mindenünnen a kilátást s csak a csacsi meg a kis
 33  2|               föl a nagy ebédlőasztalt s míg a clown fütyölve törölgette
 34  2|          mondotta magában ájtatosan.~ ~S tekintettel arra, hogy a
 35  2|             tányérjába ütötte a csőrét s a lovagló kisasszony, aki
 36  2|                barát elfogult zavarát, s a saját kezével öntött a
 37  2|       rüdesheimi pompásan itatta magát s korty korty után csúszott
 38  2|              foglalja el az asztalfőt, s a páterek mind, akik most
 39  2|              derékon kapta a feleségét s Christian, „a szenegambiai
 40  2|                 mert szomjas vagyok.~ ~S akkor az ördög a kezébe
 41  2|               a kezébe adta a poharat, s ismét az ajkaihoz emelte;
 42  2|             zöldszemü lányéhoz ütötte, s aki pajkos istentelen nótákat
 43  2|                sütött az égboltozatról s a domboldal, smaragdzöld
 44  2|              itt a mosolygó erdőszélen s a cserfák, a tölgyek nedves
 45  2|        mászkáltak a magas füvek között s egy-két csillogó, kénsárga
 46  2|                a hajlott orru papagály s mind ez a furcsa, frivol
 47  2|               szerteszállt a levegőbe, s egyetlen jelt sem hagyott
 48  2|               egyház homályos hajójába s szent áhítattal borult le
 49  3|            kényeztette a derék mestert s egyáltalán képtelen volt
 50  3|            szakács kegyeit kiérdemelni s hír szerint néhány kanonoki
 51  3|                úr pompás pástétomainak s a konyhákat hosszu időkre
 52  3|               levetette a pikézubbonyt s a vászonsipkát, s feketében,
 53  3|         pikézubbonyt s a vászonsipkát, s feketében, gyászfátyolos
 54  3| odacsatlakoztak az elárvult szakácshoz s hizelgő ajánlatokkal halmozták
 55  3|               maradt csupán: a főispán s a tiszteletreméltó ferencrendi
 56  3|             csak három hónapon át.~ ~- S az év többi részében?~ ~-
 57  3|              alá fogta a derék atyákat s egy órai examen után tökéletesen
 58  3|          azonnal virágokat helyezzenek s a Figaro-t, mely nélkül
 59  3|               a gvárdián megindulva.~ ~S az atyák, gasztronomiai
 60  3|            pecsenyéknek, a mártásoknak s a császárság tüneményes
 61  3|            kompaktak, tekintélytkeltők s mégis annyira kedélyesek!
 62  3|             bokor erdejével körülvéve. S ebédek előtt, felgyülekezve
 63  3|            dörzsölgették össze kezüket s minő ragyogó jókedvvel tudakozódtak
 64  3|              hatalmas vívmányai felől. S Anzelm urat, ahogy gyászfátyolos
 65  3|            jelent meg a gvárdián előtt s tudtára adta, hogy a következő
 66  3|                gőgös konyhai deszpotát s kísérleteket tett, hogy
 67  3|             sem lehet párjára találni. S a becsületes Ignác, aki
 68  3|          vendégei víg táncra perdültek s a lakás kinyitott ablakain
 69  3|        születésem napját ünnepeltem.~ ~S midőn a gvárdián homályos
 70  3|               pamutot raktak a fülükbe s félénken húzódtak meg ágyukban,
 71  3|            csengetést hallok. Kisietek s fölnyitom, hát egy alacsony,
 72  3|                kissé gyanusnak tetszik s azért vele megyek a folyosói
 73  3|             tűnik az ajtónyilás mögött s Anzelm úr feje is rögtön
 74  3|              ki az egyik ablakszárnyat s fenyegető kézmozdulattal
 75  3|                magát az ablakom elől!” S én lélekzet nélkül szaladtam
 76  3|                idáig tisztelendő atyám s most alázattal várom kegyes
 77  3|               nagy robajjal megnyilott s Anzelm úr alakját elnyelte
 78  3|    pesszimizmussal hajtotta le a fejét s még csak álom sem jött a
 79  3|             pikáns sauce-ok, a saláták s a halak reszkető gelée-i?
 80  3|           kolostorban megszünt a tréfa s a páterek szótlanul kopogtak
 81  3|          komorabb volt a kis egyházban s bár kinevessenek, - maguk
 82  3|                    Azonnal keresd föl, s mondd, hogy tüstént látogasson
 83  3|               kisurrant a kolostorból, s mindenféle rejtek-utcákon,
 84  4|                a konyhák magas ablakán s aranyos sávot von a nagy
 85  4|            sóhajtva fektette tenyerére s idegesen toppantott lábával.
 86  4|              önre vár. Vonuljon vissza s az estéli teához már, remélem,
 87  4|             föl-alá az őrtálló katonák s keserűen ismételték:~ ~-
 88  4|              Nickelsdorf egész lényét, s ugyanaz a fényesség ragyogott
 89  4|       divánasztalt a pamlag elé húzták s a főhercegasszony fölemelkedett
 90  4|                néhány kanál forró teát s idegesen tolta félre a csészét.
 91  4|                gombjához közeledett.~ ~S míg az öreg szakács szívdobogva,
 92  5|             arányszámítást magyarázta, s óra végén, kevéssel a csöngetés
 93  5|              sors az ő nevét jelöli ki s a megkönnyebbülés hangos
 94  5|               sápadt gyerekre szögezte s a megdöbbenés látható jeleivel
 95  5|            végigsétált a katedra előtt s miközben az osztályban halálos
 96  5|               alá sétált a tábla előtt s egyszerre csak a megindulás
 97  5|            nézett a félelmetes tanárra s kipirulva bólogatott:~ ~-
 98  5|               idelátogatott Veszprémbe s egy délután a negyedik malom
 99  6|             kigyulladt két gyertyaláng s a parkból tisztán lehetett
100  6|        baronesz fölnyitotta a zongorát s a következő percben egy
101  6|           operette-áriák váltották föl s a nyaralók kissé irígykedve
102  6|        elbúcsúzkodtak az édesatyjuktól s kilenc felé már bevonultak
103  6|                délelőtti csipkeruháját s aranyos topánkájában végiglopódzott
104  6|             belecsapott a billentyükbe s a szalonon végigcsendült
105  7|          csillogtak a déli verőfényben s a várhegy meredek oldalát
106  7|                kastély elzárt ablakait s a gimnazista deákok hazafelé
107  7|                a kereskedők boltjaiban s a kis kofasátorok alatt
108  7|         töltött itt évenkint pár napot s a városka lakóit nem igen
109  7|         többször, mint a két főünnepen s a lakosság előtt szinte
110  7|                székesegyház kapuja elé s a főpap áldást osztva vonult
111  7|         főispán, a törvényszéki elnök, s az összes helybeli notabilitások
112  7|      notabilitások évente megjelentek, s a kis székváros mitsem élvezett
113  7|         elfojtottabbá válik a suttogás s a folyosókon összebujnak
114  7|               mint tegnap, tegnapelőtt s mint nyolc éve már, amióta
115  7|                varrni fog a páholyában s odafönn az emeleten mélységes
116  7|          amelyekből minden élet kihal. S ezt a nagy változást csupán
117  7|          okozni, meg néhány lágy tojás s egy pohárka tokaji bor;
118  7|              szegény püspök haldoklik. S míg ő függönyös ágyában
119  7|         papirok, az aranypénzek között s egy becsületes rokoni kéz
120  7|           nyomni az elhagyott termekre s a temetési előkészületek
121  7|                az egyházi szentségeket s meggyón, megáldoz, mielőtt
122  7|            most hagyta el a hálótermet s szomorúan halad végig a
123  7|                 Óh, szegény jó Urunk!” S magukban rögtön hozzáteszik: „
124  7|            valami kiválóbb személyiség s keztyüs kézzel beírja nevét
125  7|              föl a maga olaszos nevét, s a főispán olvashatatlan
126  7|           violába játszó kartonpapirt. S mialatt a titkárral - aki
127  7|              szegény püspök haldoklik. S míg a kopasz megyei főorvos,
128  7|             lépések nesztelen suhanása s az a rémületes tudat, hogy
129  7|                fogja megsiratni igazán s hogy a nagy gyász, mellyel
130  7|               szomorúan rázza a fejét. S a kis titkár, az egyházmegye
131  7|             áll, a viola kanonoki övre s a nagy, fénylő aranykeresztre,
132  7|               erre a nevezetes állásra s ebben a kilátásban kísérte
133  7|               úr!~ ~Alant a folyosókon s az előcsarnok nagy kőkockáin,
134  7|               fenyegető katasztrófáról s anekdotákat, részleteket
135  7|                inasok, a két szakácsnő s az összes konyhai személyzet,
136  7|          seprőbajuszu parádés kocsisok s a halzsiros majorságbeli
137  7|       ravatalra, a temetésre gondolnak s összehasonlításokat, jövendöléseket
138  7|       pillanatban, hanem a fantáziájuk s lelki szemeik előtt már
139  7|              alatt négy irgalmas nővér s négy ferencrendi barát fog
140  7|        kisasszonyok kékruhás leánykáit s hallják a harangzugást,
141  7|                circum-dederunt-ját!... S mindannyit már előre valami
142  7|            temetési menet közeledik.~ ~S mialatt a szegény püspök
143  7|             könny sem gördül le érette s a női szívek szánalmát,
144  7|          cerimoniásan fonódnak együvé, s az egyházmegye örökös gyászát
145  7|               személyét is találgatják s a nyomdász, aki a gyászjelentés
146  7|            való kiáltása csendülne meg s amaz érzéketlen fabábu helyett,
147  7|                a harangok megszólalnak s a vár összes papsága megrendülve
148  7|                az ágy mellett zokog... S mindig szélesebben, mint
149  8|              tépdeste a csipkekendőjét s fojtott hangon szólt a férjéhez:~ ~-
150  8|               ablak vékonyka szárnyát, s miközben a víz felől fagyos
151  8|           magára kapta a téli kabátját s hangos léptekkel kopogott
152  8|               a hotel oldalsó utcáján, s pár pillanat mulva egészen
153  8|            házsártos, türhetetlen volt s Huszár bámulva hallgatta
154  8|               az egyedüllét borzalmai, s eszébe jutottak vőlegénykori
155  8|             szárogatják a nedves ruhát s a törött ablaküvegen belül
156  8|            volt, hogy világosságot lát s elszántan nyitotta ki az
157  8|          kashmirmellényes olasz suhanc s egy vöröshaju, utazókabátos
158  8|                ürítette ki a poharakat s egy pillanatra úgy tetszett
159  8|                Oly különös volt mindez s a bor lassanként a fejébe
160  8|                idegen mosolyogva nézte s Huszárnak úgy tetszett,
161  8|             elfogta a barátkozás vágya s a poharát odaütötte az angoléhoz.
162  8|                széküket, koccintottak, s Huszár elénekelte a kondorosi
163  8|         asszony lelke nyilatkozik meg, s a szeszélyek, amelyek önt
164  8|           szemével az idegen férfiakra s mikor a rémhírt elmondták
165  9|              egy reggelén fölébredtünk s az utcákat térden felül
166  9|             geleméri csárda környékén, s a barátok terének szürke
167  9|              magát a minus tizenhatnak s egytől-egyig elmaradt a
168  9|               a gördülő kocsik kereke, s melyet szinte hangtalan
169  9|                liget kopár lombozatai, s az arannyal ékes házak egyetlen
170  9|                mindez nem elégített ki s élénk szívfájdalommal képzeltem
171  9|            gulyáson tengetvén életüket s nyolcával-tizével huzódva
172  9|         állítja meg a haragos förgeteg s aztán két hétig se ide,
173  9|             Papodban farkasok zengenek s a balatonmelléki vincellérek
174  9|                ám az igazán szép világ s annak van csak jó dolga,
175  9|           troglodithák ütik a tarokkot s kergetik a bikát: mitsem
176  9|          mitsem tudva a külső világról s hírét sem hallva az ujságoknak
177  9|               éjjeli bakterek számát), s az igazságszolgáltatást
178  9|          rémítő históriákat dudolt be, s melynek hátulsó részén apró,
179  9|           szellősuttogástól is féltett s aki valóságos rab volt ebben
180  9|           Jómódu vagyonos népek voltak s még a nagymamától is sok
181  9| porcellánkutyák álltak az etagére-okon s mindig finom, ódonszerü
182  9|                tudták, hogy nagy beteg s hogy nem igen viheti tovább
183  9|                üvegajtó választott el; s míg a franciás kandallóban
184  9|                hóval borított hegyekre s a távol, szürke látóhatár
185  9|              mellett az ablak mellett, s bámult-bámult ki a messze
186  9|               ritkán láttak mosolyogni s a jó nagymamája minden tréfája
187  9|              nagymamája minden tréfája s a szegény anyja minden hizelkedése
188  9|                 hogy sakkozott magában s szorgalmasan tanult angolul. (
189  9|              ezt a nyelvet beszélnék!) S a melankóliára hajló kedélyét
190  9|               virágos koporsóba tették s a lépcsőkről nehézkes emberek
191  9|        kopogása hallatszott ide föl... S a kínos köhögés odaát a
192  9|               szobában örökre megszünt s a nagymama megint erős kezdett
193  9|        affektálta, hogy nincs megtörve s odalenn egész éjszakákon
194  9|                zokogott a szobájában), s mikor a mama halavány arcszíne
195  9|               elmegy a hugocskája után s megint érzik itt a szobában
196  9|               nagyon, nagyon szeretett s én is igazán szívből szerettem
197  9|            mosolygott, mikor meglátott s melegen nyujtotta felém
198  9|              felém hosszu fehér kezét. S a család, a nagymamától
199  9|           kedvenc ételeimet adatta fel s odalenn a szakácsnak ki
200  9|                saját fiuk lettem volna s a Miklós valóságos testvére.
201  9|               el cukrokkal, könyvekkel s egy egész croquet-fölszereléssel;
202  9|             nyomott barackot a fejemre s néha a nyakamat is megcsiklandozta,
203  9|                beszélj ám hangosan!”~ ~S mi játszottunk egész délutánon
204  9|                 víg karaván közepette, s a sík tenger habjain, egy
205  9|                át lehetne kóborolni... S a szegény Mikoló szemei
206  9|              tollat, harminc ív papirt s egy kis üveg alizarin tintát)
207  9|              kis üveg alizarin tintát) s azzal megnyitottuk a redakciót.
208  9|           Lehetett bíz azzal máskor is s - fájdalom - nem is jött
209  9|                 csauszokról, muftikról s a Jókai elragadó regényeinek
210  9|                minden impressziójáról; s egy egész regényt is: „Utazás
211  9|             mai napig homályos előttem s Thümmelből fordított, mivel
212  9|                rovata még nem volt meg s szenzációs hireket hozott
213  9|               kétségtelennek tartják.” S néha a szerkesztőség vendégének,
214  9|            szám után egy képes könyvet s a doktor egyszersmindenkorra
215  9|          jobban, mint sok igazi ujság) s az ember elég jól megélhetett
216  9|          szülői házban gondoskodtak... S milyen kedvvel, milyen ambicióval
217  9|              jöttem, mindig megcsókolt s komolyan reménykedni kezdett,
218  9|             hogy katonának sorozzák be s „akkor a kis fiam egészen
219  9|                illatos kis szalónjában s igaz, hogy csak a zárt folyosón
220  9|             Miklóst újra elfogta a láz s másnap megtiltották neki,
221  9|                mikor kissé jobban lett s a nagymama bevezetett hozzá.
222  9|                egész tavat megkerüljük s a szigeteken kikötünk, esetleg
223  9|               Mikoló üveges koporsóját s azon túl a nagy, messzelátó
224  9|           látóhatár széle ködbe olvadt s minden oly ragyogóan fehér
225  9|                vették körül a koporsót s a hatalmas karos gyertyatartók
226  9|               zokogva közelített felém s oly szenvedélyesen szorított
227  9|             hogy ki se hiányozzék...~ ~S nekem, egy-egy pillanatban,
228 10|            virágos boltban sem tudtak, s így a fehér napok igazi
229 10|           törvényszék inspiciálásával, s mivel a vonat csak késő
230 10|        megakadt a tamáshalmi őrháznál, s mivel a hóesés még mindjobban
231 10|             asszony kedvesen meghajolt s miközben keztyüjét bájos
232 11|                koplaltak néha a költők s oly komolyan vették a Muzsa
233 11|               dolgozott egy hetilapnál s borzas haja volt és kissé
234 11|                bort ivott a kelleténél s mámorosan bolyongott a Duna
235 11|             női hang ütődött a fülébe, s mikor föltekintett, egy
236 11|                szöghaju költő szemébe, s így szólt egy dallam édes
237 11|               hosszu századévek alatt, s a tizenkilencedik század
238 11|                költő térdére fektette, s egy földi asszony vágyával
239 11|                elfutott a sínek mentén s utolsó forintjáért szerzett
240 11|               poéta kopott kabátja alá s lassan megindultak az éjszakában.
241 11|               egy fehér, fenyőfaajtóra s így szólt az ő különös pátoszával:~ ~-
242 11|               a zöld kreton ágyterítőt s bágyadtan hajtotta le fejét
243 11|               kikandikált egy acélrugó s egy szál kiváncsi tengeri
244 11|             selyemszalagok díszítettek s a Koronaherceg-utcában rendelt
245 11|               cipőkről is gondoskodott s egy kicsiny, rózsaszínü
246 11|            csókolta meg a sellő kezét, s így beszélt az igazak őszinte
247 11|           körszékeken helyet foglaltak s a szép asszony levette a
248 11|           vetette le sötétzöld ruháját s kacérul nézett boldog költője
249 12|           sondersbergi nagyhercegségen s egy napra megállapodott
250 12|           Griff-ben szállt meg éjjelre s vacsora előtt bejárta a
251 12|          megvacsorázott az étteremben, s tizenegy felé, mikor az
252 12|             neki ilyenkor leveleket.~ ~S fenhéjázón tette hozzá:~ ~-
253 12|     fölszakította a címeres borítékot, s míg a lakáj a hófehér függönyt
254 12|            napot a rezidenciában tölt, s ebéd előtt, három órakor,
255 12|          pompás előadásokat tartottak, s az ibolyakék udvari páholyból
256 12|              felé egy barna körszakáll s néhány aranyos szőke hajfürt.
257 12|         ragadtatva a saját nagyságától s mélységes megvetéssel nézett
258 12|        uralkodóknak és a főhercegeknek s köteles adóként fogadta
259 12|             maga is gyönyörüen játszik s feszült érdeklődéssel várja
260 12|          fehérruhás gyermekleány volt, s mikor Sauters a ruha szelid
261 12|       nagyherceg bemutatta a hugainak, s egy öreg, fehérhaju dámának,
262 12|             intette Crailsthal grófot, s az ő ügyes zongorakísérete
263 12|               szomszédos szárnyasajtó, s a következő pillanatban
264 12|           támadt, a bor fejébe szállt, s merészen, hosszasan tekintett
265 12|           mámor fogta el egész lényét, s anélkül, hogy az ajkai mozogtak
266 12|              volt, vagy csak részeg, - s miközben a nagyherceg kissé
267 12|             aranyszegélyes menülapról, s az óraláncán csüggő aranyos
268 12|                a zöldessárga szőlőből, s maga is ivott egy gyűszűnyit
269 12|           Henrik fölkelt az asztaltól, s a többiek is követték példáját.
270 12|                megemelte a cilinderét, s anélkül, hogy a kezét nyujtotta
271 12|                visszament a vendéglőbe s egy félóra mulva elutazott
272 13|                csontjaitok fölött épül s amelynek alkotását sohase
273 13|        nemrégiben jött fel a vidékről, s így még mindent igen komolyan
274 13|           számmal? A szorzás sikerült, s Csik némileg nyugodtabban
275 13|            véletlenül közébük toppanok s ahhoz nincs kedvem, hogy
276 13|      becsületben megőszült szmokingot, s igen sok arcképet a művészet
277 13|                a művészet világából, - s egy novemberi hajnalban
278 13|             fölött zizegő őszi szelet, s mikor reggel fölébredt,
279 13|               mezőket és a mocsarakat, s egy napon örömmel vette
280 13|              az idegessége elpusztult, s hogy ismét erős, egészséges,
281 13|               és kukoricaszárító épült s a béresek, érezvén a gazda
282 13|         kinyujtották fáradt tagjaikat, s újra nekiláttak a munkának.
283 13|                zöldelő pázsit illatát, s mikor este hazatért, egy
284 13|         illatoktól becsípve, járt föl- s alá a ház előtt, utóbb egy
285 13|             egy béresasszonyt tintáért s papirosért küldött az ispánhoz.
286 13|        Körülbelül éjfélig lázasan írt, s másnap délben maga adta
287 13|            ismeretlen álnév volt írva, s Csik diákos félelemmel tért
288 13|          megjelent az előkelő ujságban s a második kísérlet után
289 13|              még a római császárral se s a harmadik elbeszélést már
290 13|    átszivárgott a nagyközönség körébe, s az ismeretlen író cikkei
291 13|             budapesti Csik Sándor volt s első könyvét, mely új nevével
292 13|                 az irodalmi kávéházba, s szerényen adta a pipázó
293 13|         leereszkedéssel beszéltek vele s olykor hosszan eldisputáltak
294 13|           alakjában issza kapucinerjét s valószínü, hogy egykor Csik
295 14|             után volt, január közepén, s Jávor tanár magára öltvén
296 14|            tanár tétovázva állott meg, s a következő pillanatban
297 14|               legyen először szerelmes s minden asszony ő utána rendelje
298 14|               ő füléhez is eljutottak, s így jól tudta, hogy Kommerné
299 14|        összefüggésbe hozták az övével, s a kis instruktor, akárhányszor
300 14|                a kisvárosból elkerült, s azóta szédületes karriért
301 14|              betegágyuknál megjelenik, s haldokló nábobok a félvagyonukat
302 14|                nem sétálhatunk itt föl s alá a havas esőben?~ ~-
303 14|          elhajtatunk valami fogadó elé s éjfélig elbeszélgetünk és
304 14|               egy kényelmes fiakkerbe, s elhajtattak a Dunapartra,
305 14|            régi magyar nótákat húzott, s a füstös levegő farsangiasan
306 14|            megpattannak az indulattól, s a szegény szívem úgy vert,
307 14|               izgató képekkel telt meg s úgy képzeltem, hogy amíg
308 14|          hallgatva szívta a szivarját, s gondolkodó arccal nézegetett
309 14|               a sorsomat irányították, s az életemben valamiféle
310 14|         Kommernéhez, az arca kipirult, s majdnem diákos izgatottsággal
311 14|          teremtett lélek sincs otthon, s az az egyetlen szórakozásom,
312 14|          fogott el; intett a cigánynak s diadalmas pillantással ütötte
313 14|             hurcolkodott az asztalhoz, s a pincérek fürgén, szolgálatkészen
314 14|               elérzékenyülő Kommernét, s a míg a házmester ajtót
315 14|         megszorították az egymás kezét s Kommerné lehunyt szemmel
316 14|           lakására, szivarra gyujtott, s jó darabig kóborolt a csillagsugaras
317 14|              Otthon kitárta az ablakát s egy ideig a körúti fák kopott
318 14|             odalenn mandulafák nyilnak s édes, részegítő illatok
319 14|            leült az egyik karosszékbe, s dobogó szívvel így szólott:~ ~-
320 14|              mindig megöli az álmokat, s a hitvány életben egyedül
321 14|              elérhetetlen álom hősnői, s rögtön, szétoszlanak, eltünnek
322 14|           közelebb ment a csontvázhoz, s gyöngéd, majdnem hálás pillantást
323 14|                magára húzta a paplant, s tíz perc mulva jóizűen aludt.~ ~ ~ ~
324 15|                legbájosabb felesége, - s ime egy nap kiderült, hogy
325 15|                családi asztal mellett, s egy szombat este, ötödfél
326 15|               mint egy siheder kölyök, s talán tíz évet elenged az
327 15|      orient-express kocsijában ebédelt s azóta öt héten át, amíg
328 15|             csomó rossz bajor szivart, s éjfél után hazatért a hoteljébe.
329 15|              föl pár későn jövő vendég s a papirfalakon át tisztán
330 15|             elválasztó szárnyas ajtót, s ha egy félénk hang megkérdi,
331 15|             fölvette megint a kabátját s világos reggelig csatangolt
332 16|              beszélt, mindig elpirult, s reggeltől napestig mint
333 16|           kormosak és piszkosak voltak s mikor a hatalmas, forróságtól
334 16|                megmosta ugyan a kezeit s zubbonyát fekete kabáttal
335 16|        társaságban nagyokat hallgatott s ha megszólalt, többnyire
336 16|          viseli az egész városban...~ ~S mikor az öreg Fodor rosszalólag
337 16|          elolvassa. Később felöltözött s elment egy barátnője jourjára
338 16|          elment egy barátnője jourjára s talán végképp megfeledkezett
339 16|          ágyasházában nyugalomra tért, s félig ébren, félig álmodva
340 16|            plumeaui között, egy furcsa s valószínütlen vendég nem
341 16|          helyet foglalt az ágya szélén s jóságos, szinte anyai pillantásokat
342 16|         szellemének mindent megvallott s százszor őszintébb volt
343 16|                alatt eltünt az arcáról s az ágyban ismét a kicsike,
344 16|           helyet foglalt az ágy szélén s a Bella kezét jóságosan
345 16|              azért tanultál zongorázni s nem azért beszélsz perfektül
346 16|                a felföldi hegyek közül s mivel nem jutott okosabb
347 16|            tudományodra, kicsi Bellám? S nem érzed-e, hogy oktalan
348 16|          szemébe, le, egész a lelkéig. S mivel meg volt elégedve