Rész

  1  1|     laptikájával a környék országútját és falvait... De az üzlet rossz
  2  1|           falvait... De az üzlet rossz és a koldulás alig jövedelmez
  3  1|            örökre behunytam a szememet és Filemon, a szegény csacsi,
  4  1|         távolodtam el tornyaitok fölül és a szívem, higyjétek el,
  5  1|          levertem magamról az út porát és meghúztam a csöngetyűt a
  6  1|             Péter haragosan rám nézett és hirtelen becsapta az orrom
  7  1|         mennyek nem fogadnak be...~ ~- És miért? - kérdeztem halványan
  8  1|             Péter hajlongva közelített és alázattal tárta fel a kapuszárnyakat.
  9  1|            tárta fel a kapuszárnyakat. És még láttam, amint a nehéz
 10  1|        fénylett hófehér világosságban. És megharsantak a mennyei trombiták,
 11  1|        Leborultam Szent Péter saruihoz és sírva öleltem át lábait.
 12  1|         mennyekből?~ ~Péter megsajnált és részvéttel tette a fejemre
 13  1|               meg itt a portásszobában és halld meg, micsoda bűnnel
 14  1|            Nagy a bűnöd, jámbor fráter és a tisztító tüzekben kell
 15  1|                néhány jóravaló csirkét és a szép, sárga kappanoknak,
 16  1|                 ezüstös tálakból evett és tokajit szürcsölt naponkint.
 17  1|          fölnyissák előtted...~ ~Szólt és kituszkoltak a kapun. Én
 18  2|            kapujához közeledtek. Sonka és vaj, garmadái a tojásoknak,
 19  2|                a türelmes fráter haján és ábrázatán. Ha csak valami
 20  2|                oltalmazva, mely kopott és zöld volt már az idők viszontagságai
 21  2|      kalapácsoltat a mellén; egy sanda és borzas istállói szolga,
 22  2|              jövendő kor lovarművészei és akrobatái, nyájasan húzódott
 23  2|              olyan nőkkel, akik szépek és fiatalok. Mindennek dacára
 24  3|            kabátban, hófehér kötényben és egy négyszögletes, ragyogó
 25  3|                Megszemlélvén a konyhát és a kolostor egyéb helyiségeit,
 26  3|             része szeszélyes, civakodó és összeférhetetlen természetü.
 27  3|              századot töltött a hordók és dongák közt, aki a pincebeli
 28  3|             kolostor csöndes folyosóin és mikor a gvárdián éjjeli
 29  3|                felé vígan lakmározott, és hangos felköszöntőkkel üdvözölte
 30  3|          kirántja magát a kezeim közül és szalad egyenesen az udvar
 31  3|           gvárdián izgatottan járt föl és alá, sötét gondolatokba
 32  3|           egészen elvesztette jellegét és egy cinterem komorságával
 33  3|      komorságával meredt a belépőre.~ ~És az ebéd, amelyet az öreg
 34  3|              nélkül megeredt a nyelvük és sűrű kocintgatások közt
 35  4|                vágják apróra a zellert és a ludmájas hachét. A külső
 36  4|           abbahagyják a kényszermunkát és boldogan kelnek föl a zongora
 37  4|             vezérkar itt lesz jóformán és a generális urak értenek
 38  4|            szólott:~ ~- Felséges!...~ ~És a napsugarak, melyek vidáman
 39  4|     pillanatban az öreg Nickelsdorfhoz és az ő halhatatlan teasüteményéhez
 40  5|                a veszprémi gimnáziumba és talán évtizedek is eltelnek,
 41  5|       dunántúli hegyek közé elvetődik. És mégis minden kis diák szívébe
 42  5|               kis diák szívébe félelem és aggódás költözött, mikor
 43  5|             ötödosztályosok halaványan és megilletődve tárgyalták
 44  5|        egyetlen hibáért szekundát ír.” És mivel az algebra amúgy is
 45  5|                 zöld reverendát viselt és mikor noteszéből a neveket
 46  5|              volt a nyitrai rendházban és így kissé megérzett kiejtésén
 47  5|      fogvacogva távoztak az iskolából. És a többi osztály, ahol Szedenich
 48  5|                  kérdezte a gyermektől és selymes haját gyöngéden
 49  5|                Kolnay Károlynak...~ ~- És micsoda az édesatyja?~ ~-
 50  5|            lágyan, majdnem mosolyogva (és a föld nem reszketett meg
 51  5|                rózsás volt az örömtől) és nyájasan így szólott hozzá:~ ~-
 52  5|                 szorgalmasan tanulj... és jőjj föl hozzám holnap délután
 53  5|            apai gyöngédséggel a remegő és ismeretlen gyermeket? Az
 54  5|         ballagott föl tanári szobájába és odafönn megállott a sublád
 55  5|            névnapokról, régi lázsiások és aranyak és legalul, a sarokban,
 56  5|              régi lázsiások és aranyak és legalul, a sarokban, egy
 57  5|        régimódi, megfakult arcképeket. És mit szóltak volna, ha azt
 58  5|           végigsimította a homlokát... És ekkor úgy tetszett neki,
 59  5|              titkaiba, egyszerre köddé és párává foszlik a Haller
 60  5|          Idával... Beszédbe elegyedtek és hamarosan megbarátkoztak...
 61  5|              férjhez... „A lemondásnak és az emlékezetnek fogok élni!” -
 62  5|                megmaradt a papi pályán és Haller Idától nem maradt
 63  5|                képviselte az ifjuságot és a poézist... „Mit csinálhat
 64  5|              albumot a sublád fiókjába és az ablakból félórán át nézte
 65  5|               magában kissé megindulva és ábrándosan így szólott magában:~ ~-
 66  5|          amilyen az övé volt egykor... És az ajka... egészen az édesanyjáé...
 67  5|                boldog Györgyöt almával és kaláccsal megkinálta volna, -
 68  5|             másnap elhozta az arcképet és mialatt Szedenich főtisztelendő
 69  5|    főtisztelendő úr a gyermek szavára. És egész testében remegve,
 70  5|             szemét fátyol borította el és egyszerre vad erővel vonta
 71  5|                a megdöbbent gyermeket. És az alkonyi csöndben össze-vissza
 72  6|             oly titokzatos volt minden és annyira messze estek most
 73  6|               aki naphosszat a könyvei és a ritkaságai közt pepecsel -
 74  6|               ki az aranyszőke hajából és a szalagjuk csokra ellen
 75  6|                    Nem, - susogta Ella és ő is fölült az ágyában.~ ~-
 76  6|            vonattal utazni fogunk.~ ~- És mi lesz velünk?~ ~- Bennünket
 77  6|              újra meg nem szólalt:~ ~- És hogy történt mindez?~ ~-
 78  6|          könyvtárt is?~ ~- Persze.~ ~- És apa vadászfegyvereit?~ ~-
 79  6|               szónál ijedten megállott és majdnem sírva ismételte:~ ~-
 80  6|             izgatottan ült föl ágyában és szinte látni lehetett, amint
 81  6|       csöndesen a reggeli pongyolánkat és gyujtsunk lámpát a szalonban...~ ~-
 82  6|             óvatosan gyertyát gyujtott és egy percig kémlelődre figyelni
 83  6|             Ella leült a zongora mellé és álmodozva kérdezte:~ ~-
 84  6|              nyalánkságokkal tért haza és anyuska még nem költözött
 85  6|            városból cigányzenét hoztak és a filagóriában meg a kastély
 86  6|                szendergő platánok közé és míg a budapesti asszonyok
 87  6|          kaptunk az Arany Griff-ben... És másnap két rózsabokrétát...
 88  6|            könnyezni kezdett...~ ~Ella és Mici most megcsókolták a
 89  6|                elveszett a fák között. És míg az ébenfafödél mindörökre
 90  6|       kacagásuknak, a havas téli esték és az illatos nyári éjszakák
 91  6|               a hazug élet kezdődik... És nem hallották, amint az
 92  7|          világos női napernyő látszott és az északi bástya felől egy
 93  7|       csörtetett fölfelé. Mindez illat és ragyogás közepette, a május
 94  7|         sopánkodva járt a palotában ki és be. Az öreg Szabó Benedek,
 95  7|     frázisokban emlegetik a folyosókon és az előszobákban...~ ~A szemináriumi
 96  8|              vacsorából, majd fizettek és indultak. A piazzettán áthaladva,
 97  8|             Huszár fölvette a kabátját és a feleségéhez lépett.~ ~-
 98  8|         menyasszonyát, távolról a Lido és a Giorgio Maggiore sötét
 99  8|              hitte, hogy ismeri Terkát és csak később, az esküvő után
100  8|        Terkának megvoltak a rossz órái és jaj volt minden teremtett
101  8|              fagyban, a fogai vacogtak és egyszerre így szólott magában:~ ~-
102  8|                    Bár egy meleg szoba és egy nyitott ajtó akadna
103  8|               belül penészes branzinók és haragoszöld uborkák csábítják
104  8|            aztán leült az idegen mellé és bort rendelt. Egyideig mind
105  8|               kashmirmellényes járt ki és be az ujságokkal teleaggatott
106  8|         keserűség fojtotta el a szívét és majdhogy nem könnyekre fakadt.
107  8|              egyedül alszik odahaza, - és én ki vagyok verve, mint
108  8|                odaütötte az angoléhoz. És a bihari magyar ember olaszságával
109  8|              éve, hogy nős vagyok.~ ~- És egyedül jár Velencében?~ ~
110  8|            ágról szakadt csavargó...~ ~És leküzdhetetlen vágyát érezvén
111  8|          Összevesztünk, megharagudtunk és én este elrohantam hazulról...
112  8|                  Olykor csupa vidámság és napsugár, de olykor csupa
113  8|              egyenesedett föl a székén és lecsüngő, vörös haját lelkesedve
114  8|            ebben az érthetetlen pózban és Huszár ijedten nézett rá.~ ~-
115  8|                   szólott az idegen, - és talán hallott is felőlem
116  8|           dolgok végső okának. Köztünk és a laikusok között egyszerűen
117  8|                különbség, mint köztünk és a laikus emberiség közt...~ ~
118  8|             pár rövid napra vagy órára és az ismerős női arc vonásain
119  8|              lélek mozgatja az érzések és a hangulatok rugóit. A feleségében,
120  8|           amely már sok ezer galibának és bűntettnek volt az oka.
121  8|          aranyos façadeját, a Veronese és Tizian freskóit, a tanácsterem
122  8|               legelőkelőbb velencei úr és sápadt, összezsugorodott
123  8|                szőke princessa elájult és mire fölébredt, egy durva
124  8|        tartották az aranyos medaillont és megkérdezték:~ ~- Kié ez
125  8|           ágyasházamba vonultam...~ ~- És honnan kerültek a vércseppek
126  8|    meggörbüljön...~ ~Ki lát a szívekbe és a vesékbe? A holt herceg
127  8|              nem nyitotta föl az ajkát és a hercegné a kinzó kamarákban
128  8|           bírák is csak gyarló emberek és a bírák is csak együgyü
129  8|              együgyü jelekből itélnek. És a Bevilaqua hercegné szőke
130  8|         fölágaskodtak a vörös pódiumon és halálos csönd támadt, amikor
131  8|              szép, aranyszőke, feje... És most tudjátok meg, ti ostoba
132  8|             Bevilaqua hercegné testébe és én öltem meg a csábítót,
133  8|           meghallgatta a könyörgésemet és most ime, porba hullt a
134  8|             folytatta Clarey doktor, - és bár ez a történet misztikusnak
135  9|           útszéli csárdában, rántottán és gulyáson tengetvén életüket
136  9|            ablakok nyiltak a konyhából és a folyosókról, növelve a
137  9|            Csak játsszatok, mulassatok és szóljatok, ha valami kell!”
138  9|                bőrharisnya, a Nautilus és Nemo kapitány, meg a híres
139  9|       munkatársak megvoltak (mi ketten és Laci, a Mikoló öccse), a
140  9|               Mikoló öccse), a nyomdát és a papirmasszát hamar megvásároltuk (
141  9|            tábla mégis nagyon tetszett és sokszor magunk kopogtattunk
142  9|           írtuk le egyetlen példányban és a lapkihordó szerepére sem
143  9|                jut ez a zordon kastély és a világos, meleg szobák
144  9|           benne... meg a szerkesztőség és a kis Mikoló... meg az a
145 10|                már segíteni rajta.~ ~- És ki volt az az idősebb Jobbágy
146 10|             volt, kék szemében bámulat és zavar tükröződött, szőke
147 10|             gáncs nélkül való gavallér és uriember.~ ~- Asszonyom, -
148 10|            hely, az asztalfőn, az öné. És öné minden, amit maga körül
149 10|                 itt az asztal mellett. És legyenek jókedvüek és mulatságosak,
150 10|         mellett. És legyenek jókedvüek és mulatságosak, hogy az elhagyott
151 10|              kőszikláin lefelé haladt. És amíg gyöngülő szeme a havas
152 10|             bűnének tudatára ébredt... És megint hallotta a feledhetetlen
153 10|         elröpítenek magától...~ ~Szólt és eltünt, mint a májusi verőfény.
154 10|                képviselte az ifjuságot és a poézist...~ ~- Kicsi Tatjána...
155 10|               könyvesbolt ablakában... És míg a virágkereskedésben
156 11|             előkelő társaságának bájos és kedvelt tagja, akinek Tizian-színü
157 11|           rendőr egy gazdátlan kalapra és felöltőre bukkant, amelyekről
158 11|          nagyon valószínü, hogy együtt és közös akarattal követték
159 11|            önök láthatják, egy banális és közönséges szerelmi történet
160 11|          Imreyné története egy különös és csodaszerü sellő-történet,
161 11|  sellő-történet, melyet érdemes leírni és meghallgatni.~ ~*~ ~Imrey
162 11|              Gyula valaha verseket írt és koplalt. Még akkor koplaltak
163 11|          hetilapnál s borzas haja volt és kissé megkopott kabátja.
164 11|     szobácskában hercegkisasszonyokról és tündérekről írt ötfelvonásos
165 11|         kiterjesztenék feléje karjukat és szürke, penészes törpék
166 11|                Imrey fáradtan leült rá és a kékes sötétséget bámulta.
167 11|         bámulta. Kezére hajtotta fejét és fütyörészett, - mikor egyszerre
168 11|           vizalatti palotámba, csókkal és szeretkezéssel fogjuk eltölteni
169 11|                költő modern ember volt és alaposan tudta a népmesékből,
170 11|             így szólt:~ ~- A víz hideg és tekintettel gyönge idegeimre,
171 11|              fiatalember sötét szemébe és ki tudja, mit gondolt magában?
172 11|                lehet váltani egy józan és okos szót. Lágy, vörös haját,
173 11|              Leteszem a doktorátusokat és hazamegyek gyakorlatra a
174 11|                elküldte a kivánt pénzt és a költő cserfalombokból
175 11|               számát, hogy vállfüzőről és utcai toalettekről gondoskodjam.~ ~
176 11|          kölcsönkértek egy centimétert és megmérték a sellő karcsu
177 11|            mint az Andrássy-út villáit és a Múzeum mögötti palotákat...~ ~
178 11|               hallgatta ezt a jóslatot és így szólt:~ ~- Margitnak
179 11|        suhantak ki a gázvilágos utcára és lóvasúton mentek el a Népszínházig.
180 11|               futott végig a parketten és a páholyokon. Akik a sellő
181 11|             direktor svájci ember volt és nem szerette az asszonyokat.
182 11|             ült a piros jutta-pamlagon és egyszerre ráfordította moszatszerü,
183 11|               csak dilettáns uralkodók és hercegek műveit bocsátotta
184 11|           Tízezer forintot adott értük és nagy kvartalakban bocsátotta
185 11|               a kopott, szürke kabátot és fekete zsakettet rendelt
186 11|                jártak, a Stefánia-úton és páholyt béreltek az Operában.
187 11|           rajta felejtették a szemüket és mindannyian harmadiknak
188 11|               meg a kirakatok vasában. És a költő, aki ekkor már cégvezetője
189 11|             nézte az általános bomlást és ezt gondolta magában:~ ~-
190 11|               a költő iskolatársa volt és gyerekkori barátja. Mikor
191 11|              francia selyemből. Érzéki és bájos volt, mint egy földi
192 11|             öntudatlanul esett térdre. És amíg Margit érzelmesen emelte
193 11|                doktor szőke hajfürteit és szemében felgyulladt a láng,
194 11|              nap elvonult a világ elől és hat héttel később egy tarkarokolyás
195 11|             veszedelmes sellő-szemeit, és négyéves korában a szomszédék
196 11|         lépcsőházak bolyhos szőnyegén. És utóbb frivol pletykákat
197 11|       asszonytól származtál.~ ~Imreyné és Raben doktor egy este messze
198 11|               táján, csillogott a hold és a habok ezüstös fényben
199 11|                minden, oly kísérteties és Raben doktor egyszer így
200 11|             vagyok, a vizek királynője és ime ez itt az én birodalmam.
201 11|          szeretlek, a tied vagyok...~ ~És ledobta magáról a ruhát,
202 11|             fűzőt, a kalapot, a cipőt, és a doktor előtt ott állt
203 11|              csillogtak a holdvilágban és amikor a következő pillanatban
204 11|            vissza a holdvilágos hegyek és a doktor kiterjesztett karokkal
205 12|                 a híres Goethe-emléket és I. Albert Henrik nagyherceg
206 12|           nyugodtan a fal felé fordult és elaludt.~ ~Reggel hét óra
207 12|                óhajtana bemutatni Adél és Sophie nagyhercegnőknek,
208 12|            tartanák meg, a fenséges úr és a nagyhercegi udvar jelenlétében.~ ~
209 12|            ér-e valamit a Kék keselyü- és a Zöld hollórend, vagy a
210 12|      pártfogolta a zenét, az irodalmat és minden néven nevezendő művészetet.
211 12|                be, a hajfürtök az Adél és Sophie nagyhercegnők gyönyörü
212 12|        csodagyermekeit. De a szerencse és tagadhatatlanul nagy tehetsége
213 12|           minden fővárosban tomboltak, és a vérvörös plakátok, melyek
214 12|             csakhamar vagyont szerzett és gyorsan megszilárdult felőle
215 12|        nyujtotta kezét az uralkodóknak és a főhercegeknek s köteles
216 12|              császárnál játszott. Adél és Sophie nagyhercegnők, a
217 12|               ne várassuk őket.~ ~Adél és Sophie nagyhercegnők arcképét
218 12|            itt-ott állt néhány kamarás és katonatiszt, de Crailsthal
219 12|            vagy tizen voltak az ebéden és Sauters bizonyos önérzettel
220 12|         Vieuxtempstől játszott valamit és a tizenöt-húsz főből álló
221 12|              nagy művészeknek a kedves és szinte érthetetlen arroganciájával.
222 12|      szincerizálni. De most itt vagyok és az én koronám is ér annyit,
223 12|            érezte, a szemei ragyogtak. És mert minden nagy tehetségben
224 12|         megmondani miért, de mámorában és művészi lelkesedésében hirtelen
225 12|               művész szívességét, Adél és Sophie hercegnők kedvesen
226 12|             lakáj föladta a kabátjukat és karonfogva mentek le a nagy
227 12|           Sauters ijedten bámult utána és mert érezte, hogy csuful
228 13|                az irodalomban, fenkölt és független jellemek, akik
229 13|         titokban a kortársak tetszését és tapsait áhítjátok... Hagyjátok
230 13|             szemmel... Az utókor hüvös és idegen és ah, oly véghetetlenül
231 13|              Az utókor hüvös és idegen és ah, oly véghetetlenül messzire
232 13|         kávéházban, természetesen ifju és kissé zöld belletristák,
233 13|                felé. Egy nagyon borzas és sápadt fiatalember, aki
234 13|               leggyönyörűbb regényeket és színműveket, de csak belülről,
235 13|             mondom, hogy csak a hülyék és az opportunisták becstelenítik
236 13|                pályázunk a genie-címre és jellegre...~ ~Az irodalmi
237 13|              rendezett tanácsu városok és osztatlan népiskolák számára
238 13|              törték magukat az olvasók és a szerkesztők. Körülbelül
239 13|              földolgozta a régi témáit és ötleteit. Amikor egy-egy
240 13|         lagymataggá lett a dicséretben és az elismerésben. Szóval
241 13|           elérkezett a hanyatlás ideje és a szegény Csik a lakására
242 13|              hogy a szerkesztők hétfőn és kedden adogatták ki a vasárnapi
243 13|        csizmában járta a hideg mezőket és a mocsarakat, s egy napon
244 13|               formát öltött, új magtár és kukoricaszárító épült s
245 13|             aki az anyaföld szűz báját és illatát tudta belehozni
246 13|             Mikor látta, hogy hülyének és agyalágyultnak tartják,
247 13|            lobog a Csertán András édes és boldogító titka... Az a
248 13|       hátradőlt megint a karosszékében és tovább olvasta a Police
249 13|                többiek is elhallgattak és kissé megdöbbenve néztek
250 14|            maga előtt a foyer prémekbe és drága szőrmékbe burkolt
251 14|            nézte végig.~ ~- Az vagyok. És nekem kihez van szerencsém?~ ~
252 14|               rendelje meg a kalapjait és a toalettjét. Mikor Jávor,
253 14|                amint a pillantása újra és újra végigsiklott rajta,
254 14|            tanárai jóvoltából a gazdag és előkelő házhoz bejuthatott.
255 14|             hogy olyan illetlen vagyok és így egyszerűen csak magának
256 14|           mindig diák, én pedig fiatal és szép vagyok...~ ~A férfi
257 14|               s éjfélig elbeszélgetünk és cigánymuzsikát hallgatunk.~ ~
258 14|                cigánymuzsikától hangos és mégis diszkrétül finom vendéglőbe,
259 14|              levegő farsangiasan vidám és mámorító hangulattal volt
260 14|                gérokkos szamár bókjait és ömlengéseit hallgatja...”~ ~
261 14|            olyan szerelmes volt belém? És igazán azt hitte, hogy odabenn
262 14|                pletykákat mesélt nekem és volt eszemben, hogy a szerelmi
263 14|             érezte, én talán ásítottam és unatkoztam odabenn a harmadik
264 14|        folytatta:~ ~- Hát igazán rossz és könnyelmü asszonynak tartott?
265 14|     negyvenedik életévében járna? Csúf és hihetetlen hazugság az...
266 14|                nótáját hallgatta, újra és újra lopott pillantást vetett
267 14|               csillogó szemére, hosszu és mégis gyönyörü alakjára...
268 14|                     Ugy-e, hogy csúffá és öreggé lettem? Ugy-e, hogy
269 14|             szerepet játszottak...~ ~- És mit mond a józan megfontolása?~ ~-
270 14|    legcsábítóbb asszony... Én, a lusta és fáradt ember, szinte frissebbnek,
271 14|           keresztül konzerválja...~ ~- És az se, hogy valaki tiszteletreméltó
272 14|            egyik sarokban, csodálattal és megdöbbenéssel nézte, hogy
273 14|                áttörni a hajnal rózsás és aranyba játszó színei...
274 14|                csontváz mindent tudott és mindenről megmondta őszintén
275 14| elfogultságában, így képzelte... Bölcs és szókimondó legény volt,
276 14|             pillanatnyi haragnak, csók és ölelés lesz a vége... Csak
277 14|               vége... Csak pár óra még és méltóságod azzal a tudattal
278 14|             gúnyosabban folytatta:~ ~- És aztán? Mi lesz aztán? Méltóságod
279 15|              öngyilkosságba kergette - és most megint szomorúan érezte,
280 15|  ezüstgirandole-okat, az idősebb nővér és a Terka sógora bizonyos
281 15|            lenne a feleségem, maga?... És én még ellágyulva sóhajtozgattam
282 15|         kitünően illik a maga üressége és hiúsága...~ ~Nyitray azonban
283 15|              színházakat, a galériákat és a legalávalóbb chantantokat
284 15|      rosszkedvüen ment föl a szobájába és vetkőzni kezdett.~ ~Cigarettázva
285 15|         megszólalt a szomszéd szobában és Nyitray rémülten esett le
286 15|               hogy megbolondul, Terkát és a férjét egy vékony ajtó
287 15|             Azt nem tudom, de magyarok és Budapestre valók.~ ~Nyitray
288 15|           éjjel nem aludtam, - szólt - és most meg ezek háborgatnak
289 15|              kékszemü leányra gondolt. És ez a kis tündérkirályné
290 15|              felejtette el. Itt vagyok és tanuja vagyok a boldogságának.
291 15|             átkiáltson:~ ~- Itt vagyok és minden szót hallok. Pfuj -
292 15|        csatangolt München öreg tornyai és házai között.~ ~ ~ ~
293 16|               neve, megkért egy komoly és némileg szótalan fiatalember.
294 16|                mindenesetre nagy lelki és testi szenvedések után megtanulta
295 16|               viselt, a kezei kormosak és piszkosak voltak s mikor
296 16|             lángok között ide-oda járt és a vérvörös, sziporkázó,
297 16|             megszólalt, többnyire naiv és ostoba dolgokat beszélt.
298 16|                leányom, hogy ő a munka és a becsület képviselője...
299 16|          attachék, de a keblében derék és nemes szív dobog... És a
300 16|           derék és nemes szív dobog... És a munka, édes leányom, a
301 16|              egy szép, kedves, elegáns és ötletes fiatalember kell,
302 16|                aki a legszebb gérokkot és a legszenzációsabb nyakkendőket
303 16|         ijedtsége: a küszöbön egy régi és kedves ismerőse jelent meg.
304 16|               Megtanultad-e a leckédet és nem voltál-e irigy a barátnőidhez?...
305 16|     szemrehányólag. - Gőgös, szívtelen és könnyelmü lettél, aki nem
306 16|          szívet nézed, hanem a kabátot és a nyakkendőt. ...Oh, kis
307 16|                   Hát belőled is rossz és kacér asszony lesz, aki
308 16|       dicsekedj a zongoratudományoddal és a francia beszédeddel, mert
309 16|              mert a műveltségeden száz és száz ember vére tapad...
310 16|        hullákkal, hogy tebelőled finom és úri kisasszony lehessen...
311 16| összemarcangolt, de az üzlet virágzott és jövedelmezett... Húsz ember
312 16|              nem érzed-e, hogy oktalan és rosz-szívü voltál, amikor
313 16|                   Mikor reggel fölkelt és felöltözött, szelíden így
314 16|             többé franciául, de boldog és elégedett asszony akarok