Rész

  1  1|               éjjel!... Azt álmodtam, hogy örökre behunytam a szememet
  2  1|              a rekesztéken, s látván, hogy az Ur egy szegény szolgája
  3  1|             Péter nem engedte tovább, hogy elbámészkodjam, hanem nyájasan
  4  1|   istenfélelemnek az lenne a jutalma, hogy a tisztítótűzbe kerüljek,
  5  1|               nagyot vétkeztél. Menj, hogy a purgatórium kapuit gyorsan
  6  1|       Akarjátok-e hát, jámbor híveim, hogy így járjak, ha egyszer a
  7  2|      bizonyára szomorúság közt látta, hogy az elemózsiák ma már alig
  8  2|      ájtatosságban nevelkedtek.~ ~Oh, hogy elmultak ezek a gyönyörü
  9  2|              kissé jobban a lábaidat, hogy kiérhessünk valahára ebből
 10  2|            hajlamot sem mutatta arra, hogy kiderüljön. Két megrekedt
 11  2|      ájtatosan.~ ~S tekintettel arra, hogy a sok vándorlásban derekas
 12  2|                mely bizonyossá tegye, hogy itt volt.~ ~De azért este,
 13  3|        egyáltalán képtelen volt arra, hogy valami kívánságát visszautasítsa.~ ~
 14  3|                Művészetem megkívánja, hogy mindig foglalkozzam. Egyébiránt,
 15  3|               Anzelm úr kijelentette, hogy a fölajánlott állást, legnagyobb
 16  3|      tökéletesen meggyőződött afelől, hogy a kolostorban műértő publikumra
 17  3|               Anzelm úr kijelentette, hogy hajlandó a szerződésre.
 18  3|            szerződésre. Ám kikötötte, hogy a lakásában azonnal virágokat
 19  3|              szigoru fogadalmat tett, hogy a páterekkel már itt, e
 20  3|     megismerteti a paradicsomot.~ ~De hogy meghíztak valamennyien!
 21  3|           előtt.~ ~*~ ~Ám régi dolog, hogy a nagy művészek kilenctized
 22  3|        gvárdián előtt s tudtára adta, hogy a következő héten távozni
 23  3|        deszpotát s kísérleteket tett, hogy az ügyet békés úton intézze
 24  3|              úr azonnal kijelentette, hogy ha a pincemester marad,
 25  3|              volna megnyugodni abban, hogy a rendes preferánsz játszmájáról
 26  3|         éjjeli pongyolában kisietett, hogy a szokatlan lárma felől
 27  3|        homályos célzásokat tett arra, hogy a dáridót előlegesen tudatni
 28  3|          velem! - azonnal fölismerem, hogy egy átöltözködött leány
 29  3|       kolostorban! Megfogom a karját, hogy visszatartsam, de a debella
 30  3|              az ablakból. Kopogtatok, hogy nyissák föl, de erre a szakács
 31  3|               várom kegyes parancsát, hogy mit cselekedjem?~ ~- Óh,
 32  3|     Egyébiránt értesítsd a szakácsot, hogy azonnal látni kívánom.~ ~
 33  3|               elviselni!~ ~Szigorúan, hogy a portásnak még a fogai
 34  3|            előtti hétfőn, körülnézve, hogy nem látja-e valaki, a gvárdián
 35  3|               mondta neki suttogva, - hogy Anzelm úr hol lakik?~ ~-
 36  3|          Azonnal keresd föl, s mondd, hogy tüstént látogasson meg.
 37  3|     vakmerőség! A szakács azt üzente, hogy ha a gvárdián urnak beszéde
 38  3|             elé, föláldozván önmagát, hogy a kolostort megmenthesse.~ ~-
 39  4|             műtermében mindenki érzi, hogy kiváló dologgal van elfoglalva.~ ~
 40  4|               tisztában vannak azzal, hogy ma műértő publikumra találnak.~ ~
 41  4|           szentek szentélyébe lépett, hogy az Isten szine elé boruljon,
 42  4|             most makacsul vonakodott, hogy megjelenjék előtte.~ ~*~ ~
 43  4|              nélkül való volt mindez, hogy a fenséges asszony éhesen
 44  4|          mondotta - önök azt akarják, hogy éhen haljak...~ ~- Miért,
 45  5|            csoport közepette mesélte, hogy Szedenich főtisztelendő
 46  5|               nézte végig a noteszét, hogy egy diákot kiszólítson.
 47  5|            ült a helyén, attól félve, hogy a sors az ő nevét jelöli
 48  5|              remegő György mellé.~ ~- Hogy hívják az édesatyját? -
 49  5|            reszketett meg az örömtől, hogy Szedenich tanár úr mosolyog)
 50  5|        megdöbbentek volna, azt látva, hogy a matematika professzora
 51  5|             volna, ha azt is hallják, hogy Szedenich főtisztelendő
 52  5|         nézett az öregedő piaristára, hogy Szedenich tanár úr végigsimította
 53  5|              ekkor úgy tetszett neki, hogy az a tizenhat év, mialatt
 54  5|               Ida pedig kijelentette, hogy sohase megy férjhez... „
 55  6|   beválasztották, de volt annyi esze, hogy ott hagyta a politikai cirkuszt.
 56  6|               legalább két-három éve, hogy nem láttam Budapesten.~ ~-
 57  6|          eszébe? Azért vonult vissza, hogy teljesen a gyüjtő-szenvedélyének
 58  6|           sétatéren. Látszott rajtuk, hogy az ágyból keltek föl, mindkettőnek
 59  6|         Éjfélkor fölkelnek az ágyból, hogy a zongorát gyötörjék.~ ~-
 60  6|     hálószobájukba. A jó Isten tudja, hogy min járt az eszük, de mindegyikőjük
 61  6|         fölült az ágyában.~ ~- Tudja, hogy mi történik holnap?~ ~-
 62  6|               meg nem szólalt:~ ~- És hogy történt mindez?~ ~- Azt
 63  6|            tudom. A missz azt mondja, hogy apa igen sok váltót írt
 64  6|               a váltó?~ ~- Nem tudom, hogy mi lehet. Valami olyas,
 65  6|         ezüstfénye felé fordítja.~ ~- Hogy lehetne az? - kérdezte halkan
 66  6|       boldogság lehet, de azt hiszem, hogy a férjhezmenés se kellemetlen...”~ ~
 67  6|              megríkatta:~ ~Ha tudtad, hogy nem szerettél,~ Hálódba
 68  6|             kis leány csak azt tudta, hogy szegény anyuska néha minden
 69  6|            csak öntudatlanul érezték, hogy gyermekségük tiszta harmóniájának,
 70  7|               vonult be a szentélybe, hogy pár perc mulva aranyos papi
 71  7|              különösebben az a tudat, hogy a püspök utolsó perceit
 72  7|            percben is gondosan ügyel, hogy fölvett diplomata modorát
 73  7|           megnyugodva gondolnak arra, hogy a nevük benne lesz holnap
 74  7|               s az a rémületes tudat, hogy e világon senki sem fogja
 75  7|             fogja megsiratni igazán s hogy a nagy gyász, mellyel emlékét
 76  8|             közben is észrevette már, hogy a feleségének ismét elérkezett
 77  8|        legalább ne mutasd ki ennyire, hogy irtózol tőlem. Ahelyett,
 78  8|              irtózol tőlem. Ahelyett, hogy egy tisztességes szavad
 79  8|               Haha, talán azt hiszed, hogy nincs szemem...~ ~Mikor
 80  8|               jutna eszedbe magadtól, hogy egy pohár vizzel megkinálj...~ ~-
 81  8|              csak azt is megtiltanád, hogy a szabad levegőt élvezzem?~ ~-
 82  8|             Haha, valaha azt igérted, hogy meghalni is kész volnál
 83  8|              lepsz meg, régóta tudom, hogy kivel van dolgom...~ ~Huszár
 84  8|            elhagyottnak érezte magát, hogy nem is félt ebben a hideg
 85  8|          vőlegénykorában - azt hitte, hogy ismeri Terkát és csak később,
 86  8|             az esküvő után tudta meg, hogy az édes, nyiltszívü leányban
 87  8|            Oly szomorúan furcsa volt, hogy az ő Terkája egyedül pihen
 88  8|           idegen. Huszár boldog volt, hogy világosságot lát s elszántan
 89  8|         pillanatra úgy tetszett neki, hogy valami kidőlt-bedőlt alföldi
 90  8|               Huszárnak úgy tetszett, hogy ez a vörös, gyapothaju ember
 91  8|                      Dehogy, két éve, hogy nős vagyok.~ ~- És egyedül
 92  8|  leküzdhetetlen vágyát érezvén annak, hogy a szívét kiöntse valaki
 93  8|             felőlem valamit, föltéve, hogy a külföldi ujságokat olvassa.
 94  8|         egyszerűen annyi a különbség, hogy mi előbbre vagyunk egynéhány
 95  8|           között...~ ~Befelé fordult, hogy tovább alugyék, de az egyik
 96  8|             ti ostoba velencei bírák, hogy Bevilaqua herceget nem a
 97  9|               okvetetlenül azt hitte, hogy Szent-Pétervárott jár, ahol
 98  9|          embert az a ritka körülmény, hogy a piros-sapkás sarki gárda -
 99  9|               hanggal sem árulták el, hogy bennük él valami. Szinte
100  9|              keresték, akiről tudták, hogy nagy beteg s hogy nem igen
101  9|             tudták, hogy nagy beteg s hogy nem igen viheti tovább egy-két
102  9|               volt az egész napon át, hogy sakkozott magában s szorgalmasan
103  9|               mikor ő azt affektálta, hogy nincs megtörve s odalenn
104  9|          életéért! Sejtették, tudták, hogy ő nemsokára elmegy a hugocskája
105  9|           bírták fölvidítani... Azaz, hogy mégis - igen... amikor én
106  9|               ki volt adva a parancs, hogy a csokoládékrém-cukorkáimból,
107  9|              egész délutánon át, azaz hogy nem, ennél komolyabbat cselekedtünk:
108  9|             jött előbb az az eszméje, hogy mi tőlünk a haza joggal
109  9|              naponkint kiszedegettük, hogy másnap ismét bele dobhassuk.
110  9|             végigolvasni a példányát, hogy tovább vihessük. Maga az
111  9|           egészségtől! A szegény mama hogy örült ennek az eszmének!
112  9|         komolyan reménykedni kezdett, hogy a Mikolónak mi baja sincsen...
113  9|               attól kezdette félteni, hogy katonának sorozzák be s „
114  9|                  Sőt annyira mentünk, hogy egyszer egy napon az egész
115  9|               kis szalónjában s igaz, hogy csak a zárt folyosón át,
116  9|             másnap megtiltották neki, hogy az ágyból fölkeljen.~ ~Attól
117  9|          meggyógyul... Úgy terveztük, hogy az egész tavat megkerüljük
118  9|   szenvedélyesen szorított a keblére, hogy ezt a pillanatot sohasem
119  9|         igazán egyedül maradt... azaz hogy nem, nem maradt itt, mert
120  9|               elhívták oda a többiek, hogy ki se hiányozzék...~ ~S
121 10| kérdezősködésére azt a választ kapta, hogy a koszorút egy ismeretlen
122 10|            város utcáin. Így történt, hogy a könyvkereskedés előtt
123 10|       keserűségén kellett áthatolnia, hogy a kis Tatjána hófehér emlékét
124 10|          hajlongások között elmondta, hogy a személyvonat megakadt
125 10|            nincs is igen remény arra, hogy három napnál előbb kikászolódhatik
126 10|          bátorkodik hát instanciázni, hogy a tekintetes úr egy kicsike
127 10|       Boldogok leszünk, ha megengedi, hogy önnel együtt vacsorázzunk;
128 10|            jókedvüek és mulatságosak, hogy az elhagyott feleség szomorúságát
129 10|            közepén...~ ~Mint történt, hogy a bájos teremtés a keblére
130 10|              sohase gondolt még arra, hogy szenny is van a világon?
131 10|        tête-je, a pironkodó vallomás, hogy a férjét sohase szerette,
132 10|             májusi verőfény. Ki volt, hogy hívták, hová szállt? Harminc
133 11|           amelyekről utólag kiderült, hogy dr. Raben Jenő, a lengyel
134 11|         Imreynével, nagyon valószínü, hogy együtt és közös akarattal
135 11|       egyszerre tisztában volt azzal, hogy magával a sellővel találkozott.~ ~
136 11|         alaposan tudta a népmesékből, hogy a víz alatt moszatos, zöld
137 11|            azonnal négyszáz forintot, hogy a szigorlatokkal végezhessek.
138 11|           istennőm, a derekad számát, hogy vállfüzőről és utcai toalettekről
139 11|    pillantottak, hirtelen megérezték, hogy ezek nem földi szemek, ezek
140 11|                   Ha mindezek tudnák, hogy sötétzöld szeméből nem földi
141 11|           földi asszony tekint rájuk, hogy a habos, lehelletszerü napernyőt
142 11|               már nevetve mesélte el, hogy valaha verseket írt, mindig
143 12|              ragadja meg az alkalmat, hogy a nagy Sauters Willy egy
144 12|               gróf úrnak, - mondta, - hogy pontban három órakor ott
145 12|             Henrik nem érdemelte meg, hogy ilyen hangon beszéljenek
146 12|         felőle az a szédítő vélemény, hogy ezidőszerint első hegedüse
147 12|            lakáj szaladt a fogat elé, hogy ajtót nyisson. Az üvegajtón
148 12|        nyujtotta a kezét.~ ~- Örülök, hogy itt láthatom, - szólott, -
149 12|              kammerjunker jelentette, hogy a nagyhercegnők készen vannak,
150 12|              egész lényét, s anélkül, hogy az ajkai mozogtak volna,
151 12|        ugyancsak nem gondoltam volna, hogy valaha királyokkal fogok
152 12|        egyszerre úgy tünt föl előtte, hogy a hercegnők is csak szerelmesen
153 12|                 Megengedi-e hercegnő, hogy egész lelkemből imádjam?”~ ~
154 12|              a cilinderét, s anélkül, hogy a kezét nyujtotta volna,
155 12|          bámult utána és mert érezte, hogy csuful be van csípve, zavartan
156 13|            holló.~ ~Ha azt mondjátok, hogy vannak kivételes lények
157 13|                mintha azt mondanátok, hogy a gőzvasút elől hiányozhatik
158 13|             gesztusokkal fejtette ki, hogy nem is lehet igazi genie,
159 13|        eszméit megbecsteleníti azzal, hogy nyilvánosságra hozza őket.
160 13|           irodalmi sonkát evő ifju, - hogy az alsó-zsilvölgyi segédjegyző
161 13|              sohase jutna az eszembe, hogy gondolataimat a világgal
162 13|             lelkem mélyében, anélkül, hogy valaha csak egy betűt is
163 13|    helyeslitek, akár nem, azt mondom, hogy csak a hülyék és az opportunisták
164 13|   foglalkoztatta? Azt merném mondani, hogy azok se voltak kevésbbé
165 13|          viziló, semhogy azt kívánná, hogy komolyan válaszoljak a megjegyzéseire...
166 13|         méltóztassék tudomásul venni, hogy nem a kisebb rendezett tanácsu
167 13|              kávéházi embergyűlölő, - hogy annak a külvárosi Peturnak
168 13|             nagyon is törődött azzal, hogy a kortársai miféle véleménnyel
169 13|            olyan nagyra lesz-e azzal, hogy kivételek is egzisztálnak...~ ~
170 13|              A név mellékes, mondjuk, hogy Csiknak vagy Tatárnak hívják
171 13|         átlépett, egy nap észrevette, hogy baj van: az írás sehogyse
172 13|              irodalmi kávéházba ment, hogy a vazallusai hódolatát fogadja:
173 13|           fogadja: úgy tetszett neki, hogy a törzsasztal kissé lagymataggá
174 13|              kétségtelennek látszott, hogy elérkezett a hanyatlás ideje
175 13|                    Most már bizonyos, hogy az agyvelőm állaga cseppfolyóssá
176 13|                akinek derogált volna, hogy a régi dicsősége morzsáiból
177 13|  elkövetkezett az az előrelátott idő, hogy a szerkesztők hétfőn és
178 13|         novellákat, Csik elhatározta, hogy végét veti a szánalmas tengődésnek.
179 13|              teát, aztán megpróbálta, hogy régi jó számvető létére
180 13|             nem. De mivel nem akarom, hogy a rendes társaságom hirtelen
181 13|        toppanok s ahhoz nincs kedvem, hogy öreg koromra referádákat
182 13|          akkor se leszek arra utalva, hogy népkonyha-utalványokkal
183 13|              ébredt annak a tudatára, hogy ő voltaképp a pusztai élet
184 13|            napon örömmel vette észre, hogy a tintája beleszáradt a
185 13|         fiatalos életösztöne: érezte, hogy az idegessége elpusztult,
186 13|              idegessége elpusztult, s hogy ismét erős, egészséges,
187 13|             Ha kiadják, hát bizonyos, hogy nem a nevem miatt adják
188 13|          héten a postára...~ ~Sejtik, hogy mi lett a furcsa játék vége?
189 13|          ugyancsak nem volt oka arra, hogy megváltozott sorsán bánkódjék.
190 13|            elfelejtette. Mikor látta, hogy hülyének és agyalágyultnak
191 13|              ostobák!... De esküszöm, hogy sohase fogjátok megtudni...~ ~
192 13|               ügyet se vetettek arra, hogy a szegény Csik Sándor is
193 13|       vigyázatlan szó, nem árulja el, hogy a lelke csak úgy röpdös
194 13|             kapucinerjét s valószínü, hogy egykor Csik Sándorral együtt
195 13|       hiúságát, ha azt hiszik felőle, hogy együgyüvé lett... Csik Sándor
196 13|               a gyönyörüséges érzést, hogy sokkal különb volt annál,
197 14|              között, akik megszokták, hogy a gyönyörü elvált asszonyban
198 14|          mondaine-világ képviselőjét. Hogy miért vált el az urától,
199 14|              szinte hagyománnyá lett, hogy minden fiatalember ő beléje
200 14|                   Szinte úgy tetszik, hogy magam is diák lettem újra...
201 14|               szerencsének tarthatta, hogy tanárai jóvoltából a gazdag
202 14|          eljutottak, s így jól tudta, hogy Kommerné ugyancsak nem irtózik
203 14|            valamelyik udvarlójával... Hogy irígyelte őket, milyen pokoli
204 14|             zárta, hiszen nem akarta, hogy kinevessék...~ ~Tizenöt
205 14|               Tizenöt éve mult annak, hogy a kisvárosból elkerült,
206 14|               szemmel álmodtak arról, hogy a híres tanár a betegágyuknál
207 14|          folytatta:~ ~- Bocsássa meg, hogy olyan illetlen vagyok és
208 14|            magának szólítom... Tudom, hogy azt kellene mondanom: Tanár
209 14|         nyelvem... Szinte azt hiszem, hogy az az egész tizenöt esztendő
210 14|              jobb dolga, engedje meg, hogy önökkel vacsorázzam... Szépen
211 14|           vagy a lovagom, tőled függ, hogy mit csináljunk?...~ ~- Óh,
212 14|           fogadóból telefonálok haza, hogy ne várjanak bennünket...~ ~
213 14|               előbb meg kell igérnie, hogy nem haragszik érte...~ ~-
214 14|              hát azt fogja bevallani, hogy szerelmes volt belém...~ ~
215 14|            megeredt belőle a szó:~ ~- Hogy szerelmes voltam, ez nem
216 14|                  Sokszor úgy éreztem, hogy az ereim megpattannak az
217 14|              szegény szívem úgy vert, hogy szinte belesápadtam... A
218 14|             telt meg s úgy képzeltem, hogy amíg én itt a Cartesius
219 14|        valamikor, majd ő is megtudja, hogy ki vagyok; de mit ér nekem
220 14|           belém? És igazán azt hitte, hogy odabenn a nyitott ajtók
221 14|               nekem és volt eszemben, hogy a szerelmi vallomásait meghallgassam...
222 14|        tartott? Hát igazán azt hitte, hogy szerelmi kalandokon járt
223 14|           Jávor, nem gondoltam volna, hogy maga is ennyire félreismer...~ ~
224 14|               megindultan mondta ezt, hogy a fiatal embernek hirtelen
225 14|            hirtelen úgy rémlett neki, hogy az elmult tizenöt esztendő
226 14|               nem szólalt:~ ~- Ugy-e, hogy csúffá és öreggé lettem?
227 14|              és öreggé lettem? Ugy-e, hogy most már nem dobogna meg
228 14|             van, nagyságos asszonyom, hogy most más szemmel nézem,
229 14|               mi ennek az oka?... Az, hogy többé már nem a holdsugaras
230 14|          józan megfontolása?~ ~- Azt, hogy magához hasonló asszonnyal
231 14|          sohase találkoztam... Lehet, hogy csupán az én idegrendszeremre
232 14|            ilyen erővel, de bizonyos, hogy maga az én szememben a legvonzóbb,
233 14|          vállalkozóbbnak érzem magam, hogy magával szemben ülhetek...
234 14|            magát - vigyázva nevetett, hogy a fehér fogsora kilássék -
235 14|         szólott:~ ~- Az már bizonyos, hogy maguk orvosok, még az udvarlási
236 14|                  Azt lehetne mondani, hogy szinte anatómiai alapon
237 14|         hiteles bulletinnel igazolná, hogy csakugyan szerelmes belém;
238 14|            egyszer, - látszott rajta, hogy milyen jól esik neki a híres
239 14|         rajtam, nem mindennapi dolog, hogy valaki a szerelmét tizenöt
240 14|          konzerválja...~ ~- És az se, hogy valaki tiszteletreméltó
241 14|             életben?~ ~- Micsoda?~ ~- Hogy egyszer, egyetlen egyszer
242 14|             az egyetlen szórakozásom, hogy egész az uzsonnáig alukálok...
243 14|               akárhányszor megtettem, hogy a konyhában a szakácsnéval
244 14|             agyonüssem...~ ~- Akarja, hogy holnap délután feljöjjek? -
245 14|              szemmel.~ ~- Ha nem fél, hogy halálra unja magát, akkor
246 14|              és megdöbbenéssel nézte, hogy a híres tanár ég felé emelt
247 14|               Jávor tanár úgy érezte, hogy tavasz van, odalenn mandulafák
248 14|              A tanárnak úgy tetszett, hogy a csontváz most is csúfolkodva
249 14|               fejezete lejátszódik... Hogy vacogott egykor a fogunk,
250 14|            fogunk, arra a gondolatra, hogy a szép, a bűbájos, a kacér
251 14|          tudattal jön le a lépcsőkön, hogy a tudomány férfia, mint
252 15|         megállt egy napra Münchenben, hogy a Bavariáról is mesélhessen
253 15|              megint szomorúan érezte, hogy nincs egészen meggyógyulva.
254 15|              himenhirek közt olvasta, hogy Terka kisasszony jegyet
255 15|               s ime egy nap kiderült, hogy tervezgetései nem értek
256 15|          szeretném kitépni a hajamat, hogy csak egy pillanatig is eszembe
257 15|   megelégedéssel konstatálta magában, hogy a Terkával kezdett egész
258 15|          hoteljébe. Miután meghagyta, hogy kilenc előtt ne háborgassák,
259 15|         dolgát.~ ~Nyitray úgy érezte, hogy szédülni kezd, - a hang
260 15|         Nyitray egyszerre úgy érezte, hogy megbolondul, Terkát és a
261 15|              nászutasok lehetnek.~ ~- Hogy hívják őket?~ ~- Azt nem
262 15|       homlokát.~ ~Mit tegyen? Érezte, hogy nem tudná behunyni a szemét.
263 15|           Nyitray előtt világos volt, hogy valami ostobaságot kell
264 15|               fogalma sem volt arról, hogy mit fog tenni? Egy pillanatra
265 15|         pillanatra az járt a fejében, hogy hangosan meg fogja kopogtatni
266 15|          levelet küldök Katona urnak, hogy azonnal jőjjön, mert egy
267 15|        kitette a lábát, az én gondom, hogy Terkához bejussak. Ha pedig
268 15|    fölindulásában is volt annyi esze, hogy így feleljen önönmagának:~ ~-
269 15|     önönmagának:~ ~- Csak azt lessem, hogy egy névtelen levélre kimozduljon
270 15|         Szinte csiklandozta a torkát, hogy átkiáltson:~ ~- Itt vagyok
271 15|           Terka, nem szégyenli magát, hogy ez előtt a kövér, idegen
272 15|       rejtekhelyéig.~ ~- Teringettét, hogy megint nem találom. Pedig
273 15|        találom. Pedig biztosan tudom, hogy az este ide tettem a kézitáskába.~ ~-
274 15|                Oly pokolinak találta, hogy az ő szép, poétikus Terkája,
275 15|           Katona úr hálóingét keresi, hogy hirtelen úgy érezte magát,
276 16|              abból az egyszerü okból, hogy a lányok jelenléte módfölött
277 16|              Nem szabad hát csodálni, hogy a szép, szőke Fodor Bella,
278 16|           mikor az apja tudatta vele, hogy a gépészmérnök a kezére
279 16|              is akar kevesebbet, mint hogy a felesége legyek?... Hát
280 16|            vajjon komolyan azt hiszi, hogy elég, ha a nagy szemeit
281 16|               nem tartok, hála Isten, hogy a két balkezes embert válasszam
282 16|             Gondold meg, kis leányom, hogy ő a munka és a becsület
283 16|         mennék feleségül... Én azzal, hogy a jövendőbelim dolgozik-e,
284 16|               se törődöm, mint azzal, hogy Chinában volt-e eső a mult
285 16|          perfektül a francia nyelvet, hogy most a Schlemil Péter karjaiba
286 16|           visszavonult a boudoirjába, hogy egy pikáns francia hetilap
287 16|            vetett rá... Bella érezte, hogy a pilláira jótékony álom
288 16|                most már itt az ideje, hogy magad vigyázz magadra...
289 16|             Bellám, sohase feledd el, hogy mire tanított a jó szellemed...~ ~
290 16|           nagyobb volt a meglepetése, hogy most, mikor már majdnem
291 16|           szólalt meg, oly szomoruan, hogy a Bella szíve elfacsarodott
292 16|         beszélsz perfektül franciául, hogy most a Schlemil Péter karjai
293 16|             megtelt emberi hullákkal, hogy tebelőled finom és úri kisasszony
294 16|           lehessen... Akarod hallani, hogy honnan származik a tudományod?...~ ~-
295 16|          Bellám, hiszen itt az ideje, hogy mindent megtudj... Az apád
296 16|             halálából kikerült annyi, hogy te zongorázni megtanulj,
297 16|          pedig azt is lehetővé tette, hogy franciául gagyogj... Ők
298 16|          kicsi Bellám? S nem érzed-e, hogy oktalan és rosz-szívü voltál,
299 16|               mondtad, ugy-e, tegnap, hogy a gépészmérnök megkérte
300 16|                Az éjjel elhatároztam, hogy mégegyszer megnézem... Én