Rész

  1  1|             országútját és falvait... De az üzlet rossz és a koldulás
  2  1|               hosszadalmas utazástól, de azért levertem magamról
  3  1|       rózsaszínü angyal udvarlását.~ ~De Szent Péter nem engedte
  4  1|          megcsuklottak rémültömben.~ ~De belülről senkisem válaszolt.
  5  1|           zörgettem a hatalmas kapun, de egyetlen lélek sem válaszolt.~ ~
  6  1|       pillanatra. Lopva surrantam be, de a mennyország kapusa most
  7  1|               Könyörögve szóltam:~ ~- De miért? Azt mondd meg legalább,
  8  2|             vidéken, ahol az emberek, de különösen az asszonyi népek,
  9  2|              a környékbeli falvakban, de alig gyül össze egyéb, mint
 10  2|     Alkalmasint ezt gondolta magában, de amint ez már természetes,
 11  2|              ezeknek a pogányoknak!~ ~De ugyanekkor signor Callioni,
 12  2|           amíg a nap kisüt.~ ~- Igen, de a csacsi? - szólott a szegény
 13  2|         állatok.~ ~Remegve egy kissé, de azért elszántan ment föl
 14  2|               az ajtóban alázattal.~ ~De magában, pauzát sem tartva
 15  2|         szokta árusítani a biléteket, de most egy megcsorbult késsel
 16  2|           Leültették az egyik székre, de az istenfélő Szilveszter
 17  2|            már egyszer ezt az esőt!~ ~De a könyörgés mitsem használt
 18  2|  paprikafüzérek lógtak az asztalra.~ ~De signorina Giulietta, aki
 19  2|            szegény fráter megrémülve. De az átkozott rüdesheimi pompásan
 20  2|              a poklokba fog kerülni!” De ő mitsem hallott többé mást,
 21  2|            jámbor hívő, hallgatlak.~ ~De titkolózva, elfojtott suttogással
 22  2|               tegye, hogy itt volt.~ ~De azért este, mikor a jámbor
 23  3|              ő jelöltjeit hívták meg. De az öreg püspök egy nap örökre
 24  3|            püspöki kripta ajtajáig.~ ~De visszajövet, ahogy a krónika
 25  3|        megismerteti a paradicsomot.~ ~De hogy meghíztak valamennyien!
 26  3|             Pincemester akad több is, de a szakácsnak hetedhét országon
 27  3|              kitették a köpönyegét.~ ~De mindez még hagyján lett
 28  3|           karját, hogy visszatartsam, de a debella kirántja magát
 29  3|         Kopogtatok, hogy nyissák föl, de erre a szakács mérgesen
 30  3|             járta végig a kis szobát, de a következő pillanatban
 31  3|               a legnagyobb örömmel.~ ~De amikor, egy hosszu félóra
 32  3|         éjszakán keresztül.~ ~*~ ~Óh, de másnap! A jó atyák nem dörzsölték
 33  3|            betoppanna még egyszer!”~ ~De Anzelm úr nem toppant be.
 34  3|              van a gonosz emberrel!~ ~De milyen vakmerőség! A szakács
 35  3|              hát?~ ~Higyjék vagy nem, de a gvárdián, az ebédutáni
 36  3|           kolostort megmenthesse.~ ~- De az unokahugom, tisztelendő
 37  4|         műértő publikumra találnak.~ ~De mindez a mozgalom, sürgés-forgás
 38  4|      műértőleg vette az ajkai közé.~ ~De harapás közben egyszerre
 39  4|               életében megalkotott!~ ~De a fenséges asszony nem hallotta
 40  5|               lépni a szemináriumból, de nagybátyja, a veszprémi
 41  5|          búcsúzáskor, a kezébe adott. De a keserűszívü, korosodó
 42  5|         Sokáig csend volt a szobában, de végtére a főtisztelendő
 43  5|               főtisztelendő úr...~ ~- De hiszen... itt még... nagyon
 44  6|              Házba is beválasztották, de volt annyi esze, hogy ott
 45  6|         együtt a kioszk ákácai alatt, de most már legalább két-három
 46  6|          társalkodónőjük, egy csunya, de nagyon barátságos arcu angol
 47  6|         elüldögélt az asztal mellett, de mikor Miska, a báró volt
 48  6|               hogy min járt az eszük, de mindegyikőjük ébren virrasztott
 49  6|        amelyet a nagyapánk alapított. De a szegény apa...~ ~- Hát
 50  6|               húzta magára a paplant, de néhány perc mulva ujólag
 51  6|           legnagyobb boldogság lehet, de azt hiszem, hogy a férjhezmenés
 52  7|            romantikus sziklái fölött, de a kegyelmes úr, amíg szívbaja
 53  7|          forognak, a küllők működnek, de ama pillanatban, amikor
 54  7|         magukban rögtön hozzáteszik: „De mi lesz holnap, ha e kitünő
 55  7|             Nos, remélhetünk-e még?~ ~De az orvos, aki most a hálótermet
 56  7|         haldokló egyháznagy életéből. De mind, akik itt állanak,
 57  7|              érzelmes asszonyi lélek, de ebből mi sem hallatszik
 58  7|               utolsó csepp cognacot...De im! a harangok megszólalnak
 59  8|               vizzel megkinálj...~ ~- De fiacskám, hiszen csak egyetlen
 60  8|      borzongva vetette le a kabátját, de a haragos szép asszony kiméletlenül
 61  8|          szabad levegőt élvezzem?~ ~- De kis anyám, hiszen négy fok
 62  8|             ez a szeszélyes teremtés! De lecsendesülvén a vihar,
 63  8|                A chianti silány volt, de Huszár egyre-másra ürítette
 64  8|               feleségem is velem van. De ő otthon alszik, míg én
 65  8|       asszonya az én gyűrűmet hordja, de mit ér ez, mikor néha igazi
 66  8|           csupa vidámság és napsugár, de olykor csupa szeszély, csupa
 67  8|           vagyok egy angol egyetemen, de az anatómia nem ölte ki
 68  8|              logikájának országútján, de ez a pár centiméternyi előny
 69  8|     gyorsabban mászik, mint a hangya, de a péterkebogár is elég lassu
 70  8|              lélek mélyében fakadtak. De a lelket, amely a felesége
 71  8|              sokat mesélhetnék önnek, de elégedjék meg egy ismeretlen
 72  8|             kiváncsi német utazóknak. De ahol jelenleg szemüveges
 73  8|         fordult, hogy tovább alugyék, de az egyik poroszló, aki szomjasan
 74  8|           akkor éjjel a gyilkos tőrt, de a kéznek az én lelkem parancsolt...
 75  9|                 ha nem is halt meg, - de megadta magát a minus tizenhatnak
 76  9|              körül az egész napon át. De legszebb volt odakünn, az
 77  9|      programja szerint gördül le...~ ~De engem, az én vidékiesen
 78  9|             párszor jóízüen mosolyog; de hiába volt minden, nem bírták
 79  9|               értekezni kivánt volna, de nekünk ez a tábla mégis
 80  9|  könyvtárukban. Laci volt a riporter, de micsoda riporter! Egész
 81  9|       gyermekek is jól érzik magukat, de az asszonyság a gyermekágyat
 82  9|              csak a zárt folyosón át, de mégis kimehettünk a szobából.
 83 10|             nézte a különös fölírást, de Róza kisasszony, az elhunyt
 84 10|             is itt járt a mult héten, de az se tudott már segíteni
 85 10|        harminchoz, mint a negyvenhez, de ő már megcsontosodott agglegénynek
 86 10|   elszállásolták valahogy az őrházba, de az utasok között egy előkelő
 87 10|             zavartan néztek egymásra, de a házigazdában csakhamar
 88 10|            önnel együtt vacsorázzunk; de ha esetleg jobb szereti
 89 10|        szomjuhozó vággyal gondolt rá, de a tamáshalmi kastély tündérének
 90 11|            ahogy az ujságok megírták. De nem úgy áll. Imreyné története
 91 11|     ferencvárosi tejáruló asszonynál, de a háromforintos szobácskában
 92 11|              eltölteni az életet...~ ~De a költő modern ember volt
 93 11|         fürdőt tizennyolc fokon alul. De ha szeretsz, szépséges asszony,
 94 11|             végre is nem telik sokra, de becsülettel eltartalak,
 95 11|         inkább:~ ~- Veled megyek...~ ~De szomorúan, bájos szeméremmel
 96 11|           magára vette a puha kelmét, de karcsu, fehér alakja olykor
 97 11|              fogok többé verset írni, de küldj azonnal négyszáz forintot,
 98 11|              te fehér testedet övezi, de zöld kreton terítőben mégis
 99 11|              szerette az asszonyokat. De mikor Margit mellette ült
100 11|    pongyolában volt, vállfűző nélkül, de így is karcsuan bontakozott
101 11|        sohasem vallott még szerelmet, de e pillanatban öntudatlanul
102 11|            tudhatja, miről beszéltek, de az éj hirtelen föléjük borult.
103 12| operettfejedelemnek a rendjelecskéit, de egy rozettával több, az
104 12|           Lipótváros csodagyermekeit. De a szerencse és tagadhatatlanul
105 12|             szólott, - nem valami fin de siécle-legények - mi?~ ~
106 12|          főudvarmester mitsem felelt, de a lakáj most föltárta a
107 12|               kamarás és katonatiszt, de Crailsthal gróf intésére
108 12|        pillantást vetett a levelekbe, de utóbb türelmetlenül dobta
109 12|             meg ebben a csillogásban, de nem sok ideje maradt a csodálkozásra,
110 12|                mondta a nagyherceg, - de a császárné könnyezett azon
111 12|              a zsemlyét ropogtatva, - de dicsekedés nélkül legyen
112 12|      királyokkal fogok szincerizálni. De most itt vagyok és az én
113 12|               volna megmondani miért, de mámorában és művészi lelkesedésében
114 12|           visszavonultak a termeikbe, de Adél nagyhercegnő előbb
115 12|              ostobán állt egy percig, de Crailsthal gróf most hizelkedve
116 13|              belső kényszerből írnak, de akiktől idegen minden emberi
117 13|            szalmán is szépet álmodik, de álmait nem írja papirra,
118 13|            mert különben éhen halnék, de ha csak egy rongyos millióm
119 13|            regényeket és színműveket, de csak belülről, a lelkem
120 13|               igen csinosan öltözött, de fölöttébb kiskoru ifju,
121 13|             itt virrasztott hajnalig, de még sohase ivott meg két
122 13|         mondták, ha még nem volt itt, de ha itt volt, kivétel nélkül
123 13|      véleménnyel vannak felőle...~ ~- De egyet mégis ismert, ugy-e? -
124 13|            diadalmasan.~ ~- Ismertem, de várja be a végét: ez az
125 13|           könnyüszerrel a novellákat, de mikor az ötödik X-be átlépett,
126 13|             rendes vasárnapi tárcáit, de mikor egyszer csakugyan
127 13|              ebben a pillanatban nem. De mivel nem akarom, hogy a
128 13|     mulatságos az önkéntes remeteség, de vagy hat hét mulva Csik
129 13|            amit én tudok, ostobák!... De esküszöm, hogy sohase fogjátok
130 13|           felköltözködött Budapestre, de inkognitóját mind a mai
131 14|               idegenül pillantott rá, de egyszerre élénken kipirult.~ ~-
132 14|          Isten csak most ismerem meg. De mennyire megváltozott, mennyire,
133 14|              már legalább is tizenöt. De a nagyságos asszony most
134 14|          Jávor, maga nagyon udvarias, de szemtelenül hazudik... Tizenöt
135 14|            egy évig se éltek együtt), de szinte hagyománnyá lett,
136 14|               járhatott a negyvenhez. De ugyancsak nem akadt volna
137 14|         gyermekesen rajongó szívében! De a titkát óvatosan magába
138 14|           kellene mondanom: Tanár úr, de higyje el, nem megy rá a
139 14|             válaszolni akart valamit, de az asszony mosolyogva leintette.
140 14|             most elárulok egy titkot, de előbb meg kell igérnie,
141 14|             megtudja, hogy ki vagyok; de mit ér nekem most minden
142 14|          szemmel nézem, mint akkor... De tudja-e, mi ennek az oka?...
143 14|    idegrendszeremre hat ilyen erővel, de bizonyos, hogy maga az én
144 14|           Nemcsak pompás kávét kapna, de egy jótéteményt is követne
145 14|          szólott:~ ~- Tehát holnap!~ ~De mi volt ez? A dolgozószoba
146 14|         csontváz állott, egy csöndes, de fölöttébb gunyolódó fickó,
147 14|            diadallal gazdagabbá lesz, de egy szép, egy édes, egy
148 14|           mese a méltóságod szívében, de holnapra hideg, szürke,
149 15|           jobban, mint a jaquetjét... De azért ne bánja, az ő ostobasága
150 15|         előtte. Mi volt ez, álmodott? De nem, a női hang megint megszólalt
151 15|              őket?~ ~- Azt nem tudom, de magyarok és Budapestre valók.~ ~
152 15|              léha, nevetséges leányt, de a szive tele volt kicsorduló
153 15|          ostobaságot kell elkövetnie, de most fogalma sem volt arról,
154 15|               a tréfás kaland vége.~ ~De Nyitraynak még fölindulásában
155 15|            állt meg a legelső szónál, de egyszerre hangosan elnevette
156 16|         fekete kabáttal cserélte föl, de őszintén szólva, ilyenkor
157 16|               nagykövetségi attachék, de a keblében derék és nemes
158 16|         kérdezte magában dideregve.~ ~De csakhamar elmult az ijedtsége:
159 16|            jótékony álom bocsátkozik, de azért tisztán hallott minden
160 16|         akiket a gép összemarcangolt, de az üzlet virágzott és jövedelmezett...
161 16|               hitványul elpusztultak, de belőled finom, úri kisasszony
162 16|            pillantással nézett utána, de csakhamar nyugodtan lélegzeni
163 16|             beszélek többé franciául, de boldog és elégedett asszony