Rész

 1  1|   szomoruan szürcsölték a Dominik úr aranysárga levesét, mert
 2  2|         Oh, ha az öreg méltóságos úr nem volna, éhen kellene
 3  2|        felé:~ ~- Hej, tisztelendő úr, álljon meg! Nem lehet ebben
 4  2|          Velünk tart, tisztelendő úr?~ ~A sanda istállói szolga
 5  2|           a pohárral, tisztelendő úr!~ ~- A Szentséged drága
 6  3|    kastélyában töltötte el Anzelm úr ifjuságának legszebb napjait;
 7  3|       babrált szerelmesen. Anzelm úr, szakáccsá üttetvén, Párisba
 8  3|          búcsút mondott az Anzelm úr pompás pástétomainak s a
 9  3|          lakik? - kérdezte Anzelm úr a főispántól.~ ~- Nem, tisztelt
10  3|    Időnkint.~ ~Ez döntött. Anzelm úr kijelentette, hogy a fölajánlott
11  3|         egyéb helyiségeit, Anzelm úr kijelentette, hogy hajlandó
12  3|   tüneményes crémejének! Lucullus úr, aki a bankettek terén már
13  3|     barátokhoz hasonlítva. Anzelm úr, úgylátszik, szigoru fogadalmat
14  3|        úton intézze el. Ám Anzelm úr azonnal kijelentette, hogy
15  3|       éjszakán megtörtént. Anzelm úr hátulsó lakásában esténkint
16  3|    látvány tünt a szemébe. Anzelm úr vendégei víg táncra perdültek
17  3|        ajtónyilás mögött s Anzelm úr feje is rögtön visszahúzódik
18  3|   fehérszemély volt önnél, Anzelm úr?~ ~- Az unokahugom, tisztelendő
19  3|          borzasztó férfiu, Anzelm úr!~ ~Néhányszor hevesen járta
20  3|      robajjal megnyilott s Anzelm úr alakját elnyelte a homályos
21  3|   föltálalt! Hol voltak az Anzelm úr pompás levesei, ezek az
22  3|         még egyszer!”~ ~De Anzelm úr nem toppant be. Tétlenül
23  3|           suttogva, - hogy Anzelm úr hol lakik?~ ~- Tudom, tisztelendő
24  3|       szürke falait, mikor Anzelm úr diadalmasan visszatért a
25  4|           helyéből.~ ~- Kegyelmes úr! - sóhajtotta megtörten.~ ~-
26  4|         Nos?~ ~- Semmi, kegyelmes úr. Be fogom adni lemondásomat,
27  5|          tudták a Szedenich tanár úr viselt dolgait? Nyitrai
28  5|           mikor a Szedenich tanár úr neve augusztus végén megjelent
29  5|           Szedenich főtisztelendő úr Nyitrán huszonhárom fiút
30  5|  tulzottnak, mert Szedenich tanár úr, mikor osztályában legelőször
31  5|       szelíd Szalay főtisztelendő úr vezetése mellett járták
32  5|     osztály, ahol Szedenich tanár úr ebben az évben nem tanított,
33  5|           Szedenich főtisztelendő úr épp az arányszámítást magyarázta,
34  5|           Szedenich főtisztelendő úr, - Kolnay György, maga most
35  5|           Szedenich főtisztelendő úr hirtelen megállott, szúró
36  5|  Törvényszéki bíró, főtisztelendő úr...~ ~Szedenich tanár úr
37  5|           úr...~ ~Szedenich tanár úr még egyszer föl meg alá
38  5|     örömtől, hogy Szedenich tanár úr mosolyog) Kolnay... fiacskám...
39  5|   csöngetőt, mire Szedenich tanár úr még egyszer megsimogatta
40  5|           Szedenich főtisztelendő úr mélyen elgondolkodva ballagott
41  5|           Szedenich főtisztelendő úr mélyen elgondolkodva ballagott
42  5|           Szedenich főtisztelendő úr elővette az albumkönyvet.
43  5|           Szedenich főtisztelendő úr így susog egy kép láttára:~ ~-
44  5|  piaristára, hogy Szedenich tanár úr végigsimította a homlokát...
45  5|        előtt...~ ~Szedenich tanár úr utóbb visszatette az albumot
46  5|            mondta Szedenich tanár úr, miután a boldog Györgyöt
47  5|           Szedenich főtisztelendő úr remegve az ablakhoz sietett,
48  5|          az utolsó, főtisztelendő úr...~ ~- De hiszen... itt
49  5|     utolsó arcképe, főtisztelendő úr... Ez még 1891-ben készült...
50  5|           Szedenich főtisztelendő úr a gyermek szavára. És egész
51  5|        már hét éve, főtisztelendő úr... Akkor halt meg, mikor
52  5|           Szedenich főtisztelendő úr ekkor leroskadt a karosszékbe,
53  7|    sziklái fölött, de a kegyelmes úr, amíg szívbaja nem tört
54  7|           már, amióta a kegyelmes úr szolgálatába fogadta. A
55  7|      megkezdődnek. Mert a kamarás úr, aki ez esetben a rokonságot
56  7|           óh, a szegény kegyelmes úr!~ ~Alant a folyosókon s
57  8|    Köszönöm, kegyedet is tisztelt úr. Hová való, ha kérdenem
58  8|           a legelőkelőbb velencei úr és sápadt, összezsugorodott
59  8|   Értelmetlenül nézett a félelmes úr szemébe a szőke, halovány
60  9|          reklámot: „Pilothy Antal úr német írásbeli dolgozata
61  9|         vállalkozni. Az előfizető úr vagy hölgy köteles volt
62 10|      koszorút egy ismeretlen öreg úr rendelte. Többet a virágos
63 10|         Jobbágy Miklósné. Az öreg úr megdöbbenve nézte a képet,
64 10|          ma reggel. Korányi tanár úr is itt járt a mult héten,
65 10|    szobába lépett.~ ~- Tekintetes úr, - mondta a legény, - odakünn
66 10|   instanciázni, hogy a tekintetes úr egy kicsike szobát engedjen
67 10|          veled! - susogta az öreg úr álmadozva, amíg a várhegy
68 12|           látni, mit szólna az az úr, ha én küldözgetnék neki
69 12|  nagyhercegi palotába. A fenséges úr ugyanis, VII. Albert Henrik,
70 12|          tartanák meg, a fenséges úr és a nagyhercegi udvar jelenlétében.~ ~
71 12|      hadarva üdvözölte a fenséges úr palotájának küszöbén. Ez
72 12|     bókolt:~ ~- Köszönöm fenséges úr, köszönöm a szép kitüntetést.~ ~
73 13|       nagy írók, kedves Turcsányi úr, Tasso, Shakspere, vagy
74 14|           kellene mondanom: Tanár úr, de higyje el, nem megy
75 14|     holnap lesz, méltóságos tanár úr, az a nap, amikor a gyerekkori
76 14|         valóság, méltóságos tanár úr, mindig megöli az álmokat,
77 14|      diadalának, méltóságos tanár úr, mert ez a diadal sokkal
78 15|         Terka kisasszonyt Nyitray úr öt évig a magáénak tekintette,
79 15|       szerelmesen omlott a Katona úr nyakába. Nyitray úgy szégyelte
80 15|          ez előtt a kövér, idegen úr előtt bontja ki aranyszőke
81 15|        kemény parketten, - Katona úr levetette a cipőt. Később
82 15| megfordultak a lakatokban, Katona úr (világosan lehetett hallani)
83 15|           májusi tündér, a Katona úr hálóingét keresi, hogy hirtelen
84 15|           varrja föl, mert Katona úr meghűthetné a nyakát.~ ~
85 15|         kacagott föl, mint Gyenes úr néha a Faust második fölvonásában.
86 16|         ám mindig gazdag, előkelő úr, akinek te ismered, mióta