IntraText Table of Contents | Words: Alphabetical - Frequency - Inverse - Length - Statistics | Help | IntraText Library | Search |
Szomaházy István Szilveszter testvér álma Concordances (Hapax - words occurring once) |
Rész
1 5| főtisztelendő úr... Ez még 1891-ben készült... egy évvel 2 9| értekezni lehet naponként~ d. u. 3-4.~ ~ ~ ~Lehetett bíz azzal 3 9| lehet naponként~ d. u. 3-4.~ ~ ~ ~Lehetett bíz azzal 4 9| bűbájos kék tavat, melynek à la Jules Verne való áthajózására 5 4| kis főhercegnők ez időben abbahagyják a kényszermunkát és boldogan 6 10| utoljára megnézte a könyvesbolt ablakában... És míg a virágkereskedésben 7 7| bámulta a kastély elzárt ablakait s a gimnazista deákok hazafelé 8 4| vidáman tűz be a konyhák magas ablakán s aranyos sávot von a nagy 9 14| színei... Otthon kitárta az ablakát s egy ideig a körúti fák 10 5| főtisztelendő úr remegve az ablakhoz sietett, gyönyörüséggel 11 3| Rögtön elhordja ön magát az ablakom elől!” S én lélekzet nélkül 12 3| mérgesen tárja ki az egyik ablakszárnyat s fenyegető kézmozdulattal 13 2| olykor az ablakon, meg a nagy abrakos zsák, amelyet nyakukba akasztottak.~ ~- 14 5| magában kissé megindulva és ábrándosan így szólott magában:~ ~- 15 11| szemei mosolyogva nézték az ábrándozó poétát, fehér teste megvillant 16 2| primadonna, a bohóc csontos ábrázata, a hajlott orru papagály 17 2| türelmes fráter haján és ábrázatán. Ha csak valami födél volna, 18 5| melegsége öntötte el borostás ábrázatát.~ ~- Kolnay, - mondta lágyan, 19 3| mori”-t viselték volna az ábrázatjukon. Hol volt a jókedv, a tréfálkozás, 20 5| kissé kócoshaju gyermeket ábrázolt, afelé eleven francia babát, 21 8| Huszárné sápadtan nézett az abroszra:~ ~- Botrány, - mondta, - 22 15| is rendbe kell hozni az acélmetszetek dolgát.~ ~Nyitray úgy érezte, 23 11| itt-ott kikandikált egy acélrugó s egy szál kiváncsi tengeri 24 16| volna az ideálom, akkor egy ácsmesterhez, vagy egy öregbéreshez mennék 25 2| gálosvölgyi káptalani kasznár ad olykor egy-egy kövérebb 26 13| aki irodalmi - vagyis kis adag - sonkát rendelt, forradalmi 27 12| a főudvarmester (a Prinz Adalbert címü víg opera dilettáns 28 9| uzsonnára a kedvenc ételeimet adatta fel s odalenn a szakácsnak 29 14| mégis gyönyörü alakjára... Addig-addig nézte, amíg a szép asszony 30 12| az illusztrált lapokban: Adélt, az idősebbet, kombinációba 31 4| remélem, az ön új találmányát adhatjuk föl.~ ~Cilinderjét fejére 32 14| multjának legbájosabb melódiáit adja könnyelmüen cserébe érette...~ ~ 33 13| hogy nem a nevem miatt adják ki, - szólott izgatottan. - 34 13| szerkesztők hétfőn és kedden adogatták ki a vasárnapi novellákat, 35 4| minden elveszve, - szólt, - adok egy ujabb órát. Félkettőig 36 12| főhercegeknek s köteles adóként fogadta az udvarias bókokat. 37 6| láttam Budapesten.~ ~- Nem az adósságai miatt köszönt le? - kérdezte 38 11| szemei... A buffetben sohasem adtak el annyi limonadot, mint 39 14| barátjával csevegett... Mit nem adtam volna, ha csak a kulcslyukon 40 2| sárgarépát s pár hitvány tojást adtatok?” S a mennyei poroszlók 41 9| a lap élén közöltük. Adtunk táviratokat a ház messzebb 42 9| odalenn a szakácsnak ki volt adva a parancs, hogy a csokoládékrém-cukorkáimból, 43 5| kócoshaju gyermeket ábrázolt, afelé eleven francia babát, pufók 44 3| tökéletesen meggyőződött afelől, hogy a kolostorban műértő 45 7| kopasz megyei főorvos, a maga affektált tekintélyével, aggodalmasan 46 9| legszomorúbb, mikor ő azt affektálta, hogy nincs megtörve s odalenn 47 12| szőnyeges emelvényre.~ ~Affektálva hangolta pár percig drága 48 14| ideig a körúti fák kopott ágait nézte. Bár a háztetőket 49 7| csöndes agoniában feküdt az agg egyháznagy, várva a halált, 50 7| ejti-e kétségbe a haldokló aggastyánt e palota jéghideg csöndje, 51 2| telepedett.~ ~A dolog egy kissé aggasztónak látszott. Fráter Szilveszter 52 14| illatok suhannak be szomoru agglegény lakásába... Fütyörészni 53 10| de ő már megcsontosodott agglegénynek hitte magát, aki itt fog 54 7| terjedelmes palotában, e megrémült aggódó arcokon egyetlen igazi könny 55 9| szegény anya tette hozzá aggódva: „Hanem aztán, kis Mikolóm, 56 7| aranykanálkába: vajjon az agónia utolsó öntudatában nem ejti-e 57 7| gyöngyvirágos levegőjében, csöndes agoniában feküdt az agg egyháznagy, 58 8| magamban kószálok, mint egy ágról szakadt csavargó...~ ~És 59 16| látta, mikor zöldfüggönyös ágyába lefeküdt; a szomoru tündér 60 13| látta, hogy hülyének és agyalágyultnak tartják, mennyei boldogsággal 61 8| még rajtam volt, amikor ágyasházamba vonultam...~ ~- És honnan 62 16| alatt eltünt az arcáról s az ágyban ismét a kicsike, gügyögő 63 14| csakhogy az időt valamivel agyonüssem...~ ~- Akarja, hogy holnap 64 11| ruhátlan sellőhöz:~ ~- A kreton ágyterítő is szép viselet, ha a te 65 11| szerzett egy zöld kreton ágyteritőt. A sellő magára vette a 66 11| vörös haján a zöld kreton ágyterítőt s bágyadtan hajtotta le 67 3| s félénken húzódtak meg ágyukban, nehogy a vidám hangokból 68 13| Most már bizonyos, hogy az agyvelőm állaga cseppfolyóssá lesz...~ ~ 69 1| gondolatok küzdöttek az agyvelőmben? Hát kegyes életemnek, lemondásomnak, 70 8| ennyire, hogy irtózol tőlem. Ahelyett, hogy egy tisztességes szavad 71 4| Ünnepies magány, csöndes áhitat közepette várta a szeszélyes 72 2| homályos hajójába s szent áhítattal borult le a szűz anya aranyos 73 13| kortársak tetszését és tapsait áhítjátok... Hagyjátok békén az utókort, 74 3| elárvult szakácshoz s hizelgő ajánlatokkal halmozták el; miközben sóvárogva 75 2| mely a jó atyák részére ajánlotta fel az életét, bizonyára 76 5| övé volt egykor... És az ajka... egészen az édesanyjáé... 77 2| adta a poharat, s ismét az ajkaihoz emelte; mert az, aki most 78 15| Már csaknem kiszaladt az ajkán az első szó, mikor tompa 79 16| gépészmérnök a kezére pályázik, ajkbigyesztve így szólott:~ ~- No lám, 80 3| főpapot a püspöki kripta ajtajáig.~ ~De visszajövet, ahogy 81 16| nem kopogtat a hálószobája ajtaján.~ ~A szőke, hófehér Bella 82 9| özönlöttek, hanem a szoba ajtajára kifüggesztettünk egy hatalmas 83 1| búcsún, ahova a Bakony minden ájtatos svábja, parasztja összegyülekezik 84 2| tartok? - mondotta magában ájtatosan.~ ~S tekintettel arra, hogy 85 7| betölti. Nagy, fenséges ájtatosság veszi körül a haldokló püspököt, 86 2| asszonyi népek, istenfélő ájtatosságban nevelkedtek.~ ~Oh, hogy 87 2| Megváltó! - mondotta az ajtóban alázattal.~ ~De magában, 88 14| hogy odabenn a nyitott ajtók mögött ilyen titokzatos 89 3| szégyenszemmel vonult el a hátulsó ajtón, mint a legutolsó mosogató 90 12| a szép kitüntetést.~ ~Az ajtónál a fülébe súgta Crailsthal 91 3| elbeszélem, már el is tűnik az ajtónyilás mögött s Anzelm úr feje 92 8| amikor a szép rabasszony ájultan omlott össze a csillogó 93 6| reggeliztünk együtt a kioszk ákácai alatt, de most már legalább 94 3| volna tenni? Pincemester akad több is, de a szakácsnak 95 13| nem igen érdeklik már az akadémikus kérdések. Hangosan, sok 96 8| szoba és egy nyitott ajtó akadna az utamba!~ ~Mintha csak 97 5| mosollyal, - áz egy hét mulva ákár ki is márádhát az iskolából...~ ~ 98 12| hajolnak meg az igazi férfiak akarata előtt. Maga sem tudta volna 99 6| keltek föl, mindkettőnek pár akaratos fürt szabadult ki az aranyszőke 100 11| valószínü, hogy együtt és közös akarattal követték el az öngyilkosságot.”~ ~ 101 1| fölébredtem álmomból...~ ~- Akarjátok-e hát, jámbor híveim, hogy 102 16| úri kisasszony lehessen... Akarod hallani, hogy honnan származik 103 16| boldog és elégedett asszony akarok lenni...~ ~ ~ 104 12| közepén okvetetlenül elő akarták adni a Wagner nagy tetralogiáját. 105 2| abrakos zsák, amelyet nyakukba akasztottak.~ ~- Velünk tart, tisztelendő 106 5| felföldi dialektus.~ ~- Áki nálám nem tánul, - mondta 107 10| felesége. Aranyszívü öreg dáma, akiért a környék minden szegénye 108 16| véresen vitte el azokat, akiket a gép összemarcangolt, de 109 7| a gasteini majorosokat, akikhez nyaranta, a fürdőzés ideje 110 3| kapkodva valamit, mint akiknek az egész ebéd terhükre van. 111 6| a két viruló teremtést, akikről nem egy fővárosból idetévedt 112 13| belső kényszerből írnak, de akiktől idegen minden emberi hiúság: 113 15| vagyok, Nyitray, tudja, akivel a második négyest táncolta 114 4| képpel ujságolta:~ ~- Az öreg akként jár föl-alá, mint egy kiéhezett 115 1| ahonnan a legmagasabb hegy is akkora, mint egy vakandtúrás. Mindig 116 6| zongorát, melynek utolsó akkordja is elveszett a fák között. 117 10| tamáshalmi kastély vendéglőjében. Akkoriban közelebb állt a harminchoz, 118 2| jövendő kor lovarművészei és akrobatái, nyájasan húzódott közelebb 119 2| szenegambiai császár udvari akrobatája”, egy régi harmonikát szedett 120 8| ujdonszülött emberbe, hanem a lélek akut változása az élő emberi 121 12| tizenegy felé, mikor az alabárdos éjjeli őr a piactéri szökőkútnál 122 3| Kisietek s fölnyitom, hát egy alacsony, símaarcu fiu áll előttem, 123 7| megjelenik. Ezekből a cikornyás aláírásokból nem a részvét beszél, ezek 124 11| kelmét, de karcsu, fehér alakja olykor kivillant alóla a 125 14| hosszu és mégis gyönyörü alakjára... Addig-addig nézte, amíg 126 3| robajjal megnyilott s Anzelm úr alakját elnyelte a homályos éjszaka, 127 2| páterek érdekében, szürke, alamuszi fejét olyanformán bólogatta 128 6| visznek, amelyet a nagyapánk alapított. De a szegény apa...~ ~- 129 14| mondani, hogy szinte anatómiai alapon udvarolnak... Az oxigén 130 11| költő modern ember volt és alaposan tudta a népmesékből, hogy 131 14| asszony életében, no köszönöm alássan!~ ~Kacérul megigazgatta 132 12| megvetéssel nézett az embereknek alatta hullámzó millióira. Mikor 133 8| némán fénylett ki az utca alattomos vizére. Oly végtelenül elhagyottnak 134 3| formális vizsgálatnak voltak alávetve. A szakács, akinek kebelét 135 10| be.~ ~Pár perc mulva egy alázatos ember sompolygott az ebédlőbe, 136 1| Szilveszter testvér, - válaszoltam alázatosan.~ ~- A kolduló barát? - 137 7| megindulna. Ime, az öreg Albonics Lázár, a káptalan legöregebb 138 5| szattyánbőrből készült albumkönyv...~ ~Szedenich főtisztelendő 139 5| főtisztelendő úr elővette az albumkönyvet. Mi történt vele? Tanártársai 140 5| úr utóbb visszatette az albumot a sublád fiókjába és az 141 7| székesegyház kapuja elé s a főpap áldást osztva vonult be a szentélybe, 142 16| is. Ez, valljuk be, nagy áldozat volt a részéről, miután 143 16| élettársamul...~ ~Az apa, aki alelnöke volt a kültelki demokrata-pártnak, 144 8| hogy valami kidőlt-bedőlt alföldi csárdában ül, hajléktalan 145 5| buktatott meg az ötödikben az algebrából. „Vérengző tigris, - mondta 146 12| együtt kóboroltunk valaha Algirban. Nem egy jó délutánt töltöttünk 147 9| ív papirt s egy kis üveg alizarin tintát) s azzal megnyitottuk 148 7| neves egyházi költő, már az alkaiosi gyászzengzeten töri a fejét, 149 12| hangversenyről, ahol először volt alkalma gyönyörködni a Sauters Willy 150 12| örömmel ragadja meg az alkalmat, hogy a nagy Sauters Willy 151 14| mikor az ebéd vagy a vacsora alkalmával egy asztalnál ült vele... 152 3| vagy valami ünnepélyes alkalomkor a kolostor ebédlőjébe meghívást 153 9| hórétegre, amíg csak a kora téli alkony be nem fedte homályával 154 13| nekiláttak a munkának. Csik, ha alkonyat idején (máskor ilyenkor 155 6| melyen valamikor, havas téli alkonyatok idején, az öreg francia 156 3| vagy öt vendégével, akik alkonyattájt pontosan megjelentek, sokszor 157 4| a szegény szakácsot, az alkotás lázas vágyával szívében.~ ~*~ ~ 158 3| e szakácsnő minden egyes alkotása?~ ~Ah, ez rémületes nap 159 4| vetve a Nickelsdorf szegény alkotására, kényeskedve ivott meg néhány 160 13| csontjaitok fölött épül s amelynek alkotását sohase látjátok meg földi 161 13| Csupán a magam számára alkotnék, mint a nagy művész, aki 162 4| Nickelsdorf a legszebb hattyudalt alkotta meg ezúttal mindazok közt, 163 13| bizonyos, hogy az agyvelőm állaga cseppfolyóssá lesz...~ ~ 164 11| szerelmi történet volna, ha úgy állana a dolog, ahogy az ujságok 165 7| életéből. De mind, akik itt állanak, a szakács, az inasok, a 166 7| referádában, mely a szegény püspök állapota felől megjelenik. Ezekből 167 3| A kolostorban rémületes állapotok uralkodnak...~ ~- Óh, édes 168 7| évig várt erre a nevezetes állásra s ebben a kilátásban kísérte 169 3| kijelentette, hogy a fölajánlott állást, legnagyobb sajnálatára, 170 2| mulatgatni egymással a kis állatok.~ ~Remegve egy kissé, de 171 7| fölött szinte mosolygott az allegorikus istenszem, a szeminárium 172 14| Engem például kivel állít szembe?~ ~- Mindazokkal, 173 14| A tanár pompás menüt állított össze, a jegesvödör is odakerült 174 2| magában:~ ~- Oh, szent atyám, állítsd el már egyszer ezt az esőt!~ ~ 175 2| Hej, tisztelendő úr, álljon meg! Nem lehet ebben az 176 7| át olykor-olykor a vasuti állomásra robogott.~ ~A szegény püspök 177 10| ezek a misztikus szavak állottak: A hét fehér nap emlékére! 178 9| ahol apró porcellánkutyák álltak az etagére-okon s mindig 179 6| kapitánnyal, Ella a pelyhes állu Turn-Schneckensdorf herceggel, 180 3| foglalkozzam. Egyébiránt, hogyan állunk méltóságod étvágyával?~ ~- 181 3| templom oltárköve előtt állván, körülötte a fehéringes 182 1| Szilveszter testvér álma.~ ~Nem tudom, emlékeznek-e 183 2| világi hivságok felől s álmában szinte hallani vélte, ahogy 184 8| eszébe jutottak vőlegénykori álmai, amikor hevülő szívvel gondolt 185 3| az atyák, gasztronomiai álmaikba elmerülve, sóvárogva csettentettek 186 13| szalmán is szépet álmodik, de álmait nem írja papirra, ha emberi 187 12| napsugárban. Majd az ő híres, álmatag pozában, mely minden asszony 188 5| miután a boldog Györgyöt almával és kaláccsal megkinálta 189 13| költő a szalmán is szépet álmodik, de álmait nem írja papirra, 190 8| hunyta le a szemét.~ ~- Álmodom, - susogta, - mert a szívem 191 2| e pillanatban nem tudta, álmodott-e, vagy igazán egy kóborló 192 9| A melankólikus hajlamu álmodozó Miklós (a beteg fiu) egész 193 6| fővárosból idetévedt úrfi álmodozott a kánikulás napok unalmában. 194 14| félholtak csillogó szemmel álmodtak arról, hogy a híres tanár 195 1| volt a mult éjjel!... Azt álmodtam, hogy örökre behunytam a 196 16| tért, s félig ébren, félig álmodva hánykolódott selymes plumeaui 197 14| tanár úr, mindig megöli az álmokat, s a hitvány életben egyedül 198 1| fiaim, milyen rettenetes álmom volt a mult éjjel!... Azt 199 1| szerencsésen fölébredtem álmomból...~ ~- Akarjátok-e hát, 200 13| ispán másolt le, ismeretlen álnév volt írva, s Csik diákos 201 11| alakja olykor kivillant alóla a holdvilágban. Aztán beaggatta 202 8| cél nélkül csatangol az álomvárosban... Fázni kezdett a fehér 203 3| kívánságát visszautasítsa.~ ~Az alsó papság, a vidéki klerus 204 13| sonkát evő ifju, - hogy az alsó-zsilvölgyi segédjegyző talentumnak 205 11| Banknak, kárörvendve nézte az általános bomlást és ezt gondolta 206 6| Rozenberg-kisasszonyok fognak aludni, mert a birtok mindenestül 207 14| s tíz perc mulva jóizűen aludt.~ ~ ~ ~ 208 15| mosolygott:~ ~- Két éjjel nem aludtam, - szólt - és most meg ezek 209 8| Befelé fordult, hogy tovább alugyék, de az egyik poroszló, aki 210 14| hogy egész az uzsonnáig alukálok... Már akárhányszor megtettem, 211 11| fürdőt tizennyolc fokon alul. De ha szeretsz, szépséges 212 16| olyan volt, mint valami alvilágból idetévedt ördögfiók. Este 213 6| báró afféle angolizlésü amatőr, aki naphosszat a könyvei 214 7| kiáltása csendülne meg s amaz érzéketlen fabábu helyett, 215 9| naponként a táplálékát, az Amazon mellékén, víg karaván közepette, 216 4| Az ifjuság; az erő, az ambició utolsó föllobbanása volt 217 3| igazi művészek hatalmas ambiciója dagasztotta, valóságos keresztkérdések 218 9| S milyen kedvvel, milyen ambicióval dolgoztunk mi ezen a kis 219 11| szeméremmel tette hozzá:~ ~- Ámde nincs ruhám, amelyben elkísérnélek.~ ~ 220 15| lakásokat butorozott be, amelyekben Terka kisasszony himzett 221 7| csend borul a nagy termekre, amelyekből minden élet kihal. S ezt 222 6| játszanunk azokat a darabokat, amelyeken valamikor mulattunk...~ ~ 223 15| furfangos terveket eszelt ki, amelyekkel Katona urat el lehetne csalni 224 6| Játssza el azokat a darabokat, amelyekre legjobban mulattunk valaha...~ ~- 225 11| kalapra és felöltőre bukkant, amelyekről utólag kiderült, hogy dr. 226 11| szemében felgyulladt a láng, amelyért feneketlen ingoványokba 227 1| ugyanazon a napon volt halottja, amelyiken én, szegény, szőrcsuhás 228 2| most egyél te is szolgám, amennyi beléd fér!”~ ~Az öreg, megfakult 229 9| külügyi politikát fejt ki (amennyiben az ottrekedt utazóktól kártyában 230 2| állat maga is ezt akarta, s amennyire egy tizennyolcéves, viharedzett 231 14| sokkal többjébe kerül, mint amennyit megér... A multjának legbájosabb 232 9| lehetne húzódni éjszakára, az amerikai pampászokban, a prairie 233 9| szerezni egy papirkosarat, amiből az anyagot naponkint kiszedegettük, 234 14| éppen olyan, mint akkor, amidőn a táncpróbán a második négyest 235 2| olasz bordalt énekelt, amiért a felesége kedélyesen hátba 236 3| pompás ebédek voltak azok, amiket ez időtől fogva a sötétbarna 237 13| sokkal különb volt annál, aminek látszott...~ ~Ez a története 238 9| képzeltem el az olyan telet, aminők nálunk, a Bakonyban dulnak, 239 6| lehet. Valami olyas, mint amiről az Ulrik történeté-ben olvastunk: 240 11| irígyen az ágy faragott amorettjeit. Margit pongyolában volt, 241 5| ír.” És mivel az algebra amúgy is minden kis diák mumusa, 242 14| újra végigsiklott rajta, ámulva ezt gondolta magában:~ ~- 243 4| vaj átsuhanó hangulatából. Analizálni lehetetlen lett volna mindezt, 244 8| egy angol egyetemen, de az anatómia nem ölte ki belőlem a rejtelmesben 245 14| lehetne mondani, hogy szinte anatómiai alapon udvarolnak... Az 246 13| eldisputáltak a rejtélyes Csertán Andrásról... Ki ő, mi lehet, mennyi 247 13| vetette le. Az élő Csertán Andrást nem látta még eleven ember. 248 3| a tréfálkozás, a pajzán anekdoták? A kedélyes refektorium 249 7| fenyegető katasztrófáról s anekdotákat, részleteket említenek föl 250 12| Beszélni kezdett néhány anekdotát a Vieuxtemps életéből, fesztelenül, 251 8| s a poharát odaütötte az angoléhoz. És a bihari magyar ember 252 6| javarészét.~ ~- Szőke báró afféle angolizlésü amatőr, aki naphosszat a 253 6| majálist rendeztek a kastély angolkertjében. A városból cigányzenét 254 9| magában s szorgalmasan tanult angolul. (Mintha bizony odaát ezt 255 13| ismét erős, egészséges, mint annakelőtte. Az elhanyagolt kis gazdaság 256 4| hússzeletekre (a kis Theodora Annunciata vérszegény), a fácán piros 257 14| kezével.~ ~- Most is csak annyiba vesz, mint mikor a gimnazista 258 6| népdalt, amely édesanyjukat annyiszor megríkatta:~ ~Ha tudtad, 259 9| Hanem aztán, kis Mikolóm, az anyácskád kedvéért ne beszélj ám hangosan!”~ ~ 260 13| csodálatos genieről, aki az anyaföld szűz báját és illatát tudta 261 4| nélkül hordták ki a szükséges anyagokat. Pár pillanat mulva a Nickelsdorf 262 13| az egyet ismeri, amit az anyatejjel magába szivott?... A vita 263 10| akiről Puskin dalolt az Anyegin történetében... Én a maga 264 5| készült... egy évvel az anyuskám halála előtt...~ ~Mint a 265 10| A megtört férj, aki az apácákkal együtt egész délelőtt ott 266 16| szavaló öreg urat.~ ~- Hagyd, apám, nekem a munka nem imponál... 267 16| szőke Fodor Bella, mikor az apja tudatta vele, hogy a gépészmérnök 268 2| megcsorbult késsel burgonyát aprított egy bádog lábasba; Herr 269 9| a jóságos nagymama, az apróbb fivérek, a halovány, ideges 270 4| kukták ritmussal vágják apróra a zellert és a ludmájas 271 9| vihessük. Maga az előfizetési ár nagyon különböző volt; a 272 9| liget kopár lombozatai, s az arannyal ékes házak egyetlen hanggal 273 5| névnapokról, régi lázsiások és aranyak és legalul, a sarokban, 274 14| áttörni a hajnal rózsás és aranyba játszó színei... Otthon 275 16| Bella ijedten nézett az aranycirádás szárnyasajtó felé.~ ~- Vajjon 276 12| sondersbergi udvarnál. A vörös, aranydíszítésü fauteuilek között itt-ott 277 6| Ti jó, rózsásarcu, buksi, aranyhaju kis babák, mi lesz belőletek, 278 7| champagnei cognacot önt az apró aranykanálkába: vajjon az agónia utolsó 279 12| Gruintz-gyüjteményből való aranykandeláberek, a jardiniére-ekben csillogott 280 1| öltözetben, mellén ott függött az aranykereszt. Mert az érsek aranyos palotájának 281 7| kanonoki övre s a nagy, fénylő aranykeresztre, amely a káptalani székkel 282 5| gyönyörüséggel babrált az aranymetszéses könyvek közt, melyek a tanár 283 1| Lelkem odafenn lebegett az aranyosszélü felhők között, ahonnan a 284 12| csillogott a narancs vörös héja, aranyoszöld szőlőfürtök bujtak ki a 285 7| keresztek, a papirok, az aranypénzek között s egy becsületes 286 1| szürcsölték a Dominik úr aranysárga levesét, mert Szilveszter 287 5| főtisztelendő úr épp az arányszámítást magyarázta, s óra végén, 288 12| tépett le egy darabot az aranyszegélyes menülapról, s az óraláncán 289 10| tiszti ügyésznek a felesége. Aranyszívü öreg dáma, akiért a környék 290 4| átsötétlett a porcellán finom aranyvirágain.~ ~A rudak, a Nickelsdorf 291 8| Szeliden, értelmetlenül nézett aranyzöld szemével az idegen férfiakra 292 8| órára és az ismerős női arc vonásain belül egy ismeretlen 293 14| vetett a Kommerné tüzelő arcába, csillogó szemére, hosszu 294 6| miközben könnyei végigömlöttek arcán, még egyszer eljátszotta 295 2| a derék páterek borzongó arcfintorgatások közt hajtogatnak föl néhanapján. 296 15| ellágyulva sóhajtozgattam az arcképéhez, amíg maga türelmetlenül 297 5| végig a régimódi, megfakult arcképeket. És mit szóltak volna, ha 298 5| emléke annál az egyszerü arcképnél, amelyet a leány, búcsúzáskor, 299 5| magában:~ ~- Ugyanaz az édes arcocska, amilyen az övé volt egykor... 300 5| könnyei a gyermek rózsás arcocskáját áztatták...~ ~ ~ 301 5| eleven francia babát, pufók arcocskával, aranyszőke hajjal, meghatóan 302 7| palotában, e megrémült aggódó arcokon egyetlen igazi könny sem 303 9| s mikor a mama halavány arcszíne még átlátszóbbra fordult... 304 9| a visszavonult francia arisztokrácia, a legitim főúri családok 305 8| köztársaság legelőkelőbb arisztokratáját, egy nap halva találták 306 5| fölé a sötét félelem komor árnyékai borultak...~ ~A mende-monda 307 8| holdfényes viziváros, misztikus árnyékok lepték el a tenger menyasszonyát, 308 12| nagyherceg rózsás arcát árnyékolta be, a hajfürtök az Adél 309 4| komornyikot, aki véletlenül arrafelé tévedt, ijedten kergettek 310 12| kedves és szinte érthetetlen arroganciájával. Közben szorgalmasan ürítgette 311 12| rozettás frakkjában jeges arroganciával tekintett körül, szeretetreméltó 312 5| piarista szívében mégis ez az ártatlan kis regény képviselte az 313 8| benne. A velencei tanács ártatlant végeztetett ki a szép Bevilaqua 314 1| juliusi vihar, s aki a signor Artignelli pompás rüdesheimi borától 315 13| egy vigyázatlan szó, nem árulja el, hogy a lelke csak úgy 316 9| házak egyetlen hanggal sem árulták el, hogy bennük él valami. 317 2| petróleumlámpások alatt szokta árusítani a biléteket, de most egy 318 11| ablakából sugárzott ki valami árva gyertyavilág. Gyorsan elfutott 319 1| Filemon, a szegény csacsi, árván maradt utánam az istállóban. 320 15| megloccsant a víz, majd egy álmos, ásítással megszakított hang verődött 321 8| porcellánkandalló feketén ásított a villamos lámpák fényében. 322 14| kínszenvedéseit érezte, én talán ásítottam és unatkoztam odabenn a 323 9| vincellérek a kéményen át ássák ki magukat reggelenként. 324 8| hazulról... A világ legszebb asszonya az én gyűrűmet hordja, de 325 14| drága szőrmékbe burkolt szép asszonyait. Már éppen távozni akart, 326 8| világos: a szelid, odaadó asszonyba hirtelen egy szenvedélyes, 327 14| ütötte a pezsgős poharát az asszonyéhoz...~ ~A banda utóbb, mikor 328 14| közelebb a szép nyulánk asszonyhoz.~ ~- Kommerné ő nagysága, 329 11| egy ferencvárosi tejáruló asszonynál, de a háromforintos szobácskában 330 11| volt és nem szerette az asszonyokat. De mikor Margit mellette 331 8| Mese a szeszélyes asszonyokról.~ ~Huszárék, végighallgatva 332 14| hitetlenül nézett a szép asszonyra, aki melankólikusan folytatta:~ ~- 333 9| jól érzik magukat, de az asszonyság a gyermekágyat még nem hagyhatja 334 11| tündér vagy, mert nem földi asszonytól származtál.~ ~Imreyné és 335 11| a Váci-utcán, a szegény aszfaltbetyárok sápadtan fogózkodtak meg 336 5| borotválkozástól, keskeny ajkát az aszkéták keserü vonása szegélyezte. 337 4| pillanat mulva a Nickelsdorf asztala felől keverés, munka zaja 338 4| vidáman táncoltak a konyha asztalain, tűzhelyein, elragadtatva 339 5| könyvek közt, melyek a tanár asztalán feküdtek. Sokáig csend volt 340 15| otthon, a rendes vacsorázó asztalának. A droschke elvitte a Vier 341 11| Amikor a kioszk egyik szélső asztalánál behunyt szemmel szopogatta 342 3| merülve.~ ~A refektorium asztalát komoly veszedelem fenyegette. 343 2| komolysággal foglalja el az asztalfőt, s a páterek mind, akik 344 14| egészen oda hurcolkodott az asztalhoz, s a pincérek fürgén, szolgálatkészen 345 9| meg éjszakára az ivóbeli asztalokon; amikor a gyorsvonatot a 346 4| leves fő, a hosszu koppasztó asztalokra, hol a fácánok sárga bőre 347 12| Albert Henrik fölkelt az asztaltól, s a többiek is követték 348 11| dunántúli dajka ült a mély fogat átellenes ülésén. A kicsiny Margit 349 9| melynek à la Jules Verne való áthajózására egész programokat készítettünk. 350 8| és indultak. A piazzettán áthaladva, füttyentettek egy gondolásnak, 351 10| kalandjain, keserűségén kellett áthatolnia, hogy a kis Tatjána hófehér 352 11| sellők földi szerelemre, átjárja-e vérüket földi vágyódások 353 9| reformokat létesít (tudniillik átjárókat vágat a hóhegyeken keresztül 354 15| Most már ezt szerette volna átkiáltani:~ ~- Nem hiányzik-e egy 355 15| csiklandozta a torkát, hogy átkiáltson:~ ~- Itt vagyok és minden 356 15| fél Európát szerencsésen átkóborolta, Nyitray megállt egy napra 357 15| volna egy üres szoba, ahová átköltözhetném?~ ~- Nincs, még az udvari 358 2| fráter megrémülve. De az átkozott rüdesheimi pompásan itatta 359 8| csónakokba. Szobájukban átkozottul hideg volt, a gyönyörü porcellánkandalló 360 9| mama halavány arcszíne még átlátszóbbra fordult... Óh, mennyire 361 13| de mikor az ötödik X-be átlépett, egy nap észrevette, hogy 362 8| mennyezeten belül hidegen, átmetszett nyakkal feküdt a legelőkelőbb 363 4| A forró, barnavörös tea átsötétlett a porcellán finom aranyvirágain.~ ~ 364 4| itt-ott kiérzett valami a vaj átsuhanó hangulatából. Analizálni 365 12| selymes simaságban omlott le átszellemült arcáról. Mikor a lelkesült 366 13| irodalmi körökből lassanként átszivárgott a nagyközönség körébe, s 367 16| beszélni, mint a nagykövetségi attachék, de a keblében derék és 368 14| pályaudvar felől, már kezdték áttörni a hajnal rózsás és aranyba 369 12| hegedüjátékával, visszafelé átutazott a sondersbergi nagyhercegségen 370 14| természettant, meg, a történelmet átvettük, az én eszem egészen másutt 371 3| keresztkérdések alá fogta a derék atyákat s egy órai examen után tökéletesen 372 3| kanalazgatása közben a jó atyáknak kivétel nélkül megeredt 373 5| Szedenich tanár úr neve augusztus végén megjelent a piarista 374 6| írta le ezt a mélyértelmü axiómát: „Kolostorba vonulni a legnagyobb 375 5| megdöbbentő mosollyal, - áz egy hét mulva ákár ki is 376 14| szerelem híve vagyok... Azé a szerelemé, mely józan 377 15| amelyből tizenöt perccel azelőtt utazott el egy porosz vezérkari 378 7| jövendöléseket kockáztatnak meg aziránt, vajjon lesz-e olyan fényes 379 9| még nem hagyhatja el... Azonkívül hoztunk entrefilé-kat arról, 380 5| gyermek rózsás arcocskáját áztatták...~ ~ ~ 381 6| vidék valamennyi rózsásarcu babája náluk gyült össze táncpróbára 382 6| rózsásarcu, buksi, aranyhaju kis babák, mi lesz belőletek, ha mellőlem 383 16| hiszen valaha, kicsike babakorában, minden áldott estén találkozott 384 13| számomra nem terem több babért. Szerencsére akkor se leszek 385 12| ér annyit, mint ezeké a báboké...~ ~A keblét feszülni érezte, 386 12| egyszerre csak rázendített a Bach csodaszép Zacone-jére, miközben 387 15| is eszembe juthatott az a badarság... Maga lenne a feleségem, 388 2| késsel burgonyát aprított egy bádog lábasba; Herr Christián, 389 13| egy nap észrevette, hogy baj van: az írás sehogyse ment 390 9| kezdett, hogy a Mikolónak mi baja sincsen... Egyszer már - 391 13| genieről, aki az anyaföld szűz báját és illatát tudta belehozni 392 15| vállalkozón nekiindult a bajorok ismeretlen fővárosának. 393 11| zöld kreton terítőben mégis bajos volna elmenni a színházba 394 10| kissé megdöbbenve nézett rá: bajosabb teremtést még csakugyan 395 5| kék szemmel. A gyermek oly bájosan nézett az öregedő piaristára, 396 15| kis Terka szőke, leányos bájossága helyett egy borzas, józan, 397 7| amíg a személye körüli, bajusztalan huszár - utolsó, reménytelen 398 7| fényes püspöki fogat, a bakon a kávészínü inassal, robogva 399 1| domborádi búcsún, ahova a Bakony minden ájtatos svábja, parasztja 400 9| telet, aminők nálunk, a Bakonyban dulnak, amikor a havat harsogó 401 9| amikor a gyorsvonatot a bakonyi hegyek közepén állítja meg 402 9| megszaporítván az éjjeli bakterek számát), s az igazságszolgáltatást 403 9| a tavasszal teendő nagy balatoni utazást beszéltük meg, amelyhez 404 9| Papodban farkasok zengenek s a balatonmelléki vincellérek a kéményen át 405 9| ahol már szinte láthattuk a Balatont, ezt a bűbájos kék tavat, 406 7| közt kerülje meg a biboros baldachin alatt a szentháromság magasra 407 16| hála Isten, hogy a két balkezes embert válasszam élettársamul...~ ~ 408 4| A tea, fenség!~ ~A Balzac híres regényét eldobva, 409 2| a csacsi meg a kis lovak bámész feje látszott be olykor 410 2| időközben szintén felébredt, bámészkodva tekintett végig a fák között.~ ~- 411 10| asszony volt, kék szemében bámulat és zavar tükröződött, szőke 412 13| közbe bizonyos leplezetlen bámulattal:~ ~- Hát a régi nagy írók, 413 12| öregek kissé értelmetlenül bámulnak, - szólott, - nem valami 414 5| gyermeket? Az iskolatársak bámuló irígységgel fogták körül 415 12| palotába. Sauters ijedten bámult utána és mert érezte, hogy 416 9| mellett az ablak mellett, s bámult-bámult ki a messze hórétegre, amíg 417 2| valamennyien a jó tisztelendőre bámultak, aki ijedten állt meg a 418 9| lobogott a tűz, mi hosszan bámultunk ki az ablakon a hóval borított 419 3| maguk elé, mikor a jó atyák bánata felől értesültek! Ej, micsoda 420 8| ember komolyan részt vesz a bánatában... Jóformán azt sem tudta, 421 16| tündére még szomorúbb, még bánatosabb volt, mint rendesen.~ ~- 422 14| poharát az asszonyéhoz...~ ~A banda utóbb, mikor az étterem 423 14| bennünket?... Mit mondasz hozzá Bandi, mit gondolsz?... Te vagy 424 15| jaquetjét... De azért ne bánja, az ő ostobasága mellé kitünően 425 11| öngyilkos lett érte, egy bankár csődöt mondott, egy gróf 426 3| crémejének! Lucullus úr, aki a bankettek terén már a ködös ókorban 427 11| cégvezetője lett a Kiviteli Banknak, kárörvendve nézte az általános 428 13| hogy megváltozott sorsán bánkódjék. Néha föllátogatott Budapestre, 429 13| csillogó remekműveit...~ ~- Bánom én, - szólott az irodalmi 430 13| írót ismertem, akit nem bántott, ha bárgyunak mondták, - 431 9| is barátságosan nyomott barackot a fejemre s néha a nyakamat 432 13| szétkapkodták az irodalmi csemegék barátai...~ ~Mivel eközben a kis 433 9| engem, a Miklós egyetlen barátját. A boldogtalan mama szinte 434 14| ahol egy-egy kitüntetett barátjával csevegett... Mit nem adtam 435 8| tesz, egyszerre elfogta a barátkozás vágya s a poharát odaütötte 436 16| és nem voltál-e irigy a barátnőidhez?... Mindent el kell mondanod 437 16| felöltözött s elment egy barátnője jourjára s talán végképp 438 7| kanonokát, a szőrköteles barátokat, az angol kisasszonyok kékruhás 439 3| voltak kárhoztatva, e derék barátokhoz hasonlítva. Anzelm úr, úgylátszik, 440 2| tekintett a nyujtózkodó barátra, aki e pillanatban nem tudta, 441 11| már hosszabb idő óta intim barátságban állt Imreynével, nagyon 442 2| művésznő ölében hevert, nyájas barátsággal nyalogatta meg az ő nagy, 443 2| nyájasan szembe mosolygott a baráttal. Bársonyos, kis kacsója, 444 4| szeszélyes muzsát, mely barázdás homlokát megcsókolja.~ ~ 445 8| lélekvándorlás. Nem a régi barbárok lélekvándorlása, a megholt 446 8| Mikor a hóhér fényes bárdja megsuhant, rémületes kacagás 447 13| ismertem, akit nem bántott, ha bárgyunak mondták, - a többi kivétel 448 9| tengerparti sziklákon, melyeknek barlangjaiban meg lehetne húzódni éjszakára, 449 12| hajolt a szinpad felé egy barna körszakáll s néhány aranyos 450 4| fölemelkedett fekvéséből. A forró, barnavörös tea átsötétlett a porcellán 451 6| a vendégek a szomszédos báróék parkjába, melyben mégsem 452 6| kell talpon lennünk...~ ~A bárókisasszonyok tehát elbúcsúzkodtak az 453 6| lehetett látni a két fiatal bárókisasszonyt, akik szalagos éjjeli pongyolájukban 454 7| függeszti szemét a mennyezet barokk-cifrázataira, két vagy három teremmel 455 6| megjegyzéseket tettek, Ella baronesz fölnyitotta a zongorát s 456 2| Callioni, a direktor, kopott bársonyzekéjében, s neje, ki az előadási 457 5| Kolnay György a várhegy bástyáin... Mi fogta el egyszerre 458 10| téli délután csöndjében. A bástyáról lenézett a havas völgybe: 459 12| hajtatott a hotel világoskék batárján. A kapubejárás szobrai mellett 460 10| lebujban. Mély tisztelettel azt bátorkodik hát instanciázni, hogy a 461 4| egy használható ideája. Bátorság!~ ~Otthagyta a szegény szakácsot, 462 2| érdekében kockáztatott meg egy bátortalan könyörgést, ijedten ébredt 463 4| tizenkét órát harangoztak.~ ~Baur, a kormánytanácsos, kiváncsian 464 15| napra Münchenben, hogy a Bavariáról is mesélhessen majd otthon, 465 11| alóla a holdvilágban. Aztán beaggatta karját a poéta kopott kabátja 466 8| a hoteljébe, a canaléről beáradó világosságban ébren, a vánkosain 467 15| pont tizenkettőkor indul Bécs felé a párisi expressz.~ ~ 468 1| haragosan rám nézett és hirtelen becsapta az orrom előtt a mennyország 469 15| úgy érezte magát, mintha becsipett volna. A szőke Titánia tavaszias 470 2| mester, aki most tökéletesen becsípett, e percben derékon kapta 471 13| Egy ideig, az illatoktól becsípve, járt föl- s alá a ház előtt, 472 13| hülyék és az opportunisták becstelenítik meg gondolataikat a nyilvánossággal...~ ~ 473 16| leányom, hogy ő a munka és a becsület képviselője... Talán nem 474 13| holmijait: némi fehérnemüt, egy becsületben megőszült szmokingot, s 475 11| végre is nem telik sokra, de becsülettel eltartalak, azt fogadom.~ ~ 476 12| tisztességes filet-t többre becsülnék e percben, mint az egész 477 1| borért vesztegetted. Hát így becsülted meg, mit a Szent Atya reád 478 7| mozdulatlanná lesz; a konyhákat becsukják, a kapus naphosszat varrni 479 14| fájdalom, nem tellett... Aztán becsukta az ablakot, leült az egyik 480 1| rekeszték kis rézajtaját becsukták. Ott álltam, édes fiaim, 481 12| játszotta el ráadásul a Beethoven hegedü-hangversenyét.~ ~ 482 10| közül idáig csillogott a befagyott folyó, a bástya ormán pedig 483 8| lenne az élők között...~ ~Befelé fordult, hogy tovább alugyék, 484 9| elbeszéléseket írtam török bégekről, indus rájákról, csauszokról, 485 2| ide, az erdei fák közé is behatolt, csöndesen szunnyadozni 486 8| pincére a vacsora fogásait behordta, Huszárné sápadtan nézett 487 15| Érezte, hogy nem tudná behunyni a szemét. Meg kellett volna 488 1| járjak, ha egyszer a szememet behunyom? Vegyétek lelketekre ezt 489 7| személyiség s keztyüs kézzel beírja nevét az ívre, amelyet az 490 11| királynőm, jövendő lakosztályod bejárása...~ ~A sellő besuhant, kissé 491 7| ablakok mögött, a hátsó bejárat valamely elrejtett zugolyában, 492 15| mint valaha. Nyitray még bejárt vacsora után néhány kávéházat, 493 12| éjjelre s vacsora előtt bejárta a tiszta kis rezidencia 494 9| magunkhoz, avagy Lacinak kellett bejönni kívülről egy csomó „szerény 495 15| én gondom, hogy Terkához bejussak. Ha pedig egyszer odabenn 496 14| gazdag és előkelő házhoz bejuthatott. Hányszor falta szinte föl 497 1| Meghaltam, édes fiaim, mint egy béka. Lelkem odafenn lebegett 498 13| tapsait áhítjátok... Hagyjátok békén az utókort, mely szétmállott 499 1| szárnyát. Egy hasadéknyira beláthattam a mennyországba. Oh, édes 500 2| térdepelnek. Az ablaküvegen át belátszott egy percre a csacsi hosszúkás 501 15| Ötödfélnapos ismeretség után belebolondult egy fekete jaquetbe, mert 502 6| Igen...~ ~A kis baronessz belecsapott a billentyükbe s a szalonon 503 2| egyél te is szolgám, amennyi beléd fér!”~ ~Az öreg, megfakult 504 8| pár pillanat mulva egészen belegabalyodott Velence zeg-zúgos sikátoraiba. 505 13| szűz báját és illatát tudta belehozni az írásműveibe. A falusi 506 14| hogy minden fiatalember ő beléje legyen először szerelmes 507 16| leány e szavak után mélyen belenézett a Bella szemébe, le, egész 508 5| falombjait, melyek mindjobban beleolvadtak az alkonyi ködbe... „A Haller 509 15| eloszlott, a kis bolyhos belépő, a majális, a harmatos fenyők 510 15| éjszakákon, aki fehér, bolyhos belépőjében néha olyannak tünt föl előtte, 511 3| cinterem komorságával meredt a belépőre.~ ~És az ebéd, amelyet az 512 14| szívem úgy vert, hogy szinte belesápadtam... A fantáziám izgató képekkel 513 13| vette észre, hogy a tintája beleszáradt a kalamárisába...~ ~Mikor 514 2| meg a küszöbön.~ ~- Tessék beljebb kerülni, Eminenciád! - rikácsolta 515 13| természetesen ifju és kissé zöld belletristák, mert az öregeket nem igen 516 9| hireket, minő például „Lapunk belmunkatársa, Kajuthy László ma jeles 517 3| elment, melynek ablakain belől sovárogva nézett utána egy-egy 518 8| az anatómia nem ölte ki belőlem a rejtelmesben való hitet, 519 6| aranyhaju kis babák, mi lesz belőletek, ha mellőlem elkerültök?~ ~ ~ ~ 520 6| figyelni kezdett. A ház belsejében semmi nesz se hallatszott 521 9| sem érintkezik; intézi a belügyeket (tudniillik nőegyleti kóstolókat 522 6| köszönt le? - kérdezte egy belvárosi ügyvéd. - Ha jól emlékszem, 523 11| úgy föl fogja forgatni a Belvárost, mint az Andrássy-út villáit 524 10| tünődés után a boltba is bement.~ ~- Most halt meg az az 525 12| rögtönzött hangversenyt óhajtana bemutatni Adél és Sophie nagyhercegnőknek, 526 12| fejedelmi személyiségnek bemutatták, Sauters, aki rozettás frakkjában 527 5| főtisztelendő úr... Ez még 1891-ben készült... egy évvel az 528 7| ki és be. Az öreg Szabó Benedek, a püspöki helynök, aki 529 11| Raben később egyedül is benézett délelőttönkint, amíg a költő 530 14| csak a kulcslyukon át is benézhetek!... Sokszor úgy éreztem, 531 9| hanggal sem árulták el, hogy bennük él valami. Szinte a Faubourg-Saint-Germain 532 7| odébb, a könyvtári szoba kis benyilójában lázas szemlék tartatnak 533 11| Stefánia-úton és páholyt béreltek az Operában. A habituék, 534 13| alá a ház előtt, utóbb egy béresasszonyt tintáért s papirosért küldött 535 13| kukoricaszárító épült s a béresek, érezvén a gazda közellétét, 536 12| szavakkal emlékezett meg a berlini császári hangversenyről, 537 6| birtok mindenestül a volt bérlőnk kezére kerül.~ ~- Sohase 538 4| Mert Guttenberg, Sohwartz Berthold, Stephenson, sőt Edison 539 4| főhercegnő álmosan szólott a besiető komornának:~ ~- Vetkőztessen. 540 11| lakosztályod bejárása...~ ~A sellő besuhant, kissé fázva huzta össze 541 1| nehéz bíborruha méltóságosan besurran a mennyekbe, hol milliónyi 542 7| nyugalmát zajos futkosás, hangos beszéd váltja föl egy pillanatra... 543 5| majszoló Haller Idával... Beszédbe elegyedtek és hamarosan 544 16| zongoratudományoddal és a francia beszédeddel, mert a műveltségeden száz 545 3| tüstént látogasson meg. Beszédem van a gonosz emberrel!~ ~ 546 16| szívemet... Inkább sohase beszélek többé franciául, de boldog 547 16| tanultam zongorázni, nem azért beszélem perfektül a francia nyelvet, 548 11| sellővel találkozott.~ ~A beszélgetés úgy kezdődött, mint a mesékben, 549 15| választott el az övétől, hangos beszélgetést hallott. Az ajtót zajosan 550 14| pénzügyigazgatósági titkárral beszélgetnék?...~ ~A tanár néhány percig 551 9| Attól fogva csak kétszer beszélhettem vele. Egyszer, mikor kissé 552 12| érdemelte meg, hogy ilyen hangon beszéljenek róla, mert a kis Sondersberg 553 13| hiusága nem sarkalja rá... Beszéljetek bár megvetéssel a kortársak 554 14| mintha egészen más témáról beszélne, hangosan, jókedvűen szólt 555 7| kőkockáin, mindenütt meghatva beszélnek a fenyegető katasztrófáról 556 9| bizony odaát ezt a nyelvet beszélnék!) S a melankóliára hajló 557 5| viselkedett, ahogy a fáma beszélte. Negyvenéves férfiu volt, 558 13| osztatlan népiskolák számára beszéltem...~ ~A vita mind nagyobb 559 9| teendő nagy balatoni utazást beszéltük meg, amelyhez a brick-goelettet 560 9| egy valóságos kézisajtó beszerzéséről kezdtünk gondoskodni, mikor 561 2| a kis lovak mellé s jól betakargatjuk pokrócokkal. Pompásan el 562 14| arról, hogy a híres tanár a betegágyuknál megjelenik, s haldokló nábobok 563 7| A kis összetöpörödött, beteges egyháznagy, akinek sovány, 564 12| leszek.~ ~Mikor a lakáj betette maga után az ajtót, Sauters 565 7| gondol, amely még mindig betöltetlenül áll, a viola kanonoki övre 566 7| amely e fényes palotát betölti. Nagy, fenséges ájtatosság 567 3| Ej, ej, ha úgy véletlenül betoppanna még egyszer!”~ ~De Anzelm 568 12| melyek farsang táján öles betükkel hirdették SAUTERS WILLY, 569 8| ön előtt, én a legutolsó betűig hiszek benne. A velencei 570 13| falusit, aki immár a nagy betűket is elfelejtette. Mikor látta, 571 13| anélkül, hogy valaha csak egy betűt is papirra vetnék abból, 572 8| csárdában ül, hajléktalan betyárok tanyáján... Marcangoló keserűség 573 14| Rövid eszmecsere után beültek egy kényelmes fiakkerbe, 574 6| Egy időben a Házba is beválasztották, de volt annyi esze, hogy 575 14| nem csal, hát azt fogja bevallani, hogy szerelmes volt belém...~ ~ 576 2| mely itt a tisztáson akarta bevárni, míg a nap kisüt megint 577 9| jobban lett s a nagymama bevezetett hozzá. Másodszor, mikor 578 6| édesatyjuktól s kilenc felé már bevonultak a hálószobájukba. A jó Isten 579 1| parókás, libériás hajdu ült. Bezzeg az ő kegyes tanításait nem 580 2| esőernyő mitsem használt e bibliabéli vízözön ellen, mely nagy 581 4| kora reggel óta. Mint a bibliai főpapot, ki a szentek szentélyébe 582 7| harangzúgás közt kerülje meg a biboros baldachin alatt a szentháromság 583 1| még láttam, amint a nehéz bíborruha méltóságosan besurran a 584 1| érsek haladt, tündöklő, bíborszínü öltözetben, mellén ott függött 585 8| odaütötte az angoléhoz. És a bihari magyar ember olaszságával 586 9| a tarokkot s kergetik a bikát: mitsem tudva a külső világról 587 2| alatt szokta árusítani a biléteket, de most egy megcsorbult 588 6| eltakarta előlük a zongora billentyüit, talán csak öntudatlanul 589 6| baronessz belecsapott a billentyükbe s a szalonon végigcsendült 590 5| édesatyja?~ ~- Törvényszéki bíró, főtisztelendő úr...~ ~Szedenich 591 11| királynője és ime ez itt az én birodalmam. Jőjj velem, szeretlek, 592 3| terén már a ködös ókorban bírt magának némi népszerüséget 593 9| de hiába volt minden, nem bírták fölvidítani... Azaz, hogy 594 13| Csiknak egy kis apai birtoka volt a Dunántúl, egy Istentől 595 6| jószágigazgatónak hívja a birtokára.~ ~- Így hát a kastély...~ ~- 596 3| óh, ez a könnyelmü Anzelm bizonnyal a poklokra fog kerülni!~ ~ 597 2| hagyott maga után, mely bizonyossá tegye, hogy itt volt.~ ~ 598 5| borultak...~ ~A mende-monda nem bizonyult tulzottnak, mert Szedenich 599 9| Mindannyi hizelgett nekünk, biztatott bennünket: „Csak játsszatok, 600 13| már az előrelátott siker biztosságával adta a következő héten a 601 16| vasgyárban. Ilyenkor ő is ócska bluzt viselt, a kezei kormosak 602 14| mentegetőzéssel folytatta:~ ~- Bocsássa meg, hogy olyan illetlen 603 16| a pilláira jótékony álom bocsátkozik, de azért tisztán hallott 604 9| szerkesztőségben (ahová engem nem bocsátottak be) a Mikoló üveges koporsóját 605 9| Előfizetési felhívásokat nem bocsátottunk ki, mivel az előfizetők - 606 2| egyik bohóc, aki a cirkuszi bódé közönségét szokta pazar 607 14| elfogultságában, így képzelte... Bölcs és szókimondó legény volt, 608 8| pokrócon pihent, a dozsépalota börtönében...~ ~Eléje tartották az 609 9| melynek hátulsó részén apró, börtönforma ablakok nyiltak a konyhából 610 8| idegesség, csupa érthetetlen bogár... Mintha nem is az volna, 611 3| hangokra ébredtek föl. Hegedük, bőgők hangjai törtek át a kolostor 612 14| pillanatban egy gérokkos szamár bókjait és ömlengéseit hallgatja...”~ ~ 613 12| a főudvarmester hizelgő bókok kíséretében hívta meg a 614 12| adóként fogadta az udvarias bókokat. Hazamenet pedig, mikor 615 12| keresztjét. Sauters kegyesen bókolt:~ ~- Köszönöm fenséges úr, 616 3| előtt, a saláták haragoszöld bokor erdejével körülvéve. S ebédek 617 12| libériás lakáj csakhamar mély bókot vágott a hálóinges nagy 618 11| dugnák ki rubintos orrukat, a bokrok közül. A nedves parton egy 619 14| Kommernék csak addig teszik boldoggá az embert, amíg egy elérhetetlen 620 13| a Csertán András édes és boldogító titka... Az a nekrológ se 621 9| szerkesztői foglalkozás hónapokig boldogokká tett bennünket. A jóságos 622 15| vagyok és tanuja vagyok a boldogságának. Ne haragudjék hát, ha ilyen 623 13| agyalágyultnak tartják, mennyei boldogsággal így szólott magában:~ ~- 624 16| asszony lesz, aki nem a boldogságot keresed, hanem a vétkes, 625 13| lelke csak úgy röpdös a boldogságtól... Mindig az elfeledt író 626 3| szerződtette. Innen került a boldogult püspök konyhájára, aki valósággal 627 14| A férfi melankólikusan bólintott, aztán egyszerre megeredt 628 2| alamuszi fejét olyanformán bólogatta meg, mintha választ adott 629 13| A többiek helyeslőleg bólogattak, csak egy igen csinosan 630 14| tizenöt esztendő csak egy bolondos álom... A fiatal, rózsás 631 16| temetőbe, ott estek össze a bolt lépcsőjén, az utca sarában, 632 10| hosszasabb tünődés után a boltba is bement.~ ~- Most halt 633 5| magában némelykor a rendház boltívei alatt, miközben egy édesajku, 634 7| Lenn a piacon, a kereskedők boltjaiban s a kis kofasátorok alatt 635 3| miniszter ment volna el a boltok előtt.~ ~*~ ~Ám régi dolog, 636 12| sondersbergi katonák, a boltozat üvegajtaja mögül négy vagy 637 2| idők! A fráter naphosszat bolyong a környékbeli falvakban, 638 11| a kelleténél s mámorosan bolyongott a Duna partján, valahol 639 3| nem toppant be. Tétlenül bolyongva az utcákon, sokszor a kolostor 640 11| kárörvendve nézte az általános bomlást és ezt gondolta magában:~ ~- 641 8| rejtelmesben való hitet, mert a mi boncolókésünk megáll egy bizonyos ponton, 642 11| nélkül, de így is karcsuan bontakozott ki széles válla, szoborszerü 643 15| a kövér, idegen úr előtt bontja ki aranyszőke haját...~ ~ 644 10| járt, épp a boros üvegeket bontogatta, mikor Galamb legénye a 645 3| kezelte a kolostor aranyszínü borait, egy nap sötét arccal jelent 646 1| Artignelli pompás rüdesheimi borától annyira megfeledkezett egy 647 2| pohárba a finom rüdesheimi borból, amelyet az ifju gróf estélyéről 648 2| mester egy trágár, olasz bordalt énekelt, amiért a felesége 649 3| hatalmas tálakból, a pompás bordeauxit tevén kivánatossá, melyből 650 4| asztalokra, hol a fácánok sárga bőre megcsillan a kukták keze 651 1| elsorvadt káposztáért, ecetes borért vesztegetted. Hát így becsülted 652 9| hanem a vadölő, a kém, a bőrharisnya, a Nautilus és Nemo kapitány, 653 12| visszatette a levelet a borítékba.~ ~- Jelentse a gróf úrnak, - 654 12| fölszakította a címeres borítékot, s míg a lakáj a hófehér 655 1| kappanoknak, az aranyszínü somlyai bornak, a kövér, rőt nyulaknak 656 7| pincemester ma is lebaktat a borokért, mivel az ebéd rendes menetét 657 6| aznap este. Vacsora közben borongós hangulat uralkodott, a báró 658 5| megindulás melegsége öntötte el borostás ábrázatát.~ ~- Kolnay, - 659 5| arca szederjes a mindennapi borotválkozástól, keskeny ajkát az aszkéták 660 1| kappannal, minden átalag jó borral közelebb visztek a mennyországhoz...~ ~ ~ 661 13| nyugodtabban dőlt hátra a kényelmes bőrszékben.~ ~- Paralitikus még nem 662 4| hogy az Isten szine elé boruljon, őt sem zavarta senki ezekben 663 5| sötét félelem komor árnyékai borultak...~ ~A mende-monda nem bizonyult 664 8| hirtelen elkapták az egyedüllét borzalmai, s eszébe jutottak vőlegénykori 665 8| lámpák fényében. Huszár borzongva vetette le a kabátját, de 666 2| már alig folynak be oly bőségesen, mint tíz, tizenkét év előtt, 667 4| az utóbbi időben, reggel bosszankodva itta meg teáját. Az angol 668 16| után megtanulta valahogy a boszton-táncot is. Ez, valljuk be, nagy 669 9| fizikus, a maga csontfejü botjával belépett, az is barátságosan 670 8| annyit sem tudunk, mint a botokud nyelvről. A hisztéria értelmetlen 671 8| látszottak. Huszár sietve botorkált végig az egy méter szélességü 672 8| nézett az abroszra:~ ~- Botrány, - mondta, - még az sem 673 16| szavak után visszavonult a boudoirjába, hogy egy pikáns francia 674 3| egyetlen szála sem maradt meg e bozontos hajerdőnek, amelyben valaha 675 11| könyvvitelhez?~ ~- Akár az indiai brahminok, - mondta kacagva a költő.~ ~- 676 8| ablaküvegen belül penészes branzinók és haragoszöld uborkák csábítják 677 9| habjain, egy pompás yacht vagy brick-goelette szalónjában, amellyel pár 678 9| beszéltük meg, amelyhez a brick-goelettet már meg is igérték neki, 679 16| szívéből pedig kitört az igazi búbánat... A jó szellemének mindent 680 1| prédikációját mondta el a domborádi búcsún, ahova a Bakony minden ájtatos 681 5| arcképnél, amelyet a leány, búcsúzáskor, a kezébe adott. De a keserűszívü, 682 9| Téli hangulatok.~ ~Hiszen Budapest is szép a maga ragyogó téli 683 13| hajnalban búcsút mondott Budapestnek.~ ~Aznap este már a tanyája 684 2| szolgáiról? Jó atyám, ne büntesd meg őket érdemük szerint!” 685 11| gyilkos sellő szemei... A buffetben sohasem adtak el annyi limonadot, 686 7| már látják a püspökkert buja déli növényeit, az üveges 687 3| rejtek-utcákon, közökön át bujdokolt a külváros felé, ahol a 688 15| legalávalóbb chantantokat bujta, bizonyos megelégedéssel 689 12| aranyoszöld szőlőfürtök bujtak ki a kövér levelek közül. 690 8| házasságrontó ördög, az én lelkemet bujtatta egy éjjelen a Bevilaqua 691 10| teremtés a keblére omlott? Mint bukik el egy tisztességes asszony, 692 11| gazdátlan kalapra és felöltőre bukkant, amelyekről utólag kiderült, 693 6| eltünnek: Ti jó, rózsásarcu, buksi, aranyhaju kis babák, mi 694 5| Nyitrán huszonhárom fiút buktatott meg az ötödikben az algebrából. „ 695 1| életemnek, lemondásomnak, bűn nélkül való istenfélelemnek 696 10| neve, nincs ideje, nincs bűnbánata... Szárnyaim vannak, mesebeli 697 3| konsternációt idézett elő ez a bűnbe tévedt férfiu, aki oly közönyösen 698 1| be a hasadékon, mint egy bűnben talált gyermek:~ ~- Oh, 699 9| kőszobra fehér hermelin bundában ékeskedett; mikor a modern 700 14| Kacérul megigazgatta a bundája gallérját, amíg Jávor udvariasan 701 14| magára öltvén a ruhatárban bundáját, egy percig elvonultatta 702 10| gyermekasszony sírása, mikor bűnének tudatára ébredt... És megint 703 1| portásszobában és halld meg, micsoda bűnnel vagy vádolva...~ ~Megtörten 704 1| nézett végig.~ ~- Nagy a bűnöd, jámbor fráter és a tisztító 705 3| könyörtelenül állott meg a bűnös szakács előtt, aki közönyösen 706 16| a vétkes, a hivalkodó, a bűnrecsábító csillogást...~ ~A leány 707 8| már sok ezer galibának és bűntettnek volt az oka. Erről sokat 708 4| kondérokra, melyekben erőteljes burgundi leves fő, a hosszu koppasztó 709 15| óráiban képzeletbeli lakásokat butorozott be, amelyekben Terka kisasszony 710 4| sipkás, zubbonyos szakácsok buzgólkodva járnak ide-oda, a kukták 711 15| tizenegy után pedig betért egy café restaurantba, ahol lomha 712 8| visszabotorkázott a hoteljébe, a canaléről beáradó világosságban ébren, 713 7| kanonok, a jámbor, kéköves canonicus magister sopánkodva járt 714 3| szőrcsuhában zarándokolt Canossába, ő is födetlen fővel járult 715 8| végighallgatva az olasz staggione Carmen-jét, a Márkus-térre mentek vacsorázni, 716 14| képzeltem, hogy amíg én itt a Cartesius ördögöcskéiről prelegálok, 717 12| A hercegnő elolvasta a cédulát, mosolyogva szakított le 718 11| És a költő, aki ekkor már cégvezetője lett a Kiviteli Banknak, 719 11| Bank Részvénytársaság egyik cégvezetőjének neje, a város előkelő társaságának 720 8| födél alatt, míg ő ébren, cél nélkül csatangol az álomvárosban... 721 9| a Korona nagytermében), célirányos külügyi politikát fejt ki ( 722 2| páterek mind, akik most celláikban, imazsámolyukon térdepelnek. 723 3| midőn a gvárdián homályos célzásokat tett arra, hogy a dáridót 724 8| Sansovino remekét most ötven centesimiért mutogatják a kiváncsi német 725 8| országútján, de ez a pár centiméternyi előny nevetséges semmiség... 726 8| előbbre vagyunk egynéhány centiméterrel a világrendszer logikájának 727 11| háziasszonytól kölcsönkértek egy centimétert és megmérték a sellő karcsu 728 4| cselédleányok, sőt talán a ceremóniás főudvarmester, a finom udvari 729 7| haldokló püspököt, kövér kezek cerimoniásan fonódnak együvé, s az egyházmegye 730 7| kedvéért iródnak ide, akik ceruzájukkal pontosan megjelennek a püspöki 731 12| óraláncán csüggő aranyos ceruzával a következő szavakat írta 732 7| reménytelen kísérletül - erős champagnei cognacot önt az apró aranykanálkába: 733 12| vagy öt pohár savanykás champagneit hajtott föl egymásután. 734 15| galériákat és a legalávalóbb chantantokat bujta, bizonyos megelégedéssel 735 16| törődöm, mint azzal, hogy Chinában volt-e eső a mult csütörtökön?... 736 2| derékon kapta a feleségét s Christian, „a szenegambiai császár 737 2| egy bádog lábasba; Herr Christián, a „vasember”, aki üllőket 738 16| nem kínoztad-e a szegény cicát, ami nem mehet el panaszra 739 9| Kaczor urat három apró cicával méltóztatott megajándékozni... 740 14| karral dirigált hajnal felé a cigánybanda primásának...~ ~Jávor később 741 14| éjfélig elbeszélgetünk és cigánymuzsikát hallgatunk.~ ~A szép asszony 742 14| fehér világosságban úszó, cigánymuzsikától hangos és mégis diszkrétül 743 14| jókedv fogott el; intett a cigánynak s diadalmas pillantással 744 6| angolkertjében. A városból cigányzenét hoztak és a filagóriában 745 15| szobájába és vetkőzni kezdett.~ ~Cigarettázva oldogatta le a nyakkendőjét, 746 2| csillogó, kénsárga pillangó cikázott szerteszét a levegőben.~ ~ 747 13| körébe, s az ismeretlen író cikkei után lázasan törték magukat 748 7| felől megjelenik. Ezekből a cikornyás aláírásokból nem a részvét 749 12| udvariasan megemelte a cilinderét, s anélkül, hogy a kezét 750 4| találmányát adhatjuk föl.~ ~Cilinderjét fejére csapva, a gróf csakhamar 751 3| urat, ahogy gyászfátyolos cilinderjével némelykor az utcákon végig 752 3| feketében, gyászfátyolos cilinderrel kísérte el a megboldogult 753 12| Sauters fölszakította a címeres borítékot, s míg a lakáj 754 12| főudvarmester (a Prinz Adalbert címü víg opera dilettáns szerzője), 755 7| harangzugást, az éneket, az öreg címzetes püspök remegő circum-dederunt-ját!... 756 2| volt, csak a péterkék, a cincérek mászkáltak a magas füvek 757 13| közbeszólt. Régi ujságíró volt, cinikus, szófukar, embergyűlölő, 758 3| elvesztette jellegét és egy cinterem komorságával meredt a belépőre.~ ~ 759 1| annyira a drága nyalánkságok cipelésében, mint ezen az áldott hétfői 760 3| pincemester, öreg kosarakban cipelte fel a pince legmohosabb 761 2| kapuikat, s nagy diadallal cipelték őket a mennyekből kifelé, 762 15| Terkáék szobájában két nehéz cipő koppant meg a kemény parketten, - 763 11| sötétzöld kimenő ruhát. Később cipőkről is gondoskodott s egy kicsiny, 764 7| öreg címzetes püspök remegő circum-dederunt-ját!... S mindannyit már előre 765 2| önálló piécekkel szerepelt a cirkusz elkoptatott szőnyegén.~ ~- 766 2| signor Callioni, az utazó cirkusz-társaság igazgatója, csodálkozva 767 2| belépett, majd csaknem az egész cirkuszbeli személyzet együtt volt: 768 6| hogy ott hagyta a politikai cirkuszt. Régebben gyakran reggeliztünk 769 5| vérszomjas professzort? Miért cirógatta meg ily apai gyöngédséggel 770 3| természetü férfiu volt, maga elé citáltatta a gőgös konyhai deszpotát 771 3| kilenctized része szeszélyes, civakodó és összeférhetetlen természetü. 772 8| Miféle theoriához?~ ~- A Clarey-theoriához, az én theoriámhoz... Ha 773 13| kávéházba, megivott egy cognacos teát, aztán megpróbálta, 774 12| Sophie nagyhercegnők gyönyörü coiffurejéből szabadultak ki olykor, az 775 4| vérszegény), a fácán piros combjára, a kedvenc torta vékony 776 9| a kis nyolc éves Antal cousinnak is csináltunk reklámot: „ 777 3| a császárság tüneményes crémejének! Lucullus úr, aki a bankettek 778 3| pincéje? Hol a torták, a crémek, a puddingok, melyeknek 779 12| valamit a zenéhez ezek a cretinek...~ ~Három óra előtt öt 780 9| könyvekkel s egy egész croquet-fölszereléssel; sőt még az elhalt kis leány 781 8| branzinók és haragoszöld uborkák csábítják a megéhezett járókelőt. 782 11| mint a mesékben, a sellő csábítóan nézett a szöghaju költő 783 8| testébe és én öltem meg a csábítót, a hites felesége alakjában... 784 2| nyersszavu kurta-nemest, akik a csacsifogat közeledtére bezárták kapuikat, 785 2| az emb-, akarom mondani a csacsiról; mintha csak ezt mondaná: „ 786 15| megfojtották volna azt a csacsit, aki legelőször szerelmes 787 15| háborgatnak a folytonos csacsogásukkal. Nem volna egy üres szoba, 788 6| üzenetet küldtek a távolról csacsogó hullámoknak. A lármás budapesti 789 9| falusi öreg nagynéni is - csakúgy özönlöttek, hanem a szoba 790 14| megijeszt... Ha a sejtelmem nem csal, hát azt fogja bevallani, 791 15| méltósággal foglaltak helyet a családi asztal mellett, s egy szombat 792 9| arisztokrácia, a legitim főúri családok tartózkodó csöndje. Hangulatos, 793 3| tisztelendő atyám. Régi tradició a családunkban.~ ~- Ej, ej, ön borzasztó 794 15| amelyekkel Katona urat el lehetne csalni a felesége mellől. Ilyenformát 795 10| városban?~ ~Harminc év ezer csalódásán, kalandjain, keserűségén 796 14| milyen együgyü volt, mennyire csalódott... Az a gérokkos szamár 797 7| fájdalomban, melyet a nagy csapás kelteni fog! Erőteljes, 798 6| volt, a közeli fürdőből csapatostul rándultak ki a vendégek 799 7| folyosókon, a pincemester ezért csapolja meg a penészes hordókat, 800 8| ajtaját. Körülnézett; a csapszékben nem volt más, mint egy kashmirmellényes 801 4| föl.~ ~Cilinderjét fejére csapva, a gróf csakhamar eltünt 802 9| mint valahol a geleméri csárda környékén, s a barátok terének 803 8| Huszár elénekelte a kondorosi csárdát. Az angol később bizalmasan 804 12| felséges rokonomnál, a német császárnál játszott. Adél és Sophie 805 12| mondta a nagyherceg, - de a császárné könnyezett azon az estén...~ ~ 806 13| cserélt volna még a római császárral se s a harmadik elbeszélést 807 3| pecsenyéknek, a mártásoknak s a császárság tüneményes crémejének! Lucullus 808 8| míg ő ébren, cél nélkül csatangol az álomvárosban... Fázni 809 8| világosság ömlött végig a széles csatornán, a kísérteties paloták homlokzatán, 810 2| égiháboru néhány perc alatt csattogni kezdett, az eső csurgott, 811 2| ezüstös hangja vidáman csattogott, mintha e pillanatban is 812 5| harisnyában járatnak. A fiu, aki csattos lakkcipőt, hófehér kézelőt 813 9| bégekről, indus rájákról, csauszokról, muftikról s a Jókai elragadó 814 8| mint egy ágról szakadt csavargó...~ ~És leküzdhetetlen vágyát 815 16| fiatalember. Előbb jó ideig ott csavargott a leány ablakai alatt, aztán 816 7| a halzsiros majorságbeli cselédek, mind-mind kivétel nélkül 817 10| a kastély, a birtok, a cselédség. Boldogok leszünk, ha megengedi, 818 9| közel jövőben várható.” - „Cselédszoba. (Eredeti távirat.) Elize 819 16| tudja különböztetni a jó cselekedetet a rossz cselekedettől... 820 3| kegyes parancsát, hogy mit cselekedjem?~ ~- Óh, édes fiam, micsoda 821 9| hogy nem, ennél komolyabbat cselekedtünk: fölolvastunk. A kedélyünk 822 13| szétkapkodták az irodalmi csemegék barátai...~ ~Mivel eközben 823 7| négy ferencrendi barát fog csendes imát mormolni, a kis vánkost, 824 10| utolsó este melankolikus csendje, míg odakünn itéletnapi 825 3| gvárdián, az ebédutáni órák csendjében, titokban kisurrant a kolostorból, 826 7| etikett nélkül való kiáltása csendülne meg s amaz érzéketlen fabábu 827 1| Hát az Ur szent igéiért te csenevész sárgarépát, rothadt burgonyát 828 3| harminc perc előtt, gyönge csengetést hallok. Kisietek s fölnyitom, 829 10| körül... Mintha még fülében csengett volna a fehér gyermekasszony 830 11| Duna partján, valahol a Csepel-sziget környékén. Holdvilágos éjjel 831 7| öntené ajkai közé az utolsó csepp cognacot...De im! a harangok 832 13| hogy az agyvelőm állaga cseppfolyóssá lesz...~ ~Csik önérzetes 833 14| melódiáit adja könnyelmüen cserébe érette...~ ~Jávor tanár 834 1| rothadt burgonyát fogadtál el cserében? Ugyan szégyeld magad, boldogtalan 835 5| kis diák mumusa, a piaci cserebere fölé a sötét félelem komor 836 5| ahol a diákok naphosszat csereberéltek a régi iskolai könyvekkel, 837 8| hatalom olykor összevissza cseréli pár rövid napra vagy órára 838 13| fölbukkant talentumra. Csik nem cserélt volna még a római császárral 839 16| zubbonyát fekete kabáttal cserélte föl, de őszintén szólva, 840 13| szobájában, egy hatalmas cserépkályha mellől, hallgatta a nyárfák 841 2| mosolygó erdőszélen s a cserfák, a tölgyek nedves levelei 842 11| kivánt pénzt és a költő cserfalombokból koszorút font a pénzeslevélhordó 843 4| s idegesen tolta félre a csészét. Szép, fehér ujjával a csöngető 844 3| álmaikba elmerülve, sóvárogva csettentettek a nyelvükkel, mintha már 845 6| alja, koránkelő madarak csicseregtek valahol az ablak alatt. 846 15| hetében háborgatna.~ ~Szinte csiklandozta a torkát, hogy átkiáltson:~ ~- 847 1| mennyekbe, hol milliónyi csillag fénylett hófehér világosságban. 848 1| távolról gyujtogatták föl a csillagokat. Elképzelhetitek-e, jó emberek, 849 12| világosságukban ragyogtak a csillár odavetődő fényében. Sauters, 850 12| elkábulva állt meg ebben a csillogásban, de nem sok ideje maradt 851 16| hivalkodó, a bűnrecsábító csillogást...~ ~A leány lesütötte a 852 14| Kommerné szeme sajátságosan csillogni kezdett.~ ~- Szegény barátom, 853 5| ifjuságot és a poézist... „Mit csinálhat most Haller Ida?” gondolta 854 14| lovagom, tőled függ, hogy mit csináljunk?...~ ~- Óh, nekem egészen 855 8| testével kihajolt.~ ~- Mit csinálsz? - kérdezte Huszár rémülten.~ ~- 856 14| aztán csinos kis karriért csinált, - mondta a szép asszony 857 9| éves Antal cousinnak is csináltunk reklámot: „Pilothy Antal 858 13| bólogattak, csak egy igen csinosan öltözött, de fölöttébb kiskoru 859 14| szemét, majd szótalanul csipegetni kezdte a jardiniéren sárgálló 860 3| merednek tányérjukra, itt-ott csipegetve, kapkodva valamit, mint 861 8| hercegné éjjeli pongyolájának csipkéin. A szőke princessa elájult 862 11| egy kicsiny, rózsaszínü csipkekalapról. A friseur-kisasszony mikor 863 8| villámló szemekkel tépdeste a csipkekendőjét s fojtott hangon szólt a 864 16| után, mikor kékfüggönyös, csipkékkel díszített ágyasházában nyugalomra 865 8| kerültek a vércseppek a csipkére?~ ~- Nem tudom, - sóhajtotta, - 866 6| magára vette a délelőtti csipkeruháját s aranyos topánkájában végiglopódzott 867 7| látják a növendékpapok fehér, csipkés ingeit, a káptalan tizenkét 868 11| széles válla, szoborszerü csípője a nyers francia selyemből. 869 2| dacára merev mosolygással csípte meg a kis Zsors hideg arcát 870 8| szemüveges tübingeni nyomdászok csiptetnek szemérmetlenül a Veronese 871 12| rámáikban, Sauters föltette a csiptetőjét. Mikor Crailsthal a kardját 872 12| érezte, hogy csuful be van csípve, zavartan végigsimította 873 1| szedtél össze néhány jóravaló csirkét és a szép, sárga kappanoknak, 874 13| ügyeibe, naphosszat vizhatlan csizmában járta a hideg mezőket és 875 12| zenére a budapesti Lipótváros csodagyermekeit. De a szerencse és tagadhatatlanul 876 3| meghívást kaptak, valóságos csodákat tudtak mesélni a gasztronómiai 877 14| húzódott meg az egyik sarokban, csodálattal és megdöbbenéssel nézte, 878 12| de nem sok ideje maradt a csodálkozásra, mert pár perc mulva széttárult 879 14| éther-injekció pompás!... Nem csodálnám, ha hiteles bulletinnel 880 16| fölizgatta. Nem szabad hát csodálni, hogy a szép, szőke Fodor 881 14| Ez már aztán igazán a csodánál is több...~ ~Egyszerre eszébe 882 11| története egy különös és csodaszerü sellő-történet, melyet érdemes 883 11| öngyilkos lett érte, egy bankár csődöt mondott, egy gróf elvált 884 4| kergettek vissza:~ ~- Pszt, csöndesség, az öreg Nickelsdorf dolgozik!...~ ~ 885 5| s óra végén, kevéssel a csöngetés előtt, halálos csöndben 886 4| csészét. Szép, fehér ujjával a csöngető gombjához közeledett.~ ~ 887 9| zsiráfnyaku szánkó vidám csöngetője verte föl a magyar metropolis 888 12| Goethe-múzeumot...~ ~Végre csöngettek az ebédhez, - délután hat 889 12| katonák, odakünn lágyan csörgedezett a márványmedencébe a szökőkút 890 7| kulcsárné még most is vígan csörgeti kulcsait, épp olyan rendesen 891 4| izgatottan.~ ~A kulcsok idegesen csörömpöltek, az éléskamra ajtaja sietve 892 7| délceg huszártiszti egyenruha csörtetett fölfelé. Mindez illat és 893 14| a pillanatnyi haragnak, csók és ölelés lesz a vége... 894 11| komolyan vették a Muzsa csókját, akár a mai, józanabb poéta-nemzedék 895 11| hüvös vizalatti palotámba, csókkal és szeretkezéssel fogjuk 896 9| hetenkint egy névvel ellátott csokoládé-tortát fizetett, a mama minden 897 9| volt adva a parancs, hogy a csokoládékrém-cukorkáimból, melyet egy parányi vanille 898 14| fickó a maga kicsike kezét csókolja... Hányszor sóhajtottam 899 7| folyosón, hol az inasok kezet csókolnak neki. Mindenütt résztvevően 900 2| elkoptatott szőnyegén.~ ~- Csókolsz-e mindjárt kezet a tisztelendő 901 6| aranyszőke hajából és a szalagjuk csokra ellen is lehetett volna 902 15| ezredes. Nyitray fölvitette a csomagjait, átöltözködött, majd lecsavarván 903 8| folyosó kőkockáin. Nem ült csónakba, gyalogszerrel szaladt át 904 8| be esténkint a lampionos csónakokba. Szobájukban átkozottul 905 14| hálás pillantást vetett a csontember homályos szemüregébe... 906 9| kopaszfejü megyei fizikus, a maga csontfejü botjával belépett, az is 907 13| utókort, mely szétmállott csontjaitok fölött épül s amelynek alkotását 908 2| kacsingató primadonna, a bohóc csontos ábrázata, a hajlott orru 909 14| meredt, aztán közelebb ment a csontvázhoz, s gyöngéd, majdnem hálás 910 5| Koller Félix érdeklődő csoport közepette mesélte, hogy 911 2| néhányszor a tányérjába ütötte a csőrét s a lovagló kisasszony, 912 2| szegény papot, akiről csak úgy csorgott a víz.~ ~- Ugyan, Callioni, 913 8| szívét kiöntse valaki előtt, csüggedten folytatta:~ ~- Összevesztünk, 914 12| menülapról, s az óraláncán csüggő aranyos ceruzával a következő 915 4| olyan közönségesek, mint egy csütörtök délután. Valami pikánsat, 916 16| Chinában volt-e eső a mult csütörtökön?... Nekem egy szép, kedves, 917 14| negyvenedik életévében járna? Csúf és hihetetlen hazugság az... 918 14| szólalt:~ ~- Ugy-e, hogy csúffá és öreggé lettem? Ugy-e, 919 14| hogy a csontváz most is csúfolkodva pillant rá a sarokból, aztán 920 12| utána és mert érezte, hogy csuful be van csípve, zavartan 921 9| meleg téli hajduszobába csukják, ahol a téns városi huszárok 922 2| magát s korty korty után csúszott le a derék testvér kiszáradt 923 4| nyers anyagot, a szomszédos cukrászatban lázasan dolgoznak a kis 924 9| névnapjaimra halmozott el cukrokkal, könyvekkel s egy egész 925 9| értekezni lehet naponként~ d. u. 3-4.~ ~ ~ ~Lehetett 926 2| szépek és fiatalok. Mindennek dacára merev mosolygással csípte 927 3| művészek hatalmas ambiciója dagasztotta, valóságos keresztkérdések 928 11| tarkarokolyás dunántúli dajka ült a mély fogat átellenes 929 6| valami összefüggésben volt a dal melankolikus szövegével? 930 10| Tatjánája, akiről Puskin dalolt az Anyegin történetében... 931 10| felesége. Aranyszívü öreg dáma, akiért a környék minden 932 12| hugainak, s egy öreg, fehérhaju dámának, aki mint a két nagyhercegnő 933 4| ragyogott a halántékán, mely a Danteén, Miltonén, Tassóén valaha, 934 3| célzásokat tett arra, hogy a dáridót előlegesen tudatni kellett 935 7| ablakait s a gimnazista deákok hazafelé tartva, megállottak 936 3| hogy visszatartsam, de a debella kirántja magát a kezeim 937 13| még sohase ivott meg két deci bort egyszerre. A fiatalok 938 7| északi bástya felől egy délceg huszártiszti egyenruha csörtetett 939 11| később egyedül is benézett délelőttönkint, amíg a költő a prokurákat 940 10| matróna nevelt leánya, akinek délfelé valami dolga akadt a városka 941 2| csacsi, s ime, ahogy az út délnek kanyarodott, a kis erdei 942 2| keríteni.~ ~*~ ~Mikor a délutáni órákban a kordé kemény deszkáin 943 9| illusztrált kalandjai. Egész délutánokon keresztül az őserdőkben 944 9| S mi játszottunk egész délutánon át, azaz hogy nem, ennél 945 1| annyira megfeledkezett egy délutánra az ő istenes hivatásáról. 946 6| mesélni arról a juliusi délutánról! Ella akkor este írta le 947 16| alelnöke volt a kültelki demokrata-pártnak, inkább a külszín megtartása 948 2| Giulietta, a lovarművésznő, aki Demont, a szénfekete kocsihúzó 949 11| Mondd meg hát, istennőm, a derekad számát, hogy vállfüzőről 950 2| hogy a sok vándorlásban derekas étvágyra tett szert, a kezeit 951 1| ugyancsak nyujtogatta a derekát másnap, a kolostor kényelmes 952 2| tökéletesen becsípett, e percben derékon kapta a feleségét s Christian, „ 953 13| önérzetes ember volt, akinek derogált volna, hogy a régi dicsősége 954 12| aranyos diszítései szórtak derüt a termek fényes parkettjére. 955 2| délutáni órákban a kordé kemény deszkáin fölébredt, a nap ragyogóbban 956 3| citáltatta a gőgös konyhai deszpotát s kísérleteket tett, hogy 957 14| méltóságos tanár úr, mert ez a diadal sokkal többjébe kerül, mint 958 14| többé... Ne örüljön hát a diadalának, méltóságos tanár úr, mert 959 14| el; intett a cigánynak s diadalmas pillantással ütötte a pezsgős 960 14| most minden jövendőbeli diadalom, ha e pillanatban egy gérokkos 961 5| után...~ ~Ötvenhat diák diadalordítása közt haladt lefelé a kis 962 14| borul a vállunkra. Holnap diadalt ül a gyerekkori szerelem: 963 5| végig a noteszét, hogy egy diákot kiszólítson. Mindenki dideregve 964 5| kiejtésén a tótos felföldi dialektus.~ ~- Áki nálám nem tánul, - 965 12| zsemlyét ropogtatva, - de dicsekedés nélkül legyen mondva, ezidőszerint 966 16| tudnád, amit én tudok!... Ne dicsekedj a zongoratudományoddal és 967 13| kissé lagymataggá lett a dicséretben és az elismerésben. Szóval 968 2| viszontagságai következtében.~ ~- Dicsértessék a Megváltó! - mondotta az 969 13| derogált volna, hogy a régi dicsősége morzsáiból tengesse szomoru 970 4| Nickelsdorf dolgozik!...~ ~Pedig a dinasztia e legvénebb szolgája tétlenül 971 3| ebédek előtt, felgyülekezve a dióbarna ebédlőbe - amíg Ignác, a 972 7| gondosan ügyel, hogy fölvett diplomata modorát megtartsa - néhány 973 9| bennünket. A jóságos nagymamának direkt be kellett szerezni egy 974 14| tanár ég felé emelt karral dirigált hajnal felé a cigánybanda 975 13| Hangosan, sok szenvedéllyel disputáltak, lármájukkal elriasztva 976 12| belül a plafond aranyos diszítései szórtak derüt a termek fényes 977 16| kékfüggönyös, csipkékkel díszített ágyasházában nyugalomra 978 11| amelyet kék selyemszalagok díszítettek s a Koronaherceg-utcában 979 7| csomó sikerült névaláírás díszíti a violába játszó kartonpapirt. 980 1| trombiták, az angyalok édes diszkantja megcsendült, mintegy üdvözletképp. 981 12| hangversenyt a nagyhercegi palota dísztermében tartanák meg, a fenséges 982 4| Idebenn fogom meginni!~ ~A kis divánasztalt a pamlag elé húzták s a 983 13| Csik előkelő író volt, divatos elbeszélő, akinek a munkáiért 984 15| A hálóinget.~ ~Hangosan dobáltak ide-oda néhány ládát, az 985 9| hogy másnap ismét bele dobhassuk. Én pompás elbeszéléseket 986 16| keblében derék és nemes szív dobog... És a munka, édes leányom, 987 14| Ugy-e, hogy most már nem dobogna meg a szíve, ha a harmadik 988 12| de utóbb türelmetlenül dobta le a megsárgult írásokat.~ ~- 989 3| zavarok?~ ~- Időnkint.~ ~Ez döntött. Anzelm úr kijelentette, 990 12| kijózanodott kissé, mert így dörmögött:~ ~- Bizony Isten kidobtak...~ ~ 991 12| után az ajtót, Sauters ezt dörmögte a vánkosába:~ ~- Tudja az 992 11| vörös haját, fogvacogva dörmögték, olykor:~ ~- Ah, milyen 993 2| látóhatár szélén, morajlani, dörögni kezdett, s az erdei fák 994 3| minő mennyei kedéllyel dörzsölgették össze kezüket s minő ragyogó 995 3| de másnap! A jó atyák nem dörzsölték össze a kezüket, hanem egyenkint, 996 2| étvágyra tett szert, a kezeit dörzsölve telepedett le az asztal 997 10| aki nem tudna meglenni a dohányfüstös lebujban. Mély tisztelettel 998 11| végezhessek. Leteszem a doktorátusokat és hazamegyek gyakorlatra 999 11| később ott látták a lengyel doktort, a farsangon ő kísérte föl 1000 8| külföldi ujságokat olvassa. Doktortanár vagyok egy angol egyetemen,