IntraText Table of Contents | Words: Alphabetical - Frequency - Inverse - Length - Statistics | Help | IntraText Library | Search |
Szomaházy István Szilveszter testvér álma Concordances (Hapax - words occurring once) |
Rész
3009 15| tekintette, üres óráiban képzeletbeli lakásokat butorozott be, 3010 15| köznapi asszony jelent meg a képzeletében: dr. Katona Ferencné. Most 3011 5| baba jelent meg izgatott képzelődése előtt...~ ~Szedenich tanár 3012 14| maga elfogultságában, így képzelte... Bölcs és szókimondó legény 3013 8| tisztelt úr. Hová való, ha kérdenem szabad?~ ~- Magyarországba...~ ~- 3014 2| az asztal mellé, a fontos kérdés eldöntését későbbi időkre 3015 2| mintha választ adott volna a kérdésre:~ ~- Ej, ej, derék Szilveszter, 3016 2| kőszívü híveit s szigorúan kérdezi tőlük: „Rossz emberek, hát 3017 10| egyetlen virágkereskedésében, kérdezősködésére azt a választ kapta, hogy 3018 6| néhány perc mulva ujólag kérdezősködni kezdett.~ ~- Mindent eladnak?~ ~- 3019 1| fogadnak be...~ ~- És miért? - kérdeztem halványan s a térdeim megcsuklottak 3020 10| vagyok, mi vagyok, sohase kérdezze... Egy álom vagyok a maga 3021 9| szántotta föl a gördülő kocsik kereke, s melyet szinte hangtalan 3022 7| gépezet ma még mozog; a kerekek forognak, a küllők működnek, 3023 9| gyémántfényü hómezőkön. A kerepesi-prospekt szemfüles rendőrbácsija, 3024 3| tisztelendő atyám.~ ~- Azonnal keresd föl, s mondd, hogy tüstént 3025 16| lesz, aki nem a boldogságot keresed, hanem a vétkes, a hivalkodó, 3026 1| kiáltott reám:~ ~- Menj, semmi kereseted a mennyországban!...~ ~Leborultam 3027 15| tündér, a Katona úr hálóingét keresi, hogy hirtelen úgy érezte 3028 16| aztán megismerkedett vele a kereskedelmi egyesület kosztümbálján, 3029 7| útjokban. Lenn a piacon, a kereskedők boltjaiban s a kis kofasátorok 3030 16| földhöztapadt ördög, aki a keresményét mind odahozta a pálinkásboltba... 3031 15| tettem a kézitáskába.~ ~- Mit keressz? - kérdezte Terka.~ ~- A 3032 9| mind-mind a fiu kedvét keresték, akiről tudták, hogy nagy 3033 7| az aranyos egyháznagyi keresztek, a papirok, az aranypénzek 3034 2| magában: „Oh, oh, ti rossz keresztények, hát így megfeledkeztek 3035 8| tenyerét, az egyik inas keresztet vetve dadogta:~ ~- A hercegasszony 3036 12| elsőosztályu, gyémántos keresztjét. Sauters kegyesen bókolt:~ ~- 3037 3| ambiciója dagasztotta, valóságos keresztkérdések alá fogta a derék atyákat 3038 9| E hideg, hófehér milieu keretében még most is gyakorta megjelenik 3039 1| útszéli komédiások kocsijába kergetett a juliusi vihar, s aki a 3040 7| háztetőkre, a lámpák oszlopaira kergeti az embert, ha a temetési 3041 9| troglodithák ütik a tarokkot s kergetik a bikát: mitsem tudva a 3042 15| majdnem az öngyilkosságba kergette - és most megint szomorúan 3043 4| arrafelé tévedt, ijedten kergettek vissza:~ ~- Pszt, csöndesség, 3044 14| hoztam volna mozgásba a vérem keringését...~ ~Kommerné hangosan elnevette 3045 6| következő percben egy édes keringőmelódia lopózott végig a szunnyadó 3046 6| emlékszem, efféle hírek keringtek felőle az utóbbi esztendőben.~ ~- 3047 2| lelket a saját hatalmába keríteni.~ ~*~ ~Mikor a délutáni 3048 14| jól ismerték; hamarosan kerítettek is a számukra egy jó sarokasztalt, 3049 6| szerettél,~ Hálódba mért kerítettél?~ Elvett volna engem más 3050 16| Azt, gyermekem.~ ~- Nagyon kérlek, hívd meg ma ebédre azt 3051 16| voltál, amikor az egyszerü kérődet kikosaraztad?...~ ~A nedvesszemü 3052 16| végképp megfeledkezett volna a kérőjéről, ha ez estén, vacsora után, 3053 11| szél fujna a kilencedik kerületben. Nem igérek sokat, mert 3054 10| késő este indult vissza a kerületi központ felé, egész délután 3055 7| süvegében, harangzúgás közt kerülje meg a biboros baldachin 3056 1| jutalma, hogy a tisztítótűzbe kerüljek, avagy - Uram bocsáss! - 3057 2| hát ezek mind a poklokra kerülnek?~ ~S nagy elkeseredésében 3058 3| sem tud meglenni, minden késedelem nélkül praenumerálják. A 3059 12| ördög, ér-e valamit a Kék keselyü- és a Zöld hollórend, vagy 3060 4| föl-alá az őrtálló katonák s keserűen ismételték:~ ~- Semmi, még 3061 8| betyárok tanyáján... Marcangoló keserűség fojtotta el a szívét és 3062 10| csalódásán, kalandjain, keserűségén kellett áthatolnia, hogy 3063 5| búcsúzáskor, a kezébe adott. De a keserűszívü, korosodó piarista szívében 3064 2| tenyerein közeledett a pap felé, keserves zokogásra fakadt:~ ~- Meggyónhatom-e 3065 9| micsoda riporter! Egész nap keservesen sóhajtott, ha a rovata még 3066 5| mindennapi borotválkozástól, keskeny ajkát az aszkéták keserü 3067 10| inspiciálásával, s mivel a vonat csak késő este indult vissza a kerületi 3068 2| fontos kérdés eldöntését későbbi időkre halasztván.~ ~A papagály 3069 15| zajosan nyitotta föl pár későn jövő vendég s a papirfalakon 3070 2| de most egy megcsorbult késsel burgonyát aprított egy bádog 3071 12| jelentette, hogy a nagyhercegnők készen vannak, VII. Albert Henrik 3072 9| áthajózására egész programokat készítettünk. A melankólikus hajlamu 3073 4| komornyik a tálaló asztalra készíti az aranyos felhordó tálokat, 3074 4| konyhában csinos cselédleányok készítik kéz alá a nyers anyagot, 3075 9| mindig elegendő legyen készletben. Engem mindenki úgy szeretett 3076 1| szakácsuknak is fölmondani készülnek...~ ~Szilveszter testvér, 3077 13| is mondott valamit...~ ~A kétlelkü író később felköltözködött 3078 6| holnap?~ ~- Tudom.~ ~- A kétórai vonattal utazni fogunk.~ ~- 3079 7| utolsó öntudatában nem ejti-e kétségbe a haldokló aggastyánt e 3080 2| csak úgy kopogott ebben a kétségbeejtő özönvízben. Sűrü, szürke 3081 3| hagyott az ebédlőben. Sötét kétségbeeséssel szemlélte, ahogy az atyák 3082 2| a szegény barát szörnyü kétségek közt sóhajtott föl magában:~ ~- 3083 9| elfintorított arccal állt nála a kétszázéves íróasztal fölött. A mama 3084 9| fölkeljen.~ ~Attól fogva csak kétszer beszélhettem vele. Egyszer, 3085 12| azon az estén...~ ~Sauters kettétört egy zsemlyét.~ ~- Csinos 3086 2| társaságban. A gyerekek közül kettő, a jövendő kor lovarművészei 3087 9| gondolt fordít a hadügyekre (kettővel megszaporítván az éjjeli 3088 4| Nickelsdorf asztala felől keverés, munka zaja hallatszott 3089 13| mondani, hogy azok se voltak kevésbbé hiu emberek, mint mi, akik 3090 16| No lám, nem is akar kevesebbet, mint hogy a felesége legyek?... 3091 13| amit rajta kívül csak igen kevesen tudtak megtenni: megcsinálta 3092 5| magyarázta, s óra végén, kevéssel a csöngetés előtt, halálos 3093 9| óh boldog aggódás - attól kezdette félteni, hogy katonának 3094 6| önző, a rút, a hazug élet kezdődik... És nem hallották, amint 3095 11| találkozott.~ ~A beszélgetés úgy kezdődött, mint a mesékben, a sellő 3096 14| keleti pályaudvar felől, már kezdték áttörni a hajnal rózsás 3097 9| kézisajtó beszerzéséről kezdtünk gondoskodni, mikor egy este 3098 12| Mikor Crailsthal a kardját kezében tartva melléje állt, a művész 3099 16| is ócska bluzt viselt, a kezei kormosak és piszkosak voltak 3100 3| debella kirántja magát a kezeim közül és szalad egyenesen 3101 2| tisztelendő a lépcsőkön, kezeivel a reverendáját oltalmazva, 3102 7| haldokló püspököt, kövér kezek cerimoniásan fonódnak együvé, 3103 5| csattos lakkcipőt, hófehér kézelőt viselt, behunyt szemmel 3104 3| aki tizenkilenc év óta kezelte a kolostor aranyszínü borait, 3105 16| gépészmérnök megkérte a kezemet?~ ~- Azt, gyermekem.~ ~- 3106 9| Már éppen egy valóságos kézisajtó beszerzéséről kezdtünk gondoskodni, 3107 15| hogy az este ide tettem a kézitáskába.~ ~- Mit keressz? - kérdezte 3108 3| ablakszárnyat s fenyegető kézmozdulattal kiáltja felém: „Rögtön elhordja 3109 8| éjjel a gyilkos tőrt, de a kéznek az én lelkem parancsolt... 3110 10| kedvesen meghajolt s miközben keztyüjét bájos zavarral lehúzta, 3111 7| valami kiválóbb személyiség s keztyüs kézzel beírja nevét az ívre, 3112 14| tétovázva, - odanyujtotta neki a keztyűs kis kezét.~ ~- Elmegy? - 3113 7| kiválóbb személyiség s keztyüs kézzel beírja nevét az ívre, amelyet 3114 7| kulcsait, épp olyan rendesen kiadja a szükségeseket, mint tegnap, 3115 13| postáról a tanyájára.~ ~- Ha kiadják, hát bizonyos, hogy nem 3116 7| gyermek etikett nélkül való kiáltása csendülne meg s amaz érzéketlen 3117 3| fenyegető kézmozdulattal kiáltja felém: „Rögtön elhordja 3118 5| testében remegve, hörgő hangon kiáltotta:~ ~- Meghalt?~ ~- Óh, már 3119 16| elérte őket a végzetük: kiben a pálinka gyulladt meg, 3120 7| melyet a püspöki helynök kibocsát?~ ~- Nos, remélhetünk-e 3121 11| emberek. Mikor a Redutban kibontott hajjal táncolta a szupé-csárdást, 3122 5| gömbölyü arcocskája majdnem kicsattant az egészségtől...~ ~Szedenich 3123 9| Egyre azt ismételte: „Óh, kicsikém... milyen magam vagyok... 3124 14| tudja? No nézzen meg egy kicsit jobban, nagyságos asszonyom.~ ~ 3125 15| leányt, de a szive tele volt kicsorduló szerelemmel!... Még mindig 3126 2| hajlamot sem mutatta arra, hogy kiderüljön. Két megrekedt komédiáskocsi 3127 15| fészekből. A pincért alkalmasint kidobná, mint ahogy én is kidobnám, 3128 15| kidobná, mint ahogy én is kidobnám, aki a házasságom negyedik 3129 12| dörmögött:~ ~- Bizony Isten kidobtak...~ ~Fölhajtotta a télikabátja 3130 8| tetszett neki, hogy valami kidőlt-bedőlt alföldi csárdában ül, hajléktalan 3131 8| medaillont és megkérdezték:~ ~- Kié ez a kicsiny jószág?~ ~- 3132 4| akként jár föl-alá, mint egy kiéhezett oroszlán!~ ~Tiz vagy tizenöt 3133 5| rendházban és így kissé megérzett kiejtésén a tótos felföldi dialektus.~ ~- 3134 4| rendben van, a főhercegnők kielégíthetik étvágyukat. A komornyik 3135 7| középkorias kastély, amely messze kiemelkedett a vár romantikus sziklái 3136 3| igyekeztek a szakács kegyeit kiérdemelni s hír szerint néhány kanonoki 3137 2| jobban a lábaidat, hogy kiérhessünk valahára ebből a rengetegből!~ ~ 3138 14| amikor hármasban az utcára kiértek.~ ~Jávor udvariasan meghajolt, 3139 4| kissé parmezános, itt-ott kiérzett valami a vaj átsuhanó hangulatából. 3140 2| délutánt!~ ~Az erdőben, a kifehérlő út hosszán, egyetlen kocsit 3141 14| szerelmes voltam, ez nem a kellő kifejezés, egyszerűen majdnem megbolondultam 3142 4| Micsoda jellem, micsoda kifejezett individualitás! A vén Nickelsdorf 3143 2| cipelték őket a mennyekből kifelé, a poklok örökös tüzéig. 3144 8| tolakodásig gukkerezed azt a kifestett asszonyt, aki a jobboldali 3145 6| lehetett volna jogosult kifogásokat emelni. Az asszonyok, a 3146 9| hanem a szoba ajtajára kifüggesztettünk egy hatalmas papirlapot 3147 8| áramlott be, egész testével kihajolt.~ ~- Mit csinálsz? - kérdezte 3148 7| amelyekből minden élet kihal. S ezt a nagy változást 3149 15| ügyes házasságközvetítő kihalászta Katona urat az ismeretlenség 3150 14| Az vagyok. És nekem kihez van szerencsém?~ ~A férfi 3151 10| drága emlék jutott eszébe a kihült szívü öreg embernek? Mit 3152 16| mért... Szinte naponkint kihurcoltak egy-kettőt a temetőbe, ott 3153 5| álmot látna, aztán egyszerre kihúzta a sublád legalsó fiókját...~ ~ 3154 12| a homlokát. Úgy látszik kijózanodott kissé, mert így dörmögött:~ ~- 3155 11| kanapéra, melyből itt-ott kikandikált egy acélrugó s egy szál 3156 10| hogy három napnál előbb kikászolódhatik a nagyvilágba. A parasztokat 3157 14| tudományával még két-három évet kikényszerít számukra a gondviseléstől...~ ~- 3158 9| a püspökkert üvegházából kikölcsönzött dús déli növények vették 3159 3| hajlandó a szerződésre. Ám kikötötte, hogy a lakásában azonnal 3160 9| megkerüljük s a szigeteken kikötünk, esetleg sátort is ütünk... 3161 16| amikor az egyszerü kérődet kikosaraztad?...~ ~A nedvesszemü leány 3162 14| nevetett, hogy a fehér fogsora kilássék - aztán jókedvüen szólott:~ ~- 3163 7| nevezetes állásra s ebben a kilátásban kísérte a szegény püspököt 3164 2| fogták el mindenünnen a kilátást s csak a csacsi meg a kis 3165 6| fiatal asszony, aki valaha kilencágu koronákról álmodott. - Van 3166 11| füthetünk, ha hideg szél fujna a kilencedik kerületben. Nem igérek sokat, 3167 3| dolog, hogy a nagy művészek kilenctized része szeszélyes, civakodó 3168 9| zárt folyosón át, de mégis kimehettünk a szobából. Már éppen egy 3169 7| fogja el, az a könyörtelen, kimélet nélkül való izgatottság, 3170 8| de a haragos szép asszony kiméletlenül szakította most föl az ablak 3171 11| Koronaherceg-utcában rendelt egy sötétzöld kimenő ruhát. Később cipőkről is 3172 15| Londonból.~ ~Mikor a szobaleány kiment, Nyitray végigsimította 3173 9| entrefilé-kat arról, ha a spájzot kimeszelték; az új szakácsné megérkezését 3174 15| hogy egy névtelen levélre kimozduljon a puha fészekből. A pincért 3175 3| hordót őrizett a kolostor kincseket érő pincéje? Hol a torták, 3176 3| dongák közt, aki a pincebeli kincsekre féltékenyebb volt, mint 3177 14| hiszen nem akarta, hogy kinevessék...~ ~Tizenöt éve mult annak, 3178 3| volt a kis egyházban s bár kinevessenek, - maguk a szentképek is 3179 1| Péter, a mennyország kapusa, kinézett egy pillanatra a rekesztéken, 3180 9| hallatszott ide föl... S a kínos köhögés odaát a szobában 3181 16| torkoskodtál-e a spájzban, nem kínoztad-e a szegény cicát, ami nem 3182 14| maga a féltékeny szerelmes kínszenvedéseit érezte, én talán ásítottam 3183 1| az Ur szentséges igéit. A kinyilatkoztatásokat, az Isten örökös igazságait 3184 3| táncra perdültek s a lakás kinyitott ablakain át dallamos polkák 3185 1| áll előtte, készségesen kinyitotta a kapu szárnyát. Egy hasadéknyira 3186 13| érezvén a gazda közellétét, kinyujtották fáradt tagjaikat, s újra 3187 8| az ajkát és a hercegné a kinzó kamarákban is csak így szólott...~ ~- 3188 8| érezvén annak, hogy a szívét kiöntse valaki előtt, csüggedten 3189 11| a színházak plüssét, a kioszkot, a fogatokat - így szólt 3190 10| úrnő, akinek az arcképe a kirakatban van? - kérdezte kissé izgatottan 3191 11| sápadtan fogózkodtak meg a kirakatok vasában. És a költő, aki 3192 11| különös pátoszával:~ ~- Ime, királynőm, jövendő lakosztályod bejárása...~ ~ 3193 12| gondoltam volna, hogy valaha királyokkal fogok szincerizálni. De 3194 3| visszatartsam, de a debella kirántja magát a kezeim közül és 3195 7| szőrköteles barátokat, az angol kisasszonyok kékruhás leánykáit s hallják 3196 13| tudomásul venni, hogy nem a kisebb rendezett tanácsu városok 3197 9| vagy elitélt gonosztevőket kísér a szibériai ólombányákba. 3198 13| előkelő ujságban s a második kísérlet után a szerkesztő külön 3199 3| gőgös konyhai deszpotát s kísérleteket tett, hogy az ügyet békés 3200 2| némi szögletes enyelgéseket kisérlett meg a barátságos fiúval, 3201 7| huszár - utolsó, reménytelen kísérletül - erős champagnei cognacot 3202 14| is arra gondolt, amire a kísérője: a havas, Isten háta mögött 3203 14| asszony habozva fordult fiatal kísérőjéhez.~ ~- Vendéglőbe menjünk, 3204 2| Szilveszter testvér kisértése.~ ~Fráter Szilveszter, a 3205 11| Raben doktor egy este messze kisétáltak a Duna partján. Senkisem 3206 3| gyönge csengetést hallok. Kisietek s fölnyitom, hát egy alacsony, 3207 3| gvárdián éjjeli pongyolában kisietett, hogy a szokatlan lárma 3208 13| csinosan öltözött, de fölöttébb kiskoru ifju, aki nemrégiben jött 3209 8| neki valaha, a Hungáriabeli kisterem bizalmas táncestéi után.~ ~ 3210 3| órák csendjében, titokban kisurrant a kolostorból, s mindenféle 3211 14| Tizenöt éve mult annak, hogy a kisvárosból elkerült, s azóta szédületes 3212 15| aranyszőke haját...~ ~Már csaknem kiszaladt az ajkán az első szó, mikor 3213 2| csúszott le a derék testvér kiszáradt gégéjén. Egy percre eszébe 3214 9| amiből az anyagot naponkint kiszedegettük, hogy másnap ismét bele 3215 7| püspök, a szegény püspök kiszenvedett.~ ~ ~ ~ 3216 5| noteszét, hogy egy diákot kiszólítson. Mindenki dideregve ült 3217 16| ki az utcán esett össze, kit a gyár kegyetlen gépei kaptak 3218 14| játszó színei... Otthon kitárta az ablakát s egy ideig a 3219 2| eső eláll!~ ~S a direktor kitárván az ablakot, vendégszeretőleg 3220 13| kalamárisába...~ ~Mikor kitavaszodott, a Csik lelkében a régi 3221 15| Szálanként szeretném kitépni a hajamat, hogy csak egy 3222 16| gépészmérnök dolgozott egy óriási kiterjedésü vasgyárban. Ilyenkor ő is 3223 11| úgy látta, mintha a fák kiterjesztenék feléje karjukat és szürke, 3224 11| holdvilágos hegyek és a doktor kiterjesztett karokkal vetette át magát 3225 15| ügy forog szóban. Ha aztán kitette a lábát, az én gondom, hogy 3226 7| ívre, amelyet az asztalra kitettek. Óh, mennyire résztvesznek 3227 3| leány, akinek habozás nélkül kitették a köpönyegét.~ ~De mindez 3228 8| bámulva hallgatta a váratlan kitöréseket. Ilyenkor csodálkozva nézte 3229 16| könnyek, a szívéből pedig kitört az igazi búbánat... A jó 3230 12| fenséges úr, köszönöm a szép kitüntetést.~ ~Az ajtónál a fülébe súgta 3231 14| szalónjában, ahol egy-egy kitüntetett barátjával csevegett... 3232 1| fölnyissák előtted...~ ~Szólt és kituszkoltak a kapun. Én pedig, édes 3233 14| az étterem már jóformán kiürült, egészen oda hurcolkodott 3234 12| mikor Sauters a ruha szelid kivágására omló aranyszőke fürtöket 3235 3| drága egészsége felől!~ ~Ama kiválasztottjai a szerencsének, akik vasárnaponkint, 3236 4| műtermében mindenki érzi, hogy kiváló dologgal van elfoglalva.~ ~ 3237 9| szerkesztőjének új husvéti öltönye kiválóan sikerült” - a lap élén közöltük. 3238 7| percre helyet foglal valami kiválóbb személyiség s keztyüs kézzel 3239 12| állt a föld e szerencsés kiváltságosaival, mindig valami szédítő mámor 3240 3| pompás bordeauxit tevén kivánatossá, melyből egy egész hordót 3241 4| Baur, a kormánytanácsos, kiváncsian kukkantott be a konyhába.~ ~- 3242 7| szánalmát, melegségét puszta kiváncsiság pótolja. Csak alant, a virágcserepes 3243 13| nagyobb viziló, semhogy azt kívánná, hogy komolyan válaszoljak 3244 11| Meghalnék érted, ha úgy kivánnád.~ ~Margit megrázkódott, 3245 3| szakácsot, hogy azonnal látni kívánom.~ ~Amíg a megrémült portás 3246 14| mi lehetne a legforróbb kivánságom az életben?~ ~- Micsoda?~ ~- 3247 13| nagyra lesz-e azzal, hogy kivételek is egzisztálnak...~ ~A név 3248 13| azt mondjátok, hogy vannak kivételes lények az irodalomban, fenkölt 3249 12| állt, Crailsthal váratlanul kivette karját a művészéből, udvariasan 3250 11| karcsu, fehér alakja olykor kivillant alóla a holdvilágban. Aztán 3251 9| Lacinak kellett bejönni kívülről egy csomó „szerény költeménnyel”, 3252 2| illatos friss szénát, amelyet Klaus, a fűtő, szokott volt eléje 3253 3| Az alsó papság, a vidéki klerus vetélkedve igyekeztek a 3254 11| A nedves parton egy nagy kő hevert a piszkos víz között; 3255 9| egész világóceánt át lehetne kóborolni... S a szegény Mikoló szemei 3256 12| az öreg korhellyel együtt kóboroltunk valaha Algirban. Nem egy 3257 8| huzták egymáshoz a széküket, koccintottak, s Huszár elénekelte a kondorosi 3258 3| megeredt a nyelvük és sűrű kocintgatások közt éltették a hazát, a 3259 7| összehasonlításokat, jövendöléseket kockáztatnak meg aziránt, vajjon lesz-e 3260 2| épp az elitéltek érdekében kockáztatott meg egy bátortalan könyörgést, 3261 5| kép egy tizenötéves, kissé kócoshaju gyermeket ábrázolt, afelé 3262 14| Szótalanul mentek a legközelebbi kocsiállomásig, ahol Kommerné, - bár kissé 3263 2| micsoda társaság ez!~ ~Mert a kocsiban, ahova most belépett, majd 3264 2| aki Demont, a szénfekete kocsihúzó lovat, csengő hoplákkal 3265 1| valaha az útszéli komédiások kocsijába kergetett a juliusi vihar, 3266 15| Nyitray már az orient-express kocsijában ebédelt s azóta öt héten 3267 9| szántotta föl a gördülő kocsik kereke, s melyet szinte 3268 13| hiányozhatik a mozdony, mely a kocsikat magával ragadja... A költő 3269 7| a seprőbajuszu parádés kocsisok s a halzsiros majorságbeli 3270 2| kifehérlő út hosszán, egyetlen kocsit sem látott. A tisztás, mely 3271 6| férfiakkal; Mici a feketearcu Köd kapitánnyal, Ella a pelyhes 3272 2| kívül, a homályos, szürke ködben, egész vízáradat zuhogott 3273 5| algebra titkaiba, egyszerre köddé és párává foszlik a Haller 3274 3| a bankettek terén már a ködös ókorban bírt magának némi 3275 1| gyönyörü volt ott minden! A ködszerü, aranyos épületekből túlvilági 3276 9| ismét erősebben kezdett köhécselni, itt, ebben a szobában találtuk 3277 9| hallatszott ide föl... S a kínos köhögés odaát a szobában örökre 3278 11| gondoskodjam.~ ~A háziasszonytól kölcsönkértek egy centimétert és megmérték 3279 9| kívülről egy csomó „szerény költeménnyel”, csakhogy a jelenetet élénkebben 3280 12| a szobapincér gyöngéden költögetni kezdte. Míg Sauters álmosan 3281 8| szenvedélyes, nyughatatlan lélek költözködik. Ez a lélekvándorlás egy 3282 11| s kacérul nézett boldog költője szemébe.~ ~- Légy nyugodt, - 3283 7| utolsó perceit éli. A nagy, költséges gépezet ma még mozog; a 3284 15| magát, mint egy siheder kölyök, s talán tíz évet elenged 3285 7| aggódó arcokon egyetlen igazi könny sem gördül le érette s a 3286 14| táncolta...~ ~A szép asszony könnyedén fölsóhajtott.~ ~- Jávor, 3287 16| ilyenkor elfátyolozták a könnyek, a szívéből pedig kitört 3288 9| boldogtalan mama szinte könnyekben uszott az örömtől, uzsonnára 3289 8| a szívét és majdhogy nem könnyekre fakadt. A fejében ez a gondolat 3290 14| legbájosabb melódiáit adja könnyelmüen cserébe érette...~ ~Jávor 3291 10| környék minden szegénye könnyet ejt. A maga korában talán 3292 12| nagyherceg, - de a császárné könnyezett azon az estén...~ ~Sauters 3293 6| anyuska néha minden ok nélkül könnyezni kezdett...~ ~Ella és Mici 3294 2| borzas istállói szolga, aki könnyező szemekkel élesztgette a 3295 10| oroszos leánynév, melyet könnyezve, mély megindulással susogott, 3296 4| még élnek a kosárban, a könnyü, hófehér habra, melyet sárga 3297 2| környezet, mely egy varázslat könnyűségével tünt el szemei elől, eloszlott, 3298 8| világosságban ébren, a vánkosain könyökölve találta a szépséges feleségét. 3299 2| egyszer ezt az esőt!~ ~De a könyörgés mitsem használt most; a 3300 8| Asmodei meghallgatta a könyörgésemet és most ime, porba hullt 3301 2| kockáztatott meg egy bátortalan könyörgést, ijedten ébredt fel álmából.~ ~- 3302 7| izgatottság fogja el, az a könyörtelen, kimélet nélkül való izgatottság, 3303 3| fogai is összeverődtek, könyörtelenül állott meg a bűnös szakács 3304 3| bocsáss! - a régi misés könyvbe tekintgetve pompás pecsenyéket 3305 10| arcképét utoljára megnézte a könyvesbolt ablakában... És míg a virágkereskedésben 3306 9| minden szám után egy képes könyvet s a doktor egyszersmindenkorra 3307 10| utcáin. Így történt, hogy a könyvkereskedés előtt is megállott egy darabig, 3308 10| kérdezte kissé izgatottan a könyvkereskedőtől.~ ~- Igenis, ma reggel. 3309 11| könyvviteli osztályba...~ ~Egy vén könyvkiadó, aki mindeddig csak dilettáns 3310 13| könyvét, mely új nevével a könyvpiacon megjelent, két hét alatt 3311 11| hercegek műveit bocsátotta a könyvpiacra, rögtön megkötötte a szerződést 3312 7| három teremmel odébb, a könyvtári szoba kis benyilójában lázas 3313 6| eladnak?~ ~- Mindent.~ ~- A könyvtárt is?~ ~- Persze.~ ~- És apa 3314 9| német klasszikus nem volt a könyvtárukban. Laci volt a riporter, de 3315 11| Értesz-e valamit a könyvvitelhez?~ ~- Akár az indiai brahminok, - 3316 11| nevezve a kedves férje a könyvviteli osztályba...~ ~Egy vén könyvkiadó, 3317 2| az ifju gróf estélyéről a köpenyege alatt hozott el a ravasz 3318 9| rendőrbácsija, mikor duplarétü köpenyegét a nyakára húzta, olyan volt 3319 3| habozás nélkül kitették a köpönyegét.~ ~De mindez még hagyján 3320 11| a pénzeslevélhordó feje köré.~ ~Aztán így szólt a szegény, 3321 13| átszivárgott a nagyközönség körébe, s az ismeretlen író cikkei 3322 2| kóborló komédiás család körében töltötte el ezt az iszonyatos 3323 2| fráter naphosszat bolyong a környékbeli falvakban, de alig gyül 3324 2| mind ez a furcsa, frivol környezet, mely egy varázslat könnyűségével 3325 9| közeli fölgyógyulását orvosi körökben kétségtelennek tartják.” 3326 13| András neve az irodalmi körökből lassanként átszivárgott 3327 9| odakünn, az Andrássy-út köröndjén, ahol a nagy fehér hóréteget 3328 2| tányérokat, villákat helyezett el köröskörül. Signora Callioni, aki vendégszerető 3329 12| a szinpad felé egy barna körszakáll s néhány aranyos szőke hajfürt. 3330 11| Népszínházig. Mikor a földszinti körszékeken helyet foglaltak s a szép 3331 7| verését, amíg a személye körüli, bajusztalan huszár - utolsó, 3332 3| Husvét előtti hétfőn, körülnézve, hogy nem látja-e valaki, 3333 3| oltárköve előtt állván, körülötte a fehéringes minisztráns 3334 6| melyek a kis tornyos kastélyt körülvették. Most senkinek sem volt 3335 3| haragoszöld bokor erdejével körülvéve. S ebédek előtt, felgyülekezve 3336 15| meg egy fél Európára szóló körutazó jegyet. Egy nappal a Terka 3337 14| az ablakát s egy ideig a körúti fák kopott ágait nézte. 3338 6| Nem az adósságai miatt köszönt le? - kérdezte egy belvárosi 3339 12| A nagyherceg udvariasan köszönte meg a művész szívességét, 3340 8| a lakásából, egy idegen, kötekedő lélek mélyében fakadtak. 3341 9| úgyis szalmazsákból font köteleket látott, ahol a rabok viharos 3342 7| kitünően felfogja, micsoda kötelességeket ró az emberre az a körülmény, 3343 15| Terka kisasszony himzett köténnyel járna ide-oda, mint a világ 3344 3| hófehér kabátban, hófehér kötényben és egy négyszögletes, ragyogó 3345 5| valami láthatatlan kapocs köti össze széles az országban. 3346 2| testvér zavarodottan.~ ~- Ide kötjük a kis lovak mellé s jól 3347 3| tökéletesen szabad kezet kötött ki magának.~ ~- Meglesz, 3348 2| kasznár ad olykor egy-egy kövérebb kappant, meg az öreg gróf, 3349 2| már az idők viszontagságai következtében.~ ~- Dicsértessék a Megváltó! - 3350 14| kapna, de egy jótéteményt is követne el: egy unatkozó asszonyt 3351 14| koptatta a vidéki utcák kövezetét, Kommerné már túl volt a 3352 13| külföldi lapokat, szintén közbeszólt. Régi ujságíró volt, cinikus, 3353 2| S a mennyei poroszlók közbül kapták a gálosvölgyi kovácsot, 3354 13| diskurzust, ha véletlenül közébük toppanok s ahhoz nincs kedvem, 3355 7| zordon levegőjébe, ha a közelben valahol egy gyermek etikett 3356 7| embert, ha a temetési menet közeledik.~ ~S mialatt a szegény püspök 3357 12| paradicsomvörös urat látott közeledni a virágágyak közül, aki 3358 2| kurta-nemest, akik a csacsifogat közeledtére bezárták kapuikat, s nagy 3359 12| arcu, fiatal ember állt föl közeledtükre az íróasztala mellől: - 3360 2| a lakoma közben bizalmas közellétbe húzódott a csillogó szemü 3361 13| béresek, érezvén a gazda közellétét, kinyujtották fáradt tagjaikat, 3362 7| impozáns palota volt, e középkorias kastély, amely messze kiemelkedett 3363 7| A félmilliós püspökség középpontja ez a zöldredőnyös, impozáns 3364 7| közeli pillanatig, amikor a közjegyző pecsétet fog nyomni az elhagyott 3365 15| helyett egy borzas, józan, köznapi asszony jelent meg a képzeletében: 3366 3| mindenféle rejtek-utcákon, közökön át bujdokolt a külváros 3367 13| gondolataimat a világgal is közöljem. Végigálmodnám a leggyönyörűbb 3368 14| lélekzetvételeinek pontos számát is közölné velem...~ ~Ragyogó szemmel 3369 9| kiválóan sikerült” - a lap élén közöltük. Adtunk táviratokat a ház 3370 14| holnapra hideg, szürke, közömbös emlékké fakul, olyanná, 3371 10| is megállott egy darabig, közömbösen szemlélve az irodalmi ujdonságokat, 3372 3| kis fészekben, leereszkedő közönnyel üdvözölvén egy-egy szembejövő 3373 2| ruha nélkül, amelyben a közönség ismerte őket, szakasztottan 3374 4| jellem nélkül valók, olyan közönségesek, mint egy csütörtök délután. 3375 2| bohóc, aki a cirkuszi bódé közönségét szokta pazar ötletekkel 3376 11| valószínü, hogy együtt és közös akarattal követték el az 3377 10| indult vissza a kerületi központ felé, egész délután ott 3378 13| még eleven ember. Talán köztetek van, talán hallja is, amit 3379 10| temérdek koszorú közt, amely a köztiszteletben álló matróna koporsóját 3380 7| kereskedők boltjaiban s a kis kofasátorok alatt sajnálkozva suttogták 3381 15| Talán abban a meggyszínü kofferben van, vagy várj, nézzük csak 3382 1| De az üzlet rossz és a koldulás alig jövedelmez valamit... 3383 5| az új tanár életrajzát. Koller Félix érdeklődő csoport 3384 5| fogták körül a szerencsés Kolnayt, míg Szedenich főtisztelendő 3385 3| tiszteletreméltó ferencrendi barátok kolostora.~ ~- Méltóságod állandóan 3386 2| Oh, ha ezt a lakomát a kolostorbeli testvérek látták volna! 3387 3| oly közönyösen vált meg a kolostortól!~ ~Titokban, még önmaga 3388 12| lapokban: Adélt, az idősebbet, kombinációba is hozták nemrégiben egy 3389 2| vagy igazán egy kóborló komédiás család körében töltötte 3390 2| tünt fel előtte a sárga komédiás-kocsi, a kacsingató primadonna, 3391 1| akit valaha az útszéli komédiások kocsijába kergetett a juliusi 3392 14| A tanár közelebb hajolt Kommernéhez, az arca kipirult, s majdnem 3393 14| álom ér valamicskét... A Kommernék csak addig teszik boldoggá 3394 14| mindjobban elérzékenyülő Kommernét, s a míg a házmester ajtót 3395 9| át, azaz hogy nem, ennél komolyabbat cselekedtünk: fölolvastunk. 3396 3| szobáikba. Még a mise is szinte komorabb volt a kis egyházban s bár 3397 9| Eredeti távirat.) Elize komorna közeli fölgyógyulását orvosi 3398 4| álmosan szólott a besiető komornának:~ ~- Vetkőztessen. Lefekszem...~ ~ ~ 3399 4| megcsókolja.~ ~Egy-egy kuktát, komornyikot, aki véletlenül arrafelé 3400 3| jellegét és egy cinterem komorságával meredt a belépőre.~ ~És 3401 3| valódi papi tokák voltak, kompaktak, tekintélytkeltők s mégis 3402 12| hangolta pár percig drága koncerthegedüjét, gyémántgyűrűje csillogott 3403 12| fölemelték a hírnév magaslatára, koncertjein minden fővárosban tomboltak, 3404 4| sávot von a nagy vörösréz kondérokra, melyekben erőteljes burgundi 3405 8| koccintottak, s Huszár elénekelte a kondorosi csárdát. Az angol később 3406 10| legény, - odakünn egy vasuti konduktor várakozik, aki mindenáron 3407 15| bizonyos megelégedéssel konstatálta magában, hogy a Terkával 3408 3| értesültek! Ej, micsoda rémületes konsternációt idézett elő ez a bűnbe tévedt 3409 4| sőt Edison is egyszerü kontárok voltak e pillanatban az 3410 9| feledi ki a programjából (a konvenciós téli rabot a meleg téli 3411 4| minden egyes részébe.~ ~A konyhabeli személyzet respektussal 3412 9| börtönforma ablakok nyiltak a konyhából és a folyosókról, növelve 3413 3| diadalmasan visszatért a konyhájába.~ ~ ~ ~ 3414 3| került a boldogult püspök konyhájára, aki valósággal kényeztette 3415 4| A terjedelmes főhercegi konyhákban nagy az izgatottság. A csöndes 3416 3| fejtett ki.~ ~Megszemlélvén a konyhát és a kolostor egyéb helyiségeit, 3417 14| szerelmét tizenöt éven keresztül konzerválja...~ ~- És az se, hogy valaki 3418 9| engem, az én vidékiesen konzervált kedélyemmel, mindez nem 3419 9| idáig feketéllettek a liget kopár lombozatai, s az arannyal 3420 7| püspök haldoklik. S míg a kopasz megyei főorvos, a maga affektált 3421 9| emlékül. Mikor a háziorvos, a kopaszfejü megyei fizikus, a maga csontfejü 3422 14| volt egy-egy szerencsés kópé, akinek a nevét összefüggésbe 3423 11| Gyula valaha verseket írt és koplalt. Még akkor koplaltak néha 3424 11| írt és koplalt. Még akkor koplaltak néha a költők s oly komolyan 3425 9| lépcsőkről nehézkes emberek kopogása hallatszott ide föl... S 3426 3| tréfa s a páterek szótlanul kopogtak végig a hosszu folyosókon, 3427 16| valószínütlen vendég nem kopogtat a hálószobája ajtaján.~ ~ 3428 3| poklokra fog kerülni!~ ~A kopogtatásra a szegény atya minden lélekerejét 3429 15| hogy hangosan meg fogja kopogtatni a szobáikat elválasztó szárnyas 3430 3| visszahúzódik az ablakból. Kopogtatok, hogy nyissák föl, de erre 3431 9| tetszett és sokszor magunk kopogtattunk be magunkhoz, avagy Lacinak 3432 9| hívtak, egy nap virágos koporsóba tették s a lépcsőkről nehézkes 3433 9| megint érzik itt a szobában a koporsóra helyezett koszorúk átható 3434 15| szobájában két nehéz cipő koppant meg a kemény parketten, - 3435 4| burgundi leves fő, a hosszu koppasztó asztalokra, hol a fácánok 3436 14| érettségiző diák korában utóljára koptatta a vidéki utcák kövezetét, 3437 2| gyerekek közül kettő, a jövendő kor lovarművészei és akrobatái, 3438 13| Körülbelül negyvenéves koráig csak úgy ontotta magából 3439 6| fölött kipirult az ég alja, koránkelő madarak csicseregtek valahol 3440 10| Igenis, ma reggel. Korányi tanár úr is itt járt a mult 3441 2| szerteszét a levegőben.~ ~A kordén, mialatt a csacsi vidám 3442 12| persze, hiszen az öreg korhellyel együtt kóboroltunk valaha 3443 11| vetette át magát a híd magas korlátján.~ ~ ~ ~ 3444 4| órát harangoztak.~ ~Baur, a kormánytanácsos, kiváncsian kukkantott be 3445 16| ócska bluzt viselt, a kezei kormosak és piszkosak voltak s mikor 3446 9| az én tizennégyesztendős korom legjobb barátja, egy halvány, 3447 13| nincs kedvem, hogy öreg koromra referádákat írjak a pincetüzekről, 3448 9| nőegyleti kóstolókat rendez a Korona nagytermében), célirányos 3449 11| selyemszalagok díszítettek s a Koronaherceg-utcában rendelt egy sötétzöld kimenő 3450 6| asszony, aki valaha kilencágu koronákról álmodott. - Van is ezeknek 3451 12| most itt vagyok és az én koronám is ér annyit, mint ezeké 3452 14| annyi sok éven át ő volt a koronázatlan királynője. Kommerné! ez 3453 5| adott. De a keserűszívü, korosodó piarista szívében mégis 3454 13| is törődött azzal, hogy a kortársai miféle véleménnyel vannak 3455 11| hideg fagylaltszeleteket, a korzón megállottak az emberek. 3456 3| Ignác, a pincemester, öreg kosarakban cipelte fel a pince legmohosabb 3457 4| rákokra, melyek még élnek a kosárban, a könnyü, hófehér habra, 3458 9| belügyeket (tudniillik nőegyleti kóstolókat rendez a Korona nagytermében), 3459 8| alszik, míg én magamban kószálok, mint egy ágról szakadt 3460 13| Egy májusi napon odakünn kószált az erdőben, álmodozva szívta 3461 9| keresztül az őserdőkben kószáltunk, ahol paradicsommadarak 3462 10| álmadozva, amíg a várhegy kőszikláin lefelé haladt. És amíg gyöngülő 3463 2| maga elé idézi az egyház e kőszívü híveit s szigorúan kérdezi 3464 9| a barátok terének szürke kőszobra fehér hermelin bundában 3465 10| Tatjána.~ ~A temérdek koszorú közt, amely a köztiszteletben 3466 9| erős illat, amit a koporsó koszorui terjesztettek...~ ~ ~ 3467 10| egész életének hideg halotti koszoruját...~ ~ ~ 3468 9| szobában a koporsóra helyezett koszorúk átható illatát. A vagyonukat 3469 16| a kereskedelmi egyesület kosztümbálján, miután, mindenesetre nagy 3470 7| zugolyban, a papi házak ódon kőtömegei közt élni, örülni látszott 3471 2| közbül kapták a gálosvölgyi kovácsot, néhány nyersszavu kurta-nemest, 3472 3| megboldogult főpapot a püspöki kripta ajtajáig.~ ~De visszajövet, 3473 9| a végletekig. A Schmidt Kristóf, Hoffmann könyvei nem kellettek; 3474 11| világított az orvos aranyszőke Krisztus-arca.~ ~Imrey, aki most már nevetve 3475 10| csöndesen megcsókolta a krizantemum-koszorút, szívének, fiatalságának, 3476 10| egy fölírás nélkül való krizantémum-koszorút talált, amelynek nem akadt 3477 3| De visszajövet, ahogy a krónika meséli, közvetetlen a sirbolt 3478 11| fogok többé verset írni, de küldj azonnal négyszáz forintot, 3479 12| fenhéjázón tette hozzá:~ ~- Küldje hát be...~ ~Egy halványsárga 3480 15| Luitpold-kávéházból névtelen levelet küldök Katona urnak, hogy azonnal 3481 13| béresasszonyt tintáért s papirosért küldött az ispánhoz. Körülbelül 3482 12| mit szólna az az úr, ha én küldözgetnék neki ilyenkor leveleket.~ ~ 3483 12| császári opera egyremásra küldte utána a táviratokat, mivel 3484 6| virágok illatos üzenetet küldtek a távolról csacsogó hullámoknak. 3485 7| mozog; a kerekek forognak, a küllők működnek, de ama pillanatban, 3486 13| kísérlet után a szerkesztő külön hírben figyelmeztette olvasóit 3487 13| gyönyörüséges érzést, hogy sokkal különb volt annál, aminek látszott...~ ~ 3488 16| aki már maga is meg tudja különböztetni a jó cselekedetet a rossz 3489 7| menetét nem zavarja meg különösebben az a tudat, hogy a püspök 3490 2| vidéken, ahol az emberek, de különösen az asszonyi népek, istenfélő 3491 4| délután. Valami pikánsat, különöset óhajtanék.~ ~A gróf izgatottan 3492 16| demokrata-pártnak, inkább a külszín megtartása kedvéért, semmint 3493 16| apa, aki alelnöke volt a kültelki demokrata-pártnak, inkább 3494 9| nagytermében), célirányos külügyi politikát fejt ki (amennyiben 3495 3| közökön át bujdokolt a külváros felé, ahol a gonosz szakács 3496 13| embergyűlölő, - hogy annak a külvárosi Peturnak nincs igaza... 3497 12| fenséges úr palotájának küszöbén. Ez Crailsthal gróf volt, 3498 7| szegény püspök odafenn utolsó küzdelmét folytatja, mialatt nagy, 3499 1| milyen rettentő gondolatok küzdöttek az agyvelőmben? Hát kegyes 3500 4| kormánytanácsos, kiváncsian kukkantott be a konyhába.~ ~- Nos?~ ~- 3501 1| zöldes reverendáját az utolsó kukoricacsősz is ismeri, ezt a prédikációját 3502 13| formát öltött, új magtár és kukoricaszárító épült s a béresek, érezvén 3503 3| tekintélyes főszakács, aki kuktai minőségben maga mellé fogadta, 3504 4| homlokát megcsókolja.~ ~Egy-egy kuktát, komornyikot, aki véletlenül 3505 7| még most is vígan csörgeti kulcsait, épp olyan rendesen kiadja 3506 4| nyilt föl az ajtó.~ ~- Hol a kulcsár? - szólt a vén Nickelsdorf 3507 7| összebujnak az inasok. A kulcsárné még most is vígan csörgeti 3508 14| nem adtam volna, ha csak a kulcslyukon át is benézhetek!... Sokszor 3509 11| a rimamurányi részvények kuponjait. Imrey huszonöt forintért 3510 7| gyászjelentés szövegét várja, kuporodva huzódik meg az egyik folyosói 3511 5| negyedik malomban...~ ~A kurátor eközben erősen megrántotta 3512 16| körül forgolódtak, este kurjongatva öntötték magukba a pálinkát... 3513 2| kovácsot, néhány nyersszavu kurta-nemest, akik a csacsifogat közeledtére 3514 7| becsületes rokoni kéz sietve kutat, rendezkedik itt ama közeli 3515 8| Az asszonyi szeszélyek kútforrásairól, a hisztériáról úgyszólván 3516 11| forintot adott értük és nagy kvartalakban bocsátotta ki őket, hollandi 3517 9| bűbájos kék tavat, melynek à la Jules Verne való áthajózására 3518 15| skatulyában...~ ~Nyitray, mintha a lába gyökeret vert volna, ijedten 3519 2| szedd egy kissé jobban a lábaidat, hogy kiérhessünk valahára 3520 1| saruihoz és sírva öleltem át lábait. Könyörögve szóltam:~ ~- 3521 2| burgonyát aprított egy bádog lábasba; Herr Christián, a „vasember”, 3522 2| mindenestől az asztalra helyezte a lábast, mely finom, illatos párákkal 3523 15| szóban. Ha aztán kitette a lábát, az én gondom, hogy Terkához 3524 4| tenyerére s idegesen toppantott lábával. A szakácstudomány molett 3525 9| kopogtattunk be magunkhoz, avagy Lacinak kellett bejönni kívülről 3526 15| dobáltak ide-oda néhány ládát, az apró kulcsok megfordultak 3527 8| lámpája szelte át a holt laguna vizét. Huszárt hirtelen 3528 13| hogy a törzsasztal kissé lagymataggá lett a dicséretben és az 3529 8| különbség, mint köztünk és a laikus emberiség közt...~ ~Az asszonyi 3530 8| végső okának. Köztünk és a laikusok között egyszerűen annyi 3531 3| víg táncra perdültek s a lakás kinyitott ablakain át dallamos 3532 14| suhannak be szomoru agglegény lakásába... Fütyörészni kezdett valami 3533 8| amelyek önt elüldözik a lakásából, egy idegen, kötekedő lélek 3534 15| üres óráiban képzeletbeli lakásokat butorozott be, amelyekben 3535 13| minden zsindelyfödeles emberi lakástól. A meghasonlott író összecsomagolta 3536 9| barátságos farmban, valami lakatlan szigeten, ahol az ember 3537 15| apró kulcsok megfordultak a lakatokban, Katona úr (világosan lehetett 3538 5| járatnak. A fiu, aki csattos lakkcipőt, hófehér kézelőt viselt, 3539 3| mely hajnal felé vígan lakmározott, és hangos felköszöntőkkel 3540 15| éjjeli pongyolában.~ ~- Kik laknak itt a szomszéd szobában? - 3541 7| évenkint pár napot s a városka lakóit nem igen ismerte jobban, 3542 2| kopott, zöld reverenda a lakoma közben bizalmas közellétbe 3543 2| zöldes szemeit. Oh, ha ezt a lakomát a kolostorbeli testvérek 3544 7| mint a két főünnepen s a lakosság előtt szinte misztikus színben 3545 4| eltünt a kis főhercegnők lakosztályában.~ ~*~ ~A főhercegi kápolnában 3546 11| Ime, királynőm, jövendő lakosztályod bejárása...~ ~A sellő besuhant, 3547 9| épületben, ahol nagy kényelemmel laktak vagy tizenhat szobát. Jómódu 3548 8| szalagján egy vasúti vonat vörös lámpája szelte át a holt laguna 3549 3| megyek a folyosói följárás lámpájáig, hát - szent atyám légy 3550 6| pongyolánkat és gyujtsunk lámpát a szalonban...~ ~- Várjon 3551 11| és szemében felgyulladt a láng, amelyért feneketlen ingoványokba 3552 13| a Csik lelkében a régi lánggal támadt föl fiatalos életösztöne: 3553 1| bocsáss! - a pokol iszonyatos lángjai közé? Kétségbeesve zörgettem 3554 16| fülledt munkatermekben, a kék lángok között ide-oda járt és a 3555 2| aki poharát a zöldszemü lányéhoz ütötte, s aki pajkos istentelen 3556 9| egyetlen példányban és a lapkihordó szerepére sem resteltünk 3557 13| az illusztrált külföldi lapokat, szintén közbeszólt. Régi 3558 12| láttuk már az illusztrált lapokban: Adélt, az idősebbet, kombinációba 3559 5| matematika professzora álmodozva lapozza végig a régimódi, megfakult 3560 1| utánam az istállóban. A laptika, amelyet ti mindannyian 3561 1| még mindig sorra járja laptikájával a környék országútját és 3562 10| házakra, melyek szinte félve lapultak meg a mély szakadékban, 3563 3| kisietett, hogy a szokatlan lárma felől értesülést szerezzen, 3564 6| most a nagyváros banális lármájától! Mintha nem is ugyanabban 3565 13| szenvedéllyel disputáltak, lármájukkal elriasztva néhány békés 3566 6| csacsogó hullámoknak. A lármás budapesti asszonyok megilletődve 3567 11| poéta kopott kabátja alá s lassan megindultak az éjszakában. 3568 8| de a péterkebogár is elég lassu alkalmatosság az orient-expresshez 3569 9| Lapunk belmunkatársa, Kajuthy László ma jeles sikerrel végezte 3570 11| öngyilkosságot.”~ ~Ez, mint önök láthatják, egy banális és közönséges 3571 5| szögezte s a megdöbbenés látható jeleivel dadogta:~ ~- El 3572 12| kezét.~ ~- Örülök, hogy itt láthatom, - szólott, - mert már egyszer, 3573 9| szélére, ahol már szinte láthattuk a Balatont, ezt a bűbájos 3574 3| hétfőn, körülnézve, hogy nem látja-e valaki, a gvárdián magához 3575 13| amelynek alkotását sohase látjátok meg földi szemmel... Az 3576 3| föl, s mondd, hogy tüstént látogasson meg. Beszédem van a gonosz 3577 11| a költő.~ ~- Mindegy, ma látogatást fogok tenni a Kiviteli Bank 3578 7| fürdőzés ideje alatt be szokott látogatni a titkárjával.~ ~Évenkint 3579 16| minden szót, amit különös látogatója intézett hozzá:~ ~- Jó voltál-e, 3580 1| egyszerre nagy fényességet látok föltünni a föld felől. Mintha 3581 10| Húsz-huszonkét évesnek látszó fiatal asszony volt, kék 3582 14| hazugság az... Jávor amíg látszólag a cigány nótáját hallgatta, 3583 8| Giorgio Maggiore sötét foltjai látszottak. Huszár sietve botorkált 3584 1| nyulaknak még színét sem láttad hosszu zarándoklásod alatt. 3585 1| Isten kegyelme reája bízott. Láttad-e, micsoda tornyos házban 3586 9| fiu volt, akit csak ritkán láttak mosolyogni s a jó nagymamája 3587 12| nagyhercegnők arcképét mindannyian láttuk már az illusztrált lapokban: 3588 5| megdöbbentek volna, azt látva, hogy a matematika professzora 3589 1| pillanatra a rekesztéken, s látván, hogy az Ur egy szegény 3590 3| értesülést szerezzen, csodálatos látvány tünt a szemébe. Anzelm úr 3591 15| levetette a cipőt. Később a lavoirban megloccsant a víz, majd 3592 9| este Miklóst újra elfogta a láz s másnap megtiltották neki, 3593 11| vérüket földi vágyódások láza, hogyan tudjam én? Imreyné 3594 7| megindulna. Ime, az öreg Albonics Lázár, a káptalan legöregebb kanonokja, 3595 6| kigyulladt a visszaemlékezés lázától.~ ~- Emlékszik... a piknik 3596 4| távolról sem sejthetik, milyen lázongó tépelődéseket folytat odabenn 3597 5| különböző névnapokról, régi lázsiások és aranyak és legalul, a 3598 10| az elhunyt matróna nevelt leánya, akinek délfelé valami dolga 3599 8| hogy az édes, nyiltszívü leányban egy merőben idegen kisasszonyt 3600 8| amikor egy friss, fiatalos leányhang hahotázva megszólalt:~ ~- 3601 15| ha így szólhat a hűtelen leányhoz:~ ~- Szálanként szeretném 3602 9| szőke, filigrán-testalkatu leányka, mind-mind a fiu kedvét 3603 7| angol kisasszonyok kékruhás leánykáit s hallják a harangzugást, 3604 8| odaadásával az ő szelid, leánykori Terkája...~ ~ ~ 3605 10| Mit jelentett az oroszos leánynév, melyet könnyezve, mély 3606 16| egyszerre megváltoztak. A gazdag leányok gőgje egy pillanat alatt 3607 16| szabásu kabátokat viselt; ha leányokkal beszélt, mindig elpirult, 3608 14| Az asszony elpirult, leányosan lesütötte a szemét, majd 3609 15| részegítő illatát, ha a kékszemü leányra gondolt. És ez a kis tündérkirályné 3610 7| fogadta. A pincemester ma is lebaktat a borokért, mivel az ebéd 3611 1| egy béka. Lelkem odafenn lebegett az aranyosszélü felhők között, 3612 1| kereseted a mennyországban!...~ ~Leborultam Szent Péter saruihoz és 3613 10| meglenni a dohányfüstös lebujban. Mély tisztelettel azt bátorkodik 3614 16| édesanyádhoz?... Megtanultad-e a leckédet és nem voltál-e irigy a 3615 15| csomagjait, átöltözködött, majd lecsavarván a villamos világítást, vállalkozón 3616 8| szeszélyes teremtés! De lecsendesülvén a vihar, Huszár boldogan 3617 8| egyenesedett föl a székén és lecsüngő, vörös haját lelkesedve 3618 9| rabok viharos éjszakákon leereszkednek. Ebben a házban lakott az 3619 3| otthonos kis fészekben, leereszkedő közönnyel üdvözölvén egy-egy 3620 4| komornának:~ ~- Vetkőztessen. Lefekszem...~ ~ ~ 3621 6| asztal mellől.~ ~- Jó lesz lefeküdni, édeseim, mert holnap korán 3622 4| hasonlítva.~ ~*~ ~Este, lefekvés előtt, a komornyik meghajolva 3623 6| senkinek sem volt kedve a lefekvéshez, a lányok álmodozva nézték 3624 3| normandiai napok mögött lefutott, talán egyetlen szála sem 3625 15| színházakat, a galériákat és a legalávalóbb chantantokat bujta, bizonyos 3626 5| egyszerre kihúzta a sublád legalsó fiókját...~ ~A fiókban mindenféle 3627 5| lázsiások és aranyak és legalul, a sarokban, egy kopott, 3628 4| sürgés-forgás egyszerre elhal a legbelső konyha ajtaja előtt, melynek 3629 14| legvonzóbb, a legbájosabb, a legcsábítóbb asszony... Én, a lusta és 3630 7| kis titkár, az egyházmegye legcsinosabb papja, - mialatt a fejét 3631 15| volna, ijedten állt meg a legelső szónál, de egyszerre hangosan 3632 10| bontogatta, mikor Galamb legénye a szobába lépett.~ ~- Tekintetes 3633 14| tartozik éppen az utolsó legények közé...~ ~A csontváz hangtalanul 3634 15| órákig elgyalogolt olykor a legesősebb éjszakákon, aki fehér, bolyhos 3635 7| Erőteljes, katonás írásával legfölül a tábornok jegyzi föl a 3636 14| Tudja mi lehetne a legforróbb kivánságom az életben?~ ~- 3637 13| közöljem. Végigálmodnám a leggyönyörűbb regényeket és színműveket, 3638 1| Szilveszter testvér, az ő leghívebb szolgájuk, örökre búcsút 3639 9| francia arisztokrácia, a legitim főúri családok tartózkodó 3640 9| tizennégyesztendős korom legjobb barátja, egy halvány, komoly, 3641 6| azokat a darabokat, amelyekre legjobban mulattunk valaha...~ ~- 3642 9| pontján, ahol a legszebb, legkedvesebb téli napjaimat eltöltöttem. 3643 3| kosarakban cipelte fel a pince legmohosabb palackjait - minő mennyei 3644 7| Albonics Lázár, a káptalan legöregebb kanonokja, most hagyta el 3645 3| halmozódott itt együvé a tokák legpompásabb példányainak! Igen, ezek 3646 16| a legszebb gérokkot és a legszenzációsabb nyakkendőket viseli az egész 3647 3| felköszöntőkkel üdvözölte a világ legszeretetreméltóbb háziurát.~ ~A szakács később 3648 9| kezdett lenni (az volt a legszomorúbb, mikor ő azt affektálta, 3649 9| megcsiklandozta, ami nála a legteljesebb jóakarat jele volt. Mindannyi 3650 16| egy pikáns francia hetilap legújabb számát elolvassa. Később 3651 4| Pedig a dinasztia e legvénebb szolgája tétlenül ült a 3652 14| hogy maga az én szememben a legvonzóbb, a legbájosabb, a legcsábítóbb 3653 16| kevesebbet, mint hogy a felesége legyek?... Hát még mi kéne a kis 3654 10| itt az asztal mellett. És legyenek jókedvüek és mulatságosak, 3655 11| poétára. Nem szóval, egy futó lehelettel sugta inkább:~ ~- Veled 3656 11| tekint rájuk, hogy a habos, lehelletszerü napernyőt a sellő tartja 3657 14| ülhetek... Mintha oxigént leheltem volna be, vagy mintha egy 3658 16| finom és úri kisasszony lehessen... Akarod hallani, hogy 3659 15| Azt hiszem, nászutasok lehetnek.~ ~- Hogy hívják őket?~ ~- 3660 16| megtanulj, más húsz pedig azt is lehetővé tette, hogy franciául gagyogj... 3661 4| a főudvarmester mintha lehorgasztott fővel járt volna a palota 3662 14| egymás kezét s Kommerné lehunyt szemmel így szólott:~ ~- 3663 6| zongorának, aztán a szemét lehunyva susogta:~ ~- Most játssza 3664 10| keztyüjét bájos zavarral lehúzta, nevetve így szólott az 3665 14| de az asszony mosolyogva leintette. Szótalanul mentek a legközelebbi 3666 11| sellő-történet, melyet érdemes leírni és meghallgatni.~ ~*~ ~Imrey 3667 13| hülyéknek, pedig ugyebár mindent leírtak, ami a lelküket foglalkoztatta? 3668 14| regény legutolsó fejezete lejátszódik... Hogy vacogott egykor 3669 6| éltek volna, a fák között, a lejtős domboldalon, villamos szikrácskák 3670 12| fejét.~ ~- Helyes, - mondta lekötelező jóindulattal, - hát meg 3671 16| de csakhamar nyugodtan lélegzeni kezdett.~ ~Mikor reggel 3672 3| kopogtatásra a szegény atya minden lélekerejét összeszedte.~ ~- Micsoda 3673 8| jaj volt minden teremtett léleknek, amikor ezek a gonosz órák 3674 8| lélekvándorlás. Nem a régi barbárok lélekvándorlása, a megholt ember lelkének 3675 14| hőfokát, a szívedobbanásait, a lélekzetvételeinek pontos számát is közölné 3676 2| emelte; mert az, aki most a lelkébe lopózott, aki poharát a 3677 16| Bella szemébe, le, egész a lelkéig. S mivel meg volt elégedve 3678 4| közönséges sablonok hullámzanak a lelkemben.~ ~A gróf szánalmat érzett 3679 12| Megengedi-e hercegnő, hogy egész lelkemből imádjam?”~ ~A hercegnő elolvasta 3680 8| házasságrontó ördög, az én lelkemet bujtatta egy éjjelen a Bevilaqua 3681 8| lélekvándorlása, a megholt ember lelkének titokzatos útja az ujdonszülött 3682 8| mázsás súllyal borult a lelkére. Mit tudta, hova megy? Csak 3683 4| igazi glória. A nagy poéták lelkesedése töltötte be a Nickelsdorf 3684 12| de mámorában és művészi lelkesedésében hirtelen valami leküzdhetetlen 3685 8| és lecsüngő, vörös haját lelkesedve csapta föl a homlokáról. 3686 12| hagyományai értelmében, lelkesen pártfogolta a zenét, az 3687 12| átszellemült arcáról. Mikor a lelkesült tapsok elhangzottak, szó 3688 8| emberi testben. Az asszonyok lelkét egy természetfölötti hatalom 3689 1| szememet behunyom? Vegyétek lelketekre ezt a különös álmot, mert 3690 16| szelleme karjai közé, amikor a lelkiismerete foltos volt valami rossz 3691 13| írtak semmit, hanem csak a lelkük szűzi mélyében építették 3692 13| ugyebár mindent leírtak, ami a lelküket foglalkoztatta? Azt merném 3693 5| sohase megy férjhez... „A lemondásnak és az emlékezetnek fogok 3694 4| kegyelmes úr. Be fogom adni lemondásomat, mert a tehetség örökre 3695 1| agyvelőmben? Hát kegyes életemnek, lemondásomnak, bűn nélkül való istenfélelemnek 3696 3| preferánsz játszmájáról lemondjon. Négy vagy öt vendégével, 3697 14| pillant rá a sarokból, aztán lenézéssel így szólt hozzá:~ ~- Tehát 3698 10| csöndjében. A bástyáról lenézett a havas völgybe: a kis folyó 3699 2| mintha e pillanatban is lenge fehér szoknyában hallgatná 3700 5| édesanyjáé... Azt hiszem, boldog lennék, ha a gyerek piros ajkát 3701 6| holnap korán kell talpon lennünk...~ ~A bárókisasszonyok 3702 13| mondjátok, hogy vannak kivételes lények az irodalomban, fenkölt 3703 6| meghuzódó villák között. A park lenyulott a vízpartra, ahonnan friss 3704 5| a György ajkát, miközben leomló könnyei a gyermek rózsás 3705 11| ő kísérte föl Imreynét a lépcsőházak bolyhos szőnyegén. És utóbb 3706 12| dilettáns szerzője), aki a lépcsőházban kedveskedve karolt Sauters 3707 12| karonfogva mentek le a nagy lépcsőházon át a kapuig. A griffeknél 3708 16| ott estek össze a bolt lépcsőjén, az utca sarában, a kocsi 3709 9| virágos koporsóba tették s a lépcsőkről nehézkes emberek kopogása 3710 4| fővel járt volna a palota lépcsőzetén. Sőt künn, a kapu előtt, 3711 2| egy kis pihenés!” S csak lépésben, lustálkodva ballagott tova 3712 16| voltál, én vigyáztam minden lépésedre; most már itt az ideje, 3713 7| palota jéghideg csöndje, a lépések nesztelen suhanása s az 3714 15| volt a szomszédban, alig öt lépésnyire tőle.~ ~Honnan került ide, 3715 13| vett, szólt közbe bizonyos leplezetlen bámulattal:~ ~- Hát a régi 3716 5| Szedenich utóbb ki akart lépni a szemináriumból, de nagybátyja, 3717 8| Meg is teszem...~ ~- Nem lepsz meg, régóta tudom, hogy 3718 8| viziváros, misztikus árnyékok lepték el a tenger menyasszonyát, 3719 3| egyenkint, komor arccal léptek be az ebédlőbe, mintha mindnyájan 3720 8| a téli kabátját s hangos léptekkel kopogott végig a folyosó 3721 5| Szedenich főtisztelendő úr ekkor leroskadt a karosszékbe, szemét fátyol 3722 15| önönmagának:~ ~- Csak azt lessem, hogy egy névtelen levélre 3723 6| huszár-inasa, az utolsó tányért is leszedte, a missz fölállott az asztal 3724 16| Holnaptól fogva nagy leány leszel, aki már maga is meg tudja 3725 13| neve iránt ugyancsak nem lesznek regarddal a budapesti szerkesztőségben...~ ~ 3726 10| birtok, a cselédség. Boldogok leszünk, ha megengedi, hogy önnel 3727 11| szomszédék hatesztendős fia letaszította érette az öccsét a harmadik 3728 3| már itt, e siralmas földi létben megismerteti a paradicsomot.~ ~ 3729 9| közlekedési reformokat létesít (tudniillik átjárókat vágat 3730 11| szigorlatokkal végezhessek. Leteszem a doktorátusokat és hazamegyek 3731 4| kellene. Egy még eddig nem létezett íz, melynek föltalálása 3732 9| csak a jószívü márkói sváb létrás szánkóján nem; mikor a Papodban 3733 16| szívtelen és könnyelmü lettél, aki nem a szívet nézed, 3734 2| ötletekkel fölvillanyozni.~ ~Leültették az egyik székre, de az istenfélő 3735 2| eloszlott, szerteszállt a levegőbe, s egyetlen jelt sem hagyott 3736 7| melegséget hozna a halál zordon levegőjébe, ha a közelben valahol egy 3737 7| közepette, a május gyöngyvirágos levegőjében, csöndes agoniában feküdt 3738 7| hallatszik föl a tömjénfüstös levegőn keresztül, amely e fényes 3739 12| nagy ember előtt.~ ~- Egy levél, - mondta, - Crailsthal 3740 2| cserfák, a tölgyek nedves levelei édes illattal töltötték 3741 12| szőlőfürtök bujtak ki a kövér levelek közül. A fal mellett feszesen 3742 12| egy pillantást vetett a levelekbe, de utóbb türelmetlenül 3743 12| küldözgetnék neki ilyenkor leveleket.~ ~S fenhéjázón tette hozzá:~ ~- 3744 12| szobrot, a Goethe tizenhat levelét, melyet a nagy költő III. 3745 15| lessem, hogy egy névtelen levélre kimozduljon a puha fészekből. 3746 4| keresztül.~ ~Nagy, katonai ebéd lévén, a munka lázasan folyik. 3747 1| élet van mostanában, s a levert atyák még Dominik úrnak, 3748 9| hajló kedélyét még jobban leverte, mikor a kis hugocskáját, 3749 1| hosszadalmas utazástól, de azért levertem magamról az út porát és 3750 4| melyekben erőteljes burgundi leves fő, a hosszu koppasztó asztalokra, 3751 3| voltak az Anzelm úr pompás levesei, ezek az aranyszínü, erőteljes 3752 1| a Dominik úr aranysárga levesét, mert Szilveszter testvér, 3753 11| foglaltak s a szép asszony levette a kalapját, csodálatos moraj 3754 14| rekeszizom innen vagy túl levő részét gondolja?~ ~- Hiába 3755 9| paradicsommadarak ugrálnak a liánok között, a tengerparti sziklákon, 3756 12| halványsárga, meggyszegélyes libériájában, a galéria mitológiai asszonyai 3757 8| menyasszonyát, távolról a Lido és a Giorgio Maggiore sötét 3758 9| át idáig feketéllettek a liget kopár lombozatai, s az arannyal 3759 5| óratartók, pamutdinnyék, likőröskészletek a különböző névnapokról, 3760 5| A fiókban mindenféle lim-lom hevert, himzett óratartók, 3761 11| buffetben sohasem adtak el annyi limonadot, mint ezen a forró őszi 3762 12| tanította zenére a budapesti Lipótváros csodagyermekeit. De a szerencse 3763 11| zsakettet rendelt egy előkelő lipótvárosi szabónál. Honnan került, 3764 1| házban lakott? Hat fehér ló húzta a hintaját, amelyen 3765 13| itéletével, mert a lelkében ott lobog a Csertán András édes és 3766 7| fényes halotti ornátusát, a lobogó gyertyalángokat, melyek 3767 9| ahol a téns városi huszárok lódingjait tisztogatja).~ ~E hideg, 3768 2| elkeseredésében a jó fráter elbúsulva lógatta le a fejét s a szörnyü melegben, 3769 8| centiméterrel a világrendszer logikájának országútján, de ez a pár 3770 2| nagy, vörös paprikafüzérek lógtak az asztalra.~ ~De signorina 3771 9| feketéllettek a liget kopár lombozatai, s az arannyal ékes házak 3772 15| café restaurantba, ahol lomha jóakarattal nyugodott bele 3773 9| muszka poroszló az öreg „London News” fametszetén, aki titkos 3774 15| huszonöt angol vendéget kaptunk Londonból.~ ~Mikor a szobaleány kiment, 3775 14| hallgatta, újra és újra lopott pillantást vetett a Kommerné 3776 3| éjszakánkint férfiruhában lopózik a kolostorba! Nem, ezt már 3777 1| nyitva maradt egy pillanatra. Lopva surrantam be, de a mennyország 3778 9| olyan volt az ő mozdulatlan lova hátán, mint valami muszka 3779 14| mit gondolsz?... Te vagy a lovagom, tőled függ, hogy mit csináljunk?...~ ~- 3780 2| kacsója, melyekkel esténkint a lovagostort suhogtatta, a fiu vállán 3781 9| majd engem, ha egyszer a lovára fölpattan...” Sőt annyira 3782 2| közül kettő, a jövendő kor lovarművészei és akrobatái, nyájasan húzódott 3783 2| signorina Giulietta, a lovarművésznő, aki Demont, a szénfekete 3784 12| vize. A III. Albert Henrik lovasszobránál, mely közvetetlen a rezidencia 3785 12| Henrik nagyherceg gyönyörü lovasszobrát. Tíz órakor megvacsorázott 3786 11| ki a gázvilágos utcára és lóvasúton mentek el a Népszínházig. 3787 2| a szénfekete kocsihúzó lovat, csengő hoplákkal szokta 3788 11| az előcsarnokban. Mikor a lóversenyen szeméhez emelte az emailos 3789 3| császárság tüneményes crémejének! Lucullus úr, aki a bankettek terén 3790 4| vágják apróra a zellert és a ludmájas hachét. A külső konyhában 3791 15| távoli pontról, teszem föl a Luitpold-kávéházból névtelen levelet küldök 3792 14| legcsábítóbb asszony... Én, a lusta és fáradt ember, szinte 3793 2| pihenés!” S csak lépésben, lustálkodva ballagott tova az erdőségben, 3794 7| mitsem élvezett a püspöki luxus fényéből, mint a pompás 3795 6| kipirult az ég alja, koránkelő madarak csicseregtek valahol az 3796 9| ezt a kis szőke, vidor madárkát, akit Edithnek hívtak, egy 3797 13| koráig csak úgy ontotta magából könnyüszerrel a novellákat, 3798 16| ideje, hogy magad vigyázz magadra... Pá, kis Bellám, sohase 3799 8| még az sem jutna eszedbe magadtól, hogy egy pohár vizzel megkinálj...~ ~- 3800 14| kis kezet egy pillanatig a magáéban tartotta.~ ~- Hát mit tegyek? 3801 15| kisasszonyt Nyitray úr öt évig a magáénak tekintette, üres óráiban 3802 1| utazástól, de azért levertem magamról az út porát és meghúztam 3803 3| van vele, szívesen látja magánál, akár ma ebéd után is.~ ~- 3804 4| pillanatokban. Ünnepies magány, csöndes áhitat közepette 3805 14| tanárral az éjszakai órák magányában nem egyszer érdekes diskurzust 3806 10| ha esetleg jobb szereti a magányt...~ ~A fiatal asszony kedvesen 3807 11| tied vagyok...~ ~És ledobta magáról a ruhát, a fűzőt, a kalapot, 3808 1| Mindig messzebbre, mindig magasabbra távolodtam el tornyaitok 3809 12| gyorsan fölemelték a hírnév magaslatára, koncertjein minden fővárosban 3810 7| baldachin alatt a szentháromság magasra kiemelkedő oszlopát. Csak 3811 1| fiaim, a hideg, homályos magasságban, csak nagy távolról gyujtogatták 3812 12| Később a nagyherceg magasztaló szavakkal emlékezett meg 3813 10| melyek huss, elröpítenek magától...~ ~Szólt és eltünt, mint 3814 8| távolról a Lido és a Giorgio Maggiore sötét foltjai látszottak. 3815 7| jámbor, kéköves canonicus magister sopánkodva járt a palotában 3816 13| tisztességesebb formát öltött, új magtár és kukoricaszárító épült 3817 9| vagyok... Azok odaát mind magukhoz hívnak... Mintha már nem 3818 9| sokszor magunk kopogtattunk be magunkhoz, avagy Lacinak kellett bejönni 3819 8| theoria az első elfogadható magyarázata az asszonyok érthetetlen 3820 5| úr épp az arányszámítást magyarázta, s óra végén, kevéssel a 3821 15| őket?~ ~- Azt nem tudom, de magyarok és Budapestre valók.~ ~Nyitray 3822 15| egy férfihang így szólott magyarul:~ ~- Azt hiszem, pont tizenkettőkor 3823 15| a kis bolyhos belépő, a majális, a harmatos fenyők illata - 3824 6| keringőt, amit a huszárok majálisán táncoltunk...~ ~Mici lesütötte 3825 6| összegyült huszárok lampionos majálist rendeztek a kastély angolkertjében. 3826 8| fojtotta el a szívét és majdhogy nem könnyekre fakadt. A 3827 7| jobban, mint a gasteini majorosokat, akikhez nyaranta, a fürdőzés 3828 9| messzebb eső részeiből, mint: „Majorság. (Eredeti távirat.) Az új 3829 2| ahonnan a fát a kolostor majorságába szállították, két hatalmas, 3830 7| parádés kocsisok s a halzsiros majorságbeli cselédek, mind-mind kivétel 3831 5| találkozott a vajaskenyeret majszoló Haller Idával... Beszédbe 3832 7| és ragyogás közepette, a május gyöngyvirágos levegőjében, 3833 4| hűséges volt hozzá, most makacsul vonakodott, hogy megjelenjék 3834 8| semmiség... Az orvos, aki mákszemnyi tudománya révén fitymálva 3835 2| tojásoknak, itt-ott egy eleven malac vagy pulyka, sárgahúsu, 3836 5| s egy délután a negyedik malom előtt találkozott a vajaskenyeret 3837 5| Haller Mihály, a negyedik malomban...~ ~A kurátor eközben erősen 3838 5| nagyon is fiatal az édes mamád... Pedig, ha jól tudom...~ ~ 3839 9| megint erős volt, a Mikoló mamája ölelte át a kis fia koporsóját... 3840 12| kiváltságosaival, mindig valami szédítő mámor fogta el egész lényét, s 3841 12| volna megmondani miért, de mámorában és művészi lelkesedésében 3842 14| hogy tavasz van, odalenn mandulafák nyilnak s édes, részegítő 3843 2| aki a kacérságot még a manége mellett megszokta, pajkos 3844 7| a főispán olvashatatlan manupropiája után egy egész csomó sikerült 3845 3| kijelentette, hogy ha a pincemester marad, ő tüstént búcsút mond a 3846 5| egy hét mulva ákár ki is márádhát az iskolából...~ ~A diákok, 3847 8| hajléktalan betyárok tanyáján... Marcangoló keserűség fojtotta el a 3848 6| gyült össze táncpróbára egy márciusi éjszakán.~ ~- El fogom játszani 3849 11| jóslatot és így szólt:~ ~- Margitnak foglak hívni, mert Margitról 3850 11| Margitnak foglak hívni, mert Margitról énekeltem a verseimben...~ ~ 3851 9| se oda, ha csak a jószívü márkói sváb létrás szánkóján nem; 3852 8| staggione Carmen-jét, a Márkus-térre mentek vacsorázni, a Flórián 3853 3| gyüjteményei a pecsenyéknek, a mártásoknak s a császárság tüneményes 3854 4| rudacskák, melyeket a teába mártogatott, az utóbbi napokban határozottan 3855 12| odakünn lágyan csörgedezett a márványmedencébe a szökőkút vize. A III. 3856 12| előkelőbb utcáit, megnézte a márványos szökőkutakat, a híres Goethe-emléket 3857 15| fővárosának. Körülbelül másfél óráig csatangolt, tizenegy 3858 5| az a tizenhat év, mialatt másfélezer apró nebulót vezetett be 3859 8| ugyanannak véli azzal a másikkal, amelyet régebbről ismer...~ ~ 3860 9| keresztül az egyik járdáról a másikra), gondolt fordít a hadügyekre ( 3861 1| istenfélő híveim, mennyire másként fogadták őt, mint engem... 3862 14| udvarlási rendszerükben is mások, mint a többi férfi... Azt 3863 13| elbeszélés alá, melyet az ispán másolt le, ismeretlen álnév volt 3864 14| átvettük, az én eszem egészen másutt járt: odabenn a maga kis 3865 8| péterkebogár gyorsabban mászik, mint a hangya, de a péterkebogár 3866 2| csak a péterkék, a cincérek mászkáltak a magas füvek között s egy-két 3867 5| volna, azt látva, hogy a matematika professzora álmodozva lapozza 3868 14| mikor a gimnazista öccseit a matematikára tanítottam... Pedig, ha 3869 14| valaki tiszteletreméltó matronákba szerelmes...~ ~A tanár közelebb 3870 8| egyedülvalóságban, amely mázsás súllyal borult a lelkére. 3871 8| dadogta:~ ~- A hercegasszony medaillonja...~ ~A szőke hercegné nyugodtan 3872 1| sem válaszolt.~ ~Ki tudja, meddig álltam ott, mikor egyszerre 3873 12| délutánt töltöttünk el a Hotel Mediterranea erkélyén.~ ~Beszélni kezdett 3874 12| lakáj sűrűen töltögette a Medocot, később négy, vagy öt pohár 3875 2| kezdett, s az erdei fák teteje meg-meghajladozott az erős forgószélben, mely 3876 9| ha nem is halt meg, - de megadta magát a minus tizenhatnak 3877 9| apró cicával méltóztatott megajándékozni... Az anya is, meg a gyermekek 3878 10| elmondta, hogy a személyvonat megakadt a tamáshalmi őrháznál, s 3879 9| két álló héten keresztül. Megalakul az önkormányzatu köztársaság, 3880 7| szentségeket s meggyón, megáldoz, mielőtt a nagy útra megindulna. 3881 4| legnagyobb mű, amelyet életében megalkotott!~ ~De a fenséges asszony 3882 4| mikor örökbecsü műveiket megalkották. Az ifjuság; az erő, az 3883 12| nagyhercegségen s egy napra megállapodott a rezidenciában. A moszkvai 3884 15| szerencsésen átkóborolta, Nyitray megállt egy napra Münchenben, hogy 3885 10| akinek még a szellő is megárt...~ ~Mikor az ismeretlen 3886 5| elegyedtek és hamarosan megbarátkoztak... Szedenich szerelmes verseket 3887 13| igazi genie, aki az eszméit megbecsteleníti azzal, hogy nyilvánosságra 3888 1| az elhunyt érsek jobban megbecsülte, amit az Isten kegyelme 3889 8| chianti palack mellett. Huszár megbillentette a kalapját, aztán leült 3890 15| egyszerre úgy érezte, hogy megbolondul, Terkát és a férjét egy 3891 14| kifejezés, egyszerűen majdnem megbolondultam a féltékenységtől. Amíg 3892 8| hallatszott messziről, a megborzadt tömeg sorai közül. Reszketve 3893 1| angyalok édes diszkantja megcsendült, mintegy üdvözletképp. Mindenütt 3894 9| fejemre s néha a nyakamat is megcsiklandozta, ami nála a legteljesebb 3895 4| hol a fácánok sárga bőre megcsillan a kukták keze alatt, a rákokra, 3896 5| ha a gyerek piros ajkát megcsókolhatnám...~ ~- Fiacskám, - mondta 3897 4| mely barázdás homlokát megcsókolja.~ ~Egy-egy kuktát, komornyikot, 3898 9| eszmének! Ha jöttem, mindig megcsókolt s komolyan reménykedni kezdett, 3899 10| tanulólányok, ő csöndesen megcsókolta a krizantemum-koszorút, 3900 6| kezdett...~ ~Ella és Mici most megcsókolták a zongorát, melynek utolsó 3901 10| mint a negyvenhez, de ő már megcsontosodott agglegénynek hitte magát, 3902 2| a biléteket, de most egy megcsorbult késsel burgonyát aprított 3903 1| kérdeztem halványan s a térdeim megcsuklottak rémültömben.~ ~De belülről 3904 14| fiatal embernek hirtelen megdobbant a szíve... Itt, a hófehér 3905 5| sápadt gyerekre szögezte s a megdöbbenés látható jeleivel dadogta:~ ~- 3906 14| sarokban, csodálattal és megdöbbenéssel nézte, hogy a híres tanár 3907 5| vad erővel vonta magához a megdöbbent gyermeket. És az alkonyi 3908 5| vele? Tanártársai bizonyára megdöbbentek volna, azt látva, hogy a 3909 16| éjjel elhatároztam, hogy mégegyszer megnézem... Én azt hiszem, 3910 8| haragoszöld uborkák csábítják a megéhezett járókelőt. Csak a söpredék 3911 15| chantantokat bujta, bizonyos megelégedéssel konstatálta magában, hogy 3912 9| ujság) s az ember elég jól megélhetett belőle, ha a teljes ellátásról 3913 2| mely a hatalmas zivatart megelőzte. Az égiháboru néhány perc 3914 12| a művészéből, udvariasan megemelte a cilinderét, s anélkül, 3915 4| melyekről a poézis története megemlékezik.~ ~A főkonyhamester szinte 3916 7| amellyel a szomoru esetet megénekli. Itt-ott már talán az utód 3917 10| cselédség. Boldogok leszünk, ha megengedi, hogy önnel együtt vacsorázzunk; 3918 12| következő szavakat írta rá:~ ~„Megengedi-e hercegnő, hogy egész lelkemből 3919 14| többjébe kerül, mint amennyit megér... A multjának legbájosabb 3920 8| mert a szívem mindjárt megérezné, ha az én uram nem lenne 3921 11| szemébe pillantottak, hirtelen megérezték, hogy ezek nem földi szemek, 3922 2| Szilveszter nagy vörös kezeit is megérintette kissé. A szegény tisztelendő, 3923 9| kimeszelték; az új szakácsné megérkezését a személyi hirek közé igtattuk... 3924 1| a mennyország kapujához megérkeztem. Fáradt voltam a hosszadalmas 3925 15| huszonkétórai utazástól megernyedt idegei ez estén még jobban 3926 5| rendházban és így kissé megérzett kiejtésén a tótos felföldi 3927 2| rossz keresztények, hát így megfeledkeztek az Isten önfeláldozó szolgáiról? 3928 14| eltünnek a semmiségbe, amikor megfogható valósággá tömörülnek... 3929 3| Egy leány a kolostorban! Megfogom a karját, hogy visszatartsam, 3930 15| szólott magában:~ ~- Bár megfojtották volna azt a csacsit, aki 3931 14| És mit mond a józan megfontolása?~ ~- Azt, hogy magához hasonló 3932 14| a szerelemé, mely józan megfontolással állítja szembe az egyik 3933 8| Hát hogyan került ez a meggyilkolt herceg kezébe?~ ~Tehetetlenül, 3934 8| uramtól megváltam...~ ~- Meggyilkoltad a te uradat! - mondta kegyetlenül 3935 9| meg is igérték neki, ha meggyógyul... Úgy terveztük, hogy az 3936 15| érezte, hogy nincs egészen meggyógyulva. Az utazás nem izgatta többé, 3937 7| az egyházi szentségeket s meggyón, megáldoz, mielőtt a nagy 3938 2| keserves zokogásra fakadt:~ ~- Meggyónhatom-e vétkeimet, szent atyám?~ ~ 3939 16| kedvéért, semmint komoly meggyőződésből, tett néhány felületes megjegyzést:~ ~- 3940 11| beszélt az igazak őszinte meggyőződésével:~ ~- Ez a haj épp úgy föl 3941 3| examen után tökéletesen meggyőződött afelől, hogy a kolostorban 3942 12| sondersbergi udvar halványsárga, meggyszegélyes libériájában, a galéria 3943 15| toalettjeim közé? Talán abban a meggyszínü kofferben van, vagy várj, 3944 15| hazatért a hoteljébe. Miután meghagyta, hogy kilenc előtt ne háborgassák, 3945 4| lefekvés előtt, a komornyik meghajolva jelentette:~ ~- A tea, fenség!~ ~ 3946 12| hangversenyét.~ ~Sauters meghajtotta a fejét.~ ~- Helyes, - mondta 3947 14| hogy a szerelmi vallomásait meghallgassam... Amíg maga a féltékeny 3948 11| melyet érdemes leírni és meghallgatni.~ ~*~ ~Imrey Gyula valaha 3949 8| lelkem parancsolt... Asmodei meghallgatta a könyörgésemet és most 3950 11| mintha álmot látna:~ ~- Meghalnék érted, ha úgy kivánnád.~ ~ 3951 8| valaha azt igérted, hogy meghalni is kész volnál értem, most 3952 8| folytatta:~ ~- Összevesztünk, megharagudtunk és én este elrohantam hazulról... 3953 1| hófehér világosságban. És megharsantak a mennyei trombiták, az 3954 5| arcocskával, aranyszőke hajjal, meghatóan édes, jóindulatu kék szemmel. 3955 16| nézz meg jól, - mondta meghatottan, amíg csillaghímes ruhájában 3956 3| alkalomkor a kolostor ebédlőjébe meghívást kaptak, valóságos csodákat 3957 14| egyetem egyik tanszékére is meghívták. Jávor tanár: ezt a nevet 3958 3| paradicsomot.~ ~De hogy meghíztak valamennyien! Minő válogatott 3959 8| barbárok lélekvándorlása, a megholt ember lelkének titokzatos 3960 15| varrja föl, mert Katona úr meghűthetné a nyakát.~ ~Oly keserü világmegvetéssel 3961 2| e rémületes vízözön elől meghúzódhatna. A csacsi, amely időközben 3962 2| födél volna, ahova az ember meghúzódhatnék! Ugyan, Stella, szedd egy 3963 6| forróság, mint a völgykatlanban meghuzódó villák között. A park lenyulott 3964 1| szelídarcu, szőke angyal sietve meghúzta a csöngetyűt...~ ~Oh, istenfélő 3965 1| magamról az út porát és meghúztam a csöngetyűt a kapu mellett. 3966 14| köszönöm alássan!~ ~Kacérul megigazgatta a bundája gallérját, amíg 3967 8| egy hitvány náthától is megijedsz...~ ~Huszár fölvette a kabátját 3968 14| Szent Isten, Jávor, maga megijeszt... Ha a sejtelmem nem csal, 3969 7| püspöke a temetési menet élén megindul, látják a növendékpapok 3970 5| előtt s egyszerre csak a megindulás melegsége öntötte el borostás 3971 10| melyet könnyezve, mély megindulással susogott, mint valami szerelmes 3972 7| megáldoz, mielőtt a nagy útra megindulna. Ime, az öreg Albonics Lázár, 3973 11| kopott kabátja alá s lassan megindultak az éjszakában. A ferencvárosi 3974 14| ennyire félreismer...~ ~Oly megindultan mondta ezt, hogy a fiatal 3975 4| szólott:~ ~- Idebenn fogom meginni!~ ~A kis divánasztalt a 3976 13| akik egy-egy - úgynevezett megírt - ujdonsággal pályázunk 3977 13| életét... Egy darabig még megírta valahogy a rendes vasárnapi 3978 11| dolog, ahogy az ujságok megírták. De nem úgy áll. Imreyné 3979 16| leány ablakai alatt, aztán megismerkedett vele a kereskedelmi egyesület 3980 13| hollónak, akit hosszu életemben megismertem...~ ~A vén ujságíró ezzel 3981 3| e siralmas földi létben megismerteti a paradicsomot.~ ~De hogy 3982 13| Betért egy idegen kávéházba, megivott egy cognacos teát, aztán 3983 13| hogy komolyan válaszoljak a megjegyzéseire... Egyébként méltóztassék 3984 6| unalmában. Míg néhányan léha megjegyzéseket tettek, Ella baronesz fölnyitotta 3985 16| meggyőződésből, tett néhány felületes megjegyzést:~ ~- Gondold meg, kis leányom, 3986 13| ötleteit. Amikor egy-egy műve megjelenése után rendes szokása szerint, 3987 4| makacsul vonakodott, hogy megjelenjék előtte.~ ~*~ ~A főhercegasszony, 3988 7| akik ceruzájukkal pontosan megjelennek a püspöki palotában!...~ ~ 3989 16| ismered, mióta az eszed megjött... Szegényen, egy szál kabátban 3990 15| ahol a portás jóakaratából megkapta azt az első emeleti szobát, 3991 8| az aranyos medaillont és megkérdezték:~ ~- Kié ez a kicsiny jószág?~ ~- 3992 15| ajtót, s ha egy félénk hang megkérdi, ki van itt, így felel majd 3993 16| Fodor Bella volt a neve, megkért egy komoly és némileg szótalan 3994 16| tegnap, hogy a gépészmérnök megkérte a kezemet?~ ~- Azt, gyermekem.~ ~- 3995 9| terveztük, hogy az egész tavat megkerüljük s a szigeteken kikötünk, 3996 7| a temetési előkészületek megkezdődnek. Mert a kamarás úr, aki 3997 8| magadtól, hogy egy pohár vizzel megkinálj...~ ~- De fiacskám, hiszen 3998 5| Györgyöt almával és kaláccsal megkinálta volna, - hozd el holnap 3999 3| nem szeretem. Művészetem megkívánja, hogy mindig foglalkozzam. 4000 5| az ő nevét jelöli ki s a megkönnyebbülés hangos moraja hallatszott, 4001 10| asszony...~ ~A táblai elnök megköszönte a fölvilágosítást, - aztán 4002 11| bocsátotta a könyvpiacra, rögtön megkötötte a szerződést az Imrey összes 4003 2| olyanok voltak, mint két megkopasztott szajkó; signorina Giulietta, 4004 4| semmi!...~ ~ ~Félegy táján megkopogtatták az öreg Nickelsdorf ajtaját.~ ~ 4005 11| borzas haja volt és kissé megkopott kabátja. Künn lakott egy 4006 13| fehér holló történetét, majd meglátjuk, akkor is olyan nagyra lesz-e 4007 11| összes verseire, mikor Margit meglátogatta az irodájában. Tízezer forintot 4008 12| omló aranyszőke fürtöket meglátta, halkan csettintett a nyelvével:~ ~- 4009 11| az Operában. A habituék, meglátva az Imreyné vörös haját,