IntraText Table of Contents | Words: Alphabetical - Frequency - Inverse - Length - Statistics | Help | IntraText Library | Search |
Szomaházy István Szilveszter testvér álma Concordances (Hapax - words occurring once) |
Rész
5012 9| ahol minden a maga egyhangu programja szerint gördül le...~ ~De 5013 9| igazságszolgáltatást sem feledi ki a programjából (a konvenciós téli rabot 5014 9| való áthajózására egész programokat készítettünk. A melankólikus 5015 11| délelőttönkint, amíg a költő a prokurákat jegyezgette a Kiviteli Bank 5016 4| ijedten kergettek vissza:~ ~- Pszt, csöndesség, az öreg Nickelsdorf 5017 3| Hol a torták, a crémek, a puddingok, melyeknek ragyogó poéziséhez 5018 7| ahogy a szomszéd egyházmegye püspöke a temetési menet élén megindul, 5019 7| eltöltötte. A félmilliós püspökség középpontja ez a zöldredőnyös, 5020 5| afelé eleven francia babát, pufók arcocskával, aranyszőke 5021 2| itt-ott egy eleven malac vagy pulyka, sárgahúsu, finom kappanok, 5022 1| vétkeztél. Menj, hogy a purgatórium kapuit gyorsan fölnyissák 5023 10| kicsiny Tatjánája, akiről Puskin dalolt az Anyegin történetében... 5024 7| szívek szánalmát, melegségét puszta kiváncsiság pótolja. Csak 5025 13| tudatára, hogy ő voltaképp a pusztai élet számára született... 5026 12| zongorakísérete mellett játszotta el ráadásul a Beethoven hegedü-hangversenyét.~ ~ 5027 9| féltett s aki valóságos rab volt ebben az óriási épületben, 5028 9| köteleket látott, ahol a rabok viharos éjszakákon leereszkednek. 5029 9| programjából (a konvenciós téli rabot a meleg téli hajduszobába 5030 2| szegény pátert? Biz’ Isten ráfér egy kis pihenés!” S csak 5031 11| jutta-pamlagon és egyszerre ráfordította moszatszerü, zöld szemét ( 5032 12| fiatalember maga is el volt ragadtatva a saját nagyságától s mélységes 5033 7| fölfelé. Mindez illat és ragyogás közepette, a május gyöngyvirágos 5034 9| ködbe olvadt s minden oly ragyogóan fehér volt... Odabenn a 5035 2| deszkáin fölébredt, a nap ragyogóbban sütött az égboltozatról 5036 14| karcsu, bársonyos arcu, ragyogószemü fiatal asszonyt ennyinek 5037 2| egy-egy fényes villám tette ragyogóvá. A jó fráter, aki épp az 5038 14| hangulattal volt tele... Jávor rágyujtott egy nagy szivarra, bizalmasan 5039 9| írtam török bégekről, indus rájákról, csauszokról, muftikról 5040 14| lobogott ilyenkor a gyermekesen rajongó szívében! De a titkát óvatosan 5041 13| irodalmat ismerik, mindenütt rajongva beszéltek a csodálatos genieről, 5042 6| fürdői sétatéren. Látszott rajtuk, hogy az ágyból keltek föl, 5043 2| kipirulva, mint a főtt rák, készségesen válaszolt:~ ~- 5044 4| megcsillan a kukták keze alatt, a rákokra, melyek még élnek a kosárban, 5045 3| páterek ezentúl pamutot raktak a fülükbe s félénken húzódtak 5046 4| aggodalmasan motoz az éléskamrák raktáraiban. A gourmanderia e világos 5047 12| ódon képei függtek aranyos rámáikban, Sauters föltette a csiptetőjét. 5048 6| közeli fürdőből csapatostul rándultak ki a vendégek a szomszédos 5049 9| elhagyott, útszéli csárdában, rántottán és gulyáson tengetvén életüket 5050 13| rögtönzi zongoráján a legszebb rapszódiákat... Akár helyeslitek, akár 5051 2| köpenyege alatt hozott el a ravasz Callioni mester.~ ~Csengő, 5052 10| imádkozott az úrasszony ravatalánál, értelmetlenül nézte a különös 5053 7| mind-mind kivétel nélkül már a ravatalra, a temetésre gondolnak s 5054 12| fordította, egyszerre csak rázendített a Bach csodaszép Zacone-jére, 5055 16| az öreg Fodor rosszalólag rázta meg a fejét, így folytatta:~ ~- 5056 7| hálótermet elhagyta, szomorúan rázza a fejét. S a kis titkár, 5057 1| becsülted meg, mit a Szent Atya reád bízott valaha? Hiszen évszám 5058 1| amit az Isten kegyelme reája bízott. Láttad-e, micsoda 5059 1| visszautasítólag kiáltott reám:~ ~- Menj, semmi kereseted 5060 6| boldogság... Mici halkan rebegte:~ ~- Még csak egyet: az 5061 1| összevonva.~ ~- Igenis, rebegtem.~ ~Szent Péter haragosan 5062 9| s azzal megnyitottuk a redakciót. Előfizetési felhívásokat 5063 11| megállottak az emberek. Mikor a Redutban kibontott hajjal táncolta 5064 2| jutott még a gvardián, aki a refektóriumban oly tekintélyes komolysággal 5065 7| lesz holnap abban a hirlapi referádában, mely a szegény püspök állapota 5066 13| kedvem, hogy öreg koromra referádákat írjak a pincetüzekről, hát 5067 9| a pénzüket), közlekedési reformokat létesít (tudniillik átjárókat 5068 13| iránt ugyancsak nem lesznek regarddal a budapesti szerkesztőségben...~ ~ 5069 6| hagyta a politikai cirkuszt. Régebben gyakran reggeliztünk együtt 5070 8| azzal a másikkal, amelyet régebbről ismer...~ ~A költők talánynak 5071 9| muftikról s a Jókai elragadó regényeinek minden impressziójáról; 5072 13| Végigálmodnám a leggyönyörűbb regényeket és színműveket, de csak 5073 3| szakácsa.~ ~Valahol messze, a regényes Normandia egy hercegi kastélyában 5074 4| fenség!~ ~A Balzac híres regényét eldobva, a főhercegnő unatkozva 5075 9| impressziójáról; s egy egész regényt is: „Utazás a jégtáblákon” 5076 9| Mikor a mult hetek egy reggelén fölébredtünk s az utcákat 5077 9| kéményen át ássák ki magukat reggelenként. Ez ám az igazán szép világ 5078 15| megint a kabátját s világos reggelig csatangolt München öreg 5079 4| asszony éhesen kelt föl a reggeliző asztal mellől.~ ~A főkonyhamestert 5080 6| cirkuszt. Régebben gyakran reggeliztünk együtt a kioszk ákácai alatt, 5081 16| beszélt, mindig elpirult, s reggeltől napestig mint gépészmérnök 5082 5| álmodozva lapozza végig a régimódi, megfakult arcképeket. És 5083 8| teszem...~ ~- Nem lepsz meg, régóta tudom, hogy kivel van dolgom...~ ~ 5084 3| kolostorból, s mindenféle rejtek-utcákon, közökön át bujdokolt a 5085 15| felel majd az ő láthatatlan rejtekéből:~ ~- Én vagyok, Nyitray, 5086 15| hang verődött át a Nyitray rejtekhelyéig.~ ~- Teringettét, hogy megint 5087 8| anatómia nem ölte ki belőlem a rejtelmesben való hitet, mert a mi boncolókésünk 5088 13| hosszan eldisputáltak a rejtélyes Csertán Andrásról... Ki 5089 6| kastélyt, mely gondosan el volt rejtve a viruló fák sűrűjében, 5090 14| Melyik kamarába? A rekeszizom innen vagy túl levő részét 5091 1| otthagyott a kapunál, a rekeszték kis rézajtaját becsukták. 5092 1| kinézett egy pillanatra a rekesztéken, s látván, hogy az Ur egy 5093 9| cousinnak is csináltunk reklámot: „Pilothy Antal úr német 5094 1| meghatva énekelte utánam a rekviemet. A páterek egy nap szomoruan 5095 5| főtisztelendő megszólalt. Hangja remegett, amikor ezt mondta:~ ~- 5096 9| fordult... Óh, mennyire remegtek azóta a Miklós életéért! 5097 8| ismeri; hiszen a Sansovino remekét most ötven centesimiért 5098 13| maguk poézistól csillogó remekműveit...~ ~- Bánom én, - szólott 5099 4| s az estéli teához már, remélem, az ön új találmányát adhatjuk 5100 7| helynök kibocsát?~ ~- Nos, remélhetünk-e még?~ ~De az orvos, aki 5101 10| fokozódik, nincs is igen remény arra, hogy három napnál 5102 9| mindig megcsókolt s komolyan reménykedni kezdett, hogy a Mikolónak 5103 7| bajusztalan huszár - utolsó, reménytelen kísérletül - erős champagnei 5104 13| volt mulatságos az önkéntes remeteség, de vagy hat hét mulva Csik 5105 8| idegen férfiakra s mikor a rémhírt elmondták neki, bágyadtan 5106 9| kéményein át a szél egész nap rémítő históriákat dudolt be, s 5107 14| nótái mellett hirtelen úgy rémlett neki, hogy az elmult tizenöt 5108 5| édesanyád arcképét, mert úgy rémlik nekem, mintha lánykorában 5109 3| A portás egy este rémült arccal szaladt föl a gvárdiánhoz.~ ~- 5110 1| a térdeim megcsuklottak rémültömben.~ ~De belülről senkisem 5111 11| elfeledett volna mindent, a renaissance hálószobát, a színházak 5112 11| délelőtt térdre esett a renaissance-stílü hálószobában, ahol rózsaszínü 5113 15| mert még Hanfstaengnél is rendbe kell hozni az acélmetszetek 5114 4| vékony szeletkéire. Minden rendben van, a főhercegnők kielégíthetik 5115 14| s minden asszony ő utána rendelje meg a kalapjait és a toalettjét. 5116 10| koszorút egy ismeretlen öreg úr rendelte. Többet a virágos boltban 5117 9| tudniillik nőegyleti kóstolókat rendez a Korona nagytermében), 5118 13| venni, hogy nem a kisebb rendezett tanácsu városok és osztatlan 5119 7| rokoni kéz sietve kutat, rendezkedik itt ama közeli pillanatig, 5120 6| huszárok lampionos majálist rendeztek a kastély angolkertjében. 5121 5| Tizenkét évig volt a nyitrai rendházban és így kissé megérzett kiejtésén 5122 5| Veszprémbe helyezték át a nyitrai rendházból, a gimnázium környékén megdöbbentő 5123 12| kis operettfejedelemnek a rendjelecskéit, de egy rozettával több, 5124 7| vánkost, az elhunyt ragyogó rendjeleivel. Már szinte látják, ahogy 5125 11| Ugyancsak a híd egyik karfáján a rendőr egy gazdátlan kalapra és 5126 9| kerepesi-prospekt szemfüles rendőrbácsija, mikor duplarétü köpenyegét 5127 14| orvosok, még az udvarlási rendszerükben is mások, mint a többi férfi... 5128 2| kiérhessünk valahára ebből a rengetegből!~ ~Kétségbeesve ügetett 5129 13| itt volt, kivétel nélkül respektálták!~ ~- Azt mondom, - szólt 5130 4| A konyhabeli személyzet respektussal suttogta egymás közt:~ ~- 5131 15| után pedig betért egy café restaurantba, ahol lomha jóakarattal 5132 3| Titokban, még önmaga előtt is restelkedve, a gvárdián már a negyedik 5133 9| lapkihordó szerepére sem resteltünk vállalkozni. Az előfizető 5134 3| nagy művészek kilenctized része szeszélyes, civakodó és 5135 4| el a konyha minden egyes részébe.~ ~A konyhabeli személyzet 5136 3| hónapon át.~ ~- S az év többi részében?~ ~- Ön minden teendőtől 5137 9| táviratokat a ház messzebb eső részeiből, mint: „Majorság. (Eredeti 5138 9| dudolt be, s melynek hátulsó részén apró, börtönforma ablakok 5139 2| szentséges állat, mely a jó atyák részére ajánlotta fel az életét, 5140 14| rekeszizom innen vagy túl levő részét gondolja?~ ~- Hiába mulat 5141 5| mosolyogva (és a föld nem reszketett meg az örömtől, hogy Szedenich 5142 7| katasztrófáról s anekdotákat, részleteket említenek föl a haldokló 5143 6| Kis naplókönyvük be sok részletet tudott volna mesélni arról 5144 5| molnára volt-e a te anyai részről való nagyapád?...~ ~György 5145 8| gyapothaju ember komolyan részt vesz a bánatában... Jóformán 5146 7| asztalra kitettek. Óh, mennyire résztvesznek valamennyien ama fájdalomban, 5147 7| csókolnak neki. Mindenütt résztvevően suttogják: „Óh, szegény 5148 11| salgótarjáni vagy a rimamurányi részvények kuponjait. Imrey huszonöt 5149 7| cikornyás aláírásokból nem a részvét beszél, ezek egyszerűen 5150 1| mennyekből?~ ~Péter megsajnált és részvéttel tette a fejemre az ő nagy, 5151 1| Oh, kedves fiaim, milyen rettenetes álmom volt a mult éjjel!... 5152 1| Elképzelhetitek-e, jó emberek, milyen rettentő gondolatok küzdöttek az 5153 8| aki mákszemnyi tudománya révén fitymálva beszél a természetfölötti 5154 2| A fényesre kopott, zöld reverenda a lakoma közben bizalmas 5155 5| szegélyezte. Kopott, zöld reverendát viselt és mikor noteszéből 5156 1| kapunál, a rekeszték kis rézajtaját becsukták. Ott álltam, édes 5157 4| hófehér habra, melyet sárga réztálakban vernek. A sipkás, zubbonyos 5158 11| verseket írt, mindig félénken rezzent össze, mikor a gyermek babrálni 5159 2| beljebb kerülni, Eminenciád! - rikácsolta feléje az egyik bohóc, aki 5160 11| poéta-nemzedék a salgótarjáni vagy a rimamurányi részvények kuponjait. Imrey 5161 7| beszél, ezek egyszerűen a riporterek kedvéért iródnak ide, akik 5162 6| naphosszat a könyvei és a ritkaságai közt pepecsel - mondta egy 5163 4| járnak ide-oda, a kukták ritmussal vágják apróra a zellert 5164 7| micsoda kötelességeket ró az emberre az a körülmény, 5165 3| mulva, a zárdakapu nagy robajjal megnyilott s Anzelm úr alakját 5166 7| olykor-olykor a vasuti állomásra robogott.~ ~A szegény püspök haldoklott. 5167 7| bakon a kávészínü inassal, robogva kanyarodott a székesegyház 5168 13| szobában, négy fal között, rögtönzi zongoráján a legszebb rapszódiákat... 5169 13| el, hogy a lelke csak úgy röpdös a boldogságtól... Mindig 5170 5| Kolnay György!~ ~Egy sápadt, rövidnadrágos fiúcska lépett ki a tábla 5171 7| amíg szívbaja nem tört ki rohamosan, alig töltött itt évenkint 5172 11| feneketlen ingoványokba rohannak a gyönge földi emberek.~ ~ 5173 4| óhajtanék.~ ~A gróf izgatottan rohant le a konyhába.~ ~- Nickelsdorf, - 5174 6| szalonon végigcsendült a régi rokokó-melódia, melyen valamikor, havas 5175 14| szigorlóorvos, aki vidéki rokonaival szerényen húzódott meg az 5176 7| között s egy becsületes rokoni kéz sietve kutat, rendezkedik 5177 12| hallottam, mikor felséges rokonomnál, a német császárnál játszott. 5178 10| koporsóját elborította, a rokonság a temetés előtt egy fölírás 5179 7| kamarás úr, aki ez esetben a rokonságot képviseli, kitünően felfogja, 5180 13| nem cserélt volna még a római császárral se s a harmadik 5181 9| folyosókról, növelve a mi romanticizmusunkat, mely az ablak vasrácsán 5182 1| Isten örökös igazságait te romlott karalábéért, elsorvadt káposztáért, 5183 13| éhen halnék, de ha csak egy rongyos millióm is lenne, sohase 5184 2| kolostori személyzetet. Itt a ropogós széna, most egyél te is 5185 3| gelée-i? Hol a fácán, mely ropogósan, étvágyingerlően emelkedett 5186 2| a kolostor istállójában ropogtatni az illatos friss szénát, 5187 12| is, - szólott a zsemlyét ropogtatva, - de dicsekedés nélkül 5188 16| S mikor az öreg Fodor rosszalólag rázta meg a fejét, így folytatta:~ ~- 5189 15| kilenc előtt ne háborgassák, rosszkedvüen ment föl a szobájába és 5190 9| szegény vásárosok hétszám rostokolnak egy-egy elhagyott, útszéli 5191 16| érzed-e, hogy oktalan és rosz-szívü voltál, amikor az egyszerü 5192 1| somlyai bornak, a kövér, rőt nyulaknak még színét sem 5193 1| te csenevész sárgarépát, rothadt burgonyát fogadtál el cserében? 5194 12| Willynek; ifju éveiben mint Rothmann Vilmos tanította zenére 5195 9| keservesen sóhajtott, ha a rovata még nem volt meg s szenzációs 5196 10| nézte a különös fölírást, de Róza kisasszony, az elhunyt matróna 5197 6| volt-nincs. Itt valószínüleg a Rozenberg-kisasszonyok fognak aludni, mert a birtok 5198 12| bemutatták, Sauters, aki rozettás frakkjában jeges arroganciával 5199 12| a rendjelecskéit, de egy rozettával több, az bizonyos...~ ~VII. 5200 6| Griff-ben... És másnap két rózsabokrétát... harmatos olaszországi 5201 6| harmatos olaszországi rózsákból...~ ~A park fái között most 5202 8| nesztelenül pihentek a part rozsdás karikái mellett, egy-egy 5203 10| megöregedni a tamáshalmi rozsföldek között. A kasznár, aki vacsorára 5204 11| penészes törpék dugnák ki rubintos orrukat, a bokrok közül. 5205 4| finom aranyvirágain.~ ~A rudak, a Nickelsdorf halhatatlan 5206 8| érzések és a hangulatok rugóit. A feleségében, mikor az 5207 16| nedvesszemü, csillaghímes ruhába burkolt leány volt, akinek 5208 9| fejénél, ünnepélyes fekete ruhában, kalapja körül gyászfátyollal, 5209 16| meghatottan, amíg csillaghímes ruhájában megint helyet foglalt az 5210 11| diadalmasan vetette le sötétzöld ruháját s kacérul nézett boldog 5211 11| tette hozzá:~ ~- Ámde nincs ruhám, amelyben elkísérnélek.~ ~ 5212 15| motozott mindenütt a különböző ruhanemüek között. Terka pedig így 5213 14| Jávor tanár magára öltvén a ruhatárban bundáját, egy percig elvonultatta 5214 11| Aztán így szólt a szegény, ruhátlan sellőhöz:~ ~- A kreton ágyterítő 5215 6| többé, a piszkos, az önző, a rút, a hazug élet kezdődik... 5216 4| pillanatom. Csupa közönséges sablonok hullámzanak a lelkemben.~ ~ 5217 12| VII. Albert Henrik pedig sajátkezüleg tűzte mellére a sondersbergi 5218 14| hallgatja...”~ ~Kommerné szeme sajátságosan csillogni kezdett.~ ~- Szegény 5219 3| fölajánlott állást, legnagyobb sajnálatára, nem fogadhatja el.~ ~Másnap, 5220 12| Csak most, legnagyobb sajnálatomra...~ ~Később a nagyherceg 5221 16| Oh, kis Bellám, mennyire sajnállak... Hát belőled is rossz 5222 15| véglegesen kiverte a fejéből.~ ~Sajnos, nem úgy volt, - most jobban 5223 9| az egész napon át, hogy sakkozott magában s szorgalmasan tanult 5224 11| józanabb poéta-nemzedék a salgótarjáni vagy a rimamurányi részvények 5225 13| valószínü, hogy egykor Csik Sándorral együtt a Csertán András 5226 8| is jól ismeri; hiszen a Sansovino remekét most ötven centesimiért 5227 16| bolt lépcsőjén, az utca sarában, a kocsi véresen vitte el 5228 2| eleven malac vagy pulyka, sárgahúsu, finom kappanok, egy-egy 5229 14| csipegetni kezdte a jardiniéren sárgálló szőlőfürtöt. Aztán egyszerre 5230 5| át nézte a piarista-kert sárguló falombjait, melyek mindjobban 5231 14| volt ez? A dolgozószoba sarkában, a villamozó gép mellett, 5232 13| papirra, ha emberi hiusága nem sarkalja rá... Beszéljetek bár megvetéssel 5233 9| körülmény, hogy a piros-sapkás sarki gárda - ha nem is halt meg, - 5234 14| kerítettek is a számukra egy jó sarokasztalt, pálmák között, a zenéhez 5235 1| Leborultam Szent Péter saruihoz és sírva öleltem át lábait. 5236 6| olvastunk: szerződés a pokolbeli sátánnal.~ ~Ella ijedten húzta magára 5237 9| szigeteken kikötünk, esetleg sátort is ütünk... Akkor már a 5238 3| egész világot? Hol a pikáns sauce-ok, a saláták s a halak reszkető 5239 12| később négy, vagy öt pohár savanykás champagneit hajtott föl 5240 4| magas ablakán s aranyos sávot von a nagy vörösréz kondérokra, 5241 9| romantikus volt a végletekig. A Schmidt Kristóf, Hoffmann könyvei 5242 10| végigbotorkázott a piacon. Szent Sebestyén szobránál fölkanyarodott 5243 5| halála előtt...~ ~Mint a sebzett vad, úgy ugrott föl Szedenich 5244 5| megrántotta odakünn a nagyhangu secundus csöngetőt, mire Szedenich 5245 5| gyermeket) nem Haller, a Sédmalom molnára volt-e a te anyai 5246 13| hogy az alsó-zsilvölgyi segédjegyző talentumnak avagy szamárnak 5247 10| héten, de az se tudott már segíteni rajta.~ ~- És ki volt az 5248 13| észrevette, hogy baj van: az írás sehogyse ment úgy, mint eddig. Igen 5249 2| volt itt az erdőségben. Sehol egy födél, egy menedék, 5250 14| maga megijeszt... Ha a sejtelmem nem csal, hát azt fogja 5251 11| Gellérthegy mögött, már sejtelmesen pirult az ég alja. Az Imrey 5252 9| azóta a Miklós életéért! Sejtették, tudták, hogy ő nemsokára 5253 4| őrtálló katonát, távolról sem sejthetik, milyen lázongó tépelődéseket 5254 13| következő héten a postára...~ ~Sejtik, hogy mi lett a furcsa játék 5255 11| örökölte anyja veszedelmes sellő-szemeit, és négyéves korában a szomszédék 5256 11| egy különös és csodaszerü sellő-történet, melyet érdemes leírni és 5257 11| szólt a szegény, ruhátlan sellőhöz:~ ~- A kreton ágyterítő 5258 11| Mese a sellőről.~ ~Önök így olvasták:~ ~„ 5259 11| volt azzal, hogy magával a sellővel találkozott.~ ~A beszélgetés 5260 11| csípője a nyers francia selyemből. Érzéki és bájos volt, mint 5261 2| csillogó szemü primadonna selyemruhájához, sőt a kutya, amely a művésznő 5262 11| halcsont fűzőt, amelyet kék selyemszalagok díszítettek s a Koronaherceg-utcában 5263 8| ő régi Terkáját, aki kék selyemszalagokat ajándékozott neki valaha, 5264 10| nem akadt gazdája. A habos selyemszalagon ezek a misztikus szavak 5265 8| történettel, amelyet még semmiféle poéta sem vett eddigelé 5266 8| egy bizonyos ponton, ami semmiképp sem mondható a dolgok végső 5267 16| külszín megtartása kedvéért, semmint komoly meggyőződésből, tett 5268 8| centiméternyi előny nevetséges semmiség... Az orvos, aki mákszemnyi 5269 14| szétoszlanak, eltünnek a semmiségbe, amikor megfogható valósággá 5270 6| kastélyt körülvették. Most senkinek sem volt kedve a lefekvéshez, 5271 16| nem haragítottál-e meg senkit? - kérdezte halkan a tündér. - 5272 9| köztársaság, mely a világon senkivel sem érintkezik; intézi a 5273 7| összes konyhai személyzet, a seprőbajuszu parádés kocsisok s a halzsiros 5274 16| bár nagy, eladó leánnyá serdült, igen jól emlékezett rá: 5275 14| Hát mit tegyek? Csak nem sétálhatunk itt föl s alá a havas esőben?~ ~- 5276 12| hizelkedve karolt bele:~ ~- Nem sétálnánk egyet, mester?~ ~A lakáj 5277 6| mondta valaki a parkban sétáló vendégek közül. - Éjfélkor 5278 5| még egyszer föl meg alá sétált a tábla előtt s egyszerre 5279 6| mindennap megfordultak a fürdői sétatéren. Látszott rajtuk, hogy az 5280 13| kedves Turcsányi úr, Tasso, Shakspere, vagy Goethe? Bizonyára 5281 12| szólott, - nem valami fin de siécle-legények - mi?~ ~A főudvarmester 5282 5| főtisztelendő úr remegve az ablakhoz sietett, gyönyörüséggel babrált 5283 2| helyezett el köröskörül. Signora Callioni, aki vendégszerető 5284 9| víg karaván közepette, s a sík tenger habjain, egy pompás 5285 8| belegabalyodott Velence zeg-zúgos sikátoraiba. Csönd volt, éjszaka, kékes 5286 8| jóval elmult már, a piszkos sikátorokban egy teremtett lélek sem 5287 13| elbeszélést már az előrelátott siker biztosságával adta a következő 5288 12| millióira. Mikor egy-egy ujabb sikere után valami fejedelmi személyiségnek 5289 9| Kajuthy László ma jeles sikerrel végezte a helybeli gimnázium 5290 9| ahol a tarantászok vígan siklanak tova a gyémántfényü hómezőkön. 5291 11| a habok ezüstös fényben siklottak tova a mocsaras partok közt. 5292 8| teleaggatott faliajtón. A chianti silány volt, de Huszár egyre-másra 5293 3| fölnyitom, hát egy alacsony, símaarcu fiu áll előttem, aki a szakács 5294 12| gesztenyeszínü haja selymes simaságban omlott le átszellemült arcáról. 5295 9| hogy a Mikolónak mi baja sincsen... Egyszer már - óh boldog 5296 11| gyertyavilág. Gyorsan elfutott a sínek mentén s utolsó forintjáért 5297 4| sárga réztálakban vernek. A sipkás, zubbonyos szakácsok buzgólkodva 5298 3| a páterekkel már itt, e siralmas földi létben megismerteti 5299 10| volna a fehér gyermekasszony sírása, mikor bűnének tudatára 5300 13| mondanak fölötte, mert ő a sírba is magával fogja vinni azt 5301 6| is...~ ~Miért szerette a sírbatért szép asszony ezt a szomoru 5302 3| krónika meséli, közvetetlen a sirbolt vasajtaja mellett, már hárman 5303 7| vitték le a székesegyház sírboltjába. Nem a szívük, az érzelmeik 5304 15| várj, nézzük csak itt a skatulyában...~ ~Nyitray, mintha a lába 5305 2| égboltozatról s a domboldal, smaragdzöld fűszálain, páfrányain gyémántos 5306 8| megéhezett járókelőt. Csak a söpredék jár ide, meg az etnografiára 5307 3| amiket ez időtől fogva a sötétbarna refektoriumban föltálaltak! 5308 6| mindegyikőjük ébren virrasztott a sötétségben. Körülbelül éjfél felé járhatott 5309 11| fáradtan leült rá és a kékes sötétséget bámulta. Kezére hajtotta 5310 15| idősebb nővér és a Terka sógora bizonyos méltósággal foglaltak 5311 6| jövünk vissza többé?~ ~- Soha!~ ~A két leány csöndesen 5312 14| többé már nem a holdsugaras sóhajtgatás, hanem az úgynevezett összehasonlító 5313 14| kezét csókolja... Hányszor sóhajtottam föl magamban, mialatt a 5314 15| És én még ellágyulva sóhajtozgattam az arcképéhez, amíg maga 5315 4| találmány!~ ~Mert Guttenberg, Sohwartz Berthold, Stephenson, sőt 5316 12| kellessék valami nagyon soká várni arra az ebédre. Pokolian 5317 11| forintból végre is nem telik sokra, de becsülettel eltartalak, 5318 1| kappanoknak, az aranyszínü somlyai bornak, a kövér, rőt nyulaknak 5319 2| az elemózsiát s a finom somlyóhegyi bort. Oh, ha az öreg méltóságos 5320 10| mulva egy alázatos ember sompolygott az ebédlőbe, aki mély hajlongások 5321 12| beszéljenek róla, mert a kis Sondersberg nagyhercege, ősi hagyományai 5322 12| egy félóra mulva elutazott Sondersbergből.~ ~ ~ ~ 5323 2| kolostor kapujához közeledtek. Sonka és vaj, garmadái a tojásoknak, 5324 14| odafönn, a karzat legutolsó sorában, mert jobb helyre, fájdalom, 5325 8| messziről, a megborzadt tömeg sorai közül. Reszketve néztek 5326 9| félteni, hogy katonának sorozzák be s „akkor a kis fiam egészen 5327 1| szüz szobra elé, még mindig sorra járja laptikájával a környék 5328 6| szomoru nótát? Talán az ő sorsa valami összefüggésben volt 5329 13| arra, hogy megváltozott sorsán bánkódjék. Néha föllátogatott 5330 14| óta az utamba kerültek, a sorsomat irányították, s az életemben 5331 4| teasütemény volt ez! Egy kissé sós, egy kissé parmezános, itt-ott 5332 3| melynek ablakain belől sovárogva nézett utána egy-egy páter, 5333 16| Nem torkoskodtál-e a spájzban, nem kínoztad-e a szegény 5334 9| entrefilé-kat arról, ha a spájzot kimeszelték; az új szakácsné 5335 7| hordókat, mert mindez egyszerü staffage a husz kanálnyi tea mellé, 5336 8| végighallgatva az olasz staggione Carmen-jét, a Márkus-térre 5337 7| önkéntelenül is az egyik kanonoki stallumra gondol, amely még mindig 5338 11| szinte hozzátartozott a Stefánia-út szépségeihez, ma, hajnalban, 5339 11| csak fiakkeren jártak, a Stefánia-úton és páholyt béreltek az Operában. 5340 4| Guttenberg, Sohwartz Berthold, Stephenson, sőt Edison is egyszerü 5341 10| kissé ziláltan csillogott ki strucc-tollas utikalapja alól. Pár percig, 5342 4| De mindez a mozgalom, sürgés-forgás egyszerre elhal a legbelső 5343 15| jőjjön, mert egy szomorúan sürgős ügy forog szóban. Ha aztán 5344 1| szeráfok, szárnyas angyalok sürögtek föl-alá... Egy hatalmas 5345 14| fürgén, szolgálatkészen sürögtek-forogtak a kis mulató társaság körül... 5346 2| fölébredt, a nap ragyogóbban sütött az égboltozatról s a domboldal, 5347 7| perc mulva aranyos papi süvegében, harangzúgás közt kerülje 5348 7| elhunyt egyháznagy aranyos süvegét, a püspök fényes halotti 5349 8| legközelebbi utcában világos sugarak vetődtek ki a holdvilágos 5350 11| kis vasúti őrház ablakából sugárzott ki valami árva gyertyavilág. 5351 7| csöndje, a lépések nesztelen suhanása s az a rémületes tudat, 5352 8| egy kashmirmellényes olasz suhanc s egy vöröshaju, utazókabátos 5353 14| édes, részegítő illatok suhannak be szomoru agglegény lakásába... 5354 2| esténkint a lovagostort suhogtatta, a fiu vállán át a jó Szilveszter 5355 8| egyedülvalóságban, amely mázsás súllyal borult a lelkére. Mit tudta, 5356 2| jó Szilveszter óvatosan surrant be a kis egyház homályos 5357 1| maradt egy pillanatra. Lopva surrantam be, de a mennyország kapusa 5358 3| nélkül megeredt a nyelvük és sűrű kocintgatások közt éltették 5359 12| poharakat, melyekbe a lakáj sűrűen töltögette a Medocot, később 5360 6| volt rejtve a viruló fák sűrűjében, a férfiak pedig irígykedve 5361 5| Szedenich főtisztelendő úr így susog egy kép láttára:~ ~- Haller 5362 10| könnyezve, mély megindulással susogott, mint valami szerelmes siheder? 5363 6| ketten hallgattak, végre Ella susogva megszólalt:~ ~- Tudja, mit 5364 7| még elfojtottabbá válik a suttogás s a folyosókon összebujnak 5365 2| De titkolózva, elfojtott suttogással tette hozzá:~ ~- Hanem csak 5366 7| neki. Mindenütt résztvevően suttogják: „Óh, szegény jó Urunk!” 5367 3| Tudod-e, - mondta neki suttogva, - hogy Anzelm úr hol lakik?~ ~- 5368 9| ha csak a jószívü márkói sváb létrás szánkóján nem; mikor 5369 1| a Bakony minden ájtatos svábja, parasztja összegyülekezik 5370 11| igazgatójánál...~ ~A direktor svájci ember volt és nem szerette 5371 6| mindkettőnek pár akaratos fürt szabadult ki az aranyszőke hajából 5372 12| nagyhercegnők gyönyörü coiffurejéből szabadultak ki olykor, az Egmont vagy 5373 16| úgynevezett viveurök közé; rossz szabásu kabátokat viselt; ha leányokkal 5374 7| palotában ki és be. Az öreg Szabó Benedek, a püspöki helynök, 5375 11| egy előkelő lipótvárosi szabónál. Honnan került, honnan, 5376 2| mint két megkopasztott szajkó; signorina Giulietta, a 5377 3| szerelmesen. Anzelm úr, szakáccsá üttetvén, Párisba jutott, 5378 3| A kolostor szakácsa.~ ~Valahol messze, a regényes 5379 3| elbujhatott volna a kolostor új szakácsának föltaláló képessége mellett. 5380 3| odacsatlakoztak az elárvult szakácshoz s hizelgő ajánlatokkal halmozták 5381 14| megtettem, hogy a konyhában a szakácsnéval pletykáztam, csakhogy az 5382 1| úrnak, az ő híres francia szakácsuknak is fölmondani készülnek...~ ~ 5383 7| kitünő szolgálatnak vége szakad?”~ ~A szentszéki iroda világos 5384 10| félve lapultak meg a mély szakadékban, a ködbe vesző hegyormok 5385 8| kószálok, mint egy ágról szakadt csavargó...~ ~És leküzdhetetlen 5386 8| kezével az ura összekuszált szakállát.~ ~- Mennyire vártalak, 5387 11| gyermek babrálni kezdett a szakállával. A kis leány zöldes szemébe 5388 2| a közönség ismerte őket, szakasztottan olyanok voltak, mint két 5389 12| elolvasta a cédulát, mosolyogva szakított le pár fürtöt a zöldessárga 5390 8| szép asszony kiméletlenül szakította most föl az ablak vékonyka 5391 3| lefutott, talán egyetlen szála sem maradt meg e bozontos 5392 3| magát a kezeim közül és szalad egyenesen az udvar felé, 5393 3| elől!” S én lélekzet nélkül szaladtam idáig tisztelendő atyám 5394 8| híd körül, amelynek sötét szalagján egy vasúti vonat vörös lámpája 5395 6| aranyszőke hajából és a szalagjuk csokra ellen is lehetett 5396 6| fiatal bárókisasszonyt, akik szalagos éjjeli pongyolájukban a 5397 15| a hűtelen leányhoz:~ ~- Szálanként szeretném kitépni a hajamat, 5398 5| diákok, akik tavaly a szelíd Szalay főtisztelendő úr vezetése 5399 2| fát a kolostor majorságába szállították, két hatalmas, sárga, födött 5400 2| öreg gróf, aki szekérszám szállíttatja az elemózsiát s a finom 5401 8| előtt vidám olasz hercegek szálltak be esténkint a lampionos 5402 8| aki egyedül üldögélt a szalmafonatos chianti palack mellett. 5403 13| magával ragadja... A költő a szalmán is szépet álmodik, de álmait 5404 9| az ablak vasrácsán úgyis szalmazsákból font köteleket látott, ahol 5405 9| micsoda nap volt ez! - a szalón üvegajtaján át láttam a 5406 6| pongyolánkat és gyujtsunk lámpát a szalonban...~ ~- Várjon egy kissé...~ ~ 5407 6| két ezüstgirandole égett a szalonbeli zongorán...~ ~Ella leült 5408 6| pikniken táncoltunk...~ ~A szalonból operettáriák suhantak ki 5409 16| ilyenkor sem vedlett át igazi szalónemberré, a társaságban nagyokat 5410 6| belecsapott a billentyükbe s a szalonon végigcsendült a régi rokokó-melódia, 5411 9| az ő szobájában, melyet a szalontól csupán egy üvegajtó választott 5412 9| fizetett, a mama minden szám után egy képes könyvet s 5413 13| segédjegyző talentumnak avagy szamárnak tart-e magában? Irok, mert 5414 13| szorozni fejből két számot két számmal? A szorzás sikerült, s Csik 5415 13| ott hagyom a pályát, mely számomra nem terem több babért. Szerencsére 5416 13| még szorozni fejből két számot két számmal? A szorzás sikerült, 5417 1| meg legalább, miért vagyok száműzve a mennyekből?~ ~Péter megsajnált 5418 13| megpróbálta, hogy régi jó számvető létére meg tud-e még szorozni 5419 2| Giulietta, a műlovarnő, szánakozva nézte a szegény papot, akiről 5420 13| elhatározta, hogy végét veti a szánalmas tengődésnek. Betért egy 5421 4| hullámzanak a lelkemben.~ ~A gróf szánalmat érzett a vén szolga iránt.~ ~- 5422 7| le érette s a női szívek szánalmát, melegségét puszta kiváncsiság 5423 9| alkalmatosság, a zsiráfnyaku szánkó vidám csöngetője verte föl 5424 9| jószívü márkói sváb létrás szánkóján nem; mikor a Papodban farkasok 5425 9| fehér hóréteget még nem szántotta föl a gördülő kocsik kereke, 5426 11| dr. Raben Jenő, a lengyel származásu budapesti orvos tulajdonai 5427 16| Akarod hallani, hogy honnan származik a tudományod?...~ ~- Akarom.~ ~- 5428 11| mert nem földi asszonytól származtál.~ ~Imreyné és Raben doktor 5429 6| A kis kastély emeleti szárnyában ekkor hirtelen kigyulladt 5430 10| ideje, nincs bűnbánata... Szárnyaim vannak, mesebeli szárnyak, 5431 10| Szárnyaim vannak, mesebeli szárnyak, melyek huss, elröpítenek 5432 12| lakáj most föltárta a nagy szárnyasajtókat, melyeken belül a plafond 5433 8| kezébe?~ ~Tehetetlenül, szárnyaszegetten hajtotta le a fejét, mint 5434 7| várva a halált, amelynek szárnycsattogását érezte.~ ~Egy-két kanonok, 5435 5| megdöbbentő hírek keltek szárnyra az új professzor kegyetlenségéről. 5436 8| zúgkorcsma volt, ahol az ivóban szárogatják a nedves ruhát s a törött 5437 5| a sarokban, egy kopott, szattyánbőrből készült albumkönyv...~ ~ 5438 8| Ahelyett, hogy egy tisztességes szavad lenne hozzám, a tolakodásig 5439 8| fiacskám, hiszen csak egyetlen szavadba kerül...~ ~- Óh, valaha 5440 12| a nagyherceg magasztaló szavakkal emlékezett meg a berlini 5441 16| félbeszakította a patétikusan szavaló öreg urat.~ ~- Hagyd, apám, 5442 6| szentimentális verseket szavaltak a nyári éjszaka szépségeiről. 5443 11| alatt, s a tizenkilencedik század végén már velük is lehet 5444 11| is megváltoztak a hosszu századévek alatt, s a tizenkilencedik 5445 3| aki majdnem egy ötödrész századot töltött a hordók és dongák 5446 16| szellemének mindent megvallott s százszor őszintébb volt hozzá, mint 5447 6| engem más is,~ Náladnál szebb virágszál is...~ ~Miért 5448 14| csillogó szemü asszony most szebbnek tünt fel előtte, mint valaha... 5449 2| meghúzódhatnék! Ugyan, Stella, szedd egy kissé jobban a lábaidat, 5450 8| természetfölötti dolgokról, ostoba vagy szédelgő... A péterkebogár gyorsabban 5451 5| Negyvenéves férfiu volt, arca szederjes a mindennapi borotválkozástól, 5452 2| akrobatája”, egy régi harmonikát szedett elő valamelyik sarokból. 5453 1| valaha? Hiszen évszám se szedtél össze néhány jóravaló csirkét 5454 14| kisvárosból elkerült, s azóta szédületes karriért futott be, A szegény 5455 15| Nyitray úgy érezte, hogy szédülni kezd, - a hang ismerős volt 5456 5| az aszkéták keserü vonása szegélyezte. Kopott, zöld reverendát 5457 10| akiért a környék minden szegénye könnyet ejt. A maga korában 5458 14| egy poétikus illuzióval szegényebbé... A valóság, méltóságos 5459 16| mióta az eszed megjött... Szegényen, egy szál kabátban vándorolt 5460 14| Jávor udvariasan melléje szegődött. E pillanatban ő is arra 5461 1| fogadtál el cserében? Ugyan szégyeld magad, boldogtalan testvér. 5462 15| úr nyakába. Nyitray úgy szégyelte magát, mint egy siheder 5463 8| hangon szólt a férjéhez:~ ~- Szégyen, - legalább ne mutasd ki 5464 8| bizony Isten elsülyedek szégyenletemben...~ ~Huszár az ölébe tette 5465 15| hallok. Pfuj - kis Terka, nem szégyenli magát, hogy ez előtt a kövér, 5466 3| maga a gvárdián, egy nap szégyenszemmel vonult el a hátulsó ajtón, 5467 4| szolgája tétlenül ült a székben, homlokát sóhajtva fektette 5468 7| huzódik meg az egyik folyosói széken. Minő mondhatatlan melegséget 5469 8| szemmel egyenesedett föl a székén és lecsüngő, vörös haját 5470 2| kappant, meg az öreg gróf, aki szekérszám szállíttatja az elemózsiát 5471 7| aranykeresztre, amely a káptalani székkel együtt jár. Kilenc évig 5472 13| pohár vízbe, mely az éjjeli szekrényén állt. Talán tizennyolcéves 5473 8| Közelebb huzták egymáshoz a széküket, koccintottak, s Huszár 5474 5| aki egyetlen hibáért szekundát ír.” És mivel az algebra 5475 7| évente megjelentek, s a kis székváros mitsem élvezett a püspöki 5476 9| hófedte vidéket... A látóhatár széle ködbe olvadt s minden oly 5477 9| távol, szürke látóhatár szélére, ahol már szinte láthattuk 5478 7| mellett zokog... S mindig szélesebben, mint a hullámok gyűrűje, 5479 8| botorkált végig az egy méter szélességü utcákon, az apró hidak karfájáról 5480 13| nyárfák fölött zizegő őszi szelet, s mikor reggel fölébredt, 5481 4| a kedvenc torta vékony szeletkéire. Minden rendben van, a főhercegnők 5482 5| A diákok, akik tavaly a szelíd Szalay főtisztelendő úr 5483 1| ide a mennyországhoz s egy szelídarcu, szőke angyal sietve meghúzta 5484 10| szemébe, egy fehérhaju, szelidtekintetü matróna képe ezzel a fölírással: † 5485 4| szomorúan zugtak odakünn, a szélkakas elkeseredve forgott. Az 5486 8| Mintha csak valami titokzatos szellem hallgatta volna meg a kívánságát, 5487 16| az igazi búbánat... A jó szellemének mindent megvallott s százszor 5488 9| akit a szegény anyja még a szellősuttogástól is féltett s aki valóságos 5489 11| feleségétől. Amikor a kioszk egyik szélső asztalánál behunyt szemmel 5490 8| vasúti vonat vörös lámpája szelte át a holt laguna vizét. 5491 10| míg odakünn itéletnapi szélvihar dühöngött, a jól elzárt 5492 11| suhant el két óriás vörös szem, aztán félelmes csönd borult 5493 3| közönnyel üdvözölvén egy-egy szembejövő pátert, aki a hatalmas férfiu 5494 14| érzem magam, hogy magával szemben ülhetek... Mintha oxigént 5495 11| mindezek tudnák, hogy sötétzöld szeméből nem földi asszony tekint 5496 11| előcsarnokban. Mikor a lóversenyen szeméhez emelte az emailos gukkert, 5497 7| hanem a fantáziájuk s lelki szemeik előtt már látják a püspökkert 5498 11| megérezték, hogy ezek nem földi szemek, ezek a csábító, gyilkos 5499 7| halkabbá váló verését, amíg a személye körüli, bajusztalan huszár - 5500 7| Itt-ott már talán az utód személyét is találgatják s a nyomdász, 5501 9| szakácsné megérkezését a személyi hirek közé igtattuk... A 5502 7| helyet foglal valami kiválóbb személyiség s keztyüs kézzel beírja 5503 12| sikere után valami fejedelmi személyiségnek bemutatták, Sauters, aki 5504 10| között elmondta, hogy a személyvonat megakadt a tamáshalmi őrháznál, 5505 2| táplálod az egész kolostori személyzetet. Itt a ropogós széna, most 5506 8| ül. Mindenki gúnyosan a szemembe nevet - bizony Isten elsülyedek 5507 14| bizonyos, hogy maga az én szememben a legvonzóbb, a legbájosabb, 5508 11| De szomorúan, bájos szeméremmel tette hozzá:~ ~- Ámde nincs 5509 8| tübingeni nyomdászok csiptetnek szemérmetlenül a Veronese asszonyai felé, 5510 12| nagy tehetségben van egy szemernyi a kalandorok véréből, egyszerre 5511 8| értelmetlenül nézett aranyzöld szemével az idegen férfiakra s mikor 5512 9| hómezőkön. A kerepesi-prospekt szemfüles rendőrbácsija, mikor duplarétü 5513 7| allegorikus istenszem, a szeminárium táján egy világos női napernyő 5514 7| és az előszobákban...~ ~A szemináriumi igazgató, aki neves egyházi 5515 4| háromhetes főfelügyelői szemléjéről. Ma az egész vezérkar itt 5516 7| szoba kis benyilójában lázas szemlék tartatnak a nagy püspöki 5517 3| ebédlőben. Sötét kétségbeeséssel szemlélte, ahogy az atyák szótalanul 5518 10| egy darabig, közömbösen szemlélve az irodalmi ujdonságokat, 5519 1| kérdezte most Péter, a szemöldjét összevonva.~ ~- Igenis, 5520 2| szelíden, egy vértanu gyöngéd szemrehányásával tekintett a nyujtózkodó 5521 12| Sauters dühösen morgott.~ ~- Szemtelenség éjnek idején fölverni az 5522 14| maga nagyon udvarias, de szemtelenül hazudik... Tizenöt év egy 5523 12| szemébe. Ilyenkor, midőn így szemtől-szemben állt a föld e szerencsés 5524 11| jockeyk rajta felejtették a szemüket és mindannyian harmadiknak 5525 14| vetett a csontember homályos szemüregébe... Aztán lefeküdt, magára 5526 2| személyzetet. Itt a ropogós széna, most egyél te is szolgám, 5527 2| ropogtatni az illatos friss szénát, amelyet Klaus, a fűtő, 5528 6| operettáriák suhantak ki a szeliden szendergő platánok közé és míg a budapesti 5529 2| feleségét s Christian, „a szenegambiai császár udvari akrobatája”, 5530 2| lovarművésznő, aki Demont, a szénfekete kocsihúzó lovat, csengő 5531 10| sohase gondolt még arra, hogy szenny is van a világon? A vén 5532 9| okvetetlenül azt hitte, hogy Szent-Pétervárott jár, ahol a tarantászok 5533 4| a bibliai főpapot, ki a szentek szentélyébe lépett, hogy 5534 7| áldást osztva vonult be a szentélybe, hogy pár perc mulva aranyos 5535 4| bibliai főpapot, ki a szentek szentélyébe lépett, hogy az Isten szine 5536 7| szemüveges püspöki titkárral. A Szentháromság-téren néhány kiváncsi ember bámulta 5537 6| reszkető holdvilágot, az urak szentimentális verseket szavaltak a nyári 5538 3| kinevessenek, - maguk a szentképek is mintha szomorubban néztek 5539 2| pohárral, tisztelendő úr!~ ~- A Szentséged drága egészségére! - toldotta 5540 7| még fölveszi az egyházi szentségeket s meggyón, megáldoz, mielőtt 5541 3| megvolnék, hanem a feleségem szenved némelykor.~ ~- Emésztési 5542 13| kérdések. Hangosan, sok szenvedéllyel disputáltak, lármájukkal 5543 9| zokogva közelített felém s oly szenvedélyesen szorított a keblére, hogy 5544 16| mindenesetre nagy lelki és testi szenvedések után megtanulta valahogy 5545 8| uramat egyetlen pillanatnyi szenvedéstől...~ ~A bírák is csak gyarló 5546 9| öröklött mellbetegségben szenvedő fiu, akit a szegény anyja 5547 12| egyetlen föllépését, örvendetes szenzációt keltettek a Volgától a Póig. 5548 2| alatt olyan nőkkel, akik szépek és fiatalok. Mindennek dacára 5549 13| A költő a szalmán is szépet álmodik, de álmait nem írja 5550 9| a haza joggal várhat egy szépirodalmi hetilapot, habár illusztrációk 5551 11| hozzátartozott a Stefánia-út szépségeihez, ma, hajnalban, a vasúti 5552 6| szavaltak a nyári éjszaka szépségeiről. Oly csöndes, oly titokzatos 5553 5| az első hetekben történt, szeptember végén, Szedenich főtisztelendő 5554 5| Szedenich főtisztelendő urat egy szeptemberi napon Veszprémbe helyezték 5555 1| túlvilági zene hallatszott, szeráfok, szárnyas angyalok sürögtek 5556 14| szerelem híve vagyok... Azé a szerelemé, mely józan megfontolással 5557 15| szive tele volt kicsorduló szerelemmel!... Még mindig szőke, leányos 5558 11| Gyulladnak-e a sellők földi szerelemre, átjárja-e vérüket földi 5559 11| talán sohasem vallott még szerelmet, de e pillanatban öntudatlanul 5560 14| mindennapi dolog, hogy valaki a szerelmét tizenöt éven keresztül konzerválja...~ ~- 5561 12| Lipótváros csodagyermekeit. De a szerencse és tagadhatatlanul nagy 5562 14| vagyok. És nekem kihez van szerencsém?~ ~A férfi hangosan elnevette 5563 13| számomra nem terem több babért. Szerencsére akkor se leszek arra utalva, 5564 2| mondta volna: „Lám, lám, szerencsétlen emberek, nem mondtam-e én 5565 2| mondta volna: „Oh, micsoda szerencsétlenség! Boldogtalan Szilveszter, 5566 11| moszatos, zöld halál várja a szerencsétlent, aki a sellő szavára hallgat. 5567 9| példányban és a lapkihordó szerepére sem resteltünk vállalkozni. 5568 14| az életemben valamiféle szerepet játszottak...~ ~- És mit 5569 3| mert a tétlenséget nem szeretem. Művészetem megkívánja, 5570 12| arroganciával tekintett körül, szeretetreméltó leereszkedéssel nyujtotta 5571 10| vacsorázzunk; de ha esetleg jobb szereti a magányt...~ ~A fiatal 5572 11| vizalatti palotámba, csókkal és szeretkezéssel fogjuk eltölteni az életet...~ ~ 5573 11| tizennyolc fokon alul. De ha szeretsz, szépséges asszony, jőjj 5574 6| megríkatta:~ ~Ha tudtad, hogy nem szerettél,~ Hálódba mért kerítettél?~ 5575 9| szeretett s én is igazán szívből szerettem őt. Bánatos, komoly arca 5576 3| szokatlan lárma felől értesülést szerezzen, csodálatos látvány tünt 5577 13| második kísérlet után a szerkesztő külön hírben figyelmeztette 5578 9| avagy: „Lapunk felelős szerkesztőjének új husvéti öltönye kiválóan 5579 9| A~ „TÜNDÉRVILÁG”~ SZERKESZTŐSÉGE.~ ~A szerkesztővel értekezni 5580 9| egyszer egy napon az egész szerkesztőségnek odalenn terítettek uzsonnához, 5581 9| TÜNDÉRVILÁG”~ SZERKESZTŐSÉGE.~ ~A szerkesztővel értekezni lehet naponként~ 5582 9| Szóval, a lap kitünően volt szerkesztve (jobban, mint sok igazi 5583 2| vándorlásban derekas étvágyra tett szert, a kezeit dörzsölve telepedett 5584 2| szemei elől, eloszlott, szerteszállt a levegőbe, s egyetlen jelt 5585 2| kénsárga pillangó cikázott szerteszét a levegőben.~ ~A kordén, 5586 6| történeté-ben olvastunk: szerződés a pokolbeli sátánnal.~ ~ 5587 3| kijelentette, hogy hajlandó a szerződésre. Ám kikötötte, hogy a lakásában 5588 11| könyvpiacra, rögtön megkötötte a szerződést az Imrey összes verseire, 5589 3| gróf dús javadalmazással szerződtette. Innen került a boldogult 5590 12| címü víg opera dilettáns szerzője), aki a lépcsőházban kedveskedve 5591 8| az asszonyok érthetetlen szeszélyeinek...~ ~A hisztéria nem más, 5592 10| vén ember álmadozva nézett szét a hideg, fehér világon, 5593 8| szorongatott. Mikor a poroszlók szétfeszítették a holt herceg tenyerét, 5594 13| alatt az utolsó példányig szétkapkodták az irodalmi csemegék barátai...~ ~ 5595 13| Hagyjátok békén az utókort, mely szétmállott csontjaitok fölött épül 5596 14| elérhetetlen álom hősnői, s rögtön, szétoszlanak, eltünnek a semmiségbe, 5597 12| csodálkozásra, mert pár perc mulva széttárult a szomszédos szárnyasajtó, 5598 9| elitélt gonosztevőket kísér a szibériai ólombányákba. Még ennél 5599 9| egész tavat megkerüljük s a szigeteken kikötünk, esetleg sátort 5600 9| farmban, valami lakatlan szigeten, ahol az ember úgy vadássza 5601 3| a gvárdián érthetetlen szigorát kárhoztatva. Pedig közeledtek 5602 11| négyszáz forintot, hogy a szigorlatokkal végezhessek. Leteszem a 5603 14| mulató társaság körül... Egy szigorlóorvos, aki vidéki rokonaival szerényen 5604 3| Anzelm úr, úgylátszik, szigoru fogadalmat tett, hogy a 5605 16| amikor részeg fejjel a nagy szíjjak körül támolyogtak... Megölte 5606 7| kiemelkedett a vár romantikus sziklái fölött, de a kegyelmes úr, 5607 9| liánok között, a tengerparti sziklákon, melyeknek barlangjaiban 5608 6| lejtős domboldalon, villamos szikrácskák csillogtak, az alvó virágok 5609 11| haját, melyből villamos szikrák pattantak ki (Imrey Gyula 5610 14| férfira, akit egyszerre szilaj jókedv fogott el; intett 5611 7| lakosság előtt szinte misztikus színben tünt föl a püspök, aki mint 5612 12| valaha királyokkal fogok szincerizálni. De most itt vagyok és az 5613 14| fakul, olyanná, amelynek se színe, se illata többé... Ne örüljön 5614 14| rózsás és aranyba játszó színei... Otthon kitárta az ablakát 5615 1| föltünni a föld felől. Mintha szines fáklyák közeledtek volna 5616 1| kövér, rőt nyulaknak még színét sem láttad hosszu zarándoklásod 5617 14| karján készült elhagyni a színház előcsarnokát.~ ~A tanár 5618 11| renaissance hálószobát, a színházak plüssét, a kioszkot, a fogatokat - 5619 15| azóta öt héten át, amíg a színházakat, a galériákat és a legalávalóbb 5620 11| mégis bajos volna elmenni a színházba vagy a Dunapartra. Mondd 5621 12| sondersbergi nagyhercegi színházban pompás előadásokat tartottak, 5622 8| végigharsogott a piszkos színházon, Huszárné villámló szemekkel 5623 2| tizenkét év előtt, mikor még szinig megtelt a kordé, ha a kolostor 5624 13| leggyönyörűbb regényeket és színműveket, de csak belülről, a lelkem 5625 12| estéről-estére figyelmesen hajolt a szinpad felé egy barna körszakáll 5626 16| ide-oda járt és a vérvörös, sziporkázó, folyékony vasat nézte, 5627 9| reggel kilenc óra felé is. A szitáló hópelyheken át idáig feketéllettek 5628 16| keblében derék és nemes szív dobog... És a munka, édes 5629 15| elmosódott a levegőben, mint a szivar füstje. A kis Terka szőke, 5630 14| gondolkodó arccal nézegetett a szivarja füstjébe, aztán komolyan 5631 15| vágott egy csomó rossz bajor szivart, s éjfél után hazatért a 5632 7| de a kegyelmes úr, amíg szívbaja nem tört ki rohamosan, alig 5633 16| végigsimította. Aztán lágy, szívbelopózó hangon szólalt meg, oly 5634 9| szeretett s én is igazán szívből szerettem őt. Bánatos, komoly 5635 4| S míg az öreg szakács szívdobogva, izgatottan, a művész remegő 5636 15| nevetséges leányt, de a szive tele volt kicsorduló szerelemmel!... 5637 5| És mégis minden kis diák szívébe félelem és aggódás költözött, 5638 16| elfátyolozták a könnyek, a szívéből pedig kitört az igazi búbánat... 5639 14| bulletinnel, mely a hőfokát, a szívedobbanásait, a lélekzetvételeinek pontos 5640 8| meggörbüljön...~ ~Ki lát a szívekbe és a vesékbe? A holt herceg 5641 14| tanítottam... Pedig, ha a szívembe látna...~ ~- Melyik kamarába? 5642 16| hála Isten, nem ölte meg a szívemet... Inkább sohase beszélek 5643 10| a krizantemum-koszorút, szívének, fiatalságának, egész életének 5644 12| udvariasan köszönte meg a művész szívességét, Adél és Sophie hercegnők 5645 16| könnyelmü lettél, aki nem a szívet nézed, hanem a kabátot és 5646 9| nem elégített ki s élénk szívfájdalommal képzeltem el az olyan telet, 5647 4| csodálatos rudacskák egyenesen a szívhez szóltak. Micsoda jellem, 5648 13| amit az anyatejjel magába szivott?... A vita hevében többnyire 5649 3| nagyranyitott szemekkel szívták magukba a tömjén átható 5650 16| szemrehányólag. - Gőgös, szívtelen és könnyelmü lettél, aki 5651 10| emlék jutott eszébe a kihült szívü öreg embernek? Mit jelentett 5652 7| székesegyház sírboltjába. Nem a szívük, az érzelmeik szólalnak 5653 13| egy becsületben megőszült szmokingot, s igen sok arcképet a művészet 5654 9| egyszersmindenkorra egy szoba-billiardot. Szóval, a lap kitünően 5655 10| mikor Galamb legénye a szobába lépett.~ ~- Tekintetes úr, - 5656 9| de mégis kimehettünk a szobából. Már éppen egy valóságos 5657 11| asszonynál, de a háromforintos szobácskában hercegkisasszonyokról és 5658 15| hangosan meg fogja kopogtatni a szobáikat elválasztó szárnyas ajtót, 5659 3| vagy sötéten zárkóztak el szobáikba. Még a mise is szinte komorabb 5660 15| vékony ajtó választja el az ő szobájától. Mielőtt valami ostobaságot 5661 8| a lampionos csónakokba. Szobájukban átkozottul hideg volt, a 5662 6| akkor! Inasok, fehérkötényes szobalányok, pénz, jókedv, gondtalan 5663 11| velem kicsiny ferencvárosi szobámba, ahol be is füthetünk, ha 5664 15| szomorúan sürgős ügy forog szóban. Ha aztán kitette a lábát, 5665 12| óra sem volt még, mikor a szobapincér gyöngéden költögetni kezdte. 5666 11| bontakozott ki széles válla, szoborszerü csípője a nyers francia 5667 10| piacon. Szent Sebestyén szobránál fölkanyarodott a vár felé, 5668 6| is.~ ~- Meg a képeket, a szobrokat, a zongorát?~ ~Az utolsó 5669 12| ékszereket, néhány ritka eredeti szobrot, a Goethe tizenhat levelét, 5670 11| sellő csábítóan nézett a szöghaju költő szemébe, s így szólt 5671 8| a Flórián egyik bizalmas szögletébe. Huszár az előadás közben 5672 2| Zsors hideg arcát s némi szögletes enyelgéseket kisérlett meg 5673 12| csörgedezett a márványmedencébe a szökőkút vize. A III. Albert Henrik 5674 12| utcáit, megnézte a márványos szökőkutakat, a híres Goethe-emléket 5675 12| alabárdos éjjeli őr a piactéri szökőkútnál énekelni kezdett, nyugodtan 5676 7| nyomdász, aki a gyászjelentés szövegét várja, kuporodva huzódik 5677 6| volt a dal melankolikus szövegével? A két kis leány csak azt 5678 13| ujságíró volt, cinikus, szófukar, embergyűlölő, aki mindennap 5679 13| megjelenése után rendes szokása szerint, az irodalmi kávéházba 5680 5| miközben egy édesajku, szőkehaju francia baba jelent meg 5681 14| így képzelte... Bölcs és szókimondó legény volt, aki szuverén 5682 2| pillanatban is lenge fehér szoknyában hallgatná a kisvárosi cirkuszi 5683 7| Nem a szívük, az érzelmeik szólalnak meg e pillanatban, hanem 5684 2| Rossz emberek, hát ti az én szolgáimnak csak megromlott sárgarépát 5685 2| megfeledkeztek az Isten önfeláldozó szolgáiról? Jó atyám, ne büntesd meg 5686 1| testvér, az ő leghívebb szolgájuk, örökre búcsút mondott a 5687 7| már, amióta a kegyelmes úr szolgálatába fogadta. A pincemester ma 5688 7| lesz holnap, ha e kitünő szolgálatnak vége szakad?”~ ~A szentszéki 5689 2| széna, most egyél te is szolgám, amennyi beléd fér!”~ ~Az 5690 15| elenged az életéből, ha így szólhat a hűtelen leányhoz:~ ~- 5691 14| egyszerűen csak magának szólítom... Tudom, hogy azt kellene 5692 1| nyájasan megszólított:~ ~- Szólj, ki vagy édes fiam?~ ~- 5693 9| játsszatok, mulassatok és szóljatok, ha valami kell!” Csak a 5694 12| embert. Szeretném látni, mit szólna az az úr, ha én küldözgetnék 5695 15| váltott meg egy fél Európára szóló körutazó jegyet. Egy nappal 5696 12| pár fürtöt a zöldessárga szőlőből, s maga is ivott egy gyűszűnyit 5697 12| vörös héja, aranyoszöld szőlőfürtök bujtak ki a kövér levelek 5698 14| kezdte a jardiniéren sárgálló szőlőfürtöt. Aztán egyszerre mintha 5699 15| családi asztal mellett, s egy szombat este, ötödfél napi ismeretség 5700 8| de az egyik poroszló, aki szomjasan nézte a pihenő hercegnét, 5701 10| szállt? Harminc éven át szomjuhozó vággyal gondolt rá, de a 5702 12| hirtelen valami leküzdhetetlen szomjuság kapta meg ez aranyszőke, 5703 16| azonban a Bella tündére még szomorúbb, még bánatosabb volt, mint 5704 3| maguk a szentképek is mintha szomorubban néztek volna maguk elé, 5705 2| fel az életét, bizonyára szomorúság közt látta, hogy az elemózsiák 5706 10| hogy az elhagyott feleség szomorúságát elűzzék...~ ~- Kicsi Tatjána... 5707 11| látták, bágyadtan szóltak a szomszédaikhoz:~ ~- Észbontó ez a vörös 5708 15| hallotta. Terka itt volt a szomszédban, alig öt lépésnyire tőle.~ ~ 5709 11| sellő-szemeit, és négyéves korában a szomszédék hatesztendős fia letaszította 5710 12| fesztelen mosollyal fordult a szomszédnőjéhez:~ ~- Fenséged csak most 5711 6| tenni?~ ~- A jó Isten tudja. Szomszédunk, az öreg porosz katona, 5712 11| asztalánál behunyt szemmel szopogatta a hideg fagylaltszeleteket, 5713 14| otthon, s az az egyetlen szórakozásom, hogy egész az uzsonnáig 5714 14| instruktor, akárhányszor szórakozottan, tüzelő homlokkal hallgatta 5715 3| nagy császár egykor, aki szőrcsuhában zarándokolt Canossába, ő 5716 1| amelyiken én, szegény, szőrcsuhás barát, örökre behunytam 5717 9| felém s oly szenvedélyesen szorított a keblére, hogy ezt a pillanatot 5718 7| káptalan tizenkét kanonokát, a szőrköteles barátokat, az angol kisasszonyok 5719 14| foyer prémekbe és drága szőrmékbe burkolt szép asszonyait. 5720 8| keze egy kicsiny medaillont szorongatott. Mikor a poroszlók szétfeszítették 5721 8| felesége alakjában... Az ő keze szorongatta akkor éjjel a gyilkos tőrt, 5722 2| halálos gyávaság fogott el, szorongva sóhajtott fel magában:~ ~- 5723 13| számvető létére meg tud-e még szorozni fejből két számot két számmal? 5724 12| plafond aranyos diszítései szórtak derüt a termek fényes parkettjére. 5725 13| két számot két számmal? A szorzás sikerült, s Csik némileg 5726 3| palotáikban odahaza, határozott szükölködésre voltak kárhoztatva, e derék 5727 4| lélekzet nélkül hordták ki a szükséges anyagokat. Pár pillanat 5728 7| olyan rendesen kiadja a szükségeseket, mint tegnap, tegnapelőtt 5729 3| fordult meg:~ ~- Nem tartottam szükségesnek. Egyébként ez többször is 5730 3| komolysággal mondta:~ ~- A születésem napját ünnepeltem.~ ~S midőn 5731 6| komor vasajtó mögé, mely születésük óta csak egyszer volt nyitva! 5732 9| teljes ellátásról különben a szülői házban gondoskodtak... S 5733 1| tálakból evett és tokajit szürcsölt naponkint. Kövér ujjain 5734 1| páterek egy nap szomoruan szürcsölték a Dominik úr aranysárga 5735 2| csurgott, s a felhők sűrü szürkeségét egy-egy fényes villám tette 5736 4| remegő félelmével várta a szürkülő hajnalt, a főhercegnő álmosan 5737 1| szégyenkezve borult le a kegyes szüz szobra elé, még mindig sorra 5738 6| keringőmelódia lopózott végig a szunnyadó fák között.~ ~- Ezeknek 5739 2| közé is behatolt, csöndesen szunnyadozni kezdett. Utoljára azt gondolta 5740 11| kibontott hajjal táncolta a szupé-csárdást, a párbajorvosok inspekciót 5741 2| sovány bohóc, akik rövid, szurtos vitorlavászon kabátjukban, 5742 15| világosan lehetett hallani) szuszogva motozott mindenütt a különböző 5743 14| szókimondó legény volt, aki szuverén felsőbbséggel nézte e gyarló 5744 13| semmit, hanem csak a lelkük szűzi mélyében építették föl a 5745 3| mindnyájan a „memento mori”-t viselték volna az ábrázatjukon. 5746 7| katonás írásával legfölül a tábornok jegyzi föl a maga olaszos 5747 12| csodagyermekeit. De a szerencse és tagadhatatlanul nagy tehetsége gyorsan fölemelték 5748 11| társaságának bájos és kedvelt tagja, akinek Tizian-színü haja 5749 13| közellétét, kinyujtották fáradt tagjaikat, s újra nekiláttak a munkának. 5750 11| megmérték a sellő karcsu tailleját. Imrey vett egy halcsont 5751 11| ahol rózsaszínü függönyök takarták el irígyen az ágy faragott 5752 7| talán az utód személyét is találgatják s a nyomdász, aki a gyászjelentés 5753 10| harminc év előtti romantikus találkozás; a hajnalig tartó együttlétek, 5754 14| hasonló asszonnyal még sohase találkoztam... Lehet, hogy csupán az 5755 4| magukban:~ ~- Milyen felséges találmány!~ ~Mert Guttenberg, Sohwartz 5756 4| teához már, remélem, az ön új találmányát adhatjuk föl.~ ~Cilinderjét 5757 4| hogy ma műértő publikumra találnak.~ ~De mindez a mozgalom, 5758 4| párduc. Egy komornyik a tálaló asztalra készíti az aranyos 5759 15| Teringettét, hogy megint nem találom. Pedig biztosan tudom, hogy 5760 9| köhécselni, itt, ebben a szobában találtuk ki azt a pompás mulatságot, 5761 8| régebbről ismer...~ ~A költők talánynak mondják az asszonyi lelket, 5762 4| Sőt künn, a kapu előtt, a talapzatos oroszlánok szomszédjában 5763 4| odabenn egy meghasonlott talentum.~ ~A délelőtti napsugár 5764 13| alsó-zsilvölgyi segédjegyző talentumnak avagy szamárnak tart-e magában? 5765 13| olvasóit az ujonnan fölbukkant talentumra. Csik nem cserélt volna 5766 4| készíti az aranyos felhordó tálokat, a főszakács műértő pillantást 5767 6| mert holnap korán kell talpon lennünk...~ ~A bárókisasszonyok 5768 2| kolduló barát, a kicsiny talyigán üldögélve, melyet a kolostor 5769 4| karosszékben, fejét a kezére támasztva.~ ~A szakácsok szótlanul 5770 9| karos gyertyatartók alatt, támogatva a nagymamától, ki megint 5771 16| fejjel a nagy szíjjak körül támolyogtak... Megölte őket az ital, 5772 8| hiszek benne. A velencei tanács ártatlant végeztetett ki 5773 7| szentszéki irodában komoly tanácskozásokat folytatott a szemüveges 5774 8| Veronese és Tizian freskóit, a tanácsterem csodálatos mozaikját ön 5775 13| hogy nem a kisebb rendezett tanácsu városok és osztatlan népiskolák 5776 14| szerencsének tarthatta, hogy tanárai jóvoltából a gazdag és előkelő 5777 14| hangosan, jókedvűen szólt a tanárhoz:~ ~- Ha kedves volna Jávor, 5778 5| elgondolkodva ballagott föl tanári szobájába és odafönn megállott 5779 14| gyarló világ eseményeit... A tanárnak úgy tetszett, hogy a csontváz 5780 5| bámulva nézett a félelmetes tanárra s kipirulva bólogatott:~ ~- 5781 14| gunyolódó fickó, aki Jávor tanárral az éjszakai órák magányában 5782 14| vendéglőbe, ahol a híres Jávor tanárt jól ismerték; hamarosan 5783 5| albumkönyvet. Mi történt vele? Tanártársai bizonyára megdöbbentek volna, 5784 8| Hungáriabeli kisterem bizalmas táncestéi után.~ ~Éjfél jóval elmult 5785 6| mulattunk valaha...~ ~- Akarja a tánciskolabeli menuettet?~ ~- Igen...~ ~ 5786 15| Amióta egyizben Terkával táncolt valami vidéki majálison, 5787 14| olyan, mint akkor, amidőn a táncpróbán a második négyest velem 5788 6| babája náluk gyült össze táncpróbára egy márciusi éjszakán.~ ~- 5789 3| Anzelm úr vendégei víg táncra perdültek s a lakás kinyitott 5790 1| ült. Bezzeg az ő kegyes tanításait nem megzápult tojásokkal 5791 14| gimnazista öccseit a matematikára tanítottam... Pedig, ha a szívembe 5792 14| homlokkal hallgatta ki a tanítványait a természettanból, amíg 5793 14| lett, majd az egyetem egyik tanszékére is meghívták. Jávor tanár: 5794 15| felejtette el. Itt vagyok és tanuja vagyok a boldogságának. 5795 5| dialektus.~ ~- Áki nálám nem tánul, - mondta valami megdöbbentő 5796 10| virágkereskedésben összevihogtak a tanulólányok, ő csöndesen megcsókolta 5797 9| sakkozott magában s szorgalmasan tanult angolul. (Mintha bizony 5798 16| mondtad tegnap, nem azért tanultál zongorázni s nem azért beszélsz 5799 16| folytatta:~ ~- Nem azért tanultam zongorázni, nem azért beszélem 5800 13| Istentől elhagyott, vadregényes tanya, két órányira minden zsindelyfödeles 5801 13| mikor reggel fölébredt, a tanyai ház kicsiny ablakából nézte 5802 13| Budapestnek.~ ~Aznap este már a tanyája nappali szobájában, egy 5803 8| ül, hajléktalan betyárok tanyáján... Marcangoló keserűség 5804 13| félelemmel tért haza a postáról a tanyájára.~ ~- Ha kiadják, hát bizonyos, 5805 3| ahol a gonosz szakács a tanyáját felütötte. Mint ama nagy 5806 2| A papagály néhányszor a tányérjába ütötte a csőrét s a lovagló 5807 3| atyák szótalanul merednek tányérjukra, itt-ott csipegetve, kapkodva 5808 2| törölgette a poharakat, tányérokat, villákat helyezett el köröskörül. 5809 6| huszár-inasa, az utolsó tányért is leszedte, a missz fölállott 5810 16| száz és száz ember vére tapad... Egy temető félig-meddig 5811 9| vadássza meg naponként a táplálékát, az Amazon mellékén, víg 5812 2| füles, hiszen jóformán te táplálod az egész kolostori személyzetet. 5813 7| tekintélyével, aggodalmasan tapogatja ki az ütőér halkabbá váló 5814 13| a kortársak tetszését és tapsait áhítjátok... Hagyjátok békén 5815 12| arcáról. Mikor a lelkesült tapsok elhangzottak, szó nélkül 5816 12| nagyhercegnők mámorosan tapsoltak, Adél, az idősebb, álmadozva 5817 9| Szent-Pétervárott jár, ahol a tarantászok vígan siklanak tova a gyémántfényü 5818 13| valahogy a rendes vasárnapi tárcáit, de mikor egyszer csakugyan 5819 5| halaványan és megilletődve tárgyalták az új tanár életrajzát. 5820 3| erre a szakács mérgesen tárja ki az egyik ablakszárnyat 5821 2| kabátjukban, a csillagos, tarka ruha nélkül, amelyben a 5822 11| és hat héttel később egy tarkarokolyás dunántúli dajka ült a mély 5823 9| őskorbeli troglodithák ütik a tarokkot s kergetik a bikát: mitsem 5824 6| zongora, gyermekségük bizalmas társa, így szól hozzájuk, amint 5825 6| két rózsásarcu babát, akik társalkodónőjük, egy csunya, de nagyon barátságos 5826 11| cégvezetőjének neje, a város előkelő társaságának bájos és kedvelt tagja, 5827 13| nem akarom, hogy a rendes társaságom hirtelen abba hagyja a diskurzust, 5828 2| akasztottak.~ ~- Velünk tart, tisztelendő úr?~ ~A sanda 5829 13| talentumnak avagy szamárnak tart-e magában? Irok, mert különben 5830 1| közelített és alázattal tárta fel a kapuszárnyakat. És 5831 12| nagyhercegi palota dísztermében tartanák meg, a fenséges úr és a 5832 7| benyilójában lázas szemlék tartatnak a nagy püspöki gyűrűk, az 5833 14| létére nagy szerencsének tarthatta, hogy tanárai jóvoltából 5834 10| romantikus találkozás; a hajnalig tartó együttlétek, a teaasztal 5835 14| és könnyelmü asszonynak tartott? Hát igazán azt hitte, hogy 5836 14| egy pillanatig a magáéban tartotta.~ ~- Hát mit tegyek? Csak 5837 8| dozsépalota börtönében...~ ~Eléje tartották az aranyos medaillont és 5838 3| hidegen fordult meg:~ ~- Nem tartottam szükségesnek. Egyébként 5839 14| férfia, mint nőcsábító se tartozik éppen az utolsó legények 5840 9| a legitim főúri családok tartózkodó csöndje. Hangulatos, finom 5841 16| miután a fiatalember nem tartozott az úgynevezett viveurök 5842 4| mely a Danteén, Miltonén, Tassóén valaha, mikor örökbecsü 5843 13| mondjuk, hogy Csiknak vagy Tatárnak hívják a történetem hősét. 5844 10| Tatjána vagyok, a maga kicsiny Tatjánája, akiről Puskin dalolt az 5845 5| iskolából...~ ~A diákok, akik tavaly a szelíd Szalay főtisztelendő 5846 9| hozzá. Másodszor, mikor a tavasszal teendő nagy balatoni utazást 5847 13| vágyát, mint e csillagos tavaszi estén. Egy ideig, az illatoktól 5848 15| becsipett volna. A szőke Titánia tavaszias glóriája eloszlott, a kis 5849 1| messzebbre, mindig magasabbra távolodtam el tornyaitok fölül és a 5850 6| lányok álmodozva nézték a tavon reszkető holdvilágot, az 5851 3| tetszik: minden pillanatban távozhatom.~ ~Mit lehetett volna tenni? 5852 4| étvágyukat. A komornyik sietve távozik a belső termek felé, a függő 5853 5| negyedik osztályt, fogvacogva távoztak az iskolából. És a többi 5854 10| hajnalig tartó együttlétek, a teaasztal feledhetetlen tête a tête-je, 5855 4| angol rudacskák, melyeket a teába mártogatott, az utóbbi napokban 5856 7| szüksége az életben. E csésze teáért fütik most a konyhák nagy 5857 4| Vonuljon vissza s az estéli teához már, remélem, az ön új találmányát 5858 4| reggel bosszankodva itta meg teáját. Az angol rudacskák, melyeket 5859 4| Miért, fenség?~ ~- Ezekben a tearudakban nincs semmi kiemelkedő. 5860 4| az, amely a halhatatlan teasüteményben megnyilatkozott.~ ~*~ ~A 5861 4| Nickelsdorfhoz és az ő halhatatlan teasüteményéhez hasonlítva.~ ~*~ ~Este, 5862 16| megtelt emberi hullákkal, hogy tebelőled finom és úri kisasszony 5863 9| Másodszor, mikor a tavasszal teendő nagy balatoni utazást beszéltük 5864 3| részében?~ ~- Ön minden teendőtől föl van mentve.~ ~- Ez hiba, 5865 5| mondjad csak meg (egyszerre tegezni kezdte a gyermeket) nem 5866 2| maga után, mely bizonyossá tegye, hogy itt volt.~ ~De azért 5867 14| magáéban tartotta.~ ~- Hát mit tegyek? Csak nem sétálhatunk itt 5868 15| végigsimította a homlokát.~ ~Mit tegyen? Érezte, hogy nem tudná 5869 8| függönyén, az ölfás, főzelékes, teherhordó gályákon, amelyek nesztelenül 5870 8| meggyilkolt herceg kezébe?~ ~Tehetetlenül, szárnyaszegetten hajtotta 5871 4| adni lemondásomat, mert a tehetség örökre búcsút vett tőlem. 5872 12| ragyogtak. És mert minden nagy tehetségben van egy szemernyi a kalandorok 5873 12| és tagadhatatlanul nagy tehetsége gyorsan fölemelték a hírnév 5874 11| lakott egy ferencvárosi tejáruló asszonynál, de a háromforintos 5875 11| szeméből nem földi asszony tekint rájuk, hogy a habos, lehelletszerü 5876 7| főorvos, a maga affektált tekintélyével, aggodalmasan tapogatja 5877 3| tokák voltak, kompaktak, tekintélytkeltők s mégis annyira kedélyesek! 5878 14| akkor jöjjön föl!~ ~Csábító tekintetet vetett a férfira, akit egyszerre 5879 15| Nyitray úr öt évig a magáénak tekintette, üres óráiban képzeletbeli 5880 3| ahol a szakács pipázva tekintget ki az ablakon. Gyorsabban, 5881 3| a régi misés könyvbe tekintgetve pompás pecsenyéket látott 5882 8| járt ki és be az ujságokkal teleaggatott faliajtón. A chianti silány 5883 14| vacsorálhatunk... Majd a fogadóból telefonálok haza, hogy ne várjanak bennünket...~ ~ 5884 9| Egy év mulva, a következő télen, mikor Mikoló ismét erősebben 5885 9| szívfájdalommal képzeltem el az olyan telet, aminők nálunk, a Bakonyban 5886 11| huszonöt forintból végre is nem telik sokra, de becsülettel eltartalak, 5887 12| kidobtak...~ ~Fölhajtotta a télikabátja gallérját, visszament a 5888 2| hivatását már tizenhat év óta teljesítette a jámbor páterek érdekében, 5889 14| jobb helyre, fájdalom, nem tellett... Aztán becsukta az ablakot, 5890 14| fantáziám izgató képekkel telt meg s úgy képzeltem, hogy 5891 13| újra földolgozta a régi témáit és ötleteit. Amikor egy-egy 5892 14| egyszerre mintha egészen más témáról beszélne, hangosan, jókedvűen 5893 10| Tatjána.~ ~A temérdek koszorú közt, amely a köztiszteletben 5894 7| nélkül már a ravatalra, a temetésre gondolnak s összehasonlításokat, 5895 16| Schlemil Péter karjai közé temetkezzél... Szegény kis Bellám, ha 5896 16| Schlemil Péter karjaiba temetkezzem...~ ~E szavak után visszavonult 5897 16| ember vére tapad... Egy temető félig-meddig megtelt emberi 5898 16| kihurcoltak egy-kettőt a temetőbe, ott estek össze a bolt 5899 3| Egy-egy miséző atya, a szürke templom oltárköve előtt állván, 5900 1| öreg gvárdián a kolostor templomában meghatva énekelte utánam 5901 11| acélrugó s egy szál kiváncsi tengeri fű...~ ~ ~Az öreg Imreynek, 5902 9| ugrálnak a liánok között, a tengerparti sziklákon, melyeknek barlangjaiban 5903 8| mint némely csodálatos tengerszemek. Pedig az ok világos: a 5904 13| régi dicsősége morzsáiból tengesse szomoru életét... Egy darabig 5905 9| csárdában, rántottán és gulyáson tengetvén életüket s nyolcával-tizével 5906 13| hogy végét veti a szánalmas tengődésnek. Betért egy idegen kávéházba, 5907 13| minden becsületes férfi tenne a helyemben: ott hagyom 5908 9| hajduszobába csukják, ahol a téns városi huszárok lódingjait 5909 2| sarokból. A clown, aki a tenyerein közeledett a pap felé, keserves 5910 2| esetlenek voltak ezek a tenyerek a lovagló kisasszony bársonyos, 5911 4| homlokát sóhajtva fektette tenyerére s idegesen toppantott lábával. 5912 8| ujabb eset a Clarey-féle teoriához...~ ~- Miféle theoriához?~ ~- 5913 8| Huszárné villámló szemekkel tépdeste a csipkekendőjét s fojtott 5914 4| sejthetik, milyen lázongó tépelődéseket folytat odabenn egy meghasonlott 5915 12| fiatalabb hugával, ő óvatosan tépett le egy darabot az aranyszegélyes 5916 1| kérdeztem halványan s a térdeim megcsuklottak rémültömben.~ ~ 5917 9| fölébredtünk s az utcákat térden felül borította a hótömeg, 5918 2| celláikban, imazsámolyukon térdepelnek. Az ablaküvegen át belátszott 5919 11| Gyula úgy érezte), a költő térdére fektette, s egy földi asszony 5920 13| pályát, mely számomra nem terem több babért. Szerencsére 5921 12| fényes parkettjére. Az ötödik teremben egy rózsás arcu, fiatal 5922 7| barokk-cifrázataira, két vagy három teremmel odébb, a könyvtári szoba 5923 3| Lucullus úr, aki a bankettek terén már a ködös ókorban bírt 5924 9| csárda környékén, s a barátok terének szürke kőszobra fehér hermelin 5925 15| többé, az egyedüllét pedig terhes volt neki. Amíg a rossz 5926 3| mint akiknek az egész ebéd terhükre van. A kolostorban rémületes 5927 15| Nyitray rejtekhelyéig.~ ~- Teringettét, hogy megint nem találom. 5928 9| szerkesztőségnek odalenn terítettek uzsonnához, a nagymama illatos 5929 11| testedet övezi, de zöld kreton terítőben mégis bajos volna elmenni 5930 2| ugyanis egy gyűrődött, vörös terítővel ékesítette föl a nagy ebédlőasztalt 5931 9| amit a koporsó koszorui terjesztettek...~ ~ ~ 5932 15| meg egyszerre a fülét. A Terkáék szobájában két nehéz cipő 5933 15| ismeretlenség homályából, Terkáéknál föltették az ezüstgirandole-okat, 5934 15| lábát, az én gondom, hogy Terkához bejussak. Ha pedig egyszer 5935 8| szép asszonyban az ő régi Terkáját, aki kék selyemszalagokat 5936 8| vezetett haza az oltár mellől. Terkának megvoltak a rossz órái és 5937 12| mindannyian visszavonultak a termeikbe, de Adél nagyhercegnő előbb 5938 8| asszonyai felé, az oszlopos termekben valaha a szőke Bevilaqua 5939 2| magában, de amint ez már természetes, mitsem mondott. Ellenben 5940 13| egy irodalmi kávéházban, természetesen ifju és kissé zöld belletristák, 5941 14| hallgatta ki a tanítványait a természettanból, amíg a főnöknője egyedül 5942 14| féltékenységtől. Amíg a fiúkkal a természettant, meg, a történelmet átvettük, 5943 16| róla, hirtelen csak ott termett megint a hálószobájában...~ ~- 5944 14| hirtelen egy magas, fejedelmi termetü hölgyre esett, aki egy tizenhat-tizenhét 5945 6| filagóriában meg a kastély terraszán pezsgő folyt... Akkor táncoltak 5946 12| csettintett a nyelvével:~ ~- Terringettét, - mondta magában, - micsoda 5947 2| jámbor atyák nyugalomra tértek, a kolostor éjszakai csöndjében 5948 11| a vörös hajfonat végig terült az ezüstös folyam fölött.~ ~ 5949 13| szegény Csik a lakására térve, borzongó háttal így szólott 5950 15| gratulálok.~ ~Később furfangos terveket eszelt ki, amelyekkel Katona 5951 15| ime egy nap kiderült, hogy tervezgetései nem értek egy fabatkát. 5952 9| neki, ha meggyógyul... Úgy terveztük, hogy az egész tavat megkerüljük 5953 2| állt meg a küszöbön.~ ~- Tessék beljebb kerülni, Eminenciád! - 5954 8| változása az élő emberi testben. Az asszonyok lelkét egy 5955 11| ábrándozó poétát, fehér teste megvillant a holdsugárban. 5956 8| éjjelen a Bevilaqua hercegné testébe és én öltem meg a csábítót, 5957 11| szép viselet, ha a te fehér testedet övezi, de zöld kreton terítőben 5958 8| levegő áramlott be, egész testével kihajolt.~ ~- Mit csinálsz? - 5959 9| volna s a Miklós valóságos testvére. A nagymama egy furcsa arcu, 5960 2| a lakomát a kolostorbeli testvérek látták volna! Minő nagy, 5961 6| az? - kérdezte halkan a testvérétől.~ ~- Vegyük föl csöndesen 5962 1| emlékeznek-e önök a jó Szilveszter testvérre, akit valaha az útszéli 5963 8| Jóformán azt sem tudta, mit tesz, egyszerre elfogta a barátkozás 5964 13| a pincetüzekről, hát úgy teszek, ahogy minden becsületes 5965 10| teaasztal feledhetetlen tête a tête-je, a pironkodó vallomás, 5966 10| teaasztal feledhetetlen tête a tête-je, a pironkodó vallomás, hogy 5967 3| mentve.~ ~- Ez hiba, mert a tétlenséget nem szeretem. Művészetem 5968 12| akarták adni a Wagner nagy tetralogiáját. Sauters az Arany Griff-ben 5969 13| együgyüségéről, titokban a kortársak tetszését és tapsait áhítjátok... 5970 8| a történet misztikusnak tetszhetik ön előtt, én a legutolsó 5971 9| egy nap virágos koporsóba tették s a lépcsőkről nehézkes 5972 1| hosszu éveken át. Mert mit tettél teljes világi életedben? 5973 15| tudom, hogy az este ide tettem a kézitáskába.~ ~- Mit keressz? - 5974 15| fauteuilebe. Nem lehetett többé tévedésről szó; a Terka hangját hallotta. 5975 3| tálakból, a pompás bordeauxit tevén kivánatossá, melyből egy 5976 9| ólombányákba. Még ennél is jobban tévútra vezette az embert az a ritka 5977 4| véres hússzeletekre (a kis Theodora Annunciata vérszegény), 5978 8| hijján használ. A Clarey-féle theoria az első elfogadható magyarázata 5979 8| teoriához...~ ~- Miféle theoriához?~ ~- A Clarey-theoriához, 5980 8| Clarey-theoriához, az én theoriámhoz... Ha akarja, elmondhatom, 5981 9| napig homályos előttem s Thümmelből fordított, mivel más német 5982 11| Jőjj velem, szeretlek, a tied vagyok...~ ~És ledobta magáról 5983 5| az algebrából. „Vérengző tigris, - mondta szomoruan, - aki 5984 8| Az enyém, - felelte tikkadtan, halálra válva.~ ~- Hát 5985 13| utóbb egy béresasszonyt tintáért s papirosért küldött az 5986 13| örömmel vette észre, hogy a tintája beleszáradt a kalamárisába...~ ~ 5987 9| s egy kis üveg alizarin tintát) s azzal megnyitottuk a 5988 11| Imreynek, aki valahol a Tisza mentén gazdálkodott, ezt 5989 2| fellegek közül.~ ~A fráter, tisztába jövén a dolgok mivoltával, 5990 2| egyetlen kocsit sem látott. A tisztás, mely a domb alatt elterült, 5991 10| dohányfüstös lebujban. Mély tisztelettel azt bátorkodik hát instanciázni, 5992 14| gyönyörü elvált asszonyban tiszteljék a női grácia, az igazi előkelőség, 5993 13| is föllendült, az ősi ház tisztességesebb formát öltött, új magtár 5994 10| Jobbágy Miklósnak, a megyei tiszti ügyésznek a felesége. Aranyszívü 5995 1| lenne a jutalma, hogy a tisztítótűzbe kerüljek, avagy - Uram bocsáss! - 5996 9| városi huszárok lódingjait tisztogatja).~ ~E hideg, hófehér milieu 5997 13| András édes és boldogító titka... Az a nekrológ se bántja, 5998 5| nebulót vezetett be az algebra titkaiba, egyszerre köddé és párává 5999 7| szomorúan rázza a fejét. S a kis titkár, az egyházmegye legcsinosabb 6000 7| alatt be szokott látogatni a titkárjával.~ ~Évenkint jóformán alig 6001 9| London News” fametszetén, aki titkos nihilista nyomdát fedez 6002 14| asszonyom, most elárulok egy titkot, de előbb meg kell igérnie, 6003 10| igazi jelentősége mindörökre titok maradt a gyászbaborult család 6004 4| egy kiéhezett oroszlán!~ ~Tiz vagy tizenöt perc mulva 6005 12| Összesen nyolcan vagy tizen voltak az ebéden és Sauters 6006 14| termetü hölgyre esett, aki egy tizenhat-tizenhét éves fiu karján készült 6007 9| de megadta magát a minus tizenhatnak s egytől-egyig elmaradt 6008 15| magyarul:~ ~- Azt hiszem, pont tizenkettőkor indul Bécs felé a párisi 6009 3| Ignác, a pincemester, aki tizenkilenc év óta kezelte a kolostor 6010 11| hosszu századévek alatt, s a tizenkilencedik század végén már velük is 6011 9| Ebben a házban lakott az én tizennégyesztendős korom legjobb barátja, egy 6012 11| orvos megtiltotta a fürdőt tizennyolc fokon alul. De ha szeretsz, 6013 12| Vieuxtempstől játszott valamit és a tizenöt-húsz főből álló hallgatóság bizonyára