Titánia nászúton.

Miután fél Európát szerencsésen átkóborolta, Nyitray megállt egy napra Münchenben, hogy a Bavariáról is mesélhessen majd otthon, a rendes vacsorázó asztalának. A droschke elvitte a Vier Jahreszeiten-be, ahol a portás jóakaratából megkapta azt az első emeleti szobát, amelyből tizenöt perccel azelőtt utazott el egy porosz vezérkari ezredes. Nyitray fölvitette a csomagjait, átöltözködött, majd lecsavarván a villamos világítást, vállalkozón nekiindult a bajorok ismeretlen fővárosának. Körülbelül másfél óráig csatangolt, tizenegy után pedig betért egy café restaurantba, ahol lomha jóakarattal nyugodott bele abba a menube, amelyet a fehérkötényes fölszolgáló kisasszony ajánlott neki.

Őszintén szólva, Nyitray nem is igen tudta, mit eszik, mert a huszonkétórai utazástól megernyedt idegei ez estén még jobban zaklatták, mint rendesen. Öt héten át szerencsésen kiverte a fejéből azt az ostobaságot, amely az első nap majdnem az öngyilkosságba kergette - és most megint szomorúan érezte, hogy nincs egészen meggyógyulva. Az utazás nem izgatta többé, az egyedüllét pedig terhes volt neki. Amíg a rossz bajor kalácsot öntudatlanul morzsolgatta, így szólott magában:

- Bár megfojtották volna azt a csacsit, aki legelőször szerelmes volt.

Nyitray most is az volt, hiába akarta magával az ellenkezőt elhitetni. Egy reggel a himenhirek közt olvasta, hogy Terka kisasszony jegyet váltott Katona úrral. Terka kisasszonyt Nyitray úr öt évig a magáénak tekintette, üres óráiban képzeletbeli lakásokat butorozott be, amelyekben Terka kisasszony himzett köténnyel járna ide-oda, mint a világ legbájosabb felesége, - s ime egy nap kiderült, hogy tervezgetései nem értek egy fabatkát. Egy öreg nagynéni vagy egy ügyes házasságközvetítő kihalászta Katona urat az ismeretlenség homályából, Terkáéknál föltették az ezüstgirandole-okat, az idősebb nővér és a Terka sógora bizonyos méltósággal foglaltak helyet a családi asztal mellett, s egy szombat este, ötödfél napi ismeretség után, Terka szerelmesen omlott a Katona úr nyakába. Nyitray úgy szégyelte magát, mint egy siheder kölyök, s talán tíz évet elenged az életéből, ha így szólhat a hűtelen leányhoz:

- Szálanként szeretném kitépni a hajamat, hogy csak egy pillanatig is eszembe juthatott az a badarság... Maga lenne a feleségem, maga?... És én még ellágyulva sóhajtozgattam az arcképéhez, amíg maga türelmetlenül várakozott erre a kövér, duplatokás filiszterre... Ötödfélnapos ismeretség után belebolondult egy fekete jaquetbe, mert hiszen Katona urat sem ismerhette jobban, mint a jaquetjét... De azért ne bánja, az ő ostobasága mellé kitünően illik a maga üressége és hiúsága...

Nyitray azonban nem mondott semmit, hanem úgy vágtatott az utcán két napig, mintha elvesztette volna a józan eszét, Később, mikor az esküvő napjának is hírét vette, ideges gyorsasággal váltott meg egy fél Európára szóló körutazó jegyet. Egy nappal a Terka esküvője előtt Nyitray már az orient-express kocsijában ebédelt s azóta öt héten át, amíg a színházakat, a galériákat és a legalávalóbb chantantokat bujta, bizonyos megelégedéssel konstatálta magában, hogy a Terkával kezdett egész epizódot véglegesen kiverte a fejéből.

Sajnos, nem úgy volt, - most jobban érezte, mint valaha. Nyitray még bejárt vacsora után néhány kávéházat, egymásután a földhöz vágott egy csomó rossz bajor szivart, s éjfél után hazatért a hoteljébe. Miután meghagyta, hogy kilenc előtt ne háborgassák, rosszkedvüen ment föl a szobájába és vetkőzni kezdett.

Cigarettázva oldogatta le a nyakkendőjét, mikor a szomszédos szobában, amelyet magas szárnyasajtó választott el az övétől, hangos beszélgetést hallott. Az ajtót zajosan nyitotta föl pár későn jövő vendég s a papirfalakon át tisztán lehetett hallani, amint egy férfihang így szólott magyarul:

- Azt hiszem, pont tizenkettőkor indul Bécs felé a párisi expressz.

Egy női hang így felelt:

- Jó lesz, ha nyolc után fölkelünk, mert még Hanfstaengnél is rendbe kell hozni az acélmetszetek dolgát.

Nyitray úgy érezte, hogy szédülni kezd, - a hang ismerős volt előtte. Mi volt ez, álmodott? De nem, a női hang megint megszólalt a szomszéd szobában és Nyitray rémülten esett le az egyik fauteuilebe. Nem lehetett többé tévedésről szó; a Terka hangját hallotta. Terka itt volt a szomszédban, alig öt lépésnyire tőle.

Honnan került ide, micsoda pokoli véletlen volt ez? Nyitray egyszerre úgy érezte, hogy megbolondul, Terkát és a férjét egy vékony ajtó választja el az ő szobájától. Mielőtt valami ostobaságot elkövethetett volna, izgatottan nyomta meg a villamos csöngetőt.

A szobaleány csak egy negyedóra mulva került elő éjjeli pongyolában.

- Kik laknak itt a szomszéd szobában? - kérdezte tőle Nyitray.

- Egy fiatal pár, amely tegnapelőtt jött Párisból. Azt hiszem, nászutasok lehetnek.

- Hogy hívják őket?

- Azt nem tudom, de magyarok és Budapestre valók.

Nyitray diszkrétül mosolygott:

- Két éjjel nem aludtam, - szólt - és most meg ezek háborgatnak a folytonos csacsogásukkal. Nem volna egy üres szoba, ahová átköltözhetném?

- Nincs, még az udvari szobák is mind el vannak foglalva. Tegnap húsz vagy huszonöt angol vendéget kaptunk Londonból.

Mikor a szobaleány kiment, Nyitray végigsimította a homlokát.

Mit tegyen? Érezte, hogy nem tudná behunyni a szemét. Meg kellett volna vetnie ezt a léha, nevetséges leányt, de a szive tele volt kicsorduló szerelemmel!... Még mindig szőke, leányos pompájában látta maga előtt a kis Terkát, akinek ablakai alatt órákig elgyalogolt olykor a legesősebb éjszakákon, aki fehér, bolyhos belépőjében néha olyannak tünt föl előtte, mint egy illatos, májusi tündér. Amióta egyizben Terkával táncolt valami vidéki majálison, évekig érezte az erdei fenyők harmatos, részegítő illatát, ha a kékszemü leányra gondolt. És ez a kis tündérkirályné lenne itt a szomszédjában egy idegen férfi oldalán? Nyitray előtt világos volt, hogy valami ostobaságot kell elkövetnie, de most fogalma sem volt arról, hogy mit fog tenni? Egy pillanatra az járt a fejében, hogy hangosan meg fogja kopogtatni a szobáikat elválasztó szárnyas ajtót, s ha egy félénk hang megkérdi, ki van itt, így felel majd az ő láthatatlan rejtekéből:

- Én vagyok, Nyitray, tudja, akivel a második négyest táncolta azon az erdei majálison. Ha egyébre nem emlékszik, kis Terka, ezt a négyest még talán nem felejtette el. Itt vagyok és tanuja vagyok a boldogságának. Ne haragudjék hát, ha ilyen szokatlan időben gratulálok.

Később furfangos terveket eszelt ki, amelyekkel Katona urat el lehetne csalni a felesége mellől. Ilyenformát gondolt magában:

- Valami távoli pontról, teszem föl a Luitpold-kávéházból névtelen levelet küldök Katona urnak, hogy azonnal jőjjön, mert egy szomorúan sürgős ügy forog szóban. Ha aztán kitette a lábát, az én gondom, hogy Terkához bejussak. Ha pedig egyszer odabenn vagyok, akkor emberhalál lesz a tréfás kaland vége.

De Nyitraynak még fölindulásában is volt annyi esze, hogy így feleljen önönmagának:

- Csak azt lessem, hogy egy névtelen levélre kimozduljon a puha fészekből. A pincért alkalmasint kidobná, mint ahogy én is kidobnám, aki a házasságom negyedik hetében háborgatna.

Szinte csiklandozta a torkát, hogy átkiáltson:

- Itt vagyok és minden szót hallok. Pfuj - kis Terka, nem szégyenli magát, hogy ez előtt a kövér, idegen úr előtt bontja ki aranyszőke haját...

Már csaknem kiszaladt az ajkán az első szó, mikor tompa hangok ütötték meg egyszerre a fülét. A Terkáék szobájában két nehéz cipő koppant meg a kemény parketten, - Katona úr levetette a cipőt. Később a lavoirban megloccsant a víz, majd egy álmos, ásítással megszakított hang verődött át a Nyitray rejtekhelyéig.

- Teringettét, hogy megint nem találom. Pedig biztosan tudom, hogy az este ide tettem a kézitáskába.

- Mit keressz? - kérdezte Terka.

- A hálóinget.

Hangosan dobáltak ide-oda néhány ládát, az apró kulcsok megfordultak a lakatokban, Katona úr (világosan lehetett hallani) szuszogva motozott mindenütt a különböző ruhanemüek között. Terka pedig így szólt az ő édes, dallamos hangján:

- Ott nincs, már honnan került volna az én utcai toalettjeim közé? Talán abban a meggyszínü kofferben van, vagy várj, nézzük csak itt a skatulyában...

Nyitray, mintha a lába gyökeret vert volna, ijedten állt meg a legelső szónál, de egyszerre hangosan elnevette magát. Oly pokolinak találta, hogy az ő szép, poétikus Terkája, a fehérruhás, gyöngyvirágillatu májusi tündér, a Katona úr hálóingét keresi, hogy hirtelen úgy érezte magát, mintha becsipett volna. A szőke Titánia tavaszias glóriája eloszlott, a kis bolyhos belépő, a majális, a harmatos fenyők illata - mind elmosódott a levegőben, mint a szivar füstje. A kis Terka szőke, leányos bájossága helyett egy borzas, józan, köznapi asszony jelent meg a képzeletében: dr. Katona Ferencné. Most már ezt szerette volna átkiáltani:

- Nem hiányzik-e egy gomb a hálóingről nagyságos asszony? Ha hiányzik, varrja föl, mert Katona úr meghűthetné a nyakát.

Oly keserü világmegvetéssel kacagott föl, mint Gyenes úr néha a Faust második fölvonásában. Aztán fölvette megint a kabátját s világos reggelig csatangolt München öreg tornyai és házai között.