Rész

2001  1|                      végre is rá fogok jönni a titok nyitjára. Istenem,
2002  1|         századrészben visszafizethetném...~ ~A tanár úr - hagyjuk most
2003  1|                      hagyjuk most már úgy-e, a szomorú dolgokat? - állandóan
2004  1|                szomorú dolgokat? - állandóan a régi, vagyis: állandóan
2005  1|                   régi, vagyis: állandóan az a kivételes földi lény, aki -
2006  1|                     egész fejjel kiemelkedik a közönséges halandók közül.
2007  1|                    tartaná, ha munkaidejéből a szórakozásra is elfecsérelne
2008  1|                      kétségbeesést enyhítse. A harmonikus lelkek boldog
2009  1|              nyugalmával jár reggeltől-estig a betegei közt s ha este a
2010  1|                     a betegei közt s ha este a felesége és a gyermekei
2011  1|                      s ha este a felesége és a gyermekei közt ül, minden
2012  1|                    kell neki több, mint hogy a gyönyörű asszonyát maga
2013  1|                     fölött virraszthat, hogy a királynők kényelmével és
2014  1|                fényűzésével veheti körül. És a vérében van, hogy mindenkit
2015  1|              mindenkit boldoggá tegyen, akit a sors melléje rendelt: még
2016  1|                  gyermekmeséiből ismerte meg a szeretetet. Hiszi-e, kedves
2017  1|                       kedves asszonyom, hogy a sápadt kis penészvirág,
2018  1|                 sápadt kis penészvirág, akit a budai várban a jóságával
2019  1|             penészvirág, akit a budai várban a jóságával elhalmozott s
2020  1|              jóságával elhalmozott s akit ma a bájos levelével megtisztelt,
2021  1|                     kiöltözködve sürög-forog a nagy ember oldala mellett,
2022  1|                  mellett, mert legújabban az a soha nem álmodott kitüntetés
2023  1|        magánasszisztens szerepét töltheti be a híres tanár rendelőszobájában.
2024  1|                rendelőszobájában. Én fogadom a betegeket, én segédkezem
2025  1|                     betegeket, én segédkezem a vizsgálatoknál s nekem diktálja
2026  1|              vizsgálatoknál s nekem diktálja a recepteket is, nem azért,
2027  1|                     is, nem azért, mintha ez a csekély munka a terhére
2028  1|                    mintha ez a csekély munka a terhére volna, hanem azért,
2029  1|             könnyeket sírok esténkint, mikor a tanár úr arcképével magam
2030  1|                  asszonyom, mert félek, hogy a sok sírás már a terhére
2031  1|                  félek, hogy a sok sírás már a terhére van. A háztetők
2032  1|                     sírás már a terhére van. A háztetők tele vannak hóval,
2033  1|                  háztetők tele vannak hóval, a hideg fehérség becsillámlik
2034  1|                 fehérség becsillámlik hozzám a függönyön keresztül s én
2035  1|                     függönyön keresztül s én a tavasz csillogó színeire
2036  1|                    színeire gondolok, melyek a maga szőke fejecskéje köré
2037  1|              telhetőleg mindig őrködni fogok a két ember boldogsága fölött,
2038  1|                akiket annyira szeretünk mind a ketten. Ugy-e maga is, drágám?~ ~
2039  1|                        Nemde megengedi, hogy a finom, szép kezét millió
2040  1|                   millió csókkal halmozza el a maga szegény és örökké hálás
2041  1|                                              A sárga ház.~ ~Gärtner kisasszony
2042  1|                    éppen hadiszemlét tartott a befőttes üvegek glédái fölött.~ ~-
2043  1|                    kérem, drágám? - kérdezte a jókedvű vénkisasszonytól,
2044  1|                     bánt vele.~ ~- Haragszik a kis cica, nem én. Talán
2045  1|              találkozni akar velem. Vigyázna a kicsikékre, ha pár órára
2046  1|                  majd nevetve meglegyintette a fiatal leány arcát.~ ~-
2047  1|                    Menjen és mulasson jól, - a kicsikék, nyugodt lehet,
2048  1|                     nem fognak unatkozni. Ha a pápaszemes róka történetét
2049  1|               vakmerően hazudott Lujzikának: a vidéki nagynénit csak szorultságában
2050  1|                     hogy Villányiné titkának a végére járhasson, s végre
2051  1|         láthatatlanul követni fogja úrnőjét. A méltóságos asszony, aki
2052  1|                  délután félnégy felé, mikor a tanár körútra indult betegeihez,
2053  1|                      hazulról, anélkül, hogy a gyermekeitől elbúcsúzott
2054  1|                   alatt sem engedte volna el a délutáni álmocskáját, most
2055  1|                       kapta magára mindennap a ruháit, alig hogy az utolsó
2056  1|                     veszedelemmel fenyegeti. A naiv tanár idegességnek
2057  1|                 idegességnek tulajdoníthatta a felesége viselkedését, de
2058  1|                      szimptomát látott, mely a gyanuját fölkeltette. Arra,
2059  1|              fájdalmas titkot rejteget, mely a jókedvétől és a nyugalmától
2060  1|               rejteget, mely a jókedvétől és a nyugalmától megfosztja.~ ~
2061  1|                         Gärtner kisasszony - a tanár távozása után - sietve
2062  1|               köpönyegét s gyorsan lesietett a palota lépcsőjén. A portás
2063  1|                lesietett a palota lépcsőjén. A portás nem volt a fülkéjében
2064  1|                 lépcsőjén. A portás nem volt a fülkéjében s így észrevétlenül
2065  1|                      pillanatig állva maradt a gyalogjárón, hogy aztán
2066  1|                  futólépésekkel siessen tova a kihalt Nagy János-utcán
2067  1|                   kihalt Nagy János-utcán át a város felé. De csak a legközelebbi
2068  1|                     át a város felé. De csak a legközelebbi sarkig ment,
2069  1|                     konfliskocsis bóbiskolt; a fiatal asszony beült az
2070  1|                   hogy lélekszakadva beüljön a következő kocsiba s így
2071  1|              következő kocsiba s így szóljon a bakon ülő öreg bácsihoz:~ ~-
2072  1|                      bácsihoz:~ ~- Utánuk!~ ~A batár a Köröndön és az Izabella-utcán
2073  1|              bácsihoz:~ ~- Utánuk!~ ~A batár a Köröndön és az Izabella-utcán
2074  1|                  Izabella-utcán át kifordult a Podmaniczky-utcába s gyors
2075  1|                     gyors galoppban robogott a nyugati pályaudvar elé,
2076  1|              Villányiné kiszállt, fizetett s a pályaudvaron keresztül gyalog
2077  1|           pályaudvaron keresztül gyalog ment a terézkörúti kijáráshoz,
2078  1|                  terézkörúti kijáráshoz, azt a látszatot keltve, hogy most
2079  1|                 érkezett vonaton Budapestre. A pályaház előtt beugrott
2080  1|                 pillanat mulva bekanyarodott a Váci-kőrútra. Gärtner kisasszony
2081  1|              szerencséjére több autó is állt a pályaudvar előtt s a soffőr,
2082  1|                    állt a pályaudvar előtt s a soffőr, mikor a leány köztölte
2083  1|                      előtt s a soffőr, mikor a leány köztölte vele, hogy
2084  1|                  kiván, mosolyogva megemelte a sapkáját:~ ~- Tessék nyugodt
2085  1|                méternél nagyobb differencia. A minap utólértem egy kocsit,
2086  1|                     előnyt kapott tőlem...~ ~A leány hátradőlt a kocsi
2087  1|                 tőlem...~ ~A leány hátradőlt a kocsi párnáján, muffját
2088  1|                kilesse? Nem fog-e olyasminek a nyitjára jönni, ami kötelességévé
2089  1|            kémkedését leleplezze? Hogy kerül a fiatal asszony szeme elé,
2090  1|                  kezdett félelmében, mert az a sejtése támadt, hogy valami
2091  1|                  ekkor önkéntelenül megrázta a fejét: ez a gyönyörű teremtés,
2092  1|            önkéntelenül megrázta a fejét: ez a gyönyörű teremtés, aki épp
2093  1|            Villányiné autója keresztülhaladt a Lánchídon, s gyors tempóban
2094  1|                 tartott tíz percnél tovább s a kocsi hirtelen megállt egy
2095  1|         szempillantás alatt felnyilt, mintha a mély kapuboltozatban valaki
2096  1|              türelmetlenül várakozott volna. A soffőr, aki Gärtner kisasszonyt
2097  1|                         kérdezte suttogva.~ ~A leány szótalanul intett,
2098  1|            szótalanul intett, aztán kiszállt a kocsiból s lassú léptekkel
2099  1|                     s lassú léptekkel indult a sárga ház felé, amely úrnőjét
2100  1|                      egyszerre eszébe jutott a rejtelmes autó, melyben
2101  1|                  ezelőtt az asszonyát látta, a gyönyörű őszi délelőtt verőfényében,
2102  1|            megfeledkezett, most minden vérét a fejébe kergette. Ki lakhatik
2103  1|                 fejébe kergette. Ki lakhatik a sárga házban? Miért nem
2104  1|                      nem jött ide Villányiné a saját kocsiján? Miért tünt
2105  1|                  először ébredt föl lelkében a gyanu, hogy asszonya nem
2106  1|                 Szinte félálomban ment végig a csöndes utcán s a szíve
2107  1|                      végig a csöndes utcán s a szíve feldobogott, mikor
2108  1|                     egy posztoló rendőr tünt a szemébe a bástyára vezető
2109  1|               posztoló rendőr tünt a szemébe a bástyára vezető mellékutca
2110  1|                  sarkán.~ ~- Kérem, - mondta a fiatal leány, miközben érezte,
2111  1|                    micsoda hivatal van ebben a sárga házban? Én ugyanis
2112  1|                     sárga házban? Én ugyanis a belügyminisztériumot keresem,
2113  1|                     rossz helyre tévedtem.~ ~A rendőr megrázta a fejét.~ ~-
2114  1|                tévedtem.~ ~A rendőr megrázta a fejét.~ ~- A nagyságának
2115  1|                 rendőr megrázta a fejét.~ ~- A nagyságának jó darabot vissza
2116  1|                      vissza kell menni, mert a minisztérium éppen az ellenkező
2117  1|                     benne?~ ~- Ő felségének, a királynak szárnysegéde,
2118  1|                  évvel ezelőtt vette meg ezt a budavári palotát. Ez a ház
2119  1|                   ezt a budavári palotát. Ez a ház valamikor a Laczffyaké
2120  1|                  palotát. Ez a ház valamikor a Laczffyaké volt, akik Mátyás
2121  1|                   királytól kapták donációba a bécsi hadjárat után. Mikor
2122  1|                   bécsi hadjárat után. Mikor a család kihalt, az épület
2123  1|                    aki még Ferdinándnak volt a bizalmas embere.~ ~A művelt
2124  1|                    volt a bizalmas embere.~ ~A művelt rendőr még tovább
2125  1|                      tovább is magyarázgatta a régi épület eredetét, de
2126  1|                      az az érzése volt, hogy a világ hirtelen elsötétül
2127  1|                hirtelen elsötétül körülötte, a vaskosaras házak valami
2128  1|                 összeomlanak s az autó, mely a kapu előtt áll, egyszerre
2129  1|                     áll, egyszerre beleolvad a ködbe, mely a szemei elé
2130  1|                      beleolvad a ködbe, mely a szemei elé bocsátkozott.
2131  1|            bocsátkozott. Villányiné titokban a grófhoz jár! Most már világos
2132  1|                    pillantása, ha véletlenül a gyerekeire néz, a homályos
2133  1|                 véletlenül a gyerekeire néz, a homályos szoba, melyből
2134  1|                   megszökése hazulról, mikor a tanár boldogságtól sugárzó
2135  1|                 egyszerre eltörpült lelkében a kimondhatatlan részvét mellett,
2136  1|                 Villányi tanár iránt érzett, a kivételes, nagy, szánalomra
2137  1|                    hitével és bizalmával jár a láthatatlan mocsár fölött.
2138  1|                   láthatatlan mocsár fölött. A kis medika úgy érezte, hogy
2139  1|                       hogy torka összeszorul a visszafojtott sírástól,
2140  1|                    eltorzult mosollyal szólt a soffőrhöz:~ ~- Menjen vissza
2141  1|                 Oktogon-térre, vagyis inkább a Szív-utca sarkáig. Útközben
2142  1|                     feladnom.~ ~Egyszerre az a gondolata támadt, hogy táviratozni
2143  1|                      szeretettel viseltetett a bátyja iránt? A tanárnak?
2144  1|                  viseltetett a bátyja iránt? A tanárnak? Azzal tisztában
2145  1|                   hogy Villányit tönkretenné a fölfedezés, hiszen ez a
2146  1|                      a fölfedezés, hiszen ez a nagy ember a hivatásánál
2147  1|                       hiszen ez a nagy ember a hivatásánál csak a feleségét
2148  1|                     ember a hivatásánál csak a feleségét imádta jobban.
2149  1|                    alávalóságra képes volna. A szegény lány úgy érezte,
2150  1|                 agyveleje megpattanni készül a titoktól, melynek oly véletlenül
2151  1|                       melynek oly véletlenül a tudatára jött. Most, hogy
2152  1|             lelkiállapotát visszacserélhetné a tegnapival, ha semmitse
2153  1|                 abból, aminek oly váratlanul a nyitjára jutott.~ ~A kocsis
2154  1|              váratlanul a nyitjára jutott.~ ~A kocsis most hirtelen megállt
2155  1|                    akkor tért magához, mikor a soffőr előzékenyen fölnyitotta
2156  1|                     Itt vagyunk, nagysága!~ ~A leány belépett a postahivatalba,
2157  1|                 nagysága!~ ~A leány belépett a postahivatalba, szinte félálomban
2158  1|               félálomban kért egy blankettát a rács mögött ülő hivatalnoktól
2159  1|                     reszkető kézzel irta meg a következő táviratot:~ ~„
2160  1|                    de sürgősen szükségem van a segítségére. Táviratozzon
2161  1|                    Kissé megnyugodva jött ki a postahivatalból, de mikor
2162  1|                    nem nyúlt az ételhez s ez a csekélység az aggódó tanárt
2163  1|                aggódó tanárt annyira kihozta a sodrából, hogy - bár jóformán
2164  1|                    is étlen-szomjan kelt föl a terített asztal mellől.
2165  1|                      terített asztal mellől. A tanár szemében annyi részvét,
2166  1|                 ragaszkodás csillogott, hogy a Gärtner kisasszony jó szíve
2167  1|                      Villányi Mariska szólna a bátyjának - és nem lehet-e
2168  1|                      ember úgy ledőlne, mint a kettéfűrészelt tölgy...~ ~
2169  1|                    kettéfűrészelt tölgy...~ ~A leány nem igen aludt hajnalig,
2170  1|                      rá szüksége többé, mert a veszedelem tökéletesen elmult.
2171  1|                 benne: elhatározta, hogy nem a tanárral, nem Mariskával,
2172  1|                      beszélni, hanem magával a dráma főszereplőjével: Villányinéval.~ ~ ~ ~
2173  1|                                              A végső út.~ ~Gärtner kisasszony
2174  1|              őszintén beszélhessen, de mikor a hajnali világosság végre
2175  1|                 világosság végre átderengett a szobája függönyén, belátta,
2176  1|                   belátta, hogy minden terve a lehetetlenséggel határos.
2177  1|                határos. Hogyan mondhatná meg a méltóságos asszonynak, hogy
2178  1|                  méltóságos asszonynak, hogy a titkát kileste? Honnan venné
2179  1|                 titkát kileste? Honnan venné a jogot ahhoz, hogy úrnőjének
2180  1|                      hogy az urát megcsalja? A szegény leány, aki olyanformán
2181  1|                     volna, lesütött szemmel, a szívében sötét reménytelenséggel
2182  1|                     reménytelenséggel ült le a reggeliző asztalhoz, mert
2183  1|          vakmerőségnek tetszett előtte, hogy a titokzatos látogatásokat
2184  1|               egyetemre, dideregve tűrte föl a kabátja gallérját a sötét
2185  1|                      föl a kabátja gallérját a sötét és hideg novemberi
2186  1|                  veréb, ődöngött egy darabig a belgyógyászati klinika folyosóin.
2187  1|                     pillanatig szinte elállt a szívverése: Villányi szokott
2188  1|                    reggeli vizitjét tartotta a vaságyak között s a fanatikus
2189  1|                 tartotta a vaságyak között s a fanatikus és csillogó szemű
2190  1|                      orvosságszagú teremben. A látvány nem volt mindennapi:
2191  1|                     minden egyes mozdulatát, a betegek szemében pedig hirtelen
2192  1|                     pedig hirtelen kigyuladt a bizodalom lángja, melyet
2193  1|                      kegyetlenül kioltottak. A komoly, feketeszakállas,
2194  1|                     megpihent egy pillanatra a verejtékes homlokokon, majd
2195  1|                  kapkodott levegő után. Itt, a szenvedők birodalmában,
2196  1|                   mennybéli hatalmak küldtek a sötét halál zarándokcsapata
2197  1|                  halál zarándokcsapata közé. A szeme jóságtól és szánalomtól
2198  1|                       keze érintésére elhalt a sóhajtás, mely szinte láthatólag
2199  1|                 szinte láthatólag emelkedett a mennyezet felé s a napsugár
2200  1|                emelkedett a mennyezet felé s a napsugár egyszerre behatolt
2201  1|                  napsugár egyszerre behatolt a világos ablakokon, mikor
2202  1|                szólott:~ ~- Nincs semmi baj, a farsangban már akár az összes
2203  1|          végigtáncolhatja... Karolina nővér, a maga gondja legyen, hogy
2204  1|                  maga gondja legyen, hogy ez a rossz fiú két liter tejecskét
2205  1|                      tejecskét megigyék...~ ~A tanár egy-egy ágynál hosszú
2206  1|                       akik kitágult szemmel, a lélegzetüket is visszafojtva
2207  1|                visszafojtva hallgatták, majd a beteg arcát megsimogatva,
2208  1|                    megsimogatva, tovább ment a következő ágy felé, ahol
2209  1|               Micsoda asszony lehet, aki ezt a félistent megcsalja, ahelyett,
2210  1|                   megédesítené...~ ~Felkapta a fejét és az arca kipirult
2211  1|                  örömében: most egyszerre az a gondolata támadt, hogy megtalálta
2212  1|                      támadt, hogy megtalálta a helyes utat. Hátha a Villányiné
2213  1|              megtalálta a helyes utat. Hátha a Villányiné hiúságához szólna?
2214  1|                   kivételes férfi nagyságát? A fiatal leány boldogan felsóhajtott,
2215  1|               boldogan felsóhajtott, mert ez a mód jobbnak tetszett előtte
2216  1|                   előtte mindazoknál, amiket a hosszú virrasztás alatt
2217  1|                        El fogom mesélni neki a klinikai jeleneteket, -
2218  1|                   magában ujjongva, miközben a tanárt a második betegszobába
2219  1|                  ujjongva, miközben a tanárt a második betegszobába követte. -
2220  1|                      hallgatói rajongásáról, a betegek lángoló szeméről,
2221  1|                    betegek lángoló szeméről, a Jézus szolgálóiról, akik
2222  1|                    után is meg tudna maradni a könnyelműség és aljasság
2223  1|                kisasszony dél felé hazatért, a levelek között egy elefántcsontszínű,
2224  1|           kimondhatatlan vágy fogta el, hogy a levelet ellopja és végigolvassa.
2225  1|                  ellopja és végigolvassa. De a kisértés nem tartott soká:
2226  1|                vezető lépcsőn most megjelent a Villányiné karcsú alakja
2227  1|                   Villányiné karcsú alakja s a levél pár pillanat mulva
2228  1|                      sietve félrevonult vele a kandalló elé. Gärtner kisasszony
2229  1|                     kisasszony megvárta, míg a fiatal asszony elolvassa
2230  1|                     fiatal asszony elolvassa a titokzatos üzenetet, aztán
2231  1|                     szerényen odasompolygott a tűz mellé.~ ~- A méltóságos
2232  1|              odasompolygott a tűz mellé.~ ~- A méltóságos asszony ma büszke
2233  1|                 asszony ma büszke lett volna a méltóságos úrra, - mondta
2234  1|                 mondta boldog mosollyal, míg a szíve ismét dobogni kezdett
2235  1|                megtörténik. Ha látná egyszer a méltóságos asszony a szegény
2236  1|                 egyszer a méltóságos asszony a szegény betegeket, akiknek
2237  1|                    ágya mellett reggelenkint a tanár úr megjelenik! Még
2238  1|                     tanár úr megjelenik! Még a haldoklóknak is felragyog
2239  1|                    haldoklóknak is felragyog a szemük, ha őt látják, mert
2240  1|                   szemük, ha őt látják, mert a jó Isten után ő benne bíznak
2241  1|                    Isten után ő benne bíznak a legjobban. Ha művész volnék,
2242  1|                művész volnék, lefesteném ezt a jelenetet: a szenvedő, sápadt
2243  1|                  lefesteném ezt a jelenetet: a szenvedő, sápadt beteget,
2244  1|                    aki égő szemmel mered rá, a diákokat, akik nyitott szájjal
2245  1|               fejdíszüket meghajtják előtte, a havas háztetők kisérteties
2246  1|                   mely tompa fénnyel árad be a tejszínű ablakokon s a fanatikus
2247  1|                    be a tejszínű ablakokon s a fanatikus kis csoport közepén
2248  1|                      napról-napra megismétli a biblia csodáit. Micsoda
2249  1|                színes, megkapó kép volna ez! A lányok - a méltóságos asszony
2250  1|                     kép volna ez! A lányok - a méltóságos asszony tudja,
2251  1|                     valamennyien szerelmesek a tanár úrba, akit nemcsak
2252  1|                     tanár úrba, akit nemcsak a legnagyobb tudósnak, hanem
2253  1|                   legnagyobb tudósnak, hanem a legszebb férfinak is tartanak.
2254  1|                      megharagudni, ha ezeket a rajongó kis bolondokat leleplezem?
2255  1|                   kis bolondokat leleplezem? A szép kolléganőim - mert
2256  1|                    mind irigykedve gondolnak a méltóságos asszonyra, aki
2257  1|             méltóságos asszonyra, aki mindig a tanár úr közelében lehet,
2258  1|                  dédelgetheti őt s akit ő is a legjobban szeret az egész
2259  1|                     világon.~ ~Arca kipirult a hosszú beszédben, szeme
2260  1|              beszédben, szeme kutatva pihent a fiatal asszony vonásain,
2261  1|               fájdalmas melankóliával nézett a leányra s tréfás hangon
2262  1|                     bele s maga is őt tartja a legszebb férfinak? Ne jőjjön
2263  1|                    Ne jőjjön zavarba, hiszen a professzoruk csakugyan megérdemli,
2264  1|             féltékenység, sem harag nem volt a hangjában, inkább valami
2265  1|              fölényes szórakozottság, mintha a gondolatai egészen másutt
2266  1|               nagysága, akár az Edisoné vagy a Marconié. Amíg beszélt,
2267  1|              Marconié. Amíg beszélt, folyton a levelet szorongatta s pillantása
2268  1|                     közömbösen siklott végig a hall csillárján és gobelinjein,
2269  1|                     aztán ismét visszatérjen a sápadt leányhoz, aki szemét
2270  1|                   szemét lesütve állt előtte a franciás kandalló mellett.
2271  1|                   látom. De ez nem baj, csak a jó izlésére mutat, hogy
2272  1|               mellyel Budapest felé utazott. A táviratban értesítette barátnőjét,
2273  1|                 értesítette barátnőjét, hogy a következő nap reggelén megérkezik,
2274  1|               dunaparti szállodájában. Mikor a fiatal leány félhárom tájban
2275  1|                   Mariska örömrepesve ugrott a nyakába, de mindjárt aggódó
2276  1|                      barátnője kezét.~ ~- Mi a baj? Ugy-e, a bátyámat fenyegeti
2277  1|                  kezét.~ ~- Mi a baj? Ugy-e, a bátyámat fenyegeti valami
2278  1|                   Mondjon el mindent, hiszen a szeméből is látom, hogy
2279  1|                            Hát nem kapta meg a második táviratomat? - kérdezte
2280  1|                    vele, mert megbánta, hogy a mulatságomban megzavart.
2281  1|               Beszéljen drágám, ne feszítsen a kínpadra, mert csak a jó
2282  1|              feszítsen a kínpadra, mert csak a jó Isten tudja, hogy ezt
2283  1|                     jó Isten tudja, hogy ezt a hosszú útat is hogyan bírtam
2284  1|               annyira kihozta sodrából, hogy a barátnéja hűséges keblén
2285  1|                    belátta, hogy túlbecsülte a fájdalmát: hiszen, ugyebár,
2286  1|                  óráig rázatta magát miattam a gyorsvonattal s idejött
2287  1|                      gyorsvonattal s idejött a csúf novemberi ködbe, ahelyett,
2288  1|                    nem vagyok méltó rá, hogy a kedvemért csak egyetlen
2289  1|                gyöngéden két keze közé fogta a fiatal leány arcát, fürkészőleg
2290  1|                       fürkészőleg belenézett a szemébe, majd így szólott:~ ~-
2291  1|                  ostoba férfiakkal törődnék; a bátyámról van szó, a drága
2292  1|               törődnék; a bátyámról van szó, a drága bátyámról, akinek
2293  1|           becsületszavára kijelentette, hogy a saját szerelmi ügye miatt
2294  1|                melynek állítólag önmaga volt a hősnője - szomorúan elbúcsuzott
2295  1|            elbúcsuzott Villányi Mariskától s a csatakos őszi időben végigsétált
2296  1|                      őszi időben végigsétált a Dunaparton. Havas eső szitált,
2297  1|               Dunaparton. Havas eső szitált, a folyam fölött nehéz felhők
2298  1|                fölött nehéz felhők lebegtek, a villamosok teteje fehér
2299  1|                 villamosok teteje fehér volt a hajnali dértől s a tükörfényes
2300  1|                      volt a hajnali dértől s a tükörfényes aszfaltról eltünt
2301  1|                tükörfényes aszfaltról eltünt a jókedvű nyári sétálók sokasága.
2302  1|                sokasága. Hideg és sötét volt a világ, akár egy északsarki
2303  1|                    északsarki alkonyat, mely a haldokló hósivatagokra borul.
2304  1|                haldokló hósivatagokra borul. A lány végigment a korzón,
2305  1|                      borul. A lány végigment a korzón, nekivágott a Lánchídnak,
2306  1|               végigment a korzón, nekivágott a Lánchídnak, melyen valóságos
2307  1|                 volna, mit cselekszik, beült a sikló kis kalitkájába, mely
2308  1|                      mely dübörögve fölvitte a budai várba. Mikor a kihalt
2309  1|                fölvitte a budai várba. Mikor a kihalt Szentgyörgy-téren
2310  1|                     végigment, ámulva nézett a szoborra, melynek alakjait
2311  1|                     igen tudott választ adni a kérdésre, csupán azt érezte,
2312  1|               halálról van szó, hogy azoknak a boldogsága forog kockán,
2313  1|              boldogsága forog kockán, akiket a meghalt anyjánál is jobban
2314  1|                   jobban szeretett s akiknek a sorsa most az ő gyönge kis
2315  1|                 Gärtner kisasszony végigment a télies színekbe burkolt
2316  1|                  burkolt sikátorokon, melyek a középkor némaságával meredtek
2317  1|               meredtek feléje s becsöngetett a vaskosaras sárga házba,
2318  1|                     akkor eszmélt föl, mikor a kapu megnyilott előtte s
2319  1|                    Kit keres kisasszony?~ ~- A méltóságos urat, - mondta
2320  1|                   félálomban Gärtner Irén.~ ~A fehérhajú ember elkérte
2321  1|               névjegyét, aztán magára hagyta a tágas kapuboltozatban, melynek
2322  1|                 visszatért az emeletről.~ ~- A méltóságos úr várja a kisasszonyt, -
2323  1|                        A méltóságos úr várja a kisasszonyt, - szólott udvarias
2324  1|                   Előzékenyen kitárta előtte a lépcsőház üvegajtaját s
2325  1|                      lépcsőház üvegajtaját s a fiatal leány pár pillanat
2326  1|                    pillanat mulva ott állott a szőnyeges folyosón, mely
2327  1|                     szőnyeges folyosón, mely a Harzburg-Waldeck gróf lakosztályába
2328  1|                     két nap mulva lejár, épp a katonai kabinetiroda hivatalos
2329  1|                   aki előbb már bejelentette a váratlan vendéget, ismét
2330  1|              váratlan vendéget, ismét megáll a dolgozószobája küszöbén.~ ~
2331  1|                   dolgozószobája küszöbén.~ ~A legény: Gärtner kisasszony!~ ~
2332  1|                legény: Gärtner kisasszony!~ ~A gróf (leteszi a levelet
2333  1|                kisasszony!~ ~A gróf (leteszi a levelet és feláll az íróasztala
2334  1|                        Az inas előrebocsátja a fiatal leányt, aki egy darabig
2335  1|                kicsit ájtatos pillantást vet a nippekre és ritkaságokra,
2336  1|                    nippekre és ritkaságokra, a butorok ódon patinájára,
2337  1|                     butorok ódon patinájára, a régi művű fegyverekre, melyek
2338  1|                     művű fegyverekre, melyek a szőnyeges háttérből kicsillognak,
2339  1|                      háttérből kicsillognak, a pergamentbe kötött könyvek
2340  1|                  múzeumi hangulatot keltenek a lelkében. Pár pillanatig
2341  1|                   pillanatig némán néz körül a fényes idegen környezetben,
2342  1|               összeszedi magát annyira, hogy a szavát megtalálja.~ ~Gärtner
2343  1|                  bájos esetlenséggel, melyet a kényszeredett mosoly se
2344  1|                      enyhíteni): Jó estét!~ ~A gróf (elébe siet, a kezét
2345  1|                 estét!~ ~A gróf (elébe siet, a kezét nyujtja, az arca jókedvű
2346  1|                     kiváncsisággal vizsgálja a leányt, aki a szemét lesütve
2347  1|                      vizsgálja a leányt, aki a szemét lesütve áll előtte
2348  1|                    szemét lesütve áll előtte a dolgozószoba szőnyegén):
2349  1|                    hogy szédülve támaszkodik a szoba falához s az arca
2350  1|                    áttetszően sápadttá lesz. A szemét lehúnyja, nagyot
2351  1|                     s támolyogva kapaszkodik a hófehér szárnyasajtó kilincsébe).~ ~
2352  1|                  szárnyasajtó kilincsébe).~ ~A gróf: Az istenért, csak
2353  1|                   kisasszony (most felnyitja a szemét s minden eltünik
2354  1|                      s minden eltünik előle: a szoba, a butorok, a nippek,
2355  1|                      eltünik előle: a szoba, a butorok, a nippek, az ólomkarikás
2356  1|                   előle: a szoba, a butorok, a nippek, az ólomkarikás ablakok
2357  1|             vitorlázik végig az oceánon, míg a nagy, fekete, dolgos bárkák
2358  1|          szétroncsolva merülnek el körülötte a hullámokban. A mosolygó,
2359  1|                     körülötte a hullámokban. A mosolygó, elbizakodott,
2360  1|          elbizakodott, önérzetes arc, melyet a felületes emberek bizonyára
2361  1|                     és energiája visszatér): A méltóságos úr joggal csodálkozhatik,
2362  1|                     érthetőnek fogja találni a merészségemet.~ ~A gróf:
2363  1|                   találni a merészségemet.~ ~A gróf: Mindenekelőtt foglaljon
2364  1|              foglaljon helyet, - és tegye le a kabátját, mert idebenn fűtve
2365  1|                     hozott ide. Nem gondolja a méltóságos úr, hogy miről
2366  1|                    úr, hogy miről van szó?~ ~A gróf (udvariasan): Egy kedves
2367  1|                    derék vőlegénye van, akit a felséges úr jóindulatába
2368  1|                   Gärtner kisasszony: Nem.~ ~A gróf: Tehát?~ ~Gärtner kisasszony:
2369  1|                   ide, hogy kegyelmet kérjek a gróf úrtól.~ ~A gróf: Tőlem?~ ~
2370  1|             kegyelmet kérjek a gróf úrtól.~ ~A gróf: Tőlem?~ ~Gärtner kisasszony:
2371  1|               számára, aki belepusztulna, ha a feleségét elveszítené és
2372  1|                      veszedelem fenyegeti.~ ~A gróf (nagyranyitja a szemét):
2373  1|                         A gróf (nagyranyitja a szemét): Tőlem kér kegyelmet
2374  1|              számukra?~ ~Gärtner kisasszony: A gróf úrtól. Mindnyájuk sorsa,
2375  1|                    sorsa, jövője, boldogsága a gróf úrtól függ.~ ~A gróf:
2376  1|              boldogsága a gróf úrtól függ.~ ~A gróf: Kedves kisasszony,
2377  1|                 értek.~ ~Gärtner kisasszony: A gróf úr teljesen ért engem.~ ~
2378  1|                     úr teljesen ért engem.~ ~A gróf: Bocsásson meg, ha
2379  1|                  hiszi, de tudnia kell, hogy a talánymegfejtés sohase tartozott
2380  1|             talánymegfejtés sohase tartozott a kedvenc sportjaim közé.~ ~
2381  1|                  kisasszony (jól tudja, hogy a gróf már a legelső szónál
2382  1|                   jól tudja, hogy a gróf már a legelső szónál megértette, -
2383  1|                     arcvonása elárulja, - de a hideg és gúnyos szavak hallatára
2384  1|                     érzi, hogy tehetetlenebb a kis gyermeknél, hogy jóindulatát
2385  1|                   venni, eszébe jut, hogy ez a férfi milyen rettenetes
2386  1|                     nem lehet többé maradása a Villányi-házban, hogy magát
2387  1|                   keservesen sírva fakad.)~ ~A gróf (részvéttel közeledik
2388  1|                     le szépen és törülje meg a szemét, aztán mondja el
2389  1|                      hozzám háziorvosnak, ha a diplomáját megkapta. Kell
2390  1|                 diplomáját megkapta. Kell ám a kis cicának olyan doktor,
2391  1|                  kezd!~ ~Gärtner kisasszony (a barátságos szavakra magához
2392  1|                      öntudatlanul megragadja a gróf kezét): Méltóságos
2393  1|                  hogy joga volna kiutasítani a házából, de az Isten látja
2394  1|                   házából, de az Isten látja a lelkemet, hogy a könyörület
2395  1|                 Isten látja a lelkemet, hogy a könyörület és az aggódás
2396  1|                    veszedelemben forognak.~ ~A gróf (még mindig mosolyog):
2397  1|                földreszegzett pillantással): A minap nyomon követtem az
2398  1|                      kalandos utakon idejött a budai várba. Lépésről-lépésre
2399  1|                      megláthatják, dideregve a félelemtől, hogy ismerőssel
2400  1|                   késő estig dolgozott, amíg a kis gyermekei türelmetlenül
2401  1|                türelmetlenül várták odahaza. A tiszta, makulátlan, hűséges
2402  1|                utcákon, mint egy gonosztévő. A bájos, jó, szegény kis úrnőm,
2403  1|                     aki eddig napsugara volt a családjának, behúnyt szemmel
2404  1|           családjának, behúnyt szemmel rohan a vesztébe s öntől függ, gróf
2405  1|                 halálútjában megállítsa...~ ~A gróf (változatlanul finom
2406  1|                  diszkrét jóindulatával nézi a leányt, s az arca derüs
2407  1|                semmit sem árul el abból, ami a lelkében történik): Édes,
2408  1|                  bizonyos vagyok benne, hogy a méltóságos asszony is ugyanígy
2409  1|               ugyanígy gondolkodik, mint én. A kedvessége nagyon megható,
2410  1|                      következtetek belőle?~ ~A gróf: A méltóságos asszony
2411  1|              következtetek belőle?~ ~A gróf: A méltóságos asszony emelt
2412  1|                   jött ide, azért jött, hogy a Waldeckek régi műkincseit
2413  1|                   Maga talán nem tudja, hogy a XVI. századbeli ötvösművészetnek
2414  1|                     ötvösművészetnek itt van a legnagyobb gyűjteménye Európában,
2415  1|                  gyűjteménye Európában, hála a régi Waldeckeknek, akik
2416  1|                    még Benvenuto Cellinit is a barátaik közé számíthatták.
2417  1|                     ugyebár, azt hiszi, hogy a méltóságos asszonyt négyszemközt
2418  1|                   Gärtner kisasszony: Nem?~ ~A gróf: Nem, kis barátnőm,
2419  1|                    az illemszabályokra, mint a latin nyelvre. Hallott már
2420  1|                   Gärtner kisasszony: Nem.~ ~A gróf: Az öreg dáma anyai
2421  1|                     édesanyaként bánik vele. A grófné ötven év óta a földszintes
2422  1|                  vele. A grófné ötven év óta a földszintes lakosztályt
2423  1|                    de többet van nálam, mint a saját szobáiban. Itt voltaképpen
2424  1|               voltaképpen Sondersberg grófné a háziasszony.~ ~Gärtner kisasszony (
2425  1|              kisasszony (kérdőleg néz rá).~ ~A gróf: A méltóságos asszonyt
2426  1|                  kérdőleg néz rá).~ ~A gróf: A méltóságos asszonyt nem
2427  1|              asszonyt nem én fogadtam, hanem a nagynéném. Ő mutatta meg
2428  1|             elárulhatom magának, hogy úrnője a kedves, fehérhajú matronát
2429  1|                meghódította, mint engem, aki a legnagyobb tisztelője vagyok.~ ~
2430  1|                vagyok.~ ~Gärtner kisasszony: A méltóságos asszony csak
2431  1|                     csak egyszer járt itt?~ ~A gróf: Csak egyszer.~ ~Gärtner
2432  1|                      volt az oka annak, hogy a látogatását titokban tartotta?~ ~
2433  1|             látogatását titokban tartotta?~ ~A gróf (mosolyogva): Komolyan
2434  1|                     kisasszony (nem érti).~ ~A gróf: Maga kérdi ezt, aki
2435  1|                  Maga kérdi ezt, aki szintén a legrosszabbat gondolta?
2436  1|                    úrnőjéhez, akiért még azt a nagy áldozatot is meghozta,
2437  1|                      is meghozta, hogy engem a barlangomban fölkeresett.
2438  1|               fölkeresett. Mit szóljon akkor a világ, mely irigy és rosszhiszemű
2439  1|                      asszonynak, hogy különb a többinél? A Villányiné lelkiismerete
2440  1|                      hogy különb a többinél? A Villányiné lelkiismerete
2441  1|                  lelkiismerete hiába tiszta, a viliág sohase hinné el neki,
2442  1|                     hinné el neki, hogy csak a művészetek iránt való rajongás
2443  1|                      ura se hinné el neki?~ ~A gróf: Az ura talán elhinné,
2444  1|                hasonló ketyegése hallatszik. A gróf szinte reszket a vágytól,
2445  1|            hallatszik. A gróf szinte reszket a vágytól, hogy a kis leány
2446  1|                      reszket a vágytól, hogy a kis leány lelkébe láthasson,
2447  1|                     leány lelkébe láthasson, a leány tünődve végiggondolja,
2448  1|               detektiv éles szemével figyeli a mosolygó embert. És hamarosan
2449  1|              hamarosan eldönti magában, hogy a gróf minden szava hazugság,
2450  1|                      hogy Sondersberg grófné a gyermekmesékből jött ide,
2451  1|                    ide, hogy Villányinét nem a műkincsek iránt való rajongása
2452  1|                    való rajongása csábította a palotába s hogy ez a levegő
2453  1|              csábította a palotába s hogy ez a levegő még pár nappal ezelőtt
2454  1|                     szerelmes vonaglására és a férfi suttogó szavaira gondol.
2455  1|                szólal meg:~ ~- Hát megyek.~ ~A gróf: Elhiszi, amit mondtam?~ ~
2456  1|             tanácstalanul áll egy pillanatig a szoba közepén.)~ ~A gróf:
2457  1|               pillanatig a szoba közepén.)~ ~A gróf: Nem iszik meg nálam
2458  1|                       Köszönöm, nem kérek.~ ~A gróf: Vagy valami édességet?~ ~
2459  1|                Gärtner kisasszony: Semmit.~ ~A gróf: De azért jó barátok
2460  1|                      igen!~ ~Mélyen meghajol a gróf előtt, aki kezét nyújtja
2461  1|                   neki s udvariasan kikiséri a folyosóig. A leány összegombolja
2462  1|             udvariasan kikiséri a folyosóig. A leány összegombolja a kabátkáját
2463  1|             folyosóig. A leány összegombolja a kabátkáját s lehajtott fővel
2464  1|                  lehajtott fővel halad végig a siklóig, anélkül, hogy tudná,
2465  1|                    aki behúnyt szemmel halad a romlás felé, nincs mentség!~ ~
2466  1|                  leül az iróasztala mellé, s a következő levelet irja:~ ~-
2467  1|                megakadályozzák, hogy holnap, a rendes időben, találkozhassunk.
2468  1|                      De meg kell lenni, mert a maga jó hírneve mindennél
2469  1|                     hogy holnap kora délután a cukrászdában találjam, -
2470  1|                  hogy ennek az egész életnek a szépsége, a bája és az értéke
2471  1|                    egész életnek a szépsége, a bája és az értéke örökre
2472  1|                     mert nagyon szeretlek!~ ~A levelet elküldte a komornyikjával -
2473  1|              szeretlek!~ ~A levelet elküldte a komornyikjával - ez a fiú
2474  1|               elküldte a komornyikjával - ez a fiú megbízhatóbb volt, mint
2475  1|                  aztán hivatalosan válaszolt a kabinetirodának, hogy szolgálatát
2476  1|                     Mikor Gärtner kisasszony a következő napon egy pillanatra
2477  1|                  napon egy pillanatra kijött a tanári rendelőszobájából,
2478  1|                      Mariskát is ott találta a várakozó betegek között.~ ~-
2479  1|                   drágám? - kérdezte ijedten a fiatal asszonytól, aki hófehér
2480  1|                       mely szinte világított a havas utcáról beáradó téli
2481  1|                  Először is: magát nem abból a fából faragták, hogy egy
2482  1|                csakugyan megtörtént volna az a csoda, hogy valakibe, minden
2483  1|                  beleszeressen, hát nincs az a földi lény, akinek a titkát
2484  1|                      az a földi lény, akinek a titkát elárulná. Ha én rólam
2485  1|                      én arra születtem, hogy a férfiak boldogtalanná tegyenek,
2486  1|                      forgatja ilyen komolyan a szemeit, maga egy nyolcvan
2487  1|                jóságos matróna szívét hordja a füzője alatt. Nekem tehát
2488  1|                       Nekem tehát hiába adja a szerelmes fruskát, én bizonyos
2489  1|                      vagyok benne, hogy vagy a bátyámat, vagy a gyönyörű
2490  1|                   hogy vagy a bátyámat, vagy a gyönyörű feleségét fenyegeti
2491  1|                borzasztó veszedelem. Ezt én, a beteg szívemmel, éppen úgy
2492  1|                     éppen úgy megérzem, mint a köszvényes az északi szelet...~ ~
2493  1|                  Inkább hiszem, drágám, hogy a kapitóliumi Vénusz belebolondult
2494  1|                    egy vöröskönyves angolba. A magához hasonló, okos kis
2495  1|               tudósoknak születtek, akik még a férjüket is egy jókedvű
2496  1|                   Azt hiszi, hogy most talán a betegségem miatt jöttem
2497  1|                      Azért, szívecském, hogy a bátyámmal beszéljek.~ ~A
2498  1|                     a bátyámmal beszéljek.~ ~A belső terem ajtaja most
2499  1|                  terem ajtaja most kinyilt s a Villányi professzor magas
2500  1|            professzor magas alakja megjelent a világos ajtónyilásban. A
2501  1|                     a világos ajtónyilásban. A tanár látható meglepetéssel
2502  1|                      meglepetéssel tekintett a hugára, egy pillanatig habozva
2503  1|              pillanatig habozva nézett körül a betegek közt, akik néma
2504  1|                       majd szótalanul intett a fiatal asszonynak s udvariasan
2505  1|                      udvariasan bebocsátotta a rendelőszobájába.~ ~- Nos? -
2506  1|                     míg szeme kutatva tapadt a sápadt arcocskára, melyből
2507  1|                    Mariska nagyot lélegzett, a bundáját lihegve kigombolta,
2508  1|                   susogta fáradt hangon, míg a szeme minden ok nélkül könnybe
2509  1|                 nélkül könnybe lábadt, mikor a nagy, szép, hírneves bátyját
2510  1|               hírneves bátyját végignézte. - A szívem napok óta nem hagy
2511  1|                      este hirtelen elájultam a szálloda halljában. Ez már
2512  1|                      magamhoz, mikor Bécsből a Riviérára utaztam. Azt hiszem,
2513  1|                     de azért idejöttem, hogy a válladon kisírjam magamat, -
2514  1|                      többet használ nekem.~ ~A tanár, könyvesszekrényének
2515  1|                 kifejezéstelen arccal meredt a levegőbe, mintha a gondolatai
2516  1|                    meredt a levegőbe, mintha a gondolatai egészen másutt
2517  1|                  egészen másutt járnának, de a szeme most hirtelen élettel
2518  1|                     és melegséggel telt meg, a csodatevő, nagy, fehér keze
2519  1|                      és megnyugvás költözött a betegek szívébe, reszketve
2520  1|                    szívébe, reszketve tapadt a fiatal asszony vállára.
2521  1|                  mindjárt meglátjuk, hogy mi a baj? Azt hiszem, hogy puszta
2522  1|                    okáért nem fog ártani, ha a szívedet meghallgatom.~ ~
2523  1|                      Fejét ismét odahajtotta a huga szívére, mint hónapokkal
2524  1|                   hónapokkal ezelőtt, amikor a fiatal asszony legelőször
2525  1|                     legelőször nála járt, de a vizsgálat most másképp végződött,
2526  1|               másképp végződött, mint akkor: a Villányi Mariska két karja
2527  1|              szenvedélyességgel kulcsolódott a bátyja nyaka köré s míg
2528  1|                     melle fuldokolni kezdett a sírástól, melyet hosszú
2529  1|                      visszafojtott, lázasan, a saját fájdalmától megindulva
2530  1|               fájdalmától megindulva zokogta a férfi fülébe:~ ~- Drága,
2531  1|                halálos betegen kerülök eléd? A kékszalagos, szegény Mariskád
2532  1|                    szegény Mariskád van itt, a legénylakásod régi kis Mariskája,
2533  1|                     Mariskája, aki valamikor a térdedre ült esténként s
2534  1|                     ült esténként s aki most a rettenetes éjszakába készülődik,
2535  1|             Eszeveszettül magához szorította a Villányi nyakát, mintha
2536  1|                     szepegve, vacogó foggal, a félelemtől és a fájdalomtól
2537  1|                      foggal, a félelemtől és a fájdalomtól összezsugorodva
2538  1|                      szeretem az életet...~ ~A tanai most felkapta a fejét
2539  1|                        A tanai most felkapta a fejét és sápadtan belenézett
2540  1|                 fejét és sápadtan belenézett a síró asszony szemébe. És
2541  1|                      hirtelen csoda történt: a Mariska szeme alól eltüntek
2542  1|                  Mariska szeme alól eltüntek a kék gyűrűk, a fájdalom kilobbant
2543  1|                  alól eltüntek a kék gyűrűk, a fájdalom kilobbant e pillantásából,
2544  1|                   kilobbant e pillantásából, a piros arcocskája kicsattant,
2545  1|                 piros arcocskája kicsattant, a tekintetében ezer kis ördög
2546  1|              egyszerre csak úgy érezte, hogy a bálibelépős, jókedvű kis
2547  1|                    kis Mariskája ül mellette a családi asztal mellett.
2548  1|                   családi asztal mellett. És a kopott, aranykeretes tükörben,
2549  1|                      mely valaha ott függött a szülői ebédlőjében s mely
2550  1|                szintén idelebbent valahogyan a multak ködéből, egyszerre
2551  1|                      egyszerre csak meglátta a saját arcát is, a sovány,
2552  1|                   meglátta a saját arcát is, a sovány, szögletes, komoly
2553  1|                     csak elvétve ütközött ki a szakáll s mely sápadt és
2554  1|                      csodamódra szétfoszlott a semmiségbe: a klinika fanatikus
2555  1|                   szétfoszlott a semmiségbe: a klinika fanatikus betegei,
2556  1|                   klinika fanatikus betegei, a világhire, palotája, a felesége
2557  1|                       a világhire, palotája, a felesége s ő a komoly és
2558  1|                     palotája, a felesége s ő a komoly és szorgalmas orvosnövendék
2559  1|                      összecsókolhatja. És ez a képzelődés most annyira
2560  1|            képzelődés most annyira úrrá lett a lelkében, hogy egyszerre
2561  1|                   csak magának is megeredtek a könnyei s míg ajkát édes
2562  1|                     édes borzongással nyomta a fiatal asszony arcára, fájdalmas
2563  1|                  valaha...~ ~Térdére ültette a hugát, mint valaha pöttönkorában
2564  1|              pöttönkorában szokta s miközben a fiatal nő hizelkedve odabújt
2565  1|                    szöszke fejét odahajtotta a bátyja vállára és könnyes
2566  1|                    szeme édesen rámosolygott a férfira.~ ~- És te? - kérdezte
2567  1|                      Villányi tanár megrázta a fejét, komoly szeme ragyogott
2568  1|                       komoly szeme ragyogott a büszkeségtől és a karja
2569  1|                  ragyogott a büszkeségtől és a karja lágyan és ragaszkodva
2570  1|                      és ragaszkodva fonódott a fiatal asszony dereka köré.~ ~-
2571  1|                  beteljesedett amiért valaha a kicsike ágyacskámban imádkoztam.
2572  1|                     ágyacskámban imádkoztam. A világ érdememen felül megbecsül,
2573  1|                   érdememen felül megbecsül, a betegeim szeretnek s az
2574  1|                   fölvette az arcképet, mely a feleségét és a kisgyermekeit
2575  1|                arcképet, mely a feleségét és a kisgyermekeit ábrázolta:
2576  1|                     kisgyermekeit ábrázolta: a gyönyörű, komoly, kissé
2577  1|              szomorúszemű fiatal asszonyt és a csipkébe öltözött kicsikéket,
2578  1|                húzódtak az édesanyjuk mellé. A tanár megindult pillantást
2579  1|                  megindult pillantást vetett a bájos csoportra, majd mosolyogva
2580  1|                     majd mosolyogva tartotta a képet a huga elé.~ ~- Elhiszed,
2581  1|                  mosolyogva tartotta a képet a huga elé.~ ~- Elhiszed,
2582  1|                 látod, mégis hiányzik valami a boldogságomból: az, hogy
2583  1|                       Mit nem adnék érte, ha a feleségemet ismernéd, ha
2584  1|               egyformán dédelgethetnélek, ha a kis gyermekeim épp úgy a
2585  1|                     a kis gyermekeim épp úgy a nyakadba csimpaszkodnának,
2586  1|                   Hidd el, néha elfacsarodik a szívem, mikor arra gondolok,
2587  1|                     vagytok egymáshoz s hogy a lelkem kis hugom csak titokban
2588  1|                   most csöndesen fölnyitotta a folyosóra vezető tapétaajtót,
2589  1|                     vezető tapétaajtót, mert a betegek, akik a várószobákat
2590  1|            tapétaajtót, mert a betegek, akik a várószobákat és a télikertet
2591  1|                       akik a várószobákat és a télikertet megtöltötték,
2592  1|                    türelmetlenkedni kezdtek. A tanár fölállt a helyéből,
2593  1|                     kezdtek. A tanár fölállt a helyéből, végigkopogtatta
2594  1|                    helyéből, végigkopogtatta a huga mellét, aggódva meghallgatta
2595  1|                       majd gyöngéden rátette a kezét a fiatal asszony csillogó,
2596  1|                    gyöngéden rátette a kezét a fiatal asszony csillogó,
2597  1|                    szerencsére, nincsen szó. A szíved túlérzékeny, kis
2598  1|                      magadtól. Úgy-e bár, az a terved, hogy a közel jövőben
2599  1|                 Úgy-e bár, az a terved, hogy a közel jövőben Budapesten
2600  1|                    kellene várakoznod, hanem a lakásodon, ahol kedvünk
2601  1|               valakit...~ ~Mariska megmondta a szállodája nevét, majd megcsókolta
2602  1|                      nevét, majd megcsókolta a bátyját és kisurrant a tapétaajtón.
2603  1|           megcsókolta a bátyját és kisurrant a tapétaajtón. A folyosón
2604  1|                     kisurrant a tapétaajtón. A folyosón Gärtner Irén várakozott
2605  1|                        kérdezte jókedvűen.~ ~A Villányi Mariska fénylő,
2606  1|                     történhetett odabenn, de a fiatal asszony nem árulta
2607  1|                   bizalmasan közelebb simult a leányhoz.~ ~- Ő boldog és
2608  1|                 benne, hogy nincs titka, ami a nyugalmában megzavarná.
2609  1|                   úgy érzem, hogy van valami a levegőben, amiről a drága
2610  1|                   valami a levegőben, amiről a drága testvérem semmit se
2611  1|                     van...~ ~- És az?~ ~- Ha a titok kulcsa nem a bátyámnál
2612  1|                        Ha a titok kulcsa nem a bátyámnál van, akkor máshoz
2613  1|                    Mariska asszony megölelte a barátnőjét és titokzatosan
2614  1|                         Meg akarja látogatni a méltóságos asszonyt? - kiáltott
2615  1|                   még pedig azonnal, mielőtt a bátorságom cserbenhagyna.~ ~
2616  1|                  bátorságom cserbenhagyna.~ ~A leány szótalan megdöbbenéssel
2617  1|                 Mariska nem ügyelt rá többé: a folyosón egy fehérbóbitás
2618  1|                 retiküljéből.~ ~- Itthon van a méltóságos asszony? - kérdezte
2619  1|           szíveskedjék bejelenteni nála...~ ~A szobaleány átvette a névjegyet
2620  1|                         A szobaleány átvette a névjegyet és Villányi Mariska
2621  1|                névjegyet és Villányi Mariska a következő percben eltünt
2622  1|                     következő percben eltünt a lakásba vezető folyosó homályában.~ ~ ~ ~
2623  1|                    asszony.~ ~Amikor Mariska a szalonba lép, csupán két
2624  1|                      félelemmel mered feléje a hóeséstől tompa, téli napfényben.
2625  1|                   tompa, téli napfényben. Ez a két szem annyira hatalmába
2626  1|                      bújt lábacskáin, melyek a hamupipőke meséjére emlékeztetik.
2627  1|            hamupipőke meséjére emlékeztetik. A két asszony két ragyogó
2628  1|                  típus képviselője; az egyik a falusi napsugáron edzett,
2629  1|                    friss életerejét idehozta a nagyváros házai közé, a
2630  1|                      a nagyváros házai közé, a másik a szőke, filigrán,
2631  1|                nagyváros házai közé, a másik a szőke, filigrán, szomorú
2632  1|                      bájos embervirágé, mely a pillangó könnyelműségével
2633  1|              elháríthatatlan végzete felé.~ ~A hallgatást, mely már kínossá
2634  1|                      egy lépéssel eléje megy a vendégének.~ ~Villányiné:
2635  1|                      Az vagyok, akinek hisz: a száműzött, szegény Magdolna,
2636  1|               Magdolna, aki évek óta reszket a gondolatra, hogy egyszer
2637  1|                     gondolatra, hogy egyszer a bálványával szemben áll.
2638  1|                    Ha tudná, hogy vártam ezt a percet, ha tudná, mennyire
2639  1|                    az utcán, hányszor néztem a kocsija után, hányszor leselkedtem
2640  1|                     hányszor leselkedtem itt a kapu előtt, hogy édes arcocskáját
2641  1|                     hogy le kellene ültetnie a vendégét. Szeretné, ha barátságos
2642  1|                  sehogyse sikerül neki, hogy a szavát megtalálja. Végre
2643  1|                mindennap találkoztunk volna. A szép szeme, a drága mosolygása,
2644  1|            találkoztunk volna. A szép szeme, a drága mosolygása, a gyerekei
2645  1|                   szeme, a drága mosolygása, a gyerekei arca, az ura boldogsága:
2646  1|                      nem birom elviselni azt a percet, mikor legelőször
2647  1|                         Villányiné (megfogja a kezét és gyöngéden leülteti.
2648  1|                kiváncsian és mosolyogva nézi a fiatal teremtést, aki úgy
2649  1|                 vallomás!~ ~Mariska (legyint a kezével): Hogy érezhetnék
2650  1|                    kezével): Hogy érezhetnék a szerelmesek azt, amit én
2651  1|                    csodálkozó pillantást vet a vendégére): Én nagyon boldog
2652  1|                őszintén szólva, kissé furdal a lelkiismeretem, mert eddig
2653  1|                   bizza rám és nyugtassa meg a lelkiismeretét.~ ~A két
2654  1|                      meg a lelkiismeretét.~ ~A két asszony most már derűsebben
2655  1|                     derűsebben nézi egymást, a szemük bizalmasan egymásba
2656  1|             bizalmasan egymásba kapcsolódik, a kezük összeér, a hangjuk
2657  1|                kapcsolódik, a kezük összeér, a hangjuk melegebbé lesz:
2658  1|                      ha tegeznél?~ ~Mariska (a boldogságtól reszketve ugrik
2659  1|                 boldogságtól reszketve ugrik a sógornője nyakába): Drága,
2660  1|                   fojts meg, hanem fejezd be a mondatot.~ ~Mariska: Közelről
2661  1|                  kedvesem, én jobban ismerem a férfiakat, sajnos, senki
2662  1|                    én is ki tudom őket hozni a sodrukból s akárhányszor
2663  1|                  tollseprő vagyok. Nizzában, a Municipalban, láttam egy
2664  1|                    egyik se méltó arra, hogy a cipőd szalagját csokorba
2665  1|                   Mariska: Nem, csak ismerem a férfiakat, ez az egész.~ ~
2666  1|                 Sándor is bekukkant, mielőtt a betegeihez megy. Ott kettesben
2667  1|                          Tíz perccel később. A két asszony megitta a teáját,
2668  1|                később. A két asszony megitta a teáját, végigkóstolta az
2669  1|                    fölött, melyet Villányiné a garderobe-ból előszedett,
2670  1|                      előszedett, megbeszélte a legújabb nizzai divatot -
2671  1|                 mindketten közelebb húzódnak a kandallóhoz, melyben pompás
2672  1|                ezerszer meg nem untam volna? A hotelek egyformák, a tenger
2673  1|                  volna? A hotelek egyformák, a tenger mindenütt ugyanazzal
2674  1|                  tenger mindenütt ugyanazzal a fénnyel csillog, a luxusvonatok
2675  1|                ugyanazzal a fénnyel csillog, a luxusvonatok ugyanazokon
2676  1|            viaduktokon robognak keresztül és a férfiak ma is azt mondják,
2677  1|           esztendővel ezelőtt.~ ~Villányiné: A férfiakat is meguntad?~ ~
2678  1|                      önző vadállatokat, akik a szépségünket és a fiatalságunkat
2679  1|                       akik a szépségünket és a fiatalságunkat fölhabzsolják,
2680  1|                 Mindig gyűlöltem őket, mióta a legelsőt megismertem. Akkor
2681  1|                  eleven férfival cseréli föl a beszélő bábuját. Egy téli
2682  1|                   idegen város villasorában, a hóból kopasz fák meredtek
2683  1|                     messziről odahallatszott a város lármája. A rózsaágyak
2684  1|              odahallatszott a város lármája. A rózsaágyak dideregtek a
2685  1|                      A rózsaágyak dideregtek a dér alatt és a nyaraló tornya
2686  1|                    dideregtek a dér alatt és a nyaraló tornya fázósan belefurakodott
2687  1|                tornya fázósan belefurakodott a szürke égboltozatba. Egyedül
2688  1|                 égboltozatba. Egyedül voltam a jégvirágos ablakok mögött,
2689  1|                   egy férfi kedvéért, akiért a subládom fiókját, a gyerekregényeimet,
2690  1|                   akiért a subládom fiókját, a gyerekregényeimet, a bábuim
2691  1|                fiókját, a gyerekregényeimet, a bábuim ezüstös tarlatán
2692  1|                    ruhácskáit elhagytam. Ezt a férfit vártam reggel óta
2693  1|                     férfit vártam reggel óta a havas villában - és helyette
2694  1|          hosszúszakállas, erdei gnóm, akiről a kisleányok álmodni szoktak.
2695  1|                  kisleányok álmodni szoktak. A gnóm levelet hozott, melyből
2696  1|                    hogy csábítóm már valahol a tengeren jár és sohase fog
2697  1|                sohase fog visszatérni többé. A levélben pénz volt, sok
2698  1|                 melyeken sovány gyermekkarom a nyaka köré fonódott. Karácsony
2699  1|                voltam egy idegen városban és a villa vaskerítésén csillogtak
2700  1|                     az elhagyott nyaralóban, a hóesésbe tekintve, mely
2701  1|              mindörökre meggyűlöltem őket és a tizenhatéves gyermekszívem
2702  1|           gyermekszívem megkeményedett, mint a katonáé, aki a véres csatatérről
2703  1|          megkeményedett, mint a katonáé, aki a véres csatatérről visszatért.~ ~
2704  1|                    szenvedhettél!~ ~Mariska: A szívem e napon kapta a legelső
2705  1|                       A szívem e napon kapta a legelső sebet, ekkor indultam
2706  1|                    sebet, ekkor indultam meg a virágos ösvényen, mely a
2707  1|                     a virágos ösvényen, mely a halál kapuja felé vezet.~ ~
2708  1|                    hogy jó férfiak is vannak a világon?~ ~Mariska: Oh vannak, -
2709  1|                         de azok nem tévednek a magamfajta kis dalosmadarak
2710  1|                      dalosmadarak útjába. És a becsületes asszonyok útjába
2711  1|                  marakodjanak. Az országutat a rablók járják, az éhes csordák,
2712  1|                táplálkoznak...~ ~Villányiné (a levegőbe néz): Gondolod?~ ~
2713  1|                    mint reménytelen küzdelem a fenevadak ellen.~ ~Mindketten
2714  1|                 elröppen s gondolkodva nézik a vérvörös havasokat és zuzmara-erdőket,
2715  1|                      zuzmara-erdőket, melyek a kandalló mélyéből eléjük
2716  1|                   mélyéből eléjük ragyognak. A Mariska arca csupa fájdalmas
2717  1|                    csupa fájdalmas vonaglás, a Villányinéé csupa kemény
2718  1|                   iróniája, aki egész életét a maga királynői jókedve szerint
2719  1|                 jókedve szerint formálta. És a pillantásuk most egyszerre
2720  1|              villámgyorsan összevillan, mint a damaszkuszi acél; és az
2721  1|                   dalosmadara ekkor lehúnyja a szemét, mintha hirtelen
2722  1|                      szemét, mintha hirtelen a napba nézett volna. A gőgös,
2723  1|               hirtelen a napba nézett volna. A gőgös, büszke, gúnyolódó
2724  1|                     asszonyszemen át belelát a csodaszép emberpárduc lelkébe,
2725  1|                  emberpárduc lelkébe, mintha a homályosodó szobában valami
2726  1|                     idegei megérzik, hogy ez a pompázó virág egy idegen
2727  1|                  üvöltést, mely éjszakánként a sötét erdőből idehangzik...~ ~
2728  1|                        Villányiné (hátradől, a haja vöröses zománccal csillog,
2729  1|                   vöröses zománccal csillog, a szemében zöldes fény játszik):
2730  1|                    fény játszik): Szóval, te a vadállatokkal szemben a
2731  1|                      a vadállatokkal szemben a békés háziállatok pártján
2732  1|                    háziállatok pártján vagy. A férjek pártján...~ ~Teljesen
2733  1|                      Teljesen bealkonyodott, a szoba körvonalai elmosódnak,
2734  1|                 szoba körvonalai elmosódnak, a kandalló égő havasai belesüppedtek
2735  1|                    égő havasai belesüppedtek a vérvörös tűztengerbe. Csak
2736  1|                   vérvörös tűztengerbe. Csak a háztetők végtelen hósivatagja
2737  1|                didergő kémények nyúlnak bele a téli este szürkeségébe.
2738  1|                 föláll, nagyot nyújtózkodik, a szeme csupa kérdés és szomorúság,
2739  1|                    míg az asszony ülve marad a karosszékben s kicsit kiváncsi,
2740  1|                      derűs pillantással nézi a filigrán szőkeséget, akinek
2741  1|                      szőkeséget, akinek csak a nagy, bánatos, könnyező
2742  1|              előszobába s maga segíti föl rá a bundát, melybe a fiatal
2743  1|                      föl rá a bundát, melybe a fiatal asszony fázékonyan
2744  1|                  nálad!~ ~Egyedül megy végig a kihalt Nagy János-utcán,
2745  1|                  ahol egyetlen lélek se jár. A villák fehérek, mintha cukorhabból
2746  1|                csillogó hermelin szegélyezi, a fákon fantasztikus virágok
2747  1|                   virágok csilingelnek, mint a jó gyermekek tündérmeséiben.
2748  1|                 gyermekek tündérmeséiben. És a szőke asszonynak egy távoli
2749  1|                      élet piszkosságával. És a dúvadakra gondol, az országutak
2750  1|                    habzó nyelvvel kóborolnak a boldog tűzhelyek körül...~ ~ ~
2751  1|                                              A detektiv.~ ~Mariska, aki
2752  1|                     után, fölhivatta magához a szálloda szobafőnökét.~ ~-
2753  1|                 hadilábon állanak egymással. A falusi dáma meg szeretné
2754  1|                      meg szeretné házasítani a fiát, a fiatal úr ellenben
2755  1|                  szeretné házasítani a fiát, a fiatal úr ellenben hallani
2756  1|                  hallani se akar arról, hogy a szabadságát egy csitri leány
2757  1|               édesanyját meglátogassa, pedig a jóságos, fehérhajú néninek
2758  1|                jóságos, fehérhajú néninek ez a nagy legény az egyetlen
2759  1|                     tartok, hogy asszony van a dologban, még pedig valami
2760  1|                    rossz, kacér asszony, aki a zsákmányához kegyetlenül
2761  1|                   ragaszkodik. Én ott voltam a minap a nagynéném falusi
2762  1|           ragaszkodik. Én ott voltam a minap a nagynéném falusi kastélyában
2763  1|                    az öreg hölgynek végre is a halála lesz, ha a fia bűnbánólag
2764  1|                   végre is a halála lesz, ha a fia bűnbánólag vissza nem
2765  1|              Elhatároztam, hogy végére járok a dolognak, de ehhez elsősorban
2766  1|                elsősorban az szükséges, hogy a gonosz fiú titkát minél
2767  1|               megbízható detektivre, aki azt a rejtélyes hölgyet ügyesen
2768  1|                  arravaló embert ajánlani?~ ~A szalonkabátos fiatalember
2769  1|          szolgálatkészen.~ ~- Tud egyet?~ ~- A legjobbat fogom ajánlani,
2770  1|              Budapesten kapható. Hallott már a nagyságos asszony Jánossy
2771  1|                asszony Jánossy Györgyről? Ez a nagyszerű ember vidéki csendőrkapitány
2772  1|         csendőrkapitány volt, de már tíz éve a saját szakállára dolgozik
2773  1|                   dolgozik s mondhatom, hogy a Beckekkel és a Sherlock
2774  1|               mondhatom, hogy a Beckekkel és a Sherlock Holmesekkel szemben
2775  1|                úriember.~ ~- És hol lakik ez a fenomén?~ ~- Parancsolja
2776  1|                     fenomén?~ ~- Parancsolja a nagyságos asszony, hogy
2777  1|                 Akkor méltóztassék elfáradni a körúti Simonyi-udvarba,
2778  1|                     Talán nem fog ártani, ha a nagyságos asszony mireánk
2779  1|                      hozatott és elhajtatott a nagykörútra. A detektiv
2780  1|                   elhajtatott a nagykörútra. A detektiv irodájában komoly
2781  1|               érdeklődött az ügy iránt, mely a fiatal úriasszonyt idehozta.~ ~-
2782  1|                    úriasszonyt idehozta.~ ~- A főnököm ugyanis nagyon el
2783  1|                   mentegetőző hangon, miután a szép klienst előzékenyen
2784  1|                hellyel kinálta. - Ha azonban a nagyságos asszony ragaszkodik
2785  1|                      percet.~ ~Mikor Mariska a híres kutató irodájába lépett,
2786  1|                     ügyet, melynek érdekében a látogatásával megtisztelt.
2787  1|                  hogy jó helyre jöttem. Csak a nevemet hallgatom el, hiszen
2788  1|                   úgy-e bár, nem fontos?~ ~- A legkevésbbé sem.~ ~- Egy
2789  1|                     mindeddig napsugara volt a családjának, de aki most
2790  1|                      olyan útra lépett, mely a legborzasztóbb katasztrófához
2791  1|                      Arról van szó, hogy ezt a félrevezetett asszonyt az
2792  1|             félrevezetett asszonyt az ura és a gyermekei számára megmentsük.
2793  1|             megmentsük. Számíthatok rá, hogy a törekvésemben támogatni
2794  1|               kötelességeinek élt. Maga volt a jókedv és a korrektség,
2795  1|                   élt. Maga volt a jókedv és a korrektség, akivel szemben
2796  1|               korrektség, akivel szemben még a leggonoszabb rágalom is
2797  1|                   csak késő este tér vissza. A barátnőinél nem jár, a cukrászdájában
2798  1|                       A barátnőinél nem jár, a cukrászdájában hetek óta
2799  1|         cukrászdájában hetek óta nem látták, a kocsiját nem használja, -
2800  1|                  mostanáig sohase engedte el a mindennapi sétakocsizását.
2801  1|                   mindenesetre óhajtom, hogy a titkába belelássak. Tehát
2802  1|                   Tehát vállalkozik rá, hogy a segítségemre lesz?~ ~- Ez
2803  1|                    segítségemre lesz?~ ~- Ez a mesterségem.~ ~- Akkor kérem,
2804  1|              munkához késedelem nélkül, mert a veszélyt minden perc növeli.
2805  1|                     mulva. Parancsolja, hogy a lakásán fölkeressem?~ ~-
2806  1|                idejönni. Megnyugtathat, hogy a nyomozás a legnagyobb titokban
2807  1|               Megnyugtathat, hogy a nyomozás a legnagyobb titokban történik?
2808  1|                      föl rólunk, hogy értjük a mesterségünket.~ ~- Tehát
2809  1|                         Tehát két nap mulva! A viszontlátásig, Jánossy
2810  1|              viszontlátásig, Jánossy úr!~ ~- A viszontlátásig, nagyságos
2811  1|                 Villányi Mariska jelentkezik a Simonyi-udvar első emeletén.
2812  1|                     Két napja nem mozdult ki a lakásáról; most mélyen le
2813  1|                    mélyen le van fátyolozva, a keze reszket s az az érzése,
2814  1|                 reszket s az az érzése, hogy a lépcsőház oszlopai düledezni
2815  1|                   mély tisztelettel üdvözli. A fiatal asszony izgatottan
2816  1|                   asszony izgatottan kémleli a detektiv arcát, de a közömbös
2817  1|                 kémleli a detektiv arcát, de a közömbös vonásokról semmit
2818  1|                  Jánossy maga előtt bocsátja a dolgozószobájába, ahol udvarias
2819  1|              mindenáron arra törekszik, hogy a hangja nyugodt maradjon,
2820  1|                 hangja nyugodt maradjon, bár a szíve úgy dobog, hogy majdnem
2821  1|                      az ajka sírásra görbül, a torka összeszorul s a körmei
2822  1|                görbül, a torka összeszorul s a körmei görcsösen belemélyednek
2823  1|                      görcsösen belemélyednek a karosszék plüssébe): Beszéljen,
2824  1|                   kérem!~ ~Jánossy (fölteszi a pápaszemét s keresgélni
2825  1|               amelyikre szüksége van): Abban a helyzetben vagyok, hogy
2826  1|                      helyzetben vagyok, hogy a szóban forgó úrhölgyről
2827  1|                      hitelesen referálhatok. A két napot az illető, egy
2828  1|                      ment el hazulról gyalog a Koronaherceg-utcába s poste-restante
2829  1|               poste-restante levelet vett át a főpostán, melyet még a posta
2830  1|                    át a főpostán, melyet még a posta folyosóján végigolvasott,
2831  1|               folyosóján végigolvasott, majd a levelet apró darabokra tépte
2832  1|                 darabokra tépte s szétszórta a Párisi-utcán és a Városház-utcán.
2833  1|                 szétszórta a Párisi-utcán és a Városház-utcán. Minthogy
2834  1|                     Városház-utcán. Minthogy a széttépett irások összeállításában
2835  1|                   bizonyos jártasságunk van, a levelet mindjárt eredetiben
2836  1|          darabocskákból van összeragasztva): A levél így hangzik: „Drága
2837  1|                       Érzesz-e valamit abból a vágyból, mely engem már
2838  1|                foglak, de nem nálam, mert ez a hely most már veszedelmessé
2839  1|                 melyhez véletlenül juttatott a jó szerencsém. Jegyezd meg,
2840  1|                     Jegyezd meg, drágaságom, a következőket: fél négykor
2841  1|                 hazulról s gyalog sétálsz ki a ligeti konflisállomásig.
2842  1|            konflisállomásig. Elviteted magad a Rákóczi-térig s keresztülsietsz
2843  1|              Rákóczi-térig s keresztülsietsz a vásárcsarnokon, az oldalsó
2844  1|                egyfogatut, mely el fog vinni a Szaléz-utcába. Itt már ismét
2845  1|                     már ismét gyalog mehetsz a 30-as számig; ebben az utcában
2846  1|               szibériai mezővárosban járnál. A 30-as számú ház kapubejáratában
2847  1|                  regényt, melyben hemzsegnek a fekete álarcok és a dominók
2848  1|               hemzsegnek a fekete álarcok és a dominók s melynek átjárós
2849  1|                     szerelmesek surrannak be a sötét téli alkonyatokon.
2850  1|                  alkonyatokon. De hiába, még a romantikára is ráfanyalodom,
2851  1|                    is ráfanyalodom, csakhogy a te jó hírnevedet megóvjam,
2852  1|                 veszedelmet elhárítsak. Ide, a Szaléz-utcába, nyugodtan
2853  1|                  elhagyott helyet az istenek a mi számunkra teremtették.
2854  1|                   mily türelmetlenül olvasom a perceket, melyek a viszontlátástól
2855  1|                   olvasom a perceket, melyek a viszontlátástól elválasztanak,
2856  1|            viszontlátástól elválasztanak, ha a szívembe látnál, mely csordultig
2857  1|             csordultig tele van az arcoddal, a hangod zenéjével, a fölengedő
2858  1|                arcoddal, a hangod zenéjével, a fölengedő szomorúságod emlékével,
2859  1|                 olvasnád most habozva ezeket a sorokat, hanem reszketve
2860  1|                    hanem reszketve gondolnál a holnapra, mely hosszú magányosságunkért
2861  1|                     fog bennünket. Én, ennek a holnapnak a reményében,
2862  1|             bennünket. Én, ennek a holnapnak a reményében, ma éjszaka nem
2863  1|                   éjszaka nem fogom lehúnyni a szemeimet, de te aludj jól
2864  1|                    aludj jól és álmodj arról a boldogságról, mely a mai
2865  1|                   arról a boldogságról, mely a mai végtelen éjszaka után
2866  1|                    ránk.”~ ~Jánossy (leteszi a pápaszemét s a levelet átnyújtja
2867  1|                       leteszi a pápaszemét s a levelet átnyújtja Villányi
2868  1|                   aki újra és újra elolvassa a levelet s most már bizonyosan
2869  1|                  régi bűnről van szó, melyet a drága, az imádott, a gyanutlan
2870  1|                  melyet a drága, az imádott, a gyanutlan bátyja ellen elkövettek):
2871  1|                     hogy ezek már... hogy ez a két ember... többször is
2872  1|            remélhetjük, hogy nem történt meg a legrosszabb.~ ~Villányi
2873  1|                  fájdalmasan kulcsolja össze a kezeit): Oh!~ ~Jánossy:
2874  1|                    Akárhány asszony van, aki a legutolsó pillanatban ébred
2875  1|                  legutolsó pillanatban ébred a nagy bűn tudatára, melyet
2876  1|                     te nem fogod túlélni ezt a szerencsétlenséget!~ ~Jánossy (
2877  1|                       Jánossy (megindultan): A nagyságos asszony bátyjáról
2878  1|                    szinte egészen összeomlik a karosszékben. Jánossy ijedten
2879  1|                   Villányi Mariska (megtörli a szemét s elszántan fölugrik
2880  1|                  szemét s elszántan fölugrik a helyéből): Köszönöm, ne
2881  1|                       hogy holnap ott legyek a Szaléz-utcában?~ ~Villányi
2882  1|          Szaléz-utcában?~ ~Villányi Mariska (a szeme titokzatosan fellobban):
2883  1|                titokzatosan fellobban): Nem, a többit már én végzem el!~ ~
2884  1|                    Jánossy úr!~ ~Búcsút vesz a detektivtől és gyalog megy
2885  1|             detektivtől és gyalog megy végig a körúton, az Andrássy-úton,
2886  1|                   körúton, az Andrássy-úton, a Deák-téren, anélkül, hogy
2887  1|                  sejtené is, hogy merre jár. A filigrán, holtbeteg kis
2888  1|                      holtbeteg kis szőkeség, a szerelem könnyelmű vándormadara,
2889  1|                gondolkodott komolyan, amikor a negyedik elemiben elbuktatták
2890  1|                negyedik elemiben elbuktatták a földrajzból, e pillanatban
2891  1|          emberfölötti energiát érez magában, a hősök és a vértanuk energiáját,
2892  1|                     érez magában, a hősök és a vértanuk energiáját, akik
2893  1|                  feláldozzák az életüket. És a bájos kis bolond, aki mindeddig
2894  1|                    gyönyörűségeket szerezzen a férfiaknak, a könnyelműség
2895  1|                      szerezzen a férfiaknak, a könnyelműség vígan röpködő
2896  1|            hivatásának tudatára ébred, annak a tudatára, hogy a maga gyötrődő
2897  1|                       annak a tudatára, hogy a maga gyötrődő életével kell
2898  1|                    életével kell megváltania a nagy, a naiv, a bizakodó
2899  1|                     kell megváltania a nagy, a naiv, a bizakodó bátyja
2900  1|                  megváltania a nagy, a naiv, a bizakodó bátyja boldogságát.
2901  1|              igazságok egyetlen földerítője, a titokzatos és jótékony Halál
2902  1|                  utcán, félálomban elolvasta a boltok cégtábláit, megbámulta
2903  1|                boltok cégtábláit, megbámulta a fejeket, melyek a villamoskocsik
2904  1|                 megbámulta a fejeket, melyek a villamoskocsik ablakán át
2905  1|                  látott, nem hallott semmit, a halál előtt való öntudatlanság
2906  1|                      káprázó szeme elé. Csak a lábai vitték előre, a lábai,
2907  1|                   Csak a lábai vitték előre, a lábai, melyek tipegve haladtak
2908  1|                      melyek tipegve haladtak a cél felé, zsibongó tereken,
2909  1|                  embercsoportokon keresztül, a havas külvárosba, ahol már
2910  1|                   havas külvárosba, ahol már a megsemmisülés némasága feküdt
2911  1|                      sötét és hideg volt itt a város és a nedves gyalogjárón
2912  1|                    hideg volt itt a város és a nedves gyalogjárón titokzatos
2913  1|                     az árnyékokat nem látta, a szívében temetési muzsika
2914  1|                     suhantak végig körülötte a levegőben. És ekkor egyszerre
2915  1|                    egyszerre gyökeret vertek a lábai: ott állt a Szaléz-utca
2916  1|                     vertek a lábai: ott állt a Szaléz-utca egyik háza előtt,
2917  1|               vérvörös tűzbetűkkel izzott ez a két számjegy: 32.~ ~- Itt, -
2918  1|                    álmaitól megfosztotta. És a kislányos szeme, melyet
2919  1|                      kislányos szeme, melyet a könnyelmű férfiak annyira
2920  1|                   tébolyodott fénnyel bámult a számjegyekre, a házra, az
2921  1|               fénnyel bámult a számjegyekre, a házra, az emelet poros ablakaira,
2922  1|                      emelet poros ablakaira, a petroleumlámpással világított
2923  1|                    szaladt ki. Eszébe jutott a levél, melyből a bátyja
2924  1|                      jutott a levél, melyből a bátyja gyalázatát megtudta,
2925  1|                  bátyja gyalázatát megtudta, a fogadalom, melyet a mult
2926  1|                megtudta, a fogadalom, melyet a mult este tett, a rettenetes
2927  1|                     melyet a mult este tett, a rettenetes éjjel, melyet
2928  1|                   szédülten kapaszkodott meg a kapu kilincsében, mert az
2929  1|                    kapu kilincsében, mert az a különös érzése támadt, hogy
2930  1|                  különös érzése támadt, hogy a világ forogni és táncolni
2931  1|                      ismét tehetetlenül, míg a fogai összeverődtek, a keze
2932  1|                   míg a fogai összeverődtek, a keze jéggé vált s a lábai
2933  1|           összeverődtek, a keze jéggé vált s a lábai remegtek, mintha most
2934  1|                  most egyszerre visszatért s a torka összeszorult, mint
2935  1|                     torka összeszorult, mint a halálra itéltté, akit a
2936  1|                      a halálra itéltté, akit a hóhérsegéd durva keze ébreszt
2937  1|                    úgy tünt föl előtte, hogy a rozzant ház falai leomlanak
2938  1|                    akadálytalanul beleláthat a fészekbe, ahova lehajtott
2939  1|                    bűnös és alávaló asszony. A bátyja asszonya, a bátyja
2940  1|                  asszony. A bátyja asszonya, a bátyja szerelmese, a nő,
2941  1|               asszonya, a bátyja szerelmese, a nő, akiben az ő becsületes
2942  1|                      az ő becsületes Sándora a szemefényét imádta. A képzelődés
2943  1|                Sándora a szemefényét imádta. A képzelődés annyira elfogta,
2944  1|                     idegen férfi nyaka köré, a csókok mámora az arcába
2945  1|                   mámora az arcába csapott s a suttogó vallomások kisértetiesen
2946  1|                   kisértetiesen ott lebegtek a füle körül. És ekkor - isten
2947  1|                 isten tudja, miképp - megint a húszéves bátyját látta,
2948  1|                      húszéves bátyját látta, a sovány orvosnövendéket,
2949  1|                  gyermekarcával ott görnyedt a könyvei fölött, míg ő, kézimunkájával
2950  1|                fölött, míg ő, kézimunkájával a kezében, békésen üldögélt
2951  1|                    kezében, békésen üldögélt a családi asztal mellett,
2952  1|                      családi asztal mellett, a lámpa szelid fényében, mely
2953  1|                 fényében, mely odavilágított a vastag orvosi könyv csontvázaira.
2954  1|                   orvosi könyv csontvázaira. A tekintélyes professzor,
2955  1|                      tekintélyes professzor, a híres ember, a királyok
2956  1|                   professzor, a híres ember, a királyok doktora, eltünt
2957  1|                     királyok doktora, eltünt a téli éjszakában, s a vézna,
2958  1|                  eltünt a téli éjszakában, s a vézna, ádámcsutkás fiú jelent
2959  1|                   ádámcsutkás fiú jelent meg a helyében, az ő szorgalmas
2960  1|               szemmel asszonyi teremtésekre. A sötétségből most egy frakkos,
2961  1|               nyújtja egy édes fehérségnek s a templomi lámpák misztikus
2962  1|                    lámpák misztikus fényében a boldogságtól reszketve fordítja
2963  1|              tekintetét az ég felé, mely ezt a gyönyörű napot megérnie
2964  1|                  élénken látta mindezt, hogy a szíve elszorult és fájdalmasan
2965  1|                    fájdalmasan sóhajtott föl a külvárosi utca csöndjében:~ ~-
2966  1|                     akkor, az oltár előtt!~ ~A földszintes ablak függönye
2967  1|                      mögül most szemébe tünt a lámpa kiszivárgó világossága
2968  1|                     kiszivárgó világossága s a fiatal asszony ökölbe szorított
2969  1|               hullámzott volna az idegeiben. A fájdalmas szentimentalizmus,
2970  1|             hihetetlen energiává acélosodott a lelkében s a könnyelmű kis
2971  1|                     acélosodott a lelkében s a könnyelmű kis nő, aki eddig
2972  1|                    eddig dalos ajakkal járta a világot, egyszerre úgy érezte,
2973  1|                   egyszerre úgy érezte, hogy a bosszuálló végzet eszközévé
2974  1|            bosszuálló végzet eszközévé lett. A szíve dobogott, a vér lüktetni
2975  1|                      lett. A szíve dobogott, a vér lüktetni kezdett a halántékában
2976  1|                       a vér lüktetni kezdett a halántékában s lázasan,
2977  1|               majdnem öntudatlanul rohant be a ház kapuján, mely sötét
2978  1|            titokzatossággal tátongott feléje a borzongató téli alkonyatban.
2979  1|                 borzongató téli alkonyatban. A következő percben már ott
2980  1|             következő percben már ott állott a lépcsőház ajtaja előtt s
2981  1|                      kis keze remegve tapadt a csöngetyű gombjára. Éles,
2982  1|                     támadt semmi mozgolódás; a házra holt és kisérteties
2983  1|                 Ekkor újra és újra megnyomta a fehér gombot, a csilingelés
2984  1|                    megnyomta a fehér gombot, a csilingelés végigjárta a
2985  1|                     a csilingelés végigjárta a folyosót, a sötét udvart,
2986  1|           csilingelés végigjárta a folyosót, a sötét udvart, az emelet
2987  1|                    az emelet magasságait, de a lakás oly csöndes maradt,
2988  1|                      élőlény elhagyta volna. A szeme már káprázott, lélegzete
2989  1|                  elakadt, torka összeszorult a sírástól s tehetetlenségének
2990  1|                      s egy férfihang kiszólt a zárt ajtó mögül:~ ~- Ki
2991  1|                     asszonyt annyira elfogta a fölindulás, hogy képtelen
2992  1|                      kapaszkodik, összeomlik a küszöb előtt, melyen belül
2993  1|                   melyen belül az asszony és a szeretője rejtőztek.~ ~-
2994  1|               ismételte még türelmetlenebbül a férfi, aki a drága és egyetlen
2995  1|                türelmetlenebbül a férfi, aki a drága és egyetlen bátyja
2996  1|                       Most nagyot lélegzett, a szemét tágra nyitotta, mintha
2997  1|                  sikoltott föl:~ ~- Tűz van! A ház ég a fejük fölött! Nyissa
2998  1|                   föl:~ ~- Tűz van! A ház ég a fejük fölött! Nyissa ki
2999  1|                   azonnal az ajtót, mert már a folyosó is lángban áll.~ ~-
3000  1|                    megdöbbent férfihang.~ ~- A házmesterné, de ne kérdezzen