Rész

   1  1|                 helytartója elé juthatnak, az üveges télikertben izgatott
   2  1|                    szórakozottan leintette az inast, aki már háromszor
   3  1|                   juniusi nap, mikor végre az orvosi diplomáját megkapta.
   4  1|                  és koldusszegényen indult az életnek. És most, húsz évvel
   5  1|                   a két szó fogalommá lett az egész országban, a csalhatatlan
   6  1|                  betegszobák ágyai fölött. Az aggódás és a reménység,
   7  1|                    aggódás és a reménység, az életben való hit és a haláltól
   8  1|                 hömpölygő folyamként áradt az előkelő rendelőszobába,
   9  1|              szeliden mosolygó földi isten az élet sebesültjeit fogadta.
  10  1|              sejtett. A szívek megdobogtak az izgalomtól, a tüdők zihálva
  11  1|                kivételes nagy embert attól az esős, nyári naptól, mikor
  12  1|                    mikor új diplomája volt az egyetlen vagyona? A karrier,
  13  1|         kifényesedett gérokkban járt volna az Üllői-úton, súlyos gondokkal
  14  1|           gondokkal gyötrődve amiatt, hogy az apjához küldendő távirat
  15  1|                   fiát a keblére szorítsa, az uzsorások, kik nagy rábeszélésre
  16  1|                  fillérjébe került s végre az a boldog, sohase remélt
  17  1|              sohase remélt pillanat, mikor az öreg Toggenburg professzorral,
  18  1|                 lett milliomossá, - mondta az egyenes beszédű aggastyán,
  19  1|          kereskedjék gabonával a Bánátban. Az igazi doktornak olyan a
  20  1|                  második asszisztense lett az öreg Toggenburg tanárnak,
  21  1|                    a betege, hogy jóformán az orvosi lapjait se olvashatta,
  22  1|                    akire haldokló édesapja az utolsó pillantását vetette.
  23  1|                   beszélt, mint magyarul s az apja villája mögött fejedelmi
  24  1|                szívét, csodamódra imponált az elkapatott kis hercegnőnek:
  25  1|              néhányszor együtt vacsoráztak az egyik dunaparti fogadóban,
  26  1|                  csak most hagyta volna el az egyetem tantermét. Vagyonát
  27  1|                   aranykoronánál, a király az ország peerjei közé emelte
  28  1|         aranykönyvébe is. Mi kell még több az emberi boldogsághoz? Villányi
  29  1|                    egyszerre átvilágította az a tudat, hogy tökéletesen
  30  1|      harminckrajcáros táviratot küldhessek az édesapámnak, ugyancsak nem
  31  1|             felséges úrnak köszönhetem, de az életemmel mindig a férjének
  32  1|          alkalomadtán még tisztelkedhessen az orvosa házában.~ ~- A hálámat
  33  1|                hálakitöréseit fogadta.~ ~- Az asszonyok mind felnőtt babák, -
  34  1|                   redingotját, majd intett az inasnak, hogy bebocsáthatja
  35  1|                    ekkor önkéntelenül abba az ünnepies pózba helyezkedett,
  36  1|               elgondolkodva végighajtatott az Üllői-úton. Ez a rövid kocsikázás
  37  1|                   szakad - minden percemet az unokáim nevelésére fogom
  38  1|           verőfényt élvezi; de aligha volt az, mert a tanár a homlokáig
  39  1|                   haja édeskedve odasimult az öreg Villányi hófehér fürtjeihez,
  40  1|               indult meg a magasság felé s az öreg házaspárt oly nyugodt
  41  1|               szakállába. Mariska ilyenkor az egész házat fölverte a jókedvével;
  42  1|               mesebeli csöngetyűt juttatta az emberek eszébe, csak akkor
  43  1|                 meg, mikor végre késő este az ágyba került. Az öreg Villányi
  44  1|                 késő este az ágyba került. Az öreg Villányi ilyenkor mosolyogva,
  45  1|                  Olyan színésznő lesz, aki az egész világot megbolondítja...~ ~
  46  1|             embernek nem volt rá oka, hogy az éleslátására büszke legyen.~ ~
  47  1|                eloltották, aggódva szólott az urához:~ ~- Nagyon félek,
  48  1|                    a tulajdonságot, hiszen az én családomban minden asszony
  49  1|                  végig menni ötszáz év óta az utcákon...~ ~Mariska később
  50  1|                    egy lépést se fog tenni az orvos-bátyja tudta nélkül.
  51  1|                    mikor prémes sapkájában az iskolába sietett, az öreg
  52  1|            sapkájában az iskolába sietett, az öreg házvezetőnő kisérte
  53  1|                öreg házvezetőnő kisérte el az akadémia kapujáig s délben
  54  1|              többnyire maga Villányi várta az iskola előtt, hogy aztán
  55  1|            vacsorázó-asztalnál, míg bátyja az ujságokban lapozgatott.
  56  1|             januári estén szünt meg, mikor az orvost, a szőke kis huga
  57  1|                  ha nem lehetnék azé, akit az életemnél is jobban szeretek
  58  1|                  neki a pénzestárcáját, ha az előtte heverő készpénztömeg
  59  1|             Villányi később megtudta, hogy az egykori kis színiakadémiai
  60  1|                  őriz. Marie de Ville Anny az egykori Villányi Mariska
  61  1|           pályaudvarról, királynőjévé lett az éjszakai Párisnak s átutazó
  62  1|                hogy valaha a Tiszát látta: az ujságirók azt irták róla,
  63  1|                   ekkor már katedrája volt az egyetemen - csupán egyszer
  64  1|               könnyezve meresztette szemét az ismerős írásra, egy pillanatig
  65  1|           válaszolt rá. Ez estén elkerülte az embereket s fogvacogva bújt
  66  1|                embereket s fogvacogva bújt az ágyába: oly rettenetes volt
  67  1|               homályos sejtés támadt, hogy az élet mégsem oly tiszta és
  68  1|                nagynéni, aki állítólag még az öreg Törököt dajkálta, de
  69  1|                  jókor érkezel? - kérdezte az örök szalmaözvegységre kárhoztatott
  70  1|          táviratilag Pásztóvölgyre hívtak? Az öreg Nikó kegyelmes úr hirtelen
  71  1|               fiatalember szerénykedett be az orvoskirály szentélyébe, -
  72  1|                visszavonult, anélkül, hogy az ura kérdésére választ adott
  73  1|            könyvekkel s szomorúan állt meg az öltöző földig érő tükre
  74  1|              érezte magát, mint mindig, ha az ura agyonhajszolt rabszolgaéletére
  75  1|                magányos sétakocsizásoktól, az öreg kisasszonnyal való
  76  1|              rivierai és ostendei utaktól, az ünnepies vacsorákon és házibálokon
  77  1|                  elrabolják, még csoda, ha az alvásra ideje marad. Szegény,
  78  1|                mártirarccal végighallgatta az udvarlói bókjait, de magában
  79  1|                  uram és nem is lesz, amíg az arcbőröm meg nem ráncosodik...~ ~
  80  1|                   lépett, ijedten állt meg az ajtóban.~ ~- Jó istenkém,
  81  1|                    Ne bántsd, Lujzika, bár az volna a legnagyobb gondom,
  82  1|                 akarok tetszeni a világon? Az uram még sohase vette észre,
  83  1|                  rongyaimat viselem. És ez az ember, Lujzika, úgy olvas
  84  1|                    belsejébe is belelát, - az én harisnyáimat, fogadok
  85  1|                uralkodó hercegnőnek, mikor az uram még a bacillusaival
  86  1|               nagyon rosszul végződik...~ ~Az öreg kisasszony összekulcsolta
  87  1|                   aki bizonyos benne, hogy az ura még sohase nézett idegen
  88  1|                  megelégedett teremtésnek. Az ő szemében Villányi tanár
  89  1|                    szemében Villányi tanár az emberi tökéletességet képviselte,
  90  1|                    megváltsa. Oh igen, még az ő hermetikusan elzárt világába
  91  1|                  lelketlen és ostoba, hogy az ő komoly, tudós, szelid
  92  1|          igénytelen és csodalátású gyermek az ő tudatában a szentek glóriáját
  93  1|                 fénykoronáját, melyet csak az igazak és a jámborok láthatnak.
  94  1|             biztosítlak róla, hogy te vagy az egész világon a legboldogabb
  95  1|               tudnád, hogy vétkezel, mikor az urad ellen panaszkodol!
  96  1|                     Gyöngéden megsimogatta az Alice asszony mezítelen
  97  1|            mindjárt hízelkedve odasimuljon az öreg kisasszonyhoz.~ ~-
  98  1|              asszonnyá tudnék lenni, - ezt az életet nem a te kicsikédnek
  99  1|          kicsikédnek találták ki. Ugyan mi az, ami boldoggá és elégedetté
 100  1|                   tegyen? Talán a lakásom, az ékszereim, az uram híressége?
 101  1|                   a lakásom, az ékszereim, az uram híressége? Még a két
 102  1|                    tesz boldoggá, mert még az ő édes nevetésük se kárpótol
 103  1|           fájdalomért, hogy egyedül töltöm az életemet. Igen, büszke vagyok
 104  1|              életemet. Igen, büszke vagyok az uramra, - de épp ily büszke
 105  1|                   volnék, ha a bátyám vagy az édesapám lenne híres ember.
 106  1|                  nekem a boldogságra, hogy az ünnepelt uram felesége vagyok,
 107  1|          megfeledkezem magamról? Nekem nem az uram híressége kell, Lujzika, -
 108  1|                  kell, Lujzika, - én magát az uramat akarom, aki értem
 109  1|              bakfiskorában többre becsülte az olvasmányait az udvarlóinál,
 110  1|                   becsülte az olvasmányait az udvarlóinál, hirtelen valami
 111  1|         tökéletesen betöltöttnek látta, ha az ura ebédjéről és fehérneműjéről
 112  1|                fehérneműjéről gondoskodik. Az asszony, aki maga is egyéniség,
 113  1|              egyéniség, aki nem olvad bele az ura életébe, aki a házasságban
 114  1|           szívszorongva olvasott esténkint az ágyban, a lelke mélyéig
 115  1|                 magát, mintha mindaz, amit az imént mondott, csak a Lujzika
 116  1|                   lesz! Mit érünk vele, ha az urunk nevét viseljük, ha
 117  1|                    szelesen magához ölelte az öreg dámát.~ ~- Mered mondani,
 118  1|                        Mered mondani, hogy az a finom kis nő nem százszor
 119  1|            különböző temperamentum lakjék? Az uramból, ha véletlenül leánynak
 120  1|                 alázatosan meghajolt, mint az udvarhölgy a királyasszony
 121  1|                    mert első a kötelesség. Az ilyen nagy embertől igazán
 122  1|                  öltözködését; a szobalány az utolsó ecsetvonásokat végzi
 123  1|                selyemszalag hiányzik, hogy az ember a Trianon parkjába
 124  1|                     A fiatal asszony éppen az állótükörben nézegeti magát,
 125  1|  szilvaszín-frakkos inas a szalonba lép.~ ~Az inas (névjegyet nyújt át).~ ~
 126  1|          méltóságos úr nincs Budapesten?~ ~Az inas: Mondtam, méltóságos
 127  1|                   borotválva, ajkai fölött az udvari emberek finom diplomatamosolyával,
 128  1|                   ki a hideg fürdőből. Ezt az arcot látva, szinte hihetetlen,
 129  1|               szempontjából rosszkor, mert az uram tegnap este elutazott.
 130  1|                 este elutazott. Ha azonban az én társaságommal is megelégszik...~ ~
 131  1|                    szenvedő emberiség lesz az oka.~ ~A gróf: Ezek után
 132  1|                    Csak nem?~ ~Villányiné: Az uramat egy volt miniszterhez
 133  1|           miniszterhez hívták, - a kormány az oka, hogy huszonnégy óráig
 134  1|            nagyszerű mulatságot szereznénk az országnak.~ ~Villányiné:
 135  1|            Villányiné: Ha jól tudom, magát az uram sürgősen Sziciliába
 136  1|                megparancsolta a gróf úrnak az utazást.~ ~A gróf: A felséges
 137  1|               tanár úr neve?~ ~Villányiné: Az uramé?~ ~A gróf: Délután,
 138  1|              hosszú pillantást vetett rám, az ő szerető, apai pillantását,
 139  1|                szeretném, ha kinevetne, de az én szememben maga valami
 140  1|        ideszármazott polgári asszonnyal, s az egészet valami hihetetlen
 141  1|               nézne, egyszerre elfelejtené az ijedtségét, s úgy beszélne
 142  1|                    úgy beszélne vele, mint az édesapjával.~ ~Villányiné:
 143  1|                 beszélni fognak, aki miatt az én kis leányom unokája esetleg
 144  1|              unokája esetleg meg fog bukni az iskolában, akinek még a
 145  1|               olyan kötelességet, amelyért az életemet is feláldoznám.~ ~
 146  1|                     akik kötelességből még az életüket is feláldoznák?
 147  1|                   akik a fiatalság számára az olvasókönyveket irják?~ ~
 148  1|           születtem.~ ~Villányiné: Gyűlöli az asszonyokat?~ ~A gróf: Az
 149  1|                  az asszonyokat?~ ~A gróf: Az a nézetem, hogy mi férfiak
 150  1|                 férfiak nem vagyunk méltók az asszonyok szerelmére. A
 151  1|          mozdulataink, a világfelfogásunk, az önzésünk: mindez stílszerűtlen,
 152  1|          stílszerűtlen, sőt talán brutális az asszonyok hajszálnyi filigránságaihoz
 153  1|              álomhajóval vitorláznak végig az életen. Az a férfi, aki
 154  1|               vitorláznak végig az életen. Az a férfi, aki egy habkönnyű,
 155  1|                  azt a boldogságot, melyet az asszonyok szerelme nyújt.~ ~
 156  1|                 tartson!~ ~Villányiné: Hát az a férfi, aki a sírigtartó
 157  1|                   rózsafüzérrel köti össze az asszonyok kezét, rögtön
 158  1|            pillanatban hajlandó visszaadni az asszonyok szabadságát, tökéletes
 159  1|                  csak addig van jogom, míg az ölelésemet kivánják; kialudt
 160  1|                    egy hang nélkül eltünik az emberek őserdejében. Méltóságos
 161  1|                lovagjainak a mai agglegény az egyenes leszármazottja...~ ~
 162  1|                  emberekkel megelégedve ül az alacsony selyempuffon, de
 163  1|       szentimentális érzékiséggé izzik át. Az asszony pedig, miközben
 164  1|                összehasonlítja látogatóját az urával, s arra az eredményre
 165  1|              látogatóját az urával, s arra az eredményre jut, hogy voltakép
 166  1|           eredményre jut, hogy voltakép ez az a férfitipus, melyért az
 167  1|                   az a férfitipus, melyért az asszonyok a tisztesség hagyományaival
 168  1|               éjjeli parkünnepein táncolt. Az ura a férj, ez pedig a férfi,
 169  1|                    férj, ez pedig a férfi, az ura a kötelesség, ez pedig
 170  1|            kötelesség, ez pedig a gyönyör, az álom, a földi élet tartalma.~ ~
 171  1|                    Hiszen maga voltaképpen az urammal akart beszélni. -
 172  1|                   távozása után pár percig az ablaknál áll, később megüt
 173  1|          professzor kissé idegesen gondolt az ágyaikban hánykolódó kegyelmes
 174  1|              távozni hazulról.~ ~- És?~ ~- Az úriasszony helyet foglalt
 175  1|          úriasszony lépett be, akinek csak az aranyszőke haja s a két
 176  1|                   kezdő rendelőszobában.~ ~Az aranyszőke asszony mosolyogva
 177  1|                   álltak mind a ketten, de az asszony csakhamar esdeklő
 178  1|                    hirtelen átnedvesedett, az arca pedig kigyulladt és
 179  1|                mellyel esténkint fogadtál, az ölelő karomra, mellyel a
 180  1|                    neked valaha legdrágább az egész világon?~ ~Villányi
 181  1|            könyvben, mely felnyitva hevert az iróasztalán. És rekedten,
 182  1|               akarlak ismerni, mert te nem az én régen meghalt hugocskám
 183  1|                 egy januári estén meghalt. Az a rossz asszony, aki különvonatokon
 184  1|                  férfiakat kifosztogatja s az asszonyokat boldogtalanokká
 185  1|                       Nyugodtan visszatért az íróasztala mellé, néhány
 186  1|                   pompás profilját, melyet az Illustration hasábjairól
 187  1|                  Mariska volt többé, hanem az ünnepelt Marie de Ville
 188  1|              ünnepelt Marie de Ville Anny, az arnauta király barátnője,
 189  1|                   s annyi forgalmat csinál az ékszerkereskedőknél, amennyiből
 190  1|                hozzá, hogy éppen én legyek az orvosod, - mondta kedvetlenül.~ ~-
 191  1|              kedvetlenül.~ ~- Bocsánat, de az orvosomat magam választom
 192  1|                   ebben a helyzetben, hogy az asszony ismét könnyekig
 193  1|                 azért vigyáznod kell, mert az idegeid nincsenek rendben.
 194  1|                   fölösleges izgalomtól, s az volna a legjobb, ha legalább
 195  1|                   elképzelhető izgalmat... Az izgalmak halálosan veszedelmesek
 196  1|             lehetnek rád...~ ~Amíg Mariska az öltözékét rendbehozta, a
 197  1|                       Mutatóujját óvatosan az ajkára tette, lábujjhegyen
 198  1|                   kiváncsian függesztették az ismeretlen asszonyra, míg
 199  1|                    kezecskéikkel görcsösen az apjukba kapaszkodtak. De
 200  1|                     A királyi palotában.~ ~Az árvízkárosultak javára rendezett
 201  1|           kénye-kedve szerint halászhat.~ ~Az egyik sátorban Villányi
 202  1|              szalutálva a sátor ajtajában. Az ezredes nem más, mint Harzburg-Waldeck
 203  1|             Villányiné: Volt, de fájdalom, az imént adtuk el az utolsót.
 204  1|                fájdalom, az imént adtuk el az utolsót. Pedig nagyszerű
 205  1|               szomszéd sátorra mutat, ahol az őszhajú, hetvenéves Lénárd
 206  1|                   kerekes nyulakat árul.~ ~Az ezredes: Ha itt nem kapok,
 207  1|                   pillanatig egyedül marad az ezredessel.~ ~Az ezredes:
 208  1|             egyedül marad az ezredessel.~ ~Az ezredes: Az ura megint nincs
 209  1|                  ezredessel.~ ~Az ezredes: Az ura megint nincs Budapesten?~ ~
 210  1|                  Budapesten?~ ~Villányiné: Az uram - fájdalom - csak névlegesen
 211  1|          névlegesen lakik Budapesten. Amíg az öreg nagyurak abba nem hagyják
 212  1|                    elméletben lesz uram.~ ~Az ezredes: Szegény szép asszony,
 213  1|              tüdőgyulladás ellen? Ez volna az egyetlen ötlet, mellyel
 214  1|                  helyzetemen segíthetne.~ ~Az ezredes: Ő felsége holnap
 215  1|                 nem igen tudok mit kezdeni az időmmel. Mit szólna hozzá,
 216  1|                   közé sorolja, ugyebár?~ ~Az ezredes (meglepetve): Oh
 217  1|              közeledem ehhez a dátumhoz?~ ~Az ezredes: Hát bizony, őszintén
 218  1|                   lehet valami távol tőle. Az az egy-két esztendő, ami
 219  1|                lehet valami távol tőle. Az az egy-két esztendő, ami még
 220  1|                    mindinkább közeledik.~ ~Az ezredes: Eljön?~ ~Villányiné:
 221  1|            megnézzem a budai várpalotát?~ ~Az ezredes: Holnapután délelőtt
 222  1|                   kabinetirodához s mondja az első lakájnak, hogy engem
 223  1|                hogy nem fog unatkozni...~ ~Az ezredes gyorsan kezet nyújt
 224  1|                hömpölygő emberáradatban.~ ~Az egyik Csopaky grófnő: Csókolni
 225  1|                 Úgy gondolod, drágám, hogy az uniformisa csókolnivaló.
 226  1|                   nagyváros perspektivája. Az álmok és a gyermekmesék
 227  1|               lebeg a budai hegyek fölött, az ősznek az a sejtelmes poézise,
 228  1|                   hegyek fölött, az ősznek az a sejtelmes poézise, mely
 229  1|                  fürdő völgykatlanok fölé. Az égen és a földön millió
 230  1|                   mely a gleccserek havát, az oceán opálosan izzó tükrét,
 231  1|            világított termeken végighalad. Az ezredes kitünő ciceronénak
 232  1|                butorokról, a gobelinekről, az elmult királyasszonyok nippjeiről,
 233  1|           legeslegszebb királynője pihent. Az ezredes suttogó hangon beszél,
 234  1|                megszédülve néz körül, mert az az érzése, hogy valami titokzatos
 235  1|             megszédülve néz körül, mert az az érzése, hogy valami titokzatos
 236  1|                    XVIII. századba, amikor az aranykeretes tükrökben uszályos,
 237  1|             váratlanul a multak ködéből.~ ~Az ezredes (suttogva): Szépnek
 238  1|               talál mindent?~ ~Villányiné (az asszony örök sóvárgásával):
 239  1|             megilletődött pillantást vetve az ünnepies fogadótermekre,
 240  1|         fogadótermekre, a különös képekre, az ósdi butorokra, a megtompult
 241  1|             ruháira, melyeknek fakó színei az óriási gobelineken megcsillognak.
 242  1|               villamos kocsik robognak, de az asszony úgy érzi, hogy mérhetetlen
 243  1|             tülekedéstől, melynek hullámai az ő fehér cipőjét se hagyták
 244  1|                 láthatatlan magasságban.~ ~Az ezredes: Ez a királyné karosszéke!~ ~
 245  1|                fejét idetámasztotta, mikor az egyetlen fiát siratta?~ ~
 246  1|                   egyetlen fiát siratta?~ ~Az ezredes (meghatva): Üljön
 247  1|       szemmellátható elragadtatással nézi. Az ezredes átkerül a fauteuil
 248  1|             körülnézett, csöndesen lehajol az asszony fejéhez, mely álmodozva
 249  1|                    föléje hajlik s mielőtt az asszony észrevenné, hogy
 250  1|                 akar, hirtelen megcsókolja az egyik aranyos fürtöt, mely
 251  1|               tehetetlenül sírva fakad).~ ~Az ezredes (megrémülve): Méltóságos
 252  1|                   csöndesen tovább sír).~ ~Az ezredes: Beismerem, hogy
 253  1|               lenni, hát meg fogja találni az enyhítő körülményeket. Szavamra
 254  1|                maga is... még maga is...~ ~Az ezredes: Ne sírjon... Kérem,
 255  1|                minden emberi gyöngeségnek. Az asszony még mindig szepegve,
 256  1|                       A gróf leült melléje az üres szalonba és gyorsan
 257  1|                     hogy maga után jöttem. Az imént láttam autóját a Váci-utcában
 258  1|             jogosan félek tőle, hogy ennek az ostromnak aligha tudok ellentállani.
 259  1|                  eszétől? Lássa, nekem már az is elég, ha a maga kezét
 260  1|                    lett, mint a babyé, aki az esti imádságot elmondja:~ ~-
 261  1|             Villányiné később elbocsátotta az autóját s gyalogszerrel
 262  1|            októberi nap volt, fél Budapest az aszfalton hullámzott, s
 263  1|                  szárnysegédével haladt el az őszi pompájukban virító
 264  1|                    virító kirakatok előtt. Az Andrássy-úton Harzburg-Waldeck
 265  1|                érdeklődő pillantást vetett az Opera színlapjára.~ ~- Pénteken
 266  1|             festéktől zsíros kezekkel állt az embermagasságú sás között.
 267  1|                  aki már évek óta szerepel az ujságokban. A piktor Csák
 268  1|               napon nyugodtan kijelentette az édesanyámnak, hogy a sás
 269  1|                    a garabonciás diákkal s az édesanyám, aki jól ismerte
 270  1|                   néha a régensherceget és az idegen királyfiakat fogadják
 271  1|                    most meg akarja zavarni az idilljüket?~ ~- Csák véleménye
 272  1|               másképpen gondolkodnak, mint az udvari katonák.~ ~A gróf
 273  1|                  Tíz napja húzom-halasztom az utazást, pedig voltaképp
 274  1|                   sürgősen tárgyalnom kell az Arnulf herceg udvarmesterével.
 275  1|                    valami nagyon, mert már az ujságban is olvastam, hogy
 276  1|                 ujságban is olvastam, hogy az ezredes úrnak sürgős elintéznivalója
 277  1|                  van Arnulf herceggel.~ ~- Az ujságban? Ott ugyan semmi
 278  1|                 Maga, aki annyira tiszteli az erényt, mindenkinél alkalmasabb
 279  1|             megvédjen...~ ~Kezét nyújtotta az ezredesnek, de mielőtt a
 280  1|              meglepetés várt Villányinéra: az urát egy feltünően sápadt,
 281  1|          legtehetségesebb tanítványomat. Ő az, akiről már több ízben szóltam
 282  1|                kisasszonynak senkije sincs az egész világon s tizenkét
 283  1|                       s újra eszébe jutott az a vigasztalan és mégis gyönyörű
 284  1|                  gyönyörű történet, melyet az ura esténkint elmondott
 285  1|                 kisasszony sohasem ismerte az édesanyját s mikor az apja
 286  1|              ismerte az édesanyját s mikor az apja is meghalt, a vidéki
 287  1|                mely egyetlen öröksége volt az édesapjától, vörös szemmel
 288  1|              tizenhét éves korában letette az érettségi vizsgát, anélkül,
 289  1|                 harmadfél évet töltött már az orvosi egyetemen, mikor
 290  1|             fogadjon el tőle, később pedig az az ötlete támadt, hogy otthont
 291  1|                   el tőle, később pedig az az ötlete támadt, hogy otthont
 292  1|                   most kezdtek nekifeküdni az irás és az olvasás tudományának;
 293  1|             kezdtek nekifeküdni az irás és az olvasás tudományának; s
 294  1|                régi angol kisasszonyuk épp az utóbbi hetekben utazott
 295  1|             találta azt a gondolatot, hogy az apróságokat a sápadt leány
 296  1|                    lelkesedéssel elfogadta az ura ötletét s a hazátlan
 297  1|                  hazátlan kis medika, akit az élet időnek előtte elnyűtt,
 298  1|               előtte elnyűtt, most ott ült az előkelő szalonban s bánatos,
 299  1|               szürke szemét, melynek színe az óceán fölött úszó felhőkhöz
 300  1|                nedvessé lett előtte, mikor az asszony meleg jósággal így
 301  1|              egyedül maradt a feleségével, az asszony megsimogatta az
 302  1|                    az asszony megsimogatta az ura kezét.~ ~- Maga jó ember, -
 303  1|                félisten volna. Azt hiszem, az életét is feláldozná, ha
 304  1|                   szemében van valami, ami az embernek egyenesen a lelkéig
 305  1|                    a bécsi pályaudvarról s az utasok, a készülődés izgalmai
 306  1|                  jelzőlámpák tűzpontjai.~ ~Az étkezőkocsi ernyős lámpái
 307  1|                    nemzetközi társaság ül, az országutak nyughatatlan
 308  1|     transz-szibériai vasút fülkéiben, mint az óceángőzösök fedélzetén
 309  1|               kedélyes parancsnoki hídján. Az egyik asztalnál selyemblúzos,
 310  1|                  hirtelen fölvillan, mikor az üveges ajtón át egy feltünően
 311  1|             Villányiné (akinek minden vére az arcába szökik a meglepetéstől):
 312  1|                    annyi időm maradt, hogy az utolsó pillanatban beugorhattam
 313  1|                 gróf: Aligha, mert én csak az ötórást tudtam elérni s
 314  1|                    vegyülékével nézi végig az elegáns katonát, aki még
 315  1|              tiszteletteljes haptákban áll az asztala mellett): Meri a
 316  1|               becsületszavát adni, hogy ez az Arnulf herceg csakugyan
 317  1|                       A gróf: Bocsánat, ha az egyszerű kijelentésemnek
 318  1|             kedvéért hagytam ott két hétre az uramat, s hogy a müncheni
 319  1|              arccal kóstolgatja a halat és az angol sültet, hogy Villányiné
 320  1|                 szép partnere nem tartozik az engesztelhetetlen haragvók
 321  1|             Villányiné megbotránkozva nézi az ezüstös vödört, melyet az
 322  1|                  az ezüstös vödört, melyet az asztal mellé állítanak.~ ~
 323  1|                    észrevétlenül megisszák az egész üveg pezsgőt, a feketekávénál
 324  1|                    a gróf szivarra gyújt s az asszonyra is rákényszerít
 325  1|                 Most már csillog a szemük, az arcuk rózsásra pirult s
 326  1|                    lelkesedéssel beszélnek az utazásról, a színházakról,
 327  1|         Villefrancheból Algirig hajózott s az asszony úgy érzi, mintha
 328  1|               illatai lebegnének körülötte az olajszagú étkezőkocsiban.
 329  1|                  olajszagú étkezőkocsiban. Az az impressziója, hogy Budapesten
 330  1|               olajszagú étkezőkocsiban. Az az impressziója, hogy Budapesten
 331  1|                    de Welszben lecsatolják az étkezőt. Tíz perc mulva
 332  1|                 teljesen elcsendesült már: az aranydíszítéses fülkék lakói
 333  1|              fiatal asszony megütődve nézi az udvarlóját, aki szintén
 334  1|                   A nyolcas.~ ~Villányiné: Az enyém a kilences. Ha ezt
 335  1|              Villányinéra, mint amilyenért az étkező-kocsiban rendreutasították).~ ~
 336  1|             barátom, aludjék jól! Álmodjék az öreg dadáról, akiről még
 337  1|                    szelid megadással tűrik az ostromot.~ ~Villányiné (
 338  1|                 mód is...~ ~Villányiné: És az?~ ~A gróf: Miért ne látogathatnám
 339  1|                    állva marad a küszöbön. Az ablak mellett ködös meseképek
 340  1|                    ahova néha kihallatszik az ágyaikban pihenő utasok
 341  1|                 ideáramló éjszakai levegő. Az asszony annyira el van merülve
 342  1|                 finomságával öleli magához az álmodozó asszony nyakát.~ ~
 343  1|                áldozzon föl egy drága órát az ironizáló kedvének! Az élet
 344  1|                órát az ironizáló kedvének! Az élet oly rövid, hogy a boldogság
 345  1|                    vagyok...~ ~Villányiné (az arca ég, de a hangja gúnyos
 346  1|                 mikor a szemem már leragad az álmosságtól, nem reflektálok
 347  1|                  hogy azonnal jobban lesz. Az alvás a legjobb szer a láz
 348  1|                    és hosszan bámul kifelé az alaktalan sötétségbe.~ ~ ~ ~
 349  1|                                            Az indus isten lábánál.~ ~-
 350  1|                    örök hűséget egymásnak. Az asztalon óriási kupákban
 351  1|                  öreg asszonnyal, töltötte az idejét?~ ~Harzburg-Waldeck
 352  1|                Villányiné tréfásan ráütött az udvarlója kezére, majd sértődött
 353  1|                    tőle, mire a huga, akit az asztal tulsó felén valóságos
 354  1|                  de jóban vannak egymással az uraságok! Amint látom, bizalmas
 355  1|                  ha nem bolondulna annyira az uráért, hát gondolkozás
 356  1|                  írhatnák a maga rovására. Az az asszony, aki más nevében
 357  1|               írhatnák a maga rovására. Az az asszony, aki más nevében
 358  1|            feltétlenül igaz.~ ~Későre járt az idő, az öreg kisasszonyok
 359  1|                igaz.~ ~Későre járt az idő, az öreg kisasszonyok oltogatni
 360  1|                hozzá, hogy lefekügyék, még az öreg úr se, aki egy kadét
 361  1|      Luitpold-kávéházat hozták javaslatba, az angol piktor valami kedélyes
 362  1|              nagyot ütött söröskancsójával az asztalra.~ ~- Silentium,
 363  1|              fabatkát sem. Ha a hölgyek és az urak nem vetnék meg szegény
 364  1|                   asszony pedig eltáncolja az ukrániai táncot, melyért
 365  1|            színigazgató, aki a külvilágban az átlagember szerény maszkját
 366  1|                 állt volna rendelkezésére. Az öreg úr, aki Arnulf herceg
 367  1|             jelmeze után itélve, egyenesen az Opera színpadáról jött ide -
 368  1|                gazdag buffet-t varázsoltak az egyik gömbölyű sarokszobába,
 369  1|                 adta a háziasszonyt, leült az ébenfekete zongora mellé.
 370  1|                híres képeit megszemléljék, az Arnulf herceg katonai főnöke
 371  1|                föltűzte a szoknyáját, hogy az ukrániai táncot eljárhassa,
 372  1|           szalonban sürgölődő társaságtól. Az asszony hátradőlt az exotikus
 373  1|          társaságtól. Az asszony hátradőlt az exotikus trón-formájú támlásszékben,
 374  1|                 veszedelmes fénnyel tapadt az udvarlójára, halkan szólott:~ ~-
 375  1|                    halkan szólott:~ ~- Itt az idő, hogy szerelmet valljon
 376  1|                    fehér fogsora kivillant az ajkai közül, felső testét
 377  1|                    nézett maga elé, mintha az édesen beszűrődő muzsikában
 378  1|                   a legbájosabb asszonynak az egész világon, s hogy nélkülem
 379  1|                unalmas vergődésnek találja az életét? Isten ments, egy
 380  1|                    nem is szerelmes belém? Az égre, ne legyen oly hallgatag,
 381  1|              legyen oly hallgatag, mint ez az indus isten, mert a csalódás
 382  1|                    mert a csalódás könnyen az életembe kerülhetne...~ ~
 383  1|                   szánakozva siklott végig az asszony karcsú és kivánatos
 384  1|      irigylésreméltónak tünik fel előttem, az ókori rabszolganő épp úgy,
 385  1|                  rabszolganő épp úgy, mint az egyiptomi fejedelemasszony,
 386  1|                  doktorleány épp úgy, mint az az álmodozó keleti virág,
 387  1|               doktorleány épp úgy, mint az az álmodozó keleti virág, aki
 388  1|              szürkébbnek tartom, mint azét az arab páriáét, aki gyalogszerrel
 389  1|            toiletteért, vagy egy diadémért az aranyszínű hajába, melynek
 390  1|                    hajába, melynek láttára az összes barátnői elsápadnának
 391  1|               összes barátnői elsápadnának az irigységtől? Ismeri maga
 392  1|                hogy érzi is, amit mond, de az asszony szeme nem gyuladt
 393  1|                    beszélne, ha megcsalnám az uramat a maga kedvéért? -
 394  1|                  érti szeretet alatt, hogy az ember az ura háta mögött
 395  1|              szeretet alatt, hogy az ember az ura háta mögött aktiv huszárezredesekkel
 396  1|                látszik, semmit se hallott: az, hogy az ember a törvényes
 397  1|                semmit se hallott: az, hogy az ember a törvényes urát szereti...
 398  1|               fiatal asszony szeme, akinek az a legnagyobb gondja, hogy
 399  1|                  férfit nem hatotta meg ez az ártatlan pillantás; a puffot,
 400  1|               melyen ült, egészen odahúzta az asszony mellé, s fojtott
 401  1|                    mondani, hogy szerelmes az urába? Meri azt mondani,
 402  1|             felesége, hanem a szeretője is az urának? Meri azt mondani,
 403  1|            összeborzong a boldogságtól, ha az urával éjszakánként egyedül
 404  1|                egyszerre eltünt volna róla az udvari ember máza, de az
 405  1|                   az udvari ember máza, de az asszonyt ez az illetlen
 406  1|                    máza, de az asszonyt ez az illetlen hang se hozta ki
 407  1|                  ki a sodrából; nyugodtan, az előbbi tónusban folytatta:~ ~-
 408  1|              reszketnek a boldogságtól, ha az urukkal éjszakánként egyedül
 409  1|           huszonhat éves matrónáknak, akik az életet sokkal jobban ismerik,
 410  1|             katonák, már egészen máson jár az eszük, mint hogy esős hétköznapokon
 411  1|                  volt ez a környezet, hogy az asszony most egyszerre érzelmessé
 412  1|                   mindennek meg kell várni az idejét és nem türelmetlenkedni,
 413  1|                mint a rossz gyereknek, aki az öklével akarja beütni a
 414  1|               hangja pedig szinte remegett az őszinte megbotránkozástól:~ ~-
 415  1|                   szerelmeskedéssel töltik az idejüket, míg egy szőke
 416  1|                hanem együtt vacsorázhatnak az édesapjukkal, s ez oly viharos
 417  1|                   szolgáltatják ki magukat az aranygombos inassal. A vacsorán
 418  1|                 inkább csak lelkileg, mert az a tudat, hogy Magyarország
 419  1|                 ember figyelmét. Mindeddig az volt a szokás, hogy a kisasszony
 420  1|            kicsikékkel együtt távozni akar az ebédlőből, Villányi barátságosan
 421  1|      megtiszteltetéstől, hogy a nagy ember az ő jelentéktelen magánügyei
 422  1|                 meglepetéstől s csupán ezt az egyetlen szót birja dadogni):
 423  1|                 amelyben még sohase volt s az első pillanatban annyira
 424  1|                  égő szemükkel rámerednek, az óriási bőrfauteuil-eket,
 425  1|                     hogyan van megelégedve az új hivatásával. (Mosolyogva
 426  1|                    tanár: Annyira hasonlít az orosz diákkisasszonyokhoz,
 427  1| diákkisasszonyokhoz, hogy szinte odaképzel az ember az ajkai közé egy
 428  1|                  szinte odaképzel az ember az ajkai közé egy vékony cigarettát.
 429  1|                ugyancsak rossz bőrben van. Az ilyen fiatal teremtéseknek
 430  1|               alvásra van szükségük. Pedig az előbb azt mondta, hogy mindennap
 431  1|              rendesen fölvertek bennünket. Az álmatlanság annyira rámragadt,
 432  1|                    a korai lefekvéshez, ez az életmód időnek előtte tönkreteszi.
 433  1|                   bizony sok a pótolnivaló az életemben. Aki tizenhat
 434  1|              selyemkendőmmel. Ekkor támadt az a gondolatom, hogy orvos
 435  1|           márványasztalán. Amit ott látok, az jobban meggyőz az isten
 436  1|                   látok, az jobban meggyőz az isten jelenlétéről, mint
 437  1|        jelenlétéről, mint a papok beszéde. Az ember sokkal nagyobb csoda,
 438  1|              meglepetéssel fixirozza, mint az apa a leányát, aki váratlanul
 439  1|               lehet. Bennünket, orvosokat, az emberi test tesz hívőkké.
 440  1|               forró teát kapjon.~ ~Csönget az inasnak, teát hozat s még
 441  1|               félelmével szegezi rá szemét az óriási fauteuil-vár bástyái
 442  1|         elfeledkezik a boncolóasztalról és az emberi test csodáiról s
 443  1|                    emberi test csodáiról s az asszony veleszületett gráciájával
 444  1|            hátradől a karosszékében, annak az embernek az élvezetével,
 445  1|           karosszékében, annak az embernek az élvezetével, aki csak napjában
 446  1|            mosolyog.)~ ~A tanár: Mi jutott az eszébe?~ ~A leány: Azt talán
 447  1|                tanár úr beszél velem, hogy az ostobaságaimat meghallgatja,
 448  1|                  meghallgatja, hogy engem, az ágról szakadt kis csavargó-leányt
 449  1|                    is tudok hinni benne és az az érzésem, hogy még mindig
 450  1|                    tudok hinni benne és az az érzésem, hogy még mindig
 451  1|                    jut minden, amit a fiúk az egyetemen beszélnek...~ ~
 452  1|               méltóságos tanár úrról, mint az emberevő farkasról, aki,
 453  1|           méltóságos tanár urat meglátják. Az egyetemen az a híre, hogy
 454  1|                    meglátják. Az egyetemen az a híre, hogy nem ismeri
 455  1|                   nyolcat megbuktat s hogy az jár a legrosszabbul, aki
 456  1|                  odakünn kétöles hó borult az utcákra - hirtelen elszánta
 457  1|                  emberi szíveket vásárolt. Az öreg ember naphosszat egy
 458  1|                    Oly szép a meséje, hogy az öreg Dickens is elvállalhatná.
 459  1|         elvállalhatná. És maga persze hisz az okulárés aggastyánban?~ ~
 460  1|                  sohase említené többé ezt az ostoba dajkamesét. Hiszen
 461  1|               miután egy pillantást vetett az oszlopos fali órára.~ ~A
 462  1|                 egy délben - ünnep volt és az egyetemen nem volt előadás -
 463  1|                 élvezte a napsugarat, mely az öreg budai házakat megaranyozta.
 464  1|              ismerőséhez van szerencsém?~ ~Az idegen asszony elgondolkodva
 465  1|                  nekem bele kell nyugodnom az isten akaratába, legfölebb
 466  1|                    kényelmesen elvégezheti az egyetemi tanulmányait.~ ~-
 467  1|                  azon a régi estén, amikor az egész családommal szakítottam.
 468  1|                   ami azóta történt, nincs az a regény, ami az életemmel
 469  1|                     nincs az a regény, ami az életemmel fölérne, de ezt
 470  1|              találkozhatom. André ilyenkor az egész várost tűvé teszi
 471  1|              milyen dühös arccal járkálhat az utcákon. André tudniillik
 472  1|               lenne abból, ha el is mennék az anyakönyvvezetőhöz? Ez már
 473  1|                hanem a világból. A bátyám, az egyetlen, drága bátyám,
 474  1|                   aztán újra a halálról és az autójáról beszéljen, - egy
 475  1|           dacosságával vágott utat magának az életen keresztül, e percben
 476  1|              egyszer is ott ülhetnék velük az asztalnál, ha a világszép
 477  1|                kezét is megcsókolnám, mert az egyetlen bátyámat boldoggá
 478  1|                 teszi. De hiába, kedvesem, az én számomra nincs megirva,
 479  1|                 aranyos könnyelműség volt, az elegáns párisi toiletteje
 480  1|                 alamizsna-esztendőt várhat az élettől. Gärtner kisasszony
 481  1|                   hogy gyönyörűnek találja az életét. Most rosszkedvű,
 482  1|                  rosszkedvű, mint mindenki az őszi átmenet idején, de
 483  1|                    őszi átmenet idején, de az első hó meg az első báli
 484  1|                  idején, de az első hó meg az első báli ruha majd hangos
 485  1|                  Mariska asszonynak később az az aggodalma támadt, hogy
 486  1|               Mariska asszonynak később az az aggodalma támadt, hogy André
 487  1|                kisasszonynak e pillanatban az az érzése támadt, hogy a
 488  1|             kisasszonynak e pillanatban az az érzése támadt, hogy a fiatal
 489  1|               szárnyaival örökre eltakarja az emberek elől. Gärtner kisasszony
 490  1|                  megilletődve nézett körül az ódon épületek közt, melyekben
 491  1|             lépcsőre, ahol valamikor talán az intrikus Szilágyi köpönyegét
 492  1|                    csak dermedten állt meg az egyik vaskosaras ház előtt:
 493  1|               arcát sűrű fátyol borította. Az autó egy szempillantás alatt
 494  1|          fátyolozta el magát annyira, hogy az arca teljesen láthatatlanná
 495  1|                ismert ránk, mert akkor már az okosság is azt parancsolta
 496  1|                 maga már bizonyosan meghal az éhségtől, hiszen kora reggel
 497  1|                    Most azonban csöngessen az inasnak, mert magam is ugyancsak
 498  1|              Karonfogva vitte át Villányit az ebédlőbe, de a szájacskája
 499  1|                    aki halálosan szerelmes az urába. Gärtner kisasszony
 500  1|              asszonyok. Vajjon ki volt hát az a szabónő, kit az úrnője
 501  1|                 volt hát az a szabónő, kit az úrnője oly gyanus titokzatossággal
 502  1|                     Délután öt óra van, de az őszi eső oly kisérteties
 503  1|            kisérteties egyhangúsággal veri az öreg budai házakat, hogy
 504  1|                   öreg budai házakat, hogy az utca fölött szinte éjféli
 505  1|                éjféli hangulatok lebegnek. Az otromba kockaköveken, melyek
 506  1|            hamisítatlan középkor milieuje: az elsuhanó árnyékok vén barátoknak
 507  1|           refectorium kandallója mellé. Ez az az idő, mely a legmegrögzöttebb
 508  1|                    kandallója mellé. Ez az az idő, mely a legmegrögzöttebb
 509  1|              vágyat a tűz és a világosság, az otthon és az emberi társaság
 510  1|                   világosság, az otthon és az emberi társaság után.~ ~
 511  1|          lefátyolozott, fiatal nő ugrik le az esővíztől nedves gyalogjáróra.
 512  1|               boltíves előcsarnokba vezet. Az előcsarnok régi századokban
 513  1|                   nehéz plüss-takaró, mely az emeletre kígyózik, divatos,
 514  1|             tengerparti kastélyokat juttat az elámult látogató eszébe.
 515  1|                   elámult látogató eszébe. Az emelet széles korridorjára
 516  1|                   oly reverenciával lépked az oldala mellett, mintha az
 517  1|                  az oldala mellett, mintha az ország királynéját kalauzolná.
 518  1|               könnyű hangját üsse meg): Ez az a szó, úgy-e, melyet a Vígszinház
 519  1|                 papja térdelt téli estéken az imazsámolyon. A termek még
 520  1|                puha és megfinomult ízlése. Az intim és meleg szőnyegfészkek
 521  1|             fegyverek színes tónusa ragyog az opálos lámpák alatt. Egy
 522  1|                    megmártogassam magamat. Az eső a maga cinkostársa, -
 523  1|                  sötétségébe ránduljak. De az eső izgatta a fantáziámat
 524  1|         fantáziámat és reszketve gondoltam az öreg omladékra, melyet kivül
 525  1|             madonnaarcokkal bolondítják el az ártatlan, nagy fiúkat. Szüksége
 526  1|                 Szüksége van valakire, aki az anyja és a huga is egy személyben,
 527  1|                 tulajdonképpen nem ismerte az asszonyokat...~ ~A gróf (
 528  1|                 lelkesedve): Oly jól, mint az angyalok húsvét vasárnapján.~ ~
 529  1|               borzongással lehet hallgatni az utcán sivítozó őszi szelet
 530  1|               foltokat vetít a szőnyegre s az ajtók félrehúzott függönyein
 531  1|                   dekoráció hatását teszi. Az otthoniasság valami csodálatos
 532  1|                  esték otthonossága, mikor az ember kényelmesen összekuporodva
 533  1|           történetét.~ ~A gróf: Csöngessek az inasnak, vagy megelégszik
 534  1|                szolgálom ki?~ ~Villányiné: Az a szegény aggastyán már
 535  1|           szégyenletemben. Hadd élek abban az illuzióban, hogy a háziasszony
 536  1|                őszintén bevallom, hogy ezt az illetlen helyzetet sokkal
 537  1|              gondolt arra, hogy mit szólna az uram, ha erről a titkos
 538  1|                    gróf: Ne beszéljen most az uráról, - ebben a gyönyörű
 539  1|                   most itt ül nálam, ahogy az édes, szelid, kislányosan
 540  1|              szemébe nézek, egy pillanatig az az illuzió fog el, hogy
 541  1|                   nézek, egy pillanatig az az illuzió fog el, hogy maga
 542  1|                  illuzió fog el, hogy maga az én számomra született, hogy
 543  1|               öntudatlanul kerestem, mióta az utolsó gyermekcipőmet levetettem.
 544  1|                 gyermekcipőmet levetettem. Az anyám is, a hugom is, a
 545  1|                    világban, melyet csupán az álmainkban látunk viszont?~ ~
 546  1|                   meghatottan mosolyog, de az arca ég, a szeme csillog
 547  1|                   ajkairól most se tünt el az irónikus vonás, mellyel
 548  1|              irónikus vonás, mellyel eddig az éhes férfiak közt végighaladt.
 549  1|                 vonás mindjobban elmosódik az arca szentimentális vonaglásában
 550  1|                   óta bizonyosan tud? Maga az enyém, jobban az enyém,
 551  1|                 tud? Maga az enyém, jobban az enyém, mint az uráé, hiszen
 552  1|               enyém, jobban az enyém, mint az uráé, hiszen az arca, a
 553  1|                enyém, mint az uráé, hiszen az arca, a szeme, a lélekzetvétele,
 554  1|                 hogy vágyódik utánam, hogy az élete minden boldogsága
 555  1|                csak tőlem függ. Miért küzd az ellen, amire minden érzése,
 556  1|             kényszeríti? Nézzen a tükörbe: az arca ég, a szeme ragyog
 557  1|                  ahogy én is meghalnék, ha az életemből eltünnél.~ ~Villányiné (
 558  1|                   Nem!~ ~A gróf: Itt vagy, az enyém vagy és örökre az
 559  1|                    az enyém vagy és örökre az enyém maradsz. (A józansága
 560  1|            eszeveszett vággyal kulcsolódik az asszony dereka köré, míg
 561  1|                megadja magát. Hol van most az ironizáló, társaságbeli
 562  1|                  társaságbeli asszony, aki az imént a német regényekről
 563  1|              miközben azt érzi, hogy ezért az egyetlen óráért érdemes
 564  1|                  meghalok!~ ~A szél sivít, az eső lankadatlan erővel csapkodja
 565  1|                  távoli toronyban hetet üt az óra. A titokzatos, mély
 566  1|           titokzatos, mély kongás belevész az özönvízként hulló őszi záporba.~ ~ ~ ~
 567  1|               körülmények közt megfordult. Az ezredes benézett délutánonként
 568  1|                   nevetve vállat vont.~ ~- Az a baja, hogy túlságosan
 569  1|           bólintott.~ ~- A feleségemnek is az a baja, ami a gróf úrnak:
 570  1|             mellvértjére, Villányiné pedig az évad légtüneményesebb színházi
 571  1|                   lesz, ha siet vele, mert az arcszíne után itélve, magam
 572  1|               kipihenem magamat, mint itt. Az ujságolvasás már maga is
 573  1|                   tájékozódhatom valahogy. Az ilyen súlyos betegtől, mint
 574  1|          operette-keringőt, de a gróf, aki az első felvonást a kaszinói
 575  1|                 ott pihent a kedvesén, aki az este folyamán még egyetlen
 576  1|               ingerlőnek találta volna, ha az asszony meleg és odaadó
 577  1|                    most, a történtek után, az övébe mélyed... Az a vágy,
 578  1|                   után, az övébe mélyed... Az a vágy, hogy a finom és
 579  1|                   józansággal ült mellette az egész világ színe előtt,
 580  1|        pillantással, legalább gondolatban, az övé legyen megint, talán
 581  1|                  jobban izgatta, mint maga az első szerelmi találkozás.
 582  1|               elhallgattak s a zavart csak az ártatlan tudós oszlatta
 583  1|          Harzburg-Waldeck gróf sóhajtva, - az angyalok mostanában szívesen
 584  1|            integetni kezdett a tanár felé. Az őszbeborult úr a közoktatásügyi
 585  1|                   még, mire visszajövök?~ ~Az ezredesnek még a füle is
 586  1|                 nincs dolgom. A kaszinóban az écarté csak éjfél után kezdődik,
 587  1|             cilinderével a kezében, eltünt az ajtónyílás függönye mögött,
 588  1|          beszélhetek magával négyszemközt! Az istenért, szóljon hát gyorsan,
 589  1|                szóljon hát gyorsan, hiszen az ura minden pillanatban visszatérhet...~ ~
 590  1|                  erőszakosan kibontakoztak az övéből s a fiatal asszony
 591  1|                   némán, mereven szorított az arcához, mintha ezzel is
 592  1|                  négyszemközt egymással.~ ~Az asszony most levette szeméről
 593  1|                  férfiúéba, keze gyöngéden az övéhez simult, mint a bűnbánó
 594  1|                   részvéttel nézett rá, de az asszony csodálatos szépségét
 595  1|              kézzel kérem: ne álljon többé az utamba, ha azt nem akarja,
 596  1|                    ha azt nem akarja, hogy az egész fiatal életemet tönkretegye.
 597  1|                    vagyok elég rossz, hogy az uram becsületes szemébe
 598  1|                    tudná, hogy mit éreztem az elébb, mikor az uram gyanutlanul
 599  1|                    éreztem az elébb, mikor az uram gyanutlanul kezet fogott
 600  1|                   kezet fogott magával! Ez az ember még álmában se fog
 601  1|                    iskolásleány, akit csak az élénk fantáziája tesz boldogtalanná.
 602  1|         boldogtalanná. Mi oka van rá, hogy az urát sajnálja? Tudatosság
 603  1|                   nélkül nincs fájdalom és az ura mindig nyugodt marad,
 604  1|                  elveszítheti magát. Ezért az együgyű és gyerekes képzelődésért
 605  1|                  képzelődésért áldozná föl az életét és a fiatalságát?
 606  1|            szerelmes hizelkedéssel súrolta az asszony karját és a hangja
 607  1|                 rossz és jöjj el hozzám!~ ~Az asszony ajka újra remegni
 608  1|                 asztalka előtt, melyen épp az imént szolgálták föl az
 609  1|                    az imént szolgálták föl az ebédutáni kávémat. A kávé
 610  1|                 csészécskében áll előttem, az asztalka mögött pedig egy
 611  1|                    cigarettákat előveszem. Az attasé-külsejű gentleman
 612  1|                  tarthat a cigarettám elé. Az egyik sarokban, melyet a
 613  1|                   nippszekrényekben láthat az ember. Bordeauxvörös, aranydíszítésű
 614  1|                  ilyenkor azt hiszem, hogy az egész eddigi életem csak
 615  1|                    álom, mert én voltaképp az egyiptomi hercegnő vagyok,
 616  1|                hirtelen a pesti január jut az eszembe, a havas háztetők,
 617  1|                    jégsivatagában játszik. Az ujságban épp az imént olvastam,
 618  1|                   játszik. Az ujságban épp az imént olvastam, hogy Budapest
 619  1|                    kicsikéket lefektette s az ágya előtt álló éjjeli szekrényen
 620  1|              villamos lámpát felgyújtotta. Az angol vagy francia regényeiben
 621  1|              nagyhercegek szerelmeskednek, az eldugott kis öblökről, melyekben
 622  1|                  sógornőm asztala mellett, az álmos kicsikék ágyánál,
 623  1|       szabónőtől-szabónőhöz futhatnék vele az egész napon keresztül, hogy
 624  1|               bolondos, érzékeny huga, aki az életét is föl tudná áldozni,
 625  1|          sejtelmekben? Engem e pillanatban az az érzés fog el, hogy még
 626  1|                     Engem e pillanatban az az érzés fog el, hogy még valaha
 627  1|                  még valaha föl is áldozom az életemet érte...~ ~Lássa,
 628  1|                 szebbnek, mint most, mikor az a rossz, megbizhatlan, beteg
 629  1|              tükörből magam is látom, hogy az arcom megtelt és kiszinesedett,
 630  1|          duplatokás monstrum lett belőlem. Az alkalom még nem riasztja
 631  1|                szörnyű nagy úr lehet, mert az összes honfitársai tisztelegnek
 632  1|                   megnyert maximum-tételét az asztalon felejtette s csak
 633  1|                    után volt hajlandó arra az áldozatra, hogy a hatezer
 634  1|                bizonyítékom is: André, aki az utóbbi hetekben már szinte
 635  1|               rohamosan visszafiatalodik s az ebédutáni alvást kivéve,
 636  1|            bevallom, drágám, jól is teszi: az a fiatal nábob, akit az
 637  1|                    az a fiatal nábob, akit az előbb futólag említettem,
 638  1|            másodszor: ennek a fiatal urnak az édesapja valamikor - istenem,
 639  1|                álló hónapig udvarolt nekem az egyiptomi hôtelben és a
 640  1|              bennem annyi tisztesség, hogy az apa után nem lennék a fiú
 641  1|                 búcsut venni magától, mert az a fájdalmas kötelesség vár
 642  1|             kicsikékkel a várbástyára vagy az egész hosszú napon át csakugyan
 643  1|              kevésszer volt nagyobb örömöm az életben, mint ma reggel,
 644  1|                    ez nagyon gyanus, magát az a hosszú levél ugyancsak
 645  1|                     mert hetek óta ez volt az első mosoly, amit az arcán
 646  1|                  volt az első mosoly, amit az arcán láttam. Rendesen,
 647  1|                   hogy jobban szereti őket az életénél, hiszen akárhányszor
 648  1|                  hiszen akárhányszor éppen az ellenkező túlzásba csap
 649  1|                  vele, én azt hiszem, hogy az egészsége nincs rendben,
 650  1|              egészsége nincs rendben, hogy az idegei napról-napra rosszabbak,
 651  1|               napról-napra rosszabbak, bár az arcszíne nem mutat arra,
 652  1|                     aki nem akarja bevenni az orvosságot. A méltóságos
 653  1|               hálószobája a harmadik szoba az enyémtől s mivel én sokszor
 654  1|                    éjfélután is átszivárog az ajtaja alatt. Nem jól alszik,
 655  1|                   aggódással tölt el, mint az öreg Lujzikát, hiszen az
 656  1|                   az öreg Lujzikát, hiszen az életben jóformán mindent
 657  1|            megkérdezem tőle, mi a baja, de az utolsó percben mindig visszariadtam
 658  1|                    régi, vagyis: állandóan az a kivételes földi lény,
 659  1|               hivatásának azt tartja, hogy az emberi fájdalmat és kétségbeesést
 660  1|              kivánsága be van töltve, amit az élettel szemben táplál.
 661  1|                   maga mellett tudja, hogy az álmai fölött virraszthat,
 662  1|                   melléje rendelt: még azt az anyátlan kis csavargót is,
 663  1|                   mellett, mert legújabban az a soha nem álmodott kitüntetés
 664  1|                    arcképével magam előtt, az orvosi könyveimet és jegyzeteimet
 665  1|               délben kilopózott Lujzikához az éléskamrába, ahol az öreg
 666  1|            Lujzikához az éléskamrába, ahol az öreg dáma - kedvelt szokása
 667  1|                  én tegyem le maga helyett az orvosi szigorlatot?~ ~-
 668  1|                 nekik, nemcsak magáról, de az uzsonnájukról is megfeledkeznek.~ ~
 669  1|              mindennap a ruháit, alig hogy az utolsó falatot lenyelte. „
 670  1|                  köszönés nélkül kisurrant az előszoba ajtaján. Az okos,
 671  1|             kisurrant az előszoba ajtaján. Az okos, fiatal leány érezte,
 672  1|                  felesége viselkedését, de az ő éles szeme száz különös
 673  1|                 így észrevétlenül kijutott az utcára. Pár percig habozva
 674  1|         meghúzódott egy kapu mögé, ahonnan az egész utcát végigláthatta.
 675  1|                  se volt, mikor Villányiné az üveges rácskapu előtt megjelent.
 676  1|                     a fiatal asszony beült az egyik batárba s gyorsan
 677  1|              batárba s gyorsan kihajtatott az Andrássy-útra. Gärtner kisasszonynak
 678  1|                      A batár a Köröndön és az Izabella-utcán át kifordult
 679  1|                    kocsi párnáján, muffját az arca elé tartotta, nehogy
 680  1|                   kezdett félelmében, mert az a sejtése támadt, hogy valami
 681  1|                    tempóban felkanyarodott az Albrecht-útra. Nem igen
 682  1|               vitte, óvatosan hátrafordult az utca sarkán.~ ~- Megálljak? -
 683  1|                   melyben hetekkel ezelőtt az asszonyát látta, a gyönyörű
 684  1|               délelőtt verőfényében, mikor az édes és könnyelmű kis Villányi
 685  1|            Mariskával megismerkedett.~ ~Ez az emlék, melyről már félig-meddig
 686  1|                  mert a minisztérium éppen az ellenkező oldalon van.~ ~-
 687  1|                     Mikor a család kihalt, az épület dobra került s az
 688  1|                   az épület dobra került s az öreg gróf vásárolta meg,
 689  1|                   nem hallgatott rá többé: az az érzése volt, hogy a világ
 690  1|                    hallgatott rá többé: az az érzése volt, hogy a világ
 691  1|                    robajjal összeomlanak s az autó, mely a kapu előtt
 692  1|                   mikor szemtül-szemben ül az urával, fájdalmas pillantása,
 693  1|                  körútjára. És csodálatos: az asszony rosszaságának tudata
 694  1|               soffőrhöz:~ ~- Menjen vissza az Oktogon-térre, vagyis inkább
 695  1|                 kell feladnom.~ ~Egyszerre az a gondolata támadt, hogy
 696  1|               zárja. Kinek szóljon, ha nem az édes, kicsi asszonynak,
 697  1|                 imádta jobban. Lujzikának? Az öreg kisasszony el se hitte
 698  1|                    iránt! Úgy érezte, hogy az élete felét szívesen feláldozná,
 699  1|             előzékenyen fölnyitotta előtte az automobil ajtaját.~ ~- Itt
 700  1|                  mikor este, vacsora után, az ebédlőben körülnézett, egyszerre
 701  1|                   panaszkodott s nem nyúlt az ételhez s ez a csekélység
 702  1|                  ételhez s ez a csekélység az aggódó tanárt annyira kihozta
 703  1|               venni, hogy szólni fog? - ez az ember úgy ledőlne, mint
 704  1|             veszedelem tökéletesen elmult. Az éjjeli virrasztás új, okos
 705  1|                 számon Villányinétól, hogy az urát megcsalja? A szegény
 706  1|                     Kedvetlenül sietett el az egyetemre, dideregve tűrte
 707  1|                 folyosóin. Később benézett az egyik betegszobába s ekkor
 708  1|               csillogó szemű diákok serege az apostolokat megillető rajongással
 709  1|                   rajongással tódult utána az orvosságszagú teremben.
 710  1|               látvány nem volt mindennapi: az orvostanhallgatók fekete
 711  1|                  körül hírneves tanárukat, az apácák glédába állva figyelték
 712  1|                   bizodalom lángja, melyet az éjszaka rémei oly kegyetlenül
 713  1|                    olyannak látszott, mint az apostol, akit áldott mennybéli
 714  1|                 baj, a farsangban már akár az összes bálokat végigtáncolhatja...
 715  1|                    hogy büszke lenne rá és az életét megédesítené...~ ~
 716  1|                        Felkapta a fejét és az arca kipirult örömében:
 717  1|                   örömében: most egyszerre az a gondolata támadt, hogy
 718  1|                     angol borítékot látott az előcsarnok asztalán. Nem
 719  1|                 kisértés nem tartott soká: az emeletre vezető lépcsőn
 720  1|                  figyelnek minden szavára, az apácákat, akik hófehér fejdíszüket
 721  1|                  kis csoport közepén magát az apostolt, aki napról-napra
 722  1|                legalább harminc medika van az orvosnövendékek közt? -
 723  1|                    ő is a legjobban szeret az egész világon.~ ~Arca kipirult
 724  1|           elszoruló szívvel nézett rá: ezt az asszonyt épp oly kevéssé
 725  1|                  épp oly kevéssé érdekelte az ura nagysága, akár az Edisoné
 726  1|            érdekelte az ura nagysága, akár az Edisoné vagy a Marconié.
 727  1|               mutat, hogy ilyen nagy ember az ideálja...~ ~Gärtner kisasszony
 728  1|                  Ville Anny asszony küldte az expresszvonatról, mellyel
 729  1|           oktalanul belekeveredett, s mely az első pillanatban annyira
 730  1|            novemberi ködbe, ahelyett, hogy az ibolyakék tenger partján
 731  1|                    szólott:~ ~- Nem, fiam, az én beteg szívem mindent
 732  1|         gyermekmesével akarja megnyugtatni az idegeimet. Az én hideg Irénem
 733  1|                 megnyugtatni az idegeimet. Az én hideg Irénem százszor
 734  1|                  százszor okosabb, semhogy az ostoba férfiakkal törődnék;
 735  1|                  alatt magamtól is rájövök az igazságra...~ ~Gärtner kisasszony -
 736  1|           szeretett s akiknek a sorsa most az ő gyönge kis kezébe volt
 737  1|                 sárga házba, anélkül, hogy az elhatározásával tisztában
 738  1|                 Még körül se nézett, mikor az aggastyán már visszatért
 739  1|                   aggastyán már visszatért az emeletről.~ ~- A méltóságos
 740  1|                leteszi a levelet és feláll az íróasztala mellől): Várom.~ ~
 741  1|               íróasztala mellől): Várom.~ ~Az inas előrebocsátja a fiatal
 742  1|                    egy darabig állva marad az ajtóban s kicsit zavart,
 743  1|               elébe siet, a kezét nyujtja, az arca jókedvű csodálkozást
 744  1|              támaszkodik a szoba falához s az arca hol vérvörössé, hol
 745  1|        szárnyasajtó kilincsébe).~ ~A gróf: Az istenért, csak nem érzi
 746  1|                szoba, a butorok, a nippek, az ólomkarikás ablakok s csupán
 747  1|               ólomkarikás ablakok s csupán az egészségtől duzzadó, karcsú
 748  1|             duzzadó, karcsú katonát látja, az élet boldog kiváltságosát,
 749  1|              tündérgályán vitorlázik végig az oceánon, míg a nagy, fekete,
 750  1|               közeledik feléje és leülteti az egyik karosszékbe): Ejnye,
 751  1|                  kiutasítani a házából, de az Isten látja a lelkemet,
 752  1|             lelkemet, hogy a könyörület és az aggódás hozott ide. Éjszakák
 753  1|                  percem, mert azok, akiket az életemnél is jobban szeretek,
 754  1|                    A minap nyomon követtem az úrnőmet, aki - mint mostanában
 755  1|             anélkül, hogy észrevett volna. Az úrnőm önhöz jött, gróf úr.
 756  1|                  Idejött, önnél volt, amíg az ura késő estig dolgozott,
 757  1|             lehajtott fejjel surrant végig az utcákon, mint egy gonosztévő.
 758  1|             változatlanul finom mosollyal, az udvari ember diszkrét jóindulatával
 759  1|             jóindulatával nézi a leányt, s az arca derüs fölény, mely
 760  1|                   Nem, kis barátnőm, engem az asszonyok tiszteletében
 761  1|                  föl s előbb megtanítottak az illemszabályokra, mint a
 762  1|               nyelvre. Hallott már valamit az öreg Sondersberg grófnéról?~ ~
 763  1|                 kisasszony: Nem.~ ~A gróf: Az öreg dáma anyai nagynéném,
 764  1|                 aki méltatlanul sokat tart az öccsére s gyermekkora óta
 765  1|                  akkor... de akkor mi volt az oka annak, hogy a látogatását
 766  1|              szeretet és csupa ragaszkodás az úrnőjéhez, akiért még azt
 767  1|                    való rajongás hozta ide az öreg és magányos katonához.~ ~
 768  1|               kisasszony (csodálkozva): És az ura se hinné el neki?~ ~
 769  1|                   hinné el neki?~ ~A gróf: Az ura talán elhinné, de neki
 770  1|               tisztán érzi mindezt, mintha az egész jelenetet láthatatlanul
 771  1|              fizikai fájdalmat érez, mikor az asszony szerelmes vonaglására
 772  1|                  fáradsága hiábavaló, hogy az események logikáját az ő
 773  1|                hogy az események logikáját az ő gyenge keze nem akaszthatja
 774  1|                 egyedül marad, sietve leül az iróasztala mellé, s a következő
 775  1|                 fölkeresni magát, de ebben az órában ez, ugyebár, lehetetlen?
 776  1|                   magában van s hogy ennek az egész életnek a szépsége,
 777  1|              életnek a szépsége, a bája és az értéke örökre elveszne számomra,
 778  1|                    megbízhatóbb volt, mint az amerikai Pinkerton-vállalat, -
 779  1|             faragták, hogy egy férfi miatt az eszét elveszítse, másodszor:
 780  1|                 csakugyan megtörtént volna az a csoda, hogy valakibe,
 781  1|                   beleszeressen, hát nincs az a földi lény, akinek a titkát
 782  1|                   még el lehetne hinni ezt az őrültséget, mert én arra
 783  1|                megérzem, mint a köszvényes az északi szelet...~ ~Gärtner
 784  1|              komédiázik, én rá fogok jönni az igazságra. Azt hiszi, hogy
 785  1|                  majd kimerülten leroskadt az egyik karosszékbe.~ ~- Rosszul
 786  1|             szálloda halljában. Ez már nem az első eset, - két hónap óta
 787  1|                  minden héten összeesem, - az expresszvonaton is egy francia
 788  1|                 vagyok és annyira szeretem az életet...~ ~A tanai most
 789  1|                    sápadt és megnyúlt volt az éjjeli virrasztásoktól.
 790  1|          orvosnövendék volt megint, akinek az volt az egyetlen öröme,
 791  1|                volt megint, akinek az volt az egyetlen öröme, ha drága
 792  1|                   hozzád is rosszak voltak az emberek? Ne búsulj, kicsikém,
 793  1|                 Nincs semmi fájdalmad, ami az életedet elkeseríti?~ ~Villányi
 794  1|                    önmagam is megsokallom. Az élet királyi módon bőkezű
 795  1|                     a betegeim szeretnek s az az édesszemű, csillogó tündér
 796  1|                    betegeim szeretnek s az az édesszemű, csillogó tündér
 797  1|             karácsony hajnalán álmodtam.~ ~Az iróasztalról fölvette az
 798  1|                   Az iróasztalról fölvette az arcképet, mely a feleségét
 799  1|          kicsikéket, akik kacagva húzódtak az édesanyjuk mellé. A tanár
 800  1|                   valami a boldogságomból: az, hogy az én régi Mariskám
 801  1|                   boldogságomból: az, hogy az én régi Mariskám közöttünk
 802  1|           csimpaszkodnának, mint te valaha az enyémbe, mikor az egyetemről
 803  1|                   valaha az enyémbe, mikor az egyetemről hazatértem! Hidd
 804  1|                 megváltozik egyszer: közel az idő, amikor épp úgy fogjátok
 805  1|                szeretlek mindkettőtöket.~ ~Az inas most csöndesen fölnyitotta
 806  1|               mellét, aggódva meghallgatta az érverést, majd gyöngéden
 807  1|          távoltartasz magadtól. Úgy-e bár, az a terved, hogy a közel jövőben
 808  1|                 pontosan nálad leszek - és az is meglehet, hogy egyszer
 809  1|                testvérem semmit se tud. De az én tervem, szerencsére,
 810  1|          szerencsére, készen van...~ ~- És az?~ ~- Ha a titok kulcsa nem
 811  1|                 titokzatosan suttogta:~ ~- Az édes, világszép sógornőmhöz,
 812  1|                  még sohase láttam és akit az életemnél is jobban szeretek...~ ~-
 813  1|             ugyancsak nagyot nézett, mikor az ismeretlen úriasszony hirtelen
 814  1|                  arcocskája rózsássá pirul az izgatottságtól, rajongó
 815  1|                   tekintettel siklik végig az asszony karcsú termetén,
 816  1|                 ragyogó típus képviselője; az egyik a falusi napsugáron
 817  1|                  kínossá kezd válni, végre az asszony töri meg, aki egy
 818  1|               Villányiné: Ön...~ ~Mariska: Az vagyok, akinek hisz: a száműzött,
 819  1|                    Hányszor követtem magát az utcán, hányszor néztem a
 820  1|                idejövök, már csöngettem is az előszoba ajtaján, de az
 821  1|                    az előszoba ajtaján, de az utolsó percben megszöktem,
 822  1|               mosolygása, a gyerekei arca, az ura boldogsága: ez mindent,
 823  1|                   Drága, drága, legdrágább az egész világon!~ ~Villányiné:
 824  1|                   nem vagy férfi! De ilyen az én szerencsém! Egyszer tetszeném
 825  1|             Egyszer tetszeném valakinek és az is asszony.~ ~Mariska (elbiggyeszti
 826  1|                      Mariska (elbiggyeszti az ajkát és pajkosan mosolyog.
 827  1|                 mosolyog. Végre megtalálta az igazi tónusát): Már ami
 828  1|                   vállat és ilyen faille-t az egész Rivierán nem láttam.~ ~
 829  1|                    ismerem a férfiakat, ez az egész.~ ~Villányiné: Akarsz
 830  1|               suttogva): Be fogunk vonulni az öltözőmbe, ott egy teremtett
 831  1|           bennünket. Ide akárki bejöhet, - az is lehet, hogy Sándor is
 832  1|                    a teáját, végigkóstolta az édességeket, szemlét tartott
 833  1|                    Jól esik és megrövidíti az életemet. Kettős haszna
 834  1|                    van.~ ~Villányiné: Unod az életet?~ ~Mariska: Mi szépet
 835  1|                   luxusvonatok ugyanazokon az erdőkön, hegyhátakon és
 836  1|                  hóból kopasz fák meredtek az égnek és messziről odahallatszott
 837  1|                  volt, sok pénz, - jutalom az éjszakákért, melyeken sovány
 838  1|                    vaskerítésén csillogtak az aranyos lándzsavégek. És
 839  1|                lándzsavégek. És ekkor, ott az elhagyott nyaralóban, a
 840  1|                  boldogságán marakodjanak. Az országutat a rablók járják,
 841  1|                országutat a rablók járják, az éhes csordák, akik piros
 842  1|                Gondolod?~ ~Mariska: Tudom. Az egész életem se volt más,
 843  1|                 kemény és fölényes irónia, az erőslelkű asszony iróniája,
 844  1|                mint a damaszkuszi acél; és az országutak dalosmadara ekkor
 845  1|                  világossággal árasztja el az emberi indulatok őserdejét.
 846  1|                fülek vágytól remegve lesik az üvöltést, mely éjszakánként
 847  1|                  kérdés és szomorúság, míg az asszony ülve marad a karosszékben
 848  1|                könnyező szeme világít bele az alkonyatba. Később összecsókolóznak,
 849  1|              karonfogva kiséri ki Mariskát az előszobába s maga segíti
 850  1|                    készítették volna őket, az ablakokat csillogó hermelin
 851  1|                    nagyváros villasora jut az eszébe, ahol valaha - most
 852  1|                 ismerkedett meg legelőször az élet piszkosságával. És
 853  1|                     És a dúvadakra gondol, az országutak dúvadjaira, akik
 854  1|                    magától tanácsot kérni. Az unokabátyámról meg az öreg
 855  1|               kérni. Az unokabátyámról meg az öreg édesanyjáról van szó,
 856  1|                arra se lehet rávenni, hogy az édesanyját meglátogassa,
 857  1|                   néninek ez a nagy legény az egyetlen földi öröme. Azt
 858  1|                bizonyos vagyok benne, hogy az öreg hölgynek végre is a
 859  1|              dolognak, de ehhez elsősorban az szükséges, hogy a gonosz
 860  1|              diplomatamosollyal hajolt meg az őszinte, fiatal asszony
 861  1|                  aki szerényen érdeklődött az ügy iránt, mely a fiatal
 862  1|                   detektivhez hasonlított. Az öreg úr bizalomkeltő mosollyal
 863  1|               foglaljon helyet és adja elő az ügyet, melynek érdekében
 864  1|                   a félrevezetett asszonyt az ura és a gyermekei számára
 865  1|                         Ki ne ismerné!~ ~- Az asszony, akiről beszélek,
 866  1|                  asszony, akiről beszélek, az ő felesége. Villányi tanárné
 867  1|              tanárné eddig szemefénye volt az urának, aki csupán hitvesi
 868  1|                   rágalom is elnémult. Ezt az asszonyt pár hét óta érthetetlen
 869  1|                     Mikorra gondolja, hogy az első jelentést megkaphatom?~ ~-
 870  1|                  kell attól tartanom, hogy az érdekeltek gyanut fognak?~ ~-
 871  1|               fátyolozva, a keze reszket s az az érzése, hogy a lépcsőház
 872  1|            fátyolozva, a keze reszket s az az érzése, hogy a lépcsőház
 873  1|             Villányi Mariska (mosolyog, de az ajka sírásra görbül, a torka
 874  1|               pápaszemét s keresgélni kezd az irásai közt. Végre megtalálja
 875  1|              irásai közt. Végre megtalálja az aktát, amelyikre szüksége
 876  1|                  referálhatok. A két napot az illető, egy rövid séta kivételével,
 877  1|                 előre).~ ~Jánossy (elővesz az aktacsomóból egy írást,
 878  1|          keresztülsietsz a vásárcsarnokon, az oldalsó kapunál találsz
 879  1|              mehetsz a 30-as számig; ebben az utcában épp oly kevéssé
 880  1|                  kapubejáratában benyitasz az egyetlen földszintes lakásba.
 881  1|                   nyugodtan jöhetsz, - ezt az elhagyott helyet az istenek
 882  1|                    ezt az elhagyott helyet az istenek a mi számunkra teremtették.
 883  1|                   mely csordultig tele van az arcoddal, a hangod zenéjével,
 884  1|                Villányi Mariskának): Ennyi az egész.~ ~Villányi Mariska (
 885  1|                   van szó, melyet a drága, az imádott, a gyanutlan bátyja
 886  1|                 Jánossy: Hogy találkoztak, az - fájdalom - kétségtelen,
 887  1|                  is van eset, oh, de hány, az én gyakorlatomból különös
 888  1|                  Villányi Mariska: Róla... az ő életéről... és talán az
 889  1|                  az ő életéről... és talán az én életemről is...~ ~Heves
 890  1|               gyalog megy végig a körúton, az Andrássy-úton, a Deák-téren,
 891  1|                    gondtalanul feláldozzák az életüket. És a bájos kis
 892  1|                 már emelt fővel megy végig az utcán, mintha az emberi
 893  1|                megy végig az utcán, mintha az emberi igazságok egyetlen
 894  1|           vágyakozó pillantásokat vetettek az utcák lovagjai, valaki hangos
 895  1|              megsemmisülés némasága feküdt az alacsony és elhagyott házakra.
 896  1|                 árnyékok libegtek. De ő se az eleven embereket, se az
 897  1|                    az eleven embereket, se az árnyékokat nem látta, a
 898  1|                    reszketés vibrált végig az idegein: eszébe jutott mindaz,
 899  1|                     ami huszonnégy óra óta az öntudatától és az álmaitól
 900  1|                  óra óta az öntudatától és az álmaitól megfosztotta. És
 901  1|                   a számjegyekre, a házra, az emelet poros ablakaira,
 902  1|                   a kapu kilincsében, mert az a különös érzése támadt,
 903  1|          hóhérsegéd durva keze ébreszt föl az utolsó éjjel álmából. És
 904  1|                    pillantással surrant be az imént egy bűnös és alávaló
 905  1|                   szerelmese, a nő, akiben az ő becsületes Sándora a szemefényét
 906  1|            felsikoltott fájdalmában: látta az ölelő karokat, melyek érzéki
 907  1|                nyaka köré, a csókok mámora az arcába csapott s a suttogó
 908  1|                 fiú jelent meg a helyében, az ő szorgalmas és derék Sándora,
 909  1|                   fiatalember vált ki, aki az oltár előtt karját nyújtja
 910  1|              reszketve fordítja tekintetét az ég felé, mely ezt a gyönyörű
 911  1|                    nem haltál meg, mielőtt az eskű szavait kimondtad?
 912  1|                    ha ott halsz meg akkor, az oltár előtt!~ ~A földszintes
 913  1|            csodálatos erő hullámzott volna az idegeiben. A fájdalmas szentimentalizmus,
 914  1|                  kétségbeesett vészjel, de az ajtó mögött nem támadt semmi
 915  1|                  folyosót, a sötét udvart, az emelet magasságait, de a
 916  1|                   azonban nesz hallatszott az előszobában s egy férfihang
 917  1|                    zárt ajtó mögül:~ ~- Ki az?~ ~Végre! Az asszonyt annyira
 918  1|                 mögül:~ ~- Ki az?~ ~Végre! Az asszonyt annyira elfogta
 919  1|                 küszöb előtt, melyen belül az asszony és a szeretője rejtőztek.~ ~-
 920  1|                szeretője rejtőztek.~ ~- Ki az? - ismételte még türelmetlenebbül
 921  1|              mintha kisértetet látna, majd az asszony örök, komédiás-ösztönével,
 922  1|                  fölött! Nyissa ki azonnal az ajtót, mert már a folyosó
 923  1|               későn lesz. Szent isten, már az első emelet is kigyulladt!~ ~
 924  1|                 kulcs megzörrent a zárban, az ajtó felnyilt s a nyilásban
 925  1|              értelmetlen zavarral bámultak az ismeretlen asszonyra. Egy
 926  1|                fehéren és vértelenül, - és az ajka hangtalanul vonaglott,
 927  1|                mintha a rettenetes látvány az egész testében megbénította
 928  1|                  lépett a sógornőjéhez. És az őrültek rettenetes erejével
 929  1|            rettenetes erejével ragadva meg az ájuldozó asszonyt, egy mozdulattal
 930  1|                   a legutolsó utcai leány! Az uradtól és a gyerekeidtől
 931  1|                  tisztességesnek tartanak! Az uradtól és a gyerekeidtől,
 932  1|         becstelennek, tőlem huzódtál, mert az egész világ prédája vagyok.
 933  1|                  mint a magaméban, - de ki az erkölcstelenebb kettőnk
 934  1|              gyermekeidet loptad meg, akik az istennél is jobban bíztak
 935  1|                tőlem, te kerültél, te, aki az utolsók közt is a legutolsó
 936  1|                 elő, könnyei végig folytak az arcán s dideregve lehanyatlott
 937  1|               amiben még hinni tudnék? Azt az esküdet is megszegted, amit
 938  1|                esküdet is megszegted, amit az oltár előtt fogadtál, amit
 939  1|                 előtt fogadtál, amit abban az órában fogadtál, mely a
 940  1|                    és alávaló vagy, hiszen az ilyen férfi mellett még
 941  1|                   szaga ott van a ruhádon, az arcodon, az egész testeden,
 942  1|                 van a ruhádon, az arcodon, az egész testeden, amit egy
 943  1|                   ki, a keze lehanyatlott, az arca ijesztően sápadttá
 944  1|                 mely hirtelen vörössé lett az ajkán kibukkanó vércsöppektől.~ ~-
 945  1|              Villányi Mariskát eltemették. Az izgalom, melyet a gyászos
 946  1|                   hirtelen elgondolkodása, az ellágyulás, mellyel a betegek
 947  1|                 már április vége felé járt az idő, de a tavasz még mindig
 948  1|                 napja szakadatlanul esett, az északi szél besurrant a
 949  1|                   Este kilenc óra felé jár az idő, a Villányi-palota ebédlőjében
 950  1|                  ebédlőjében már leszedték az asztalt, de az inas még
 951  1|                   leszedték az asztalt, de az inas még ott pepecsel a
 952  1|                    gyújtva a csillárok, de az úr is, az asszony is ott
 953  1|                    csillárok, de az úr is, az asszony is ott maradtak
 954  1|                    asszony is ott maradtak az asztal mellett, míg Gärtner
 955  1|                       a méltóságos asszony az ujságban lapozgat s néha
 956  1|        összeráncolt homlokkal kóstolja meg az ura kávéját.~ ~- Elég forró? -
 957  1|                   pillantása néha elsiklik az ujság fölött, végigjárja
 958  1|                  csupán álmos vagyok kissé az egész napi futkosástól.
 959  1|                    Villányiné (csöndesen): Az jutott eszembe, hogy hosszú
 960  1|                    nagy vizek csöndessége, az olajfaerdők magánya, a menekülés
 961  1|                    azért vagyunk itt, hogy az életedet megédesítsük, akik
 962  1|                    világon. A fiatalság és az örömök is elmulnak, - még
 963  1|                   Sándorom!~ ~A tanár: Nem az elvesztése fáj a legjobban, -
 964  1|                     hogy egy napon eltünik az életemből, mint a gyöngyvirágillat,
 965  1|                   mint a virágok, melyeket az édesanyám névnapjára vittem,
 966  1|                    délelőttökön hallottam. Az elmulásába bele tudtam volna
 967  1|                    de a látvány, mely azon az őszi estén elibém tárult,
 968  1|             gügyögése olykor megédesítette az életemet, fekete vércsöppek
 969  1|       virrasztottunk a halott mellett, míg az idegen emberek el nem vitték
 970  1|               vitték tőlünk.~ ~Villányiné (az arca vonaglik, az idegei
 971  1|              Villányiné (az arca vonaglik, az idegei reszketnek, de mondhatatlan
 972  1|                   haragudni se tudtam arra az emberre, hiszen a drágám
 973  1|               hiszen a drágám utolsó szava az övé volt, hiszen őt szerette
 974  1|                    torkát fojtogatja, hogy az önuralmának mindjárt vége
 975  1|                     de idegei megfeszülnek az izgalomtól; hogy egy elejtett
 976  1|                elejtett szót meghalljon. Ő az egyedüli, aki belelát a
 977  1|                   tragédia rugói közé, aki az asszony szeméből olvasni
 978  1|              barátnője áldozatul esett. De az arca néma és kifejezéstelen
 979  1|                   a lakosztályukba, miután az ajtóból még egyszer csókot
 980  1|                    egyszer csókot intettek az édes apjuknak. Villányi
 981  1|             kitágult szemmel bámul utánuk, az asszony pedig körülnéz a
 982  1|                  körülnéz a szobában, mely az imént még a gyermekei kacagásától
 983  1|              hangos. Kivülről behallatszik az eső kopogása, a kis palota
 984  1|                 fedelét egyhangúan verdesi az őszies zápor, - idebenn
 985  1|              idebenn a tisztaság, a meleg, az otthonosság nyugalma lebeg
 986  1|                  és képek, melyek közt ura az életét eltölti, - s ez az
 987  1|                  az életét eltölti, - s ez az édes és nyugodt intimség
 988  1|                 pillanatokra, mikor unalma az idegen férfi karjaiba hajtotta,
 989  1|             vacogni kezd s kezét borzongva az arca elé emeli.~ ~A tanár (
 990  1|                tanár (behozza a köpönyeget az előszobából): Burkolózz
 991  1|           Villányiné (fölkel a helyéből és az ura ölébe kuporodik. Az
 992  1|                    az ura ölébe kuporodik. Az arca most már ég, a szeme
 993  1|                    valamikor sírva vezette az oltár elé? És fiatalos édesapja,
 994  1|                    tanár (megdöbbenve): Mi az?~ ~Villányiné: Sajnállak!
 995  1|                    a halott szülőidet, még az egyetlen kis hugodnál is
 996  1|                 tanár (egy szóval, melyben az egész lelke, multjának minden
 997  1|                  benne reszket): Nagyon!~ ~Az asszony karja a nyaka köré
 998  2|                lantról.~ ~Mikor Sólly Jenő az utolsó részletét is zsebrevágta
 999  2|             hajlongó főpincérhez:~ ~- Ime, az egész pénzem, adjon vissza
1000  2|              Lesbiát, hanem Beatrice-t irt az anyakönyv rovátkolt lajstromába,