Rész

 1  1|           tanárra.~ ~- Méltóságos asszonyom, - mondta elragadtatva, -
 2  1|           mosolyogva): Méltóságos asszonyom, nem szolgáltató rá, hogy
 3  1|           őserdejében. Méltóságos asszonyom, én azt tartom, hogy a középkor
 4  1|           megrémülve): Méltóságos asszonyom, - maga meg fogja bocsátani,
 5  1|   sodrából.~ ~- Kedves méltóságos asszonyom, maga elfelejti, hogy nem
 6  1|       fejét.~ ~- Drága méltóságos asszonyom, mondok magának valamit:
 7  1|          érzett iránta.~ ~- Igen, asszonyom, - mondta barátságos mosollyal,
 8  1|   Montekarlóba.~ ~Drága nagyságos asszonyom, elhiheti nekem, hogy kevésszer
 9  1|     Elképzelheti, drága nagyságos asszonyom, hogy szép úrnőm állapota
10  1|       szeretetet. Hiszi-e, kedves asszonyom, hogy a sápadt kis penészvirág,
11  1|       veszek magától, kedves szép asszonyom, mert félek, hogy a sok
12  1| túlzsúfolt iróasztala mellől.~ ~- Asszonyom, - mondta, - foglaljon helyet
13  1|   támogatni fog?~ ~- Mindenesetre asszonyom.~ ~- Ismeri Jánossy úr Villányi
14  1|     mindig nem azt, amitől ön fél asszonyom.~ ~- Nem félek semmitől,
15  1|      gyanut fognak?~ ~- Nagyságos asszonyom, tegye föl rólunk, hogy
16  1|       hiszem, hogy mindent tudok, asszonyom.~ ~Villányi Mariska (mosolyog,
17  1|            No... kérem, nagyságos asszonyom... de hiszen még semmit
18  1| csillapítólag így szól hozzá:~ ~- Asszonyom, legyen nyugodt, mindent
19  1|        Szegény, jó, érzékenyszívű asszonyom, te!~ ~Villányiné (fölkel
20  2|          sikoltást hallatott.~ ~- Asszonyom, - kiáltotta, - tudni akarok
21  2|       kötény előtt.~ ~- Nagyságos asszonyom, bocsássa meg, hogy a boldogságukat