Rész

  1  1|             ahol szigorlataira készült s a rideg, esős pénztelen
  2  1|            mint egy született hercegnő s két gyönyörű gyermekét Angliából
  3  1|                ötven fillérjébe került s végre az a boldog, sohase
  4  1|              tanársegéddé nevezték ki, s e pillanattól kezdve nem
  5  1|             úgy beszélt, mint magyarul s az apja villája mögött fejedelmi
  6  1|            komolyságával beszélt vele, s akinek rózsás arcszíne kellemesen
  7  1|           kezet szorítottak egymással, s közmondásos impertinenciája,
  8  1|               tanár rendelőszobájában, s miután néhányszor együtt
  9  1|             ragyogó és diadalmas volt, s meglett férfikora ellenére
 10  1|             ország peerjei közé emelte s a beavatottak már arról
 11  1|            betöltötte földi hivatását, s ekkor gyöngén elmosolyodott
 12  1|           csevegett a szép asszonnyal, s mikor utóbb, rövid búcsúzkodás
 13  1|          mégegyszer behúnyta a szemét, s mialatt a betegei türelmetlenül
 14  1|           befejezte klinikai előadását s városszerte ismert fogatán,
 15  1|   megbotránkozással rázta meg a fejét, s míg a gyalogjáró közönsége
 16  1|                izgatottan előre hajolt s már-már megbiccentette szőke
 17  1|             indult meg a magasság felé s az öreg házaspárt oly nyugodt
 18  1|               a primadonnákat utánozta s ezüstös kis hangja, mely
 19  1|             csöndesen pihegő gyermeket s halkan szólt:~ ~- Meglássátok,
 20  1|                tánciskolás bakfis lett s halványkék köpenykéjében
 21  1|                a korzózó katonatisztek s a jámbor kishivatalnokok
 22  1|                el az akadémia kapujáig s délben többnyire maga Villányi
 23  1|            nizzai Casino Municipal-ban s ezer rubeles bankjegyeket
 24  1|               diadémot tűzött a hajába s gőgös hidegséggel biggyesztette
 25  1|               vilnai gyárosnak mondtak s aki nevetve adta át neki
 26  1|               párisi Marignyban táncol s a Matin utolsó oldalán egy
 27  1|              autót és cselédséget tart s ékszerdobozában félmillió
 28  1|              lett az éjszakai Párisnak s átutazó fejedelmeket fogadott
 29  1|                érkezett hozzá Párisból s a levélben ez a pár magyar
 30  1|           estén elkerülte az embereket s fogvacogva bújt az ágyába:
 31  1|           vezetett, halkan felnyilott, s egy bájos asszonyi fej lopva
 32  1|                műszeres üvegszekrények s a bársony háttérből kifehérlő
 33  1|           mentegetőző gesztust csinált s mosolyogva mutatott a várószobákba
 34  1|               zug tele van betegekkel, s ha a rendelést abbahagynám,
 35  1|               úr hirtelen rosszul lett s a fia már kora délután telegrafált,
 36  1|             fekete bőrhátas könyvekkel s szomorúan állt meg az öltöző
 37  1|         agyonhajszolt rabszolgaéletére s a maga örökös egyedülvalóságára
 38  1|          akarja valaki lealacsonyítani s ez a gondolat annyira kihozta
 39  1|        meglenne a magamhoz való eszem, s legalább is annyi szeretőm
 40  1|              újra hangosan felkacagott s szelesen magához ölelte
 41  1|          pasztellkép benyomását kelti, s álla alól csupán a rózsaszín
 42  1|                ajánlottam a tanár urat s így valószinű, hogy már
 43  1|      ideszármazott polgári asszonnyal, s az egészet valami hihetetlen
 44  1|             elfelejtené az ijedtségét, s úgy beszélne vele, mint
 45  1|          brutális erdei faun jelmezét, s makulátlan, huszadik századbeli
 46  1|            megvesztegetően bájos arcát s miközben a termete finoman
 47  1| összehasonlítja látogatóját az urával, s arra az eredményre jut,
 48  1|                mint egy keresztesvitéz s finom, mint a selyemnadrágos
 49  1|           gondolkodva lemegy a lépcsőn s kikocsikázik a Stefánia-útra.~ ~ ~ ~
 50  1|                időben sok volt a beteg s a professzor kissé idegesen
 51  1|                 hogy francia művésznő, s mivel amúgy se ismeri személyesen
 52  1|         Villányi tanár idegesen intett s pár pillanat mulva egy talpig
 53  1|                csak az aranyszőke haja s a két nevető gyerekszeme
 54  1|                férfiakat kifosztogatja s az asszonyokat boldogtalanokká
 55  1|           bársonyos arcán végigfolytak s gyémántoktól csillogó kezei
 56  1|          végigtörülte a zsebkendőjével s pompás profilját, melyet
 57  1|          szívem évek óta nincs rendben s attól tartok, hogy hamar
 58  1|  szolgaszemélyzettel veszi körül magát s annyi forgalmat csinál az
 59  1|          mozdulattal ledobta a füzőjét s csakhamar selymes, illatos
 60  1|              rajta felejtette a szemét s arra gondolt, hogy bájosabb
 61  1|           magához tért csodálkozásából s a tanár hideg, érzéketlen
 62  1|          minden fölösleges izgalomtól, s az volna a legjobb, ha legalább
 63  1|             eltünt a tapétaajtó mögött s pár perc mulva két fehér
 64  1|             darab egyiptomi cigarettát s gavallérosan egy ujdonatúj
 65  1|    grófkisasszony is kisiet a fák közé s Villányiné pár pillanatig
 66  1|          felsége holnap Bécsbe utazik, s én két hétig most nem igen
 67  1|            hajtasson a kabinetirodához s mondja az első lakájnak,
 68  1|       csatlakozik a király kiséretéhez s eltünik a hömpölygő emberáradatban.~ ~
 69  1|            királyasszonyok nippjeiről, s Villányinénak egy pillanatra
 70  1|    jégburkolatos erdei tóként csillog, s a fiatal asszony boldogan
 71  1|               dámák nézegették magukat s a virágvázákban schönbrunni
 72  1|       belekapaszkodik a katona karjába s halkan felsóhajt, mintha
 73  1|        izgatott, fejét a kezére hajtja s egy pillanatra elfelejtkezik
 74  1|                fauteuil túlsó oldalára s miután egy pillanatig óvatosan
 75  1|            észrevétlenül föléje hajlik s mielőtt az asszony észrevenné,
 76  1|              bűnbánattal kezet csókol, s olyan arcot vág, mint egy
 77  1|          láttam autóját a Váci-utcában s ekkor ellenállhatatlan vágy
 78  1|              lebzseljek a házuk előtt, s már-már valami komoly betegséget
 79  1|          ruhájáról a sandwich morzsáit s édesen mosolygó fejét jókedvű
 80  1|         halálmegvetéssel udvarol nekem s amint magamat ismerem, jogosan
 81  1|               barátilag megszoríthatom s ha tízpercig a világ legközönségesebb
 82  1|                elbocsátotta az autóját s gyalogszerrel indult udvarlójával
 83  1|               az aszfalton hullámzott, s irigy, ámuló, lelkesült
 84  1|      kilométernyire leszek Budapesttől s csak a távolból gondolok
 85  1|               mint a városi házunkban, s aki hallani sem akart arról,
 86  1|          széleskarimájú kalapot viselt s palettával és festéktől
 87  1|               vándorpiktor háta mögött s végre a hetedik napon szóba
 88  1|          váltott a garabonciás diákkal s az édesanyám, aki jól ismerte
 89  1|               Wotánokkal koccintgatnak s néha a régensherceget és
 90  1|              Naivul lesütötte a szemét s ártatlan madonna-arccal
 91  1|             több ízben szóltam magának s aki végtelenül boldognak
 92  1|         senkije sincs az egész világon s tizenkét éves kora óta a
 93  1|            hogy a kezét megcsókolja, - s újra eszébe jutott az a
 94  1|          sohasem ismerte az édesanyját s mikor az apja is meghalt,
 95  1|            antiquár-könyvek sokaságát, s tizenhét éves korában letette
 96  1|          külvárosi gyerekeket tanított s harmadfél évet töltött már
 97  1|               az olvasás tudományának; s mivel a régi angol kisasszonyuk
 98  1|               elfogadta az ura ötletét s a hazátlan kis medika, akit
 99  1|               ült az előkelő szalonban s bánatos, szürke szemét,
100  1|         kiindult a bécsi pályaudvarról s az utasok, a készülődés
101  1|        vegyültek a kerekek dübörgésébe s a folyosók ablakai mellett
102  1|              galériák parkettjén tölti s épp oly otthonosan érzi
103  1|               az ötórást tudtam elérni s lóhalálában kellett kihajtatnom
104  1|               ott két hétre az uramat, s hogy a müncheni út mögött
105  1|                foglal a sarokasztalnál s oly komikusan megszeppent
106  1|   szeretetreméltó csacsiságokat beszél s a vacsora vége felé felbontat
107  1|    feketekávénál a gróf szivarra gyújt s az asszonyra is rákényszerít
108  1|               az arcuk rózsásra pirult s ok nélkül való lelkesedéssel
109  1|       Villefrancheból Algirig hajózott s az asszony úgy érzi, mintha
110  1|           egyszerre levetette a békóit s szabadon és függetlenül
111  1|            kocsi közben egészen kiürül s hogy a pincérek már türelmetlenül
112  1|         utaztam már a nyolcas fülkében s a kilencesben egy öreg szerecsen
113  1|             karját is küzdelembe küldi s a lehelet finomságával öleli
114  1|      Villányiné (hirtelen megrázkódik, s energikusan kiszabadítja
115  1|                van valami ideges vonás s a hangja oly idegenül cseng,
116  1|       mozdulattal besurran a fülkéjébe s a závárt sietve félretolja.
117  1|    helyezkedett, félrehúzza a függönyt s szőke fejét kacér komédiás-mosolygással
118  1|               a gróf, Villányi tanárné s a fiatal magyar házaspár,
119  1|             pillantást vetett a hugára s a könyökével másodszor is
120  1|                gróf komolyan bólintott s a hangja szinte vibrált
121  1|             beszélt bájosabb férfival, s ha nem bolondulna annyira
122  1|             Bernhardt-villa halljában, s ekkor kiderült, hogy a színigazgató,
123  1|           egyik gömbölyű sarokszobába, s a szőke Gerta, aki előbb
124  1|            trón-formájú támlásszékben, s míg karcsú alakja hajlékony
125  1|                rajzolódott a szőnyegre s szeme veszedelmes fénnyel
126  1|           asszonynak az egész világon, s hogy nélkülem unalmas vergődésnek
127  1|               tévedés áldozata volnék, s maga még csak nem is szerelmes
128  1|       gardenpartija, a párisi divatlap s a klub terrásza, ahol egy
129  1|             odahúzta az asszony mellé, s fojtott hangon kérdezte:~ ~-
130  1|               le a katonai uniformisát s lépjen be szerzetesnek a
131  1|            elhallgattak mind a ketten, s furfangos ellenségek módjára
132  1|               Chopin-valcert játszott, s a nemesen szomorú hangok,
133  1|          rendelő-körútjából visszatért s a kicsikék még ébren tölthetnek
134  1|        vacsorázhatnak az édesapjukkal, s ez oly viharos örömmel tölti
135  1|             megint feladja a küzdelmet s a gyermekek dédelgetésével
136  1|          javíthatatlan éjjelező vagyok s nem igen tudnék lefeküdni
137  1|      biborvörössé lesz a meglepetéstől s csupán ezt az egyetlen szót
138  1|     gyermekeket, fölszalad a szobájába s miután kócos haját sietve
139  1|               amelyben még sohase volt s az első pillanatban annyira
140  1|                és kiváncsian néznek rá s mindez annyira meghatja,
141  1|              órakor most is fölébredek s mindennap azt álmodom, hogy
142  1|            tőle ennyi intelligenciát - s a leány, aki attól kezd
143  1|         Csönget az inasnak, teát hozat s még mindig derűs, apai mosollyal
144  1|               az emberi test csodáiról s az asszony veleszületett
145  1|              kanalazza, szivarra gyújt s kényelmesen hátradől a karosszékében,
146  1|                közül nyolcat megbuktat s hogy az jár a legrosszabbul,
147  1|            nyomorgó orvosnövendék volt s fűtetlen szobában készült
148  1|         semmije, amit zálogba tehessen s ekkor - egy este, mikor
149  1|     kikanalazza a cukrot a csészéjéből s álmosan, jókedvűen nyújtózkodik,
150  1|             vitte sétálni a kicsikéket s jó ideig élvezte a napsugarat,
151  1|                szorította a kicsikéket s oly heves zokogásba tört
152  1|              De csakhamar magához tért s restelkedve felszárította
153  1|               elrabolta a jó kedvemet, s most ott is sírok, ahol
154  1|        tisztességesen viselem magamat, s egy könny nem sok, de annyit
155  1|          gyermekkora óta ismerte volna s a fiatal leány is úgy érezte,
156  1|               neki a gyermekei mellett s így kényelmesen elvégezheti
157  1|            Belekarolt a fiatal leányba s míg a magukhoz tért kicsikék
158  1|              ostoba gyerekleány voltam s mindenki azt hitette el
159  1|  tisztességesebb, mint száz hites férj s engem úgy szeret, hogy néha
160  1|                várost tűvé teszi értem s én nagyszerűen mulatok,
161  1|        csokoládégyára van Normandiában s aki a mellényzsebéből fél
162  1|                én halálos beteg vagyok s egy szép napon majd újra
163  1|               eltünt a keskeny lépcsőn s a jószívű Gärtner kisasszonynak
164  1|            csillogó őszi nap tűzött le s a pesti házak tornyai ragyogtak
165  1|              tipegni kezdtek körülötte s jókedvűen meghuzogatták
166  1|                autotaxi robogott végig s a kocsi üvegablaka mögött
167  1|           villámként eltünő kocsi után s miközben a feje szédült,
168  1|             arccal, csillogó szemekkel s oly feltünően beszédes hangulatban,
169  1|      kisasszony remegve tipegett utána s arra gondolt, hogy a budai
170  1|              belefurakodnak a felhőkbe s a háztetőkön régimódi szélkakasok
171  1|       ütött-kopott egyfogatos állt meg s a rozzant bárka mélyéből
172  1|            megy ebben a környezetben - s egy pillanat mulva már meg
173  1|                kézen fogja Villányinét s mosolyogva, de nagyon meghatottan
174  1|          mélyén ódon ezüstfény csillog s fantasztikus képek, drága
175  1|               fényűzés sem ismeretlen, s aki a gazdagság minden kényelmét
176  1|              hideg zuhatagok verdesnek s amelyben a gyerekkorom Nautilusának
177  1|         lesegíti a Villányiné kabátját s a kalaptűt is kiszedi a
178  1|                szamovár körül pepecsel s bort önt a szivárványosan
179  1|             utcán sivítozó őszi szelet s a rézcsatornában lefolyó
180  1|             foltokat vetít a szőnyegre s az ajtók félrehúzott függönyein
181  1|              elő a régimódi kredencből s oly izgatottan rendezkedik,
182  1|           idegen magához rajtam kivül, s hogy mi már valami rejtelmes,
183  1|        megmártja a nyelvét a sherryben s kicsit gúnyosan, kicsit
184  1|            szentimentális vonaglásában s a férfi most már teljes
185  1|              hidegség fut végig rajta, s csak nehezen tudja megállni,
186  1|            elhagyja, a szeme szikrázik s a karja eszeveszett vággyal
187  1|           aléltan dől a párja vállára, s ostoba, értelmetlen szavakat
188  1|         türelmetlen és izgatott vagyok s olyanformán érzem magamat,
189  1|              rájön, hogy idegei vannak s ilyenkor komor remete-barlanggá
190  1|                akar idegen arcot látni s reggeltől-estig a díszkötéses
191  1|         kikerülte a katona pillantását s látcsövét hirtelen a homlokára
192  1|                a gömbölyű páholyszékre s aggódva nézte végig a fiatal
193  1|               a földszintet gukkerezte s csak ajkának egy-egy önkéntelen
194  1|                mindhárman elhallgattak s a zavart csak az ártatlan
195  1|                kibontakoztak az övéből s a fiatal asszony sápadtan,
196  1|         szégyenérzet is kihalt belőlem s habozás nélkül bevallom
197  1|            Vigyázzon, - szólt suttogva s titokban megszorította a
198  1|               aki a Paul névre hallgat s aki földi pályája legszebb
199  1|           kivillognak a zöld fal mögül s ilyenkor azt hiszem, hogy
200  1|               keveredett királyleányok s fogatlan, de bájos, öreg
201  1|      idelátszik a Cote d’azur napfénye s a kövér zöld, olajos fákon
202  1|            girardi-kalapos párisi urak s lehetőleg még elegánsabb
203  1|       elegánsabb szédelgők suhannak el s nekem, mikor a szememet
204  1|            villamosok ködös ablaküvege s a hangos katonazenekar,
205  1|         megakadt a délutáni gyorsvonat s én a boldogságtól reszketve
206  1|                a kicsikéket lefektette s az ágya előtt álló éjjeli
207  1|             fantáziájával repülhet ide s így bizonyosan szívtelen
208  1|               nélkül cserélnék magával s a pálmákat, Pault, a szerecsen-zenekart
209  1|              komolyan megbecsüli magát s egyetlen éjjel se riaszt
210  1| maximum-tételét az asztalon felejtette s csak ismételt sürgetés után
211  1|             rohamosan visszafiatalodik s az ebédutáni alvást kivéve,
212  1|          ugyancsak magára fog gondolni s gondolatban össze-vissza
213  1|              reggelinél adták át nekem s én oly átszellemült pillantással
214  1|                dugtam zsebre a levelet s kijelentettem, hogy egy
215  1|               régi kedvencét is kerüli s mikor esténkint hazajön,
216  1|   szenvedélyesen magához szorítja őket s egyszer-másszor könnyeket
217  1|              elgondolkodva ül a helyén s ijedten rezzen föl, ha a
218  1|            egy-két pohár pezsgőt igyék s eközben úgy dédelgeti, mint
219  1|             harmadik szoba az enyémtől s mivel én sokszor hajnalig
220  1|         délután valóságos csődület van s innen-onnan a rendőrség
221  1|                tanár úrnak köszönhetek s a világ leghálátlanabb teremtése
222  1|               ezután is szemmel tartom s végre is rá fogok jönni
223  1|         reggeltől-estig a betegei közt s ha este a felesége és a
224  1|                a jóságával elhalmozott s akit ma a bájos levelével
225  1|            segédkezem a vizsgálatoknál s nekem diktálja a recepteket
226  1|             hogy milyen boldog vagyok, s hogy mily édes könnyeket
227  1|                 Késő van, éjfél elmult s én - ha nehezen is - búcsút
228  1|           hozzám a függönyön keresztül s én a tavasz csillogó színeire
229  1|             tegnap Budapestre érkezett s ma ebéd után okvetlen találkozni
230  1|           titkának a végére járhasson, s végre is abban állapodott
231  1|                kapta hosszú köpönyegét s gyorsan lesietett a palota
232  1|           portás nem volt a fülkéjében s így észrevétlenül kijutott
233  1| Szilszkin-bundát, sötét kalapot viselt s pár pillanatig állva maradt
234  1|         asszony beült az egyik batárba s gyorsan kihajtatott az Andrássy-útra.
235  1|            beüljön a következő kocsiba s így szóljon a bakon ülő
236  1|         kifordult a Podmaniczky-utcába s gyors galoppban robogott
237  1|          Villányiné kiszállt, fizetett s a pályaudvaron keresztül
238  1|                állt a pályaudvar előtt s a soffőr, mikor a leány
239  1|           keresztülhaladt a Lánchídon, s gyors tempóban felkanyarodott
240  1|             tartott tíz percnél tovább s a kocsi hirtelen megállt
241  1|        legalább is ötszázéves lehetett s melynek vasajtaja egy szempillantás
242  1|              aztán kiszállt a kocsiból s lassú léptekkel indult a
243  1|             ment végig a csöndes utcán s a szíve feldobogott, mikor
244  1|                 az épület dobra került s az öreg gróf vásárolta meg,
245  1|          szörnyű robajjal összeomlanak s az autó, mely a kapu előtt
246  1|                gyalázatosan megcsalnak s aki egy gyermek hitével
247  1|       léptekkel tért vissza kocsijához s eltorzult mosollyal szólt
248  1|               mögött ülő hivatalnoktól s reszkető kézzel irta meg
249  1|               fejfájásról panaszkodott s nem nyúlt az ételhez s ez
250  1|    panaszkodott s nem nyúlt az ételhez s ez a csekélység az aggódó
251  1|              és hideg novemberi ködben s szótlanul, mint egy fázós
252  1|         benézett az egyik betegszobába s ekkor egy pillanatig szinte
253  1|             tartotta a vaságyak között s a fanatikus és csillogó
254  1|            emelkedett a mennyezet felé s a napsugár egyszerre behatolt
255  1|               Villányiné karcsú alakja s a levél pár pillanat mulva
256  1|                be a tejszínű ablakokon s a fanatikus kis csoport
257  1|                szerint dédelgetheti őt s akit ő is a legjobban szeret
258  1|         melankóliával nézett a leányra s tréfás hangon kérdezte:~ ~-
259  1|                 Maga is szerelmes bele s maga is őt tartja a legszebb
260  1|          folyton a levelet szorongatta s pillantása közömbösen siklott
261  1|               nap reggelén megérkezik, s arra kérte, hogy rögtön
262  1|              oktalanul belekeveredett, s mely az első pillanatban
263  1|                miattam a gyorsvonattal s idejött a csúf novemberi
264  1|              telegrafált Montekarlóba, s miután egy csinos regényt
265  1|        elbúcsuzott Villányi Mariskától s a csatakos őszi időben végigsétált
266  1|            fehér volt a hajnali dértől s a tükörfényes aszfaltról
267  1|        valóságos orkán sivított feléje s anélkül, hogy tudta volna,
268  1|           anyjánál is jobban szeretett s akiknek a sorsa most az
269  1|            némaságával meredtek feléje s becsöngetett a vaskosaras
270  1|               a kapu megnyilott előtte s egy öreg komornyik megkérdezte
271  1|                a lépcsőház üvegajtaját s a fiatal leány pár pillanat
272  1|         darabig állva marad az ajtóban s kicsit zavart, kicsit megijedt,
273  1|            támaszkodik a szoba falához s az arca hol vérvörössé,
274  1|              lehúnyja, nagyot lélegzik s támolyogva kapaszkodik a
275  1|                most felnyitja a szemét s minden eltünik előle: a
276  1|                 az ólomkarikás ablakok s csupán az egészségtől duzzadó,
277  1|        asszonyát megmenthette volna, - s szegény idegeit mindez annyira
278  1|          valami fanatikus tűz csillog, s szinte öntudatlanul megragadja
279  1|           titokban megszökött hazulról s kalandos utakon idejött
280  1|                gyermek volt mellettük, s aki most lehajtott fejjel
281  1|               szemmel rohan a vesztébe s öntől függ, gróf úr, hogy
282  1|           jóindulatával nézi a leányt, s az arca derüs fölény, mely
283  1|          amiért bizalmával megtisztelt s bizonyos vagyok benne, hogy
284  1|             tiszteletében neveltek föl s előbb megtanítottak az illemszabályokra,
285  1|      méltatlanul sokat tart az öccsére s gyermekkora óta hűséges
286  1|           végiggondolja, amit hallott, s közömbös pillantása mögül
287  1|        rajongása csábította a palotába s hogy ez a levegő még pár
288  1|        láthatatlanul végignézte volna, s szinte fizikai fájdalmat
289  1|  összeszorított ajakkal mered maga elé s csak nagysokára szólal meg:~ ~-
290  1|                 aki kezét nyújtja neki s udvariasan kikiséri a folyosóig.
291  1|             összegombolja a kabátkáját s lehajtott fővel halad végig
292  1|               keze nem akaszthatja meg s hogy asszonya számára, aki
293  1|              leül az iróasztala mellé, s a következő levelet irja:~ ~-
294  1|              gondoljon rám, drágaságom s ne felejtse el, hogy nekem
295  1|            minden reményem magában van s hogy ennek az egész életnek
296  1|              terem ajtaja most kinyilt s a Villányi professzor magas
297  1|             intett a fiatal asszonynak s udvariasan bebocsátotta
298  1|             napok óta nem hagy nyugton s tegnap este hirtelen elájultam
299  1|       kulcsolódott a bátyja nyaka köré s míg melle fuldokolni kezdett
300  1|               a térdedre ült esténként s aki most a rettenetes éjszakába
301  1|           függött a szülői ebédlőjében s mely most szintén idelebbent
302  1|          elvétve ütközött ki a szakáll s mely sápadt és megnyúlt
303  1|        világhire, palotája, a felesége s ő a komoly és szorgalmas
304  1|                is megeredtek a könnyei s míg ajkát édes borzongással
305  1|            valaha pöttönkorában szokta s miközben a fiatal nő hizelkedve
306  1|        megbecsül, a betegeim szeretnek s az az édesszemű, csillogó
307  1|             idegenek vagytok egymáshoz s hogy a lelkem kis hugom
308  1|       úriasszony hirtelen eléje lépett s egy vékony névjegyet vett
309  1|               egyéb elmosódik mellette s néhány hosszú és kínos percbe
310  1|           fejét barátságosan meghajtja s mialatt átlátszó arcocskája
311  1|               fűző nélkül is elbájolja s házicipőbe bújt lábacskáin,
312  1|           tudom őket hozni a sodrukból s akárhányszor nevetnem kell,
313  1|          hangulatuk egyszerre elröppen s gondolkodva nézik a vérvörös
314  1|             idegen férfi számára virul s hogy e rózsás fülek vágytól
315  1|              ülve marad a karosszékben s kicsit kiváncsi, kicsit
316  1|              ki Mariskát az előszobába s maga segíti föl rá a bundát,
317  1|                asszonyokra leselkednek s akik tüzes szemmel, habzó
318  1|           nagynéném falusi kastélyában s bizonyos vagyok benne, hogy
319  1|              saját szakállára dolgozik s mondhatom, hogy a Beckekkel
320  1|               Akkor be fogom jelenteni s remélem, hogy kicsikarhatok
321  1|              hirtelen eltünik hazulról s csak késő este tér vissza.
322  1|             fátyolozva, a keze reszket s az az érzése, hogy a lépcsőház
323  1|            görbül, a torka összeszorul s a körmei görcsösen belemélyednek
324  1|         Jánossy (fölteszi a pápaszemét s keresgélni kezd az irásai
325  1|           gyalog a Koronaherceg-utcába s poste-restante levelet vett
326  1|           levelet apró darabokra tépte s szétszórta a Párisi-utcán
327  1|                négykor elmégy hazulról s gyalog sétálsz ki a ligeti
328  1|        Elviteted magad a Rákóczi-térig s keresztülsietsz a vásárcsarnokon,
329  1|            fekete álarcok és a dominók s melynek átjárós házaiba
330  1|          Jánossy (leteszi a pápaszemét s a levelet átnyújtja Villányi
331  1|               újra elolvassa a levelet s most már bizonyosan tudja,
332  1|             Mariska (megtörli a szemét s elszántan fölugrik a helyéből):
333  1|                szobájában eltöltött, - s most egy pillanatra szédülten
334  1|       összeverődtek, a keze jéggé vált s a lábai remegtek, mintha
335  1|              most egyszerre visszatért s a torka összeszorult, mint
336  1|            rozzant ház falai leomlanak s ő akadálytalanul beleláthat
337  1|               mámora az arcába csapott s a suttogó vallomások kisértetiesen
338  1|              eltünt a téli éjszakában, s a vézna, ádámcsutkás fiú
339  1|           nyújtja egy édes fehérségnek s a templomi lámpák misztikus
340  1|           lámpa kiszivárgó világossága s a fiatal asszony ökölbe
341  1|       energiává acélosodott a lelkében s a könnyelmű kis nő, aki
342  1|        lüktetni kezdett a halántékában s lázasan, majdnem öntudatlanul
343  1|               a lépcsőház ajtaja előtt s keztyűs kis keze remegve
344  1|                összeszorult a sírástól s tehetetlenségének tudata
345  1|             hallatszott az előszobában s egy férfihang kiszólt a
346  1|               zárban, az ajtó felnyilt s a nyilásban megjelent a
347  1|          félrelökte a meglepett férfit s mielőtt megakadályozhatták
348  1|         rátaposott a vonagló asszonyra s míg a katona ijedten félrevonult,
349  1|         könnyei végig folytak az arcán s dideregve lehanyatlott a
350  1|         asszony most fölemelte a fejét s a kezei hisztérikusan összekulcsolódtak,
351  1|          kifáradt, vonásai megmeredtek s szeme üveges mozdulatlansággal
352  1|            megriadtan közeledett hozzá s valami borzasztó sejtelemtől
353  1|              félig-meddig lecsillapult s a tanár, aki panaszkodás
354  1|             közül havazást jelentettek s a kandallókban újra feléledt
355  1|         lobognak. A szomszéd szalonban s távolabb, a tanár dolgozószobájában,
356  1|           asszony az ujságban lapozgat s néha szeliden korholó pillantást
357  1|                leteszi kezéből a lapot s összeráncolt homlokkal kóstolja
358  1|         végigjárja a szoba mennyezetét s valami ismeretlen távolságban
359  1|          faképnél hagynád a betegeidet s inkább a magad egészségével
360  1|             kopott szőnyegnek fordulva s ajkát, melynek gügyögése
361  1|               gyerekek feltápászkodnak s illedelmesen kezet csókolnak
362  1|               ura az életét eltölti, - s ez az édes és nyugodt intimség
363  1|            hirtelen magukhoz térítette s ész nélkül való, lihegő
364  1|                 hogy foga vacogni kezd s kezét borzongva az arca
365  1|             hipnotikus álomból ébredne s a zokogás, melyet eddig
366  2|          tetszik, május a mi szezonunk s ekkor a szorgalmas ember
367  2|            hullámos függönyöket látta, s hazatérve külvárosi szobácskájába,
368  2|                szegényes világításában s könnyezve gondolt az ő sötéthajú
369  2|           hímzett, chagrinbőr tárcáját s az ezresek kacér hölgyei
370  2|                irta okos költeményeit, s mikor egy lap utóbb tárcáért
371  2|              egy-egy érdekes mondását, s a tea mellett elismeréssel
372  2|            helyet foglal a zsölléjében s miután a többi közönség
373  2|          művészben nem látja az embert s azt kivánná, hogy e szegény
374  2|                történelem számára itél s nem veszi számításba a közös
375  2|              tejbetúrót egyenek ebédre s egy cigaretta füstjébe fújják
376  2|     ezerforintos lakást tudott tartani s toalette-számlára is került
377  2|              állandóan gamáslit viselt s a nevesebb irókat, ha szó
378  2|       fölmondta az ezerforintos lakást s ruháskosaraival, arcképeivel
379  2|               kért tőle húsz forintot, s a direktor példáját csakhamar
380  2|       levélpapirost és tollat vett elő s a következő levelet intézte
381  2|           százötvenforintos toalettben s háromforintos keztyűben
382  2|            volt valami szertartásos nő s így a furcsa változás nem
383  2|                küldte a téli bundáját, s megszokott budapesti jargonjában
384  2|          ballagj föl a sötét lépcsőkön s én hajnalig egyedül kuksoljak
385  2|       elcseveghetnénk akár reggelig is s egyikünk se unatkoznék otthon
386  2|          fölhúzta kissé a pisze orrát, s így szólott a kiváncsian
387  2|          fölött. Kártyázzatok komolyan s aki az első partiet megnyeri,
388  2|        fejbecsapta a lordot és a bárót s a váratlan külső beavatkozásra
389  2|              csak a szerepét játszotta s mikor a felvonás véget ért,
390  2|               cikket irt az előadásról s fejtegetései közben a kártyázó
391  2|          méltósággal az előkelő lordot s a Laki úr bárója is nélkülözte
392  2|              breviáriumokat forgatnak, s a tél fehér világában mint
393  2|       szerelmes és boldogtalan voltam, s hogy néha mitsem vártam
394  2|               sétáljak az eszplanádon, s néha ternót vagy quaternót
395  2|      spinacker-en, a main top sail-en, s kis cutte-runk pár pillanat
396  2|              megkerültük a fürdőházat, s a zalai partok mentén siklottunk
397  2|               a szél hirtelen megállt, s a yacht mellé szórt papirszeletek
398  2|              feküdtem a vitorla mellé, s az eget bámultam, melyen
399  2|           magát a kis hullámkarikából, s vérvörös kopoltyúját izgatottan
400  2|             vessünk horgonyt a hajóval s menjünk ki csónakon a partra.
401  2|                partra. Úgy is tettünk, s valahol Arács tájékán kötöttünk
402  2|           sohasem járt még Budapesten, s mióta a csurgói preparandiát
403  2|       századból lépett volna közibénk, s az én ideges, hangulatokban
404  2|           tudatát keltik életre bennem s néha úgy vagyok, mint a
405  2|             lát a hegyek körvonalaiban s az erdők homályba vessző
406  2|           részem asszonyi szeretetben, s hogy ő előtte, aki most
407  2|             paraszt ült mozdulatlanul, s Giovanni megkérdezte a segédtanítót,
408  2|                előhozta a pincekulcsot s pár perc mulva egy üveg
409  2|           lecammogott ismét a pincébe, s mint e környéken mondják,
410  2|          pirossága egészen körülfolyta s messziről olyan volt az
411  2|           Gerence-Szent-Tamásnak irják s a lakosság összes száma
412  2|                velem a szakácskönyvből s a társaságomban jóformán
413  2|        pályaházban beültetnek a kupéba s a konduktor gondjaira bíznak,
414  2|             kasznár, a gazdasági irnok s a borzas községi segédjegyző -
415  2|         elkisért a központi pályaházba s könnyezve beszélt a konduktorral,
416  2|              mely csöngetés, zakatolás s éles füttyhangok mellett
417  2|              egyszerre csak felnyilott s egy négyszögletes, ezüst
418  2|               közelebb húzódott hozzám s fejébe vágva egy puha selyemsapkát,
419  2|          válaszoltam:~ ~- Egyedül.~ ~- S hová, ha nem vagyok indiszkrét?~ ~-
420  2|                a huszártisztek szokták s kedves fesztelenséggel mutatkozott
421  2|              kiugrott belőlem az ördög s olyan vidáman, hangosan
422  2|                kolostori életünk felől s mire Fehérvárra értünk,
423  2|          hosszas szüneteket tartottunk s amikor az ablakon kitekintettem,
424  2|               megrekedünk a hófúvásban s akkor - a jó Isten tudja
425  2|              tovább baktatott valahogy s Andor (nini, már csak a
426  2|           magasra gyülekezett föl a hó s a lokomotiv kerekei, vasküllői
427  2|            embereket is hozott magával s az akadályt délután egy
428  2|          néhány homályos alak járt föl s alá, sodronyhálós, apró
429  2|              kupé ajtaját fölnyitották s e percben egy bundába burkolt
430  2|               vagy Gyurica? - karjából s könnyek közt borult a nyakamba.
431  2|                egymás mellett állottak s ahol egész éjjeleken át
432  2|               Ehhez az úrhoz itt ni!~ ~S megkapva az útitársamat,
433  2|         nőtelen embernek adta ki magát s nekem majd csaknem könnyek
434  2|             most udvariasan meghajolt, s zavar nélkül nyúlt a kezem
435  2|              vasúti kalandokat hajhász s egy nőtlen ember arroganciájával
436  2|            udvarol? Sőt szerelmet vall s ábrándos szemforgatással
437  2|          házaspár még mindig ébren van s hogy az én kolostorbeli
438  2|          smirglinek hírét sem hallotta s tizenegy óra tájban szokta
439  2|          kötény ilyenkor föléje hajolt s egy kisleányos hang így
440  2|                olvasókönyvek tanácsait s érthetetlen gyűlölettel
441  2|                járta az élet ösvényeit s ugyancsak a szemébe nevetett
442  2|               királyi herceg adjutánsa s mivel a fenség az olasz
443  2|           jutott a tapasztalt nagynéni s így szólott dacosan a lelke
444  2|                 Kopogtattak az ajtón - s a következő percben már
445  2|           vadásztársaságot összehívjam s mivel Ádám régi vadászcimbora,
446  2|               hogy a vezérkarba lépjek s az embernek megkeményedik
447  2|             csak késő délután távozott s mikor Ádám elindult a feleségét