Rész

  1  1|            Blätter régi évfolyamait, de Villányi tanár szórakozottan
  2  1|       rendelőszobába, ahol a komoly, de ezüstös fürtjei alatt szeliden
  3  1|          híres tudós se segíthetett; de utazásának mégis volt valami
  4  1|              vadembereknek tartotta. De a dúshajú, szeliden mosolygó
  5  1|           vágyai. Negyven éves volt, de a hajába már ősz szálak
  6  1|              innen volt a harmincon, de alig látszott többnek huszonötnél.
  7  1|            karcsú, kissé tartózkodó, de alapjában jószívű asszony
  8  1|          felséges úrnak köszönhetem, de az életemmel mindig a férjének
  9  1|                                Marie de Ville Anny.~ ~Tizenegy óra
 10  1|            júniusi verőfényt élvezi; de aligha volt az, mert a tanár
 11  1|          megbiccentette szőke fejét; de a professzor fogata most
 12  1|           érthető zavarral fogadták, de később, mikor a Mariska
 13  1|          jóslat félig-meddig bevált, de a vén embernek nem volt
 14  1|              mintha semmit se látna; de otthon, mikor a hálószobában
 15  1|         beiratták a színiakadémiába, de előbb ünnepiesen meg kellett
 16  1|           ismerte a neuraszténiának, de csöpp hijja volt, hogy ájultan
 17  1|          elhomályosítják a szememet, de a  isten a tanum , hogy
 18  1|          többé arra a szerencsétlen, de mégis végtelenül boldog
 19  1|            meggondolatlan gyermeket, de a fáradság hiábavalónak
 20  1|     mulatóhely szereplői közt: Marie de Ville Anny-ra, aki - mint
 21  1|             drágaságokat őriz. Marie de Ville Anny az egykori Villányi
 22  1|        pillantotta meg a napvilágot, de később elkeseredve, véres
 23  1|            az öreg Törököt dajkálta, de oly frissen és életvidáman
 24  1|          mindenesetre jókor érkezem, de féltíznél tovább nem maradhatok,
 25  1| tiszteletteljes hódolattal fogadták, de rögtön résztvevőleg megkérdezték
 26  1|  végighallgatta az udvarlói bókjait, de magában elkeseredve így
 27  1|       Lujzika, senkit se fenyegetek, de meglátod, hogy ez végre
 28  1|        életeken és exisztenciákon, - de ki lenne oly lelketlen és
 29  1|        szinte elképedve dadogta:~ ~- De szívem, biztosítlak róla,
 30  1|            asszony mezítelen karját, de szép huga idegesen elhárította
 31  1|            Ne haragudj rám, Lujzika, de néha komolyan azt hiszem,
 32  1|           büszke vagyok az uramra, - de épp ily büszke volnék, ha
 33  1|         említi a professzor házában. De Alice asszony nem törődött
 34  1|       csóválta tisztes, fehér fejét, de a fiatal asszony ügyet se
 35  1|             nap óta Pesten van? Jaj, de sokat adnék érte, ha tíz
 36  1|             mondta, - rögtön megyek, de te ne siess, mert első a
 37  1|               A gróf: Ezer bocsánat, de a betegségen kivül van még
 38  1|             szeretném, ha kinevetne, de az én szememben maga valami
 39  1|    házasságnak?~ ~A gróf: Nem éppen. De nincs időm .~ ~Villányiné:
 40  1|         elméletét túlkomolyan venné, de belsőleg mindketten izgalmas
 41  1|            az alacsony selyempuffon, de voltaképp nagyon felindulva
 42  1|            sietett egy-két lépéssel, de hirtelen megdöbbenve visszariadt.~ ~-
 43  1|         nyújtotta keztyűs kis kezét, de Villányi nem reagált a barátságos
 44  1|    hangtalanul álltak mind a ketten, de az asszony csakhamar esdeklő
 45  1|     karocskáival magához szorította, de ennek a gyermeknek te hozzád
 46  1|           aki megrendülve hallgatta. De némasága csakhamar felolvadt
 47  1|        rózsás fiatalságában meghalt, de a nagyurak maitresse-éről
 48  1|               mintha menni készülne, de a fiatal  most hirtelen
 49  1|              hanem az ünnepelt Marie de Ville Anny, az arnauta király
 50  1|           kedvetlenül.~ ~- Bocsánat, de az orvosomat magam választom
 51  1|             kifogáson törné a fejét, de a következő percben meggondolta
 52  1|     legalaposabb ismerője se látott. De a következő percben már
 53  1|             könnyekig elérzékenyült, de a tanár hirtelen felállott
 54  1|             nincs semmi szervi baja, de azért vigyáznod kell, mert
 55  1|           írni valami orvosságot is, de mindennél fontosabb, hogy
 56  1|             könnyekkel gondolok rád. De a feleségemnek nem mutathatlak
 57  1|             az apjukba kapaszkodtak. De a tanár gyöngéden végigsimogatta
 58  1|   harmincadik évükön, nem is szépek, de népszerűségük a divatos
 59  1|     vetekszik. Jókedvű, túlkiváncsi, de végtelenül szeretetreméltó
 60  1|       tűrhető szivarokat kap nálunk, de ha ötöt vesz egyszerre,
 61  1|       bazárokon.~ ~Villányiné: Volt, de fájdalom, az imént adtuk
 62  1|           erre igazán nem gondoltam. De eszembe jutott, hogy maga
 63  1|            villamos kocsik robognak, de az asszony úgy érzi, hogy
 64  1|          hogy izléstelen dolog volt, de ha elnéző akar lenni, hát
 65  1|        mindig jól viselem magamat... De most ne sírjon tovább, mert
 66  1|            gyermekként néz maga elé, de a kezét nem húzza vissza...~ ~ ~
 67  1|              hirtelen megszomjaztam, de mivel őszinte fiú vagyok,
 68  1|      felsőséges iróniájával beszélt, de a grófot a gúnyolódás nem
 69  1|       világon. Akár hiszi, akár nem, de akadhat  pajtásokra is
 70  1|             megfeledkeznek magukról. De őszintén szólva, nem tartom
 71  1|         Három évvel fiatalabb nálam, de már öt év óta férjnél van.
 72  1|           vagyona húsz krajcárnál, - de később kiderült, hogy a
 73  1|  vércsefészkeket kaptak a királytól, de aki perfidül hátat fordított
 74  1|          előtt hihetetlenül hangzik, de a kóbor piktorok másképpen
 75  1|             nyújtotta az ezredesnek, de mielőtt a Nagy János-utcai,
 76  1|            mint ahányszor jóllakott, de éjszakánként, a faggyugyertyája
 77  1|           Amint látja.~ ~Villányiné: De hiszen azt mondta, hogy
 78  1|     visszatér a bátorsága, gyerekes, de szeretetreméltó csacsiságokat
 79  1|               A gróf: Bocsásson meg, de nem is magát néztem, hanem
 80  1|     zsúrasszonyok felügyelete alatt, de most egyszerre levetette
 81  1|           kérnem a méltóságos úrtól, de Welszben lecsatolják az
 82  1|       leszünk.~ ~A gróf: Ez szomorú, de bele kell nyugodni!~ ~Fizetnek
 83  1|             darabig visszafojtott, de aggasztó szenvedéllyel kulcsolja
 84  1|                Villányiné (gúnyosan, de kissé sápadt arccal): Legyen
 85  1|                   A kilincshez nyúl, de a gróf oly fölindult és
 86  1|           belekáprázik a sötétségbe, de  darabig hallgatva állanak
 87  1|             gondolataikba mélyednek, de a gróf lassankint közelebb
 88  1|                Villányiné (fölkacag, de a nevetésében van valami
 89  1|              Villányiné (az arca ég, de a hangja gúnyos és hencegő):
 90  1|           kijelentése boldoggá tesz, de én tökéletesen megelégszem
 91  1|              A gróf válaszolni akar, de Villányiné egy hirtelen
 92  1|           színigazgató, aki megható, de törvénytelen házasságban
 93  1|            cserben is hagynám magát, de mert én elvileg csak a csúf
 94  1|              fitos orrát.~ ~- Ejnye, de jóban vannak egymással az
 95  1|            Nem tudom, hogy mit mond, de ha maga mondja, drágám,
 96  1|         helyiséget csukni készültek, de a társaság csöpp kedvet
 97  1|              a Bavária-szobor körül, de Bernhardt, a színigazgató,
 98  1|       ingerkedve hajlította ide-oda, de a férfi nem reagált a provokálásra,
 99  1|              tölti el a fiatalságát. De a huszadik századbeli, kényeztetett
100  1|       gyermek naiv álmai csillognak, de maguknak nincs álmuk, nincs
101  1|              merül ki?~ ~Mosolyogva, de fölhevült arccal beszélt,
102  1|             hogy érzi is, amit mond, de az asszony szeme nem gyuladt
103  1|       kőszívet hordok a füzőm alatt. De a szeretetnek egy perverz
104  1|       megnyilvánulása a szeretetnek, de nem szabad elfelejtenie,
105  1|             a fehérneműs szekrényét. De a férfit nem hatotta meg
106  1|           róla az udvari ember máza, de az asszonyt ez az illetlen
107  1|       gyóntatóatyjuknak válaszolnak. De egyet a kardja dacára is
108  1|              módjára nézték egymást, de Gerta most egy szentimentális
109  1|          Édes fiam, nagyon sajnálom, de én még ma expressztáviratot
110  1|            kisasszony is részt vesz, de inkább csak lelkileg, mert
111  1|         ismét a kését és a villáját, de utóbb megint feladja a küzdelmet
112  1|            virrasztott késő éjjelig, de ma meglepetés éri a fiatal
113  1|           Titok?~ ~A leány: Oh, nem, de a méltóságos tanár úr talán
114  1|     méltóságos úrhoz. Azt mondják... de ezt talán már nem is szabad
115  1|           aggasztóan könnyezni kezd, de Villányi elneveti magát,
116  1|          annyira szereti a bátyámat! De a sors nem akarja és nekem
117  1|         leány ijedten sírni kezdett. De csakhamar magához tért s
118  1|         aranyfürtös babácska voltam, de a csúf élet elrabolta a
119  1|        magamat, s egy könny nem sok, de annyit se ejtek, nehogy
120  1|        fiatalabb vagyok a bátyámnál, de már annyi szenvedésen mentem
121  1|            mint ahányszor jóllakott, de most megjavult a sorsa,
122  1|              kiismertem a férfiakat, de akkor ostoba gyerekleány
123  1|            ami az életemmel fölérne, de ezt majd máskor mondom el.
124  1|          irigylik, ha nincs is uram, de a barátom tisztességesebb,
125  1|            talán feleségül is venne, de én nem vagyok bolond, hogy
126  1|              mint kisleány-koromban, de most nem Budapestről, hanem
127  1|             bátyámat boldoggá teszi. De hiába, kedvesem, az én számomra
128  1|      csakugyan a sötét jövőbe látna, de a szomorú pose dacára csöppet
129  1|              az őszi átmenet idején, de az első  meg az első báli
130  1|       kisasszony nem volt ideges , de most valami különös hidegség
131  1|      titokzatos érzéktől szorult el, de a gyerekek most türelmetlenül
132  1|          szempillantás alatt eltünt, de Gärtner kisasszonynak ez
133  1|             ült a dolgozószobájában, de Villányiné, aki kora délelőtt
134  1|              mert ennyire megkéstem, de pöröljön a szabónőmmel,
135  1|            át Villányit az ebédlőbe, de a szájacskája e rövid úton
136  1|           eső.~ ~Délután öt óra van, de az őszi eső oly kisérteties
137  1|              régi századokban épült, de modern, kényelemszerető
138  1|         legjobb volna elfutni innen, de a nők bámulatraméltó komédiás-tehetségével
139  1|            Villányinét s mosolyogva, de nagyon meghatottan vezeti
140  1|               A termek még a régiek, de a középkori szállás ridegségét
141  1|    századévek sötétségébe ránduljak. De az eső izgatta a fantáziámat
142  1|              aligha találna annak, - de én tudom, hogy maga egy
143  1|               Mondhatnám, hogy igen, de őszintén bevallom, hogy
144  1|        grófra): Maga drágának talál, de gondolt arra, hogy mit szólna
145  1|         kicsit meghatottan mosolyog, de az arca ég, a szeme csillog
146  1|            férfiak közt végighaladt. De ez a vonás mindjobban elmosódik
147  1|           Villányiné (nagyon sápadt, de még mindig fenntartja a
148  1|           szinházban is megfordult - de kedvese úgy eltünt, mintha
149  1|            bevárta a felvonás végét, de mikor a vasfüggöny lebocsátkozott,
150  1|            egy másodpercre elsápadt, de aztán ő is feléje nyújtotta
151  1|          játszott operette-keringőt, de a gróf, aki az első felvonást
152  1|      szereplők neveit tanulmányozta, de szemének egy szöglete konokul
153  1|            első szerelmi találkozás. De Villányiné következetesen
154  1|        látszik, beszélni akar velem, de különben is illik, hogy
155  1|             mely lázasan forró volt, de a remegő ujjak erőszakosan
156  1|          meleg részvéttel nézett , de az asszony csodálatos szépségét
157  1|           hogy semmit se bántam meg, de ahhoz már nem vagyok elég
158  1|            megértik-e ezt a férfiak, de én, lássa, sírni tudtam
159  1|                 Levélváltás.~ ~Marie de Ville Anny asszony levele
160  1|            királyleányok s fogatlan, de bájos, öreg nagykövetek
161  1|           persze nyomorult hizelgők, de a tükörből magam is látom,
162  1|            vegye silány hencegésnek, de például tegnap egy öreg
163  1|             percig kacérkodtam vele, de mégis csak azt bizonyítja,
164  1|        édesapja valamikor - istenem, de régen volt! - két álló hónapig
165  1|          tarantászok suhannak végig? De főkép a bátyámról és a feleségéről
166  1|              kisasszony levele Marie de Ville Anny asszonyhoz Montekarlóba.~ ~
167  1|          miatt a délvidékre küldtek, de a méltóságos asszony jókedvű
168  1|          szemmel, megindulva néz , de vacsora után akárhányszor
169  1|       karikák vannak a szemei alatt, de azért bájosabb és finomabb,
170  1|         megkérdezem tőle, mi a baja, de az utolsó percben mindig
171  1|     szigorlatot?~ ~- Ez is  volna, de én egyelőre sokkal kisebb
172  1|              nekik, nemcsak magáról, de az uzsonnájukról is megfeledkeznek.~ ~
173  1|             a felesége viselkedését, de az ő éles szeme száz különös
174  1|              még álmában se gondolt; de bizonyosra vette, hogy úrnője
175  1|         János-utcán át a város felé. De csak a legközelebbi sarkig
176  1|         titok fog feltárulni előtte. De ekkor önkéntelenül megrázta
177  1|        belügyminisztériumot keresem, de attól tartok, hogy rossz
178  1|              a régi épület eredetét, de Gärtner kisasszony nem hallgatott
179  1|              visszafojtott sírástól, de azért egyenesen, szilárd
180  1|              egy postahivatal előtt, de Gärtner kisasszony csak
181  1|          következő táviratot:~ ~„Mme de Ville Anny, Montecarlo,
182  1|            egyelőre semmi baj sincs, de sürgősen szükségem van a
183  1|           jött ki a postahivatalból, de mikor este, vacsora után,
184  1| Villányinéval őszintén beszélhessen, de mikor a hajnali világosság
185  1|      asztalán. Nem tudta, kitől jön, de esküt mert volna tenni ,
186  1|             ellopja és végigolvassa. De a kisértés nem tartott soká:
187  1|             fiatal asszony vonásain, de Villányiné sem büszkeséget,
188  1|         tagadja, hiszen úgyis látom. De ez nem baj, csak a  izlésére
189  1|        örömrepesve ugrott a nyakába, de mindjárt aggódó arccal ragadta
190  1|                  Oh igen, megkaptam, de rögtön kitaláltam, hogy
191  1|         keblén akarta kisírni magát. De utóbb belátta, hogy túlbecsülte
192  1|          fényes idegen környezetben, de végre összeszedi magát annyira,
193  1|       jókedvű csodálkozást szimulál, de titokban aggódó kiváncsisággal
194  1|        csodálkozhatik, hogy itt lát, de ha megtudja, hogy miért
195  1|              kisasszony: Köszönöm, - de így is el mondhatom, hogy
196  1|        gyermekkora óta imádja magát, de - fájdalom nincs kauciója.
197  1|              éleselméjű, mint hiszi, de tudnia kell, hogy a talánymegfejtés
198  1|         minden arcvonása elárulja, - de a hideg és gúnyos szavak
199  1|         volna kiutasítani a házából, de az Isten látja a lelkemet,
200  1|           kedvessége nagyon megható, de valamivel - fájdalom - nem
201  1|       földszintes lakosztályt lakja, de többet van nálam, mint a
202  1|       Gärtner kisasszony (zavartan): De akkor... de akkor mi volt
203  1|               zavartan): De akkor... de akkor mi volt az oka annak,
204  1|          gróf: Az ura talán elhinné, de neki szabad legkevésbbé
205  1|             suttogó szavaira gondol. De mivel most már teljesen
206  1|        kisasszony: Semmit.~ ~A gróf: De azért  barátok maradunk?~ ~
207  1|          szeretném fölkeresni magát, de ebben az órában ez, ugyebár,
208  1|             órára lemondjak magáról? De meg kell lenni, mert a maga
209  1|      suttogva, - maga nagyon ravasz; de elfelejti, hogy nekem is
210  1|              boldogtalanná tegyenek, de maga, kis lányom, maga...
211  1|             nem akar elárulni nekem, de hiába komédiázik, én 
212  1|           semmiféle emberi tudomány, de azért idejöttem, hogy a
213  1|             egészen másutt járnának, de a szeme most hirtelen élettel
214  1|               hogy puszta idegesség, de biztonság okáért nem fog
215  1|        asszony legelőször nála járt, de a vizsgálat most másképp
216  1|          percben még senkise látott, de aki sietve közeledett feléje...
217  1|        titokban surranhat be hozzám. De ne félj, minden megváltozik
218  1|             pihenésre van szükséged, de komoly bajról, szerencsére,
219  1|             hogy naponként lássalak. De nem itt, ahol órákig kellene
220  1|          dolog történhetett odabenn, de a fiatal asszony nem árulta
221  1|             testvérem semmit se tud. De az én tervem, szerencsére,
222  1|            megdöbbenéssel nézett , de Villányi Mariska nem ügyelt
223  1|            barátságos lehetne hozzá, de sehogyse sikerül neki, hogy
224  1|              is az előszoba ajtaján, de az utolsó percben megszöktem,
225  1|          leülteti. Nagyon meghatott, de azért kiváncsian és mosolyogva
226  1|              kedves és drága vagyok, de őszintén szólva, kissé furdal
227  1|            kár, hogy nem vagy férfi! De ilyen az én szerencsém!
228  1|                Mariska: Oh vannak, - de azok nem tévednek a magamfajta
229  1|             végére járok a dolognak, de ehhez elsősorban az szükséges,
230  1|         vidéki csendőrkapitány volt, de már tíz éve a saját szakállára
231  1|        napsugara volt a családjának, de aki most alighanem olyan
232  1|                  Nem félek semmitől, de mindenesetre óhajtom, hogy
233  1|            kémleli a detektiv arcát, de a közömbös vonásokról semmit
234  1|          Villányi Mariska (mosolyog, de az ajka sírásra görbül,
235  1|           pont négykor várni foglak, de nem nálam, mert ez a hely
236  1|             sötét téli alkonyatokon. De hiába, még a romantikára
237  1|          fogom lehúnyni a szemeimet, de te aludj jól és álmodj arról
238  1|              fájdalom - kétségtelen, de még mindig remélhetjük,
239  1|       Jánossy: Erre is van eset, oh, de hány, az én gyakorlatomból
240  1|               nagyságos asszonyom... de hiszen még semmit se tudunk,
241  1|             el!~ ~Jánossy (aggódva): De...~ ~Villányi Mariska (határozottan):
242  1|               Még nem volt négy óra, de már sötét és hideg volt
243  1|        titokzatos árnyékok libegtek. De ő se az eleven embereket,
244  1|           volna, miért jött idáig.~ ~De most hirtelen reszketés
245  1|        valami kétségbeesett vészjel, de az ajtó mögött nem támadt
246  1|               az emelet magasságait, de a lakás oly csöndes maradt,
247  1|        férfihang.~ ~- A házmesterné, de ne kérdezzen sokat, mert
248  1|            érezte, hogy összeroskad, de félig aléltan is mindegyre
249  1|        mindent meg fogok magyarázni. De kérem, hát térjen magához,
250  1|          értette, amit a férfi mond, de nem is figyelt , hanem
251  1|        ágyakban, mint a magaméban, - de ki az erkölcstelenebb kettőnk
252  1|   megfizetett és kedves volt hozzám. De te egy tisztességes és ártatlan
253  1|              sújtani a sógornőjének, de egyszerre megszédült, a
254  1|              asszony rosszul lett... De hiszen...~ ~Egy percig odahajtotta
255  1|              aki panaszkodás nélkül, de a fájdalomtól megviselve
256  1|         miatt utazott le Sziciliába, de ismerősei tudták, hogy súlyos
257  1|         között. Kissé barnára sülve, de szemmelláthatólag megfogyva
258  1|           érezte magát, mint valaha, de szeme, hirtelen elgondolkodása,
259  1|       április vége felé járt az idő, de a tavasz még mindig nem
260  1|            már leszedték az asztalt, de az inas még ott pepecsel
261  1|          vannak gyújtva a csillárok, de az úr is, az asszony is
262  1|     Látszólag a vezércikket olvassa, de a pillantása néha elsiklik
263  1|          mindörökre hűséges hozzánk. De most még elszorul néha a
264  1|          bele tudtam volna nyugodni, de a látvány, mely azon az
265  1|      vonaglik, az idegei reszketnek, de mondhatatlan erővel igyekszik,
266  1|        szemrehányást se tettem neki, de annak a szobának a képe
267  1|      önuralmának mindjárt vége lesz, de hősiesen tartja magát):
268  1|           fordítja el a kicsikéktől, de idegei megfeszülnek az izgalomtól;
269  1|           barátnője áldozatul esett. De az arca néma és kifejezéstelen
270  2|           ennyi pénzt egy rakáson... De Lesbiának aligha kerülne
271  2|           nevető, világoskék szemét. De vajjon megcsókolhatom-e
272  2|              lehajtotta a tenyerébe. De mert nemcsak preceptor volt,
273  2|            megkopott saccóján kivül. De mit érnek az én millióim
274  2|     százszorszép királykisasszonyra. De az ő szíve hideg marad a
275  2|           igen tisztelt családomnak. De mivel tudom, hogy ön végre
276  2|       forintért nem csak egy lantot, de egy egész zenekart vagy
277  2|          mámoros szíve volt többé.~ ~De Jenő nem törődött többé
278  2|             hideg irodájában hevert. De nem a poézist sajnálta,
279  2|      Lefeküdt és eloltotta a lámpát, de álom nem jött a szemére.
280  2|             nyakkendők és a vacsora. De ezt is visszatérítem önnek
281  2|                 Sajnálom, - mondta - de ebből most már nem lehet
282  2|             áhítattal, mint régente, de a szalonokban egyszerre
283  2|          nyilatkozott a fenséges úr, de már az is általános feltünést
284  2|            megfelel az intenciómnak. De a lantot csak hagyjuk ott
285  2|            őket elismert művészekké, de tehetségük nem gátolta meg
286  2|             Guidó rossz művész volt, de volt egy érdekes specialitása:
287  2|           nemcsak  színésznő volt, de kitünően értett a nemzetgazdasághoz
288  2|            küldenek ötszáz forintot, de három okból nem küldök.
289  2|            adott neki húsz krajcárt. De a pénzt pontosan visszakérte,
290  2|           bolondság járt a fejemben, de hajnal felé jött egy okos
291  2|       meggondolási időt kértem tőle, de most, hogy téged is meghallgattalak,
292  2|            se tudnék kosarat adni... De most várj, mert jelenésem
293  2|              csapkodták a kártyákat, de egyszerre izgatott beszélgetés
294  2|       ilyesmi  lehet a fővárosban, de a Felsőbakonyvidék egészséges
295  2|        öntözte néhány kertészlegény, de a matrózok, a halászok,
296  2|             félszigetet megkerüljük. De félórányira a füredi parttól
297  2|       vitorlákkal csináljon valamit, de később lemondólag intett:~ ~-
298  2|       unalmas volt, mint egy lévita, de mi mégis megörültünk neki.
299  2|              tartózkodással fogadta, de később barátságosan szóba
300  2|      olvasmányokkal tölti az idejét; de kiderült, hogy a tanító
301  2|       jegyese. Kétségbe voltam esve, de azért figyelmesen hallgattam
302  2|               Ez tavalyi, - szólt, - de akkor már alig csöppent
303  2|           csöppent egy-két hordóval. De tavaly mégis szüreteltünk
304  2|        paraszt volt minden ivadékom, de a venyige mindannyinak becsületes
305  2|             föl a présházak ajtaját, de az idén valamennyi zárva
306  2|       frányával, amerikai vesszővel, de ettől a bortól már nem lesz
307  2|              több egynéhány itcénél, de hozott, amennyit megittunk,
308  2|        valamit a Somogyi-familiáról, de én nem hallgattam . Lelkemben
309  2|              hősnőjével megtörténik, de ami eddig, az én egész közönséges
310  2|             ábrándoztunk ilyesmiről, de a kivitelre - e szigorú,
311  2|              ujságról referál ugyan, de alapjában véve, mégis csak
312  2|     megbillentettem kissé a fejemet, de szó nélkül, büszkén, mintha
313  2|        közönnyel néztem végig rajta, de ő föl sem vette ezt a szigorú
314  2|              lesújtó gúnnyal mondom, de ő, mielőtt felelt volna,
315  2|       hallgatással fogadtam mindezt, de utóbb - hiszen ismersz -
316  2|       hasonlót találnék, kisasszony! De így! Innen-onnan már azt
317  2|       érezzek.~ ~A kezem után nyúlt, de én ijedten dugtam el mindakettőt,
318  2|             szaladgáltak föl és alá. De a segélymozdony, mely a
319  2|           nehézkesen megindult újra, de csak lassan, fontolgatva,
320  2|              nem múlik.~ ~- Nálatok? De hiszen a te szüleid Pestmegyében
321  2|             egy jellemtelen svihák!” De végre is meggondoltam, hogy
322  2|              valami lágyszívű fickó, de most mégis megijesztette
323  2|             olasz égbolt kékségén, - de Klárika lelkében egy rövid,
324  2|         kedéllyel ette a vacsoráját, de később, a csemegénél fölengedett.~ ~-
325  2|     délutánonként az érzelmeit. Ma - de nem mondom tovább, mert
326  2|           magát, nagyon szerettem... de a sors nem akarta, hogy
327  2|         mindent bevalljon az urának, de ekkor eszébe jutott a tapasztalt
328  2|            szentjánosi vadászatokra, de Ádám hirtelen abbahagyta
329  2|      kapitány nevetve rázta a fejét, de a ház úrnője szélvészként
330  2|             volna meg ennyire...~ ~- De hiszen a huszár nem idegen
331  2|       zokogva gubbaszkodott össze, - de Ádám most kedveskedve simította
Best viewed with any browser at 800x600 or 768x1024 on touch / multitouch device
IntraText® (VA2) - Some rights reserved by EuloTech SRL - 1996-2011. Content in this page is licensed under a Creative Commons License