IntraText Table of Contents | Words: Alphabetical - Frequency - Inverse - Length - Statistics | Help | IntraText Library | Search |
Alphabetical [« »] darabokra 1 darabot 2 dátumhoz 1 de 331 deák-téren 1 december 1 dédelgessünk 1 | Frequency [« »] 499 egy 447 s 359 is 331 de 276 aki 208 ha 191 már | Szomaházy István Villányi Professzor Concordances de |
Rész
1 1| Blätter régi évfolyamait, de Villányi tanár szórakozottan 2 1| rendelőszobába, ahol a komoly, de ezüstös fürtjei alatt szeliden 3 1| híres tudós se segíthetett; de utazásának mégis volt valami 4 1| vadembereknek tartotta. De a dúshajú, szeliden mosolygó 5 1| vágyai. Negyven éves volt, de a hajába már ősz szálak 6 1| innen volt a harmincon, de alig látszott többnek huszonötnél. 7 1| karcsú, kissé tartózkodó, de alapjában jószívű asszony 8 1| felséges úrnak köszönhetem, de az életemmel mindig a férjének 9 1| Marie de Ville Anny.~ ~Tizenegy óra 10 1| júniusi verőfényt élvezi; de aligha volt az, mert a tanár 11 1| megbiccentette szőke fejét; de a professzor fogata most 12 1| érthető zavarral fogadták, de később, mikor a Mariska 13 1| jóslat félig-meddig bevált, de a vén embernek nem volt 14 1| mintha semmit se látna; de otthon, mikor a hálószobában 15 1| beiratták a színiakadémiába, de előbb ünnepiesen meg kellett 16 1| ismerte a neuraszténiának, de csöpp hijja volt, hogy ájultan 17 1| elhomályosítják a szememet, de a jó isten a tanum rá, hogy 18 1| többé arra a szerencsétlen, de mégis végtelenül boldog 19 1| meggondolatlan gyermeket, de a fáradság hiábavalónak 20 1| mulatóhely szereplői közt: Marie de Ville Anny-ra, aki - mint 21 1| drágaságokat őriz. Marie de Ville Anny az egykori Villányi 22 1| pillantotta meg a napvilágot, de később elkeseredve, véres 23 1| az öreg Törököt dajkálta, de oly frissen és életvidáman 24 1| mindenesetre jókor érkezem, de féltíznél tovább nem maradhatok, 25 1| tiszteletteljes hódolattal fogadták, de rögtön résztvevőleg megkérdezték 26 1| végighallgatta az udvarlói bókjait, de magában elkeseredve így 27 1| Lujzika, senkit se fenyegetek, de meglátod, hogy ez végre 28 1| életeken és exisztenciákon, - de ki lenne oly lelketlen és 29 1| szinte elképedve dadogta:~ ~- De szívem, biztosítlak róla, 30 1| asszony mezítelen karját, de szép huga idegesen elhárította 31 1| Ne haragudj rám, Lujzika, de néha komolyan azt hiszem, 32 1| büszke vagyok az uramra, - de épp ily büszke volnék, ha 33 1| említi a professzor házában. De Alice asszony nem törődött 34 1| csóválta tisztes, fehér fejét, de a fiatal asszony ügyet se 35 1| nap óta Pesten van? Jaj, de sokat adnék érte, ha tíz 36 1| mondta, - rögtön megyek, de te ne siess, mert első a 37 1| A gróf: Ezer bocsánat, de a betegségen kivül van még 38 1| szeretném, ha kinevetne, de az én szememben maga valami 39 1| házasságnak?~ ~A gróf: Nem éppen. De nincs időm rá.~ ~Villányiné: 40 1| elméletét túlkomolyan venné, de belsőleg mindketten izgalmas 41 1| az alacsony selyempuffon, de voltaképp nagyon felindulva 42 1| sietett egy-két lépéssel, de hirtelen megdöbbenve visszariadt.~ ~- 43 1| nyújtotta keztyűs kis kezét, de Villányi nem reagált a barátságos 44 1| hangtalanul álltak mind a ketten, de az asszony csakhamar esdeklő 45 1| karocskáival magához szorította, de ennek a gyermeknek te hozzád 46 1| aki megrendülve hallgatta. De némasága csakhamar felolvadt 47 1| rózsás fiatalságában meghalt, de a nagyurak maitresse-éről 48 1| mintha menni készülne, de a fiatal nő most hirtelen 49 1| hanem az ünnepelt Marie de Ville Anny, az arnauta király 50 1| kedvetlenül.~ ~- Bocsánat, de az orvosomat magam választom 51 1| kifogáson törné a fejét, de a következő percben meggondolta 52 1| legalaposabb ismerője se látott. De a következő percben már 53 1| könnyekig elérzékenyült, de a tanár hirtelen felállott 54 1| nincs semmi szervi baja, de azért vigyáznod kell, mert 55 1| írni valami orvosságot is, de mindennél fontosabb, hogy 56 1| könnyekkel gondolok rád. De a feleségemnek nem mutathatlak 57 1| az apjukba kapaszkodtak. De a tanár gyöngéden végigsimogatta 58 1| harmincadik évükön, nem is szépek, de népszerűségük a divatos 59 1| vetekszik. Jókedvű, túlkiváncsi, de végtelenül szeretetreméltó 60 1| tűrhető szivarokat kap nálunk, de ha ötöt vesz egyszerre, 61 1| bazárokon.~ ~Villányiné: Volt, de fájdalom, az imént adtuk 62 1| erre igazán nem gondoltam. De eszembe jutott, hogy maga 63 1| villamos kocsik robognak, de az asszony úgy érzi, hogy 64 1| hogy izléstelen dolog volt, de ha elnéző akar lenni, hát 65 1| mindig jól viselem magamat... De most ne sírjon tovább, mert 66 1| gyermekként néz maga elé, de a kezét nem húzza vissza...~ ~ ~ 67 1| hirtelen megszomjaztam, de mivel őszinte fiú vagyok, 68 1| felsőséges iróniájával beszélt, de a grófot a gúnyolódás nem 69 1| világon. Akár hiszi, akár nem, de akadhat jó pajtásokra is 70 1| megfeledkeznek magukról. De őszintén szólva, nem tartom 71 1| Három évvel fiatalabb nálam, de már öt év óta férjnél van. 72 1| vagyona húsz krajcárnál, - de később kiderült, hogy a 73 1| vércsefészkeket kaptak a királytól, de aki perfidül hátat fordított 74 1| előtt hihetetlenül hangzik, de a kóbor piktorok másképpen 75 1| nyújtotta az ezredesnek, de mielőtt a Nagy János-utcai, 76 1| mint ahányszor jóllakott, de éjszakánként, a faggyugyertyája 77 1| Amint látja.~ ~Villányiné: De hiszen azt mondta, hogy 78 1| visszatér a bátorsága, gyerekes, de szeretetreméltó csacsiságokat 79 1| A gróf: Bocsásson meg, de nem is magát néztem, hanem 80 1| zsúrasszonyok felügyelete alatt, de most egyszerre levetette 81 1| kérnem a méltóságos úrtól, de Welszben lecsatolják az 82 1| leszünk.~ ~A gróf: Ez szomorú, de bele kell nyugodni!~ ~Fizetnek 83 1| jó darabig visszafojtott, de aggasztó szenvedéllyel kulcsolja 84 1| Villányiné (gúnyosan, de kissé sápadt arccal): Legyen 85 1| A kilincshez nyúl, de a gróf oly fölindult és 86 1| belekáprázik a sötétségbe, de jó darabig hallgatva állanak 87 1| gondolataikba mélyednek, de a gróf lassankint közelebb 88 1| Villányiné (fölkacag, de a nevetésében van valami 89 1| Villányiné (az arca ég, de a hangja gúnyos és hencegő): 90 1| kijelentése boldoggá tesz, de én tökéletesen megelégszem 91 1| A gróf válaszolni akar, de Villányiné egy hirtelen 92 1| színigazgató, aki megható, de törvénytelen házasságban 93 1| cserben is hagynám magát, de mert én elvileg csak a csúf 94 1| fitos orrát.~ ~- Ejnye, de jóban vannak egymással az 95 1| Nem tudom, hogy mit mond, de ha maga mondja, drágám, 96 1| helyiséget csukni készültek, de a társaság csöpp kedvet 97 1| a Bavária-szobor körül, de Bernhardt, a színigazgató, 98 1| ingerkedve hajlította ide-oda, de a férfi nem reagált a provokálásra, 99 1| tölti el a fiatalságát. De a huszadik századbeli, kényeztetett 100 1| gyermek naiv álmai csillognak, de maguknak nincs álmuk, nincs 101 1| merül ki?~ ~Mosolyogva, de fölhevült arccal beszélt, 102 1| hogy érzi is, amit mond, de az asszony szeme nem gyuladt 103 1| kőszívet hordok a füzőm alatt. De a szeretetnek egy perverz 104 1| megnyilvánulása a szeretetnek, de nem szabad elfelejtenie, 105 1| a fehérneműs szekrényét. De a férfit nem hatotta meg 106 1| róla az udvari ember máza, de az asszonyt ez az illetlen 107 1| gyóntatóatyjuknak válaszolnak. De egyet a kardja dacára is 108 1| módjára nézték egymást, de Gerta most egy szentimentális 109 1| Édes fiam, nagyon sajnálom, de én még ma expressztáviratot 110 1| kisasszony is részt vesz, de inkább csak lelkileg, mert 111 1| ismét a kését és a villáját, de utóbb megint feladja a küzdelmet 112 1| virrasztott késő éjjelig, de ma meglepetés éri a fiatal 113 1| Titok?~ ~A leány: Oh, nem, de a méltóságos tanár úr talán 114 1| méltóságos úrhoz. Azt mondják... de ezt talán már nem is szabad 115 1| aggasztóan könnyezni kezd, de Villányi elneveti magát, 116 1| annyira szereti a bátyámat! De a sors nem akarja és nekem 117 1| leány ijedten sírni kezdett. De csakhamar magához tért s 118 1| aranyfürtös babácska voltam, de a csúf élet elrabolta a 119 1| magamat, s egy könny nem sok, de annyit se ejtek, nehogy 120 1| fiatalabb vagyok a bátyámnál, de már annyi szenvedésen mentem 121 1| mint ahányszor jóllakott, de most megjavult a sorsa, 122 1| kiismertem a férfiakat, de akkor ostoba gyerekleány 123 1| ami az életemmel fölérne, de ezt majd máskor mondom el. 124 1| irigylik, ha nincs is uram, de a barátom tisztességesebb, 125 1| talán feleségül is venne, de én nem vagyok bolond, hogy 126 1| mint kisleány-koromban, de most nem Budapestről, hanem 127 1| bátyámat boldoggá teszi. De hiába, kedvesem, az én számomra 128 1| csakugyan a sötét jövőbe látna, de a szomorú pose dacára csöppet 129 1| az őszi átmenet idején, de az első hó meg az első báli 130 1| kisasszony nem volt ideges nő, de most valami különös hidegség 131 1| titokzatos érzéktől szorult el, de a gyerekek most türelmetlenül 132 1| szempillantás alatt eltünt, de Gärtner kisasszonynak ez 133 1| ült a dolgozószobájában, de Villányiné, aki kora délelőtt 134 1| mert ennyire megkéstem, de pöröljön a szabónőmmel, 135 1| át Villányit az ebédlőbe, de a szájacskája e rövid úton 136 1| eső.~ ~Délután öt óra van, de az őszi eső oly kisérteties 137 1| régi századokban épült, de modern, kényelemszerető 138 1| legjobb volna elfutni innen, de a nők bámulatraméltó komédiás-tehetségével 139 1| Villányinét s mosolyogva, de nagyon meghatottan vezeti 140 1| A termek még a régiek, de a középkori szállás ridegségét 141 1| századévek sötétségébe ránduljak. De az eső izgatta a fantáziámat 142 1| aligha találna annak, - de én tudom, hogy maga egy 143 1| Mondhatnám, hogy igen, de őszintén bevallom, hogy 144 1| grófra): Maga drágának talál, de gondolt arra, hogy mit szólna 145 1| kicsit meghatottan mosolyog, de az arca ég, a szeme csillog 146 1| férfiak közt végighaladt. De ez a vonás mindjobban elmosódik 147 1| Villányiné (nagyon sápadt, de még mindig fenntartja a 148 1| szinházban is megfordult - de kedvese úgy eltünt, mintha 149 1| bevárta a felvonás végét, de mikor a vasfüggöny lebocsátkozott, 150 1| egy másodpercre elsápadt, de aztán ő is feléje nyújtotta 151 1| játszott operette-keringőt, de a gróf, aki az első felvonást 152 1| szereplők neveit tanulmányozta, de szemének egy szöglete konokul 153 1| első szerelmi találkozás. De Villányiné következetesen 154 1| látszik, beszélni akar velem, de különben is illik, hogy 155 1| mely lázasan forró volt, de a remegő ujjak erőszakosan 156 1| meleg részvéttel nézett rá, de az asszony csodálatos szépségét 157 1| hogy semmit se bántam meg, de ahhoz már nem vagyok elég 158 1| megértik-e ezt a férfiak, de én, lássa, sírni tudtam 159 1| Levélváltás.~ ~Marie de Ville Anny asszony levele 160 1| királyleányok s fogatlan, de bájos, öreg nagykövetek 161 1| persze nyomorult hizelgők, de a tükörből magam is látom, 162 1| vegye silány hencegésnek, de például tegnap egy öreg 163 1| percig kacérkodtam vele, de mégis csak azt bizonyítja, 164 1| édesapja valamikor - istenem, de régen volt! - két álló hónapig 165 1| tarantászok suhannak végig? De főkép a bátyámról és a feleségéről 166 1| kisasszony levele Marie de Ville Anny asszonyhoz Montekarlóba.~ ~ 167 1| miatt a délvidékre küldtek, de a méltóságos asszony jókedvű 168 1| szemmel, megindulva néz rá, de vacsora után akárhányszor 169 1| karikák vannak a szemei alatt, de azért bájosabb és finomabb, 170 1| megkérdezem tőle, mi a baja, de az utolsó percben mindig 171 1| szigorlatot?~ ~- Ez is jó volna, de én egyelőre sokkal kisebb 172 1| nekik, nemcsak magáról, de az uzsonnájukról is megfeledkeznek.~ ~ 173 1| a felesége viselkedését, de az ő éles szeme száz különös 174 1| még álmában se gondolt; de bizonyosra vette, hogy úrnője 175 1| János-utcán át a város felé. De csak a legközelebbi sarkig 176 1| titok fog feltárulni előtte. De ekkor önkéntelenül megrázta 177 1| belügyminisztériumot keresem, de attól tartok, hogy rossz 178 1| a régi épület eredetét, de Gärtner kisasszony nem hallgatott 179 1| visszafojtott sírástól, de azért egyenesen, szilárd 180 1| egy postahivatal előtt, de Gärtner kisasszony csak 181 1| következő táviratot:~ ~„Mme de Ville Anny, Montecarlo, 182 1| egyelőre semmi baj sincs, de sürgősen szükségem van a 183 1| jött ki a postahivatalból, de mikor este, vacsora után, 184 1| Villányinéval őszintén beszélhessen, de mikor a hajnali világosság 185 1| asztalán. Nem tudta, kitől jön, de esküt mert volna tenni rá, 186 1| ellopja és végigolvassa. De a kisértés nem tartott soká: 187 1| fiatal asszony vonásain, de Villányiné sem büszkeséget, 188 1| tagadja, hiszen úgyis látom. De ez nem baj, csak a jó izlésére 189 1| örömrepesve ugrott a nyakába, de mindjárt aggódó arccal ragadta 190 1| Oh igen, megkaptam, de rögtön kitaláltam, hogy 191 1| keblén akarta kisírni magát. De utóbb belátta, hogy túlbecsülte 192 1| fényes idegen környezetben, de végre összeszedi magát annyira, 193 1| jókedvű csodálkozást szimulál, de titokban aggódó kiváncsisággal 194 1| csodálkozhatik, hogy itt lát, de ha megtudja, hogy miért 195 1| kisasszony: Köszönöm, - de így is el mondhatom, hogy 196 1| gyermekkora óta imádja magát, de - fájdalom nincs kauciója. 197 1| éleselméjű, mint hiszi, de tudnia kell, hogy a talánymegfejtés 198 1| minden arcvonása elárulja, - de a hideg és gúnyos szavak 199 1| volna kiutasítani a házából, de az Isten látja a lelkemet, 200 1| kedvessége nagyon megható, de valamivel - fájdalom - nem 201 1| földszintes lakosztályt lakja, de többet van nálam, mint a 202 1| Gärtner kisasszony (zavartan): De akkor... de akkor mi volt 203 1| zavartan): De akkor... de akkor mi volt az oka annak, 204 1| gróf: Az ura talán elhinné, de neki szabad legkevésbbé 205 1| suttogó szavaira gondol. De mivel most már teljesen 206 1| kisasszony: Semmit.~ ~A gróf: De azért jó barátok maradunk?~ ~ 207 1| szeretném fölkeresni magát, de ebben az órában ez, ugyebár, 208 1| órára lemondjak magáról? De meg kell lenni, mert a maga 209 1| suttogva, - maga nagyon ravasz; de elfelejti, hogy nekem is 210 1| boldogtalanná tegyenek, de maga, kis lányom, maga... 211 1| nem akar elárulni nekem, de hiába komédiázik, én rá 212 1| semmiféle emberi tudomány, de azért idejöttem, hogy a 213 1| egészen másutt járnának, de a szeme most hirtelen élettel 214 1| hogy puszta idegesség, de biztonság okáért nem fog 215 1| asszony legelőször nála járt, de a vizsgálat most másképp 216 1| percben még senkise látott, de aki sietve közeledett feléje... 217 1| titokban surranhat be hozzám. De ne félj, minden megváltozik 218 1| pihenésre van szükséged, de komoly bajról, szerencsére, 219 1| hogy naponként lássalak. De nem itt, ahol órákig kellene 220 1| dolog történhetett odabenn, de a fiatal asszony nem árulta 221 1| testvérem semmit se tud. De az én tervem, szerencsére, 222 1| megdöbbenéssel nézett rá, de Villányi Mariska nem ügyelt 223 1| barátságos lehetne hozzá, de sehogyse sikerül neki, hogy 224 1| is az előszoba ajtaján, de az utolsó percben megszöktem, 225 1| leülteti. Nagyon meghatott, de azért kiváncsian és mosolyogva 226 1| kedves és drága vagyok, de őszintén szólva, kissé furdal 227 1| kár, hogy nem vagy férfi! De ilyen az én szerencsém! 228 1| Mariska: Oh vannak, - de azok nem tévednek a magamfajta 229 1| végére járok a dolognak, de ehhez elsősorban az szükséges, 230 1| vidéki csendőrkapitány volt, de már tíz éve a saját szakállára 231 1| napsugara volt a családjának, de aki most alighanem olyan 232 1| Nem félek semmitől, de mindenesetre óhajtom, hogy 233 1| kémleli a detektiv arcát, de a közömbös vonásokról semmit 234 1| Villányi Mariska (mosolyog, de az ajka sírásra görbül, 235 1| pont négykor várni foglak, de nem nálam, mert ez a hely 236 1| sötét téli alkonyatokon. De hiába, még a romantikára 237 1| fogom lehúnyni a szemeimet, de te aludj jól és álmodj arról 238 1| fájdalom - kétségtelen, de még mindig remélhetjük, 239 1| Jánossy: Erre is van eset, oh, de hány, az én gyakorlatomból 240 1| nagyságos asszonyom... de hiszen még semmit se tudunk, 241 1| el!~ ~Jánossy (aggódva): De...~ ~Villányi Mariska (határozottan): 242 1| Még nem volt négy óra, de már sötét és hideg volt 243 1| titokzatos árnyékok libegtek. De ő se az eleven embereket, 244 1| volna, miért jött idáig.~ ~De most hirtelen reszketés 245 1| valami kétségbeesett vészjel, de az ajtó mögött nem támadt 246 1| az emelet magasságait, de a lakás oly csöndes maradt, 247 1| férfihang.~ ~- A házmesterné, de ne kérdezzen sokat, mert 248 1| érezte, hogy összeroskad, de félig aléltan is mindegyre 249 1| mindent meg fogok magyarázni. De kérem, hát térjen magához, 250 1| értette, amit a férfi mond, de nem is figyelt rá, hanem 251 1| ágyakban, mint a magaméban, - de ki az erkölcstelenebb kettőnk 252 1| megfizetett és kedves volt hozzám. De te egy tisztességes és ártatlan 253 1| sújtani a sógornőjének, de egyszerre megszédült, a 254 1| asszony rosszul lett... De hiszen...~ ~Egy percig odahajtotta 255 1| aki panaszkodás nélkül, de a fájdalomtól megviselve 256 1| miatt utazott le Sziciliába, de ismerősei tudták, hogy súlyos 257 1| között. Kissé barnára sülve, de szemmelláthatólag megfogyva 258 1| érezte magát, mint valaha, de szeme, hirtelen elgondolkodása, 259 1| április vége felé járt az idő, de a tavasz még mindig nem 260 1| már leszedték az asztalt, de az inas még ott pepecsel 261 1| vannak gyújtva a csillárok, de az úr is, az asszony is 262 1| Látszólag a vezércikket olvassa, de a pillantása néha elsiklik 263 1| mindörökre hűséges hozzánk. De most még elszorul néha a 264 1| bele tudtam volna nyugodni, de a látvány, mely azon az 265 1| vonaglik, az idegei reszketnek, de mondhatatlan erővel igyekszik, 266 1| szemrehányást se tettem neki, de annak a szobának a képe 267 1| önuralmának mindjárt vége lesz, de hősiesen tartja magát): 268 1| fordítja el a kicsikéktől, de idegei megfeszülnek az izgalomtól; 269 1| barátnője áldozatul esett. De az arca néma és kifejezéstelen 270 2| ennyi pénzt egy rakáson... De Lesbiának aligha kerülne 271 2| nevető, világoskék szemét. De vajjon megcsókolhatom-e 272 2| lehajtotta a tenyerébe. De mert nemcsak preceptor volt, 273 2| megkopott saccóján kivül. De mit érnek az én millióim 274 2| százszorszép királykisasszonyra. De az ő szíve hideg marad a 275 2| igen tisztelt családomnak. De mivel tudom, hogy ön végre 276 2| forintért nem csak egy lantot, de egy egész zenekart vagy 277 2| mámoros szíve volt többé.~ ~De Jenő nem törődött többé 278 2| hideg irodájában hevert. De nem a poézist sajnálta, 279 2| Lefeküdt és eloltotta a lámpát, de álom nem jött a szemére. 280 2| nyakkendők és a vacsora. De ezt is visszatérítem önnek 281 2| Sajnálom, - mondta - de ebből most már nem lehet 282 2| áhítattal, mint régente, de a szalonokban egyszerre 283 2| nyilatkozott a fenséges úr, de már az is általános feltünést 284 2| megfelel az intenciómnak. De a lantot csak hagyjuk ott 285 2| őket elismert művészekké, de tehetségük nem gátolta meg 286 2| Guidó rossz művész volt, de volt egy érdekes specialitása: 287 2| nemcsak jó színésznő volt, de kitünően értett a nemzetgazdasághoz 288 2| küldenek ötszáz forintot, de három okból nem küldök. 289 2| adott neki húsz krajcárt. De a pénzt pontosan visszakérte, 290 2| bolondság járt a fejemben, de hajnal felé jött egy okos 291 2| meggondolási időt kértem tőle, de most, hogy téged is meghallgattalak, 292 2| se tudnék kosarat adni... De most várj, mert jelenésem 293 2| csapkodták a kártyákat, de egyszerre izgatott beszélgetés 294 2| ilyesmi jó lehet a fővárosban, de a Felsőbakonyvidék egészséges 295 2| öntözte néhány kertészlegény, de a matrózok, a halászok, 296 2| félszigetet megkerüljük. De félórányira a füredi parttól 297 2| vitorlákkal csináljon valamit, de később lemondólag intett:~ ~- 298 2| unalmas volt, mint egy lévita, de mi mégis megörültünk neki. 299 2| tartózkodással fogadta, de később barátságosan szóba 300 2| olvasmányokkal tölti az idejét; de kiderült, hogy a tanító 301 2| jegyese. Kétségbe voltam esve, de azért figyelmesen hallgattam 302 2| Ez tavalyi, - szólt, - de akkor már alig csöppent 303 2| csöppent egy-két hordóval. De tavaly mégis szüreteltünk 304 2| paraszt volt minden ivadékom, de a venyige mindannyinak becsületes 305 2| föl a présházak ajtaját, de az idén valamennyi zárva 306 2| frányával, amerikai vesszővel, de ettől a bortól már nem lesz 307 2| több egynéhány itcénél, de hozott, amennyit megittunk, 308 2| valamit a Somogyi-familiáról, de én nem hallgattam rá. Lelkemben 309 2| hősnőjével megtörténik, de ami eddig, az én egész közönséges 310 2| ábrándoztunk ilyesmiről, de a kivitelre - e szigorú, 311 2| ujságról referál ugyan, de alapjában véve, mégis csak 312 2| megbillentettem kissé a fejemet, de szó nélkül, büszkén, mintha 313 2| közönnyel néztem végig rajta, de ő föl sem vette ezt a szigorú 314 2| lesújtó gúnnyal mondom, de ő, mielőtt felelt volna, 315 2| hallgatással fogadtam mindezt, de utóbb - hiszen ismersz - 316 2| hasonlót találnék, kisasszony! De így! Innen-onnan már azt 317 2| érezzek.~ ~A kezem után nyúlt, de én ijedten dugtam el mindakettőt, 318 2| szaladgáltak föl és alá. De a segélymozdony, mely a 319 2| nehézkesen megindult újra, de csak lassan, fontolgatva, 320 2| nem múlik.~ ~- Nálatok? De hiszen a te szüleid Pestmegyében 321 2| egy jellemtelen svihák!” De végre is meggondoltam, hogy 322 2| valami lágyszívű fickó, de most mégis megijesztette 323 2| olasz égbolt kékségén, - de Klárika lelkében egy rövid, 324 2| kedéllyel ette a vacsoráját, de később, a csemegénél fölengedett.~ ~- 325 2| délutánonként az érzelmeit. Ma - de nem mondom tovább, mert 326 2| magát, nagyon szerettem... de a sors nem akarta, hogy 327 2| mindent bevalljon az urának, de ekkor eszébe jutott a tapasztalt 328 2| szentjánosi vadászatokra, de Ádám hirtelen abbahagyta 329 2| kapitány nevetve rázta a fejét, de a ház úrnője szélvészként 330 2| volna meg ennyire...~ ~- De hiszen a huszár nem idegen 331 2| zokogva gubbaszkodott össze, - de Ádám most kedveskedve simította