Rész

  1  1| koldusszegényen indult az életnek. És most, húsz évvel e nyári este
  2  1|             is elég lett volna: pedig most úgy tünt föl neki, mintha
  3  1|               költségeit előteremtse. Most egyszerre eszébe jutott
  4  1|          mellyel a férfiakat kezelte, most váratlanul csődöt mondott.
  5  1|              alatt - ennyi ideje volt most, hogy Török Alicet feleségül
  6  1|             érezte magát, mintha csak most hagyta volna el az egyetem
  7  1|   boldogsághoz? Villányi tanárt, amíg most álmodozva hátradőlt rendelőszobája
  8  1|        pillantással.~ ~Villányi tanár most mégegyszer behúnyta a szemét,
  9  1|                de a professzor fogata most gyorsan eltünt a Kecskeméti-utcában,
 10  1|       gondolni, hogy bájos kis babája most idegen férfiak karjaiban
 11  1|              e nap óta nyoma veszett. Most látta meg először öt év
 12  1|             nem ráncosodik...~ ~Ahogy most szomorúan a tükör előtt
 13  1|       kétségbeesve intett, mintha épp most értesült volna arról, hogy
 14  1|              egyszerre a szeme előtt. Most úgy tünt föl neki, hogy
 15  1|          Alice asszonyra, aki azonban most egyszerre elnevette magát,
 16  1|                  Villányi professzor, most behajolt a tapétaajtón, -
 17  1|           frissen és üdén, mintha épp most jött volna ki a hideg fürdőből.
 18  1|          magam egészségesebbnek, mint most. Tudja, hogy a király előtt
 19  1|               sohase jut eszébe, hogy most valami felsőbb lény előtt
 20  1|           élet tartalma.~ ~A gróf: És most bocsássa meg, hogy ennyi
 21  1|              foglalt a télikertben és most mindenáron ragaszkodik hozzá,
 22  1|             egész világon?~ ~Villányi most végre megmozdult, szemét
 23  1|             Különben leköteleznél, ha most már magamra hagynál, mert
 24  1|              készülne, de a fiatal nő most hirtelen kiegyenesedett,
 25  1|       odafordította a tanár felé.~ ~- Most nem Villányi Mariska beszél
 26  1|               önbizalommal beszélt, - most nem a pityergő Villányi
 27  1|       érzéketlen hangján szólott:~ ~- Most végy lélekzetet, most fojtsd
 28  1|                 Most végy lélekzetet, most fojtsd vissza, most gyorsan
 29  1|       lélekzetet, most fojtsd vissza, most gyorsan lélegzzél két-háromszor
 30  1|             két-háromszor egymásután. Most csöndes légy, ne mozdulj,
 31  1|              fiatal asszony arcát. És most ellágyulva dadogta:~ ~-
 32  1|         Bécsbe utazik, s én két hétig most nem igen tudok mit kezdeni
 33  1|         várakozik rá, hogy a barátnői most a dunaparti korzón sétálnak, -
 34  1|             jól viselem magamat... De most ne sírjon tovább, mert még
 35  1|                Eddig van.~ ~- És maga most meg akarja zavarni az idilljüket?~ ~-
 36  1|       szorgalmából tartja fenn magát. Most már azonban, ha meg akarja
 37  1|              házában. A kis gyermekei most kezdtek nekifeküdni az irás
 38  1|           élet időnek előtte elnyűtt, most ott ült az előkelő szalonban
 39  1|            könnyű sóhajjal): Különben most már mindegy, a jóhiremet
 40  1|       aranyvégű egyiptomi cigarettát. Most már csillog a szemük, az
 41  1|   zsúrasszonyok felügyelete alatt, de most egyszerre levetette a békóit
 42  1|  rendreutasították).~ ~Villányiné: És most, kedves barátom, aludjék
 43  1|            hogy egyedül legyen velem, most tehát mindent el kell mondania,
 44  1|       életembe kerülhetne...~ ~A gróf most rágyújtott egy cigarettára,
 45  1|            Meri azt mondani, hogy még most is összeborzong a boldogságtól,
 46  1|         éjszakánként egyedül marad?~ ~Most már brutális kiméletlenség
 47  1|              nézték egymást, de Gerta most egy szentimentális Chopin-valcert
 48  1|            környezet, hogy az asszony most egyszerre érzelmessé lágyult,
 49  1|            többet, mert Klári asszony most hirtelen megjelent a lugas
 50  1|             rámragadt, hogy öt órakor most is fölébredek s mindennap
 51  1|              A leány: Rosszat? Hiszen most, ahogy itt ülök szinte nem
 52  1|               tanár: Sőt muszáj, mert most már nagyon kiváncsivá tett.~ ~
 53  1|            elrabolta a jó kedvemet, s most ott is sírok, ahol senki
 54  1|              drágáimat elszomorítsam. Most pedig hadd mutatkozom be,
 55  1|               ahányszor jóllakott, de most megjavult a sorsa, mert
 56  1|    szakítottam. Magam se nagyon értem most már, hiszen rég kiismertem
 57  1|         mulatok, ha eszembe jut, hogy most milyen dühös arccal járkálhat
 58  1|            mint kisleány-koromban, de most nem Budapestről, hanem a
 59  1|        gyönyörűnek találja az életét. Most rosszkedvű, mint mindenki
 60  1|     kisasszony nem volt ideges nő, de most valami különös hidegség
 61  1|             szorult el, de a gyerekek most türelmetlenül tipegni kezdtek
 62  1|               mely elhagyatottságában most is a középkori hangulatát
 63  1|            nagynehezen széppé tegyen. Most azonban csöngessen az inasnak,
 64  1|  bámulatraméltó komédiás-tehetségével most is képes rá, hogy a gúnyolódás
 65  1|                  A gróf: Ne beszéljen most az uráról, - ebben a gyönyörű
 66  1|           köze idegen férfinak. Ahogy most itt ül nálam, ahogy az édes,
 67  1|          izgatottságtól, bár ajkairól most se tünt el az irónikus vonás,
 68  1| szentimentális vonaglásában s a férfi most már teljes tudatában van
 69  1|           enyém maradsz. (A józansága most már teljesen elhagyja, a
 70  1|   öntudatlanul megadja magát. Hol van most az ironizáló, társaságbeli
 71  1|               érdemes volt élni, hogy most már a haláltól sincs mit
 72  1|      Villányiné még jobban kipirult - most frissebb és üdébb volt,
 73  1|             meleg és odaadó tekintete most, a történtek után, az övébe
 74  1|             társaságbeli asszony, aki most megközelíthetetlen józansággal
 75  1|    közoktatásügyi miniszter volt, aki most mutatkozott először nyilvánosan,
 76  1|               hallgatás, hogy a férfi most már hangosabban ismételte:~ ~-
 77  1|               egymással.~ ~Az asszony most levette szeméről a gukkert,
 78  1|     mosolyogva megszorította. A tanár most eltünt a páholy függönye
 79  1|               meredt a levegőbe, - és most már tehetetlenül, majdnem
 80  1|          sohase láttam szebbnek, mint most, mikor az a rossz, megbizhatlan,
 81  1|     vénasszony vagyok magához képest) most kénytelen vagyok búcsut
 82  1|           jöttem, maga volt a jókedv, most többnyire mélyen elgondolkodva
 83  1|               így: a képe előtt, mely most a téli tárlaton ki van állítva,
 84  1|                  A tanár úr - hagyjuk most már úgy-e, a szomorú dolgokat? -
 85  1|            közönséges halandók közül. Most is bűnnek tartaná, ha munkaidejéből
 86  1|          bájos levelével megtisztelt, most délutánonkint csinosan kiöltözködve
 87  1|      szívességgel is megelégszem. Épp most kaptam levelet egy vidéki
 88  1|               a délutáni álmocskáját, most sietve, bezárt ajtók mögött,
 89  1|              a látszatot keltve, hogy most érkezett vonaton Budapestre.
 90  1|              módon leselkedett utána? Most egyszerre dideregni kezdett
 91  1|            oly titokzatosan elnyelte. Most egyszerre eszébe jutott
 92  1|          félig-meddig megfeledkezett, most minden vérét a fejébe kergette.
 93  1|               ijedtség fogta el, mert most először ébredt föl lelkében
 94  1|               titokban a grófhoz jár! Most már világos volt előtte
 95  1|           véletlenül a tudatára jött. Most, hogy minden világos volt
 96  1|           nyitjára jutott.~ ~A kocsis most hirtelen megállt egy postahivatal
 97  1|             reggeliző asztalhoz, mert most már hallatlan vakmerőségnek
 98  1|               arca kipirult örömében: most egyszerre az a gondolata
 99  1|               emeletre vezető lépcsőn most megjelent a Villányiné karcsú
100  1|          szívem mindent megérez: maga most egy naiv gyermekmesével
101  1|           szeretett s akiknek a sorsa most az ő gyönge kis kezébe volt
102  1|          magát?~ ~Gärtner kisasszony (most felnyitja a szemét s minden
103  1|         gyermek volt mellettük, s aki most lehajtott fejjel surrant
104  1|             szavaira gondol. De mivel most már teljesen tisztában van
105  1|           hogy tudná, merre jár. Csak most kezdi végre belátni, hogy
106  1|      élőszóval mindent megmagyarázok, most csak annyit, hogy óvatosaknak
107  1|            igazságra. Azt hiszi, hogy most talán a betegségem miatt
108  1|                  A belső terem ajtaja most kinyilt s a Villányi professzor
109  1|           másutt járnának, de a szeme most hirtelen élettel és melegséggel
110  1|             nála járt, de a vizsgálat most másképp végződött, mint
111  1|           megbocsátani nekem? Hát még most se csókolsz meg, mikor halálos
112  1|          térdedre ült esténként s aki most a rettenetes éjszakába készülődik,
113  1|       szeretem az életet...~ ~A tanai most felkapta a fejét és sápadtan
114  1|             szülői ebédlőjében s mely most szintén idelebbent valahogyan
115  1|  összecsókolhatja. És ez a képzelődés most annyira úrrá lett a lelkében,
116  1|         Kicsike Mariskám, ne félj: én most is csak úgy szerellek, mint
117  1|         emberek? Ne búsulj, kicsikém, most már minden másképp lesz,
118  1|             mindkettőtöket.~ ~Az inas most csöndesen fölnyitotta a
119  1|           hatása alól szabadulni tud. Most végre zavartan elmosolyodik,
120  1|       lelkiismeretét.~ ~A két asszony most már derűsebben nézi egymást,
121  1|               hangjuk melegebbé lesz: most már két titokban összebújó,
122  1|            formálta. És a pillantásuk most egyszerre találkozik és
123  1|              az eszébe, ahol valaha - most úgy rémlik neki, hogy száz
124  1|            volt a családjának, de aki most alighanem olyan útra lépett,
125  1|               mozdult ki a lakásáról; most mélyen le van fátyolozva,
126  1|             nem nálam, mert ez a hely most már veszedelmessé lehetne,
127  1|         emlékével, akkor nem olvasnád most habozva ezeket a sorokat,
128  1|            újra elolvassa a levelet s most már bizonyosan tudja, hogy
129  1|         földig sújtva): Nem... nem... most már mindennek vége!... Oh
130  1|          Köszönöm, ne törődjék velem, most már tudom, hogy mit fogok
131  1|          Mariska (határozottan): Nem, most már én jövök, Jánossy úr!~ ~
132  1|               röpködő kolibri-madara, most egyszerre emberi hivatásának
133  1|       bizakodó bátyja boldogságát. És most már emelt fővel megy végig
134  1|                miért jött idáig.~ ~De most hirtelen reszketés vibrált
135  1|             szobájában eltöltött, - s most egy pillanatra szédülten
136  1|              a lábai remegtek, mintha most kelt volna föl egy borzasztó
137  1|             betegség után.~ ~Öntudata most egyszerre visszatért s a
138  1|           teremtésekre. A sötétségből most egy frakkos, komoly, könnyes
139  1|      földszintes ablak függönye mögül most szemébe tünt a lámpa kiszivárgó
140  1|             tette, hogy megmozduljon, most hihetetlen energiává acélosodott
141  1|            bátyja helyét bitorolta.~ ~Most nagyot lélegzett, a szemét
142  1|                  Ki beszél? - szólott most egy megdöbbent férfihang.~ ~-
143  1|                A földön fekvő asszony most fölemelte a fejét s a kezei
144  1|              a bundáját, - a többivel most ne törődjék, mert nincs
145  1|        hozzáfogott orvosi praxisához. Most már állítólag jobban érezte
146  1|             tudta megszabadítani...~ ~Most már április vége felé járt
147  1|            voltam egészségesebb, mint most, - csupán álmos vagyok kissé
148  1|           legyek a doktorod, - hiszen most bennem kell megtalálnod
149  1|        mindörökre hűséges hozzánk. De most még elszorul néha a szívem,
150  1|              ölébe kuporodik. Az arca most már ég, a szeme könnyes
151  2|              ennyire fölindulva, mint most, mikor a tündérkisasszony
152  2|                 Kedves uram, - mondta most a konzervgyáros, - egy fölöttébb
153  2|               vannak. Beatricet éppen most kéri egy bécsi doktor, -
154  2|              egyszerű lantjára, amely most egy konzervgyáros hideg
155  2|           sugallt neki - mert Jenőben most már felülkerekedett az üzleti
156  2|            csipkés vánkosok között.~ ~Most közönyösen haladt el a lebocsátott
157  2|         Sajnálom, - mondta - de ebből most már nem lehet semmi. A lantot
158  2|               Jenő elhaladt mellette, most dicsekedve mondta a barátnőinek:~ ~-
159  2|               estén, a klubban, ahova most már mindennap feljárt egy
160  2|               édesanyjának:~ ~- Nekem most igen rosszul megy, majdnem
161  2|         szamárság ez az életmód, amit most folytatunk. Mi szükségünk
162  2|     meggondolási időt kértem tőle, de most, hogy téged is meghallgattalak,
163  2|             tudnék kosarat adni... De most várj, mert jelenésem van
164  2|       fiatalok dialogját.~ ~- Pardon, most már nem mondhatod be a kvárt
165  2|              vont egyet a vállán.~ ~- Most nem vagy a markotányos pincében, -
166  2|     szeretetben, s hogy ő előtte, aki most egy árnyékos villa verandáján
167  2|               a csövek hosszú levelei most kezdtek sárgulni a hegyoldalon.
168  2|              tenni? Oh, kedves Palim, most végre csakugyan megcsíptem
169  2|            vallotta meg, hogy szeret, most udvariasan meghajolt, s
170  2|          kolostorbeli szomszédságomat most ez a sötétlelkű gonosztevő
171  2|           volt valaha előttem titka - most az egész éjszakára magamra
172  2|            valami lágyszívű fickó, de most mégis megijesztette az a
173  2|               rezignált humorral:~ ~- Most már mindegy, most már nem
174  2|       humorral:~ ~- Most már mindegy, most már nem használ a töprenkedés...~ ~
175  2|            Hogyan történt mindez - és most már mindörökké így lesz-e?
176  2|            pikniken vele táncolt - és most sírni szeretett volna arra
177  2|            csak némán néztük egymást, most már mindenféle jelekkel
178  2|             maradjon... Az együttélés most már mindkettőnkre kínos
179  2|     segíthetnénk a dolgon...~ ~- Nem, most már mindennek vége...~ ~
180  2|               szélvészként ugrott föl most a dohányzó-szoba foteljéből.~ ~-
181  2|        gubbaszkodott össze, - de Ádám most kedveskedve simította meg