Rész

  1  1|           tulajdonságot, hiszen az én családomban minden asszony
  2  1|          sohase fogsz látni többé; én attól tartok, hogy örökre
  3  1|         ezeket a sorokat olvastad, én már nem leszek Budapesten.
  4  1|     Megvetsz? Gyűlölsz? Kitagadsz? Én még mindig úgy imádlak,
  5  1|         olyan boldog lennél, ahogy én kivánom! A tiszta, jó és
  6  1|            a faképnél hagysz, mert én félnyolc előtt aligha végzek.
  7  1|    Menjetek csak Lujzikával előre, én nyolcra talán megszabadulok
  8  1|         belsejébe is belelát, - az én harisnyáimat, fogadok veled,
  9  1|         híressége kell, Lujzika, - én magát az uramat akarom,
 10  1|           százszor boldogabb, mint én? A Micike kedvesei bizonyosan
 11  1|           elutazott. Ha azonban az én társaságommal is megelégszik...~ ~
 12  1|     szeretném, ha kinevetne, de az én szememben maga valami kivételes,
 13  1|         hihetetlen álomnak tartom. Én azt hiszem, elájulnék izgatottságomban,
 14  1|      beszélni fognak, aki miatt az én kis leányom unokája esetleg
 15  1|            gróf (türelmesen): Nem, én nem gondolok másra, mint
 16  1|          királyt úgy ismerné, mint én, maga is elfogadná a szemüveges,
 17  1| őserdejében. Méltóságos asszonyom, én azt tartom, hogy a középkor
 18  1|          mosolyogva bólintott.~ ~- Én vagyok, Sándor, - mondta
 19  1|          mindent, még azt is, hogy én voltam neked valaha legdrágább
 20  1|            ismerni, mert te nem az én régen meghalt hugocskám
 21  1|     ragaszkodnod hozzá, hogy éppen én legyek az orvosod, - mondta
 22  1|            szeret benneteket, mint én. Ez a szép néni épp olyan
 23  1|       kinál egy szegény katonának? Én még a nevem napján is kocsisbort
 24  1|            holnap Bécsbe utazik, s én két hétig most nem igen
 25  1|            le.~ ~Villányiné: Oh, - én!~ ~Meg is van ijedve, mosolyog
 26  1|   Ugyanazzal a vonattal jött, mint én?~ ~A gróf: Aligha, mert
 27  1|               A gróf: Aligha, mert én csak az ötórást tudtam elérni
 28  1|            tele lesz a város, hogy én a Harzburg-Waldeck gróf
 29  1|          magával.~ ~A gróf: Kérem, én egyszer szintén utaztam
 30  1|       Boldogság? Miket nem képzel! Én egyáltalában nem érzem magamat
 31  1|          barátja sohase lesz, mint én vagyok...~ ~Villányiné (
 32  1|      kijelentése boldoggá tesz, de én tökéletesen megelégszem
 33  1|          is hagynám magát, de mert én elvileg csak a csúf nőkhöz
 34  1|           rossz néven se venné, ha én borulnék ő helyette a maga
 35  1|        őszinte kijelentést tegyek: én a szívemből sajnálom magát.
 36  1|          fiam, nagyon sajnálom, de én még ma expressztáviratot
 37  1|         Mire jó ez?~ ~A leány: Oh, én már tizenöt éves korom óta
 38  1|          éves koráig úgy élt, mint én, annak meggyűlik a dolga,
 39  1|      koromban sem féltem, - mindig én voltam legelőször kéznél,
 40  1|            sok ájuldozó férfi közt én kötöztem be a fejét a vasárnapra
 41  1|         leány (nagyon egyszerűen): Én nem a templomban szerzem
 42  1|         picurkával több, kedvesem. Én a Villányi tanár úr testvérhuga
 43  1|           folytatta a fiatal nő, - én a testvére vagyok Villányi
 44  1|           akkor is távolról, pedig én lennék a legboldogabb teremtés,
 45  1|            jobban benneteket, mint én. Valaha én is ilyen aranyfürtös
 46  1|        benneteket, mint én. Valaha én is ilyen aranyfürtös babácska
 47  1|            se tudja, kinek hívnak: Én Villányi Mariska vagyok,
 48  1|           fél a halott emberektől? Én azt hiszem, rögtön meghalnék,
 49  1|          unja a férfiakat, drágám? Én akkor vagyok a legboldogabb,
 50  1|          várost tűvé teszi értem s én nagyszerűen mulatok, ha
 51  1|       talán feleségül is venne, de én nem vagyok bolond, hogy
 52  1|    fecsegek itt össze-vissza, mert én halálos beteg vagyok s egy
 53  1|        megtudni a halálomat, mikor én már rég a Père Lachaise
 54  1|             De hiába, kedvesem, az én számomra nincs megirva,
 55  1|         Nagyon szép itt magánál és én csak azért jöttem ide másodszor,
 56  1|       olyan barátnője legyen, mint én vagyok. Magának nincs anyja
 57  1|        helyénvalónak találja, hogy én titokban idejövök magához?~ ~
 58  1|         aligha találna annak, - de én tudom, hogy maga egy jó
 59  1|          vagy megelégszik vele, ha én szolgálom ki?~ ~Villányiné:
 60  1|       illuzió fog el, hogy maga az én számomra született, hogy
 61  1|            oly közel magához, mint én? Nem érzi, hogy mindenki
 62  1|        nyakamba borulj, mint ahogy én is meghalnék, ha az életemből
 63  1|           neki egy kis szórakozás. Én szívesebben ültem volna
 64  1|       kellett volna fáradnia, mert én a könyveim közt jobban kipihenem
 65  1|           feledkeznie róla, hiszen én - fájdalom - soha se fogom
 66  1|            fog arra gondolni, hogy én valaha megfeledkezhetem
 67  1|       megértik-e ezt a férfiak, de én, lássa, sírni tudtam volna,
 68  1|           címén. A levél január 17-én kelt, a monte-carlói Grand
 69  1|             a helyzet a következő: én egy gyönyörű, almazöld délelőtti
 70  1|           egy kegyetlen álom, mert én voltaképp az egyiptomi hercegnő
 71  1|            a délutáni gyorsvonat s én a boldogságtól reszketve
 72  1|      csúnya önzésnek látszik, hogy én a maga didergő kis szívét
 73  1|           hencegésnek tartja, hogy én itt a nagy boldogságommal
 74  1|           hiszi, drágám, akár nem, én örömmel, egy pillanatnyi
 75  1|          odaadnám, ha maga helyett én ülhetnék esténkint a bátyám,
 76  1|           őt a kicsi asszony, mint én, mint a bolondos, érzékeny
 77  1|        persze nem nagy dolog, mert én ugratásból teljes tíz percig
 78  1|        alszik a monakói vár alatt. Én persze gőgösen visszautasítottam;
 79  1|        reggelinél adták át nekem s én oly átszellemült pillantással
 80  1|  megszólítja. Valami történt vele, én azt hiszem, hogy az egészsége
 81  1|          szoba az enyémtől s mivel én sokszor hajnalig is ott
 82  1|      volnék bele. Különben nemcsak én vagyok így: a képe előtt,
 83  1|           tanár rendelőszobájában. Én fogadom a betegeket, én
 84  1|            Én fogadom a betegeket, én segédkezem a vizsgálatoknál
 85  1|           Késő van, éjfél elmult s én - ha nehezen is - búcsút
 86  1|            a függönyön keresztül s én a tavasz csillogó színeire
 87  1|          Haragszik a kis cica, nem én. Talán azt akarja, hogy
 88  1|             Talán azt akarja, hogy én tegyem le maga helyett az
 89  1|                 Ez is jó volna, de én egyelőre sokkal kisebb szívességgel
 90  1|          van ebben a sárga házban? Én ugyanis a belügyminisztériumot
 91  1|         vissza holnap reggel, mert én igazán nem vagyok méltó
 92  1|         szólott:~ ~- Nem, fiam, az én beteg szívem mindent megérez:
 93  1|      megnyugtatni az idegeimet. Az én hideg Irénem százszor okosabb,
 94  1|              Édes, kicsi barátnőm, én végtelenül hálás vagyok
 95  1|         ugyanígy gondolkodik, mint én. A kedvessége nagyon megható,
 96  1|            méltóságos asszonyt nem én fogadtam, hanem a nagynéném.
 97  1|       akinek a titkát elárulná. Ha én rólam lenne szó, még el
 98  1|            ezt az őrültséget, mert én arra születtem, hogy a férfiak
 99  1|          adja a szerelmes fruskát, én bizonyos vagyok benne, hogy
100  1|          borzasztó veszedelem. Ezt én, a beteg szívemmel, éppen
101  1|         lehetetlennek tartja, hogy én is megbolondulhassak egy
102  1|        nekem, de hiába komédiázik, én rá fogok jönni az igazságra.
103  1|         Kicsike Mariskám, ne félj: én most is csak úgy szerellek,
104  1|             kérdezte félénken.~ ~- Én?~ ~- Te boldog vagy? Nincs
105  1|        boldogságomból: az, hogy az én régi Mariskám közöttünk
106  1|            szeretni egymást, ahogy én szeretlek mindkettőtöket.~ ~
107  1|     testvérem semmit se tud. De az én tervem, szerencsére, készen
108  1|            a szerelmesek azt, amit én érzek maga iránt!~ ~Villányiné (
109  1|       pillantást vet a vendégére): Én nagyon boldog és büszke
110  1|            vagy férfi! De ilyen az én szerencsém! Egyszer tetszeném
111  1|          ami azt illeti, kedvesem, én jobban ismerem a férfiakat,
112  1|           ismeri őket jobban, mint én és én mondom neked, hogy
113  1|            őket jobban, mint én és én mondom neked, hogy valamennyi
114  1|           megbolondulna érted. Még én is ki tudom őket hozni a
115  1|        annyira ismernéd őket, mint én, te se látnál mást bennük,
116  1|            Karácsony napja volt és én egyedül voltam egy idegen
117  1|           kegyetlenül ragaszkodik. Én ott voltam a minap a nagynéném
118  1|      lakásán fölkeressem?~ ~- Nem, én fogok idejönni. Megnyugtathat,
119  1|          kárpótolni fog bennünket. Én, ennek a holnapnak a reményében,
120  1|          van eset, oh, de hány, az én gyakorlatomból különös dolgokat
121  1|            életéről... és talán az én életemről is...~ ~Heves
122  1|      fellobban): Nem, a többit már én végzem el!~ ~Jánossy (aggódva):
123  1|       határozottan): Nem, most már én jövök, Jánossy úr!~ ~Búcsút
124  1|            vagyok. Kit csaltam meg én, kit tettem boldogtalanná,
125  1|       boldogtalanná, kinek okoztam én csak egy rossz órát is életemben?
126  1|    erkölcstelenebb kettőnk között? Én senkit sem csaltam meg,
127  1|         idegen férfinak odadobtál. Én, a mindenki kedvese, inkább
128  1|            nem lehet megcsalnod, - én a szemedből olvasom ki,
129  1|          fájdalmadra emlékeztet... Én foglak meggyógyítani, meg
130  1|       Villányiné: Engedd meg, hogy én legyek a doktorod, - hiszen
131  1|          fáj a legjobban, - hiszen én, mint orvos, legjobban tudtam,
132  1|        fogsz gondolni, csak rám és én se fogok senkire gondolni,
133  2|           kap a kelengyéjén kivül, én pedig három forintot keresek
134  2|    saccóján kivül. De mit érnek az én millióim az ön forró szívéhez
135  2| szalonomban több lovag pályázik az én kékszemű leánykám kezére,
136  2|          és a tízforintos couvert, én az én régi, kicsiny lantomat
137  2|         tízforintos couvert, én az én régi, kicsiny lantomat akarom...~ ~ ~
138  2|          adja vissza a lantomat és én három hét alatt százat irok,
139  2|            Ha te megszorulsz, majd én is küldök neked. Csókolja
140  2|            föl a sötét lépcsőkön s én hajnalig egyedül kuksoljak
141  2|        vígjáték megy?~ ~- Úgy van, én játszom benne az öreg Take
142  2|      lordot, - mondta Páfrány.~ ~- Én pedig Roulant urat, a francia
143  2|      tettek. Ilyenkor Giovanni, az én dalmát matrózom, gyorsan
144  2|            nap kegyetlenül sütött, én szinte éreztem, mint sülök
145  2|        lépett volna közibénk, s az én ideges, hangulatokban fürdő
146  2|       blúzban, egészen közönyös az én lelkem minden szomjúsága,
147  2|      bortól már nem lesz nedves az én bajuszom. A korcsmánkban
148  2|           a Somogyi-familiáról, de én nem hallgattam rá. Lelkemben
149  2|      megtörténik, de ami eddig, az én egész közönséges életem
150  2|      kisasszonynak jónapot kivánt. Én természetesen megbillentettem
151  2|         azonban mitsem törődött az én látszólagos közönyömmel,
152  2|          fiúkhoz való betyárkodás. Én is mesélni kezdtem neki
153  2|            agglegény-anyag van. Az én öregségemben nem a női szeretet
154  2|       állít az éjjeliszekrényemre. Én és Brigitta asszony - a
155  2|             A kezem után nyúlt, de én ijedten dugtam el mindakettőt,
156  2|                Hát nem tudod, hogy én tavaly férjhez mentem?~ ~-
157  2|               hiszen te ismered az én borzasztó mosolyomat! -
158  2|         mindig ébren van s hogy az én kolostorbeli szomszédságomat
159  2|        leánynak már férje van, míg én, - hogy is irtuk csak az
160  2|        iskolai gyakorlatban? - míg én egyedül bolyongok az élet
161  2|         tizennyolc esztendőt... És én?... Jobb nem beszélni róla
162  2|     lakásában... Ő is egyedül van, én is egyedül vagyok - oly
163  2|           semmit sem gondolt, mert én csak akkor álltam az ablakhoz,